Kálman Mikszáth strana 5 z 13

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című kisregénye egy részletesen kidolgozott anekdota köré épül: miszerint a gazdag és különcködő úr a törvényes örökösök kijátszásával a vagyonát szeretett nevelt fiára akarja hagyni. Az esernyő nyelébe rejtett kincs ugyan eltűnik, ám a mű mégis boldogsággal zárul, hiszen a legnagyobb kincs az életben a szerelem

A Gavallérok című kisregény a kortársi valóságról fest képet, pontosabban a Mikszáthot nagyjából egyforma erővel vonzó és taszító dzsentri életmódot veszi célba, leleplező leleménnyel. Hiteles szemtanúként számol be egy Sáros megyei esküvőről, s azt a folyamatot igyekszik bemutatni, miként teszi vakká a kívülállót egy jól megrendezett színjáték illúziója, s hogy miként kerekedik felül a kiábrándító valóság. Az ábránd varázslata azonban csak addig tart, míg a jól poentírozott kisregény vissza nem rántja olvasóját a valóság talajára.

Kálmán Mikszáth svoju poslednú rozsiahlu románovú fresku (vyšla posmrtne 1910) vytvoril na podklade staršej anekdotickej legendy spišskej rodiny Görgejovcov z Hrhova pri Levoči: „za psa richtára a za richtára paloš.“ Autorova románová verzia sa odohráva na pozadí kuruckého odboja proti Habsburgovcom v rozpätí piatich rokov, počnúc novoročnou poľovačkou roku 1700. Romantický začiatok (smrť richtára) a romantický záver (poprava podžupana) tvorí rámec historicky a faktograficky bohatého a neopakovateľného rozprávania o spore a živote slávneho „saského“ spišského mesta a rázovitej spišskej stolice na čele s potomkami nemeckých Sasov. Symbolicky ide vlastne o dva nezmieriteľné, rozdelené svety v jedinom Uhorsku, kde nič nezmôže ani láska spišského Romea a Júlie, mladého richtára, ktorý dal popraviť otca svojej spanilej Rozálie.

Rozsiahle prozaické dielo Kálmána Mikszátha (1847-1910) si nemožno predstaviť bez jeho „najuhorskejšieho“ a zároveň najvýznamnejšieho románu z roku 1908. Príbeh mladého Nostického s Marou Tóthovou sa začína pod Trenčianskym hradom flirtami fešáckeho jazdeckého poručíka. V pomyselnej Burianskej župe ženbychtivý poručík sa všemožne (prejavmi lásky, úskokmi aj úkladmi) usiluje (neúspešne) uchvátiť do manželského vzťahu príťažlivú Maru Tóthovú spolu s ešte príťažlivejším bohatým venom.

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című kisregénye egy részletesen kidolgozott anekdota köré épül: miszerint a gazdag és különcködő úr a törvényes örökösök kijátszásával a vagyonát szeretett nevelt fiára akarja hagyni. Az esernyő nyelébe rejtett kincs ugyan eltűnik, ám a mű mégis boldogsággal zárul, hiszen a legnagyobb kincs az életben a szerelem.

Madame Szilvássy bécsi leánynevelő intézetében csütörtökre estek a kimenőnapok. Hogy várta ezeket a vidám délutánokat Kovács Ilonka, vagy ahogyan társnői nevezték: a kis Búzavirág! Pedig hosszú éveken keresztül csak egyetlen igazi látógatója akadt: Akli Miklós úr, császári és királyi udvari mulattató. Ilonka a kedves látógatót eleinte „Akli papának” szólította, de ahogy teltek az évek, Búzavirágból szép sudár nagylány lett, aki már csak „Klipi-Lipi”-nek becézi fiatal pártfogóját…

– István grófnak volt esze, de nem sok, ambíciója is volt, de sok; szerepelni akart mindenáron, de látta, hogy mint okos ember nem szerepelhet, megpróbálta tehát mint bolond ember. Ebben igen sok ráció van. Nálunk a buták és okos emberek egyaránt akarnak szerepelni. Roppant konkurrencia van.

Az utolsó Mikszáth regény (1910) több társához hasonlóan korabeli feljegyzésekből bontja ki a nagy ívű mesét, mely ezúttal a Thököly-Rákóczi felkelések határolta időben játszódik. Bár nem ütközetekről, győzelmes, vagy éppen vesztes csatákról szól, méltán tekinthetjük történelmi regénynek abban az értelemben, hogy rengeteg ismeretet ad át a korról. Görgey Pál szepesi alispán és Lőcse városa évekig húzódó viszálykodásának, valamint Görgey leánya, Rozália és egy később bíróvá avanzsált lőcsei fiatalember szerelmének története fut párhuzamosan a regényben. A két szál át- meg átszövi egymást, és a mese tragédiába torkollik. Mikszáth szövege sugározza az idős író bölcsességét, ahogy az egyes ember gyarlóságát, az embercsoportok manipulálhatóságát és a politikacsinálók kisszerű motivációit az irónia görbe tükrében vetíti elénk, hogy remekül szórakozzunk, miközben titokban magunkra és saját korunkra ismerünk. Székhelyi József remek előadása ezt az ironikus hangvételt csak kiemeli.

A Gavallérok című kisregény a kortársi valóságról fest képet, pontosabban a Mikszáthot nagyjából egyforma erővel vonzó és taszító dzsentri életmódot veszi célba, leleplező leleménnyel. Hiteles szemtanúként számol be egy Sáros megyei esküvőről, s azt a folyamatot igyekszik bemutatni, miként teszi vakká a kívülállót egy jól megrendezett színjáték illúziója, s hogy miként kerekedik felül a kiábrándító valóság. Az ábránd varázslata azonban csak addig tart, míg a jól poentírozott kisregény vissza nem rántja olvasóját a valóság talajára.

A tabáni vendéglők kispolgári milliőjében kezdődik a történet, s ez a színhely a befejezésben visszatér, keretet alkotva Druzsba tanár úr elbeszéléséhez. A Fehér Pávát Jahodovszka asszony vezeti. Vendégeinekkedvence nevelt lánya, Sipsirica. A családias bensőségességet egy rejtélyes előkelőség felbukkanása bolygatja meg, majd Sipsirica eltűnése dúlja föl. „Szóval, jó, víg „spéci” volt, aki díszt és népszerűséget hozott a Pávának. A Páva most élte aranykorát. Mert másrészről a Sipsirica szórt rá fényt, aki megtelt vállban egy kicsit, de amellett nyúlánk és harmatos maradt. Lássa meg az ember, mi lesz a kis gubóból! Egy-két vonáson ide-oda igazított valamit az utolsó hat-nyolc hónap – nagy piktor az idő –, s a kecses, takaros leánykából rendkívüli szépség lett. Nem mehetett el anélkül az emberek közt, hogy minden szem meg ne akadjon rajta. „Mintha egy szarvas menne végig a Mályva utcán” – mondták a szomszédasszonyok, akik pedig talán sohasem láttak a Mályva utcán eleven szarvast végigmenni…

A ??századvég-századelő – Jókai mellett – legnépszerűbb, legolvasottabb írója novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő, megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes, szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót joggal megillető népszerűségnek örvendenek.

Az első és a második kötet anyaga meglehetősen egységes, ebben az időben (1895- és 1986-ban) Mikszáth elsősorban parlamenti tudósításokkal, beszámolókkal, az országgyűlés mindennapjairól írt krokikkal, kis színesekkel, portrévázlatokkal, humorisztikus vagy szatirikus írásokkal szórakoztatta olvasóit. A legtöbbször rövid, egy-két lapos, vagy alig terjedelmesebb művekben rendre megjelennek a kor politikai életének főszereplői: Apponyi Albert, Bánffy Dezső, Wekerle Sándor, Széll Kálmán, de persze igen sok a mára már elfelejtett, vagy éppen a korban sem igen ismert figurák száma. Mikszáth remekel ezekben a beszámolókban: bár nem abban, hogy a (nagy)politika menetét, problémáit, alternatíváit, irányzatait értelmezze, hanem abban, hogy "élőben" mutassa be a parlament munkálkodását, szereplőit és szerepvivőit, "nagyjait" és jelentéktelen, de az egészre mégis oly jól jellemző alakjait. Az átlagolvasó akár novellákként, szépprózai munkákként is forgathatja őket, a kor, a történelem, a politikatörténet iránt érdeklődők számára azonban nem csak ritka csemegék ezek az írások, de egyedülálló értékű források is. A kitűnő - és alaposságuk, adatgazdagságuk okán igen terjedelmes - jegyzetek minden információt megadnak nem csak filológiai szempontból, de politikatörténeti, történelmi aspektusból is.

No ez már csak uj thema lesz, elcsépeletlen és pikáns. A mi saját külön szerelmeinkről... Az iró, - különben is azt szeretik önök mondani - kivételes lény, másféle vérből van. Igen az ő szerelme is másforma. De ne legyenek tévhitben, hogy a muzsával példálózom; én a földi szerelmeket értem, a földi asszonyokkal...

Híre menvén a tót nép közt a mindentudó csendbiztosnak, iszonyú rémület szállta meg a tolvajokat, rablókat és gazembereket. Az a babona terjedt el, hogy Gerge uram megkente szemeit a Szent György-napja előtt talált száz esztendős gyík májával, azokkal az emberi testen keresztül belát a szívekbe.

A mű Mikszáth Kálmán levelezéseit foglalja magába, amelyet barátaival, szerelmeivel és a kor nagy íróival folytatott.

A magyar kritikai, realista próza nagymesterének politikai regénye, a Két választás Magyarországon komoly címe ellenére meglehetősen könnyed olvasmány. Első részében megismerkedhetünk főhősével, Katánghy Menyhérttel, azaz Menyussal, majd megtudhatjuk, hogy hogyan lehet valaki érdemtelenül országgyűlési képviselő. Végül Katánghy tizenkét levelébe pillanthatunk bele, amelyeket feleségéhez, Klárához intézett. Menyus históriájával a lecsúszott dzsentriket és azok léhűtő életmódját rajzolja le az író. A teljes lesüllyedéstől tartó hősünk mindet kipróbált, volt már orvos, aki nem igazán praktizált, betege is alig akadt. Érdekházasságot kötő férfi, aki a gazdagodás lehetőségét látta, majd a szomorú valóság kiábrándította – méltó párjára akadt Klára személyében. Aztán országgyűlési képviselővé lett; a Blandi család politikai kapcsolatainak köszönhetően megszerezte a székely Borontó mandátumát. Így került Budapestre, beásva magát a politikai életbe. Klárikának szóló leveleiben a közélet nehézségeit igyekszik ecsetelni, azonban a klubbéli kártyapartik jobban érdeklik a politika helyett. Feleségét igyekszik elkápráztatni, főleg Wekerle Sándor leírásával, és folyton-folyvást próbálja megakadályozni azt, hogy Pestre költözzön a család. Menyus karrierjének aztán maga Klári vet véget, férje ellen kampányol, ezzel eléri, hogy ne válasszák meg újra Borontó polgárai. Menyus nem adja fel, szerez magának egy másik képviselői helyet. Ezt csínnyel, színészkedéssel, hazugságok hadával és korrupcióval éri el. Célja nem az, hogy másokat képviseljen, csupán a Tisztelt Házba szeretne bejutni. A második választás a korrupciós összejátszás tökéletes példája. Mikszáth brillírozva meséli el a történteket. Az alakok, akiket az író felsorakoztat – a mandátumkergető, ingyenélő dzsentrihad, a manipulálható polgárság és a Képviselőházban ülő, jóformán semmihez sem értő képviselők – jól szemléltetik a közélet akkori helyzetét. Mikszáth-ot olvasni rendkívül mulatságos. Soraiban érződik a gúny, az irónia és a szórakoztatás szenvedélye.