Hľadanie: Sergeje - motorové lokomotivy řady 781 CZ
zobraziť:
Pöttyös Panni - Hangoskönyv (CD)
Pöttyös Panni gyanakodva fogadta a pöttyöket, amelyek ruhájáról átszálltak rá, és éktelenül viszkettek. A bárányhimlő azonban kiváló alkalom volt arra is, hogy Panni és nagymamája az egész napot együtt töltse. Amikor pedig a pöttyök már megint csak a ruhán voltak, Panni újra játszhatott Péterkével, Tamarával, cicákkal, kutyákkal, sőt az óvodakezdés előtt elutazott nagymamájával a Balatonra. A mesét Venczel Vera előadásában hallgathatjuk meg.
Vypredané
9,19 €
9,67 €
Lacná kniha A néző
1991 régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel.
Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.
Vypredané
0,71 €
14,25 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha A rémálmok lánya
Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén... Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett...
Vypredané
0,58 €
11,50 €
dostupné aj ako:
Studijní modul 1 Matematika, Studijní modul 2 Fyzika
Tento učební text je zpracován především dle požadavků JAR-66. Osnova požadavků dle tohoto předpisu je však rozdělena a členěna jinak, než je ve většine případů z pedagogického hlediska obvyklé a tyto texty toto členění dle JAR-66 respektují. To má v
některých případech za následek oddělení spolu souvisejících části do různých kapitol dle osnovy předpisu JAR-66. Součástmi této předmluvy jsou požadavky na základní znalosti, seznam studijních modulů a obsah studijních modulů "Matematika" a "Fyzika
" dle předpisu JAR-66.
Prof. Ing. Ludvík Kulčák, CSc.Z obsahu Studijního modulu 1 - Matematika
1. Aritmetika
- Číselné obory a početní výrazy
2. Algebra
- Algebraické výrazy
- Lineární rovnice a nerovnice o jedné neznámé
- Mocniny a odmocniny
- Kvadr
atické a iracionální rovnice
- Exponenciální a logaritmické rovnice
- Soustavy rovnic
3. Geometrie
- Rovinné útvary, jejich vlastnosti a konstrukce
- Zobrazení, funkce a jejich grafické znázornění
- Trigonometrie, souřadnice v rovině
Použitá literatú
ra
PřílohaZ obsahu Studijního modulu 2 - Fyzika
1. Látka
2. Mechanika
- Fyzikální veličiny a jednotky
- Statika
- Kinematika
- Dynamika
- Hustota
3. Termodynamika
4.Optika
5. Vlnění a zvuk
Použitá literatura
Příloha
Vypredané
12,77 €
13,44 €
Šťastie
Poviedková kniha nositeľa Nobelovej ceny za literatúru. Výber poviedok resp. úvah s neskorého obdobia tvorby vychádza v slovenčine po prvý raz. Publikácia predstavuje autora ako zrelého muža, ktorý sa zamýšľa nad svojou tvorbou, vlastným životom, starobou či samovraždou ako únikom pred utrpením. Ako ilustrácie sme použili autorove akvarely. Preklad Elena Diamantová.
Vypredané
12,34 €
12,99 €
Az utolsó farkas
Az egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvendég beszél, többször is szóba hozván, hogy "a nyelv... már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza", ám ez nem akadályozza meg abban, hogy káprázatos részletekből összeálló óriásmonológjában ne mesélje el újra és újra, kicsit mindig másképp és mégis ugyanúgy, hogy miért utazott el a spanyolországi Extremadura tartományába, és miért kezdte kutatni az utolsó farkas történetét, s miként döbbent rá arra, hogy nem érvényes az egyes szám, mert csak utolsó farkasok és történetek vannak.
Krasznahorkai László katartikus elbeszélésének egyetlen mondata páratlan művészi érzékenységgel mutat rá a civilizáció és a környezet katasztrofális összefüggéseire, a természet fenségére és a gondolkodás tragikumára; az eredetileg 2009-ben írt, egyszerre ironikus és melankolikus szöveg így lesz napjainkban még aktuálisabb és még fontosabb.
Vypredané
6,13 €
6,45 €
Két utazás Erdélyben
Polcz Alaine életének meghatározó helyszíne volt Erdély, ahova idősebb korában is rendszeresen visszajárt, hogy látogassa és segítse, támogassa az ott élőket. Jelen kötet két ilyen út krónikáját tartalmazza, melyek a Ceausescu-rendszer végnapjainak Romániájába kalauzolják az olvasót. Az első utazás során a szerző Vízaknára, gyermekkora helyszínére látogat, ahol találkozik rokonaival, barátaival. A második út célja Kolozsvár és Kide, a fiatalság helyszínei. A két útleírásban Polcz Alaine a rá oly jellemző bölcsességgel és szeretettel, emberismerettel és remek megfigyelőképességgel mutatja be az ott élő embereket, a Ceausescu-korszakban egyre elviselhetetlenbbé váló Romániát, és azt, hogy Erdélyben bár "több a szenvedés, az emberek melegebbek és igazabbak", mint Magyarországon.
Vypredané
7,91 €
8,33 €
Hófehérke Grimm világhírű meséjének nyomán
Ez a könyv más, mint a többi! Ez a könyv a tiéd, te irányítod az eseményeket. Hófehérke a sűrű erdőben, a törpékkel egy takaros házikóban éldegél. De gonosz mostohája, aki irigy rá, elhatározza, hogy megkeseríti a királykisasszony életét, örökre elveszi szépségét. Most rajtad a sor, segíthetsz neki, ha ügyes vagy! Kezdd el olvasni a könyvet! Minden lap végén utasítást látsz. Kövesd ezeket! Ha döntened kell, válaszd azt a lehetőséget, ami a szívedhez legközelebb áll, és az ehhez tartozó utasítás szerint lapozz! Itt megtudod, mi történik veled és a történet többi hősével. Te döntöd el, hogyan alakuljon a mese. Természetesen ezzel együtt Hófehérke és saját sorsod felől is döntesz.
Vypredané
4,28 €
4,50 €
Japán rózsa
Japán a második világháborúban. A festői kis faluban, Macumotóban élő két fiatal lány, Szajuri és Reiko elindul Tokióba, ahol szembesülnek a háború valódi arcával: Amikor barátnőjét is megöli egy amerikai bomba, Szajuri bosszút esküszik: férfinak álcázva magát kamikáze pilótának áll. A végső bevetésen azonban kudarcot vall s ellentétben kiképző tisztjével - aki egyben a szerelme is - túléli az akciót, sőt arra is fény derül, hogy tudatosan megtévesztette a császári hadsereget. A duplán szégyenteljes esemény eltusolása érdekében a katonai bürokrácia úgy határoz, hogy el kell tűnnie még a nyilvántartásokból is. Új nevet kap, száműzik vidékre... itt talál rá napjaink egy szemfüles újságírónője, akinek ha nehezen is, de lassanként megnyílik a "japán rózsa".
Vypredané
9,15 €
9,63 €
A fehér tér
A kisregény főszereplője, Maria negyvenkét éves, esti iskolában tanít irodalmat tagbaszakadt teherautó-sofőröknek. Gondosan kimunkált, magányos élete pontos keretek között zajlik, mígnem egy futó kapcsolatból beköszöntő terhesség fel nem borítja. A gyermek apja a hírre eltűnik, Marianak minden felelősséget egyedül kell viselnie. Egy este váratlan rosszullét tör rá, kislánya hat hónapra megszületik. Attól a perctől fogva Mariának egész életét át kell értékelnie, az inkubátor mellett töltött végtelen órákban meg kell tanulnia élet és halál mezsgyéjén létezni, elfogadni az intenzív osztály rideg valóságát, együtt kell léteznie sorstársnőivel és reménykedni, bízni, felismerni a várakozás, a szenvedés és a fájdalom értelmét. Ötven keserves, drámákkal, reményekkel és csalódásokkal teli nap, amíg a baba képes lesz egyedül lélegezni és táplálkozni, és Mariából anya lesz.
Vypredané
7,27 €
7,65 €
Ewald Tragy
Originální próza plná symbolů, odkazů a autobiografických prvků bývá považována pozdějšími kritiky za zlom v autorově dosavadní tvorbě.
Vypredané
2,98 €
3,14 €
Fújd meg! - Első interaktív könyvem
"Jaj, a kis mókus megütötte a lábát. Rá tudsz fújni? És meg tudod csikizni a kis rókát, hogy visszatérjen a jókedve?
Egy mókás interaktív könyv, amelynek lapozgatása közben a gyerekek segíthetnek az állatokon."
Vypredané
7,65 €
8,05 €
Madame Picasso
Vidékről Párizsba kerülve Eva Gouel minden álma és vágya, hogy sztár legyen. Fiatalon, tapasztalatok híján is sikerül varrónőként elszegődnie a Moulin Rouge-ba. Itt figyel fel rá Pablo Picasso, akinek a neve ekkor már nem ismeretlen a párizsi művészvilágban.
A zseniális és különc Picasso szemet vet Evára, a fiatal nő pedig nem tud neki ellenállni, és bár a viszony könnyű kalandnak indul, végül Eva lesz Picasso élete első nagy szerelme.
A Madame Picasso sokrétűen és szenvedéllyel mutatja be csodálatos hősnőjét, közben pedig bevezeti az olvasót Gertrude Stein szalonjába, betekintést nyújt a káprázatos Moulin Rouge kulisszái mögé, és feltárja a huszadik század rejtélyes és ikonikus művészének szíve mélyét.
Vypredané
12,23 €
12,87 €
dostupné aj ako:
CSI: Kígyószem
Boot Hill, a legendás nevadai kisváros - ahol egykor Wyatt Earp és Doc Holliday is megfordultak - éli megszokott életét a rekkenő hőségben. Csupán a motoros bandák fesztiválja hoz némi változatosságot. A Four Kings kaszinóban is csendben zajlanak az események - a turisták a játékasztaloknál ülnek, hogy szerencsét próbáljanak - ám hirtelen berobban két rivális motoros banda, hogy leszámoljanak egymással és rövid idő alatt csatatérré változtatják a játéktermet. Kész csoda, hogy csak két emberéletet követelt az összecsapás. Catherine Willows CSI csapatából hiányzik néhány ember - szabadnapjukat töltik -, ezért az éppen szolgálaton kívüli csapat is besegít Gil Grissom vezetésével. A helyszínre érve hamar kiderül, hogy az egyik áldozat maga Valpo, a Ragadozók motoros banda vezére, a másik pedig egy fiatal lány, a kaszinó alkalmazottja. Vajon a tűzharc hevében lőtték meg őket ... vagy netán célzatos leszámolás volt? Warrick Brown CSI nyomozó békés természete ellenére ma nagyon dühös - a szabadnapjáról rendelték be szolgálatra, így aztán elszalasztott egy ígéretes randit. Társával, Greg Sandersszel együtt mindjárt egy gyanús öngyilkossági ügy kellős közepén találja magát. És ez még csak a kezdet... Az igazság kiderítéséhez minden tudásukra szükség van, a legapróbb körülmény sem kerülheti el figyelmüket ... ehhez pedig éles szem kell, mint egy KÍGYÓÉ! A NÉPSZERŰ CSI CSAPAT ÚJABB VÉRFAGYASZTÓ KALANDJA!
Vypredané
9,46 €
9,96 €
Vývinová psychológia 3
Publikácia je určená všetkým, ktorí v rámci svojej profesie vstupujú do kontaktov s inými ľuďmi a potrebujú informácie o vývinovo podmienených zmenách ľudskej psychiky. Preto je určená hlavne študentom pripravujúcim sa na učiteľské povolanie a na pomáhajúce profesie - sociálna práca, ošetrovateľstvo.
Uvedené poznatky môžu prispieť učiteľom a zamestnancom pomáhajucich profesií k lepšiemu pochopeniu toho, prečo majú ľudia určitého veku, s ktorými sa stretávajú vo svojom povolaní, práve takéto prejavy správania a prežívania. Text môže poslúžiť aj ako východisko k hľadaniu spôsobov, ako toto správanie a prežívanie primerane ovplyvňovať v intenciách ich profesionálneho poslania a v rámci ich ďalšieho úspešného osobnostného rozvoja. Štúdium vývinovej psychológie naučí študujúceho orientovať sa i vo svojom osobnom živote.
Publikácia má tri časti. V prvej časti sa čitatelia oboznámia s predmetom vývinovej psychológie. Pre toho, kto pracuje s poznatkami o vývine človeka, nestačí vedieť, ako určitá časť vývinu prebieha, ale tiež ako sa k takému poznatku dospelo a ako tietom poznatky vznikajú. Preto sú tu uvedené aj základné metódy vývinovej psychológie a prístupy pri zbere údajov.
Druhá časť je zameraná na všeobecnú , teoretickú časť predmetu vývinovej psychológie, t.j. vývin a jeho zákonitosti, determináciu vývinu a periodizáciu vývinu.
Cieľom tretej časti - predstavujúcej konkrétnu, praktickú časť predmetu vývinovej psychológie je podať ucelený pohľad na celoživotný vývin človeka a poskytnúť tak študujúcim orientáciu v psychickom vývine ľudského jednotlivca od prenatálneho veku až do neskorej staroby. Budúci učiteľ tu nájde zaujímavé informácie nie len o psychológii detstva, ale aj o psychológii rodičovskej a prarodičovskej generácie. Pre sociálneho pracovníka je nevyhnutné mať informácie o všetkých obdobiach, pretože sa vo svojej práci stretáva s klientmi všetkých generácii. Kapitoly, ktoré podávajú charakteristiku psychického vývinu v jednotlivých obdobiach, sú koncipované so snahou dať študujúcim poznatky o "normálnom" psychickom vývine vo vymedzenom období života človeka, a to v telesnej oblasti, v motorike, v poznávacích procesoch, v citovej oblasti, v osobnosti a v sociálnych vzťahoch.
Text nadväzuje na znalosti so všeobecnej psychológie a predpokladá preto orientáciu v odborných termínoch a teóriách, ktoré tu nie sú znovu vysvetľované. Zvládnutie pomerne rozsiahlej látky vývinovej psychológie je uľahčené tým, že ide o témy všeobecne zaujímavé a každému blízke.
Vypredané
18,66 €
19,64 €
Groot
Monster, hero, Guardian: Groot! Before he was a Guardian of the Galaxy - before the Grootfall - young Groot lived a life of tranquility on his serene homeworld, Planet X. But when monstrous invaders attack his world, this courageous sapling must shoulder a heroic destiny! And this destiny will lead Groot to cross paths with a young Kree soldier by the name of Mar-Vell! But who - or what - is behind the devastation of Planet X? Does any life yet stir in its decimated forests? And can Groot and Mar-Vell's alliance withstand them being stalked by Yondar the hunter? Writer Dan Abnett (GUARDIANS OF THE GALAXY) and artist Damian Couceiro (X-FORCE) reveal never-before-seen moments of Groot's origin and first adventure through the galaxy!
Collecting GROOT (2023) #1-4.
Vypredané
17,58 €
18,50 €
Situativnij slovar Ruky jazyk
Slovar soderzhit bolee 2000 upotrebitelnyh slov sovremennogo russkogo literaturnogo jazyka, vhodjaschih v leksicheskie minimumy dlja nachalnogo etapa izuchenija russkogo jazyka kak inostrannogo. Slovarnaja statja vkljuchaet v sebja zagolovochnoe slovo, ra
Vypredané
33,01 €
34,75 €
Magzatvér
Egy jól szervezett moszkvai bűnbanda, orvosok és kórházak egész hálózatát működtetve, 25 hetes magzatok testéből, véréből és a placentából drága és életmentő gyógyszert állít elő. A gyógyszert természetesen irtózatos összegekért, kiválasztottak szűk körében értékesítik, Oroszországban és az Egyesült Államokban. Léna Poljanszkaja 35 éves újságírónő 26 hetes terhesen kerül a kórházba. Lélekjelenlétének köszönhetően elmenekül, mielőtt nála is megindítják a szülést. A bűnszervezet smasszerjai rokonait és barátait sem kímélve egészen Amerikáig üldözik. Végül egy magas rangú rendőrtiszt, Szergej Krotov segít neki. A sodró és fordulatos, rendszerváltás utáni moszkvai valóságban játszódó lélektani krimiből a szerelem sem hiányzik: Léna és Krotov szerelmének kibontakozása finom és hiteles mellékszál
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Psalmus Hungaricus
A trianoni döntés politikai, társadalmi, kulturális és "lelki" következményei jóformán teljesen áthatották és meghatározták a mögöttünk maradt 20. század történetet, különösen 1918 és 1944 között, majd az a 1947-ben megkötött - a trianoni tragédiát megismétlő - párizsi békeszerződés körüli időkben. A kötetben olvasható írások, dokumentumok a magyar nép egyik legnagyobb történelmi tragédiájáról adnak képet - egyszersmind azokról a máig érvényes szellemi erőfeszítésekről, amelyek tanúsíthatják, hogy a nemzetben mindig élt a súlyos történelmi megpróbáltatások leküzdésének lelki ereje.
Vypredané
7,91 €
8,33 €