Najnovšie - Svetová beletria strana 50 z 453

Ez a kötet jórészt F. Nagy Gábor irodalmi folyóiratokban, újságokban, antológiákban megjelent verseiből álló válogatás. A könyvbe több mű bekerült a Zarándoklétünk ösvényein című verseskötetből is, ami 2007-ben jelent meg. (A költő ezért a verseskötetéért, 2008 májusában, a Fehér Klára Irodalmi-díj Kuratóriuma által elismerésben részesült.) Ezek mellett szerepel még sok új alkotás is a versek között. A szerző leginkább a gyermekirodalom területén publikál, a felnőtteknek szólóan ez a második könyve, saját illusztrációkkal.  

Simon Bettina igazi költő, abban az értelemben, hogy már első kötetében sem mintákat követett, hanem keresgélt, gyanakodva, ironikusan figyelte saját hangját, és a költészet lényegére kérdezett rá. Második kötetének is ez a tétje: mi a vers? Erre a látszólag egyszerű kérdésre képtelenül nehéz válaszolni. A szerzőnek tökéletes formaérzéke van, de nem fitogtatja, csak beszél - versben. A sorokba tördelt gondolkodásból mindig vers lesz. Hogyan csinálja? Nagyon okos is, de ezzel sem kérkedik, csak leírja: "Az igazi zene a tánc." Humora is van, de nem tolakodó, sőt néha át se üt a papíron, tisztán látó tekintetén keresztül megpillantjuk a hétköznapi látványban az abszurdot. Bátorsága sem harsány, hanem csendes és kérlelhetetlen: "Sírni csak gyerekeknek szabad nyilvános helyen, és őrülteknek. De ha jobban belegondolok, nekik sem érdemes." Szorosan szerkesztett kötetét át- meg átjárják az egymásra rímelő motívumok, mégis van valami véletlenszerű könnyedség és keresetlenség az anyagban: valami üdítően nem irodalmi. Simon Bettina kegyetlen költő is, ettől olyan pontos. Mindenen átlát, mindenre rákérdez. Arra is, érdemes-e egyáltalán írni. Ilyen verseket igen. Csak ilyeneket érdemes. Tóth Krisztina

Egy kis norvég szigeten egy férfi áll az udvarra kicipelt ócska bútorok között, és a közelben elzúgó repülőt nézi. Andreas évek óta nem járt a Sárga villában, de nevelőapja halála után kénytelen rendbe tenni a káosz uralta birtokot. A poros tárgyak, újságok, fotók és naplók között kutatva feltárul előtte a sziget története, és feldereng imádott nővérével, Minnával töltött gyermekkora is. A rejtélyes múlt sötét felhőként gomolyog a fejében, kérdései csak újabb kérdésekhez vezetnek. Mi volt a miniszter célja a háborús menekült gyerekeknek létrehozott kolóniával? Miért édesgette magához a kifürkészhetetlen Carsten úr Minnát? Élnek-e még a valódi szüleik?"Ami egyszer az ember testébe kerül, attól többé nem lehet megszabadulni."

„Pár évtizede derítették ki a tudósok, hogy – állítólag – az univerzum anyagának kilencven százalékát nem atomok alkotják. De hogy mik alkotják, arról fogalmunk sincs. Vagyis a világmindenség kilencven százalékáról csak sejtéseink lehetnek, ugyanúgy, mint a túlvilágról. Verset pedig csak olyanról lenne »érdemes írni, amiről nem lehet beszélni.«” (Tőzsér Árpád) A metafizikának erről a kilencven százalékáról”, vallja a szerző, Fekete Vince. A Gyönyörű apokalipszis a prímszámokra épített négy ciklusával, a ciklusok közötti feleselő, koncentrikus szerkezetével, a kötet két hangsúlyos pontján pillérszerűen elhelyezett halálversével erről a saját, „véletlen univerzumról”, senkiföldjéről próbál tudósítani. Fekete Vince ezúttal is nagy műgonddal és kreatív játékossággal néz szét ezen a költészetileg is izgalmas területen, ahol egyszerre beszélhetünk – Mészöly Miklós metaforáival – „a tágasság iskolájáról” és a „pontos történetekről útközben”. A kötetre a filozófiai hangoltság, ontológiai érdeklődés mellett jellemző egyfajta ironikus ellenbeszéd is, amely egyszerre ölt testet szociografikus tablóversekben, természetleírásokban és akár személyes, vallomásszerű darabokban is.

Párizs, 1720. Marguerite Pancatelin rendfőnök asszonynak kilencven "önkéntest" kell találnia az árvák és kitaszítottak közt, hogy az óceánon átkelve hozzámenjenek a frissen francia kézre került La Louisiane gyarmatosítóihoz. A hányattatott hajóút valószínűtlen barátságokat szül: így szövődik össze a tizenkét éves, éles nyelvű árva, Charlotte, az abortusz miatt elítélt Genevieve és a hallgatag, bolondnak pletykált arisztokrata lány, Petronille sorsa. A hajóút ragályokkal és kalózokkal terhes, de sokkal feszítőbb a kérdés: mi vár rájuk odaát a teljes ismeretlenben? Együtt maradhatnak-e, s megtalálhatják-e a teljesen idegen környezetben jobbik önmagukat?A pelikánlányok egyszerre merész és megindítóan finom regény barátságról, szolidaritásról és vágyról: egy igazi női véd- és dacszövetség kemény küzdelme a vad természet, a férfiközpontú társadalom és az ismeretlen ezer arca ellen.

A ru egy vietnámi menekült visszaemlékezéseinek laza asszociációs lánca. Szekvenciái hol patakként csobognak, hol könnyel, vérrel áradnak. A történetmondás nem lineárisan halad, hanem látszólag önkényesen ugrál ide-oda az időben, hogy az olvasó óvatosan, olykor humorban feloldva kaphassa a nem mindig könnyen feldolgozható élményeket. Az emléktöredékek, a humoros vagy bizarr anekdoták, a filozófiai és pszichológiai gondolatfutamok, a balladaian homályos és áttetszően világos költői szövegek körkörösen csatlakoznak egymáshoz, a szerző életeseményei között az első és utolsó mondatok igyekeznek hidat építeni.A mozaikokból apránként megismerjük egy gazdag és tekintélyes család előtörténetét, a szerző saigoni gyerekkorát, személyiségfejlődését, rokonságát, a veszélyes idők hétköznapjait, a "forradalmárokkal" való társbérletet, a malajziai menekülttábor poklát, a kanadai befogadtatás kulturális sokkját, az elbeszélő személyes történetét, szerelmi életét, egyik fiának autizmusát.Kim Thúy hol könnyeden, hol komolyan úgy mutatja be az életét benépesítő különös, szokatlan embereket és a legabszurdabb kihívást jelentő helyzeteket, hogy közben szinte észrevétlenül, bámulatosan hangolja át olvasói érzéseit."A paradicsom másik életnek, másik jövőnek, az újrakezdésnek volt az ígérete. A pokol viszont a félelmeinkből rajzolódott ki: féltünk a kalózoktól, az éhhaláltól, a gépolajjal átitatott, mérgező kétszersülttől, a vízhiánytól, féltünk, hogy nem fogunk tudni talpra állni, hogy a kézről kézre járó piros edénybe kell pisilni, hogy mi lesz, ha minket is megfertőz a csecsemő ótvaros kis feje, és féltünk attól is, hogy sohase jutunk ki a szárazföldre, és soha többé nem látjuk a rokonok arcát, pedig ott ültek ők is valahol a kétszáz ember közt a hajófenék sötétjében."Kim Thúy Saigonban született 1968-ban. Családjával tízéves korában menekültek el a kommunista uralom elől. Egy malajziai táborban megszenvedett több hónapos várakozás után francia Kanadában találtak otthonra. Fordító- és tolmácsdiplomát szerzett, majd jogot végzett; a 90-es évek második felében ügyvédként dolgozott, három évig Saigonban. 2002-től 2007-ig saját vendéglőjét üzemeltette Montrealban. Negyvenéves volt, amikor a férjétől egy hónap szabadságot kapott ajándékba. Ekkor kezdte el írni az élettörténetét, amelyet több mint 30 nyelvre lefordítottak és tucatnyi díjat kapott. Azóta több sikeres műve jelent meg, köztük társszerzőként egy könyv az autizmusról.

„Azt hittem, eleget gondolkodtam már a szeretetről, amikor a kezembe került Henry Drummond prédikációja. Attól a pillanattól kezdve, hogy elolvastam, és próbáltam átültetni a gyakorlatba a tanítását, rengeteget változott az életem.” - Paulo Coelho. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. Mindannyian hallottuk már ezt a részletet Pál apostol korinthusiakhoz írt első leveléből. De vajon értjük az üzenetét? A 19. század végén, az ifjú hittérítőt, Henry Drummondot felkérték, hogy egy híres prédikátor helyett mondjon beszédet. Bár a hallgatóság eleinte kétkedve fogadta őt, gyorsan magával ragadta Pál apostol gondolatainak elemzése. Ez a prédikáció, amely A szeretet a legnagyobb a világon címen vált ismertté, és azóta klasszikussá, kétségtelenül az egyik legszebb, amit a szeretetről írtak valaha is. Drummond beszédében a szeretet kilenc elemből áll: türelem, jóság, nagylelkűség, alázat, illem, önzetlenség, szelídség, őszinteség és ártatlanság. A lelki élet legnagyobb kincse nem a hit, hanem a szeretet. Vallási meggyőződéstől függetlenül ezért az érzésért érdemes a leginkább élni. A legnagyobb ajándékban Paulo Coelho Henry Drummond szövegét dolgozza át. Valóságos és erőteljes üzenetet közvetít, amely segít beépíteni a szeretetet a mindennapjainkba, hogy mi is megtapasztalhassuk az életünkben mindent átformáló erejét. 

A kötet írásai személyes hangvételű vallomások olyan feledhetetlen barátokról, mint Nemes Nagy Ágnes, Vajda Júlia vagy Weöres Sándor, akik a rendkívül gazdag életút meghatározó szereplői voltak. Polcz Alaine pátosz nélkül szól az emberi találkozások ünnepi és színes pillanatairól egy kietlen korszak szürke hétköznapjaiban. Visszatekint izgalmas élete meg-megcsillanó történéseire, megosztja velünk tapasztalatait barátságról, ártatlan flörtről, bizakodásról, nélkülözésről, tunéziai utazásról.Ismét tanulhatunk Polcz Alaine-től. Öregedni tanít csendes, konok szeretettel. Megmutatja, hogyan válik örömtelivé az időskor, amely az életnek éppoly értékes és természetes része, mint az ifjúság. A sorsunkban való tevékeny jelenléttel érdemeljük ki az öregség szelíd bölcsességét, ami kárpótol a múltba vesző ifjúságunkért."Ötvenéves barátság fűzött Nemes Nagy Ágneshez. Ott voltam vele betegségében az utolsó évben, hetekben, napokban, a halála napján és óráján - míg elvitték a lakásból, és valahogy mégsem ismertem fel, hogy mi történik. A szellemi harcok közöttünk (előzőleg és akkor) elfedték a nyilvánvalót. Filozófiai, emberi és halálküzdelmének problémáit megírta előre, de erre csak a temetésen döbbentem rá, hallgatva a búcsúbeszédeket. Pedig mondjuk, oktatjuk, tanuljuk, hogy mindenki saját halálát éli, teljes személyiségét viszi halálába. De hogy egy nagy költő ennyire tudja előre, hogy milyen gondokkal és hogyan végzi az életét - megdöbbentő élmény számomra."

Bátraké a szerencse, szoktuk mondani, de vajon kire mondjuk, hogy bátor? Arra, aki nem fél semmitől, vagy arra, aki fél, de szembenéz a félelemmel, és legyőzi? És mi mindentől félhetünk? Mi a félelem? Hogyan lehet legyőzni? Mi a bátorság? Csóka Judit klinikai szakpszichológus és meseterapeuta új könyvében ezekre a kérdésekre keresi a választ az általa válogatott, különböző népek meséinek segítségével. A mesékről pedig tudjuk, hogy nemcsak szórakoztatnak és elgondolkodtatnak, hanem gyógyítanak és vigaszt is nyújtanak.

„Az alábbiakban anyám sorsáról és az élete vége felé történtekről írok [...]. A szocializmus lehetővé, sőt már-már kötelezővé tette a holokauszt nyilvánosság előtti csendes emlékezetét, másképp: elhallgatását. Édesanyám otthon - és betegsége alatt különösen - beszélhetett volna róla, de inkább nem tette. Az alábbiakban a halálához vezető időszakról és eseményekről lesz szó - de minden oldalon ott lapul a holokauszt néma emlékezete.” Új kötetében György Péter központi témája a gyász. A túlélő bricolage-szerűen, az európai kultúra ösvényein haladva tárja fel viszonyát a veszteséghez; számára az anya elvesztése és a holokauszt emlékezete összeér a gyászban. „Ez a könyv a gyászról, a gyász kényszeréről, lehetetlenségéről és igazságáról szól. Arról, ami személyes, és arról, amire az ismeretlen emberek sorsa láttán érzett, az emlékezet leckéit átható tehetetlenség vezet, valamint a kettő elválaszthatatlanságáról; arról, hogy mint tűnt elő, akaratlanul, anyám halálakor az ő végjátékában is a történelem.” A Magvető ezzel a könyvvel köszönti a 70 éves szerzőt. 

Bertolt Brecht egyik legnagyobb hatású drámája a harmincéves háború idejébe vezet vissza, de a mindenkori háborúról szól. Miközben ez a háború próbára teszi Kurázsi mamát és gyermekeit, éles kérdésekkel szembesít: milyen árat kell fizetni a túlélésért?

A főszolgabíró szemet vet a szegény pap feleségére. Az asszony azonban végül a szegénységet álasztja az ura mellett. És egyéb szép példái a székelyek erényeinek és hazaszeretetének.

A könyvek fütyülnek rá, hogy ki olvassa őket, vagy hogy olvassák-e őket egyáltalán. Számukra minden olvasó egyenlő, őt, a királynőt is beleértve. Az irodalom, gondolta, egyfajta nemzetközösség, a könyvek: köztársaság. „Az egészről a kutyák tehettek.” Amikor az angol királynő corgijai megtámadnak egy mozgó könyvtárat, őfelsége kötelességének érzi, hogy kikölcsönözzön egy könyvet. Bár az első olvasmány nem nyeri el a tetszését, hamarosan visszajáró vendég lesz Mr. Hutchings furgonjánál, összebarátkozik a konyhán dolgozó Normannal, és felfedezi, hogy az olvasás sokkal izgalmasabb, mint a különböző protokoll-látogatások, előkelő fogadások és a miniszterelnöki meghallgatások. Újdonsült szenvedélye nemcsak a palota, de az egész ország életére hatással lesz, ezért az udvar összefog, hogy leszoktassák őt különös hóbortjáról. A királynő olvas egy sok humorral elmesélt, elbűvölő történet az olvasás erejéről, amely még a politikát is képes felforgatni. 

II. József császár és idősebb Wesselényi első pillantásra ismerősök amint kilépnek a história ködéből a művészet verőfényébe. Két egymástól teljesen idegen világ csap össze személyükben, s mindegyik önmagában hordozza tragikumát. A császár tragikuma az, hogy nagy eszméi nem valók a kornak, metsző értelme nem törődik a szív, a tradíció, az anyanyelv, a szent szokások hatalmával, boldogítani akarja népeit, de csak simára és szürkére nyesné, ezért jóakarata társtalan és reménytelen marad.Összeomlása végül teljes, mert teljesen öntudatos. „Sorsára hagyom a világot” – mondja gőggel, mikor haldoklik. De a gőgben végtelen keserűség tengere hullámzik.

Nyirő elbeszélő művészetének megvan az a nagy ereje, amely mindjárt magához ragadja az olvasót. Semmi külön feladatot nem ad neki, nem zavarja meg rejtélyeivel. Írásainak nincsenek külön titkai. Belterjesen kibomlik mindaz, amit történetei nyújtanak. Könnyű, varázslatos, kristályos és szivárványos folyású magyar beszéde könnyedén kap föl szárnyaira, s amikor letesz, érezzük, hogy mindent látunk, amit meg akart mutatni nekünk. A nagy elbeszélők ellenállhatatlan erejét hordja ez a nyelv, s kis elbeszélésekben és rajzokban legzavartalanabb a hatása. Székelyek című kötetének néhány olyan elbeszélése van, amelyet nem lehet elfelejteni. De az egész kötet, első novellagyűjteménye, a Jézusfaragó ember óta, Nyirő legművészibb és leggazdagabb hatású könyve. A kötetet kiegészíti három, eddig könyvben meg nem jelent novellája.

Két napja haragban voltak, részint azért, mert az összeveszés maga is kéjt okozott a szinésznőnek, másrészt meg gyönyörüsége tellett abban, hogy alázatosan térjen vissza a megsértett, a duzzogó férfihoz. Az volt az ösztöne, hogy százszor elveszitsen és százszor meghóditson ugyanegy embert, ha már – tökéletlen alkotásuknál fogva – százat egyszerre nem szerethetett. Aztán még más dolog is lehetett a háttérben, mert ez az asszony háttér nélkül, hátsó gondolat hiján, egy okból nem tett semmit.

„Ő volt az egyetlen nagy író, aki igazán, testtel, lélekkel modern volt. (…) Hatalmas, eredeti egyéniség volt, aki a ma legnagyobb problémáin töprengett (…) Csupa tűz, csupa láz, csupa élet volt. A korhadt, régi irodalom mellett mindig a finom pszichológiát, az eredetiséget képviselte. Igen, Petőfi óta ily érdekes magyar írói egyéniség nem élt még!” (Kosztolányi Dezső)

Egy alföldi faluba megérkezik Budapestről a fiatal tanítónő. Az érkezőt, Flórát, rögtön megrohanják a falubeli pozícionált urak.

Az elátkozott partból megismert együttes - Csülök, Tuskó Hopkins, Senki Alfonz és a Török Szultán - újabb sötét rejtélyek felkutatására indul. Igaz, hogy nem egy úton, hiszen Csülökék, miként "a három testőr", az izgalmas és halálos veszélyeket ígérő kalandok során lovagi szolgálatot is teljesítenek egy francia leány, Yvonne oldalán, a Török Szultán viszont - úgy tűnik - aljas árulásaival egyre nagyobb veszélyekbe sodorja őket. De Yvonne apja Duron tábornok megmentése és egy óriási panama leleplezése után kiderül, hogy "aljas" módszereivel a Török Szultán is csak leplezte magát, s az igazság kiderítésében, a veszedelmes kalandok sikeres kimenetelében őneki is jókora része van.