Géza Gárdonyi strana 10 z 14

autor

Átkozott józanság


Ez a lelki mélységeket láttató, megrendítő nagy regény még a Gárdonyi-művek sorában is kivételesrangu alkotás! Két férfinek egy leányért folytatott drámai versengésben a magyar realista-regény nagymestere az érzelmeknek és a szenvedélyeknek oly finom elemzését adja, amely egész irodalmunkban úgyszólván páratlan s a nagy nyugati regényírók mesterművei mellé sorakoztatja ezt az írást. Az „Átkozott-józanság”-ot első sorától utolsó soráig forró izgalom fűti.
Na stiahnutie
2,70 €

Színmuvek


A kötet a következo színmuveket tartalmazza: A bor ? Annuska ? Fehér Anna ? Falusi verebek ? Szentjánosbogárkák
Na stiahnutie
2,70 €

Aranymorzsák, Az én falum


A hetvenes években föltűnt a katonai hatóságnak, hogy a szegedi tanyákról nem igen kapnak katonát. Nézik az anyakönyveket, hát, uramfia! esztendőkön át alig született egypár fiú, mind leány az valamennyi. Mit tehettek a katonai ügyosztálynál egyebet, megvakarták a fejüket és azt mondták, hogy:  Ez csudálatos! (részlet)
Na stiahnutie
2,70 €

Arany - tömjén - mirha


Gárdonyi ?Géza Arany, tömjén, mirha című kötete 1924-ben jelent meg először, Németh József Könyvkereskedése kiadásában. Az azóta eltelt évek alatt szinte feledésbe merültek ezek a novellák, amelyek egykoron az ifjúság számára íródtak. A karácsonyi ünnepkör hangulatát idézi valamennyi elbeszélés, és az adventi várakozásban telő időszak komoly tartalommal töltődhet meg általuk. „Az én aranyom nem a hegyek bányáiból való; Az én tömjénem nem Arábia illatfáin termett; Az én mirhám nem testi sebeket enyhít; De csak oda viszem, ahová a Napkeleti Három” – írja Gárdonyi az Előszóban. Ennek szellemében, írói, emberi hitvallásának megfelelően sorakoznak a kötetben a két ciklusba rendezett, evangéliumi jeleneteket földolgozó, szép mesék. Bibliai történetek elevenednek meg az első rész írásai nyomán (Mária kincse; Karácsony a názáreti házban; Jézus és a gyermek; A szamaritánus álma), míg a második rész, huszadik századi meséi, az egykori csodák továbbéléséről adnak hírt (Két notesz; Egy kép története; Csordásék karácsonya). A karácsonyvárás időszakát – korosztálytól függetlenül – széppé tehetik a lírai hangú elbeszélések.
Na stiahnutie
2,70 €

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 5. Göre Gábor könyve


Mindönféle levelei, kalandozásai és tapasztalattyai az Katufrék sógorral, mög az Durbints sógorral. Az én nótám is benne van ebbe a könyvbe.
Na stiahnutie
1,07 €

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 9. Vakarts


A zutósó könyvem mer a kutya is mögbánnya ha 9-tzet kölykezik de a guminizmust meg köll - elött irnom.
Na stiahnutie
1,07 €

Isten rabjai


Gárdonyi Géza Isten rabjai címu muve a tatárjárás utáni Magyarországon játszódik. A kis kertészlegény reménytelen szerelmét mutatja be Margit királykisasszony iránt, aki jóságával és szépségével nagy hatást tett rá. A királykisasszony azonban Istennek szenteli törékeny életét, s ezáltal megismerhetjük a 13. századi noi és férfi kolostorok világát is.
Na stiahnutie
1,07 €

dostupné aj ako:

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 8. Bojgás az világba


E za nyótzadik könyvem, de úgy is vagyok én mán evvel mint akinek a nyótzadik gyermöke születik, hogy aszondi ez lögyön a zutósó!
Na stiahnutie
1,07 €

Tükörképeim


?Február elején Nagy Miklós életrajzi adatokat kért tolem. Mindig unalommal néztem azokat az írásokat, amelyek így kezdodnek: Születtem... Most magam is írjak egy ilyet? Azonban, hogy ezzel az üggyel tömtem meg a pipámat, akaratlanul is ez füstölgött ki belole: voltaképpen minden embernek meg kellene írnia a maga életét.? (részlet)
Na stiahnutie
1,07 €

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 7. A pesti úr


Ebbe van a zöreg Tátrán szörzött tapasztalat is mög a pötsétfaragásrúl szörzött tapasztalat is. Más szóval ebbe a könyvbe is van mindönféle mint a többibe.A könyv mérete: 105x148,5 (mm)
Na stiahnutie
1,07 €

Szüleim gyémántja voltam


  Gárdonyi Géza (született Ziegler Géza) (Agárd, 1863. augusztus 3. ? Eger, 1922. október 30.) író, költo.
Na stiahnutie
1,07 €

A kürt - Szunyoghy miatyánkja


Gárdonyi két kisregényét tartalmazza a kötet. A még 1915-ben íródott, de csak az író halála után megjelent A kürt a világháború alatt játszódik. Főhőse Palcsó Zsuzsi, aki ugyan tanítóné szeretne lenni, de beleszeret Ipacs Attilába, a tanulatlan toronyőrbe, és hozzáköltözik. A nélkülözést azonban nem bírja, ezért hozzámegy egy szabómesterhez. Amikor azonban Attila - egyik kezét elveszítve - hazatér a frontról, követi a szegénységbe. A regény jól tükrözi az író humanizmusát, lélektanilag azonban kevéssé megalapozott. Az először 1916-ban napvilátott látott Szunyoghy miatyánkja című detektívregénynek induló történetben a számos csalódást megélt, de mindig bizakodóan újrakezdésre vállalkozó címszereplő két házasságának történetét meséli el az író. A fordulatos, néha meseszerű történet az egyik legjobban szerkesztett Gárdonyi-regény. A jelen kiadás sajnos könyvészetileg nem különösebben igényes, a két művet azonban érdemes ajánlani - a tanulóifjúságnak.
Na stiahnutie
0,14 € 2,70€

dostupné aj ako:

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 6. Göre Martsa lakodalma


?Mondok a lányomnak mi dolog e Martsa? hát könyvbe borul a lány szöme oszt aszondi, hogy ü nem töhet arrul, mert ki gondóta vóna, hogy ijen korán mögszabadul Jóska az katonaságtul. Mondok hát mi dógod vót vele? semmi aszondi, tsak valami háromszor tanálkoztunk a gyiófa alatt. Mondok hogyan löhet az, hiszen még gyerök vótál. Aszondi mégis össze igérköztünk. Mondok hát nem szeretöd a tsizmagyiát? De aszondi tsakis. Hát mondok vagy egyiket vagy a másikat, de mond mög szived szörint. ? Hát aszondi most mán a tsizmagyiát lyobban kedvelöm.?
Na stiahnutie
1,07 €

Leánynézőben


A kötet Gárdonyi Géza négy kisregényét tartalmazza: Dávidkáné Julcsa kútja Leánynézoben Az a hatalmas harmadik
Na stiahnutie
2,70 €

Boldog halál szekerén


A kötet a következo elbeszélésgyujteményeket tartalmazza: Zivatar Pékéknél Amiket az útleíró elhallgat Boldog halál szekerén Hallatlan kíváncsiság
Na stiahnutie
2,70 €

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 4. Durbints sógor


Ez a könyv foképpen a Durbints sógorral foglalatoskodik, benne van a sógor tzethalála is mög másefféle köserves történetök.
Na stiahnutie
1,07 €