Jazyk


Väzba


Az önbecsülés 6 alappillére


Az önbecsülés hat alappillére című könyvében Nathaniel Branden a klinikai praxis és kutatás egy teljes élet alatt felhalmozódott eredményeit mutatja be. Éleslátó és provokatív programjában következetesen szól az önbecsülés fontosságáról a pszichológiai egészség, a személyes teljesítmény és a pozitív kapcsolatok tekintetében. „De mégis hogyan teszünk szert valódi önbecsülésre?" Branden bemutatja a hat alappillért - hat olyan, a mindennapi életben alkalmazható, tevőleges gyakorlatot, amelyek megalapozzák az önbecsülést -, és öt területen járja körbe az önbecsülés központi jelentőségét: a munkahelyen, a gyereknevelésben, az oktatásban, a pszichoterápiában és általában a kultúrában. A könyve iránymutatást nyújt azoknak - tanároknak, szülőknek, menedzsereknek és terapeutáknak -, akik más emberek önbecsülésének a fejlődéséért felelnek. Emellett azt is megmutatja, hogy a mai kaotikus és versengő világban miért alapvetően fontos az önbecsülés a személyes és szakmai hatékonyságunk szempontjából. Nathaniel Branden kanadai-amerikai pszichoterapeuta és író könyvére ma már klasszikusként, a téma legjelentősebb műveként tekintenek. Az önbecsülés hat alappillére átfogó látásmódot kínál az emberi motiváció és viselkedés területén, mindenki számára lényeges olvasmány, aki személyes vagy szakmai szinten érdeklődik az önbecsülés iránt.
Na stiahnutie
14,00 €

dostupné aj ako:

Folytassa, doki!


Folytassa, ?doktor, mert remek élményeket szerez írásaival az olvasóknak. Sok izgalmas, néha megható, de mindig elgondolkoztató történetet kapunk kutyákról, macskákról, kecskékről és legfőképpen emberekről. A doktor úr nem csak állatorvosi szemmel figyeli a rendelőjébe érkező párost. Ugyan a szakmai munka a legfontosabb, reménytelen esetek is jóra fordulhatnak, ha az orvos érti a dolgát, de ő a gazdákat, az embereket is figyeli. Meg kell állapítanom, kiváló humánetológus. Történeteiben a beteg kutya és a sokszor pszichológusi figyelemre szoruló gazda egyformán érdekli, és a saját keretei között igyekszik mindkettőn segíteni. Bár az ember azt képzeli, hogy végleg otthagyta az állatvilágot – sokszor teszek eredménytelen kísérleteket, hogy ennek hiábavalóságára embertársaimat figyelmeztessem –, de ha elhagyja a kultúra biztos fogódzkodóit, hamar kiderül, hogy érzelmes, érzékeny és szociális kapcsolataiban úgy reagál, ahogyan állattársai szoktak. Állatorvos számára nyitott könyv. Nagyon elegáns, ahogyan saját magát elhelyezi ebben a komplikált világban. Remekül használja az öniróniát, és elkerüli a szakmai vagy morális dominancia kétes eszközeinek használatát. Aki elolvassa a könyvet, kicsit másképpen fogja látni a világot. Csányi Vilmos
Na stiahnutie
7,01 €

Kulturális hadviselés


Minden a kultúrában veszi kezdetét, rajta keresztül történik és oda is tér vissza. Aki a kultúra hegemóniáját felismeri és benne ki tudja alakítani a maga hegemóniáját, az végül mindent megnyer. A kulturális többség megszerzése előbb-utóbb ugyanis politikai többség kialakulásához vezet. Ez a könyv útmutató ahhoz, hogy miért, mivel és hogyan lehet a politika hátterében ható kulturális szférát meghódítani. Vagyis a kulturális hatalomért folytatott küzdelem elméletéről és gyakorlatáról szól, arról, hogy miként hozzunk létre kulturális hegemóniát.
Na stiahnutie
5,92 €

Három évtized magyar külpolitikája (1989–2018)


Az 1989-es rendszerváltozás óta 3 évtized telt el, ami történelmi léptékkel mérve csupán egy pillanat, mégis különleges helyet fog kapni a magyar történelemben. 1989-ben Magyarország még a bipoláris világ, a szovjet befolyási zóna része volt, tervgazdasági rendszerrel, s a társadalmat a kommunista párt diktatórikus rendszere irányította. 2018-ban Magyarországon piacgazdaság van, az ország a világ fejlett államainak csoportjában az alsó harmadhoz tartozik, államformája köztársaság, politikai rendszere többpárti demokrácia. Az ország tagja vagy részese a nemzetközi életben meghatározó szerepet játszó nyugati intézményeknek és szerződéseknek. Reális remény van arra, hogy a magyar történelemből sokszorosan visszaköszönő, oszcilláló fejlődési pályát az ország a fejlett országok oldalán horgonyozva rögzítse.
Na stiahnutie
0,01 € 5,49€

Katonai erények


Jelen könyv a katonai etika egyik nagyobb kutatási területének, a katonai erényeknek a vizsgálatát célozza. Az erények bemutatása mellett a könyv azt az állítást igyekszik alátámasztani, hogy a ­20–21. század katonái számára a katonák hagyományos, harcosi, professzionális és nemzeti-közösségi értékeit megvalósító erényei mellett az emberi egyéni értékeket megvalósító morális erények is komoly jelentőséggel rendelkeznek. A könyv ennek az álláspontnak az alátámasztására főként katonai etikai érveket és elméleteket mutat be, amelyek minden esetben kiegészülnek a szemléltetést szolgáló hadtörténelmi példákkal. A katonai etikai vizsgálódás, mint minden etikai vizsgálódás, előírásokat fogalmaz meg, és nem csupán rögzíti a tényeket. Ennek megfelelően a könyv tézisét a ­20–21. század katonáival szemben megfogalmazott elvárások bemutatásaként kell érteni, és nem kizárólag a megváltozott gyakorlat leírásaként. A könyv állítása így abban a pontosabb formában fogalmazható meg, hogy a katonai erények kortárs fejlődése abba az irányba mutat, hogy a modern katonáknak a hagyományos katonák harcosi, professzionális és nemzeti-közösségi értékeit megvalósító erényei mellett az emberi egyéni értékeket megvalósító erényekkel is rendelkezniük kell.
Na stiahnutie
4,70 €

Anyaseb


„Anya csak egy van.” „Anya és lánya egymás legjobb barátnői.” „Az anya mindig szeretetteli és gondoskodó.” Generációkra visszamenőleg sokféle sztereotípia övezi az anyaszerepet és az anya-lánya kapcsolatot. A fenti elvárások miatt férfiközpontú társadalmunkban a nők többsége önbizalomhiánytól és kisebbségi érzéstől szenved, állandóan magát hibáztatja, tanult szerepeit pedig öntudatlanul továbbörökíti a következő generációra. A lányok sok esetben anyáik lelki támaszává válnak és félnek megvalósítani az álmaikat: ez a nemzedékről nemzedékre átadott sérülésegyüttes az anyaseb. Az ördögi körből azonban ki lehet és ki is kell törni – az anyaseb gyógyítható. Bethany Webster feminista gondolkodó és pszichológus saját példáján és más eseteken keresztül bemutatja, miként ismerhetjük meg jobban saját vágyainkat, válhatunk önállóvá és önmagunk legszilárdabb támaszaivá, transzgenerációs örökségünktől függetlenül. Ez a hiánypótló könyv segít az anyaseb gyógyításában és abban, hogy anyák és gyermekeik kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.
Na stiahnutie
9,89 €

dostupné aj ako:

Az Ördög az én lámpásom


Szó a másik oldalról. A teista sátánizmus, népi hiedelmek, ördöghit, káinizmus nyomvonalán haladó gondolatmenet, melyben válaszokat kereshetünk a lét kérdéseire. Ösvényeket találhatunk az induláshoz, támpontot a hosszabb úthoz. "Ezen írás tartalma és célja sok tekintetben kívül esik a tudományos szemléletek körén, és szándékosan elhatárolódik bizonyos akadémiai kutatási területektől. Nem kapcsolódik szorosan a vallás antropológiai, természettudományi felfogásához sem. Szubjektív szemléletet körvonalaz, mely valós részét képezi az európai hitrendszernek, így a magyar kultúrának is. Csokorba szedett gondolatok, vázlatok halmaza, nem irodalmi törekvés, sem formailag, sem a tartalom vonatkozásában."
Na stiahnutie
4,76 €

A legnagyobb blöff


Maria Konnikova, a Columbia Egyetemen doktorált pszichológus miközben az emberi viselkedést kutatta, a pókerben talált rá arra a területre, amely képes megvilágítani tudatos döntéshozatali folyamatainkat. A világ legnépszerűbb kártyajátékában a tervezés és a véletlen, a szerencse és a tudás, a fókusz és a kontroll között vékony határ húzódik. Felkereste Erik Seidelt, a világ egyik legjobb pókeresét, akinek a tanítványaként később Las Vegas-tól Monte- Carlón át Makaóig több komoly pénzdíjas versenyt is megnyert. Fokozatosan hírnevet szerzett magának a férfiak dominálta póker világában, sőt bejutott a kártyajáték világbajnokságának számító World Series of Pokerre is. Konnikovától nem tanulunk meg pókerezni. Ám megtanít bennünket a legnagyobb blöffre, amelyet a hétköznapi életünkben is remekül hasznosíthatunk. Rossz kártyákat bármikor oszthatnak nekünk, de ha arra összpontosítunk, hogyan játsszunk velük, az átsegít bennünket a nehéz időszakon, amíg ismét mellénk szegődik a szerencse. „Ritkaság az ilyen lebilincselő visszaemlékezés és az ilyen elgondolkodtató viselkedéspszichológia. Igazi csemege, hogy mindez egyetlen könyvön belül egyesül – egy pszichológus tollából, aki mesteri szinten kitanulta a világ egyik legversengőbb játékát.” Adam Grant, az Eredetik, az Adni és kapni és a Gondold újra! című sikerkönyvek szerzője „A legnagyobb blöff totál menő, igazi klasszikus. Rendkívül szórakoztató történet egy esélytelennek tűnő hősnővel, Yoda-szerű mentorával és egy csomó őrült alakkal. Elmésen mutatja be a készségek és a véletlen szerepét és egymáshoz fűződő viszonyát. Megtudhatjuk belőle, hogyan figyelhetünk oda tudatosan, gondolkodhatunk objektíven és hozhatunk jobb döntéseket. Verhetetlen flösst kap a kezébe, aki elolvassa. El sem hiszi majd, mekkora szerencse érte – és hosszú-hosszú ideig emlékezni fog rá.” Daniel H. Pink, a Motiváció 3.0, az Eladni emberi dolog és a Mikor szerzője
Na stiahnutie
9,89 €

Legyél érzelmiségi!


Az ÉrzelmiIntelligencia-fejlesztő sorozat első könyve egy alapozó könyv, a “bemelegítés”, az “ébresztő” :). A kötet elősegíti, hogy tudatosodjon benned az érzelmi érettség fontossága és dominanciája életed alakulásában. Megtudhatod milyen tulajdonságokból, szokásokból, viselkedési hajlandóságokból tudod felismerni az érzelmi érettség mértékét. A kötet összeveti az EQ-t az IQ-val, így megismered milyen arányban van jelentősége e két készségnek a magánéleti illetve munkahelyi sikereidben. A könyvet olvasva felnyílik a szemed arra vonatkozólag, hogy milyen területeken tudod fejleszteni az érzelmi intelligenciádat. A kötet végén található 4 gyakorlat és egy alapos EQ-szintet mérő teszt segítségével kezdeti betekintést kapsz arról, hogy Te magad hol tartasz a személyiségfejlődés “érzelmi” útján.
Na stiahnutie
9,83 €

Rendezetlen ?bolygónk kormányzása


A ?világ irányítási struktúrái rendkívül zűrzavarosak: rendezetlenek, mintha minden a feje tetején állna. Ez a rendezetlenség nagyon alacsony színvonalú kormányzást eredményez. Az együttműködést megtagadó országok döntései sok olyan problémát okozhatnak, amelyeknek a határokon is átnyúló káros következményei lehetnek, és ezzel a zűrzavarral kölcsönösen ártanak egymásnak. A nyilvános vita gyakran megreked a globalizációval kapcsolatos felszínes érvek ingoványában. Ralph C. Bryant ebben az eredeti gondolatokkal teli könyvben a lényegre tapintva hangsúlyozza, hogy a világ országainak hatékonyabb középutas kompromisszumokat kell kidolgozniuk a kormányzás továbbfejlesztése és a fokozódó integráció jobb kezelése érdekében. Bryant érvelése szerint az egyes országoknak meg kell teremteniük az egyensúlyt a helyi autonómia és a külkapcsolati nyitottság között, és el kell kerülniük a merev lokálpatriotizmus és a korlátlan nyitottság szélsőségeit. Az országoknak együttesen kell cselekedniük. Az együttműködésre irányuló kormányzás előmozdítja azt a rendezettséget, amely képes csökkenteni a közös célokat aláásó zűrzavart. A koronavírus-járvány globális kihívása elevenen emlékeztet bennünket arra, hogy a nemzetközi együttműködés egyre inkább létfontosságúvá válik. Vajon az egyes országok és vezetőik rendelkeznek-e kellő előrelátással ahhoz, hogy határaikat ne akadályként, hanem a nemzetközi együttműködés katalizátoraként használják? Vajon az egyes országok migrációs politikája képes lesz-e megtalálni a fenntartható középutat a határokon átnyúló mozgás korlátlan szabadságának irreális szélsősége, valamint a külföldi menekültek embertelen kirekesztése között? Vajon a fokozott, határokon átnyúló együttműködés képes lesz-e enyhíteni az újra meg újra visszatérő pénzügyi instabilitás veszélyeit? Vajon a világ közössége képes lesz-e támogatni a globális éghajlatváltozás súlyos kockázatainak csökkentésére irányuló kollektív fellépést? Ezekre a kérdésekre az igen az egyetlen elfogadható válasz. A megfontoltabb, határokon átnyúló kollektív fellépés elősegíti azt az egymást támogató rendet, amely ellensúlyozza annak a rendezetlenségnek a veszélyeit, amely egyébként eluralkodna a Földön. Bolygónk egészséges fejlődésének elengedhetetlen feltétele az országok rendezettebb kormányzása és a célratörőbb, határokon átnyúló együttműködés. RALPH C. BRYANT 1976 óta a Brookings Intézet vezető munkatársa. Dolgozott a Szövetségi Jegybank Kormányzótanácsában a Nemzetközi Pénzügyi Osztály igazgatójaként, valamint a Szövetségi Jegybank Szövetségi Nyíltpiaci Bizottságának nemzetközi közgazdászaként. Egyik híres könyve a Turbulent Waters: Cross-Border Finance and International Governance (Brookings, 2003).
Na stiahnutie
7,04 €

Márta evangéliuma


A ?Márták köztünk élnek. Arról lehet őket megismerni, hogy láthatatlanok. De ott vannak, amikor vissza kell varrni egy leszakadt gombot, kezük nyomán kerül friss virág az asztalra, és ők simítják el a konfliktusokat. Odaadásuk nélkül semmi nem működik jól, mert náluk az ember előrébb való, mint az eszme. Így volt ez már a bibliai időkben is. Jézus és tanítványai élelmezéséről és elszállásolásáról nem Mária és Lázár, hanem testvérük, Márta gondoskodott. Ő is szívesen hallgatta volna a tanításokat, de akkor mindenki éhesen maradt volna. Márta – akárhogy is hívják – Márta marad, mert minden korban szeretjük kisírni magunkat valakinek a vállán. A regény egyik szála a bibliai Márta története, amely összefonódik egy negyvenpluszos nőével a szomszédból. Ő az, akinél mindenkit sikeresebbnek látunk. „Csak” feleség, anyuka, barátnő, családösszetartó, kertész, szakácsnő, és persze még munkahelye is van. Meg titkai. Történetét és közös életük történetét a férjének meséli, a férfinak, akivel évtizedek óta együtt él. Mészöly Ágnes könyve a megelevenedett élet, annak minden fájdalmával, örömével, könnyeivel és nevetésével.
Na stiahnutie
8,91 €

Jövőbe szédülő lendülettel


Létezik-e ?művészet kultúra nélkül, és van-e értelme kultúráról beszélni úgy, hogy a művészetet nem tekintjük annak részeként? Milyen új problémákat, helyzetet, felismeréseket eredményezett a történeti avantgárd a művészet és a kultúra összetett viszonyában, és milyeneket a neoavantgárd? Seregi Tamás könyve ezekre a bonyolult kérdésekre keresi a választ. A kötet első felében a történeti avantgárdról, Kassák Lajosról, majd a neoavantgárd egyes dilemmáiról, Moholy-Nagy Lászlóról, Kállai Ernőről, Tamkó Sirató Károlyról olvashatunk egymással számos tekintetben összefüggő, a kérdésirányok kijelölésében se a válaszokhoz vezető út kialakításában konzekvens esettanulmányokat. A könyv második része nagyívű esszé művészet és kultúra nyugvópontra nem jutó kapcsolatáról: része-e a művészet a kultúrának, vagy bizonyos változatai mindig is kívül estek azon, éppen amiatt, mert nem voltak kepések műveleti területté válni, azaz domesztikálódni? A művészet és a kultúra felvilágosodás utáni története elvezet napjaink nagyon is gyakorlati kérdéséhez: mi a szerepe a művésznek a kulturális termelésben?
Na stiahnutie
6,68 €

Speechless – Never Again! Use Quick-Wittedness & the Power of Rhetoric


This is what this book brings you: You support certified climate protection projects, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press voices in the book preview) as well as in practice tested pieces of advice, which lead also owing to AddOn step by step to success. Because only who speaks, is noticed in our society and thus visible. But this also requires a fair amount of self-confidence. Especially introverted and highly sensitive people find it difficult to expose and show themselves too much in the light of the public. This is especially true when they are exposed to verbal attacks and embarrassing situations. But authentic self-confidence, a confident demeanor and a calm approach to criticism can be learned; self-love is the key to success here. After all, everyone has something to say and some targeted rhetorical tips and tricks can help to speak in front of an audience, to argue in a quick-witted manner and thus to get one's own message across convincingly. This book helps you to strengthen your self-confidence, to build up your appearance and impact, and to decisively improve your charisma and charisma so that you will never again be speechless. Good luck and have fun reading. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process. The publisher is also involved in numerous, well-documented charitable projects, e.g. on climate protection, and supports the quality of neural machine learning and international understanding through its translation from German into English. Editor Simone Janson is chairwoman, publisher, and best-selling author. She was also one of the 20 most important German bloggers and columnist of renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,04 €

Stay Wealthy


This is what this book brings you: You support certified climate protection projects, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press voices in the book preview) as well as in practice tested advice, which lead also owing to AddOn step by step to success. Because to have more money and secure its prosperity on a long-term basis, who would not like that? The way to achieve this is called financial education: it means acquiring background knowledge about financial and stock markets and making the right financial decisions based on it. Then passive income, which sounds like a nice dream to many, can become a reality. After all, only those who make their money work for them can secure their prosperity and become financially free. But unfortunately, very few people are really familiar with the subject of investing money, and opinions about proper financial planning are as many as there are experts. It is therefore necessary not to lose the overview in the jungle of financial products. Therefore it is meaningful to concern oneself more extensively with the own fortune planning, finally savings and thus the age precaution important for the pension are only destroyed by the inflation. Good luck and have fun reading. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process. The publisher is also involved in numerous, well-documented charitable projects, e.g. on climate protection, and supports the quality of neural machine learning and international understanding through its translation from German into English. Editor Simone Janson is chairwoman, publisher, and best-selling author. She was also one of the 20 most important German bloggers and columnist of renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,04 €

The 007 Strategy


This is what this book brings you: You support certified climate protection projects, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tried and tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. For who would not like to have the charm and effect of 007 James Bond? His appearance is always elegant as if he had memorized the etiquette manual, but in crisis situations he acts confidently and with great repartee. The good news is that such charisma and the associated financial success can be learned. It requires, among other things, psychological sensitivity and emotional intelligence, which allows us to respond to others, but also to see through power games, lies and manipulations. In addition, consciously used gestures, facial expressions and good manners strengthen the personal charisma. This can decisively support one's own rhetoric, for example in negotiations. Anyone who understands how to use intelligence and body language correctly can use them successfully to advance in their career. This book shows how it works. Good luck and have fun reading. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process. The publisher is also involved in numerous, well-documented charitable projects, e.g. on climate protection, and supports the quality of neural machine learning and international understanding through its translation from German into English. Editor Simone Janson is chairwoman, publisher, and best-selling author. She was also one of the 20 most important German bloggers and columnist of renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,04 €

Tschüss Sabotage! Mobbing Depression Ängste überwinden


Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen zertifizierte Klimaschutz-Projekte, erhalten schnell kompakte Informationen und Checklisten von Experten (Übersicht und Pressestimmen in der Buchvorschau) sowie in der Praxis erprobte Ratschläge, die auch dank AddOn Schritt für Schritt zum Erfolg führen. Denn Selbstsabotage Ängste, Depressionen und sogar regelmäßige Panikattacken haben viele Menschen fest im Griff. Oft gibt es einen Auslöser wie Saboteure und intrigante Kollegen, die einem das Leben zur Hölle machen, Mobbingattacken oder Krisen, die durch die mediale Reizüberflutung noch verstärkt werden. So werden Angststörungen und Depressionen regelrecht zum Bestandteil des Alltags vieler Menschen. Die Lösung liegt einerseits darin, Manipulationstechniken und die Macht der Rhetorik bei verbalen Angriffen zu durchschauen und mit souveräner Schlagfertigkeit zu reagieren. Aber es ist auch wichtig, in scheinbar gefährlichen Situationen die tieferliegenden Ursachen für die eigenen Emotionen zu kennen. Diese liegen oft in der Verletzlichkeit unseres inneren Kindes begründet und sollten behutsam erforscht werden. Darüber hinaus können Resilienzübungen, Achtsamkeit, Meditation, Mental- und Atemtechniken das authentische Selbstbewusstsein stärken. Wer Selbstliebe und Selbstwirksamkeit erfährt, kann Gefahren und Risiken realistisch einschätzen, Situationen sachlich bewerten und schließlich adäquat reagieren. Dabei hilft dieses Buch. Unsere Ratgeber richten sich vor allem an Einsteiger. Leser, die vertiefende Informationen suchen, können diese umsonst als AddOn mit individuellen Inhalten nach Wunsch erhalten. Möglich wird dieses Konzept durch ein besonders effizientes, innovatives Digital-Verfahren. Der Verlag engagiert sich auch gemeinnützig in zahlreichen, gut dokumentierten Projekten, z.B. zum Klimaschutz, und unterstützt durch seine Übersetzung vom Deutschen ins Englische die Qualität von neuronalem Maschinenlernen und die Völkerverständigung. Herausgeberin Simone Janson ist Vorständin, Verlegerin und Bestseller-Autorin. Sie war außerdem eine der 20 wichtigsten deutschen Bloggerinnen und Kolumnistin renommierter Medien - mehr zu ihr in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,04 €

We'll be in Touch! What Recruiters Really Think


This is what this book brings you: You support certified climate protection projects, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. Because what do HR professionals really look at when selecting applicants? What exactly do common selection procedures in recruiting look like? Is it worthwhile to apply inititatively? What do employers look for in online reputation and social media? And how seriously do recruiters take data protection? Applicants regularly have these and many other questions - this book helps to answer them and thus helps applicants to present themselves optimally as a personal brand to potential employers in the application process and to gain experience. If you then also know what personnel managers really look out for in a job interview, there is almost nothing standing in the way of you being hired. Good luck and have fun reading. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process. The publisher is also involved in numerous, well-documented charitable projects, e.g. on climate protection, and supports the quality of neural machine learning and international understanding through its translation from German into English. Editor Simone Janson is chairwoman, publisher, and best-selling author. She was also one of the 20 most important German bloggers and columnist of renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,04 €

Yes You Can


This is what this book brings you: You support certified climate protection projects, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. Because the biggest motivation problem for many people is the lack of courage to start with something at all. This is where the power of positive thinking comes in: it can make a decisive contribution to managing your job and everyday life better, more relaxed and, in the end, more successfully. Positive thinking helps to consciously control negative thoughts and thus gradually get rid of them. If you change your perspective and your attitude towards something, you will quickly notice how your own perception and thus the thing itself change for the better. This book shows how you can develop resilience and become a strong personality with the help of positive psychology, mindfulness and the right beliefs. Good luck and have fun reading. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process. The publisher is also involved in numerous, well-documented charitable projects, e.g. on climate protection, and supports the quality of neural machine learning and international understanding through its translation from German into English. Editor Simone Janson is chairwoman, publisher, and best-selling author. She was also one of the 20 most important German bloggers and columnist of renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,04 €

Yes You Can


Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen zertifizierte Klimaschutz-Projekte, erhalten schnell kompakte Informationen und Checklisten von Experten (Übersicht und Pressestimmen in der Buchvorschau) sowie in der Praxis erprobte Ratschläge, die auch dank AddOn Schritt für Schritt zum Erfolg führen. Denn das größte Motivationsproblem ist für viele Menschen der fehlende Mut überhaupt mit einer Sache anzufangen. Hier hilft die Macht des positiven Denkens: Es kann entscheidend dazu beitragen, Job und Alltag besser, entspannter und am Ende auch erfolgreicher zu bewältigen. Positives Denken hilft, negative Gedanken bewusst zu kontrollieren und so nach und nach loswerden. Wer seine Perspektive und seine Einstellung zu einer Sache ändert, wird schnell feststellen, wie sich die eigene Wahrnehmung und somit auch die Sache selbst zum positiveren ändern. Und er wird Mut fassen, loszulegen und sein Ziel zu verfolgen.Wie Sie mit Hilfe positiver Psychologie, Achtsamkeit und den richtigen Glaubenssätzen Resilienz entwickeln und zu einer starken Persönlichkeit werden, zeigt diese Buch. Unsere Ratgeber richten sich vor allem an Einsteiger. Leser, die vertiefende Informationen suchen, können diese umsonst als AddOn mit individuellen Inhalten nach Wunsch erhalten. Möglich wird dieses Konzept durch ein besonders effizientes, innovatives Digital-Verfahren. Der Verlag engagiert sich auch gemeinnützig in zahlreichen, gut dokumentierten Projekten, z.B. zum Klimaschutz, und unterstützt durch seine Übersetzung vom Deutschen ins Englische die Qualität von neuronalem Maschinenlernen und die Völkerverständigung. Herausgeberin Simone Janson ist Vorständin, Verlegerin und Bestseller-Autorin. Sie war außerdem eine der 20 wichtigsten deutschen Bloggerinnen und Kolumnistin renommierter Medien - mehr zu ihr in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,04 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.