Jenő Rejtő strana 9 z 20

Hallották hírét a láthatatlan légiónak? Nem? Akkor bizonyára sohasem jártak még olyan afrikai városban, amelyben helyőrség található. Vagy ha jártak is ilyen városban, talán elkerülték azokat a kedélyes helyeket, ahová a szórakozni és verekedni vágyó szerény málhahordók, munka nélküli erőművészek és kedélyes közlegények járnak, hogy üres óráikat és kötekedő cimboráikat agyonüssék. Csak egyszerű, faragatlan asztalok és ugyanilyen vendégek találhatók az ilyen helyeken, de ha kíváncsiak a láthatatlan légió legendájára, itt megtudhatnak egyet s mást.

Az olvasók talán még jól emlékeznek a Balmoral nevű cirkálóra, amely egy ceyloni kikötőből szőrén-szárán eltűnik, hogy azután Radzeer név alatt, Piszkos Fred kapitányi vezérlete mellett dicső tetteket hajtson végre. A Radzeer cirkáló viszont ebben a mostani kötetben újra eltűnik, de eltűnik az André de Rémieux nevű hajó is, amely furcsa ,,kirándulókat" visz a Csütörtök-szigetek egyikére. Nos, nem azért hívják Piszkos Fredet az ,,óceán miniszterelnökének", hogy békés cethalászás közben ne jusson ideje az eltűnt hajók ,,megkerítésére". Az akcióban nagy szerpet kap Fülig Jimmy és a kékszakállú Wagner úr is, akik ezen alkalommal a Vakapád nevű bárka fedélzetén jeleskednek.

„Tom felemelkedve a nyeregben előredőlt, hogy megkönnyítse a terhet, amely így eloszlik a ló hátán, és vágtatott az életéért! Ugyanígy menekült valamikor az apja... Mint valami róka a körben, vérszomjas embervadászok félkaréjában... Egy golyó súrolta a vállát... Az ő lova gyorsabb, de elvágták az útját a szabad mezők felé! Egyre közelebb szorul a hegyekhez... Csak a revolvere itt lenne! Gyáva gazemberek!... Ebben a pillanatban kibújt a hold a felhők mögül és csodálatos látványt világított meg... Mintha az égből hullott volna le, hatalmas fehér kancán, kelet felől, messze, egy kísértetiesen vágtató indián tűnt fel, szinte beleveszve az ezüstös fényben úszó látóhatárba! A Nevada szelleme!”

Rejtő Jenőt utánozhatatlan humora, mesteri mondatfűzése, egyedi, könnyed stílusa a magyar irodalom egyedülálló jelenségévé avatja. Rejtő a tündérmesék világának sajátos környezetbe ültetett változatát teremti meg, ahol az alvilág kétes figurái egytől egyig úriemberek, a koldusról többnyire kiderül, hogy álruhás koronaherceg, és ahol végül a szerelmesek mindig egymásra találnak.

Jim Hogan, az életfogytiglanra ítélt dartmoori fegyenc végrendeletében egymillió font sterling értékű, dió nagyságú gyémántot hagyományoz Miss Emily Westonra, az ifjú londoni bölcsészhallgatóra, aki egyetlen látogatója volt börtönévei során Emilynek „csupán” meg kell találnia a tizenöt évvel korábban készült Buddha-szobrocskát, amelyben a gyémánt rejtőzik. Nem lesz nehéz, alig pár darab készült belőle, és mind itt van valahol a Földön. A végrendelet tartalmát azonban mások is megismerték…

Jim Hogan, az életfogytiglanra ítélt dartmoori fegyenc végrendeletében egymillió font sterling értékű, dió nagyságú gyémántot hagyományoz Miss Emily Westonra, az ifjú londoni bölcsészhallgatóra, aki egyetlen látogatója volt börtönévei során Emilynek „csupán” meg kell találnia a tizenöt évvel korábban készült Buddha-szobrocskát, amelyben a gyémánt rejtőzik. Nem lesz nehéz, alig pár darab készült belőle, és mind itt van valahol a Földön. A végrendelet tartalmát azonban mások is megismerték…

Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat. Ezután a képbe kerül egy autó, melynek alváza aranyból készült, és egy dilettáns sofőr, aki a szó szoros értelmében tűzön-vízen száguldozik ezzel a csodálatos géppel. A szokásos személycserék, eltűnt és visszatérő holttestek és ájultak, feje tetejére állított, de szellemes ötletek halmaza adja a regényt. A tizennégy karátos autó Rejtő Jenő ponyvaparódiái közül az egyik legszellemesebb és legszórakoztatóbb.

Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el. A szituáció megdöbbentő és sajátosan rejtői. És aki veszi a bátorságot, hogy tovább olvassa a történetet, nem csalódik: a hasonló jelenetek, leírások olyan kimeríthetetlen tárházát fogja találni, amitől komoly veszélybe kerül: a könyvet nem lesz képes letenni, csak ha teljesen végigolvasta.

A egész hajón a legtisztességesebb ember Biry, a zsebtolvaj volt. Igazán nem mondanám, ha másképpen lenne, de valóságos mintaképéül szolgálhatott volna a tisztességes úriembernek. Már előre sejtem, hogy kétkedve fogadják ezt az állításomat, mert ha valaki polgári foglalkozására nézve zsebmetsző, avval szemben az emberek hajlamosak arra, hogy téves előítéletek alapján mondjanak véleményt róla. Határozottan állítom, hogy a Joinville gőzösön Biry, a zsebtolvaj, a legtisztességesebb úriember volt és ezek után ne higyjék, hogy a Joinville gőzös kalózhajó volt. Sőt, ellenkezőleg, ez a hajó a francia köztársaság tulajdona volt és utasai egytől-egyig állami szolgálatban állottak. Ugyanis a Joinville a gyarmati hadsereg harmadik számú személyhajója volt, amely Északafrika, Madagaszkár és Indokina között bonyolította le a legénységi utánpótlás forgalmát. Én nem állítom, hogy a hajó nem volt piszkos, hogy a hajó nem volt életveszélyesen ócska, nem mondom, hogy az emberek nem éltek benne tűrhetetlenül összepréselve, mint az aszaltszilva, egyáltalán nem mondok erről a hajóról semmit, ami megtisztelő lehet egy óceánjáróra nézve, de azt el kell ismerni róla, hogy nagyobb rend volt rajta, mint a Cunard legelőkelőbb hajóján. Elsősorban itt nem fecsegtek egész nap hülyeségeket az amerikai túristák, itt nem ájuldoztak jobbra és balra kitűnő társaságbeli nők a legkisebb hullámverésre, itt a matrózokat nem kergették az idegösszeomlás felé munkájukat bámuló, kérdezgető utasok, nem ültek egész nap az uszodában és nem táncoltak a zuhanyok alatt. Itt a hullámverést csúnya szavakkal lehordták, nem voltak hölgyek és az utasok semmire sem voltak kíváncsiak, uszodába pedig nem jártak, amire a legnyomósabb okuk az volt, hogy a hajóhoz egyáltalán nem tartozott uszoda. Zuhany sem. A hajó legszervesebb tartozéka és legfontosabb része az őrmester volt. Ez az őrmester nem tekintette hivatala legfőbb kellékének a tapintatot és az udvariasságot. Sűrűn káromkodott. Olykor rúgott. A katonák azonban meg voltak vele elégedve. Egy tizedik évét szolgáló légionista, bizonyos Tonton azt mondta, örüljenek, hogy nem harap. Kész szerencse. Neki ugyanis volt egy őrmestere, aki már harapott le fület. Ahhoz képest ez a José típusa a nyájas katonának.   Most talán már elfogadhatóbb lesz az az állításom, hogy Biry volt a hajón a legtisztességesebb ember. Egy zsebtolvajnál rendkívüli jellemre mutat az, ha bajtársias érzülettel lop. Biry például vásárolt a kantinban egy rossz süteményt, hogy közben néhány doboz cigarettát lopjon, egy üveg pálinkát, két-három darab sajtot és más apróságokat, azután az általa "dug&aacu

A megdönthetetlen erkölcsi tanulságot már a mű első lapjain leszögezi az elbeszélő (aki a költői szépségű Csülök névre hallgat, ha akar): jóérzésű ember ne menjen lopni az anyja névnapján, mert hamarosan a légióban találja magát. Ott pedig Potrien őrmester furcsa felfogása teszi igen nehézzé a szabad mozgást. Ez azonban nem akadályozhatja meg hősünket és kedves barátait, Senki Alfonzot és Tuskó Hopkinst, hogy részt vegyenek a kormányzó estélyén, és beleártsák magukat egy eltűnt expedíció és egy halálra ítélt kapitány sorsának bonyodalmaiba. - A könyv a Rejtő rajongók széles táborának ajánlható.

"- Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá, uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli, anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia… A kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt: – Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam. A tanár szigorúan összevonta szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett. – Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla a középkorúnak jelzett, negyvenöt év körüli egyén helyére? Uraim! – És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: – Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban még sincs rend. (…)"Persze hogy esküvővel végződik majd a történet, mert a szerelem sötét verem (különösen ha letakarják és ráülnek) és mert Rejtő a tündérmesék világának sajátos környezetbe ültetett változatát teremti meg itt is ahol az alvilág kétes figurái egytől egyig úriemberek, a koldusról többnyire kiderül, hogy álruhás koronaherceg, és ahol végül a szerelmesek mindig egymásra találnak.

- Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá, uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli, anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia…

A welszi herceg már négy napja nem ment ki a kapun, mert rongyos volt a nadrágja. Nem a jó megjelenés szabályait becsülte ennyire, hanem inkább attól tartott, hogy a káplár, akitől nagyon félt, kihallgatásra küldi és két hét cellule-büntetésre terjeszti fel. Őfensége nem szerette a magánzárkát, különösen a százlábuak kevéssé vonzó társasága miatt. Furcsa és igazságtalan a helyzet itt a légióban. A welszi herceg polgári életében szakács volt egy luxusgőzösön, Port Said és Batavia között. Egy alkalommal állítólag olyan csirkeragout főzött a welszinek, hogy ez elkérte a receptjét és tíz percig beszélgetett vele. Hogy mi igaz a históriából, azt a légionisták nem tudhatták, de miután a szakács az izgalmas történetet minden kimenőnapon elmondta a kocsmában, elnevezték welszi hercegnek és a név rajta maradt. Őfensége most elharapta a cérnát, mert már varrt is közben és körülnézett. Wieland, a zenebohóc pőrén feküdt a földön, mert azt hitte, hogy a beton kevésbé meleg. Legyek zsongtak a bagó- és hagymaszagú szobában. Mennyi légy... Kroll, aki egyszerűen csak fuvarosnak vallja magát, ha ugyan beszél, mert ezt ritkán teszi és olyankor is csak egytagú szavakat felel a kérdésre, Kroll, mint mindig, hanyatt fekszik az ágyán nyitott szemmel, nem olvas, nem alszik, csak néz... Az ördög tudja mit... A sarokban Vligny olvas. Mindig olvas. Vagy sóhajt. Vlignyről kiderült, hogy lefokozott tiszt. Ő nem mondja. De kiderült. Két napja. Azóta ő a szenzáció. Az irnok mesélte, mert kihallgatott egy beszélgetést. Valami magasrangú tiszt járt itt a kapitánynál és azt mondta, hogy van a helyőrségben egy lefokozott francia tiszt a legények között. Többet nem mondhat. Ezt sem hivatalosan. És a felettesekre bizza, hogy felismerjék ennyi baka között azt, aki igazi tiszt volt. Nem kér semmit a számára, csak valamivel jobb bánásmódot... Nyomban tudta a kapitány is, a hadnagy is, hogy ez csak Vligny lehet. Most új ember lép a szobába. Délben érkezett Saidából, az utánpótlással. Hudniczka, egy angolos, rókaképű, szikár katona vezeti. Ha lehet, barátsággal fogadják az ujoncot. Ők itt már tudják, hogy mi vár szegényre ebben az istenverte Timbuktuban...

Galamb, az “elcsapott tengerészkadét és filharmonikus” előkelő, ám elszegényedett családból származik, anyját és húgát kocsmai énekesként tartja el, majd tervet eszel ki, nehogy “hogy dobra kerüljön az ősi ház, és hozzátartozói végképp elmerüljenek Párizs szegényei között”. Tízezer dolláros életbiztosítást köt, mely arra az esetre szól “ha hivatás közben baleset érné”.  Galamb súlyos erőfeszítéseket tesz azért, hogy a kritériumoknak megfelelő halált haljon, többek között belép az idegenlégióba is.  Kalandjai során számos rejtélyes és furcsa dolog történik vele és a környezetében, gyilkossági ügybe keveredik és maga is nyomozásba kezd, s szerelembe bonyolódik egy szép és szomorú szellemmel…

Humor és feszítő izgalom keveredik Az előretolt helyőrség című vérbeli P. Howard-regényben. Nemcsak azért, mert a Galamb nevű légiós, aki az afrikai kikötők félelmetes hírű verekedője, tulajdonképpen valamikor szép jövő előtt állott, de elszegényedett angol nemesifjú, aki minden verekedésben nemcsak azért van benne, mert a halált keresi – hanem azért is, mert a sorozatos véletlenek folytán egy rejtélyes gyilkos nyomait kutatja, miközben ő maga is a gyilkosság vádjával hadakozik. Az izgalmas kalandok során megtudjuk, hogy a karóra nem feltétlenül az idő múlását hivatott szolgálni, és azt is, hogy a legváratlanabb helyzetekben fel-felbukkanó és furcsa módon mindig dalos kedvű szellemből lehet bátor és egyben bűbájos feleség is…

“Curzon úr tulajdonképpen nem sikkasztott. Ha egész precízen akarnám jellemezni a helyzetet, akkor azt mondanám, hogy ez a szelíd, gyenge egyéniségű ember egyedül maradt húszezer dollárral, és a pénz kihasználva az őrizetlen pillanatot, elsikkasztotta a takarékpénztár egyik képviselőjét. “ A szürke ausztrál kispolgárt - aki cseppet sem regényhősnek való, így nevezzük inkább a regény gyávájának - a körülmények, a becsülete, húszezer elszabadult, bűnre éhes dollár, valamint saját esernyőjének könnyelműsége elindították egy úton, amely merőlegesen eltért életének addigi irányától… A regényből megtudhatja az olvasó, miféle bonyodalmak adódhatnak abból, ha a tetőtől talpig tisztességes Curzon úr szélhámosnak áll, s mi történik, ha edzett kalandorokkal (és kalandornővel) hozza őt össze a sors...