Hľadanie: Socha odpočinku
zobraziť:
Egy angliai nyár
"A vér a torkából csurgott - hangtalanul és kérlelhetetlenül, hogy aztán az ujja végén megalvadva, ilyen különös, jégcsapra emlékeztető alakzatot vegyen fel.
A szeme elérhetetlen távolságból nézett rám. Az idő mélyéről. Ezek a szemek nem láttak. Mag
ukba zárkóztak. Egy ősi ház ablakai voltak, melyek soha nem nyílnak ki, pedig nem rejtenek titkokat.
Közben, azt hiszem, valahonnan messziről még mindig éreztem egy angol kert nyári illatát, a szagos bükkönyt, a napsütötte fal előtt ringó érett nekta
rint. Ügyetlenül hátranyúltam, és a kulcsot, mely akkora volt, mint egy franciakulcs, elfordítottam a kredencajtó nagyságú zárban.
Csikorogva kattant a zár, de nem nevettünk. Inkább ittunk. Még le se tettem a poharat, amikor már olyan szorosan simult
hozzám, hogy elakadt tőle a lélegzetem.
Édes, vad illata volt a bőrének, mint a tavaszi vadvirágoknak a réten, a tűző nap alatt az én távoli hazámban. Égett az ajkunk, s szinte összeolvadt. Aztán neki kinyílt az ajka, a nyelvét a fogsoromra nyomta,
és a teste vonaglani kezdett.
- Kérem - mondta elszoruló torokkal, s száját a számra tapasztva. - Kérem... Ez csak egyféleképp végződhetett..."
A kötet elbeszélései azonban éppenséggel sokféleképp végződhetnének. Rendhagyó írások ezek a kemény krimi
királyától: egy lovagias szállodai detektívről, Philip Marlowe-ról és a maffiáról - meg egy mindent eltüntető bronzkapuról, egy láthatatlanná tevő porról és egy szó szerint valószínűtlen, vadromantikus angliai nyárról. És kiderül, hogy Raymond Chand
ler minden műfajnak mestere.
Vypredané
8,04 €
8,46 €
A gyermek felfedezése
"Montessori könyvének bevezető fejezetében élesen bírálja a hagyományos pedagógia módszereket, amelyek minden eredménytelensége, hibája szerinte abból fakad, hogy igazából nem ismerik a gyereket. Meggyőződése, hogy csak akkor biztosíthatunk minden egyes gyerek számára boldog gyermekkort és a képességek optimális fejlődését, ha figyelembe vesszük a gyerekek fejlődésének törvényszerűségeit, az egyes gyerekek különböző adottságait, természetes igényeit, és ehhez igazítjuk pedagógiai magatartásunkat. Nem új pedagógiát teremtett - írja később -, csak felfedezte a gyereket, és ehhez alkalmazkodva készített megfelelő eszközöket, fogalmazta meg - a régitől merőben eltérő - pedagógiai elvárásait...
Meggyőződése, hogy az emberiség csak akkor lesz képes problémáit megoldani - amelyek között a legfontosabb a béke és az egység -, ha a figyelmet a gyermekek felfedezésére és a bennük rejlő képességek kibontakoztatására összpontosítja.
Montessorinak ezek a gondolati soha nem voltak aktuálisabbak, mint napjainkban. A modernizációban legjobb eredményt elért országok gazdasági terveiben a gyermekek nevelésének és oktatásának - mint a fejlődés előfeltételének - döntő helyet biztosítottak...
Ha fejlődés figyelembevételével, az elavult részletek mellőzésével olvassuk "A gyermek felfedezése" című könyvet, rendkívül érdekes és hasznos lehet számunkra.
Pedagógiai szemléletének hatása, módszereinek és eszközeinek alkalmazása megújítja, gazdagítja, örömtelibbé és hatékonyabbá teszi pedagógia munkánkat, és derűsebbé óvodásaink életét." (a Kiadó)
Maria Montessori 1870-ben született Olaszországban: ő itt az első orvosnő. Egész pályáját az egyenjogúságért, a jobbításért folyó küzdelem jellemzi. Orvosként gyermekidegosztályon kezd dolgozni, és arra a felfedezésre jut, hogy a szellemileg fogyatékos gyerekek gyógyításában nemcsak az orvosi ellátás a fontos, hanem a nevelés, a tanítás is.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Fájó Trianon
Lehetne az is a könyv címe, hogy Trianon képekben. Ez a kötet olyasmit is elénk tár, amit eddig nemigen láthattunk: Trianon, az irredenta, a revízió vizuális emlékeit. Az irredenta nagy emlékművei, a szobrok, a félárbócra eresztett országzászlók mell
ett ebben a könyvben helyet kaptak a mindennapok tárgyai is. "Nem, nem soha!" feliratú ceruzák és hamvvedrek, porcelánszobrocskák, Trianon rajzszeg és Trianon injekciós tű, irredenta jelvények és jelvényárusok, bélyegek és bélyegzők, emlékérmek, zász
lók, konyhai falvédők és képeslapok, irredenta frizura. Érdekes mindez? Nagyon. És szánnivaló. Már-már nevetséges. Egyszersmind borzasztóan fájdalmas. Akár így, akár úgy, egy korszak hétköznapjainak tárgyai. A történelmünk.
A könyvben képek, szövegek
egyformán fontosak: a magyar irodalom legjobbjai szólalnak meg az oldalain. Rövidebb publicisztikák, versek, riport- és novellarészletek. Trianonról, irredentáról és revízióról. Ady, Babits, Bibó, Füst Milán, Gárdonyi, József Attila, Illyés, Juhász
Gyula, Karinthy, Kosztolányi, Krúdy, Márai, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Németh László, Cs. Szabó László... És nem mindig letörten. Nem mindig kétségbeesetten. Legalább annyiszor dühösen, számonkérően, vádlón. Leginkább önnön restségünket, kishitűsé
günket, közönyünket ostorozva, keresve az okokat, előrevetítve a jövőt?
Végül a kronológia, ami ezt a kis könyvet nemcsak érdekessé, de praktikussá is teszi. Az időrend, a többé-kevésbé rövid és szenvtelen sorok egymásutánja érdekes összefüggéseket v
ilágiít meg. A Trianon-kronológia 1918-ban kezdődik. És hogy meddig tart? Hogy hol ér véget? Azt ma még senki sem tudja. A könyvben 2011-es az utolsó dátum.
Vypredané
13,52 €
14,23 €
Százezer eperfa
"Budapesten a Szélkirály!
Értesülésünk szerint tegnap este teljes titokban Magyarországra érkezett Francesco Ventoso, a Meteorológiai Világszervezet, a World Meteorological Organization végrehajtó tanácsának egyik prominens tagja, a világ egyik leghíresebb szél- és zivatarkutatója.
A svájci székhelyű, csaknem kétszáz országot tömörítő szervezet gyakorlatilag a kezdetektől fogva élénk figyelemmel kíséri a Kárpát-medencében zajló időjárási anomáliát. A szervezet többszöri puhatolózása, majd kifejezett kérése ellenére sem kapott meghívást Budapesttől, annak ellenére, hogy az immár egész világot egyre nagyobb mértékben aggasztó szélcsend kiindulópontja és epicentruma tudvalevőleg a magyar főváros."
Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással - bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék.
A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett:
"egyfajta ébredés ez mégiscsak, de nem álomból, hanem valóságból egy másik valóságba, a fények rögtön megváltoznak, ahogy eláll az eső, skandináv típusúak, ők ezt nem tudják, ezt Orsolya tudná, ha ott lenne velük, akkora a csend, amekkorát soha nem hallottak még, és nemcsak csend ez, üresség is, totális elmúlás, visszavonhatatlan élettelenség, halálos semmi, tébolyító süketség..."
A Portugál világsikerű szerzőjének második regénye utópia a jelenből, minden aktualitáson túlmutató, igazi téttel.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
dostupné aj ako:
AZ ISTEN SZIV VEGARTERIAI
Az emberi szívnél talán semmi sem csodálatosabb. Saját maga ingerli saját magát, olyan ez, mintha senki se hajtana dolgozni, mégis állandóan korbácsolná magát az ember a munkára. A kipumpált vérnek mindössze öt százalékát tartja meg magának, a többi
kilencvenöt százalékot önzetlenül eljuttatja a többi szervhez, szövethez, sejthez. Ezt az odaadást is érdemes lenne tovább boncolgatni, de még egy csodával foglalkoznom kell. A koszorúserekkel. Ezek a szív saját izomzatát tápláló erek úgynevezett vég
artériákban végződnek. Más szóval: nem csinálnak hurkot, nem biztosítják eléggé magukat és az ellátási területet arra az esetre, ha valahol elzáródás következne be. Olyan ez, mintha a Természet itt biztosra menne, elzáródás soha nem következhet be. H
a mégis: elhal a szívizom, bekövetkezik a szívinfarktus, az elzáródott koszorúérnek megfelelő területen fellépő oxigénhiány következtében. A továbbélés esélye drámaian csökken. Furcsa markoló, szorító érzés előzi meg általában.
A hagyományos kínai or
voslásban a Szív a Lélek székhelye. Talán maga a Lélek, aminek döntő köze van az infarktus, a szívizomelhalás létrejöttében. A beteg Lélektől sérül ez az önzetlen Szívpumpa.
Nincs ez másként Isten Szívével sem. Tételezzük fel, hogy nem Isten költözik
szívünkbe, hanem mi vagyunk benn egy hatalmas isteni Szívben. Annak valamennyi végartériája egy-egy emberhez vezet. Igen, mindannyiunkhoz elvezet. Mindannyian egyazon cél, szándék szerint részesei vagyunk az isteni akaratnak, tetteink, cselekedetein
k együttesen részei az isteni munkának. Úgy is mondhatnám, hogy együtt dobog a szívünk Isten Szívével.
Vypredané
7,31 €
7,69 €
Öreg ember nem vén ember
"Van egy nyavalya a művészre nézve, mely rendesen temetéssel végződik, de olyan temetéssel, melyet neki magának is végig kell nézni. Ez a nyavalya az, mikor egy sok ideig közkedvelt művész mellett egy új tehetség tolja fel nimbusszal besugárzott fejét, aki egyszerre elhomályosítja a régi matadort: kritika, közönség, mecénások, pályatársak mind azt emelik, hordozzák. De a jó öregről is megemlékeznek, azt megválasztják díszelnöknek, elkészíttetik a mellszobrát, megünneplik a nevezetesebb napjait, ezüst- és aranylakodalmát (a múzsájával), a hetvenedik születésnapját, a legmagasabb kitüntetés alkalmát, kiadják albumba gyűjtve a remekműveit; rendeznek számára díszlakomát, ott omlik az alkalmi vers, a dicsőítő felköszöntés! S az ünnepelt nagyon jól tudja, hogy ez az ő temetése. Hogy amikor kenetteljesen magasztalják, ez a bebalzsamozás. Múmia lesz ő mindjárt, s vinni fogják - de nem az országos képtárba, hanem a főrendiházba. Nohát, én ezt a temetést nem engedtem magamon végrehajtani. Új ivadékokat láttam magam mellett felsarjadzani, soha nem éreztem a keserűséget, hogy az új geszt [fatörzs] sudarai az én pálmafám levélkoronáján túlnőttek volna. Felvettem a versenyt az új hatalmas tehetségekkel, nem irigykedtem rájuk. Nem irtóztam a tanulástól. Haladtam a korral. - Hát ezt teszi az, hogy "öreg ember nem vén ember." Nevetségessé, sőt szánalmassá lehet minden ember, aki túléli a férfikor határát: hadvezér, államférfi, financier. (Ez az utóbbi leginkább.) De nem lesz azzá a művész, amíg szelleme el nem hamvad." - (Részlet a könyvből)
Vypredané
5,84 €
6,15 €
Vermeer kalapja
Johannes Vermeer élete során valószínűleg soha nem hagyta el Delftet. Timothy Brook mégis az ő festményei segítségével mutatja be, milyen sűrű háló kötötte össze a világ különböző pontjait már az 1600-as években. Descartes Amszterdamot "a lehető dolgok kincsesládájának" nevezte, ahol minden kapható volt, és ugyanezt el lehetett mondani Delftről is. Vermeer festményein különböző tárgyak nyitnak ablakot az egyre tágasabb nagyvilágra: egy (amerikai hód gereznájából készült) magas kalap, egy kínai porcelán gyümölcsöstál, amelyből perzsaszőnyegre gurulnak a gyümölcsök, ezüstpénzek (dél-amerikai ezüstből), néger rabszolgafiú úrnője széke mögött, egyre részletesebb térképek a földrészekről és az óceánokról.
A XXI. század elejének egyik legfontosabb szava a "multikulturalizmus". Nagyon modern fogalom. Vagy mégsem? Ez a könyv bemutatja, hogy a fogalom gyökerei a XVI-XVII. századra nyúlnak vissza. A híres felfedezők lábnyomába lépve tömegek indulnak meg Európából a világ többi része felé, hír és pénz reményében. Elsüllyedt hajók roncsai, halott rabszolgák és tengerészek tetemei szegélyezik a világkereskedelem ekkoriban kialakuló útvonalait, és állandó dohányfüst kavarog fölöttük. A földrajzi fölfedezéseknek hála a világ egyszerre kezd tágulni és szűkülni, és a folyamat a mai napig sem állt meg.
Az Európa Diákkönyvtár párjaként elindított új sorozatban olyan művek kerülnek kiadásra, melyek frissen, naprakészen és élvezetes formában összegzik mindazt, amit a történelem, a kultúrtörténet, a társadalom- és természettudományok legfontosabb kérdéseiről tudnia kell és tudnia érdemes a művelt, felkészült diáknak és a tájékozott felnőtt olvasónak.
Vypredané
9,14 €
9,62 €
Lovas nemzet
"Lovon szoktak járni, gondolkozni, álldogálni és beszélgetni" jegyezte fel évszázadokkal ezelőtt a magyarokról Regino évkönyve. "A Ió szakadatlan társa volt ennek a harcos nemzetnek, amely Attila hunjai örökségéhez méltóan mindig lóháton küzdött" - állapítja meg eleinkről 1876-ban egy német szerzők pedig hozzáteszi: "A ló szeretete velük született."Gazdagon illusztrált kötetünk ennek a magyar embert és lovát évezredek óta nemes vonzalomnak állít emléket. Tizenegy fejezetében elkalauzol a nagy ókori lótenyésztő birodalmakba, megismertet a szkíták és az ősmagyarok lónevelő tudományával; bemutatja a nyeregben harcoló magyar katonát a honfoglalóktól a végvárak vitézein és a kuruc lovasokon át a győzelmet győzelemre halmozó huszárokig; nyomon követi a nevezetes magyar ménesek kialakulásának történetét, s megrajzolja híres Iovasok és lóértők portéját is. Külön fejezetek foglalkoznak a lovas vadászatokkal, a lovassporttal, díjnyertes kancákkal és ménekkel, nyaktörő bravúrjaikról hírhedt hajtókkal.A lótartás a Kiskunságban és a Hortobágy pusztáin egy különleges életformát tart fenn már évszázadok óta: a csikósokét. Nemcsak őrzői, gondozói, gyógyítóti ők állataiknak, hanem népdalokat, meséket is fonnak köréjük, alakjukat használati tárgyaikra vésik, faragják.De nem feledkezik meg a Iovakról a szépirodalom sem: szinte nincs olyan írónk, költőnk, aki ne örökítette volna meg gyengéd szeretettel a magyar ember lóhoz fűződő barátságát. S az sem lehet véletlen, hogy nyelvünk legváltozatosabb kifejezései éppen a ló színeit örökítik meg...Nagy László egyik versének címe: Búcsúzik a lovacska. Rajtunk is múlik, hogy erre a búcsúra soha ne kerüljön sor.
Vypredané
8,55 €
9,00 €
Fedezd fel nőiséged erejét
"Amikor a képzelőerőt a szeretet szolgálatába állítjuk, visszanyerjük egyik leghatékonyabb spirituális eszközünket. A képzeletet használjuk, mint gyerekkorunkban, hogy emlékeztessük magunkat: soha nem vagyunk egyedül, bármire képesek vagyunk, és a csodák a mindennapi élet részét ... Folytatás ›› képezik. Ha engedjük, hogy szeretet vegyen körül bennünket, az élet átitatódik misztikummal, és spirituálisan megtelik azokkal a csodás lényekkel és boldog végkifejletekkel, amelyekre mindig is vágytunk."
Mivel a világ vallásainak liturgiáját és lelki gyakorlatait férfiak alkották, Meggan Watterson küldetésének tekintette, hogy feltárja a hagyományos vallás rejtett történeteit, a nők történeteit. Világkörüli zarándoklata során azonban nemcsak az Isteni Nőiség sok-sok történetével és képével lett gazdagabb, hanem saját spirituális hangját is megismerte, azt a hangot, amelyet évek óta a félelem és a kétely fátyla takart.
Meggan szerint a spiritualitás nem azt jelenti, hogy új dolgokat tanulunk meg, hanem inkább azt, hogy visszaemlékszünk arra, amit mindig is tudtunk. Olyan folyamat, amelyben levetkőzünk magunkról mindent, amíg végül csak az marad, ami hiteles számunkra. A spirituális meztelenség azt jelenti, hogy van bátorságunk nyitottnak lenni az igazságra, hogy kik is vagyunk kifogások és mentegetőzések nélkül, és hogy ítélkezés és szégyenérzet nélkül feltárjuk magunkat. A könyv lényegében lelkünk feltárásának használati útmutatója.
Csatlakozz te is Megganhoz, aki szenvedéllyel és humorral, költőien és nyers őszinteséggel tárja eléd azt a megoldást, amelyet a vallás nem ad meg: hogy hogyan lebbentheted fel saját félelmed és önbizalomhiányod fátylát, hogy megtaláld a benned élő Istenséget.
A(z) Fedezd fel nőiséged erejét (Könyv) szerzője Meggan Waterson.
Lacná kniha Fedezd fel nőiséged erejét
"Amikor a képzelőerőt a szeretet szolgálatába állítjuk, visszanyerjük egyik leghatékonyabb spirituális eszközünket. A képzeletet használjuk, mint gyerekkorunkban, hogy emlékeztessük magunkat: soha nem vagyunk egyedül, bármire képesek vagyunk, és a csodák a mindennapi élet részét ... Folytatás ›› képezik. Ha engedjük, hogy szeretet vegyen körül bennünket, az élet átitatódik misztikummal, és spirituálisan megtelik azokkal a csodás lényekkel és boldog végkifejletekkel, amelyekre mindig is vágytunk."
Mivel a világ vallásainak liturgiáját és lelki gyakorlatait férfiak alkották, Meggan Watterson küldetésének tekintette, hogy feltárja a hagyományos vallás rejtett történeteit, a nők történeteit. Világkörüli zarándoklata során azonban nemcsak az Isteni Nőiség sok-sok történetével és képével lett gazdagabb, hanem saját spirituális hangját is megismerte, azt a hangot, amelyet évek óta a félelem és a kétely fátyla takart.
Meggan szerint a spiritualitás nem azt jelenti, hogy új dolgokat tanulunk meg, hanem inkább azt, hogy visszaemlékszünk arra, amit mindig is tudtunk. Olyan folyamat, amelyben levetkőzünk magunkról mindent, amíg végül csak az marad, ami hiteles számunkra. A spirituális meztelenség azt jelenti, hogy van bátorságunk nyitottnak lenni az igazságra, hogy kik is vagyunk kifogások és mentegetőzések nélkül, és hogy ítélkezés és szégyenérzet nélkül feltárjuk magunkat. A könyv lényegében lelkünk feltárásának használati útmutatója.
Csatlakozz te is Megganhoz, aki szenvedéllyel és humorral, költőien és nyers őszinteséggel tárja eléd azt a megoldást, amelyet a vallás nem ad meg: hogy hogyan lebbentheted fel saját félelmed és önbizalomhiányod fátylát, hogy megtaláld a benned élő Istenséget.
A(z) Fedezd fel nőiséged erejét (Könyv) szerzője Meggan Waterson.
Vypredané
0,58 €
11,50 €
dostupné aj ako:
Százezer eperfa
„Budapesten a Szélkirály! Értesülésünk szerint tegnap este teljes titokban Magyarországra érkezett Francesco Ventoso, a Meteorológiai Világszervezet, a World Meteorological Organization végrehajtó tanácsának egyik prominens tagja, a világ egyik leghíresebb szél- és zivatarkutatója. A svájci székhelyű, csaknem kétszáz országot tömörítő szervezet gyakorlatilag a kezdetektől fogva élénk figyelemmel kíséri a Kárpát-medencében zajló időjárási anomáliát. A szervezet többszöri puhatolózása, majd kifejezett kérése ellenére sem kapott meghívást Budapesttől, annak ellenére, hogy az immár egész világot egyre nagyobb mértékben aggasztó szélcsend kiindulópontja és epicentruma tudvalevőleg a magyar főváros.” Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással - bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék.A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett:„egyfajta ébredés ez mégiscsak, de nem álomból, hanem valóságból egy másik valóságba, a fények rögtön megváltoznak, ahogy eláll az eső, skandináv típusúak, ők ezt nem tudják, ezt Orsolya tudná, ha ott lenne velük, akkora a csend, amekkorát soha nem hallottak még, és nemcsak csend ez, üresség is, totális elmúlás, visszavonhatatlan élettelenség, halálos semmi, tébolyító süketség...” A Portugál világsikerű szerzőjének második regénye utópia a jelenből, minden aktualitáson túlmutató, igazi téttel.
Predaj skončil
7,37 €
dostupné aj ako:
Sötét anyag
"Elégedett vagy az életeddel?"Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert viselő emberek között. Mielőtt egy olyan férfi, akivel soha nem találkozott, rámosolyog, és azt mondja neki: "Úgy örülök, hogy újra látlak, barátom"
Abban a világban, ahol felébredt, Jason élete teljesen más, mint korábban. A felesége nem a felesége. A fia meg sem született. Ő maga pedig nem csak egy átlagos egyetemi tanár, hanem ünnepelt zseni, aki egy forradalmi dolgot alkotott - olyasmit, ami a lehetetlennel határos.
Vajon melyik világ a valóság? És ha az emlékeiben élő otthona tényleg létezik, hogyan tudna visszajutni imádott családjához?
A választ egy meglepő és hátborzongató utazás során kapja meg, miközben kénytelen szembenézni önmaga legsötétebb oldalával, és megküzdeni egy legyőzhetetlennek tűnő, rémisztő ellenféllel.
Blake Crouch a nagy sikerű Wayward Pines-trilógia után ezúttal kvantummechanikával és alternatív világokkal feszegeti a tudományos sci-fi határait egy rá jellemző, gyors tempójú regényben. A Sötét anyag az év legjobban várt thrillere - egy zseniálisan kitalált, sodró lendületű és bensőséges, különös és mélyen emberi történet a legfontosabb döntéseinkről és arról, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni azokért az életekért, melyekről álmodunk.
"Zseniális. Erre a könyvre sokáig emlékezni fogunk. Blake Crouch valami egészen újat talált ki." (Lee Child, a Jack Reacher-sorozat New York Times Bestseller szerzője)
"Kivételes regény. Régóta nem szippantott magába semmi ennyire, nem tudtam letenni." (Andy Weir, A marsi New York Times Bestseller szerzője)
"Provokatív történet a második esélyekről, zseniális sci-fi csomagolásban." (Justin Cronin, A szabadulás-trilógia New York Times Bestseller szerzője)
"Wow. Együltőre olvastam el, teljesen lenyűgözött. Gyors, okos és addiktív regény, az egyik legtökéletesebb, amit hosszú ideje olvastam. Lenyűgöző thriller." (Tess Gerritsen, a Rizzoli & Isles-sorozat New York Times Bestseller szerzője)
"Blake Crouch megint bizonyítja az írói tehetségét. Egy nem mindennapi alapötletből bontakozik ki érdekes szereplőkön át ez a szünetet nem ismerő regény, ami rengeteg veszélyt, üldözést és hatalmas befejezést tartogat." (Barry Eisler, a John Rain-sorozat New York Times Bestseller szerzője)
Vypredané
12,15 €
12,79 €
dostupné aj ako:
Bob, az utcamacska
Hogyan talált rá a remény egy férfira és macskájára a nagyváros utcáin?
Amikor James Bowen egy sérült, vörhenyes szőrű, kóbor macskát talált egy folyosón, még fogalma sem volt arról, hogy az élete mennyire meg fog változni. James egyik napról a másikra élt London utcáin, és biztosan tudta, hogy amire végképp nincs szüksége, az egy háziállat.
Mégsem tudott ellenállni a meghökkentően intelligens kandúrnak, akit befogadott, és gyorsan el is keresztelt Bobnak. Gondos ápolásának köszönhetően Bob lassan visszanyerte az egészségét, James pedig készült útjára engedni az állatot - úgy hitte, soha többé nem látják viszont egymást. Bobnak azonban más elképzelései voltak.
Ők ketten hamarosan elválaszthatatlanok lettek, s komikus - alkalmanként kockázatos - kalandjaik fokozatosan átalakították az életüket. Így segítettek egymásnak abban, hogy zaklatott múltjuk sebei lassan begyógyulhassanak.
A "Bob, az utcamacska" megható és felemelő történet, ami megérint mindenkit, aki csak elolvassa.
James Bowen utcai zenész Londonban. 2007 tavaszán talált rá Bobra, a macskára, s azóta is elválaszthatatlanok.
"Londont mindig is jelentős méretű városi macskakolónia jellemezte - ezek az állatok az utcán élnek, maradékokat esznek, és csak idegenek jóindulatában bízhatnak. Öt-hatszáz évvel ezelőtt annyira elszaporodtak bizonyos negyedekben, hogy a Cityben a Gresham Streetet, a Clerkenwell Greent és a Drury Lane-t egyszerűen csak a "macskák utcájának" nevezték. A kóbor macska a nagyváros hordaléka, nap mint nap meg kell küzdenie a túlélésért. Több olyan jószág is van köztük, mint a vörös kandúr: megviselt állatok, akik megjárták a hadak útját.
Talán azt érezhette meg, hogy én is nagyon hasonló helyzetben voltam..."
Vypredané
10,70 €
11,26 €
dostupné aj ako:
Angyali szárnyalás
Az Angyali vadász könyvsorozat lenyűgöző, vad és gyönyörű világa még részletesebben tárul fel a regények mellékszereplőit bemutató négy novellában.
-Angyali játszmák
Sosem származik jó abból, ha egy vámpírvadász és egy vámpír együtt dolgozik. Pláne, ha a vámpírvadász egy nő, a szóban forgó vámpír egy tapasztalt, őrjítően csinos férfi, aki már többször kicsúszott a vadász markából. De vajon Ashwini képes lesz ellenállni Janvier-nak, miközben elsimítanak egy igen kényes ügyet, amelybe vámpírok, vámpírvadászok és angyalok is belekeveredtek?
-Angyali próbatétel
Sara, a Vámpírvadász Céh egyik legjobb vadásza választás előtt áll: Simon, a Céh vezetője felajánlja neki az igazgatói széket. Vajon egy vérbeli vadász elfogadja-e, hogy a jövőben a diplomáciával kell foglalkoznia, és soha nem lehet magánélete? És mit tegyen, ha éppen ebben a kényes pillanatban találkozik a férfival, aki minden vágyát képes valóra váltani? Meg tud-e küzdeni a kísértéssel? Kell-e egyáltalán?
-Angyal és farkasa
Egy megtört vámpír a veszélyes és vonzó angyal nő udvarába kerül. Új megbízatása látszólag a pályája és élete végállomását jelenti, de Nimra birodalmában semmi sem az, aminek tűnik. A pusztulás helyett talán mégis a gyógyulás és a boldogság vár a vámpírra...
-Angyalszárny
A Tanár évezredek óta látja felcseperedni az angyalokat. Jessamy a hosszú évszázadok során csonka szárnyú, röpképtelen angyalból érett, nyugodt, sorsába beletörődő nővé vált. Az angyalvilág krónikása ellen azonban merényletet kíséreltek meg. Ki lehet az, akinek a nő útjában áll? Ki lehet az, aki megvédi nemcsak a támadók, hanem önmaga ellen is?
Vypredané
14,61 €
15,38 €
Könnyek kapuja
Tolsztojt, Dickenst, Rushdie-t emlegetik a kritikusok, rajongók tízezrei köszönik meg levelekben a csodálatos élményt, amit ez a regény jelentett számukra. A "Könnyek kapuja" valóban lélegzetelállító.
Egy utazással indul: 1947-ben a fiatal és csodaszép apácát, az indiai Áldás ... Folytatás ›› nővért Afrikába küldik, hogy egy kórházban teljesítsen szolgálatot. A viharos hajóút alatt a végkimerülésig ápol egy angol sebészt, Stone doktort, majd elválnak útjaik. Néhány évvel később az etióp fővárosban lévő Nemhely nevű (elírás, egy hivatalnok rosszul jegyezte le a "Menhely" szót) parányi missziós kórházban találkoznak újra, és hét évig dolgoznak együtt.
A zárkózott, érzelmei kifejezésére képtelen orvos egy sérülékeny pillanatában a műtősnővér karjaiban keres vigasztalást. Az apáca és dr. Stone rövid életű szerelmének következményei súlyosak: az egypetéjű ikerfiúk születése a fiatal nővér életét követeli, az orvos pedig elmenekül, magára hagyja az újszülötteket.
A két fiú, Siva és Marion keveset tudnak szüleikről, édesapjuk soha többé nem jelentkezik, egy indiai orvos házaspár neveli fel őket nagy szeretetben. Fiatalságukat meghatározza az '50-es és '60-as évek etióp diktatúrája és a kórház, ahol nevelőszüleik dolgoznak, nem is csoda, hogy mindketten orvosok lesznek. Marion felnőtt fejjel, Amerikába való disszidálása után próbálja megismerni szüleik történetét.
Az érzelmek szivárványának minden színe megjelenik a szövegben, mely hétköznapi nyelvhasználatával azt is eléri, hogy egyszerre tud érzéki és emelkedett lenni. Verghese valóban képes arra, amire csak a legnagyobbak: a több száz oldalas terjedelem ellenére az az érzésünk, egy levegőre olvastuk el az egész könyvet.
A(z) Könnyek kapuja (Könyv) szerzője Abraham Verghese.
Vypredané
16,41 €
17,27 €
Lacná kniha Könnyek kapuja (-50%)
Tolsztojt, Dickenst, Rushdie-t emlegetik a kritikusok, rajongók tízezrei köszönik meg levelekben a csodálatos élményt, amit ez a regény jelentett számukra. A "Könnyek kapuja" valóban lélegzetelállító.
Egy utazással indul: 1947-ben a fiatal és csodaszép apácát, az indiai Áldás ... Folytatás ›› nővért Afrikába küldik, hogy egy kórházban teljesítsen szolgálatot. A viharos hajóút alatt a végkimerülésig ápol egy angol sebészt, Stone doktort, majd elválnak útjaik. Néhány évvel később az etióp fővárosban lévő Nemhely nevű (elírás, egy hivatalnok rosszul jegyezte le a "Menhely" szót) parányi missziós kórházban találkoznak újra, és hét évig dolgoznak együtt.
A zárkózott, érzelmei kifejezésére képtelen orvos egy sérülékeny pillanatában a műtősnővér karjaiban keres vigasztalást. Az apáca és dr. Stone rövid életű szerelmének következményei súlyosak: az egypetéjű ikerfiúk születése a fiatal nővér életét követeli, az orvos pedig elmenekül, magára hagyja az újszülötteket.
A két fiú, Siva és Marion keveset tudnak szüleikről, édesapjuk soha többé nem jelentkezik, egy indiai orvos házaspár neveli fel őket nagy szeretetben. Fiatalságukat meghatározza az '50-es és '60-as évek etióp diktatúrája és a kórház, ahol nevelőszüleik dolgoznak, nem is csoda, hogy mindketten orvosok lesznek. Marion felnőtt fejjel, Amerikába való disszidálása után próbálja megismerni szüleik történetét.
Az érzelmek szivárványának minden színe megjelenik a szövegben, mely hétköznapi nyelvhasználatával azt is eléri, hogy egyszerre tud érzéki és emelkedett lenni. Verghese valóban képes arra, amire csak a legnagyobbak: a több száz oldalas terjedelem ellenére az az érzésünk, egy levegőre olvastuk el az egész könyvet.
A(z) Könnyek kapuja (Könyv) szerzője Abraham Verghese.
Vypredané
8,64 €
17,27 €
dostupné aj ako:
Görbüljek meg, ha igazat mondok
Miután Cammie Morgan, a Kaméleon, kénytelen volt lemondani első barátjáról, Josh-ról, megfogadta, hogy soha többé nem sodorja veszélybe társait és az iskoláját; zavartalan félévre vágyik. De ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ha az ember a CIA örököse és a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja... A tanárok titkolóznak, az öreg kastélyba titokzatos vendégek érkeznek, és a Csipkebokor fedőnévről sem tudni, mit takarhat... Megtarthatja-e a lány fogadalmát? Cammie és a barátai falakon másznak át, kémkednek, hogy kiderítsék az igazságot. Bár bíznak képességeikben, ez alkalommal a Cammie szívéért és szeretett iskolájáért folytatott harc keményebb, mint valaha...
"Megfigyelési jelentés"
Készítette: Cameron Morgan, Rebecca Baxter, Elisabeth Sutton és Macey McHenry (a továbbiakban "munkatársak")
Miután tudomásukra jutott, hogy a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának tanárai vörös akciót terveznek, a munkatársak kutató misszióba kezdenek, hogy kiderítsék a következőket:
1. Mi az az iszonyatosan fontos ügy, amit mindenki titkol a munkatársak előtt?
2. A munkatársak miért nem léphetnek többé a Keleti Szárnyba? (Ez a változás tíz perccel megnöveli átlagos napi sétájukat az órák között!)
3. Ki vagy micsoda Csipke Bokor, esetleg Csipkebokor? (Lehetséges, hogy Morgan igazgató és Mr. Solomon egy csapat terroristát/kertészt alkalmazott?)
4. Hogy néz ki Mr. Solomon póló nélkül? (Mert ha már felállítunk egy megfigyelési pontot, lehetünk nagyon alaposak)."
Ally Carter a Kaméleonról és a kémiskoláról szóló sorozatának második kötetét tartja kezében az olvasó. Az újabb szemeszter rendkívüli izgalmakat, szerelmeket, barátságokat tartogat Cammie-nek és a barátainak, kalandjaik pedig mindazoknak, akik társaik lesznek a nyomozásban...
Vypredané
9,79 €
10,31 €
Hat nap múlva telihold
Ken Follett, az izgalmas meseszövés mestere, most is a II. világháború napjait idéző, váratlan fordulatokban gazdag regénnyel ajándékozta meg rajongóit. Az Angol Királyi Légierő bombázói több hullámban támadják a kontinenst, ám a Luftwaffe könnyűszer
rel megsemmisíti őket. Úgy látszik, hogy a szárazföldön és levegőben egyaránt Adolf Hitler irányítja az eseményeket. Ám az Északi-tenger egyik apró dán szigetén egy Harald Olufsen nevű, tizennyolc éves tehetséges ifjú, a gépek és a motorok megszállot
tja jártában-keltében belebotlik egy titokzatos német gyártmányú szerkezetbe, melyhez foghatót soha nem látott még. Érzi, értesíteni kellene erről valakit, de nem tudja, kit.Anglia történelmének legnagyobb légitámadását készíti elő a németek ellen. H
arald felfedezése megfordíthatja a háború kimenetelét, ám a fiú igyekezete, hogy mielőbb eljuttassa az illetékesekhez a sorsdöntő információt a felfedezéséről, a hozzá közel álló embereket is veszélybe sodorhatja. Feltartóztathatatlanul közeledik az
angol légitámadás napja, ezért mind sürgetőbbé válik a feladat, hogy Harald barátnője, Karen segítségével üzenetet juttasson el Angliába. Erre a célra egyetlen eszközt találnak: Karen apjának Lódarázs típusú repülőgépét, amely olyan rossz állapotban
van, hogy senki sem hinné róla, valaha is képes lesz a felszállásra. Amikor végre a levegőbe emelkednek a helyrepofozott repülőgéppel, fogalmuk sincs, hogyan élik túl a hatszáz mérföldnyi repülőutat, de abban bizonyosak, hogy ők viszik magukkal az An
gliát fenyegető katasztrófa elhárításának egyetlen lehetőségét, a túlélés reményét.A regény alapötlete valós eseményen alapul: két dán fiatal átrepülte a II. világháborúban az Északi-tengert, és a német Freya-akció tervét eljuttatta az angoloknak.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Madeleine
A Madeleine-ben a sokat szenvedett édesanya vall kislánya, a három és fél éves Madeleine eltűnésének körülményeiről, az azóta eltelt évek küzdelméről, a gyermek keresésére tett erőfeszítésekről, az igaztalan támadások sokaságáról, amelyet a szerencsétlen családnak el kellett szenvednie. A megrázó beszámolót nehéz száraz szemmel olvasni – nincs ennél megindítóbb, őszintébb és erőteljesebb vallomás a szeretetről, a veszteségről és a soha meg nem szűnő reményről.
Belepillanthatunk egy átlagos család mindennapjaiba, s ráérezhetünk, miként fordult egy angol orvosházaspár élete egy felhőtlennek ígérkező nyaralás alkalmával rémálommá: amikor is kislányuk eltűnt. A kötet nemcsak egy rettenetes bűntény hatásos és jól megírt krónikája, hanem kihagyhatatlan olvasmány, mert segítheti Madeleine keresését.
„Nagyon nehéz szívvel szántam rá magam e könyv kiadására. Mielőtt eldöntöttük volna, hogy közreadjuk a történetünket, férjemmel, Gerryvel sok mindent kellett igen alaposan megfontolnunk, nem utolsó sorban, hogy miként befolyásolja majd három gyermekünk életét. Az ok, ami miatt megírtam, egyszerű: be akarok számolni az igazságról. Mindig is szándékomban állt, hogy gyermekeink, Madeleine, Sean és Amelie számára maradéktalanul papírra vessem azt, ami a családunkkal történt; azt akartam, hogy ha majd egyszer készen állnak rá, hogy elolvassák az általam feljegyzett tényeket, a rendelkezésükre álljon. Gondoskodni akartam arról, hogy írott krónikájuk legyen a történtekről – tekintet nélkül arra, hány esztendő múlik el addig. Már így is túl sok mindenen mentek keresztül, és további kihívások várnak rájuk. Bármilyen megpróbáltatás elé állítja is őket az élet, ezekkel úgy birkózhatnak meg a legjobb eséllyel, ha ismerik a múltunkat…
Nincs fontosabb dolog számunkra, mint hogy megtaláljuk a kislányunkat.”
Vypredané
13,40 €
14,11 €