Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Nyelveken szólás


Kenneth E. Hagin a Nyelveken szólás - Pünkösdön túl c. könyvében világosan és közérthetően fejti ki, mit is jelent a nyelveken szólás. Ehhez a Szentírás üzenetét használja és elképesztő bizonyságokat oszt meg saját imaéletéből és más elismert szolgálók élettörténetéből.Hagin először egyenesen a felházba kalauzol bennünket: ahol a 120 tanítvány pünkösd napján erőteljes módon töltekezett be Szent Szellemmel. Aztán a szerző a pünkösdön túl egészen az Atya trónja elé vezeti az olvasót - abba a világba, ahová a Szent Szellem segítségével léphetünk be, és amit a neki alárendelt emberek fedezhetnek föl nyelveken szólás által.E szellemi kaland során Hagin kitér a nyelvek ajándékával kapcsolatos kritikákra és téveszmékre is, valamint kifejti e karizma igei működését és céljait. Levezeti, miként alkalmazhatjuk ezt a csodálatos szellemi ajándékot, hogy Isten tökéletes akaratát valósíthassuk meg az életünkre nézve.A nyelveken szólás részletes tanítása az alábbi kérdésekre is választ ad:- Vajon mindenki szólhat nyelveken?- Isten ajándéka vagy a Sátán trükkje a nyelvek karizmája?- Ha Jézus nem szólt nyelveken, nekünk miért kell?- Megszűnt-e a nyelveken szólás az apostolok után?- Szimplán más emberi nyelveken beszélünk vagy többről van szó?- Ha hangosan imádkozunk, az nagyobb erőt mozgósít?- Milyen a hívő élet nyelveken szólás nélkül?
Na stiahnutie
9,83 €

Országból hazát


Nyugtalanító jelenséggel kell szembenéznünk. A Nyugat nem érti a kommunizmus szorításából magukat több mint harminc éve kiszabadító országoknak a szuverenitásért és a szellemi önállóságért folytatott küzdelmét, az egykori Vasfüggöny mögötti népek pedig értetlenül állnak a Nyugat érzéketlensége és az általa képviselt, magának kizárólagosságot követelő neomarxista történelemszemlélet előtt. Schmidt Mária ebben a könyvében fejezetről fejezetre teszi mérlegre az elmúlt három évtizedet. Olvasva egymásra épülő, elemző és értelmező esszéit, hamar kibontakoznak azok a törésvonalak, amelyek ezeket a nyugtalanító jelenségeket okozzák. Érdemes leszögeznünk: ez a könyv csak itt, Közép-Európában születhetett meg. 2020-ban ez a régió a világ legszabadabb térsége, ahol a múlt századi totális eszmerendszerek tapasztalatával, valamint a nemzeti függetlenségért, a hazáért vívott szabadságharcok hatalmas örökségével felvértezve lehet felvenni a küzdelmet a Nyugat által képviselt és a diktatúrákat jellemző egyneműsítő szándékkal.
Na stiahnutie
7,01 €

A magyar állam titkainak büntetőjogi védelme


A magyar állam titkainak büntetőjogi védelméről hazánkban a mai napig nem született önálló monográfia. Az „állam titkai” fogalom sem a büntetőjogban, sem más jogágakban nem létezik: használatos volt a múlt század első feléig a katonai és a diplomáciai titok, majd 2010-ig az államtitok és a szolgálati titok kategóriája.A 2009. évi CLV. törvény hatályba lépése után egységesen a minősített adat fogalmát találjuk meg a hatályos magyar büntetőjogban is. Ez a könyv viszont nem kizárólag a minősített adatokat tekinti a magyar állam titkainak, hanem tágabb értelemben e körbe sorolja a kémkedés egyik minősített esetét, de az igazságszolgáltatással összefüggő titoksértést, a gazdasági titok és az üzleti titok megsértését is.
Na stiahnutie
0,01 € 4,90€

A mesterséges intelligencia szabályozási kihívásai


A mesterséges intelligencia alkalmazásának rohamos terjedése számtalan nehéz kérdéssel szembesíti az emberiséget, így a szabályozási kihívásokra választ kereső kutatókat is. A jelen kötet huszonkét tanulmánya azoknak a tudományos szempontoknak a számbavételére vállalkozik, amelyeknek a szerzők meggyőződése szerint meg kell határozniuk az állam szerepvállalásáról, a szabályozó általános megközelítéséről, illetve egyes alkalmazási területek konkrét szabályozásáról folyó szakmai vitát. A felvetett problémákat a kötet hat tematikai csoportban tárgyalja: társadalmi és etikai kérdések, általános szabályozási kérdések, adatvédelmi aspektusok, a kommunikációra és a nyilvánosságra gyakorolt hatások, a jogalkalmazás és a gazdasági szabályozás problémái.
Na stiahnutie
6,79 €

A protestáns etika Magyarországon


Max Weber tanulmánya, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme (1904–1905) a társadalomtudomány egyik legtöbbet hivatkozott műve. Weber szerint a sikeres kapitalizmus létrejöttének egyik forrása egy sajátos mentalitás, a kapitalizmus szelleme, aminek forrása elsősorban az angolszász kálvinizmus (puritanizmus).Noha Weber írása már 1923-ban megjelent magyarul, és a magyar társadalom jelentős része (a 16–17. század fordulóján pedig a magyarok zöme) református volt, számottevő volt itt a puritán mozgalom, de a kapitalizmus szellemének jelenléte nem nyilvánvaló, a problémát nem kutatták a magyar történelemben.Jelen kötet Weber tézisét elemzi, majd azt vizsgálja, hogy a 17. századi magyar puritánok gondolkodásában megtalálható-e a protestáns etikának nevezett mentalitás, és azt mutatja be, hogy a magyar történelem e mozzanata milyen szélesebb társadalomelméleti tanulságokkal szolgál.
Na stiahnutie
0,01 € 4,90€

Alapjogok


Az emberi jogok eszménye, ahogyan ma ismerjük, döntő mértékben a nyugati civilizációhoz kötődik, amelynek mai képét különböző impulzusok formálták. E szellemi, világnézeti és intézményi összetevők közé tartozik az antik világ görög filozófiai, zsidó vallási és római jogi öröksége, továbbá az egyetemességre törekvő keresztény etika, valamint az ész uralma mellett elkötelezett felvilágosodás és ennek nyomán a klasszikus liberalizmus eszmeisége. Ezek a vallási és sze­kuláris gyökerű, illetve indíttatású hatások vezettek az egyik legfontosabb európai vívmány, az elidegeníthetetlen emberi jogok koncepciójának a megszületéséhez. Az emberi jogokban megnyilvánuló közös princípiumok fontosságára utal továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartájának Preambuluma is, amikor az Európai Unió működése kapcsán az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség, valamint a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékeire, illetve a demokrácia és a jogállamiság elveire hivatkozik. Az alkotmányosság nélkülözhetetlen értékei közé tartozó alapjogok csoportosítása többféle kritérium alapján lehetséges. A rendszerezés elvégezhető az alapjogok megjelenési ideje, a jogosulti kör jogi státusa, a jogosulti kör száma, az államra háruló feladat, valamint az alapjogok értékrendje szerint. A tankönyv ezen kritériumok együttes figyelembevétele alapján törekedett a dogmatikai, elméleti és történeti vonatkozások áttekintése mellett a hazai jogrendbe is beépülő alapjogok részletes bemutatására és jellemzésére.A tankönyv fejezeteinek megírásában több felsőoktatási intézmény és tudományos műhely oktatói és kutatói vettek részt, ezzel is jelezve a közös gondolkodás fontosságát.
Na stiahnutie
7,42 €

A víruscsata hősei


Ez a könyv a Covid19-járvány okozta ’hadi állapotról’, az emberek megváltozott életmódjáról, az otthonlét miatt megnövekedett házi tevékenységekről, az un. láthatatlan munka felértékelődéséről, s főképpen: ezen alattomos és igazságtalan háború hőseiről: a gondoskodói szférában az első sorban menetelő nőkről, és az anyákról szól.Az alább ismertetett kutatásban kétszáztizenöt családot szólítottam meg, s azon kívül közel ezer tematikus hozzászólást dolgoztam fel. Az egyik válaszadó a megnövekedett otthoni feladatok felsorolásához csak annyit írt, hogy az nem más, mint a szeretet gyakorlása felsőfokon.
Na stiahnutie
2,81 €

Ingatlanközvetítők Checklistái


Összefoglaló:Sikeres ingatlanközvetítő szeretne lenni? Növelni szeretné hitelességét? Csiszolni szeretné tudását? Szeretné részleteiben megismerni az ingatlanok csodálatos világát? Amennyiben igen, ez a könyv pontosan Önnek szól. Több mint 3.000 db, - lakás és családi ház elemzéssel kapcsolatos - ingatlan elemzési szempont, rövid checklistákba rendezve, egyetlen felesleges szó nélkül. Cél. A sikeres ingatlan eladás!Vevő, eladó, térség, város, városrész, utca, épület, lakás, családi ház, piac, kereslet, kínálat, árazás. A könyv segítségével, bármit kielemezhetsz, képezheted tudásodat és hitelesebb lehetsz ügyfeleid előtt. Minden témakörhöz, több rövid checklista tartozik, ami kifejezetten ingatlanközvetítői szemszögből készült. A könyv alapján készült „ingatlan elemző rendszer” elnevezésű, népszerű applikáció tökéletes támogatója egy sikerre éhes, motivált ingatlanközvetítőnek! Nyűgözd le ügyfeleidet ingatlan elemzésekkel és a siker nem maradhat el!A könyv a hiteles és sikeres ingatlanközvetítők támogatására íródott.
Na stiahnutie
4,22 €

Mozgásban az elme


Hogyan gondolkodunk? A legkézenfekvőbb válasz szerint szavakkal. Az ókori filozófiától az evolúció elméletéig mindent szavak által értünk meg és adunk tovább. Őseink azonban nem beszéltek. A csecsemők sem tudnak még beszélni – ennek ellenére gondolkodnak. De ha képesek vagyunk gondolkodni a nyelvhasználatot megelőzően, akkor miből állnak össze a gondolataink? Barbara Tversky pszichológiaprofesszor szerint a gondolkodás valódi alapja nem a nyelv, hanem a mozgás és a térben való cselekvés, gondolatainkkal pedig éppen olyan cselekvéseket hajtunk végre, mint a tárgyakkal a térben. A szerző a tudomány, a művészet, az irodalom és a hétköznapi élet területéről származó példákkal igazolja, hogy bizonyos képességeink – a térképszerkesztés, a bútorösszeszerelés, az épületek tervezése, a műalkotások létrehozása – a térbeli gondolkodáson alapulnak. Az izgalmas és gondolatébresztő könyv kiváló áttekintést nyújt mindazok számára, akik szeretnék jobban megérteni elménk működését.
Na stiahnutie
11,41 €

dostupné aj ako:

A csoport


„Ott voltak mellettem, amikor kiborultam, […] szenvedtem, harcoltam, bömböltem, és agyonnyomtam az üléseket a saját bajaimmal.” Christie Tate ambiciózus jogászhallgató, évfolyamelső az egyetemen, és igyekszik mindig mindenkinek megfelelni. Látszólag rendezett családi háttere ellenére végtelenül magányos, testképzavarral küzd, érzelmileg instabil és öngyilkossági gondolatai vannak. Csatlakozik egy terápiás csoporthoz, hogy megismerje a valódi kapcsolódás élményét, megtanuljon bízni másokban a közösség támogatásával és asszertíven tudja kifejezni az érzéseit. Önismereti útján terapeutája és csoporttársai segítségével felfedezi saját testi és lelki vágyait, egyre inkább megtapasztalja az intimitást, a szerelem különféle arcait, és rájön arra is, hogy milyen társat szeretne. Izgalmas, humorral átszőtt önéletrajzi könyvéből megismerhetjük a csoportterápia módszerét, amelyben az emberi fejlődés törvényszerű részei a konfliktusok, viták felvállalása, az önelfogadás és önérvényesítés, csakúgy, mint az összekapcsolódás, a bizalom és az empátia. A REESE WITHERSPOON KÖNYVKLUB AJÁNLÁSÁVAL „Az első sorból figyelhetjük Christie Tate átalakulását, és azt, ahogyan megtalálja a kiutat a magányból.” REESE WITHERSPOON
Na stiahnutie
9,89 €

Vigyázz, hogy melyik farkast eteted


A boldogság azon ritka dolgok egyike, ami megsokszorozódik, minél többen osztoznak benne. Ez a könyv a boldogságról szól. Arról, hogyan találjunk rá, hogyan keressük és hogyan vigyázzunk rá. Íme, egy könyv, aminek az olvasása boldoggá tesz bennünket. "Hiszem, hogy mindannyiunknak két életünk van, és a második akkor kezdődik, amikor valóban belátjuk, hogy csak egy van". Dr. Kenan Crnkic számára ez a változás akkor következett be, amikor az Év Üzletembere díj nyertese, egyben elismert egyetemi professzor több súlyos sztrókot kapott, és a klinikai halál állapotába került. "Akkor döbbentem rá, hogy valódi boldogság nélkül a siker nem más, mint a legszánalmasabb kudarc. Az ilyen felismerések után döbbenünk rá, hogy az élet nem hónapok és évek sora, hanem minden új nap csodálatosan megélt 86.400 másodperce. Azt mondják, hogy minden ember életének két legfontosabb napja a születésének a napja, és az a nap, amikor végre rájön, miért is jött a világra. Magának az életnek is mindig az volt a célja, hogy egy cél felé törekedjen. A küldetésemet ezért is határoztam meg úgy, hogy minden áldott nap feltettem magamnak 77 kérdést, melyeket később egy könyvben gyűjtöttem össze azzal a szándékkal, hogy segítsek mindenkinek a célja könnyű és eredményes meghatározásában, és ebből adódóan mindenben, ami az igazi sikerhez és boldogsághoz szükséges". Hol volt, hol nem volt, egyszer egy nagyapa az életre tanította az unokáját. "Az ember lelkében harc folyik. Mintha két farkas birkózna életre-halálra. Az egyik farkas gonosz, ő képviseli a haragot, az irigységet, a bánatot, a megbánást, a mohóságot, az önteltséget, az önsajnálatot, a bűntudatot, a neheztelést, a kisebbségi érzést, a hazugságokat, az önhittséget, a felsőbbrendűséget és az egót...A másik farkas jó, ő jelenti mindazt, ami örömet, békességet, szeretetet, reményt, nyugalmat, alázatosságot, kedvességet, jóindulatot, beleérzést, nagylelkűséget, igazságot, együttérzést és hitet ad neked. Melyik farkas győz? - kérdezte az unoka.Mindig az, amelyiket eteted... - válaszolta öreg arcán mosollyal a nagyapa".
Na stiahnutie
9,83 €

dostupné aj ako:

Managing Stress Naturally


This 30-page booklet explains various natural and spiritual ways to reduce stress from daily life. Spiritual stress management techniques include yoga, meditation, peaceful living, prayer and observation of silence, solitude and fasting. Most popular natural stress management techniques are journal writing, socializing, listening to music, watching movies or television, exercises etc.
Na stiahnutie
1,74 €

Sexy! Popular with Charisma


This is what this book brings you: you support climate protection, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. For who would not like to be successfully popular & attractive in everyday working life as well as in private life? The solution to this dilemma is charm and charisma. And the good news is: every person can learn to skillfully use their own effect to inspire other people. A consciously used body language strengthens the personal charisma and can support so the own Rhetorik crucially. Who understands it to use its gestures and Mimik correctly, can use it so successfully for the advancement in the occupation and in the private life - many prominent ones and politicians make it already before. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content in German and English as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process and Deep Learning, AI systems that use neural networks in translation. The publishing company donates at least 5 percent of its reveniew from book sales to charitable organizations involved in reforestation projects and climate protection - more detailed information on request. Publisher Simone Janson is also chairwoman of the board of the Berufebilder Yourweb Foundation, bestselling author and was one of the 20 most important German bloggers as well as a columnist for renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,17 €

Uncover Sabotage Fraud & Lies


This is what this book brings you: you support climate protection, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. Because even if minor shenanigans are virtually the order of the day, mistrust and control are often the better advisors for managers. Because there are not only the harmless everyday lies, but also deliberate sabotage by envious people or narcissists, who wantonly hinder or even endanger a project or the entire company. Such saboteurs unfortunately quickly succeed in sowing discord in a group, in a team, or in exerting influence because they want to achieve their own goals. Especially when it comes to important decisions, it is therefore indispensable to be able to assess people well and quickly. For example, body language, voice and other behavioral characteristics help to see through others better and thus to recognize lies, deception and manipulation attempts in time. This book shows with the help of many examples how to recognize the small and big lies and how not to endanger the trust and the cohesion of employees, colleagues and groups in the long run. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content in German and English as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process and Deep Learning, AI systems that use neural networks in translation. The publishing company donates at least 5 percent of its reveniew from book sales to charitable organizations involved in reforestation projects and climate protection - more detailed information on request. Publisher Simone Janson is also chairwoman of the board of the Berufebilder Yourweb Foundation, bestselling author and was one of the 20 most important German bloggers as well as a columnist for renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,17 €

What do I Want & if so How Much


This is what this book brings you: you support climate protection, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. Because many people find it difficult to set priorities: Often lack crystal clear goals to work towards. Or the goals are so big that you're afraid to even get started. Instead, there is general indecision in the mind. This is exactly what ails time management in everyday life: Often, uncomfortable tasks in particular are postponed rather than completed immediately. And we often don't dare to clearly prioritize things that are important to us and to communicate this accordingly. Yet in everyday life as well as in the professional world, good, correct decisions and structured decision-making processes are extremely important for success. This book shows how to tackle the problem and thus helps you to better organize your own everyday work. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content in German and English as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process and Deep Learning, AI systems that use neural networks in translation. The publishing company donates at least 5 percent of its reveniew from book sales to charitable organizations involved in reforestation projects and climate protection - more detailed information on request. Publisher Simone Janson is also chairwoman of the board of the Berufebilder Yourweb Foundation, bestselling author and was one of the 20 most important German bloggers as well as a columnist for renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,17 €

Tell Your Boss What You Think & Keep Your Job Anyway


This is what this book brings you: You support climate protection, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. Because many people dream of giving their weak leadership, choleric or narcissistic bosses a thorough talking to once, but fear negative consequences up to and including losing their job. But fortunately there is a solution: Cheffing. Employees without an official superior function subtly influence management in organizations and indirectly steer their actions and behavior, for example when they co-moderate meetings with rhetorical skill or motivate the team or repeatedly pull the coals out of the fire for the company. To do this, it is important to understand the communication behavior and psychology of other people. The advantage of these interpersonal power games is obvious: In this way, one not only secures one's own position in the company, but also gains a considerable amount of personal freedom. And this book shows what is important in this process. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content in German and English as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process and Deep Learning, AI systems that use neural networks in translation. The publishing company donates at least 5 percent of its reveniew from book sales to charitable organizations involved in reforestation projects and climate protection - more detailed information on request. Publisher Simone Janson is also chairwoman of the board of the Berufebilder Yourweb Foundation, bestselling author and was one of the 20 most important German bloggers as well as a columnist for renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,17 €

Winning by Checklist


This is what this book brings you: you support climate protection, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. Because success is always the result of structured processes that you can check off as on a checklist - a plan for winners. Unfortunately, many people do the opposite: namely, they simply do not achieve goals because they set priorities incorrectly in everyday life and go through unstructured decision-making processes. Often, uncomfortable tasks in particular are postponed rather than completed immediately. And we often don't dare to clearly prioritize things that are important to us and to communicate this accordingly. Yet good, correct decisions are extremely important in everyday life and in the professional world. This book shows how to tackle the problem and thus helps to organize one's own workday in a better, more productive and structured way using a checklist and to achieve important goals. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content in German and English as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process and Deep Learning, AI systems that use neural networks in translation. The publishing company donates at least 5 percent of its reveniew from book sales to charitable organizations involved in reforestation projects and climate protection - more detailed information on request. Publisher Simone Janson is also chairwoman of the board of the Berufebilder Yourweb Foundation, bestselling author and was one of the 20 most important German bloggers as well as a columnist for renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,17 €

Lust & Leiden im Büro


Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen den Klimaschutz, erhalten schnell kompakte Informationen und Checklisten von Experten (Übersicht und Pressestimmen in der Buchvorschau) sowie in der Praxis erprobte Ratschläge, die auch dank AddOn Schritt für Schritt zum Erfolg führen. Denn Lust, Freude und Leidenschaft sind nirgends so eng verknüpft mit tatsächlichem Leid wie bei der Arbeit. Auf der einen Seite steht die Begeisterung für die Tätigkeit, die oft selbst gewählte Berufung ist, auf der anderen interpersonelle Machtspiele, cholerische Narzissten und Selbstdarsteller, die jeder Motivation schnell den Gar ausmachen, wenn man nicht die geeigneten Vorkehrungen treifft. Doch welche Strategien helfen noch bei solchen Team-Mitgliedern, Mitarbeitern und Vorgesetzten? Dieses Buch gibt Einblicke in die Psychologie nicht nur von Führungskräften und verrät Rhetorik-Tipps für Konflikte und Auseinandersetzungen. Außerdem zeigt es, wie Sie auch ohne offizielle Vorgesetztenfunktion Organisationskulturen zu ihren Gunsten beeinflussen, andere Menschen mit ihren Argumenten überzeugen und sich so in Stresssituationen das Leben einfacher machen können. Wir geben Ihnen die bestmögliche Hilfe zu den Themen Beruf, Finanzen, Management, Personalarbeit und Lebenshilfe. Dazu versammeln wir in jedem Buch die besten Experten ihres Fachs als Autoren – ausführliche Biographien im Buch – , die einen umfassenden Überblick zum Thema geben und bieten Ihnen zusätzlich Erfolgsplaner-Workbooks in gedruckter Form. Unsere Ratgeber richten sich vor allem an Einsteiger. Leser, die vertiefende Informationen suchen, können diese umsonst als AddOn mit individuellen Inhalten nach Wunsch auf Deutsch und Englisch erhalten. Möglich wird dieses Konzept durch ein besonders effizientes, innovatives Digital-Verfahren und Deep Learning, KI-Systeme, bei denen neuronale Netzwerke in der Übersetzung zum Einsatz kommen. Der Verlag spendet mindestens 5 Prozent seiner Erlöse aus dem Buchverkauf an gemeinnützige Organisationen, die sich für Aufforstungsprojekte und den Klimaschutz engagieren – ausführlichere Informationen dazu gerne auf Anfrage. Verlegerin Simone Janson ist außerdem Vorständin der Berufebilder Yourweb Stiftung, Bestseller-Autorin und war eine der 20 wichtigsten deutschen Bloggerinnen sowie Kolumnistin renommierter Medien - mehr zu ihr in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,17 €

Neue Gesetze für Gewinner


Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen den Klimaschutz, erhalten schnell kompakte Informationen und Checklisten von Experten (Übersicht und Pressestimmen in der Buchvorschau) sowie in der Praxis erprobte Ratschläge, die auch dank AddOn Schritt für Schritt zum Erfolg führen. Denn nur wer es schafft, dauerhaft ein hohes Einkommen zu erzielen, wird auch langfristig Erfolg haben. Dazu gibt es gleich mehrere Wege, die sich kurz mit Verhandeln, Verkaufen und Investieren beschreiben lassen. Gut arbeiten und regelmäßig ein höheres Gehalt verhandeln ist dafür eine gute Grundlagen. Schritt zwei besteht darin, in den eCommerce einzusteigen und Produkte zu verkaufen. Und schließlich die Option, passives Einkommen zu generieren, indem man Geld investiert und für sich arbeiten lässt. Doch leider kennen sich die wenigsten Menschen mit dem Thema Geldanlage wirklich gut aus und Meinungen über die richtig Finanzplanung gibt es so viele wie Experten. Wer also Geld nebenbei verdienen will, tut gut daran im Dschungel der Finanzprodukte zwischen Aktienhandel mit Einzelwerten, ETF und Indexfonds, Gold, Immobilien usw. nicht den Überblick zu verlieren. Daher ist es sinnvoll, sich ausführlicher mit der eigenen Vermögensplanung zu beschäftigen, schließlich werden Sparguthaben und somit die für die Rente wichtige Altersvorsorge durch die Inflation nur vernichtet. Wir geben Ihnen die bestmögliche Hilfe zu den Themen Beruf, Finanzen, Management, Personalarbeit und Lebenshilfe. Dazu versammeln wir in jedem Buch die besten Experten ihres Fachs als Autoren – ausführliche Biographien im Buch – , die einen umfassenden Überblick zum Thema geben und bieten Ihnen zusätzlich Erfolgsplaner-Workbooks in gedruckter Form. Unsere Ratgeber richten sich vor allem an Einsteiger. Leser, die vertiefende Informationen suchen, können diese umsonst als AddOn mit individuellen Inhalten nach Wunsch auf Deutsch und Englisch erhalten. Möglich wird dieses Konzept durch ein besonders effizientes, innovatives Digital-Verfahren und Deep Learning, KI-Systeme, bei denen neuronale Netzwerke in der Übersetzung zum Einsatz kommen. Der Verlag spendet mindestens 5 Prozent seiner Erlöse aus dem Buchverkauf an gemeinnützige Organisationen, die sich für Aufforstungsprojekte und den Klimaschutz engagieren – ausführlichere Informationen dazu gerne auf Anfrage. Verlegerin Simone Janson ist außerdem Vorständin der Berufebilder Yourweb Stiftung, Bestseller-Autorin und war eine der 20 wichtigsten deutschen Bloggerinnen sowie Kolumnistin renommierter Medien - mehr zu ihr in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,17 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.