Kálman Mikszáth strana 8 z 13

Csak a szemünket kell lehunynunk, hogy a mai balatoni hölgyeket elképzeljük a száz esztendő előtti szívhalászok helyére. A nő és a szerelem tulajdonképpen sohasem változik, mint ahogy az igazán nagy dolgok nem változnak a világon. Ugyanazok a hölgyek sétáltak száz év előtt a tópart platánjai alatt, akik manapság. Ott van közöttük a szívhalásznő, Fruzsinkának hívják, és szüleinek, valamint neki magának is az a feltevése, hogy nem tölti tétlenül a nyarat, szívet halász, ha még csak egyetlen szív van a Balatonban.

Az ?1889-ben írt A beszélő köntös jellegzetesen mikszáthi történelmi idill. A három részre szakadt ország korát idézi vissza; a helyszín Kecskemét, a „különleges státusú” város nehezen megőrzött szabadsága miatt szenved hol ettől, hol attól a féltől. Bár Mikszáth több helyütt is hivatkozik a történet hitelességére, témája mégsem a történelmi konfliktusokra épül, „mert a mese benne a fő, a történelmi események csak mint színek bukkannak föl mögötte”.A történet hőse a kecskeméti főbíró, Lestyák Mihály – akinek már megválasztása is tündéri módon megy végbe – a népmesék ifjú hőseinek furfangjával próbálja megmenteni Kecskemétet a portyázó hadak dúlásától. A csodakaftán fölfoghatatlan törökszelidítő hatalma meg is hozza a várt eredményt, Kecskemét virágzik, Lestyákot, mint szabadítót ünneplik. Az idill még Mikszáth tündérvilágában sem tarthat sokáig: a kaftánt kicserélik, Lestyák szépséges szerelmét lefejezni viszik a város elárulása miatt, maga Lestyák is eltűnik. A boldog vég mégsem marad el: ha nem is kecskeméti főbíróként, de boldog lesz Lestyák és mátkája.A romantikus történet fiataloknak és idősebbeknek egyaránt kedves, kellemes, színvonalasan szórakoztató olvasmánya.

A ?századvég-századelő – Jókai mellett – legnépszerűbb, legolvasottabb írója novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő, megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes, szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót joggal megillető népszerűségnek örvendenek.

Mikszáth ?Kálmán írásainak jellemzője az anekdotikus szerkesztésmód és a stilizált élőbeszéd. Az irodalmivá nemesített népnyelv gyökere az író gyermekkorában található, a hallott dalokban és mesékben, abban a falusi környezetben, melyben a Palócföld fiaként nevelkedett. „Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem… a magyar paraszttól" – vallotta Mikszáth idősebb korában. Munkásságának talán legfontosabb állomása A tót atyafiak (1880) és A jó palócok (1881) megjelenése. Az utóbbiról írta azt, ami mindkét kötetre érvényes: „Jó volt hozzám. Sok örömöt szerzett: Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és… mondta: Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni”. Kétségtelen: a novelláskötetek hozták meg Mikszáthnak az olvasók szeretetét, a kritikusok dicséretét és nem utolsósorban biztos megélhetést. A tót atyafiak és A jó palócok novelláiban Mikszáth megtalálta egyéni hangját. Szemlélete ugyanakkor még alapvetően romantikus. Nem véletlenül mondta A jó palócok elbeszéléseiről: „Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban, s aminő már sohasem leszek többé”. Kaiser László

"Hogy a török milyen jó szívű nép, mutatja ezt a nálunk, Európában csak most alakuló állatkínzás elleni egyletek lassú terjedése, míg náluk már mintegy szívük sugallatából szelídek, sőt néha úgyszólván előzékenyek az állatok iránt. Szép költői vonás ez ozmán testvéreinkben. Kiknek módjukban volt látni valaha török temetőt, feltűnhetett nekik, hogy a sírt egy kőlap fedi, melynek közepén hosszú nyílás van, a nép hite szerint az ítélet angyalának ki- s bejárásul hagyva, a kőlap négy szegleteire pedig egy-egy lyukat vágatnak, amelyben a meggyűlő esővíz a fákon fészkelő madarak italául szolgáljon. Városaik és falvaik utcáin, főleg ott, hol élelmiszereket árulnak, tömegesen heverésznek a kutyák, egész biztonságban érezve magokat, mert senki sem bántja, hanem kíméletesen kikerüli őket minden igazhívő muzulmán, mintha valami nagyságos urak volnának. Közönségesen ismert dolog, hogy a jószívű török megveszi a marhák tüdejét, máját s pacalját, és kiosztja az utca kutyái közt, vagy megvásárolja a kalitkába zárt madarakat, hogy azokat szabadon bocsáthassa. És ezer meg ezer ily apró vonást lehetne felhozni, mely a törökök figyelmes bánásmódját az állatok iránt egész költői világításba helyezné. Legtréfásabb példa erre, Mevlevi pasa macskája, melyet a pasa kimondhatatlanul szeretett, mintha saját gyermeke lett volna. Órákig elgyönyörködött vörhönyeges szemeiben, elsimogatta villanyos, tarka szőrét, nyalatta vele a kezeit. A pasa kemény, harcedzett férfiú volt, s úgy mondták: semmi sem képes őt meglágyítani a világon, csak e macska nyávogása. Egy napon éppen csibukozott a főúr, pamlagán ülve, kedvenc macskája pedig drága hímzésű kaftánja egyik csücskén ült és szundikált, midőn a szultán hírnöke lép be, felrántva az ajtót s jelenti, hogy Sztambulban lázadás tört ki, a pasa azonnal üljön lóra, egy pillanatot sem késve, különben ő is hazaárulónak fog vétetni s számíthat selyemzsinórra. Mevlevi pasa a hírnök lihegve elmondott szavaira rögtön fel akart ugrani, hogy kardját felkötve, a lázadók megfékezésére induljon, de egy pillantás az édesdeden szundikáló macskára minden bátorságát elvette. Kétségbeesve gondolt arra, hogy a szegény állatot, ha a díványról megmozdul, okvetlenül fel kell ébresztenie. Rettenetes habozás vett erőt rajta. Megdöbbentő válságos helyzet volt. Vagy mozdulnia kellett és akkor a macska fölébred, vagy maradnia és akkor tarthatja nyakát a selyemzsinór alá. »Oh, Allah! mit tegyek? - kiáltá a pasa, kezeit tördelve. - Sugallj egy mentő eszmét!« S Allah megkönyör

Noszty Feri huszárhadnagy, akinek feltétlenül pénzre van szüksége, szemet vet a környék leggazdagabb lányára, Tóth Marira. Cselszövésekkel, kompromittáló helyzet teremtésével, a gyakorlott szívhódítás minden eszközével igyekszik elérni, hogy a felesége legyen a lány, aki finomságával, romantikus egyéniségével egy tisztább világot képvisel. Az apa, az amerikás Tóth Mihály átlát a cselszövényen és az utolsó pillanatban megakadályozza a házasságot. A regényben megjelenik a vármegyei és miniszteri apparátusba beépült kiterjedt Noszty atyafiság, s mindnyájan szívvel-lélekkel szurkolnak a hozományvadászat sikeréért. Noszty Feri semmitől sem riad vissza, hogy a család régi híréhez az eltékozolt vagyont megszerezze. Csal, hazudik, váltót hamisít, a brancsbeliek szemében mégis tökéletes úriember. Mikszáth-hoz az egyszerű emberből lett milliomos, a "kifli-király" Tóth Mihály áll a legközelebb. Felruházza saját életrajzi adataival, jellemével, világnézetével. Tóth Mihály a legjobb polgári erények megtestesítője, Amerikába azért utazott, mert király nélküli országot keresett. Hazajőve a magyar mezőgazdasági ipart akarja fellendíteni, kórházat alapít, segíteni akar a népen.

Vajon ?húsz év mindig ugyanazt az időtartamot jelenti? Mikszáth Kálmán nevezetes politikai karcolatai a kiegyezés után 20 évvel íródtak, amikorra a nagy össznemzeti lelkesedést már feledtette a hétköznapok gondja: az ország eladósodása, a pártok szétesése, majd újak keletkezése. A politikusi glóriák csillogása elveszett, bizony sok új honatya csalafinta módon szerezte meg a szavazatokat, sokan voltak már a Tisztelt Házban, akik a képviselőségen kívül más jövedelemmel nem rendelkeztek.1886-ban a szintén képviselő Mikszáth magáévá teszi a keleti bölcsek életfilozófiáját: ha nagyon bele vagy keveredve valamibe, hátrálj ki belőle, nézd meg kívülről, messzebbről. És amit ekkor látott, leírta: hol szarkasztikus humorral, hol finom iróniával, de mindig eleganciával, mindig hidegvérrel forgatva a kihegyezett tollat, akár Tisza Kálmán bajuszát rángatta meg, akár Istóczy Győző kirohanásait gúnyolta ki.2010-ben azzal a szándékkal adjuk újra közre „A Tisztelt Ház”-at, hogy „a mi húsz évünket” is nézzük meg amúgy mikszáthosan. Éppen ideje, hogy azon, amibe 1990 óta bele vagyunk gabalyodva, távolabbról szemlélve tiszta szívvel nevessünk egy jót. Jankó János korabeli karikatúrái segítőtársaink lesznek a kor nagyszerű és kisszerű figuráinak felidézésében.

A kötetben szereplő írások:  Sárika grófnő, A kedves Gaillard apó, Pletyka, A Majornoky kisasszonyok, „Ez a ház eladó”, Örzsike története, A pajkos Ilonka, A kladovai menyecske, Az első „hosszú ruha”, A selyemkokárda, Az anya szerelme, Egy unalmas fickó, A kínai mikádó, Az öreg, Dankó bácsi, A „Nelli-Nelli”, A nő regénye, Mari rózsái, Egy fehér rózsa története, Királyné kedvence, P. Jork, A cseh muzsikusok legendája, A szamócák útja, A Jókainé tyúkjai, A fehér kutya, Hosszú szerelem, A mézeshetek, Láttam a feleségemet, A diplomata levele, Két rózsabimbó története, Egy szekér rózsabimbó .

„A ?"nagy palóc" nagy ember, mély író, könyörtelen emberlátó, legendateremtő költő. A mese, melyet Jókai pedzett, folytatódik. De az alakok már földön járnak, van testük, kezük és lábuk, bütykük, szeplőjük., Az író ruhájuk, koponyacsontjuk mögé néz, és látja, mi van zsebükben, agytekercseik kacskaringóiban, tudja, hogy miből élnek, hogy mi lappang hetvenkedő szavaik mögött, hogy a hegyen-völgyön lakodalmat, a dáridót böjt és pusztulás követi. Röntgenszerűen áthatol minden berken. Kezében boncolókés van, mellyel sebészi módon kinyitja, feltárja hőseit. Félelmetes gúnyolódó, minden nyájasságában is démoni krónikás, szigorú bíró. A táj, melyre vezet, még mindig csodás, de nem napsütéses, köd hasal rá, melyben kísértetek suhannak, régi fájdalmak rémlenek, s a tót hegyek, a felvidéki patakok hűsebb, józanabb érzete babonáz meg bennünket. Boldogtalan különcökkel, boszorkányos szerelmesekkel találkozunk, eladósodott, nagyzoló fertálynemesekkel, kik a múltat akarnák folytatni, ahelyett, hogy a jövőre gondolnának, és kacagnak elkényszeredetten, hogy ne kelljen sírniok” – írja Mikszáth Kálmánról Kosztolányi Dezső.A Beszterce ostroma föhőse is ilyen tragikus alkat. Vagy tragikomikus? Ezt Mikszáth maga sem tudta, s nem is akarta eldönteni.

A ?mai olvasók jelentős része Krúdyt modern prózánk egyik klasszikusának tartja.(…)„Írói acrképei”-vel mégcsak „mostohán” sem bánt irodalomtörténetünk, hiszen tudomást sem vettek róla. Nem ismerték ilyen tárgyú gazdag munkásságát.Pedig ezek a „tollrajzok” érdekes, friss ötleteikkel megtermékenyíthették volna irodalmunkat.Számos problémát vetett föl, írói mozgalmakra világított rá, irodalmi flkszegségekre és ferdeségekre hívta fel a figyelmet.Kritikája sohasem személyes élű , mindenkor az elvek érdeklik és azokért száll síkra. Írói arcképeinek legrokonszenvesebb vonása az a szeretetreméltóság, ahogy kisebb-nagyobb kortársairól véleményt mod, azok jelentőségét méltatja. Tollát sohasem vezeti kicsinyes klikk-érdek, közepes írókról éppoly meleg szeretettel, kartársi megértéssel nyilatkozik, mint a nagyokról.Tehetségének fölényét sohasem fitogtatja, mesterségének tiszta és alázatos híve, s éppen ez az egyszrűűség teszi művét ma is időfelettivé.Ötven magya író arcvonásai villannak fel a több mint másfélszáz cikk olvasása közben. Kármán Józseftől Móricz Zsigmondig. A Martinovics-féle mozgalomtól a saját koráig.Érdeklődését irodalomtörténetünkben a XVIII.század végének alakjai ragadték magukkal. Martinovics árnya több cikkében rajzolódik ki, amelyekben még fájó akkordként vonulnak végig felvilágosodáskori literatúránk tragikus küzdelmei.(…)Kozocsa Sándor

  Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya (1910-tol Mikszáthfalva), 1847. január 16. ? Budapest, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkeszto, országgyulési képviselo, az MTA tagja.   Mikszáth Kálmán ?A toll neki nem az íróeszköz, de egy kedves játékszer, amelybol feketén patakzik a tinta és a poézis, nem is játékszer, hanem egy része a nagy-nagy természetnek, egy termo ág, amelyen mindig mosolyogva ring a gondolat friss gyümölcse. Boldog, boldog, ezerszer boldog muvész. Boldog és azt hiszem, hogy az utolsó boldog író. Nemcsak azért, mert játék neki az írás, de azért is, mert az életet is játéknak tekinti. Reá mosolygott utoljára az adoma tündére.? (Kosztolányi Dezso)

A ?tabáni vendéglők kispolgári miliőjében kezdődik a történet, s ez a színhely a befejezésben visszatér, keretet alkotva Druzsba tanár úr elbeszéléséhez. A Fehér Pávát Jahodovszka asszony vezeti. Vendégeinek kedvence nevelt lánya, Sipsirica. A családias bensőségességet egy rejtélyes előkelőség felbukkanása bolygatja meg, majd Sipsirica eltűnése dúlja föl.„Szóval, jó, víg „spéci” volt, aki díszt és népszerűséget hozott a Pávának. A Páva most élte aranykorát. Mert másrészről a Sipsirica szórt rá fényt, aki megtelt vállban egy kicsit, de amellett nyúlánk és harmatos maradt. Lássa meg az ember, mi lesz a kis gubóból! Egy-két vonáson ide-oda igazított valamit az utolsó hat-nyolc hónap – nagy piktor az idő –, s a kecses, takaros leánykából rendkívüli szépség lett. Nem mehetett el anélkül az emberek közt, hogy minden szem meg ne akadjon rajta. „Mintha egy szarvas menne végig a Mályva utcán” – mondták a szomszédasszonyok, akik pedig talán sohasem láttak a Mályva utcán ele­ven szarvast végigmenni.”

Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya (1910-tol Mikszáthfalva), 1847. január 16. ? Budapest, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkeszto, országgyulési képviselo, az MTA tagja.   Mikszáth Kálmán ?A toll neki nem az íróeszköz, de egy kedves játékszer, amelybol feketén patakzik a tinta és a poézis, nem is játékszer, hanem egy része a nagy-nagy természetnek, egy termo ág, amelyen mindig mosolyogva ring a gondolat friss gyümölcse. Boldog, boldog, ezerszer boldog muvész. Boldog és azt hiszem, hogy az utolsó boldog író. Nemcsak azért, mert játék neki az írás, de azért is, mert az életet is játéknak tekinti. Reá mosolygott utoljára az adoma tündére.? (Kosztolányi Dezso)

"Maky István elõkelő földbirtokossal ösmerkedtem meg e nyáron egy cseh fürdőben. Az öregúr a leányával, özvegy Maky Máriával volt ott. A férj is Maky volt. A Makyak a felvidéken nagyon elterjedt familia, mely nagyra tartja magát. Verses közmondás zengi felőlük a Vág mentén: Mihelyt Maky,  Mindjárt valaki. Lőn, hogy az öreg Maky, aki nagyon megszeretett időközben, egy reggel így szólt hozzám: - Sürgönyt kaptam az este, egypár napra Bécsbe kell utaznom, addig magára bízom a leányomat, uramöcsém. - Nagyon meg vagyok tisztelve. - Hiszen tudja, hogy ezek a fehérnépek mily gyámoltalanok egyedül! Hadd ebédeljen uramöcsémékkel. Ezek az »uramöcsémék« két barátom volt: egy kormánypárti képviselő és egy szolgabíró. A képviselő jó víg ember, aminõk a képviselők szoktak lenni, a szolgabíró pedig egy szellemes, tanult fiú, aminõk a szolgabírák nem szoktak lenni. Az öregúr elutazott, és Mária csakugyan a mi kezünkre került. A kompánia lázas örömben úszott. Hogyne! Leendő asztaltársunk volt a legszebb az egész fürdőn. Hajlékony nádtermet, koromfekete haj, nagy, nedves kék szemek, melyek szemérmetesen lesütve is ragyogtak, villogtak. Hát még azok a duzzadt, élveteg ajkak, a barackvirágszín arc, gödrösen. Ugyan, hogy volt kedve meghalni annak a bolond Makynak! - No, ez nagy fogás, gyerekek! - mondom a pajtásoknak. - Becses kis kutya, hagyta rá a képviselő. Erős meggyőződésem, hogy jól fogja magát érezni köztünk. Szavajárása volt az »erős meggyőződésem«. Erős meggyőződésem, hogy ma eső lesz. Erős meggyőződésem, hogy az éjjel jól fogok aludni. Erős meggyőződésem, hogy ez a tej meg van keresztelve stb. (A képviselő sok erős meggyőződésen ment át naponkint.) - Kívánatos is, hogy a menyecske hozzánk szokjék és megszeressen bennünket. Igyekezzünk minél mulatságosabbak lenni."   (részlet)

A ?millenniumi esztendő kiadványa! ; A Millenniumi Könyvtár sorozatban megjelent kötet a nagy palóc tucatnyi nevezetes elbeszélését tartalmazza. Az elcsábított lány motívuma Mikszáth több novellájában is szerepel. A szép falusi lányokat szívesen vitték az urak szeretőnek, akik azonban a gazdag élet ellenére is boldogtalanok voltak, sápadtan sorvadoztak, mint Az a pogány Filcsik című elbeszélés főszereplője, amelynek története szerint a megyei úr szeretőjévé lett lány beteg lesz. Egy kívánsága van, apját szeretné látni, aki azonban hajthatatlan, és végül csak akkor látogatja meg a lányát, amikor féltett kincsét, a szűcsipar remekét, bundáját annak szeretője ellopatja. Nagybeteg gyermekének látása azonban egyáltalán nem hatja meg, és a történet végén féltett bundáját egy koldusasszonynak adja. Az elfelejtett rab és a Bede Anna tartozása egyaránt a naív tisztaság együttérző példázata. Derűs színek ragyognak föl a szépasszonyokról, gyermekekről, és az ember hűséges társairól, az állatokról szóló írásokban (A zöld légy és a sárga mókus; A brézói ludak; Szegény Gélyi János lovai; Timár Zsófi özvegysége). A Fábri Anna értő Utószavával záruló összeállítást – széles körben érdemes ajánlani.