Kálman Mikszáth strana 9 z 13

A kisregény a kortársi valóságról fest képet, pontosabban a Mikszáthot nagyjából egyforma erővel vonzó és taszító dzsentri életmódot veszi célba, leleplező leleménnyel. Hiteles szemtanúként számol be egy Sáros megyei esküvőről, s azt a folyamatot igyekszik bemutatni, miként teszi vakká a kívülállót egy jól megrendezett színjáték illúziója, s hogy miként kerekedik felül a kiábrándító valóság. A lecsúszott, de családját a hét vezér koráig visszavezető dzsentri nem csapja be önmagát a fényűzés, a gazdagság színlelésével. Itt mindenki pontosan tudja az igazságot, csakhogy ez a legkevésbé sem zavarja őket abban, hogy egy ábrándot teljes odaadással tudjanak eljátszani. Mikszáth elbűvölő belülállása (ő is szereplője a történetnek) vezet oda, hogy az olvasót is fogva tartja, megdermeszti ez a színjáték. Az ábránd varázslata azonban csak addig tart, míg a jól poentírozott kisregény vissza nem rántja olvasóját a valóság talajára.  

Az ?író kései – 1901 és 1903 között írt – három kisregényét tartalmazza a kötet. Mikszáth-ot ebben az időben egyre többet foglalkoztatta a romantikán túl a mélyebb valóságábrázolás. Valamennyit az író szélesen áradó, mesélő, anekdótázó humora és alakformáló realizmusa hatja át. A címadó kisregény (1901) történelmi környezetben játszódik, romantikus, népmondai ihletésű. Pajzán históriája, érdekes-szép meséje Mátyás király alakja köré fonódik: a török elleni harcok miatt férfi nélkül maradt szelistyei asszonyok nem nyugszanak bele helyzetükbe, és új férfiakat kérnek a királytól. El is küldenek hozzá „mustrába” három gyönyörű asszonyt, igaz, egyik sem szelistyei. Mikszáth lebilincselő közvetlenséggel meséli el a rájuk váró eseményeket, a csalás kiderülését és következményét. A Páva a varjúval (1894) „pávája” szép, körülrajongott grófnő, aki egy fiatal katonát tesz tönkre azzal, hogy az egyszerű embert kapitánnyá, majd férjévé teszi. A házasság azonban – Mária Terézia udvari etikettjétől is megzavarva – nem sikerül. Az anekdota csattanója: a válás után Nagy Jóska, a „durva káplár” visszatér régi, hozzávaló Borcsájához, de így sem találja már a boldogságát, ahhoz „finnyás kapitány” lett. A Sipsirica (1902) nemcsak e kötet legélesebb hangú írása, egyébként is Mikszáth leggyilkosabb szatírái közé tartozik. A történet a legkedélyesebben indul: a Páva vendéglő asszonyának s szépséges leányának férfiszemek kísérte cseperedésével. Az álszent vendéglősnő pénzért eladja lányát (sipsirica lengyelül bakfist jelent) a „köztiszteletben álló”, öreg élvhajhász főúrnak, s a barbár üzelmeiket leleplező Druzsba tanár urat őrültnek nyilvánítja a társadalom. Ez a történet már nemcsak egy anekdota kiszínezése, hanem a századvég feudális önkényének időszerű bírálata.

Az 1904-ben kiadott Mikszáth-mű hasonmás kiadásban."Húsz éve taposom a t. Ház szőnyegeit: sokat láttam, sokat átéltem, sok millió forintot megszavaztam. E hosszú korszak szereplő politikusait személyesen ösmertem, sőt barátságban voltam sokakkal, láttam őket kívülről és belülről. Szemeim előtt nőttek meg némelyek és zsugorodtak össze mások. Mondhatom,több illuziót vesztettem ez idő alatt mint hajat, pedig ugyancsak dús hajam volt és most ritka."

A kisregény alapja egy 18. században közismert népmonda, melyet a korban többen rögzítettek. Először Jósika  Miklós használta fel a történetet Második Rákóczi Ferenc című regényében. A csodatörténet egy másik  feljegyzője Vilsinszky Ferenc – derül ki Mikszáth írásából –, aki a hivatalos jegyzőkönyveket és kihallgatásokat  is csatolta feljegyzéséhez a Liber Actorumban, amelyet abban az időben a lublói levéltárban őriztek. A  legenda egy variációja Bél Mátyás nevéhez fűződik, aki Prodromus című művében örökítette meg azt. A  Mikszáth-féle kisregény utóbbi kettőre hivatkozik.  A történet szerint az 1718. február 28-án elhunyt Kaszparek Mihály kísértete visszajár Lublóra és környékére,  ahol rémtetteket visz véghez. Hogy ennek véget vessenek, a holttestet exhumálják, és máglyán égetik el, ám ez  sem bizonyul hatásosnak, csak magukra haragítják a szellemet. Egy boszorkány tanácsára Kaszparek özvegyét  kolostorba viszik, házát pedig a földdel teszik egyenlővé, a kísértet azonban újra fel-felbukkan. Valójában  azonban a szepességi polgárokat, a sztarosztát, a rendőrfőnököt és a többieket is elvakítja a kísértet-história,  készpénznek veszik a nem létezőt. Ebből adódóan nem látják a valóságot, melyre Strang titkos ügynök derít  fényt, amikor leleplezi a pénzhamisító Csernyiczky Mihályt, aki kivégzése napján árulja el magát: ő járt Lublón  a halott Kaszparek képében.

A humor és a nevetés mindig ott van körülöttünk. És az igazi, a jó humor mellett nem is szabad csak úgy elmenni. Mikszáth Kálmán leírja a humor köznapi előfordulási formáit a 19. századi Magyarországon. Humorista az, aki észleli, értékeli, és élvezi a humort, a természetnek ezt a különös, emberi ajándékát. Az igazi humorista nem feltétlenül a humorából él. Csak él a humorral. A magyar irodalom történetében talán Mikszáth Kálmán az a szerző, aki a legtöbbet tette e „természeti kincs”, a humor közösségi hasznosításának ügyéért.

Az ?1889-ben írt A beszélő köntös jellegzetesen mikszáthi történelmi idill. A három részre szakadt ország korát idézi vissza; a helyszín Kecskemét, a „különleges státusú” város nehezen megőrzött szabadsága miatt szenved hol ettől, hol attól a féltől. Bár Mikszáth több helyütt is hivatkozik a történet hitelességére, témája mégsem a történelmi konfliktusokra épül, „mert a mese benne a fő, a történelmi események csak mint színek bukkannak föl mögötte”.A történet hőse a kecskeméti főbíró, Lestyák Mihály – akinek már megválasztása is tündéri módon megy végbe – a népmesék ifjú hőseinek furfangjával próbálja megmenteni Kecskemétet a portyázó hadak dúlásától. A csodakaftán fölfoghatatlan törökszelidítő hatalma meg is hozza a várt eredményt, Kecskemét virágzik, Lestyákot, mint szabadítót ünneplik. Az idill még Mikszáth tündérvilágában sem tarthat sokáig: a kaftánt kicserélik, Lestyák szépséges szerelmét lefejezni viszik a város elárulása miatt, maga Lestyák is eltűnik. A boldog vég mégsem marad el: ha nem is kecskeméti főbíróként, de boldog lesz Lestyák és mátkája.A romantikus történet fiataloknak és idősebbeknek egyaránt kedves, kellemes, színvonalasan szórakoztató olvasmánya.

A ?századvég-századelő – Jókai mellett – legnépszerűbb, legolvasottabb írója novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő, megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes, szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót joggal megillető népszerűségnek örvendenek.

Mikszáth ?Kálmán írásainak jellemzője az anekdotikus szerkesztésmód és a stilizált élőbeszéd. Az irodalmivá nemesített népnyelv gyökere az író gyermekkorában található, a hallott dalokban és mesékben, abban a falusi környezetben, melyben a Palócföld fiaként nevelkedett. „Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem… a magyar paraszttól" – vallotta Mikszáth idősebb korában. Munkásságának talán legfontosabb állomása A tót atyafiak (1880) és A jó palócok (1881) megjelenése. Az utóbbiról írta azt, ami mindkét kötetre érvényes: „Jó volt hozzám. Sok örömöt szerzett: Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és… mondta: Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni”. Kétségtelen: a novelláskötetek hozták meg Mikszáthnak az olvasók szeretetét, a kritikusok dicséretét és nem utolsósorban biztos megélhetést. A tót atyafiak és A jó palócok novelláiban Mikszáth megtalálta egyéni hangját. Szemlélete ugyanakkor még alapvetően romantikus. Nem véletlenül mondta A jó palócok elbeszéléseiről: „Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban, s aminő már sohasem leszek többé”. Kaiser László

"Hogy a török milyen jó szívű nép, mutatja ezt a nálunk, Európában csak most alakuló állatkínzás elleni egyletek lassú terjedése, míg náluk már mintegy szívük sugallatából szelídek, sőt néha úgyszólván előzékenyek az állatok iránt. Szép költői vonás ez ozmán testvéreinkben. Kiknek módjukban volt látni valaha török temetőt, feltűnhetett nekik, hogy a sírt egy kőlap fedi, melynek közepén hosszú nyílás van, a nép hite szerint az ítélet angyalának ki- s bejárásul hagyva, a kőlap négy szegleteire pedig egy-egy lyukat vágatnak, amelyben a meggyűlő esővíz a fákon fészkelő madarak italául szolgáljon. Városaik és falvaik utcáin, főleg ott, hol élelmiszereket árulnak, tömegesen heverésznek a kutyák, egész biztonságban érezve magokat, mert senki sem bántja, hanem kíméletesen kikerüli őket minden igazhívő muzulmán, mintha valami nagyságos urak volnának. Közönségesen ismert dolog, hogy a jószívű török megveszi a marhák tüdejét, máját s pacalját, és kiosztja az utca kutyái közt, vagy megvásárolja a kalitkába zárt madarakat, hogy azokat szabadon bocsáthassa. És ezer meg ezer ily apró vonást lehetne felhozni, mely a törökök figyelmes bánásmódját az állatok iránt egész költői világításba helyezné. Legtréfásabb példa erre, Mevlevi pasa macskája, melyet a pasa kimondhatatlanul szeretett, mintha saját gyermeke lett volna. Órákig elgyönyörködött vörhönyeges szemeiben, elsimogatta villanyos, tarka szőrét, nyalatta vele a kezeit. A pasa kemény, harcedzett férfiú volt, s úgy mondták: semmi sem képes őt meglágyítani a világon, csak e macska nyávogása. Egy napon éppen csibukozott a főúr, pamlagán ülve, kedvenc macskája pedig drága hímzésű kaftánja egyik csücskén ült és szundikált, midőn a szultán hírnöke lép be, felrántva az ajtót s jelenti, hogy Sztambulban lázadás tört ki, a pasa azonnal üljön lóra, egy pillanatot sem késve, különben ő is hazaárulónak fog vétetni s számíthat selyemzsinórra. Mevlevi pasa a hírnök lihegve elmondott szavaira rögtön fel akart ugrani, hogy kardját felkötve, a lázadók megfékezésére induljon, de egy pillantás az édesdeden szundikáló macskára minden bátorságát elvette. Kétségbeesve gondolt arra, hogy a szegény állatot, ha a díványról megmozdul, okvetlenül fel kell ébresztenie. Rettenetes habozás vett erőt rajta. Megdöbbentő válságos helyzet volt. Vagy mozdulnia kellett és akkor a macska fölébred, vagy maradnia és akkor tarthatja nyakát a selyemzsinór alá. »Oh, Allah! mit tegyek? - kiáltá a pasa, kezeit tördelve. - Sugallj egy mentő eszmét!« S Allah megkönyör

Vajon ?húsz év mindig ugyanazt az időtartamot jelenti? Mikszáth Kálmán nevezetes politikai karcolatai a kiegyezés után 20 évvel íródtak, amikorra a nagy össznemzeti lelkesedést már feledtette a hétköznapok gondja: az ország eladósodása, a pártok szétesése, majd újak keletkezése. A politikusi glóriák csillogása elveszett, bizony sok új honatya csalafinta módon szerezte meg a szavazatokat, sokan voltak már a Tisztelt Házban, akik a képviselőségen kívül más jövedelemmel nem rendelkeztek.1886-ban a szintén képviselő Mikszáth magáévá teszi a keleti bölcsek életfilozófiáját: ha nagyon bele vagy keveredve valamibe, hátrálj ki belőle, nézd meg kívülről, messzebbről. És amit ekkor látott, leírta: hol szarkasztikus humorral, hol finom iróniával, de mindig eleganciával, mindig hidegvérrel forgatva a kihegyezett tollat, akár Tisza Kálmán bajuszát rángatta meg, akár Istóczy Győző kirohanásait gúnyolta ki.2010-ben azzal a szándékkal adjuk újra közre „A Tisztelt Ház”-at, hogy „a mi húsz évünket” is nézzük meg amúgy mikszáthosan. Éppen ideje, hogy azon, amibe 1990 óta bele vagyunk gabalyodva, távolabbról szemlélve tiszta szívvel nevessünk egy jót. Jankó János korabeli karikatúrái segítőtársaink lesznek a kor nagyszerű és kisszerű figuráinak felidézésében.

Noszty Feri huszárhadnagy, akinek feltétlenül pénzre van szüksége, szemet vet a környék leggazdagabb lányára, Tóth Marira. Cselszövésekkel, kompromittáló helyzet teremtésével, a gyakorlott szívhódítás minden eszközével igyekszik elérni, hogy a felesége legyen a lány, aki finomságával, romantikus egyéniségével egy tisztább világot képvisel. Az apa, az amerikás Tóth Mihály átlát a cselszövényen és az utolsó pillanatban megakadályozza a házasságot. A regényben megjelenik a vármegyei és miniszteri apparátusba beépült kiterjedt Noszty atyafiság, s mindnyájan szívvel-lélekkel szurkolnak a hozományvadászat sikeréért. Noszty Feri semmitől sem riad vissza, hogy a család régi híréhez az eltékozolt vagyont megszerezze. Csal, hazudik, váltót hamisít, a brancsbeliek szemében mégis tökéletes úriember. Mikszáth-hoz az egyszerű emberből lett milliomos, a "kifli-király" Tóth Mihály áll a legközelebb. Felruházza saját életrajzi adataival, jellemével, világnézetével. Tóth Mihály a legjobb polgári erények megtestesítője, Amerikába azért utazott, mert király nélküli országot keresett. Hazajőve a magyar mezőgazdasági ipart akarja fellendíteni, kórházat alapít, segíteni akar a népen.

„A ?"nagy palóc" nagy ember, mély író, könyörtelen emberlátó, legendateremtő költő. A mese, melyet Jókai pedzett, folytatódik. De az alakok már földön járnak, van testük, kezük és lábuk, bütykük, szeplőjük., Az író ruhájuk, koponyacsontjuk mögé néz, és látja, mi van zsebükben, agytekercseik kacskaringóiban, tudja, hogy miből élnek, hogy mi lappang hetvenkedő szavaik mögött, hogy a hegyen-völgyön lakodalmat, a dáridót böjt és pusztulás követi. Röntgenszerűen áthatol minden berken. Kezében boncolókés van, mellyel sebészi módon kinyitja, feltárja hőseit. Félelmetes gúnyolódó, minden nyájasságában is démoni krónikás, szigorú bíró. A táj, melyre vezet, még mindig csodás, de nem napsütéses, köd hasal rá, melyben kísértetek suhannak, régi fájdalmak rémlenek, s a tót hegyek, a felvidéki patakok hűsebb, józanabb érzete babonáz meg bennünket. Boldogtalan különcökkel, boszorkányos szerelmesekkel találkozunk, eladósodott, nagyzoló fertálynemesekkel, kik a múltat akarnák folytatni, ahelyett, hogy a jövőre gondolnának, és kacagnak elkényszeredetten, hogy ne kelljen sírniok” – írja Mikszáth Kálmánról Kosztolányi Dezső.A Beszterce ostroma föhőse is ilyen tragikus alkat. Vagy tragikomikus? Ezt Mikszáth maga sem tudta, s nem is akarta eldönteni.

A kötetben szereplő írások:  Sárika grófnő, A kedves Gaillard apó, Pletyka, A Majornoky kisasszonyok, „Ez a ház eladó”, Örzsike története, A pajkos Ilonka, A kladovai menyecske, Az első „hosszú ruha”, A selyemkokárda, Az anya szerelme, Egy unalmas fickó, A kínai mikádó, Az öreg, Dankó bácsi, A „Nelli-Nelli”, A nő regénye, Mari rózsái, Egy fehér rózsa története, Királyné kedvence, P. Jork, A cseh muzsikusok legendája, A szamócák útja, A Jókainé tyúkjai, A fehér kutya, Hosszú szerelem, A mézeshetek, Láttam a feleségemet, A diplomata levele, Két rózsabimbó története, Egy szekér rózsabimbó .

A Fehér Páva vendéglőt Jahodovszka asszony vezeti, akinek lánya Sipsirica a  vendégek kedvence. Miután egy rejtélyes előkelőség megjelenése után Siprsirica  eltűnik, és a vendéglői idill megszűnik. A vendéglőnek állandó vendége Druzsba  tanár úr, aki válton állítja, hogy Sipsiricát az excellenciás úr megvásárolta édesanyjától,  szeretőnek. Druzsba mindent megtesz az igazság bebizonyátásáért.