Najnovšie - Fejtóny, rozhovory, reportáže strana 12 z 27

Zpátky do minulosti! Tentokrát do roku 1952. Vydejte se strojem času do temného období roku 1952! Do skonu diktátora J. V. Stalina, který předznamenal aspoň úsvit naděje na zlepšení mezinárodní situace, sice zbývaly už jen měsíce, ale to tehdy ještě nikdo nevěděl. Ale i v nejtemnějších obdobích dokáží lidé prožívat chvíle štěstí, zamilovat se, přivést na svět děti, radovat se ze života. A třeba se bavit v kině na pohádce Pyšná princezna, nebo fandit Emilu Zátopkovi při jeho trojnásobném vítězství na olympiádě v Helsinkách.

Rok 1962 už nikoho nenechává na pochybách, že kolo dějin se otáčí. Destalinizace jede na plné obrátky – z Letné mizí generalissimův pomník a Stalinova třída se stává Vinohradskou ulicí. Jako houby po dešti se po celé zemi objevují divadla malých forem a týdeník Mladý svět vypisuje první ročník ankety Zlatý slavík. V Sovětském svazu s požehnáním nejvyšších míst vychází přelomová novela Alexandra Solženicyna Jeden den Ivana Denisoviče, která líčí „normální“ život v sovětském gulagu. V USA pak Ken Kesey vydává román Vyhoďme ho z kola ven, podle kterého Miloš Forman v roce 1975 natočí pětioscarový snímek Přelet nad kukaččím hnízdem. Každodenní život obyvatel Československa se ovšem mění jen pomalu. Bytová krize pokračuje, jen třetina domácností má koupelnu, vodovod je zavedený ve 47 % obydlí. Počet televizních přijímačů dosahuje milionu, hodně lidí ale pořád ještě chodí sledovat televizi do klubu nebo k sousedům. Vysokoškolské vzdělání má necelých šest procent žen. Koncem roku na chvíli všichni strnou – když americký špionážní letoun objeví na Kubě sila připravená na instalaci sovětských jaderných raket, je svět asi nejblíže nukleární válce. Tu se naštěstí podaří odvrátit, takže i nadále může v tanečních sálech znít twist a krasavice s drdoly vycpanými suchou houskou či drátěnkou mohou okouzlovat mladíky ve „švédských“ košilích. Zavzpomínejme tedy na rok, kdy záhadně umírá hvězda stříbrného plátna a milenka prezidenta Kennedyho Marilyn Monroe, do pražských ulic vyjíždějí první tramvajové vozy T3, které se stanou nejprodávanější tramvají na světě, a kdy se v deníku New York Times poprvé objeví termín „personal computer“.

Kniha Předat dětem, co je žití je výborem 30 rozhovorů s osobnostmi různých profesí, oborů, názorů či věr, které vyšly za 30 let existence časopisu Sedmá generace. V knize se potkávají socioložky Hana Librová a Jiřina Šiklová, filosofové Erazim Kohák a Václav Bělohradský, ekologové Bedřich Moldan a Mojmír Vlašín, psychiatr Stanislav Grof, terapeutka Naomi Aldort, ochranář rysů Ludvík Kunc, ekologičtí aktivisté Satish Kumar a Vandana Shiva, výtvarník Vladimír Kokolia, hudebník Petr Váša, lesní expert Jaromír Bláha, katolický intelektuál Tomáš Halík a řada dalších. Dobové rozhovory jsou v knižním vydání doplněny novými informacemi jak o zpovídaných osobnostech, tak o probíraných tématech. Kniha tak může sloužit jako svébytná kronika společenského, environmentálního či politického vývoje po roce 1989. Tematicky se rozkračuje od ochrany přírody, krajiny a zvířat přes klimatickou krizi, energetiku, postavení žen nebo výchovu dětí až po environmentální politiku, filosofii a psychologii.

Akí sú slávni herci a herečky, keď nemusia hrať? Akú charizmu vyžarujú pri osobnom stretnutí? Čo čaká na novinárku pri rozhovoroch s najväčšími filmovými hviezdami? Ako sa správajú Leonardo DiCaprio, Johnny Depp či Catherine Deneuve? Kristíne Kúdelovej, redaktorke denníka SME, sa podarilo vyspovedať už toľko osobností filmovej branže ako snáď žiadnej inej slovenskej novinárke. Kniha Interview odhaľuje zákulisie stretnutí s mnohými zábavnými detailmi, približuje atmosféru počas rozhovorov a neobchádza ani aktuálne spoločenské témy. Je príležitosťou sadnúť si k celebritám na gauč v ich hotelovej VIP izbe, alebo si dať s nimi pivo v bare. Dostať sa bližšie, pocítiť ich celebritné fluidum. Začítajte sa do rozhovoru dvoch kamarátok novinárok, ktorý odhaľuje zaujímavé hviezdne súvislosti.

Když se řekne Klub osamělých srdcí seržanta Pepře, tak mají jasno jak fanoušci slavného alba Beatles z roku 1967, tak i posluchači Českého rozhlasu. Pod tímto názvem byl v letech 2005 až 2019 vysílán pravidelný týdeník hudebního publicisty Jiřího Černého, který v něm formou krátkých vzpomínek prokládaných písničkami umožňoval nahlédnout do svého soukromí i zákulisí své práce. V prvním dílu výběru z komentářů z let 2005 až 2009 vzpomíná na své dětství a na zajímavé události, jichž byl účastníkem. Vypráví o lidech, se kterými se během své novinářské a diskžokejské činnosti setkal. Jak naznačuje název knihy, nečiní tak podle předem jasně daného harmonogramu, ale na přeskáčku, jak ho vysílané písně inspirovaly a jedna vzpomínka vyvolávala druhou. V knize před námi defilují osobnosti ze světa sportu a umění, ale i švadlenky, sazeči z Panské ulice, spolužáci a první lásky, či kokršpaněl Petra Skoumala nebo kocour Picmaus. Kde jinde se může čtenář dozvědět, čím byl protivný Václav Havel; jaké to je, když vás veze motocyklový závodník František Šťastný; kde se čeká ještě na jednu tramvaj; kdo měl drzost ptát se Luboše Andršta, kolik strun má kytara; jak se Jiřímu Černému podařilo dostat za tři hodiny třináct pětek a jak balil holky Koťan, největší frajer z Královských Vinohrad?

Pět, čtyři, tři, dva, jedna, gooooool! zařval celý stát. Byly to poslední sekundy a československý tým uhájil nad Sovětským svazem těsné vítězství 3 : 2 na mistrovství světa v ledním hokeji, které se hrálo shodou okolností právě v Praze. Po letech ponížení, utlačování a vazalství nám alespoň na několik hodin přálo štěstí, i když jen sportovní. Alespoň tady jsme ukázali, že se jen tak nenecháme zlomit. Lidé vycházeli před domy, slavilo se v celé zemi, jako by Československo už opustil poslední sovětský tank. Ráno chlapy trochu bolela hlava, ale co. Stálo to za to. Byl duben 1972 a lidé za sebou měli neradostné roky po vystřízlivění z jara 1968. A tak komunisté trochu zatopili pod kotlem, aby lidu zlepšili náladu – zvyšovaly se platy, mladé rodiny měly výhody, rodilo se víc dětí, matky mohly na delší mateřskou. Jeden českobudějovický podnikavec vymyslel párek v rohlíku (nejdřív jej tedy viděl na Západě), jugoslávská letuška Vesna vypadla nad Československem z desetikilometrové výšky z letadla a přežila to a jiné letadlo bylo od nás uneseno na Západ. Mezi lidmi panovala spíš stísněnost a mluvilo se o emigraci. Krom tehdejší televize ale nebylo nic tak černobílé. Karel Gott pěl „Ó, mami, dík“ a Olympic zase „Co tě napadá“. Lidé si jako vždy našli dobrý důvod, proč se nermoutit příliš – třeba proto, aby jim neutekla v televizi další část seriálu Jaroslava Dietla nebo pánové Hlaváček a Krajíček z pořadu Vtipnější vyhrává. A smáli se dalšímu fórku Pan Vajíčka z televizní reklamy.

Mezi důležité spolupracovníky císaře Karla IV. patřil nejvýznamnější příslušník moravské větve rodu Šternberků. Albert absolvoval úspěšnou církevní kariéru, byl olomouckým kanovníkem, poté biskupem v severoněmeckém Zvěříně a v Litomyšli. V roce 1368 se stal magdeburským arcibiskupem a dosáhl tím vrcholu své církevní dráhy, kterou završil opět jako litomyšlský biskup. Albert byl významným diplomatem a důvěrným rádcem císaře Karla, ale také zakladatelem klášterů augustiniánů kanovníků ve Šternberku a kartuziánů v Tržku u Litomyšle. Kniha historiků Davida Papajíka a Tomáše Somera sleduje všechny aspekty Albertova života a působení, včetně správy rodových statků či rozboru vzácných uměleckých děl spojených s Albertovou osobou.

„Az ?információnak nincs szaga. Nem számít, hol találtad vagy kitől loptad.” Jake Adelstein Tokióban élő külföldiként a csodával határos módon lett újságíró Japán egyik legnagyobb napilapjánál, a Jomiuri Shimbunnál. Oknyomozó munkája olyan helyszínekre szólította, ahová átlagemberként soha nem juthatott volna el. Rádöbbent, hogy a hierarchikus, udvarias, modern és csillogó társadalom álarca mögött egy másik Japán, egy pénzhajhász, romlott, szexuális perverzióktól fűtött, kegyetlen világ lappang. Nyomozásai közben maga is egyre mélyebben belekeveredett ebbe a közegbe, és olyan információkhoz jutott, amelyek barátai, családja és a saját életét is halálos veszélybe sodorták. A jakuza, a japán maffia félmillió dollárt kínált neki, ha nem írja meg ezt a könyvet, amelynek minden szava igaz – de ő nemet mondott. A kötet japán kiadója halálos fenyegetéseket kapott, a szerző pedig hosszú ideig bújkált. Jake Adelstein az oknyomozó újságírás legjobb hagyományait krimiszerű izgalommal, szarkasztikus elbeszélésmóddal, fekete humorral és öniróniával ötvözi. Minden mondata kaland – s e kalandok sora a modern japán társadalom képét is kirajzolja a maga ellentmondásosságával együtt: tudásalapú társadalom, felhőkarcolók, jólét, biztonság, puritanizmus, ugyanakkor mélyszegénység, elnyomott bevándorlók, letagadott múlt, bűnbandák, szexuális kizsákmányolás kavalkádja. Kihagyhatatlan könyv mindazoknak, akiket a modern Japán vagy a maffiatörténetek foglalkoztatnak, de az oknyomozó újságírás iránt érdeklődőknek is nagy hasznára válik.

"Amikor az 1960-as években először tartottam kérdezz-felelek típusú találkozókat az olvasókkal, azt kérdezték tőlem: maga mikor lesz öngyilkos?. Költőnő voltam, és azokban a Sylvia Plath szelleme által kísértett időkben az öngyilkosság elvárás volt. A nőmozgalom kezdeti időszakában arról érdeklődtek, gyűlölöm-e a férfiakat. Az 1980-as években aztán az írás folyamatáról kezdtek kérdezősködni. 1985 után A Szolgálólány meséjéről akartak beszélni, ahogy most is: úgy tűnik, a női testek állami irányítása tekintetében túlságosan is közel jártam az igazsághoz. De mostanában azt kérdezik: van remény?. A válaszom az: mindig van remény. A remény beépített tulajdonságunk. És ragadós is: a remény újabb reményeket gerjeszt, mert ha az emberek reménykednek, összeszedik magukat. Ez az, amire a jövőben mindannyiunknak szüksége van." Miért mesélnek az emberek minden kultúrában történeteket? Mennyit adhatunk oda magunkból, anélkül hogy eltűnnénk? Hogyan élhetünk ezen a bolygón? Mi az igaz? Mi igazságos? Mi köze a zombiknak a tekintélyelvűséghez? Margaret Atwood bámulatos éleslátással, meggyőző őszinteséggel és pajkos humorral közelíti meg világunk egyre sürgetőbbé váló problémáit. A technológia, a klímaválság és a politika kérdései mellett a szerző a populáris és a "magas" irodalom változatos tájain is végigkalauzolja olvasóját: Stephen King zsenialitásától és a horrorirodalom szörnyeinek tipológiájától számos klasszikus és kortárs női író munkásságán át Shakespeare-ig, Kafkáig és persze saját műhelyének titkaiig. De személyesebb témák is helyet kapnak a kötetben - például mikor adjanak tanácsot az öregek a fiataloknak (csak ha kérik), vagy hogy is néz ki egy író hete (kaotikusabb, mint gondolnánk). Közelmúltunk, az a viharos időszak, melyben a kötet írásai születtek, meglepő politikai fordulatokat, gazdasági válságot és világjárványt hozott. Egyre többen aggódnak a bolygó és civilizációnk jövőjéért, értetlenül állva az újabb és újabb, disztópiába illő események előtt. Atwood nem kínál hamis megnyugvást vagy könnyű menekülőutat, de törhetetlen derűje, következetesen képviselt értékrendje és az emberiség teljes történelmét átfogó perspektívája segít abban, hogy megtaláljuk saját válaszainkat az égető kérdésekre.

NEW YORK TIMES BESTELLER Reménnyel teli kötet mindazoknak, akik néztek már szembe betegséggel vagy veszteséggel Azon nyáron, amikor Suleika Jaouad lediplomázott a Princeton egyetemen, ahol közel-keleti tanulmányokat folytatott, arra készült, hogy elkezdi a felnőttek életét élni; szerelmes lett és Párizsba költözött, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmát, és haditudósító legyen. Ám hamarosan egy egészen másféle háborús övezetben találta magát. Néhány héttel a huszonharmadik születésnapja előtt kiderült: leukémiája van, és a túlélés esélye harmincöt százalék. Az élet, amelyet elképzelt magának, egyetlen szempillantás alatt semmivé foszlott. Az ezután következő négy évet nagyrészt kórházi ágyakban töltötte, és az életéért vívott harcáról az Emmy-díjjal kitüntetett Life, Interrupted (Megszakított élet) című, a New York Times-ban vezetett rovatában tudósított. Ezerötszáz napot töltött el úgy, hogy egyetlen cél lebegett a szeme előtt: túlélni, bármi áron. És miután túlélte, ráébredt, hogy fogalma sincs, hogyan kellene élnie. Hogyan legyen képes mindazok után, amin keresztülment, visszatérni az életbe? Hogyan nyerhetné vissza mindazt, amit elveszített? Suleika Jaouad arra vállalkozott, hogy új társa, Oscar, egy örökbefogadott kutya társaságában beutazza Amerikát, és száz nap alatt tizenötezer mérföldet tesz meg egy lakóautóval. Elhatározta, hogy találkozik azokkal az ismeretlenekkel, akik a kórházban töltött években írtak neki: egy floridai kamaszlánnyal, aki ugyancsak a rákkal vívott harcot, egy fiát gyászoló kaliforniai tanárral, és egy texasi halálra ítélttel, aki éveket raboskodott magánzárkában. Utazása ráébresztette Jaouadot arra, hogy a beteg és az egészséges emberek között húzódó határ illékony, és hogy legtöbbünk e két birodalom között ingázik egész életében. A Két királyság határán szívbe markoló krónikája a betegségnek és a gyógyulásnak, melyben Jaouad nagy szenvedéllyel és érzékenységgel tárja fel, hogy mit jelent túlélőnek lenni és újrakezdeni. Suleika Jaouad esszéi többek között a The New York Times Magazine-ben, a Vogue-ban és az NPR-on jelentek meg. Emellett megalapította az Isolation Journals elnevezésű globális projektet azzal a céllal, hogy segítsen az embereknek inspirálódni és közösségre lelni a megpróbáltatást jelentő időkben. A Két királyság határán az első könyve.

Knížka s podtitulem 60 plus jeden fejeton o životě shrnuje autorčinu publicistickou tvorbu z posledních pěti let. V letech 2017–2021 psala měsíc co měsíc fejeton do magazínu Reportér: o společnosti, politice, kultuře, cestování i o sobě. Jen pro knižní vydání připsala poslední text, jakousi pomyslnou tečku za tím vším.

A ?hollywoodi filmmogul, Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyeinek felderítése az utóbbi évek legnagyobb újságírói bravúrja volt. A New York Times két riporternője nélkül Weinstein talán soha nem került volna a vádlottak padjára. Kantor és Twohey most könyvben írta meg mindazt, ami az újságcikkekből kimaradt. Először szólal meg az Oscar-díjas Gwyneth Paltrow és azoknak a nőknek egész sora, akik korábban a producer bosszújától félve nem mertek a nyilvánosság elé állni. A szereposztó dívány ezekben a történetekben rendszerint Weinstein Los Angeles-i szállodai szobájában volt, ahova munkamegbeszélésre hívta áldozatait, de behűtött pezsgővel és csábító ajánlatokkal fogadta őket. A szerzők egy krimi fordulatosságával írják le, hogyan tudta magándetektívek és ügyvédek egész hadseregével és áldozatainak lefizetésével eltüntetni zaklatási ügyeinek és erőszakoskodásának nyomait, s hogyan vetettek véget űzelmeinek. A Pulitzer-díjas riporterek könyvét a Washington Post Woodward és Bernstein Az elnök emberei című könyvéhez, a Watergate-botrány krónikájához hasonlította, azzal, hogy a mű már „megjelenése pillanatában a nyomozó-újságírás klasszikusa lett”.

„Nem tudhatod, mekkora biztonság az, ha érted a körülötted lévők szavát addig, míg nem tapasztalod meg a buborékot, ami egy idegen országban vesz körül minden pillanatban.” Fia és férje halála után Angela úgy érzi, nincs tovább maradása Magyarországon. Az élet itthon kilátástalan, és a szánakozó tekintetek sem segítenek a lelki egyensúlya helyreállításában. Egy szebb jövő, egy új kezdet reményében Németországba költözik két nagykamasz fiával. Nyelvtudás és támogató háttér nélkül azonban rettentően nehéz megkapaszkodni egy idegen országban. Az Ich bin aus Ungarn azonban nemcsak a kivándorlás viszontagságairól szól, hanem sokkal többről. A külföldre költözés bonyodalmain túl azt is megmutatja, hogyan őrizhetjük meg a méltóságunkat minden körülmények között, és milyen pusztító hatása lehet a fel nem dolgozott gyásznak, a gyökértelenségnek. Ez a memoár ugyanakkor a remény, a kitartás könyve is: azt meséli el, hogy ha el is fáradunk, össze is rogyunk olykor a súlyok alatt, mindig fel lehet és fel is kell állni, újra meg újra. Angela Murinai a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán diplomázott, majd néhány évig tanítóként dolgozott. 2014 óta írja Gumiszoba című blogját, ahol közéleti kérdésekkel, nőpolitikával, társadalomkritikával foglalkozik. 2018-ban két fiával Németországba költözött, és azóta is ott él. Megjelent kötetei: Mikor feltámad a szél, Libri Kiadó, 2021 10 okom a haragra, Tea Kiadó, 2021

Robert Maxwell, a sajtómágnás rejtélyes élete és különös halála.1991 februárjában Robert Maxwell diadalmasan behajózott Manhattan kikötőjébe a Lady Ghislaine nevű jachtján, hogy felvásárolja a gyengélkedő New York Daily Newst. A taxisofőrök megálltak, hogy kezet fogjanak vele, a gyerekek autogramot kértek tőle, Manhattan legmenőbb éttermeinek vendégei pedig álló ovációval fogadták, amikor betért vacsorázni. Tíz hónappal később Maxwell ugyanarról a jachtról tűnt el az éjszaka közepén. Holttestét később az Atlanti-óceánban találták meg.Maxwell halála éppolyan rejtélyes volt, mint amilyen figyelemre méltó az élete. A nagyravágyásról, önhittségről, önimádatról, kapzsiságról, hatalomról és intrikáról szóló életrajz a híres médiamágnás felemelkedését és bukását meséli el. Szerzője ide-oda ugrál az időben, hogy részletesen elemezze a Maxwellt formáló erőket, beleértve a megszállt Kelet-Európában zsidóként töltött gyermekkorát, a hatvanas években kudarcba fulladt politikai ambícióit - és a hátrahagyott családi örökséget, beleértve lányát, Ghislaine Maxwellt is, akit napjaink egyik legnagyobb pedofilbotrányában, Jeffrey Epstein bűntársaként ítéltek el.Az életrajz felidézi Maxwell és Rupert Murdoch rivalizálását, azt a csatát, amely anyagilag tönkretette Maxwellt, veszélybe sodorta az épelméjűségét, és közvetve a halálához vezetett. Maxwell szívrohamot kapott, és azért zuhant a vízbe? Öngyilkosságot követett el? Meggyilkolták? John Preston számos díjjal jutalmazott izgalmas, tényeken alapuló életrajzában erre is keresi a választ.

Váradi Júlia immáron öt évtizede töretlen érdeklődéssel és lelkesedéssel beszélget a kultúra és a közélet jeles személyiségeivel. Könyvébe, hosszas válogatás után, végül 22 interjúalannyal készített 21 interjú került bele: Esterházy Péter, Dés László, Darvasi László, Frenák Pál, Kerékgyártó István, Király Júlia, Konrád György, Kovalik Márta, Rajk László, Szelényi Iván, Megyesi Gusztáv, Nádas Péter, Nádas Pál, Nagy Bálint, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Krasznahorkai Kata, Jancsó Miklós, Ragályi Elemér, Cserhalmi György, Strasserné Chorin Daisy és Závada Pál. ,,Kérdezni nehéz, mert a jó kérdés nem feltételezi az előre kikalkulált választ. Mi is van a kirakat mögött, ha kérhetem. Állandóan résen kell lenni, mert a jó kérdező olyan helyzetet teremt, amelyben bármi megtörténhet. Valóságos birkózás az óceán partján. Váradi Júlia tudja ezt, szakmája fortélyait, eleganciáját, szigorú szolidaritását. Nyugodtan mondhatom, ő a magyar kulturális újságírás intézménye. És ez ebből a könyvből ki is derül." Darvasi László 2005-ben riporteri, szerkesztői és műsorvezetői munkásságát Joseph Pulitzer-emlékdíjjal ismerték el. Jelenleg hétről hétre portréinterjúkat készít a Klubrádióban Dobszerda című műsorában.

Knižní sborník zredigovaných, rozšířených a autorizovaných rozhovorů z pořadu Vencova zašívárna z roku 2021. Obsahuje rozhovory s osobnostmi: Ondřej Adler, Marotha, Honza Vojtíšek, Martin Štefko, George Rain, Honza Běhunek, Khalida, Jiří Sad Zahradníček, Martin Maty Matoušek, Jitka Charvátová, Pačess, Víťa Macháček, Neira L., Martina Schmidtmayerová Pohorská, Dušan Vozáry

Ki ne emlékezne Vitray Tamás legendássá vált tonettszékére a beszélgetős műsoraiból, vagy Rózsa György pohár vizére a Kapcsoltamból? Egri János „villamosszékére” az Elmebajnokságból, Dévényi Tibor pontos labdáira a Három kívánságból, Vágó István kis cetlijeire a Van benne valamiből vagy Juhász Elődre és a Zenebutik élő adásainak varázsára? És a bemondókra, a ma már eltűnt szakmára, amelyet Endrei Judit, Kertész Zsuzsa és Kovács P. József képviselt mindennap a képernyőn? Tőlük akartuk ellesni a divatot, utánozni a frizurát és a beszédfordulatokat. Ők voltak a mai influenszerek előképei, hiszen egy egész ország ízlését, véleményét és gondolkodásmódját befolyásolták a magyar televíziózás aranykorában. Radnai Péter televíziós újságíró húsz meghatározó tévéssel, háttér- és frontemberrel készített interjút a Spektrum televíziós csatorna számára, majd e kötetben ezeket gyűjtötte csokorba. A beszélgetések felelevenítik a „királyi” tévé hőskorát, azt az időszakot, amikor az esti műsorok adták a másnapi társalgások fő témáit. Az interjúkat olvasva kirajzolódik a Kádár-korszak utolsó két évtizede, a rendszerváltás és az azt követő zűrzavaros időszak, a hazai televíziózás története, hullámvölgyei és -hegyei, legemlékezetesebb műsorai és pillanatai.

Anna Politkovszkaja az orosz független sajtó egyik utolsó bástyája, a Novaja Gazeta című napilap különtudósítója volt. 1994-től rendszeresen beszámolt a csecsenföldi eseményekről, és részletesen dokumentálta az orosz hadsereg és a csecsen szövetségesek kegyetlenkedéseit, élesen bírálva Vlagyimir Putyint. A 48 éves újságírónőt 2006. október 7-én - az orosz elnök születésnapján - Moszkvában orvul meggyilkolták. A tettesek és a megbízó kiléte mindmáig ismeretlen. A Csakis a tiszta igazat című kötet - hasonlóan a szerző Orosz napló címmel, magyarul 2018-ban megjelent megrázó könyvéhez - válogatás Politkovszkaja legjobb írásaiból. A bevezető áttekintést ad az újságíró kiemelt színvonalú riporteri munkásságáról, s egyben Politkovszkaja bátorsága előtt is tiszteleg. A kötet különleges interjúi közé tartoznak a riporter nyugati vezetőkkel - Lionel Jospinnel, Tony Blairrel vagy George W. Bushsal - és száműzöttekkel - Borisz Berezovszkijjel, Ahmed Zakajevvel és Vlagyimir Bukovszkijjal készült interjúi is. A válogatásban helyet kaptak nem politikai jellegű írások, amelyekből kibontakozik a szerző kivételes személyisége, illetve ízelítőt kapunk a halála körülményei kapcsán érkezett nemzetközi visszhangokból. A Csakis a tiszta igazat időtálló írások válogatása, korunk egyik legnagyszerűbb és legbátrabb újságírójának tollából.

Kilenc évvel legutóbbi regényét követően a magyar olvasóközönség számára eddig prózaíróként – és mindenekelőtt a megosztó remekmű, az Amerikai psycho szerzőjeként – ismert Bret Easton Ellis egy esszékötettel jelentkezett, szokás szerint zajos sajtóvisszhangot keltve. A Fehér nyolc vállaltan provokatív, önéletrajzi anekdotákkal teli értekezésen keresztül térképezi fel a mai Amerika társadalmát és politikai-kulturális életét átható (de lényegében a nyugati civilizáció egészére is érvényes) szélsőséges tendenciákat, például a szólásszabadságot és a művészi alkotást korlátozó politikai korrektség uralmát. Mihez kezdene napjaink digitális (negatív) utópiájában, a közösségi média nárcisztikus buborékvilágában az Amerikai psycho antihőse, Patrick Bateman? Esztétikai vagy ideológiai megfontolások vezettek az Oscar-díjjal kitüntetett Holdfény hatalmas sikeréhez? Miben rejlik Charlie Sheen és Kanye West megbotránkoztató imidzsének ereje? Hogyan vezetett az amerikai baloldal önjelölt erkölcsi felsőbbrendűsége Donald Trump megválasztásához? Miből ered a milleniál generáció ellenvéleményeket elfogadni képtelen túlérzékenysége? És ami a legfontosabb: miképp maradhatunk „negatívak”, kritikusak és tökéletlenek egy olyan korban, amely kollektív pozitivitást követelve az érzelmek elfojtására és az egyén elhallgattatására törekszik? A Fehér ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kereső, vitára és továbbgondolásra inspiráló szövegek gyűjteménye. Szórakoztató vagy kegyetlen? Helytálló vagy felháborító? Akárhogy is vélekedjünk Bret Easton markáns véleményáradatáról, egy dolog biztosnak látszik – illúziómentes és fájóan aktuális társadalomkritikája mellett nem mehetünk el szó nélkül.