Najnovšie - Odborná a populárno-náučná literatúra strana 473 z 500

Ezt a könyvet a meghívás és kihívás szándéka hozta létre mindazok felé, akiket foglalkoztat a romák helyzete, hogy a kulcsfogalmak azonosítása céljából megvitassuk a kulcsfontosságú kérdéseket. Ideális esetben az ilyen kritikus eszmecsere a roma integrációt akadályozó, látszólag megoldhatatlan problémák hatékonyabb kezelését előidéző stratégiák kidolgozásához és alkalmazásához vezet egy olyan időszakban, amikor a romákat segítő EU-s intézkedések egyre nagyobb fenyegetésekkel néznek szembe.A projekt egy hároméves periódus során alakult ki. A folyamat Bíró András észrevételeivel vette kezdetét, melyeket a posztkommunista demokrácia elvileg liberálisabb légkörében több mint húsz évig folytatott aktivizmus kiábrándító eredményei váltottak ki. Ezeket a gondolatokat éleslátó válaszok követték Nicolae Gheorghe és Martin Kovats részéről. A szerzők nem riadnak vissza attól, hogy nyíltan kifejtsék nézeteiket például arról az ellentmondásról, mely bizonyos emberi jogi értékek és a némelyek által „hagyományosnak” tekintett roma kultúra között feszül, vagy azokról a problémákról és félreértésekről, melyek a „roma” kifejezés használatával járnak együtt, de ritkán kerülnek felszínre. Szó esik arról is, milyen előnyei vannak az etnikai alapú roma pártoknak szemben a civil megközelítéssel.Ez a három fejezet formálja a könyv vezérfonalát, de mivel a cél a szélesebb vita kiváltása volt, egy lépéssel továbbmenve aktivisták és értelmiségiek között terjesztettük a szövegeket, akikkel azután megvitattuk őket egy kétnapos műhelykonferencián. A könyv negyedik fejezete ennek az eszmecserének a szerkesztett kivonata. A sort Željko Jovanović, a neves roma aktivista írása zárja, egy lehetséges előre vezető utat vázolva fel. Bár a könyv nem kínál egyszerű megoldásokat, a három esszé szerzőjének jelentősége és a konferencia élénk vitái során elhangzó érvek mégis garantálják, hogy a jövendőbeli viták alapköve lesz.BÍRÓ ANDRÁS hivatásos újságíró, főként a harmadik világ társadalmainak fejlődési folyamatai foglalkoztatták. Alapító tagja volt az ENSZ fejlesztési magazinjainak, majd Latin-Amerikában indított az alulról szerveződő részvétel kutatásával kapcsolatos kezdeményezést. Ezenkívül a fejlődő világban sok helyen vett részt helyi fejlesztési projektekben tanácsadóként. Miután 30 külföldön töltött év után visszatért hazájába, Magyarországra, útjára indította és irányította az Aut

Rengetegen vágyunk olyan munkára, amely többet jelent egyszerű pénzkereseti lehetőségnél. Azt szeretnénk, ha valami igazán fontos dologgal foglalkozhatnánk, ami összhangban áll az értékrendünkkel és a képességeinkkel. A pénzért, a státuszért folytatott küzdelmek miatt azonban inkább a háttérbe szorítjuk ezeket a késztetéseinket. Roman Krznaric inspiráló könyvéből kiderül, mit veszítünk, ha nem vállaljuk az új kihívásokat. E gyakorlati útmutató segítségével legyőzhetjük félelmünket a változásoktól, könnyebben eligazodhatunk a lehetőségek labirintusában, és rátalálhatunk arra az életpályára, amely elégedettséget és élvezetet nyújt számunkra.

Václav Havel a 20. század egyik legkiemelkedőbb alakja volt: tekintélyromboló értelmiségi, közismert drámaíróból lett politikai disszidens, egy egyesült, s azután két részre bomló nemzet elnöke, mindemellett elkötelezett emberi jogi aktivista. Egész életében kívülállónak látta magát – ennek gyökerei kiváltságos prágai gyermekkorába nyúlnak vissza, ám szemléletmódja tovább erősödött, amikor családja az 1948-as kommunista hatalomátvétel után feketelistára került. Ifjúkorában az elszigeteltségből és számkivetettségből bontakozott ki költészete, s ez indította el esszé- és drámaírói pályáján is – Havel abszurd drámákat kezdett írni társadalomkritikaként. Mivel részt vállalt a prágai tavasz eseményeiben, műveit szigorúan cenzúrázták, emberi jogi tevékenysége miatt pedig ötévi börtönbüntetésre ítélték. Havel vakmerő és látnoki képességű férfi volt, személyiségében súlyos ellentétek feszültek, gyakran mardosták kételyek, és hajlamos volt az önostorozásra. Ám mindig minden körülmények között hű maradt önmagához. A Charta ’77 élén betöltött pozíciója, a kiszolgáltatottak hatalmába vetett lankadatlan hite és felvillanyozó személyisége 1989-ben kulcsfontosságú szerephez juttatta a bársonyos forradalom egyik vezetőjeként. A következő 13 esztendő folyamán Havel Csehszlovákia utolsó, majd a Cseh Köztársaság első elnökeként nemcsak az országon belüli megbékélést szorgalmazta, hanem a szomszédokkal való jó viszonyt is. Žantovsky Havel egyik legközelebbi barátja volt, akivel a későbbi elnök még a demokratikus ellenzék tagjaként ismerkedett meg a kommunizmus idején. Havel első hivatali éveiben Žantovsky látta el mellette a sajtófőnök, tanácsadó és politikai igazgató tisztségét, és barátságuk egészen 2011-ig, Havel haláláig töretlenül folytatódott. Žantovsky e rendkívüli életút kisszámú avatott szemtanúinak egyikeként megvilágosító erejű – egészen közeli és személyes – portrét fest Havel emberléptékűnél nagyobb alakjáról és a zűrzavaros időkről, amelyekben győzelemre vitte ügyét.

Naponta több mint kétszáz, étellel kapcsolatos döntést hozunk, ám ezek 90%-a nem tudatos. Miért hagyjuk a végére a legjobb falatot? Miként érhetnénk el végre, hogy tényleg fogyjunk, ha fogyókúrázunk? Finomabbnak találunk egy ételt, ha hangzatos a neve? Sötétben tényleg nem tudjuk, mit eszünk? Vajon hogyan befolyásolja a csomagolás, a márkajelzés, a tányérunk mérete vagy az étterem színvilága azt, hogy mit és mennyit eszünk? Brian Wansink táplálkozáspszichológus szórakoztató kísérletek alapján mutatja be, miként ismerhetjük fel azokat az észrevétlen tényezőket, amelyek evésre késztetnek bennünket, akár éhesek vagyunk, akár nem. Hasznos tanácsai segítségével erőfeszítés nélkül tehetjük élvezetesebbé és egészségesebbé táplálkozásunkat.

"Az a baj, hogy nincs önbizalmam" - halljuk úton-útfélen, még olyan emberek szájából is, akikről adottságaik és körülményeik alapján nem gondolnánk, hogy ilyen problémával küzdenek. Mások nem vallják be, hogy így éreznek, sőt épp az ellenkezőjéről igyekeznek meggyőzni lehengerlő viselkedésükkel, ám arroganciájuk mögött gyakran szintén belső bizonytalanság, az önelfogadás hiánya húzódik meg. Bár egész modern kultúránk énközpontú, narcisztikus, a lelkünk mélyén sokan nem szeretjük magunkat, és félünk, hogy mások is kevésnek, elégtelennek, értéktelennek találnak minket. Éppen ezért védekező pozíciót veszünk fel, visszahúzódunk, nehogy még jobban megsérüljünk - vagy éppen minden erőnkkel bizonyítani próbáljuk, hogy igenis érünk valamit. Ám a bennünk lévő kétséget a külső sikerek csak átmenetileg enyhítik. Ráadásul saját magunkkal kapcsolatos elégedetlenségünket hajlamosak vagyunk környezetünkre is kivetíteni, ezért rossz közérzetet és türelmetlenséget terjesztünk magunk körül. Tiszta szívből szeretni és becsülni önmagunkat azonban nem könnyű, ha fájdalmas kudarcok terhét cipeljük, ha mások bántó, lekicsinylő mondatai belénk égtek, ha a szüleink sem fogadtak el minket feltétel nélkül. Ebben az esetben önismereti munkára van szükségünk, hogy felnőtt fejjel csodálkozzunk rá: minden gyöngeségünkkel együtt is értékes és szeretetreméltó emberi lények vagyunk. Ebben igyekeznek segítséget nyújtani a kötet kiváló szerzői is.

„Sokat látott öregembertől gyakran kérdezik, hogy miért nem írja meg élete történetét. Tőlem is sokszor kérdik, hogy miért nem tettem. Mert kevesen vannak ma már, akik mindig a frontvonalban küzdötték, vagyis inkább küszködték végig az elmúlt évtizedek nagy fordulatait, 1943/44-et, 1945-öt, 1956-ot, akik ott voltak a kádári idők belső ellenállásának szinte minden szakaszában, az 1990-es rendszerváltásban és utána a zsenge magyar demokrácia valamennyi küzdelmében. Részt vettem sok harcban, többször közel álltam a győztesekhez, de a végén többnyire a sem nem győztesek, sem nem vesztesek csoportjába kerültem. Ám a győztesek sem maradtak sokáig a helyükön – és akkor kezdődött minden elölről.”

Csatlakozzon Őszentségéhez, a Dalai Lámához egy spirituális utazásra! A tibeti vallási vezető megmutatja, hogyan élhetünk valódi, jelentéssel teli életet úgy, hogy születésünktől halálunk percéig elmélyülten meditálunk tudatunk valódi természetéről, az úgynevezett tisztafényről. Ahogy feltérképezzük e belső birodalmat, képesek leszünk rá, hogy megbecsüljük és értékeljük a nekünk kiszabott idő minden pillanatát, és előrehaladjunk a megvilágosodás ösvényén. A sorsfordító kaland itt kezdődik, a Tisztafényű tudat lapjain.

Vajon miként zajlott az első találkozás az ember és a kutya őse között? Honnan ered a kutyák hűsége? Hogyan és mire neveljük kedvencünket? Tud-e hazudni egy eb? Kihez milyen kutya illik? Az állati viselkedés kutatásának úttörője, Konrad Lorenz Ember és kutya című munkájában olyan kérdésekre ad választ, amelyek minden kutyabarátban megfogalmazódnak. Tudományos igényű válaszok ezek, az illusztrálásukra elmesélt szórakoztató és megható történetek azonban a kutyák iránti végtelen szeretetről tanúskodnak. A tanulságos anekdoták a világhírű tudós egykori kedvenceit idézik meg, így Stasi, Susi vagy Bully szinte személyes ismerősünk lesz, miközben a velük történtekből rengeteget tanulhatunk a kutyák viselkedéséről, általában. Hiszen minden egyes kutyában egy egész nemzetség rejlik: „mindannyiszor, amikor csendes, vízparti ösvényeken, poros országutakon vagy a nagyváros aszfaltján nyomon követ, összes érzékével arra ügyelve, hogy el ne veszítsen, ő minden kutya - az első hozzánk szegődött aranysakáltól kezdve ahány csak valaha is gazdája nyomában poroszkált -, a felmérhetetlen mennyiségű hűség és szeretet!" Ez a könyv Konrad Lorenz kétségtelenül legnépszerűbb írása. Amikor írta, még nem volt kutyaetológia, sőt az etológia maga is éppen csak formálódott kezei között, de azok a tulajdonságai, amelyek segítségével e tudományterületet is kialakította, már gyermekkorában megvoltak. Nem különös képességek; „csupán" az állatok szeretete, minden állaté, és szüntelen, aprólékos megfigyelésük. Ezekből lett az etológia, mert Lorenz mindig képes volt arra, hogy néhány éles szemű megfigyelésből szakszerű tudományos elméletet faragjon. Számtalan kutyája volt, és szinte mindent tudott ezekről az állatokról, amit manapság csak sok bonyolult kísérlettel tudunk tudományosan is igazolni. Neki tűnt fel az is, hogy a kutyák sokszor a majmokat is felülmúlják az emberhez kapcsolódó szociális tulajdonságaikban. Ő már sejtette, hogy a kutyák „szőrös gyerekek". Csányi Vilmos

Találó a cím: Felcsuti Péter írásainak nagy vonzereje, hogy nem akarja véleményét az egyedül igaz álláspontnak láttatni. Egyszerűen csak elmondja, hogy az előző héten mi bosszantotta fel, mi az az irracionalitás vagy igazságtalanság, amit nem hagyhat szó nélkül. Igazi pesti kávéházi hangulatuk van az írásainak - morfondírozások a minket körülvevő világról. És mivel Felcsuti alapvetően a pénzügyekhez, a gazdasághoz értő szakember, volt bankár, a legtöbb írás a bankműködés (manapság inkább ,,zombi" jellegű nem működés), a pénzügyek (különösen a devizahitelek) és a gazdaság (vagyis inkább a gazdasági válság) körül kóricál. Felcsuti mondja a magáét, mi vitatkozunk vele, és azt vesszük észre, hogy már válaszol is ellenérveinkre - mintha csak egy pergő párbeszédbe csöppennénk. Merthogy szerzőnk az a gondolkodó, aki önmagával is vitázik - az érvek pro és kontra sorjáznak az írásokban. Mindent tolerál - a buta csökönyösséget nehezen. Ha egy gazdaságpolitikus láthatólag nem tanul hibáiból, ha egy törvényhozó nem akarja megérteni, mi zajlik körülötte, ha egy politikus merő tahóságból két lábbal gázol a már elfogadott társadalmi normákba - olyankor Felcsuti felemeli a tollát és ír. És nem csak bankról, nem csak pénzügyekről, nem csak monetáris politikáról. Hanem igazságról és igazságtalanságról - megosztva mit olvasott ezzel kapcsolatban, meddig jutott a gondolkodásban, és milyen tett követte a gondolatot. Mert a megélt szociális igazságtalanság vezette a szerzőt a Kiút program legaktívabb támogatói, ,,tulajdonosai", szponzorai közé. Emlékszem, amikor először kérdezte, hallottam-e már a Yunus-féle Grameen Bankról, mert ő olyat szeretne itthon csinálni. És én, aki hallottam, olvastam erről a programról, minden kételyemet előadva próbáltam elmesélni neki, miért nem sikerülhet itthon. Meghallgatott, majd több hasonló gondolkodású emberrel belevágott. Ennek a programnak a sikereiről és kudarcairól szól az írások második blokkja. Felcsuti legendás bankvezető volt. Kollégái mesélték egyszer „ ha Péter azt kérné, hogy ugorjunk le egy tizenöt emeletes ház tetejéről, akkor a csapat egyik fele azonnal ugrana, a másik fele esetleg visszakérdezne, de utána úgyszintén ugrana " -, és miközben mesélték, megálltak egy pillanatra, egymásra néztek, bólintottak, és hozzátették: „ csak tudod, ilyen marhaságot ő sosem kérne tőlünk " . Azt a vezetői filozófiát, ami ezt a csodaszép történetet eredményezte, a kötet harmadik részéből ismerhetik meg. Egy vezetőtől, akivel egy bank megélte a csillagokba történő száguldást és a válság előidézte vesszőfutást is. Király Júlia

V České republice došlo po roce 1989 ke klíčové proměně společenského i mediálního systému. Průběh a podoba takzvané strukturální transformace českých médií jsou zatím zmapovány pouze okrajově, a to především se zaměřením na politické a ekonomické aspekty této proměny a na celostátní média. Subsystém lokálního a regionálního tisku je spíše opomíjený, ačkoliv právě na jeho úrovni dochází k silné identifikaci čtenářů s danými médii a k zásadním změnám, které otevírají nové teoretické i empirické otázky. Publikace hledá odpověď především na otázku, zda se v rámci strukturální transformace lokálního a regionálního tisku nerozmělňují jeho lokální charakteristiky.

Jan Karski (1914–2000) a varsói gettó és a haláltáborok hírnöke. Karskira méltán lehetnek büszkék a lengyelek, mert nemcsak hazafiságból, de emberségből is példát mutatott korának. Nem véletlen, hogy az idei, 2014-es esztendő – amellett, hogy a holokauszt 70. évfordulója – az ő személyének szentelt emlékév Lengyelországban. A náci uralom alá került Európában páratlan lengyel földalatti ellenállás ambiciózus diplomáciai futáraként kezdte pályáját. Üzeneteket vitt a megszállt Varsó és az emigráns lengyel kormány váltakozó székhelyei – előbb Párizs, majd Angers, végül London – között. Ezek a küldetések egyáltalán nem voltak veszélytelenek, az egyik ilyen útja során letartóztatta a Gestapo, de sikerült megszöknie. Mivel Karski nemcsak jó megfigyelő és kitűnő elemző volt, hanem egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel is rendelkezett, egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. A londoni emigráns kormány az Egyesült Államokba küldte, hogy beszámoljon Roosevelt elnöknek a lengyel földalatti mozgalomról és a szovjet partizántevékenységről. De nem tartozott hivatalos közlendőinek körébe az, amit saját elhatározásából – mintegy „magánszorgalomból” – a segítség reményében mégis megosztott az elnökkel, hogy a lengyelországi zsidókat a nácik tömegesen semmisítik meg. Karski ehhez az információhoz a lengyelországi zsidó földalatti ellenállás tagjai révén jutott, akiknek segítségével – élete kockáztatása árán – többször is látogatást tett a varsói gettóban és a bełżeci (egyes történészi vélemények szerint izbicai) haláltáborban. Hiába próbálta azonban felnyitni a szövetségesek szemét, csak a közönnyel találkozott. Amerikában A titkos állam története című óriási sikerű könyve tette elismert szerzővé, de Claude Lanzmann Soá című filmje révén világszerte is ismertté vált. Jan Karskit a Georgetowni Egyetem díszdoktorává avatta, a Virtuti Militari és a Világ Igaza kitüntetések birtokosa lett.

Mi lenne, ha írnék egy beszámolót arról, hogy a foci csodálatos gazdag világa miképp bővül egy új elemmel? A stadionokon kívüli meccsnézés őrületéről van szó. Gyakran többen nézik a mérkőzéseket fan zónákban, mint bent a stadionokban – fűzi gondolatait Zimányi Róbert G.  Németországban – ahol a fiatal szerző gyakornokként dolgozhatott egy nagy multinál - megismerte az új sport-buli helyszíneket. A felvetésből valóság lett. Végül elkészült egy könyv, címe: Góóól-öröm. Sikerlistás írás lett. Hogyan készült a könyv, az első kötetes szerző milyen nehézségekkel találkozott az írás és a kiadás kapcsán? Kitől kapott segítséget? Milyen csalódások, és egyben pozitív meglepetések érték? Erről számol be ez a rövid összefoglaló: személyes átéléssel, a tanácsnyújtás szándékával, az őszinte segíteniakarás hitével. Részlet a bevezetőből: „Bízzunk benne, hogy minél több emberhez eljut művünk (ennek érdekében tennünk is kell); a várható olvasók elgondolkodnak írásainkon és talán valamelyest mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy világunk jobb legyen, és több értékkel rendelkezzen a ma élő és a jövő emberei számára egyaránt!”

Ez a kötet, melyet kezében tart a Kedves Olvasó, elsőként összegzi a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom történetét. Kitűnő segítséget nyújt mindazoknak, aki a gazdag gyermek- és ifjúsági irodalmunkban kívánnak eligazodni, tájékozódni, felfedezni, újra felfedezni. Tanácsokat ad a szülőknek: milyen könyveket adjanak a gyerekeik kezébe. Emellett kiemelten ajánljuk, a pedagógusok, könyvtárosok és művelődési szakemberek, s az olvasni szerető fiatalok figyelmébe és szeretetébe.

 Ezt a könyvet egyaránt ajánlom szakemberek figyelmébe és bárkinek, akit érdekel az e-könyv. Nem azért íródott, hogy az e-könyvet népszerűsítse. Ez meglepheti a Kedves Olvasót, de ne ijedjen meg. Az sem célom, hogy bárkit elijesszek az e-könyvek használatától, vagy az e-könyvek ellenzőinek táborát – ha egyáltalán van ilyen – bővítsem. Nem azért adom közre az e-könyvvel kapcsolatosan külföldön – főként az  Amerikai Egyesült Államokban – felgyülemlett tapasztalat alapján megfogalmazódott kételyeket és kritikákat, mert technológia-ellenes volna a szemléletem. Nem hiszem, hogy az e-könyv az ördögtől való dolog volna. Ellenkezőleg. Azt szeretném, ha megtalálná helyét a magyar olvasóközönség körében, és minél több hazai könyvtárban hozzáférhető volna. Jó lenne azonban, ha a technológia megfelelő feltételek mellett– és éppen a nemzetközi tapasztalatokból okulva, idehaza a nyomtatott könyv világának jó hagyományait megőrizve kerülne az olvasók kezébe és a könyvtárak (virtuális) polcaira.

A XIII. század közepére a mongolok fél Európát leigázták, és Bécs kapuja előtt álltak. Meghökkentő dokumentumok tanúsítják, hogy a hatalmas emberáldozattal és pusztítással járó európai tatárjárást diplomáciai előkészületek és cselfogások kísérték, ezt Batu kán személyes követe és kémfőnöke, egy titokzatos angol végezte. Bár működésének és sajátos diplomáciai tevékenységének a nyomait Európa mind a mai napig magán viseli, az évkönyvek még a nevét sem őrizték meg az utókornak. Figurájára és életútjának nyomaira Gabriel Rónay bukkant rá egy kolostori krónikában. A magyar származású történész korabeli források alapján rajzolja meg a követ rendkívül érdekfeszítő, magasba ívelő pályafutását, lerántja róla a névtelenség oltalmazó leplét, amely mögé elrejtőzni igyekezett, és végigkíséri őt földrészeket és civilizációkat átszelő útján. Egy viharos és magával ragadó történelmi korszak eseményeivel a háttérben rekonstruálja hőse fantasztikus kalandjait előbb János angol király szolgálatában, majd örökös számkivetettként a Szentföldön, végül a félelmetes tatár hatalom képviselőjeként.A könyv, amelynek lapjain királyok és lovagok, hittérítő szerzetesek és tömeggyilkosok elevenednek meg, egy hányatott sorsú, különleges ember történetét meséli el, akit a kalandvágy Londonból a mongol sztyeppékre röpített, hogy azután az Európa elpusztítására készülődő vérszomjas hordák élén lássuk viszont.

A Tóbiás nevû entitás elõször 1997-ben egy repülõút során jelent meg Geoffrey Hoppe-nak. Tóbiás egy angyali létezõ, aki korábban már rengeteg létidõt töltött a Földön, és most visszatért azért, amit Õ úgy hív, hogy ?a tudatosság leghatalmasabb evolúciója, amit az emberiség valaha megélt?. Az Angyalok Útja egy allegória, amit Tóbiás mesél el Hoppe-on keresztül. Üzenetének esszenciája egy mondatban összefoglalható: a spirituális transzformáció kulcsa nem más, mint hogy átadod lényedet a teljes önszeretetnek, és elfogadsz mindent, amit a háromdimenziós valóságban megtapasztalsz. Az utazás története magával ragadó és felkavaró egyben, számos dolgot megvilágít a teremtéstõl napjainkig: miért indultak el az embereknek hívott angyalok erre a csodálatos útra? Mi ez a sok játszma, szenvedés, öröm a Földön? Tóbiás szavain keresztül a megoldás is egyszerûnek tûnik: A megvilágosodás abban a pillanatban létrejön, amikor azt mondod Vagyok-Aki-Vagyok, és szeretek mindent magamban, szégyenkezés nélkül, bûntudat nélkül, fenntartások nélkül, minden ?ha? és ?de? nélkül.

Ha eddig még nem találkoztál Kryon nevével, akkor érdemes ezzel a könyvvel kezdeni a vele való ismerkedést. Mint ahogyan a hangok oktávja is 12 hangot ölel fel, Kryon elozo 12 könyve is egy egységet alkot. Ez a 13. már úgymond eggyel magasabb oktávban beszél nekünk az Emberiség új korszakáról, amelybe most léptünk. Kryon egy szereto angyali energia, amit eredetileg Lee Carroll közvetített. Ennek a párosnak az üzeneteit már több mint két évtizede hallhatjuk, olvashatjuk, amelyek sokak számára nyújtottak magyarázatot változó korunkkal kapcsolatban. A Kryon könyveket eddig 25 különbözo nyelvre fordították le, emberek százezreihez szól lélektol, lélekig. Most a tizenharmadik könyvet tartod a kezedben Kedves Olvasó, amely fontos tanításokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi várható a bolygónkon a 2012-es fordulópontot követoen. Az Emberiség olyan tudatossági szintre lépett, amely még soha nem volt itt jelen a Földön. A világ változása ott rejlik a hírek mögött a mindennapokban, s akinek szeme van rá, láthatja ezt. Kryon abban segít minket, hogy más szemmel nézzünk mindarra, ami velünk és körülöttünk történik. Így rajzolódik ki az átalakult Emberiség. S ha néha elveszítjük hitünket, kétségbe esünk, Kryon gyengéd üzenetei segítenek újra megtalálni az élet szépségét mindenben.

A tájékozott politikusok, közéleti személyiségek és társadalomtudósok által is tényként kezelt nagy összeesküvés létezése kötelességünkké teszi a rendszerben, a társadalomban, a civilizáció egészében való gondolkodást. A XXI. század sorsa már nemcsak egyes emberektől és embercsoportoktól függ, hanem azoktól a rendszerektől is, amelyek meghúzták a cselekvés koordinátáit nem csak nemzetállamok, de az egész világ vonatkozásában. A rendszerhez kötődő társadalmi igazságtalanságok egyes emberek vagy embercsoportok elleni küzdelemmel nem változtathatóak meg. A pénzuralmi világrend egészét kell gyökeresen átalakítani ahhoz, hogy ennek a rendszernek a létrehozói és haszonélvezői ne fejezhessék be sikeresen a nagy összeesküvést, az egy központból irányított pénzhatalmi világrendszer bebetonozását, visszafordíthatatlanná tételét.  A pénzuralmi világrendben a pénzrendszernek rendelődik alá minden emberi tevékenység. Ez a rendszer az emberiség közös alkotása, de létrehozásában és a világra kényszerítésében meghatározó szerepe volt és van a szupergazdag bankárdinasztiáknak, akik ennek a rendszernek a legfőbb haszonélvezői. Ahol ez a pénzrendszer működik, ott ebben a kultúrában kifejlődött egydimenziós értékrendszer a meghatározó. A pénzrendszer veszi át a kalmár szellemiség és értékrend közvetítését a társadalmi lét minden szférájában. Kikényszeríti, hogy mindenki ennek a pénzben és kamatban gondolkodó értékrendnek megfelelően éljen és cselekedjen. Ma ez a pénzrendszer a szemitizmus legfőbb megtestesítője. A pénzuralmi világrendben élni kénytelen társadalmakban ez az értékrend – mint kikerülhetetlen szabályozó erő – zsidó embertársaink fizikai jelenléte nélkül is jelen lehet.

A XXI. században csaknem kétmilliárd keresztény és 800 millió mohamedán él Földünkön. A magukat zsidónak vallók száma mintegy 12–14 millió. Ebből is látható, hogy a zsidóság egésze létszámát tekintve egy viszonylag kis vallási és népi közösséget alkot, amely kevesebb, mint a Földünkön élő hétmilliárd ember egynegyed százaléka.A zsidóság, a judaizmus és a zsidó szervezetek befolyása azonban nem mérhető a zsidó öntudattal rendelkezők számával. Milton Himmelfarb amerikai zsidó író ezt így fejezte ki:„Minden zsidó tudja, hogy mennyire átlagember önmagában. Ha viszont együtt vesszük számításba őket, akkor nagy dolgokra képesek, és megmagyarázhatatlanok… A zsidók száma a világon kisebb, mint egy pici hiba a kínai népszámlálásban. Mi mégis nagyobbak vagyunk, mint a létszámunk. Nagy dolgok történnek körülöttünk és velünk.” A különböző országokban élő zsidó közösségek államot alkotnak az államban, és csak azt engedik be maguk közé teljes jogú tagként, aki genetikailag, etnikailag, vérségileg is hozzájuk tartozik. Szigorúan számon tartják, hogy saját törvényeik szerint ki számít zsidónak, és ki nem. Amikor a zsidó közösségek elkülönülnek, lényegében kizárják maguk közül mindazokat, akiket ők nem tartanak zsidónak. Vagyis szigorúan kirekesztő magatartást tanúsítanak. Ugyanakkor viszont a befogadó népektől elvárják, hogy azok ne tartsák számon azt, hogy ők zsidók, és őket minden szervezetbe pontosan ugyanolyan feltételekkel bocsássák be, mint ahogyan azt megtehetik a befogadó nemzethez tartozó személyek. Az emancipációnak és az integrációnak a legkisebb korlátozását is kirekesztésként ítélik el. De nemcsak a többség tudja kirekeszteni a kisebbséget, a kisebbség is ki tudja rekeszteni magából a többséget. Ezért ma már a maximálisan megszerveződött zsidó közösségek kvázi államot alkotnak az államban, amelynek a polgárai olyan privilégiumokat élveznek, amelyeket a többségi befogadó nemzet átlagpolgárai nem élvezhetnek.