Hľadanie: Frantina
zobraziť:
Egy meszely az fél icce - Szabó Magda ízei
Szabó Magda hagyatékából előkerült két, kézzel írott, recepteket tartalmazó füzetecske. A megsárgult lapokon található ételek sokszínűsége és érdekessége csupán kultúrtörténeti szempontból is kiadásra érdemesíti őket, ám ezen felül olyan emlékekről van szó, amelyek számos szálon kötődnek Szabó Magda életéhez és írói világához, és ahhoz a miliőhöz, amely a hétköznapokban körülvette őt. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy az írónő gondosan megőrizte őket az utókornak. Az Egy meszely az fél icce receptjeit nem az írónő saját maga készítette el, de minden bizonnyal ezeket az ételeket ette gyerekkorában és a későbbiekben is. A visszaemlékezések szerint egész életében ragaszkodott a házias ízekhez, azokat értékelte igazán.
A régebbi füzet – melybe az 1800-as évek végén kerültek az első bejegyzések – belső borítóján a következő felirat olvasható: Jablonczay Gizella szakácskönyve. Jablonczay Gizella neve jól ismert a Szabó Magda-olvasók előtt, hiszen a családi mitológiát elbeszélő Régimódi történet egyik fontos szereplőjéről, az írónő édesanyjának, Jablonczay Lenkének a nagynénjéről van szó. A másik, szintén kézírásos füzet szerzőjét nem ismerjük, és a receptek valószínűleg későbbi keletkezésűek. A receptek mellett található bejegyzések, kiegészítések arra utalnak, hogy mindkét szakácskönyvet gyakran forgatták, és a legtöbb recept valóban el is készült. A két gyűjtemény közös vonása, hogy a korabeli irányvonalnak megfelelően a francia ételkészítésen alapul. Egyik füzet sem spórolós, bőven bánik a mandulával, mogyoróval, tojással, és a ma már kevésbe hétköznapi és drága (például velő, libamáj, szarvasgomba) alapanyagokkal. A receptek mögött egy változatos elkészítési módokat felvonultató, igényes, az újdonságokra nyitott, kifejezetten jómódú háztartás képe körvonalazódik előttünk. Mindenkinek ajánljuk, aki hajlandó egy kis gasztronómiai kalandozásra, és nyitott a különleges elkészítési módokra, hogy vállalkozzon a száz évvel ezelőtti konyhaművészet rekonstrukciójára. Mindazoknak pedig, akik nem éreznek erre késztetést, talán épp ugyanannyi örömet okoz majd, ha olvasás közben megpróbálják átérezni azokat a régi ízeket és illatokat, amelyekben annak idején Szabó Magdának is része lehetett. Mint ahogy a családregényeiben is megelevenedik több mint száz év kultúrtörténete, úgy ebben a receptgyűjteményben is felfedezhetjük egy letűnt világ életmódjának, étkezési szokásainak lenyomatát.
Vypredané
13,54 €
14,25 €
A fekete: egy szín története
Könnyűnek tűnik megválaszolni a kérdést, hogy mit jelent egy szín; mondjuk a fekete. Egy hasonlat (fekete, mint a holló), egy hozzárendelés (a fekete a halál színe) elégnek tűnhet a meghatározáshoz. De Michel Pastoureau könyvét olvasva, mely az európai művelődés történetét áttekintve igyekszik meghatározni a fekete jelentésének változásait, pulzálását, láthatjuk, hogy a kérdés nem is olyan egyszerű. Volt, amikor a fekete a színskála egyik pólusa volt, máskor nem egy fekete létezett, hanem több, és volt olyan is, amikor nem tartozott a színek közé. A fekete mást jelentett az ókori egyiptomiaknak, mint a ciszterci szerzeteseknek, mást a címertanban, mint a teológiában, és eltérően viszonyultak hozzá a gótika festői, mint a romantikus írók. A gazdagon illusztrált kötetben átfogó képet kapunk a fekete jelentésének és általában a színek használatának változásairól a kezdetektől a jelenkorig, a művészetben, a tudományban és az öltözködésben ugyanúgy, mint a társadalmi szokások területén.
Michel Pastoureau (1947) francia történész, címertanász, művelődéstörténész. 1983 óta a párizsi École des hautes études en sciences sociales és az École pratique des hautes études professzora, témája a nyugati világ szimbolikája. Több mint negyven kötetet publikált, elsősorban a nyugati társadalmak szimbólumrendszereiről, illetve a középkori művelődéstörténetről, heraldikáról. Megírta a kék szín, illetve a csíkos mintázat történetét, elemezte a Kerek Asztal lovagjainak képzelt címereit, és úgyszintén a medve szimbolikus szerepének változásait az európai kultúrában. A feketéről szóló, eredetileg 2008-ban megjelent munkája Franciaországban az év egyik nagy könyvsikere volt.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Partia nostra
Az 1956-os forradalom leverése után az újabb kutatások szerint közel húszezer magyar kamasz ment felnőtt kísérő nélkül Nyugatra, köztük vagy ötszáz tizenéves fiú, akiknek többsége lelkesen részt vett a harcokban, majd pár évi hányódás után légiósnak állt és csakhamar a háborgó Algériában találta magát.
Sorsuk sokféleképpen alakult. Volt, aki eltűnt, megsebesült, elesett vagy dezertált, majd nem kevés viszontagság árán hazatért, hol sokukra a kommunista rendőrállam zaklatása és börtöne várt, vagy a besúgók pária-léte egy fél életen át. Mások húsz, harminc évig szolgáltak a francia trikolór és a Légió zöld-vörös zászlaja alatt Algériában, Korzikán, Csádban, Tahitin és sok más állomáshelyen. Ma, jóval túl a hetvenen, veteránotthonokban, magányosan vagy családjuk körében élnek szerte a nagyvilágon.
A szerző az ő sorsukat követi nyomon megannyi bizarr és torokszorító epizódon át. Azokét, akiket kiterjedt itthoni és franciaországi kutatás nyomán sikerült azonosítania. (Az ötszázból 269-et!) Közülük is főként azon tucatnyi veterán életútját tárja fel személyes közelségből, akik leszerelve Provence-ban és Korzikán telepedtek le, és hatvan év múltán ma is összetartanak.
Nóvé Béla kutatásainak eredetiségét az adja, hogy az általa felfedezett veteránkör tagjait öt éven át sikerrel rábírta kollektív emlékezetmunkára, amelynek célja nem csupán a múltbeli események feltárása volt, hanem közös újraértékelése is. Mindebből a könyv mellett egész estés sorskövető dokumentumfilm is született szintén Patria nostra címmel. (Dunatáj, 2016)
Mint a szerző kiemeli: az általa megismert maroknyi veterán csupán szerencsés túlélője e sok nehéz próbát kiállt nemzedéknek. Ám még e tisztes kort megért férfiak majd egész élete is a hazavesztés és hazakeresés, az otthontalanság és otthonteremtés erőn felüli küzdelmeivel telt el. Nyugtalan hely- és társkeresésük, úgy tűnik, ma sem ért véget: közülük többen is tervezik, hogy hosszabb időre vagy végleg hazatérnek.
Vypredané
13,58 €
14,29 €
A Cimmeria titka
Allie élete darabokra hullott szét. A bátyja eltűnt, utálja a sulit, ahova jár, a szüleitől sem számíthat megértésre... és már megint letartóztatták. Nem csoda, hogy az ősök megint új suliba küldik. De ez egyszer valami teljesen szokatlan helyre. Allie nem érti, hogyan kerülhetett a Cimmeria Akadémiára, oda, ahol a felső tízezer csemetéi tanulnak a patinás kastély festményekkel díszített falai között, vagy éppen a bálon táncolnak gyönyörű estélyi ruhában és szmokingban, kényelmükről pedig személyzet gondoskodik. A legnagyobb rejtély Allie számára mégis az Éjjeli Iskola, amelynek céljáról, működéséről és tagjairól csak a beavatottak tudhatnak.
Allie érkezését a többiek is értetlenül szemlélik, hiszen a lánynak sem társadalmi rangja, sem családfája, sem különleges képességei nem indokolják a Cimmeria Akadémiára való felvételét. Gyanakvó ellenségei mellett barátai is akadnak, de Allie rajtuk is nehezen igazodik ki. Abban sem biztos, kinek őszintébbek az érzései a két fiú közül: Sylvainnek, a jóképű francia arisztokratának vagy Carternek, a mogorva árva fiúnak. Egymást követik a különös események, melyek következtében a lányt egyre nagyobb veszély fenyegeti.
De vajon kiben bízhat meg Allie, ha mindenki hazudik?
C. J. Daugherty trilógiájának első kötete egy olyan iskolába enged bepillantást, amely tele van titkokkal. Veszélyes játszmába kezd az, aki megpróbál belesni ebbe a zárt világba. Mégis sokan vagyunk, akik a megszokott, néha unalmas sulink vagy munkahelyünk helyett inkább Allie-t kísérnénk el, hogy vele együtt próbáljuk felfedni a Cimmeria titkát.
Vypredané
10,96 €
11,54 €
Futurum - Jedinečná šance CD
Zatímco debutové album Ostrov Země (1984) představovalo moment přerodu mezi doznívajícím českým art-rockem a přehlednější písňovou formou, druhé LP Jedinečná šance (1987) už zachytilo Futurum při upřímné snaze vstřebat novější trendy rocku a popu. Že byla domácí scéna oproti světu zpožděná není ani tak chybou zdejších muzikantů jako spíš totalitního režimu, který účinně zpomaloval komunikaci a vývoj ve všech sférách, nejen v populární hudbě. Aniž bychom chtěli snižovat zásluhy ostatních členů Futura, deska Jedinečná šance je s odstupem času nejzajímavější jako odraz muzikantského vývoje Romana Dragouna. Nejen, že se Roman stal téměř výhradním autorem hudby a vybrousil charakteristický rukopis rozmáchlého melodika. Proměnil se i jako zpěvák. Zatímco na starších nahrávkách slyšíme art rockovou manýru využívat hlas v podstatě jako další nástroj, byť emotivnost nechyběla Romanovi nikdy, Jedinečná šance poprvé v širší míře umožňuje zpěvákovi rozvinout jeho v postatě soul-rockové cítění. Právě od tohoto alba vedla cesta k hlavní roli české verze Jesus Christ Superstar i k pestré trilogii Romanových sólových alb. Největším pokladem desky ovšem zůstává to, že obsahuje skutečnou trvalku. Kompozice Zdroj s textem Romanova otce Františka Dragouna se stala snad ještě důležitější Romanovou písní než Muž, který se podobá odvrácené straně Měsíce z dob Progresu 2. Důkaz nadčasovosti? Stačí si Zdroj poslechnout na dnešních Romanových koncertech. Je dobře, že i 25, respektive 22 let od prvního vydání jsou obě řadová alba Futura stále dostupná pamětníkům i novým posluchačům. Představují kapitolu, kterou by bylo škoda z pomyslných letopisů domácího rocku a popu vynechat.
Vypredané
10,76 €
11,33 €
Liliom és Bíbor
A XVI. és XVII. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő, nagyszabású regényfolyam főhőse, a gáláns és szenvedélyes Pierre de Siorac lovag mindig ott van, ahol a korabe
li történelmet alakítják, és ahol "libben a szoknya".
Ezúttal, a tizedik kötetben XIII. Lajos udvarában, az 1624 és 1627 közötti években. Villanásnyi idő egy ország, egy nemzet történelmében, ám ezt a kurta három évet fontosabbnál fontosabb eseménye
k fémjelzik: Richelieu bíboros kinevezése a Királyi Tanács élére, a Valtellina megmentésére indított itáliai hadjárat, a hugenották elleni ádáz harc folytatása, a király húgának, Henriette Máriának házassága Anglia uralkodójával, I. Károllyal, és a b
otrányok botránya, Buckingham hercegének széptevése a királynőnek, Ausztriai Annának.
Az események egyre gyorsabban peregnek, az udvari intrikák cselszövéssé, a cselszövések összeesküvéssé nőnek-bonyolódnak. A királyné és a király fivére szövetkezik
Lajos ellen. Féltestvérei, a Vendome-ok sorra állítják a halálos csapdákat Richelieu-nek. A király is csak hajszál híján menekül meg egy bérgyilkos késétől. A válasz sem késik. Száműzetés, tömlöc, nyaktiló sújt le a bűnösökre. Buckingham hercegét, ak
i a hugenották segélykérő hívására partra száll Franciaországban, véres harcok árán kiűzik az országból.
Merle roppant mesterségbeli tudással eleveníti meg a francia történelemnek eme mozgalmas és lélegzetelállítóan izgalmas korszakát, rajzolja meg
ezt a hol véres, hol könnyes, hol mulatságos, de mindig színpompás kavalkádot.
Vypredané
3,80 €
4,00 €
Ramszesz 2. - Évmilliók temploma
A francia bestsellerszerző, Christian Jacq Ramszesz-pentalógiá-jának második kötetében az olvasó nyomon követheti az egyiptomi Újbirodalom talán legnagyobb s kétségkívül legismertebb fáraójának, II. Ramszesznek további élettörténetét. Széti halála ut
án kisebbik fia és kijelölt utódja, Ramszesz lép a trónra. Az ifjú fáraónak számtalan próbát kell kiállnia, mire megszilárdítja hatalmát, de először is saját kételyein, félelmein, kishitűségén kell úrrá lennie: vajon méltó és alkalmas-e az emberfelet
ti feladatra, majd vetélytársait és ellenségeit kell legyőznie, akik nyíltan vagy a sötétben, a háttérben meghúzódva ármánykodnak ellene, nem riadva vissza semmilyen eszköztől, tőrtől, méregtől, fekete mágiától...
Ám az ifjú fáraónak segítői is vanna
k, gyermekkori barátai, Améni, a törékeny fizikumú, de rettenthetetlen lelkű, fáradhatatlan írnok, Szétau, a félelmet nem ismerő, a természet és tudomány titkaiban jártas kígyóbűvölő, és a Ramszeszhez hasonlóan szenvedélyes és zabolátlan héber Mózes
- és mindenekelőtt maguk a nagy hatalmú, titokzatos egyiptomi istenek, akiknek a jóindulatát Ramszesz gigantikus vállalkozással, az évmilliók templomának a felépítésével igyekszik megnyerni.
Mint egy frissítő fürdőbe, úgy merül alá az olvasó Egyiptom
mesés világába, ahol istenek és emberek tökéletes szimbiózisban élnek egymással, ahol e világi és túlvilági között szabad az átjárás, ahol minden megtörténhet és meg is történik, egyik fantasztikus fordulat, egyik hátborzongató kaland a másikat köve
ti, ahol a hősök minden próbát kiállnak, ahol az emberi istenivé magasztosul és az isteni emberivé lesz.
Vypredané
11,69 €
12,31 €
Éleslövészet
Grendel Lajos 1948-ban született Léván író, publicista, esszéista, a Kalligram kiadó egyik alapítója. Pozsonyban él, a prágai egyetemen tanít. A kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb alakjaként tartják számon, egy-egy regényének, novellás- vagy
esszékötetének megjelenése mindig esemény.
Művei a szlovákon kívül angol, francia, olasz, német és lengyel fordításban is megjelentek. Számos elismerés mellett József Attila és Kossuth-díjas.
Számos regény, novellás- és, esszékötet szerzője.
Több kö
nyvében az 1989 utáni társadalmi-politikai helyzettel foglalkozik.
Grendel írásművészete a magyar prózairodalom radikális átalakulásának idején bontakozott ki, s ő pillanatokon belül e nagy mozgás centrumában találta magát - s e pozícióban nagyon j
ól fel is találta magát. Ízig-vérig szlovákiai magyarként írja új regényeit, de oly módon, hogy szlovákiaisága az irodalomban tulajdonképpen csupán mint külső helyi meghatározottság (íróilag szólván: mint tematika) jelentkezik, s írásainak mind tarta
lmisága, mind narrációja, mind retorikája túlmutat a regionális irodalom keretein. Olyan szerző ő a mai irodalomban, mint amilyen hajdanában, száz évvel ezelőtt Mikszáth Kálmán lehetett, akiről és akinek írásairól persze rögtön lehetett tudni, hogy m
ilyen helyi meghatározottságúak (azaz hogy a szlovák-magyar együttélés területéről és történetéből származnak), de kinek irodalma eleve azt célozta meg, s azt is találta el, hogy a regionális területen kívüli minden érdeklődőnek, aki a modern irodalm
iságban érdekeltnek is érzi magát, jelentőségteljes és élvezhető műveket produkáljon. írta Grendelről Margócsy István.
Vypredané
6,65 €
7,00 €
Törökországi levelek DK
Sokat és sokfélét írt, főleg pedig fordított Mikes Kelemen. A magyar irodalom klasszikusává azonban a Törökországi levelek-kel vált, szerzőjének alakja általa lett jelkép és példa. A mű azonban sok szempontból más, mint legendája, érdemes és szükséges is vele közvetlenül megismerkedni. A mai olvasót elsősorban stílusával bűvölheti el a levélregény. Az egész régi magyar prózában egyedül áll Mikes "moll" hangneme, intellektuális-meditatív fogalmazásmódja, elégikus, derűsen szomorkás dikciója, bájos humora. A darabos, népies, pázmányi, zrínyis prózához képest Mikesé finoman "urbánus", minden székely nyelvjárási, mondatfűzési sajátossága ellenére is "nyugatos" (példái is francia levélírók voltak). A stílus önmagában is érték Mikesnél, a levelek azonban korántsem csupán ezzel hatnak. Mikes - hasonló tónusban - igen sok misszilis (elküldött) levelet is írt, azok mégsem hasonlíthatók e levélciklusához. A Törökországi levelek ugyanis valóban regényszerű, két főszereplője a leveleket író rodostói száműzött (aki teljesen nem azonosítható Mikes életrajzi alakjával), valamint a teljesen fiktív címzett, P. E. grófné, akinek érdekes, rokokó figurája egészen különleges bravúrral van felépítve a hozzá írott levelek szövegében. Igen sok történelmi, kortörténeti érdekesség is van e levelekben, II. Rákóczi Ferencről, Bercsényiről, a száműzött kurucok kolóniájáról, a török diplomáciáról, ám ezeknél sokkal fontosabb és regényszerűbb a két főszereplő egyszerre éteri és földies kapcsolata, amelynek sajátos villódzását, különös, rejtett erotikáját, szentimentális s mégis távolságtartó "csevegését" az előre- és visszautalások, a motívumismétlések és intenzív formaszerkezetek gazdag szövedékével varázsolja lebegővé, igazán irodalmivá a szerző.
Vypredané
2,93 €
3,08 €
A bajnok - Michael Schumacher
Michael Schumacher tragikus síbalesete megdöbbentette az egész világot. Bár egész életét veszélyesen gyors autókban töltötte, minden balesetét apróbb zúzódásokkal, törésekkel vészelte át. Miután visszavonult, egy családi üdülésen a francia Alpokban szenvedett komoly síbalesetet. ... Folytatás ›› Megható az a szeretet és érdeklődés, amely körülveszi balesete óta.
Forma 1-es pályafutását 1991-ben kezdte a Jordan csapatában. A következő versenyen már a Benettonhoz szerződött, és itt is versenyzett 1995-ig. A csapatban kétszer nyert világbajnokságot, 1994-ben és 1995-ben. Később a Ferrarinál folytatta, ahol egészen 2006-ig versenyzett, és ötször nyert Világkupát. Karrierjének utolsó három évét a Mercedesnél töltötte. Ő minden idők legsikeresebb Forma 1-es pilótája.
Bár hosszú éveken keresztül a média kereszttüzében állt mint a legsikeresebb Forma 1-es pilóta, magánéletét mindig sikerült távol tartania az újságíróktól. A könyv szerzője, Karin Sturm, a Forma 1 és Michael Schumacher karrierjének elismert szakértője. Ebben a könyvben talán elsőként enged bepillantást a magánember, Michael Schumacher életébe. Tudta, hogy két gyermeke minden versenyen részt vesz? Vagy hogy annyira imádja a német lekvárokat, hogy mindig bevásárol belőlük, ha Németországban jár - mivel Svájcban él? Michael felesége, Corinna, akivel 1995-ben házasodtak össze, mindig meleg otthont és biztos hátteret biztosított számára. Corinna mindig kiáll férje mellett, támogatja őt a legnehezebb helyzetekben is.
A szerző, Karin Sturm Schumacher személyes barátai és ismerősei segítségével és sok, eddig nem látott, családi fotóval mutatja be Michael Schumacher életét és karrierjét.
A(z) A bajnok - Michael Schumacher (Könyv) szerzője Karin Sturm.
Vypredané
10,70 €
11,26 €
Ma este Gizi énekel
Mándy Iván mindössze 19 éves, amikor az Irodalom című lap 1937-ben megjelent egyetlen számában napvilágot lát első elbeszélése, és 1945-re már száznál is több írása jelent meg. Mire első novelláskötete 1949-ben megjelenik, már tekintélyes prózaírói életművet tudhatott magáénak. Kisprózai írásainak nem kis hányada azonban mind ez ideig mára elfeledett napilapokban, elsárgult újságoldalakon lappangott, sőt egy részük még ma is csak ott található meg. A lírikusokról elterjedt, hogy már egészen fiatal korban maradandót alkothatnak, s ez igaz is, gondoljunk csak a francia Rimbaud-ra vagy a mi Petőfinkre. E séma szerint a prózaírók később érnek, hiszen csak érett, felnőtt fejjel lehet jó elbeszélést vagy regényt írni. Nos, Mándy eleven cáfolata ennek: már első írásai is az alkotó személyiség talentumát hirdetik, és félre-ismerhetetlenül magukon viselik a „mándys” jegyeket. Nyoma sincs itt tétova próbálkozásnak, éretlen keresgélésnek: biztos kézzel rajzol portrékat, szituációkat, hétköznapi tragédiákat és apró komédiákat. Meglepődve vehette tudomásul a legkényesebb ízlésű kritikus is, hogy átütő tehetség bukkant fel a magyar prózairodalomban. Mándy több húron játszik: rövid, karcolatszerű szösszenetei egy-egy karakter, egy-egy szituáció epikai pillanatfelvételei, mások a humor és a szatíra felé hajlanak. A kötet legmarkánsabb írásai a klasszikus elbeszélő irodalom dramaturgiájára építenek, de Mándy egyéni alkotásmódja felülírja a klasszikus elbeszélés formajegyeit. Kiadásunk 118 újonnan feltárt, 1937 és 1945 között napvilágot látott, kötetben eddig nem publikált írása igazi csemege azoknak, akik a magyar irodalmat kedvelik. Közreadásuk nagymértékben segítheti elő egy „Mándy-összes” megjelentetését.
Vypredané
3,84 €
4,04 €
Szép, fiatal feleségem
Mostanra sajnos nyilvánvalóvá vált, hogy a felesége és az ő éveinek száma tragikus erőtan szerint hat egymásra. Ruth az életkorához igazodott, ahelyett hogy az egyéniségéhez igazodott volna. Szomorú, de ez történt: a lány idősebb lett általa, ő pedig még öregebb lett a lány mellett. Kínosan ügyelt rá, nehogy lehajoljon meztelenül Ruth jelenlétében, mert a felsőteste előredöntésekor úgy érezte, a hasa és a melle leválik a csontvázáról, hogy alaktalan redőkben zúduljon alá; hajolás helyett inkább letérdelt, úgy szedte fel a fogkrémes tubus kupakját. És próbált nem nyögni közben.
Tommy Wieringa (1967) holland író.
Ez ideig tizenkét kötete jelent meg, köztük legutóbb a Szép, fiatal feleségem 2014-ben. Munkásságát számos díjjal jutalmazták, s nemcsak hazájában, de külföldön is ismert szerző. Műveit kiadták többek között angol, német, francia svéd, cseh, lengyel, spanyol, héber és olasz fordításban. Magyarországon most jelenik meg először.
Edward, a negyvenes éveit taposó biológus, teste hanyatlásának és romlásának megszállottjává válik. Kivételes szerencsének tekinti, amikor megismerkedik a tizenöt évvel fiatalabb Ruthtal: a lány gyönyörű, intelligens és normális, Ed valósággal újjászületik általa.
Legalábbis kezdetben. Az esküvő után csak gyötrelmeik sokasodnak. Ruth képtelen elfogadni a férje munkájával járó, erkölcsileg kifogásolható dolgokat (az állatkísérleteket, a gyógyszergyárak támogatta konferenciákat). A lány gyereket szeretne, és végül meg is születik a kisfiuk, aki azonban szinte születése pillanatától bömböl. A kimerült kismama azzal vádolja a férjét, hogy a gyerek azért sír megállás nélkül, mert érzi, hogy az apja nem is akarta őt. Kidobja otthonról a férfit, akiről az is kiderül, jó ideje viszonyt folytat valakivel.
Edward afféle mai Jób. Próbatételeit Wieringa feszes, mégis lírai nyelven írja le, sok humorral, tele érzelemmel. A férfi leginkább önmagának – bizonytalanságának és negatív gondolkodásának – köszönheti bukását.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Az El Camino hóhéra
Ezer éve zarándokolnak a vándorok a misztikus El Camino festői vagy éppen hátborzongató ösvényein, hogy Santiago de Compostela lenyűgöző katedrálisába érkezve elhagyhassák bánatukat vagy bűneiket, és megtisztulva új életet kezdhessenek. Hőseink a világ különböző tájairól érkeznek az Útra: a gyász és a magány fájdalmával küzdő amerikai ügyvédnő, Audrey Garcia, a férfiakban csalódott német Helga, a szintén amerikai, titokzatos Brad, a felelőtlen életet élő angol James, a piás francia fogorvos, Jean-Pierre és az öregedéstől rettegő spanyol Carmen. Felszínes ismeretségükből mély barátság kovácsolódik, amikor ráébrednek, hogy életük komoly veszélyben forog: egy sorozatgyilkos szedi áldozatait Szent Jakab útjának végeláthatatlan erdőiben. Visszafordulnának, de már nem lehet: az Út nem ereszti őket. Miközben fájdalmaik és a hóhér elől menekülve a kilométereket róják, olykor-olykor egy másik világban találják magukat, egy másik korban, mintha az El Camino így üzenné: az emberek bűnei és fájdalmai időtlen idők óta ugyanazok, csak a díszletek változnak. Mint ahogy az igaz szerelem is örök és elrendeltetett... Amikor a legnagyobb szükség van rá, a világ másik végéről megérkezik Robert O'Connor magánnyomozó, hogy titokzatos megbízója kérésére megmentse a szép Audrey életét, és bár a lány azelőtt sosem találkozott a férfival, azonnal felismeri az álmaiból.
A szerző, Susanna Lehner korábban szerkesztő-újságíróként dolgozott, jelenleg ügyvédi hivatása mellett ír. Első regénye, Az aranypárducok ébredése 2011 őszén jelent meg, Az El Camino hóhéra című misztikus krimivel pedig az ősi, spanyolországi zarándokútra kalauzolja kalandvágyó olvasóit. Néhány évvel ezelőtt az írónő maga is végigjárta a majdnem nyolcszáz kilométeres vándorutat, így a történetben szereplő tájak leírása és az Út varázslatos hangulatának bemutatása saját élményein alapszik.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Ramszesz 5. A Nyugat akáciája alatt
Immáron negyven éve ül Egyiptom trónján II. Ramszesz. A fény fiának négy évtizedes uralkodása alatt Egyiptom visszanyerte hajdani nagyságát-dicsőségét, ismét a Kelet leghatalmasabb, legerősebb birodalma. Ramszesz öreg napjaira nyugalomra vágyik, élvezni szeretné munkája gyümölcsét. Ám a sors megtagadja tőle e kegyet: uralkodnia kell, kormányoznia országát. A béke megőrzése a legnehezebb feladat: az egykori ellenségből lett szövetséges, a hettiták fejedelme újabb háborúval fenyegetőzik, ha Ramszesz egyezségük megpecsételéseképpen nem veszi feleségül a lányát, a legyőzött és visszavágásra készülő líbiai tartományok is forronganak, s az udvari intrikusok sem nyugszanak...
Ramszesz még mindig az égiek kegyeltje, a csodatévő: vizet fakaszt a sivatagban, parancsol a Nílus habjainak, szövetségessé teszi az ellenséget, összebékíti a vetélkedő isteneket. Ám a végső, utolsó ellenfélt, a könyörtelen Időt - amely sorra ragadja el barátait - ő sem győzheti le, és egyre szorongatóbb magányra kárhoztatja a fáraót - immár egyedül kell felvennie a harcot Egyiptom ellenségeivel.
Aztán egy nap Ramszesz elindul utolsó útjára, megtér végső nyugvóhelyére. Améni, az írnok, aki egy emberöltőn át hűségesen szolgálta fejedelmét, lelkiismeretesen feljegyezve hatvanhét éves uralkodásának minden eseményét, csak ekkor teheti le végleg írónádját.
A kör bezárult. Véget ért egy emberből istenné magasodott, majd ismét emberré lett nagy uralkodó életútja. Véget ért egy nagy korszak az ókori Egyiptom, a fények és az árnyak mágikus birodalmának történelmében. És véget ért a francia Christian Jacq ötkötetes varázsos regényfolyama, amely egy, az emberi emlékezet feneketlen kútjában elsüllyedt mesés világot teremtett újjá a ma olvasója számára.
Vypredané
11,69 €
12,31 €
A szabadkőművesség története Magyarországon
A bánsági születésű, erdélyi irodalomtörténész Abafi mintegy fél évszázadon keresztül publikálta azóta kánonikussá vált műveit, tagja volt a kor valamennyi fontos irodalmi társaságának, hovatovább a nevéhez fűződik a Szilágyi Sándor által megálmodott Nemzeti Könyvtár köteteinek kiadása is, a 19. század derekától kezdődően. Az ok prózai volt: a kiegyezés után az osztrák-magyar szimbiózis kulturális vetületeként megindult a magyar irodalmi és történelmi, tágabb értelemben kultúr- és művelődéstörténeti munkák kiadása, sőt mecénások is akadtak bőven e misszióhoz. Az irodalmi anekdoták szerint maga Abafi is teljes vagyonát erre szánta, magyarán szellemiekben mérte a hatalmat, nem pedig vagyonban.
A kultúra megannyi területén tevékenykedő Abafi Kazinczy-kutatásai során merült el a szabadkőművesség rejtelmeiben, később a Festetichek kapcsolatait kutatta a dégi szabadkőműves könyvtárban, s először kiadta tanulmánykötetben kutatásai eredményeit, majd ezt követően ásta bele magát a szabadkőműves hagyományba: jelen esetben a páholyok történetébe méghozzá úgy, hogy mindkét vonulatot (angol és francia, mai szóhasználattal angolszász és latin) bemutatja a szerveződő közép-európai páholyok kapcsán. A könyv kétszáz évnyi magyar történelem spirituális hátterének interpretációja, ami által világossá válik az olvasó számára számos ismert esemény menete: Kazinczy lázadása, Bessenyei bécsi tevékenysége, a teljes Martinovics-mozgalom szellemi háttere, a 19. század eleji európai és magyar történelmi összekapcsolódások érintkezései, az országgyűlések belső mechanizmusa, a forrongó Európa szellemi csapdái Napoleóntól a Bourbon-restauráción keresztül egészen a század közepi forradalmakig. Magyar viszonylatban természetesen szerepel valamennyi páholytag felsorolása is a kötet végén, melyből végképp megérthetjük, milyen szálak mozgatták az időszak magyar prominenseit. És egyáltalán: kik voltak ők?
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Lacná kniha A szabadkőművesség története Magyarországon (-90%)
A bánsági születésű, erdélyi irodalomtörténész Abafi mintegy fél évszázadon keresztül publikálta azóta kánonikussá vált műveit, tagja volt a kor valamennyi fontos irodalmi társaságának, hovatovább a nevéhez fűződik a Szilágyi Sándor által megálmodott Nemzeti Könyvtár köteteinek kiadása is, a 19. század derekától kezdődően. Az ok prózai volt: a kiegyezés után az osztrák-magyar szimbiózis kulturális vetületeként megindult a magyar irodalmi és történelmi, tágabb értelemben kultúr- és művelődéstörténeti munkák kiadása, sőt mecénások is akadtak bőven e misszióhoz. Az irodalmi anekdoták szerint maga Abafi is teljes vagyonát erre szánta, magyarán szellemiekben mérte a hatalmat, nem pedig vagyonban.
A kultúra megannyi területén tevékenykedő Abafi Kazinczy-kutatásai során merült el a szabadkőművesség rejtelmeiben, később a Festetichek kapcsolatait kutatta a dégi szabadkőműves könyvtárban, s először kiadta tanulmánykötetben kutatásai eredményeit, majd ezt követően ásta bele magát a szabadkőműves hagyományba: jelen esetben a páholyok történetébe méghozzá úgy, hogy mindkét vonulatot (angol és francia, mai szóhasználattal angolszász és latin) bemutatja a szerveződő közép-európai páholyok kapcsán. A könyv kétszáz évnyi magyar történelem spirituális hátterének interpretációja, ami által világossá válik az olvasó számára számos ismert esemény menete: Kazinczy lázadása, Bessenyei bécsi tevékenysége, a teljes Martinovics-mozgalom szellemi háttere, a 19. század eleji európai és magyar történelmi összekapcsolódások érintkezései, az országgyűlések belső mechanizmusa, a forrongó Európa szellemi csapdái Napoleóntól a Bourbon-restauráción keresztül egészen a század közepi forradalmakig. Magyar viszonylatban természetesen szerepel valamennyi páholytag felsorolása is a kötet végén, melyből végképp megérthetjük, milyen szálak mozgatták az időszak magyar prominenseit. És egyáltalán: kik voltak ők?
Vypredané
1,34 €
13,42 €
dostupné aj ako:
A vád tanúja
Meggyilkolnak egy gazdag, idős hölgyet, a gyanúsított alibijét csak a felesége tudná igazolni, ő azonban, mint mondja, a maga útját akarja járni, és a jogtanácsos megdöbbenésére férje ellen vall. Mik az esélyei szegény Leonard Vole-nak?...
Van-e hat
odik érzékünk? Az elmegyógyász, a volt katona, a társasági hölgy mind másképp vélekedik. Spiritiszta szeánszukon mindenesetre a férfiak figyelmeztetést kapnak: valaki közülük ne menjen haza. Veszély! Vér! Az ifjú Dermot West sejti, miről lehet szó, d
e igaza van-e?...
Négyen ülnek egy régimódi angol vonat első osztályú fülkéjében: egy pap, egy jogász, egy orvos, és egy ismeretlen. A lélektanra, a megkettőződött, sőt megtöbbszöröződött személyiségekre terelődik a szó, és hármasban meg is tárgyalj
ák egy francia parasztlány furcsa esetét. Mit tud ehhez hozzátenni Raoul Letardeau, az idegen?...
Egy fiatal pszichológus isten háta mögötti házikóba téved a sötétben. Természettől fogékony az atmoszférára, és a békés családi idillben valami rosszat
orront. Ki rója rá poros hálószobai asztalára az S. O. S.-jelet, és mit akar tudatni Mortimer Clevelanddel?...
Továbbá: mi történik, ha a rádió egyszer csak túlvilági hangot közvetít? Ha egy ifjú golfozó olyan segélykiáltásokat hall, amilyeneket se
nki más? Ha egy nemrég férjhez ment nő egyszerre kezd félni hajdani udvarlójától és friss hitvestársától?...
A történetek többsége, Agatha Christie-től szokatlan módon, az úgynevezett parajelenségekkel foglalkozik, és a krimikirálynő e téren is nagy
ot, sőt hátborzongatót alkotott.
A kötet tartalma csak részben azonos a korábban -más kiadónál- megjelent, A vád tanúja és más történetek című kiadványéval.
Vypredané
8,41 €
8,85 €
Ada avagy ardisi tüzek
Nabokov 1969-ben megjelent regénye elragadóan romantikus s ugyanakkor zavarba ejtően különös történetet mesél el: két testvér, Van Veen és Ada szerelmét, testi és lelki lángolását - gyerekkoruktól hosszú életük végéig. S az Ada egyben ágas-bogas családregény is, amellett filozófiai mű... és áradó fantáziával megalkotott sci-fi. A történet ugyanis nem a mi Földünkön játszódik, hanem annak ikerbolygóján, Antiterrán (vagy Démonian), melynek lakói közül egyesek sejtik a mi Földünk - a Terra - létezését. Sőt némely beteg elmék a Terra bolygó fogalmát a „másvilággal" vagy a Valódi Világgal azonosítják. Vagy épp afféle idilli utópiának sejtik, bár Van Veen, az efféle hallucinációk pszichológus kutatója és szakértője szerint „az emberi értelem és az emberi test azon a testvérbolygón talán még keservesebb kínzásokat szenved el", mint Démonian. Mi, terralakók mindenesetre otthonosan érezhetjük magunkat Antiterra világában, jóllehet a geográfiája sok mindenben különbözik a miénktől: az amerikai, az orosz és a francia kultúra itt egyetlen nagy országban olvad össze (és Oroszország helyén Tatária nyúlik el a maga kegyetlen diktatúrájával), s bár egy katasztrófa miatt itt betiltották az elektromosságot, az emberi szenvedélyek éppúgy lángolnak, mint minálunk. Az Ada a Lolita párja merész témáját, az erotika finom ábrázolását és a próza szövetének gazdagságát tekintve, s főhősének, a zseniális filozófus, pszichológus, regényíró s korántsem mellesleg kimeríthetetlen potenciájú Van Veennek az elméjében Nabokov sok mindent összefoglalt mindabból, amit a világ természetéről - az időről, az emlékezésről, a lélekről, a nyelvről, a szavakról, Istenről, a pszichoanalízisről, a relativitáselméletről és korunk egyéb mítoszairól - gondolt.
Verdi
Mi volt az olasz opera elképesztő sikerének titka a XIX. században? Mi volt az oka, hogy a kortárs francia és német zeneszerzők belesárgultak az irigységbe? - teszi fel a kérdést kötetében Julian Budden. És meg is válaszolja: részben az olasz énekesek, minden idők legtökéletesebb technikájú előadóművészei; részben az, hogy az olasz operának az évszázadok során már kialakult a zenei anyanyelve; részben a drámai költészet nemes hagyományain nevelkedett itáliai librettisták tekintélye, legfőképpen azonban egy Giuseppe Verdi nevű zseni, aki szerény vidéki környezetéből kiemelkedve az új Olaszország legnagyobb tisztelettel övezett alakjává lett. Akinek kimeríthetetlenül gazdag zenei világát azóta is csodáljuk. Budden nagydíjakkal kitüntetett Verdi-monográfiája az első magyarul is olvasható kézikönyv, amely a modern kutatásokkal szemben támasztott követelményeknek és a nagyközönség igényeinek egyaránt megfelel. Bemutatja Verdi életét és személyiségét, és külön fejezetekben behatóan, élvezetesen tárgyalja műveit. Nemcsak az operákat, hanem a teljes zenei korpuszt. Julian Budden (1924-2007) angol zenetörténész, tanár a Liverpoolhoz közeli Hoylake-ben született. Oxfordban, majd a londoni Royal College of Musicban folytatott tanulmányai után 1951-ben a BBC-nél helyezkedett el. 1960 és 1967 között az intézmény zenei főmunkatársa, majd elnök-igazgatója lett. 1983-tól Firenzében élt. Pályája során mindvégig kitüntetett figyelmet szentelt az olasz operának, élete utolsó évtizedében a luccai Puccini Kutatóközpont vezetője volt. Részt vett a Verdi műveinek angliai és olaszországi összkiadását gondozó szerkesztőbizottság munkájában. Számos remek tanulmányt írt, és háromkötetes monumentális művet szentelt Verdi operáinak. Utolsó nagyszabású vállalkozása, egy Puccini-monográfia, 2002-ben jelent meg.
A(z) Verdi Könyv szerzője Julian Budden.
Vypredané
5,69 €
5,99 €