Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Mesterség és intelligencia


A mesterséges intelligencia a jelen: az MI által uralt korszak küszöbén állunk. Az MI több, mint egy technológiai hullám. A 21. században és azon túl ez a hatalom legfőbb forrása, amely táplálja a politikát, az üzleti életet és a társadalmat. Az MI birtokba vette az elménket, a munkánkat és az otthonainkat, átírta a szabályokat, mindez pedig arra ösztönöz, hogy itt az ideje újragondolni civilizációnk alapvető kérdéseit. Az emberi agynak pedig mihamarabb alkalmazkodnia kell a mindenütt jelen lévő mesterséges intelligencia új paradigmájához. Tudatosan és felelősen kell kezelnünk a lehetőségeket és a fenyegetéseket. Jelenleg a mesterséges intelligenciát körülvevő felhajtás és tájékozatlanság egyaránt súlyosbítják az egyre jobban polarizált és szétszakadó társadalmak problémáit. Azonban a mesterséges intelligencia fejlődésének iránya és az MI kora még mindig az emberektől függ: a döntések, és így a jövő a tudomány és a tech-világ szereplőin, az állami döntéshozókon kívül rajtunk, felelős polgárokon múlik. Tilesch György és Omar Hatamleh az MI meghatározását és előremutató értelmezését tűzik ki célul könyvükben, különös tekintettel a jelenre és közeljövőre gyakorolt hatására.
Na stiahnutie
7,32 €

Edd meg a Buddhát


Tibetet a nyugati világ egy nomád, pásztorkodó életmódot folytató nép hazájának ismerte, amelyet kolostorokban élő, buddhista szerzetesekből álló spirituális közösség – élén a Dalai Lámával – vezet. Ez az idillikus kép a „világ tetején” elhelyezkedő, megközelíthetetlen és misztikus országról azonban pillanatok alatt romba dőlt, amikor a kínai kommunista hadsereg 1950-ben „felszabadította a feudális elnyomás alatt élő” tibeti népet, és megszállta az országot. A tibetiek azonban már sejtették, hogy mire számíthatnak, mivel az 1930-as években, amikor Mao Ce-tung vörös hadserege a kínai polgárháborúban a tibeti fennsíkra menekült, a kiéhezett katonák Ngabában kifosztották a kolostorokat, és megették a lisztből és vajból készült Buddha-szobrokat. A határ menti város a későbbiekben a tibeti ellenállás fészke lett – 2008-ban a kínai katonaság itt lőtt a tüntetőkbe, de ez az a hely, ahol egy évre rá egy szerzetes fölgyújtotta önmagát az elnyomás és a Dalai Láma száműzetése ellen tüntetve. Barbara Demick könyve, mely számos tibetivel készült riport alapján készült, ezt a XX–XXI. századi modern, deszakralizált Tibetet mutatja be leplezetlen őszinteséggel, amelyben mára a központi kérdéssé az vált, hogy a buddhista erőszakmentességből kiindulva elfogadják-e a kínai megszállást, és együttműködjenek-e az elnyomókkal, vagy harcoljanak a függetlenségükért.
Na stiahnutie
7,32 €

Himmler masszőre


Mindenki ismeri Oscar Schindler nevét, aki a második világháború alatt csaknem ezer zsidót mentett ki a náci gyilkosok karmai közül. Pedig az a hőstett, amit Himmler masszőre, Felix Kersten vitt véghez, az Oscar Schindlerénél is jelentősebb. Ahogyan a Zsidó Világkongresszus 1947-es memorandumában megállapította, Németországban nem kevesebb, mint százezer zsidó életét mentette meg. Himmler 1939 márciusa és 1945 áprilisa között több mint kétszázszor vette igénybe Felix Kersten szolgálatait. A találkozásokról készült feljegyzések, valamint a terapeuta emlékiratai szoros összhangban vannak a nácik titkos megbeszélésein készült jegyzőkönyvekkel. Számos eredeti dokumentum is bizonyítja, milyen erőfeszítéseket tett Kersten az áldozatok megmentéséért. A háború utolsó két évében a brit, amerikai, holland és svéd diplomáciai levelezésből is világosan kiderül, hogy Franklin Roosevelttől Winston Churchillen át úgyszólván mindenki tudott Felix Kersten embermentő tevékenységéről. Az utókor mégsem ismeri. Ez a hihetetlenül izgalmas könyv minden bizonnyal változtatni fog ezen. François Kersaudy (1948) francia történész, a párizsi és oxfordi egyetem professzora. Kilenc nyelven beszél, a II. világháború, közelebbről a Harmadik Birodalom szakértője. Főbb műveiben többek között Churchill-lel, de Gaulle-lal, Mountbattennel, Göringgel és MacArthurrel foglalkozik. Ez az első könyve magyarul.
Na stiahnutie
9,86 €

Szeretni születtünk


A ketrecbe zárt fiú – és más történetek egy gyerekpszichiáter jegyzetfüzetéből című kötet szerzőinek új könyve. „Megoldja az empátia a világ összes problémáját? Természetesen nem. De kevés probléma oldható meg együttérzés nélkül." Empátia nélkül nincs sem egészséges egyén, sem egészséges közösség. A születés pillanatától kezdve, amikor a csecsemő ujjai ösztönösen belekapaszkodnak a felnőtt ujjaiba, testünk és agyunk bensőséges kapcsolatokat keres – kötődést, amit az empátia tesz lehetővé, a rendkívüli képesség, hogy szeretni tudunk, és meg tudjuk osztani érzéseinket másokkal. Lebilincselő könyvében a nagy sikerű szerzőpáros, Maia Szalavitz újságíró és Bruce D. Perry gyerekpszichiáter arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként alakul ki az empátia, miért elengedhetetlen mind az egyéni boldogsághoz, mind a társadalom működéséhez. Rámutatnak, miért veszélyes modern világunk atomizálódása, a technológiai eszköztár és a munkaalapú kultúra hogyan hat empátiánkra, közösségeinkre. A Szeretni születtünk tudományos igényességű kiállás egy emberi interakciókkal és odafigyeléssel teli életért. „Az empátia lehetővé teszi, hogy enyhítsük egymás számára a stresszt, és boldoggá tegyük egymást. Az örömteli élet kulcseleme. És ma több kell belőle, mint eddig bármikor, hogy szembe tudjunk nézni a gyorsan változó intézményrendszer, a sokszínű közösségek és a tönkretett bolygó által támasztott kihívásokkal.”
Na stiahnutie
8,45 €

Néprajzi Értesítő CI


A Néprajzi Értesítő 101. évfolyama angol nyelvű kötet, amelyben az elmúlt 10 év során megjelent, elsősorban a Néprajzi Múzeum gyűjteményi anyagával foglalkozó vagy abból kiinduló tanulmányok kaptak helyet. Célja, hogy a nemzetközi tudományosság számára könnyebben hozzáférhetővé tegye az intézményben folyó tudományos feldolgozó munkát, és képet adjon a gyűjteményi anyag és az interpretációs lehetőségek sokrétűségéről. Olyan kötetet adunk közre, amelyben megjelenik a magyar és nemzetközi anyag, a tárgyi és archívumi gyűjteményi feldolgozás, a kiállítás, a tudománytörténet, az intézményi szerepvállalás. A válogatás a Néprajzi Múzeum gyűjteményének különböző korszakait, történeti és kortárs perspektíváit villantja fel oly módon, hogy egyszerre reagál az intézmény korszakokon átívelő legfontosabb kutatási tematikáira és az önreflexív elemeket is hangsúlyozó elemzésekre.
Na stiahnutie
11,24 €

Mi történt veled?


„Ezen új információk ismeretében helyreállíthatjuk az önértékelésünket, és megváltoztathatjuk a körülményekre, a különböző helyzetekre és kapcsolatokra adott reakcióinkat. Azaz, más szavakkal, mindez az életünk újjáépítésének kulcsa.” Oprah Winfrey Az életünk korai szakaszában átélt tapasztalataink hosszú távú hatással vannak az életünkre – a Mi történt veled? tudományos és lelki szempontból is alaposan körbejárja azon viselkedési mintákat, amelyeket sokan oly nehezen tudunk értelmezni. E KÖNYV ELOLVASÁSA UTÁN MÁSKÉPP LÁTJUK MAJD AZ ÉLETÜNKET.  Feltettük-e már önmagunknak valaha azt a kérdést, hogy „Ezt most miért csináltam?”, illetve „Miért nem vagyok képes irányítani a saját viselkedésemet?”? Reakcióinkat látva a környezetünk elítélhet minket, és azt gondolhatja, „Mi a baj ezzel az emberrel?”. Saját érzéseinket megkérdőjelezve könnyen előfordulhat, hogy magunkat hibáztatjuk mindenért, ezzel teljesíthetetlen elvárások elé állítva mind magunkat, mind pedig másokat. Itt az ideje, hogy egészen másképp tegyük fel a kérdést. Mély és személyes beszélgetéseik során Oprah Winfrey, illetve a neves pszichiáter, dr. Bruce Perry, az agy és a trauma szakértője úttörő jelentőségű és nagy erejű változásra hív, amely mindössze azzal az egyszerű gondolati átkapcsolással megvalósítható, ha a „Mi a baj veled?” helyett ezt a kérdést tesszük fel: „Mi történt veled?”  Oprah saját múltbéli történeteire és tapasztalataira támaszkodva elénk tárja, milyen sebezhetővé válhatunk a fiatalkorban átélt traumák és ártalmak hatására. A könyvön végigvonuló beszélgetésük során Oprah és dr. Perry az emberek, a különböző viselkedési formák és önmagunk megértésének témájára helyezi a hangsúlyt. Az általuk képviselt látásmód finom, ám nagy erejű változást jelent a trauma korábbi megközelítéséhez képest, és lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük a múltunkat, és ezzel új ösvényt vágjunk a jövőnk felé – illetve hatékony módszerek segítségével utat nyissunk az ellenálló képességnek és a gyógyulásnak.  
Na stiahnutie
12,37 €

dostupné aj ako:

Ingatlanbefektetők bibliája


Kedves Olvasó! Minden idők legrészletesebben összefoglalt ingatlanbefektetési kézikönyvét tartja a kezében. Az ingatlanbefektetések elemzésére specializálódott szerző legújabb könyve, kifejezetten a befektetési célú lakás és családi ház vásárlóknak nyújt pótolhatatlan segítséget. Amennyiben Ön szeretné tudni, hol várható a következő ingatlanboom és Ön: – Befektetési célú ingatlanvásárló – Ingatlaneladó – Ingatlanközvetítő – Befektetési célú ingatlanokkal foglalkozó ingatlanközvetítő – Ingatlanbérbeadó – Értékbecslő – Ingatlanfejlesztő – Otthonkereső, akinek az ingatlan értéknövekedés is szempont Ez a könyv nélkülözhetetlen segítséget fog nyújtani. Több száz részletes ingatlan befektetési checklista és több ezer elemzési szempont mellett, ezúttal a szerző magánvéleménye is olvasható. A könyv befektetési célú ingatlanvásárlásban gondolkozók számára KÖTELEZŐ!
Na stiahnutie
7,04 €

A gyógyulás az új divat


Útmutató az érzelmi válságok átvészeléséhez és a szabadság eléréséhez   Válj a saját gyógyítóddá, engedd el a múltbéli traumákat és találj rá az igazi szabadságra!   „A belső gyógyulás a múltbéli berögződések elengedése, egy új, megerősítő hitrendszer létrehozása önmagunk számára, és a jövő megismerhetetlenségének elfogadása azzal a magabiztossággal, hogy erősek és alkalmasak vagyunk – bármi álljon is az utunkba.”   Legújabb könyvében Vex King, az én különböző rétegeit lebontva mutatja be a gyógyuláshoz vezető utat. Egy olyan utat, amelyben Te leszel saját magad legmegbízhatóbb és legbecsesebb útitársa, hiszen kétség nem fér hozzá, hogy már most megvan benned az erő, a tudás és a bátorság ahhoz, hogy megteremtsd azt az életet, amit megérdemelsz.  A könyvben található praktikus gyakorlatok segítségével tartósan felgyógyulhatsz a traumáidból és begyógyíthatod legmélyebb érzelmi sebeidet. Ezekkel az egyszerű módszerekkel és könnyen hozzáférhető gyakorlatokkal új magasságokat tapasztalhatsz meg:  • A saját testünk energiájának felhasználása • A belső rezgéseink megismerése és megemelése • Pozitív kapcsolatok kialakítása • A személyes múltunk feltérképezése és a korlátozó meggyőződéseink megváltoztatása • A valódi énünk felfedezése és a bennünk égő tűz belobbantása   „A belső gyógyulás irányításának megragadása az önszeretet egyik legnagyobb cselekedete. Ha elkötelezed magad a folyamat mellett, már ezzel megemeled a rezgéseidet, és teret adsz az örömtelibb élmények befogadásának.”   A belső gyógyító munkához nincs szükséged gurura. Az egyetlen, igazi guru benned lakik!  
Na stiahnutie
11,24 €

Extreme Ownership – Teljes felelősségvállalás


Hogyan légy vezető, és hogyan légy győztes? New York Times #1 bestseller „Szívbe markoló, erőteljes, gyakorlatias. Minden vezetőnek kötelező.”– Roger Ailes, a Fox News elnök-vezérigazgatója Ez a könyv lerohanta az egész világot. Az iraki háborúban legtöbb kitüntetést szerzett haditengerészeti különleges alakulat két vezetője mutatja be vezetési stratégiáját, amely nemcsak a harcmezőn és az üzleti világban, hanem az élet minden területén kiállta a próbát. Jocko Willink és Leif Babin SEAL-alakulata Irak legvéresebb hadszínterén vitt véghez egy lehetetlen küldetést: a katonasággal együtt biztosították Ramadi városát, amelyet az USA hadereje addigra lényegében feladott. Szívbe markoló beszámolóban mutatják be a hősies teljesítményeket, tragikus veszteségeket és a nehezen kivívott győzelmeket, amelyek során rájöttek, hogy egy csapat sikerének legfontosabb tényezője, hogy milyenek a vezetői. Willink és Babin, miután leszereltek, kinevelték a SEAL-parancsnokok következő nemzedékét. Később létrehívták az Echelon Front nevű céget, amely a legkülönbözőbb ügyfelek számára tette lehetővé élenjáró, a harcmezőt uraló csapatok kiépítését. Az Extrém felelősség részletesen bemutatja, milyen hozzáállásra van szükség a SEAL-alakulatban, és ezeket az alapelveket hogyan lehet munkahelyen, családban, vagy bármilyen egyéb csapatban alkalmazni. Elméleti oktatás és gyakorlatias tanácsok – ez a kötet forradalmasítja az üzleti vezetőképzést, és mindenkit rávezet arra, hogy elérjék céljaikat: vezetőkké és győztesekké váljanak. „A SEAL vezetői könyv, amire vártunk. Szívbe markoló, erőteljes, gyakorlatias. Minden vezetőnek kötelező.”– Roger Ailes, a Fox News Channel és a Fox Business Network elnök-vezérigazgatója, a Fox Television Stations elnökségi tagja „Leif és Jocko a legjobbak. Megtiszteltetés, hogy együtt szolgálhattam velük. Ramadi városában pokoli harcokban vezették diadalra a SEAL-eket. Ebben a könyvben benne van, hogyan csinálták.” – Marcus Luttrell, USA haditengerészeti SEAL, A túlélő című #1 bestseller szerzője „Fineszes. A Jack Welch-féle Six Sigma óta az első igazán forradalmi vezetéselmélet.”– Don Imus, az Imus in the Morning című rádióműsor házigazdája „Végre egy vezetői könyv, amely valóban bemutatja, hogyan kell vezetővé válni. Lebilincselő, letehetetlen, és hiányoznak belőle a szokványos közhelyek – ez egy hatékony könyv. Mindenféle karakterű vezető ren
Na stiahnutie
9,83 €

Csináljuk jól az agilitást!


A túlélés kulcsa az agilitás – de csak akkor, ha helyesen alkalmazzuk. Mára szinte minden vállalat felismerte, hogy az állandóan változó,váratlan időpontokban újítást kívánó üzleti környezetben nem boldogulunk a hagyományos vezetési módszerekkel. Folyamatos innovációra, rugalmasságra és alkalmazkodásra van szükség, ezért fordulnak sokan az agilis módszertan felé. Ám önmagában ez kevés. A sikeres transzformációhoz az agilis szemléletmódot is magunkévá kell tennünk, ha nem akarjuk, hogy kudarc és zűrzavar legyen a vége. Darrell Rigby, Sarah Elk és Steve Berez innovatív vállalatok elismert tanácsadójaként hiánypótló, gyakorlatias könyvükben tanulságos, valódi agilis átállásokat bemutató esettanulmányokkal rombolják le az agilitással kapcsolatos hamis mítoszokat. Rávilágítanak, hogy a káosz elkerülésének kulcsa az egyensúly kialakítása: egy elkötelezett, agilis vezetői csapatra van szükség, amelyben a bürokraták és az innovációért felelős vezetők együttműködnek. Megtudhatjuk azt is, milyen buktatókat kell elkerülnünk, és hogy miként skálázható az agilitás. Végül megismerhetjük az igazi agilis vállalattá alakulás folyamatának állomásait. Ha jól csináljuk, akkor élvezni is fogjuk – és egy olyan innovatív szervezetben találjuk magunkat, ahol a tehetséges munkatársak örömmel dolgoznak, a hatékonyság és megbízhatóság fenntartása mellett pedig az ügyfélközpontúság és a tanulás a fejlődés motorja.
Na stiahnutie
12,42 €

Figyelemkontroll


Mennyiben tükrözi egy napunk azt, ahogy éppen élni szeretnénk? Mennyire tudunk a hétköznapjainkban önazonosak lenni? Tényleg szánunk-e elég figyelmet azokra, akiket és amiket szeretünk, fontosnak tartunk? Sokan érezzük úgy, hogy az életünk kötött pályán halad, és a mindennapi mókuskerékből nincs kiszállás. Kenyeres András mentáltréner-tanácsadó, a Győztes gondolkodás szerzője azt javasolja: szánjunk időt arra, hogy egy pillanatra elgondolkodjunk az életünkön, és figyelmünket azokra a dolgokra irányítsuk, amelyek lényegesek, fontosak számunkra. Világos struktúrákban, a tudás, a tervek és a tettek mentén végigkalauzol bennünket azon a folyamaton, amelyben kizárhatjuk a külső zavaró tényezőket, fókuszálhatunk a belső motivációinkból származó céljainkra. Könyvében nem kizárólagos válaszokat kínál, hanem a segítségével feltehetjük önmagunknak a megfelelő kérdéseket, legyünk épp útkeresésben, esetleg úgy éreznénk, letértünk a megfelelő útról. „Könyvem alapvető célja, hogy segítsem azokat, akik változtatni, finomhangolni akarnak életükön; akik érzik, hogy valami nem klappol, és tenni szeretnének ellene, viszont nem tudják, hol kezdjék, és milyen módszerek segíthetik abban, hogy figyelmüket arra a területre irányítsák, ami nekik valóban fontos. Ez egy rögös út, senki sem vitatja. Célokkal rendelkezni egy dolog, azokat végrehajtani egy másik.”
Na stiahnutie
9,89 €

dostupné aj ako:

Szeress radikálisan!


Mítoszok ?omlanak le és illúziók foszlanak szerte ebben a könyvben. Mesebeli hercegek, légvárak és ideális párkapcsolat nem léteznek. Veit Lindau személyes története és az általa javasolt gyakorlatok segítségével te is megtanulhatsz radikálisan szeretni:  A radikális szeretet aktív választás. A hajlandóságod, hogy teljes szívvel és józan ésszel megnyílj egy másik embernek, és hogy a vele való kapcsolatot élettel teli, egymást erősítő térré változtasd.  Csak a másikkal való kapcsolat teszi lehetővé számodra, hogy azzá teljesedj ki, aki lehetsz. Ha szeretnéd megtudni, milyen erős, összetett, csodálatos és szép vagy valójában, szükséged van egy társra. Meg kell nyílnod embertársaidnak.  Teljességgel átadni magad egy kapcsolatnak azt jelenti, hogy bátran belenézel ebbe a tükörbe, és nem szaladsz el sem a fény, sem az árnyék elől, amit megpillantasz benne. Teljességgel átadni magad azt jelenti, hogy lefejted magadról az egész testedet beborító láthatatlan – fenntartásokból, taktikázásból és álarcokból szőtt – védőburkot, nyíltan és őszintén találkozol – magaddal, másokkal, érzelmekkel, tanulandókkal, váratlan meglepetésekkel, a szeretettel – mindazzal, ami a kapcsolataidban vár rád.  Ez a könyv a közöttünk élő józan bolondoknak szól. Azoknak, akik tudják, hogy meg fognak halni, és hogy az élet minden pillanata értékes. Azoknak, akiknek éppen ezért nincs semmi vesztenivalójuk, kivéve annak a lehetőségét, hogy itt és most mindent megtegyenek. Azoknak, akik – mindazon katasztrófa ellenére, amit az emberi faj ezen a bolygón okoz – elég bolondok ahhoz, hogy szüntelenül higgyenek a szeretetben. Azoknak, akik gátlástalanul élvezik a romantikát és képesek józanul gondolkodni. A valódi önátadás nem való számító lelkű nyárspolgároknak. Zabolátlan szívre van hozzá szükség. Rád van szükség hozzá.
Na stiahnutie
7,30 €

101 kihívás futóknak


Mi lenne, ha fölgyorsítanánk a fejlődésedet a futásban? A kihívások izgalmassá teszik az életet. Vannak köztük olyanok, amelyeket elkerülnénk; szakítás, lelki gondok, munkahelyi problémák, vizsgaszituációk, de sokan inspirálónak tartják őket, és rájönnek, valójában fejlődtek a kihívás teljesítésével.  Ezzel szemben most megteheted, hogy előre gondolkodsz. Hogy megragadsz egy olyan lehetőséget, amely évekre meghatározhatja a futáshoz való viszonyodat, megszínesítheti az edzéseidet, és nem csak eredményesebbé, hanem kiegyensúlyozottabbá is válhatsz tőle. Testileg és lelkileg egyaránt. Tedd szívedre a kezedet… Néha kínszenvedés lehet rávenni magad a futásra. És oké, hogy kikapcsolsz a futás alatt, vagy a részidőket lesed, de így is előfordulhat, hogy hónapok/évek múltán elveszíted a motivációdat, hiába tűzöl ki magad elé újabb célokat. Szükséged van részsikerekre. Részfeladatokra. Olyan ez, mint regényírónak a novella. Egy regényen legalább fél évig, szerkesztéssel, átdolgozással együtt jó évig is dolgozni kell kézzel fogható eredmény nélkül, egy elbeszélés azonban akár órák alatt is elkészülhet lendületet, motivációt, megnyugvást adva a szerzőnek. Ez a könyv a futók novellája. A Te privát motiválógépezeted, ami beindítja a benned rejlő versenyszellemet, nyerő típusú embert farag belőled és turbó fokozatba kapcsolja az általános fizikális erőállapotodat a futás szempontjából kulcsfontosságú izmok és keringés tekintetében.    Ebben segítek. 1991-ben kezdtem a futást a Postás Sportegyesületben. Közép – hosszútávon versenyeztem országos szinten érmes helyezéseket is magaménak tudhatok. Ott ismertem meg első körben edzőtársként azt a magyar bajnok edzőt, aki azóta válogatottsághoz is hozzásegített atlétákat, és akit 2015-ben a Magyar Atlétikai Szövetség az atlétikában nyújtott kiemelkedő munkásságának elismeréseként dicsérő oklevélben részesített. A könyv egyes fejezeteiben nem csupán saját élsportolói tapasztalatomra, hanem az ő legfrissebb szaktudására is támaszkodtam a kihívások megalkotásakor.
Na stiahnutie
5,61 €

101 tipp videókonferenciákhoz


Egy ?nap a történészek majd visszatekintenek erre az időszakra, és csak így fognak rá hivatkozni: VH és VHE – videóhívások kora és a videóhívások előtti kor. 2019-ben a slack, azaz a lazítás kifejezés csak akkor merült fel a munkahelyeden, amikor három napja zsinórban késtél háromnegyed órát, a hangout, azaz búvóhely romantikus együttlétekre utalt, a Zoom pedig egy jégkrém volt a kilencvenes években, amiről a BuzzFeeden nosztalgikus hangvételű cikkekben emlékeztek meg. Persze ott voltak azok a fura FaceTime-hívások, na meg a karácsonyi online beszélgetések a külföldi rokonokkal, de akkoriban ezek a videóhívások még nem határozták meg annyira a mindennapjainkat, mint most. Aztán jött a járvány, és minden megváltozott. A személyes megbeszélések több-kevesebb sikerrel átköltöztek a képernyőre. A családi találkozókból zűrzavaros Zoom-meeting lett, ahol egyszerre beszél mindenki. Bizonyos tapasztalatok hasznosnak bizonyultak, mások kevésbé. Akár gyűlöljük, akár szeretjük, a videómegbeszélések mindennapjaink részévé váltak, úgyhogy itt az ideje berendezkedni az együttélésre. A könyvben található bölcs tanácsok ehhez nyújtanak segítséget. Ez a 101 remek tipp és illemszabály segít mesteri szinten eligazodni az online meetingek világában. Akár azzal a különös szokásunkkal szeretnénk felhagyni, hogy a megbeszélés végén bárgyú integetéssel búcsúzzunk el, akár arról, hogy kitartóan a saját arcunkat bámuljuk a képernyő jobb sarkában, az itt található, humorban is bővelkedő tanácsok a segítségünkre lesznek. Hamarosan szinte lubickolunk az online világban, legyen szó akár munkamegbeszélésről, kötetlen családi csacsogásról, online sörözésről a barátokkal, randiról vagy bármilyen egyéb virtuális találkozóról.
Na stiahnutie
4,20 €

Isten és az eljövendő világ


2020. ?március 27-én Ferenc pápa az üres, esőtől áztatott Szent Péter téren állva szólt ahhoz a sok millió emberhez, akik karanténjuk magányából figyelték szavait: “A viharban az Úr arra hív, hogy ébredjünk fel, hívjuk életre a szolidaritást és a reményt, mert ezek adnak tartást és nyújtanak támaszt ezekben az órákban, amikor látszólag minden elsüllyed körülöttünk.” A Covid-19-járvány pusztítása közepette Ferenc pápa nem csupán a hívő embereknek nyújtott reményt és megnyugvást, hanem a betegségtől szenvedőknek, illetve a betegek életéért kétségbeesett küzdelmet vívóknak is. Egy évvel híres beszéde után a pápa a neves olasz újságíró, Domenico Agasso kérdéseire válaszolva osztja meg gondolatait: közvetlen, meleg szavakkal arra biztat, hogy vegyük fel a harcot a közöny és az egoizmus futótűzszerűen terjedő vírusával, mely az összeomlás szélére sodorta a világot. Bátor, egyben megvilágító erejű gondolatai eligazodást kínálnak azokban a nehéz időkben, amikor mind egyéni, mind társadalmi szinten tennünk kell azért, hogy élettel töltsük meg a jövőt.  
Na stiahnutie
8,45 €

dostupné aj ako:

Navalnij


Mérgezés, kirakatper, az emberi jogokra fittyet hányó börtönbüntetés: Alekszej Navalnij láthatóan feldühítette az Oroszországot több mint két évtizede vaskézzel uraló Vlagyimir Putyint, nemhiába emlegetik az orosz autokrata elsõ valódi kihívójaként. Honnan indult a jogászból korrupcióellenes aktivistává, majd a Putyin-rezsim ellenzékének elsõ számú vezetõjévé vált férfi pályafutása? Mit lehet tudni személyiségérõl és politikai nézeteirõl azon kívül, hogy Putyin kérlelhetetlen ellenfele? És milyen jövõt jósol Oroszország és az orosz elit számára fokozódó népszerûsége?Az elismert Oroszország-szakértõk, Jan Matti Dollbaum, Morvan Lallouet és Ben Noble részletes áttekintést nyújtanak az orosz ellenzéki vezetõ pályafutásának különbözõ állomásairól és változó nézeteirõl. A könyv alaposan körüljárja, Navalnij tevékenysége és a körülötte szervezõdõ mozgalom hogyan alakította át az elmúlt évtized során a Kreml taktikáját, és tette még keményebbé a rezsimet. Vajon sikerrel járhat Navalnij Putyin országában? Mit hozhat diadala vagy kudarca Oroszország és az egész világ számára?
Na stiahnutie
8,42 €

dostupné aj ako:

Hogyan éljünk úgy, mint a kisherceg


„Elõbb minden fölnõtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)”Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg a világirodalom egyik legvarázslatosabb mûve, amely olvasók egymást követõ nemzedékeit tanítja emberiességre és megértésre. Használjuk ki a nekünk jutott idõt, nyissuk meg a szívünket, legyünk kíváncsiak és szerények - ez csupán néhány A kis herceg leckéi közül. Antoine de Saint-Exupéry klasszikusában azonban akadnak kevésbé nyilvánvaló tanulságok is, amelyekhez jobban el kell mélyednünk benne. Stéphane Garnier feltárja a mû mélységeit, és a kis herceg példáján keresztül megmutatja, hogyan szabadulhatunk a felnõttkor béklyóitól, és hogyan becsülhetjük meg azokat, akik igazán fontosak számunkra. Kövessük a kis herceg útmutatását, találjunk vissza a gyermekkorunkba, és tanuljunk meg újra szabadnak és boldognak lenni!
Na stiahnutie
8,45 €

dostupné aj ako:

Migráció és antiszemitizmus Nyugaton


Nyugaton zsinagógákat gyújtanak fel, zsidókra támadnak a nyílt utcán, izraeli zászlókat égetnek nagyvárosokban, és néha még halálos áldozatai is vannak az antiszemitizmus új hullámának. A jobb- és baloldali sajtóban egyaránt heves viták folynak arról, van-e közük ezeknek a jelenségeknek a tömeges bevándorláshoz. De vajon tényleg antiszemiták-e a muszlim bevándorlók, és nőtt-e az antiszemitizmus Európában a 2015-ös migrációs válságot követően? A szélsőjobboldaliak vagy a radikális iszlamisták követnek-e el több atrocitást a zsidókkal szemben Nyugaton? Meg lehet-e valaha tanítani a holokauszt történetét a muszlim fiataloknak? Lesz-e polgárháború Európában? És miért ácsingóznak a baloldali pártok a muszlimok szavazataira? Többek között ezekre a kérdésekre kapunk választ ebből a könyvből.
Na stiahnutie
6,80 €

Pengurusan Kemarahan


Ramai percaya bahawa kemarahan di dalam populasi dunia secara keseluruhannya adalah meningkat pada kadar yang mencemaskan.Terdapat pelbagai saranan kepada penyebabnya, antaranya ialah: keganasan di dalam televisyen dan filem, bahan kimia dan E-nombor di dalam makanan yang diproses; semburan tanaman; jejak kimia dari pengangkutan udara; penyalahgunaan alkohol dan bahan; penurunan kawalan diri; berkurangnya kepercayaan kepada Tuhan; kekurangan hormat kepada tokoh kuasa tradisi, dan banyak lagi. Adalah berbaloi untuk melihat kemarahan dan keagresifan dengan teliti bagi memahami dengan lebih mendalam ledakan emosi yang selalunya memerlukan penggunaan teknik pengurusan kemarahan. Kekecewaan adalah penyebab utama kemarahan. Namun begitu, kekecewaan tidak berlaku dalam semalaman. Ia berlaku apabila timbulnya isu tersembunyi. Oleh itu, kekecewaan adalah perasaan dalam yang terpendam atau keadaan kurang yakin dan ketidakpuasan, yang timbul dari rungutan yang tidak selesai atau dan keperluan dan kehendak yang tidak dipenuhi. Buku pendek ini melihat secara ringkas kepada isu-isu tersebut. Tujuan utamanya adalah untuk menunjukkan kepada mereka yang berkenaan bagaimana untuk mendapatkan bantuan lanjut. Artikel-artikelnya boleh juga digunakan di dalam terbitan-terbitan pembelinya.
Na stiahnutie
5,04 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.