Kálman Mikszáth strana 6 z 13

A tabáni vendéglők kispolgári milliőjében kezdődik a történet, s ez a színhely a befejezésben visszatér, keretet alkotva Druzsba tanár úr elbeszéléséhez. A Fehér Pávát Jahodovszka asszony vezeti. Vendégeinekkedvence nevelt lánya, Sipsirica. A családias bensőségességet egy rejtélyes előkelőség felbukkanása bolygatja meg, majd Sipsirica eltűnése dúlja föl. „Szóval, jó, víg „spéci” volt, aki díszt és népszerűséget hozott a Pávának. A Páva most élte aranykorát. Mert másrészről a Sipsirica szórt rá fényt, aki megtelt vállban egy kicsit, de amellett nyúlánk és harmatos maradt. Lássa meg az ember, mi lesz a kis gubóból! Egy-két vonáson ide-oda igazított valamit az utolsó hat-nyolc hónap – nagy piktor az idő –, s a kecses, takaros leánykából rendkívüli szépség lett. Nem mehetett el anélkül az emberek közt, hogy minden szem meg ne akadjon rajta. „Mintha egy szarvas menne végig a Mályva utcán” – mondták a szomszédasszonyok, akik pedig talán sohasem láttak a Mályva utcán eleven szarvast végigmenni…

A ??századvég-századelő – Jókai mellett – legnépszerűbb, legolvasottabb írója novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő, megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes, szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót joggal megillető népszerűségnek örvendenek.

Az első és a második kötet anyaga meglehetősen egységes, ebben az időben (1895- és 1986-ban) Mikszáth elsősorban parlamenti tudósításokkal, beszámolókkal, az országgyűlés mindennapjairól írt krokikkal, kis színesekkel, portrévázlatokkal, humorisztikus vagy szatirikus írásokkal szórakoztatta olvasóit. A legtöbbször rövid, egy-két lapos, vagy alig terjedelmesebb művekben rendre megjelennek a kor politikai életének főszereplői: Apponyi Albert, Bánffy Dezső, Wekerle Sándor, Széll Kálmán, de persze igen sok a mára már elfelejtett, vagy éppen a korban sem igen ismert figurák száma. Mikszáth remekel ezekben a beszámolókban: bár nem abban, hogy a (nagy)politika menetét, problémáit, alternatíváit, irányzatait értelmezze, hanem abban, hogy "élőben" mutassa be a parlament munkálkodását, szereplőit és szerepvivőit, "nagyjait" és jelentéktelen, de az egészre mégis oly jól jellemző alakjait. Az átlagolvasó akár novellákként, szépprózai munkákként is forgathatja őket, a kor, a történelem, a politikatörténet iránt érdeklődők számára azonban nem csak ritka csemegék ezek az írások, de egyedülálló értékű források is. A kitűnő - és alaposságuk, adatgazdagságuk okán igen terjedelmes - jegyzetek minden információt megadnak nem csak filológiai szempontból, de politikatörténeti, történelmi aspektusból is.

No ez már csak uj thema lesz, elcsépeletlen és pikáns. A mi saját külön szerelmeinkről... Az iró, - különben is azt szeretik önök mondani - kivételes lény, másféle vérből van. Igen az ő szerelme is másforma. De ne legyenek tévhitben, hogy a muzsával példálózom; én a földi szerelmeket értem, a földi asszonyokkal...

Híre menvén a tót nép közt a mindentudó csendbiztosnak, iszonyú rémület szállta meg a tolvajokat, rablókat és gazembereket. Az a babona terjedt el, hogy Gerge uram megkente szemeit a Szent György-napja előtt talált száz esztendős gyík májával, azokkal az emberi testen keresztül belát a szívekbe.

A mű Mikszáth Kálmán levelezéseit foglalja magába, amelyet barátaival, szerelmeivel és a kor nagy íróival folytatott.

A magyar kritikai, realista próza nagymesterének politikai regénye, a Két választás Magyarországon komoly címe ellenére meglehetősen könnyed olvasmány. Első részében megismerkedhetünk főhősével, Katánghy Menyhérttel, azaz Menyussal, majd megtudhatjuk, hogy hogyan lehet valaki érdemtelenül országgyűlési képviselő. Végül Katánghy tizenkét levelébe pillanthatunk bele, amelyeket feleségéhez, Klárához intézett. Menyus históriájával a lecsúszott dzsentriket és azok léhűtő életmódját rajzolja le az író. A teljes lesüllyedéstől tartó hősünk mindet kipróbált, volt már orvos, aki nem igazán praktizált, betege is alig akadt. Érdekházasságot kötő férfi, aki a gazdagodás lehetőségét látta, majd a szomorú valóság kiábrándította – méltó párjára akadt Klára személyében. Aztán országgyűlési képviselővé lett; a Blandi család politikai kapcsolatainak köszönhetően megszerezte a székely Borontó mandátumát. Így került Budapestre, beásva magát a politikai életbe. Klárikának szóló leveleiben a közélet nehézségeit igyekszik ecsetelni, azonban a klubbéli kártyapartik jobban érdeklik a politika helyett. Feleségét igyekszik elkápráztatni, főleg Wekerle Sándor leírásával, és folyton-folyvást próbálja megakadályozni azt, hogy Pestre költözzön a család. Menyus karrierjének aztán maga Klári vet véget, férje ellen kampányol, ezzel eléri, hogy ne válasszák meg újra Borontó polgárai. Menyus nem adja fel, szerez magának egy másik képviselői helyet. Ezt csínnyel, színészkedéssel, hazugságok hadával és korrupcióval éri el. Célja nem az, hogy másokat képviseljen, csupán a Tisztelt Házba szeretne bejutni. A második választás a korrupciós összejátszás tökéletes példája. Mikszáth brillírozva meséli el a történteket. Az alakok, akiket az író felsorakoztat – a mandátumkergető, ingyenélő dzsentrihad, a manipulálható polgárság és a Képviselőházban ülő, jóformán semmihez sem értő képviselők – jól szemléltetik a közélet akkori helyzetét. Mikszáth-ot olvasni rendkívül mulatságos. Soraiban érződik a gúny, az irónia és a szórakoztatás szenvedélye.

"Évtizedekig hasztalan kerestek egy megfelelő bolondot szanaszét az udvaroknál. Szerencsére, két bolondja volt a bajor választó-fejedelemnek s az önként átengedte az egyiket, egy Akli Miklós nevű magyart, aki az akkori udvari kalendáriumban »Mikos Akli« név alatt van bejegyezve."

Mikszáth ??Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című, 1908-ban megjelent regényének alapötletét hírlapi szenzáció szolgáltatta: a századfordulón egy milliomos bácskai polgár leányát megszöktette egy dzsentri fiatalember. Miután az ifjú hölgyet ily módon „kompromittálták”, az apa látszatra beleegyezett a házasságba, az esküvő napján azonban külföldre küldte leányát, s a hozományvadász hoppon maradt. Az ilyen néven nem létező, de nagyon is valóságos Bontó vármegyében (ahova Mikszáth szerint „a francia forradalom szele még mostanáig sem fujt be") élő, szerteágazó rokoni kapcsolatokkal rendelkező Noszty család egy szépreményű sarja, Feri is hozományvadászatra indul. Ez a "vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas és nagy kártyás” ifjú ember előbb nyalka huszár hadnagyként egy dúsgazdag felvidéki polgárlány kezét akarja elnyerni, ám egy váltóhamisítás miatt el kell tűnnie a színről. Másodjára az Amerikából multimilliomosként hazatért Tóth Mihály leányára veti ki a horgot. A dologba be van avatva a Noszty család összes öregasszonya, akik szövik-fonják a szálakat: minden részletében kimunkált haditervet készítenek, különös tekintettel arra, hogy Tóth Mari gyanakvó természetű, s az a rögeszméje, hogy mindenki csak vagyonáért akarja feleségül venni. Már majdnem sikerül nyélbe ütni a dolgot, amikor a véletlen – amely eddig mindig segítségükre volt – közbeszól: Feri egykori ezredparancsnoka leleplezi a könnyelmű, sőt a becstelenségtől sem visszariadó fiatalember múltját. S most, hogy a család praktikái csődöt mondtak, Feri is a „kompromittálás” bevált módszeréhez nyúl. A dzsentrivilág íratlan törvényei szerint immár szabad az út a milliókhoz. Tóth Mihály, a kemény gerincű polgár azonban közbelép, úgy véli, itt az ideje, hogy szakítson „ezzel a korhadt elvi tétellel…”

Kecskemét városát törökök, tatárok fosztogatják. A városatyáknak komoly fejtörést okoz, hogyan lehetne megszabadulni a függetlenséggel járó gondoktól. Egyikük javaslatára küldöttség indul Budára, hogy ajándék fejében török béget kérjen a városnak. A szultán azonban csupán egy himzett köntöst küld bég helyett…

Az első és a második kötet anyaga meglehetősen egységes, ebben az időben (1895- és 1986-ban) Mikszáth elsősorban parlamenti tudósításokkal, beszámolókkal, az országgyűlés mindennapjairól írt krokikkal, kis színesekkel, portrévázlatokkal, humorisztikus vagy szatirikus írásokkal szórakoztatta olvasóit. A legtöbbször rövid, egy-két lapos, vagy alig terjedelmesebb művekben rendre megjelennek a kor politikai életének főszereplői: Apponyi Albert, Bánffy Dezső, Wekerle Sándor, Széll Kálmán, de persze igen sok a mára már elfelejtett, vagy éppen a korban sem igen ismert figurák száma. Mikszáth remekel ezekben a beszámolókban: bár nem abban, hogy a (nagy)politika menetét, problémáit, alternatíváit, irányzatait értelmezze, hanem abban, hogy "élőben" mutassa be a parlament munkálkodását, szereplőit és szerepvivőit, "nagyjait" és jelentéktelen, de az egészre mégis oly jól jellemző alakjait. Az átlagolvasó akár novellákként, szépprózai munkákként is forgathatja őket, a kor, a történelem, a politikatörténet iránt érdeklődők számára azonban nem csak ritka csemegék ezek az írások, de egyedülálló értékű források is. A kitűnő - és alaposságuk, adatgazdagságuk okán igen terjedelmes - jegyzetek minden információt megadnak nem csak filológiai szempontból, de politikatörténeti, történelmi aspektusból is.

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című kisregénye egy részletesen kidolgozott anekdota köré épül: miszerint a gazdag és különcködő úr a törvényes örökösök kijátszásával a vagyonát szeretett nevelt fiára akarja hagyni. Az esernyő nyelébe rejtett kincs ugyan eltűnik, ám a mű mégis boldogsággal zárul, hiszen a legnagyobb kincs az életben a szerelem.

Egy csepp történelem, és körülötte az élvezetes, izgalmas és tanulságos mese tengere. Két kiapadhatatlan forrás táplálja, az író fantáziája és az emberi gyarlóság. Hogyan lesz a kecskeméti szabó nagyratörő fiából a város főbírája? Milyen tervet eszel ki városa sorsának javítására? Hogyan bukik meg a terv Kecskemét és Nagykörös ellenségeskedésén? Miként tesz csodát a szultán ajándéka, a török köntös? Elegendő-e a cigánylány szépsége, szerelme és szolgálata ahhoz, hogy főbíróné legyen belőle? Mire vezet, ha valaki vakon bízik a saját képességeiben? Mindezt és sok egyebet megtudhatunk Benedek Miklós élvezetes előadásából, többek között azt is, hogy az események alakulásában milyen szerepet játszik Kecskemét kíváncsi, pletykás, intrikáló, lelkesedő és gyalázkodó népe, a lusta tömeg.

A „nagy mesemondó” ezúttal a magyar történelem dicső múltjába kalauzolja el az olvasókat. Kőhalom, Csicsóvár, Selmecbánya, Világos, Zboró, Likava, Krasznahorka, Galambóc, Keresd, Léta, Kékkő, Somlyó, Árva, Szádvár, Székelykő, Csejte, Kosztolány, Nyitra, Sárospatak, Szeged, Visegrád, Vajdahunyad, Trencsén és sok másik vár legendája, története elevenedik meg a Zubály Sándor grafikáival illusztrált lapokon -természetesen az utánozhatatlan mikszáthi stílusban.

A ??költő-Jókai élethíven tűnik elénk ebből a regényből. Szinte kilép belőle. Nem az a konvencionális Jókai, aki a tömeg képzeletében él, s minden kirakat képes levelezőlapjain látható. Egy egészen új ember, kinek a gyengeség az erőssége. Egy hatalmas és ingadozó óriás, aki kedves és szeretetre méltó, de társaságban félszeg, és sohasem melegedik fel. Egy álomfejedelem, ki ha az ősidőkben él, bíborszőnyeget kap lábai alá., a vértes, vasas vitézek is meghódolnak neki, és királyok lesznek szolgáivá. S látjuk őt gyerekkorától fogva furcsa szeszélyeivel és derűs egyszerűségével. Beteges, leányos, álmodó s a többiek „Móric kisasszony” – nak csúfolják. Lázas fantáziájával törpékről, medúzafejekről, csodaszörnyekről álmodik. Mindenki bámulja a csodagyereket, a halhatatlanságra készülőt, s majdnem úgy nevelik, mint egy trónörököst: a magyar költészet trónjának elfoglalóját és királyát. Látjuk azután, mint ütközik be az arisztokratikus, finom lélek az élet durva gerendáiba. A csodagyerek észreveszi, hogy az életben nincs minden kipárnázva, mint otthon és az álmok puha fészkében. Jön a viszály a szülői házzal, a politikai harcok, a honfibú, a lejáró váltók s az öregedő feleség a lenmagfőztes rongyokkal, a kámforos flastrommal s azután még sok-sok más, de minden elmúlik, s Jókai marad az, aki volt, álmodó, költő, a poézis fellegein lebegő. Betekintünk továbbá az alkotó konyhába is, ahol az érdekes regények, a színpompás novellák főnek, erjednek, forronganak. A szemünk láttára nő, dagad Az új földesúr kovásza, miáltal látjuk Jókai egész alkotóművészetét is. Egyik alakot a másik után alkot, csak a mese legyen érdekes, csak az írás maradjon vonzó, töröl, ha ellentmondásba kerül önmagával, de máskülönben sohasem javít, egyszerre két regényt ír, míg a harmadiknak a levonatait nézi át, a munkakedvben, akár a fantáziában is szertelenül tobzódó, hatalmas, egyedülálló. Külön lapra tartozik Pápa, Kecskemét, a régi Komárom rajza s a magyar reneszánsz gyönyörű jellemzése. Mindenütt Carlyle történelmi levegője rezeg: egy szó, egy mondat karon ragad bennünket, és belök a történelmi hangulat kellős közepébe. Ezeket a miniatűr képeket nem lehet elfelejteni sohasem…

Kötetünk elbeszélései és kisregényei a mikszáthi múlt, az általa teremtett derűs, meleg ragyogású történelem tájaira kalauzolnak bennünket, abba a világba, amelyet (mint a Galamb a kalitkában párhuzamos történeteiben) oly nyomasztóan ellenpontozott számára a sivár, valódi jelen. A századelő korszakának éles hangú bírálata szólal meg realista hangú, remekszép kisregényében, A sipsiricában. A szelistyei asszonyok, a Páva a varjúval, az Akli Miklós pedig annak az írónak kitűnő művei, aki fájó nosztalgiával idézte vissza az idillikus, romantikus történeteket, aki élete végéig síkra szállt a mesék jogaiért. Történeti epikája: a törpe kor emberének visszasóhajtása a merész időkre – nagy történelmi konfliktusok helyett: a történelmi miliőbe helyezett anekdota.