Kálman Mikszáth strana 10 z 13
autor
Sipsirica
A Fehér Páva vendéglőt Jahodovszka asszony vezeti, akinek lánya Sipsirica a vendégek kedvence. Miután egy rejtélyes előkelőség megjelenése után Siprsirica eltűnik, és a vendéglői idill megszűnik. A vendéglőnek állandó vendége Druzsba tanár úr, aki válton állítja, hogy Sipsiricát az excellenciás úr megvásárolta édesanyjától, szeretőnek. Druzsba mindent megtesz az igazság bebizonyátásáért.
Na stiahnutie
1,94 €
A Noszty fiú esete Tóth Marival
A magyar és világirodalmi örökség híres alkotásainak elemzését, értelmezését kínálja a gimnazisták, az érettségire készülők, a főiskolások, a tanárok s az irodalom iránt általában érdeklődők számára a TALENTUM MŰELEMZÉSEK sorozat. A kötelező és az ajánlott olvasmányok új szempontú olvasatát, tömör, lényegre törő összefoglalását olvashatjuk továbbgondolásra ösztönző kérdések kíséretében a sorozat köteteiben. A Mikszáth-szövegeket lehet könnyedén csevegő mesélésnek olvasni, miközben nagy figyelmet igénylő, nehéz olvasmányok is. A Nosztyban a két felkínált olvasásmód, úgy látszik, konfliktusba kerül egymással.
Slovenskí rodáci
Kálmán Mikszáth nazval Slovákov svojimi rodákmi. Slováci sú súčasťou jeho sveta detstva a mladosti, ale aj autorského rozprávania. Jeho rázovité postavy žijú raz v humornom až grotesknom, inokedy v idylickom, ale najčastejšie v tragickom príbehu podľa pevných etických princípov. Hoci pokladajú svet za pominuteľný, jednako neveria v pominuteľnosť mravných hodnôt.
Na sklade 1Ks
12,90 €
A fekete város
A fekete város Mikszáth Kálmán utolsó nagy regénye. A cselekmény középpontjában Görgey alispánnak és Lőcse városának párharca áll. Mikszáth bemutatja Görgey alispán acélos jellemét, de a vagyonimádatát, szűklátókörűségét sem rejti véka alá. Görgey alispán lánya, Otrokóczy Rozália s a fiatal lőcsey polgár, Fabricius Antal szerelmét is bemutatja a könyv, amely a klasszikus Rómeó és Júlia történetén alapszik. Mikszáth célja, hogy művében bemutassa az urak, és polgárok nem tudnak helyt állni az életben fontos értékekért, így a nemzetért, életért, az emberekért. A regény folyóiratbeli megjelenése után Mikszáth így vallott művéről: A megtörténhetés illúzióját fenn kell tartani. Ez az egyetlen törvény, mely az írót kötelezi? Legjobb tehát úgy venni, hogy az egész regény költött, mint ahogy költött is? Mert nem valamely család igaz történetét akartam papírra vetni, hanem egy kornak az igazi levegőjét. Mert hiszen az író? kitölti a hézagokat saját fantáziájával, nagyít, zsugorít, elhallgat, amint az ő művészi érzéke megkívánja.
Na stiahnutie
1,94 €
Különös házasság
A katolikus pap által teherbe ejtett Déry Mária és a dúsgazdag Buttler János gróf kényszerházasságáról szól a regény. Mikszáth regénye 1810-1815 körül játszódik. A grófot kelepcébe csalták, mivel csak így tudták Máriát megházasítani. A férfi a végsőkig harcol a házasság érvénytelenítéséért, egy fiú gyermekéért és az igaz szerelemért. Ám az Egyház dogmái és a kánonjog nem ad sok reményt a grófnak a jobb életre.
Na stiahnutie
1,94 €
A két koldusdiák
A két árván maradt jobbágyfiú kalandos ifjúságának kísérői – ahogy ez egy rendes mesében illik, - a jóság, a gonoszság és a szerencse. A gonosz földesúr, a jóságos Dobosék, a jósors fehér és a balsors fekete kutyája, az álruhás Bercsényi, a Fejedelem elrejtett kincse, a szépséges, ámde gazdag leányok szerelme végül a Rákóczi szabadságharc vitéz katonájává neveli őket. Hogy közben egy ideig a labancok oldalán is verekednek, kicsit rendhagyóvá teszi ezt a fordulatokban, történelmi hivatkozásokban, szerelemben és harcban gazdag mesét. És Boromisza Dóra élvezettel meséli. Teljes szöveg - 4 óra
dostupné aj ako:
The town in black
Kálmán Mikszáth (1847-1910), generally held to be the leading Hungarian novelist of the late 19th-century, is still widely read today. Writer, journalist, and politician, he was a master story teller with a sound psychological insight and a taste for irony, which he applied to his beautifully crafted stories and novels. His main achievement was the portrayal of the decaying gentry whose tenuous grip on power he treated with a mixture of sharp-witted satire, amazement, often compassion. The Town in Black, his last novel published after his death in 1911, lays before the reader a world split into the village gentry and the town bourgeoisie, the former possessing rank but lacking money, the latter in possession of money, but lacking rank. A heady mix of unforgettable characters, social criticism and politics intricately interwoven with a love story, The Town in Black makes for enjoyable and entertaining reading.
Na stiahnutie
7,58 €
Szent Péter esernyője - Hangoskönyv (MP3)
Fordulatos kincsvadászat, romantikus szerelmi történettel ötvözve. Békebeli vidéki életképek, a paraszti és hivatali furfang megannyi sziporkázó jelenetével. Kedélyes anekdoták, bölcs irónia. Ízes magyar nyelv, egy kis tóttal fűszerezve. Más szóval Mikszáth. Briliáns, érzékletes előadás a humor és a romantika minden árnyalatával. Ízes magyar beszéd, a szöveg szépségét a színészi tehetséggel tovább fényesítő előadás. Más szóval Benedek Miklós. Mindenkinek remek szórakozás. (Lejátszható MP3-as CD és DVD lejátszón.)
dostupné aj ako:
Szent Péter esernyője - (különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS
Az eredeti megjelenés 130. évfordulóján új köntösben vehetik kézbe az olvasók Mikszáth Kálmán talán legnépszerűbb művét, amely a szerelem diadalát énekli meg a pénzvágy és a kapzsiság fölött.
Wibra Gyuri, a fiatal, besztercebányai ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, vagyis felkutasson egy piros esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz Gregorics Pál fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás során azonban Gyuri nem pénzre bukkan, hanem valami másra, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony, Veronka tiszta szépségére és önzetlen szerelmére.
A jó palócok és a Tót atyafiak sikere után a Szent Péter esernyője hozta meg Mikszáthnak a legnagyobb elismerést, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították, azóta pedig mintegy nyolcvan nyelven olvasható, és a mai napig az egyik legnépszerűbb magyar regény, ami most gyönyörű, élfestett kiadásban jelenik meg a Troubadour Books Időkapu sorozatában.
Szent Péter esernyője
A Szent Péter esernyője bája és derűje teszi, hogy Mikszáthnak ez az egyik legolvasottabb műve. A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy felett.
A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a „csodás” esernyő valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála azonban megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon. Majd a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered.
A regény két szála végül is eggyé olvad: az ügyvéddé vált fiú és a pap húgának kapcsolatában. De ehhez kellett a felismerés: a legendás örökség elvesztéséért nincs nagyobb kárpótlás az igaz szerelemnél.
Szent Péter esernyője
Olyan ez a mese, mint egy dúsan, sok színnel virító virág - írta Schöpflin Aladár. - Mikszáth, a szatirikus, az okos ember, kemény bírálója a körülötte folyó életnek, ebben a könyvében félretette szatíráját, okosságát, bíráló kedvét, s kitárta a világ elé emberszeretetének mély érzelmességét." Wibra György, a besztercebányai fiatal ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, illetve felkutasson egy vörös esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz öreg, fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás nem jár eredménnyel, a fiatalembernek nem sikerül rábukkanni az eltűnt kincsre. De talál helyette mást, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony tiszta szépségét, önzetlen szerelmét. Talán a Szent Péter esernyője hozta Mikszáthnak a legnagyobb sikert, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították.
Vypredané
4,73 €
Szent Péter esernyője
„Olyan ez a mese, mint egy dúsan, sok színnel virító virág – írta Schöpflin Aladár. – Mikszáth, a szatirikus, az okos ember, kemény bírálója a körülötte folyó életnek, ebben a könyvében félretette szatíráját, okosságát, bíráló kedvét, s kitárta a világ elé emberszeretetének mély érzelmességét.”
Wibra György, a besztercebányai fiatal ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, illetve felkutasson egy vörös esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz öreg, fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás nem jár eredménnyel, a fiatalembernek nem sikerül rábukkanni az eltűnt kincsre. De talál helyette mást, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony tiszta szépségét, önzetlen szerelmét.
Talán a Szent Péter esernyője hozta Mikszáthnak a legnagyobb sikert, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították.
Vypredané
4,17 €
Szent Péter esernyője - Helikon zsebkönyvek 97.
Mikszáth Kálmán 1895-ben megjelent regénye, a Szent Péter esernyője az író egyik leghíresebb és legtöbbször kiadott műve. Népszerűségét jól mutatja, hogy három filmváltozat is készült belőle, a legismertebb az 1958-as mozifilm, amelyben Törőcsik Mari játszotta Veronika, és Pécsi Sándor a glogovai pap szerepét.
A csodatévő esernyőről szóló, az író szülőföldjén, a Felvidéken játszódó regény egyfelől egy legenda megszületésének és elterjedésének a története (Mikszáth más műveiben is gyakran felbukkannak a különböző népi babonák), másfelől egy különc nemesúr gazdag örökségének felkutatásáról szóló kalandos mese. A cselekmény két szála a két fiatal főhős, az esernyőt megöröklő Veronika és a saját örökségét megszerezni kívánó Wibra György között fellobbanó szerelem révén kapcsolódik össze.
Vypredané
4,84 €
A tót atyafiak, A jó palócok, A beszélő köntös - Életreszóló olvasmányok
A kötet Mikszáth Kálmán három méltán népszerű munkáját fogja egybe. Az 1881-ben, illetve 1882-ben megjelent két novellagyűjtemény - a Tót atyafiak és A jó palócok - hozta meg a szerző számára a sikert, az elismertséget. A felvidéki táj és a falu, a kisváros világát olyan látásmóddal ábrázolja, amelyben a népies romantika eszményítő szemlélete természetes módon ötvöződik a balladisztikus tragikummal és az adomázó kedélyességgel. A török korban játszódó kisregény, A beszélő köntös (1889) történelmi keretbe illesztett romantikus mese, szerelmi bonyodalmakkal átszőtt humoros társadalomrajz. Mindhárom mű a legkedveltebb iskolai olvasmányok közé tartozik.
Vypredané
9,65 €
Szent Péter esernyője
Ismerj meg te is egy csodálatos, klasszikus történetet igényes, könnyen kezelhető e-könyv kiadásban. A kiadványhoz mellékelt olvasónapló a szerző életrajzán kívül tartalmazza a könyv legfontosabb adatait, a szereplők és a tartalom bemutatását, valamint további elemzési szempontokat is, melyek segítenek a mű átfogóbb megismerésében és egy esetleges számonkérésre való felkészülésben is.Miközben a glogovai pap a templomában imádkozik, elered az eső, és a pap csecsemő húga kinn marad. A gyermek fölött azonban egy csodálatos piros esernyőt találnak, ami megvédi a kislányt az eső hidegétől. Vajon ki hagyta ott az ernyőt? A falubeliek szerint maga Szent Péter volt. Így születik meg a legenda, és kezdődik a kalandos történet szeretetről, szerelemről és emberi kapzsiságról, hogy végül kiderüljön, milyen kincset is rejt valójában a varázslatos piros esernyő.
Predaj skončil
1,41 €




















