Hodnotenie



Jazyk


Väzba


A magánytól az összetartozásig


A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak. Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez... Nekünk miért nem? Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása. A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!
Na stiahnutie
6,90 €

dostupné aj ako:

E-könyvészet


A kötet a digitális kultúra markáns szegmensének, az elektronikus könyvnek aktuális jellemzőit, gazdasági és társadalmi hatásait mutatja be interdiszciplináris megközelítésben. A mű felvázolja az elektronikus könyv megjelenési formáinak kategorizálását, elérhetőségének módjait, az e-book jelenséget körülvevő kiadói és terjesztési konstrukciókat, a kibontakozó e-könyvészet szabályszerűségeit. A szerzők abban kívánnak segítséget nyújtani, hogy olvasóik közérthetően megfogalmazva, ugyanakkor tudományos alapokon ismerkedhessenek meg a digitális platformon létrejött – folyamatosan fejlődő – színes tartalomkínálattal. A könyv utolsó fejezete (Függelék) PDF formátumban letölthető.
Na stiahnutie
2,79 €

Diktatúra 2.0


„Elgondolkodtató utazás napjaink félelmetes diktatúráiban.” Az arab tavasz a diktatúra és a demokrácia közti csata szédületes momentuma volt. Szírián és Jemenen tüntetések söpörtek végig, miközben Egyiptomban, Tunéziában és Líbiában diktátorok fejei hullottak. Ugyanakkor az arab világ csak az egyik front az elnyomás elleni harcban, amely Venezuelától Kínáig, Oroszországtól Malajziáig, illetve Ukrajnától Burmáig terjed. Ha meg akarja tartani a hatalmát, tucatnyi ország autokrata rezsimének előre nem látott és pusztító veszéllyel kell szembenéznie: a saját állampolgáraival. William J. Dobson, az elismert újságíró, kitűnő elemzésében egy bennfentes jártasságával tárja fel a mai autokrata rezsimek belső működését és a szabadság jövőjéért vívott küzdelem kulisszái mögé is bepillantást nyújt. Noha a kötet más országok állampolgárainak szabadságért vívott küzdelmeiről szól, számunkra is fontos tanulsággal szolgál arról, hogyan őrizhetjük meg saját függetlenségünket.
Na stiahnutie
10,65 €

dostupné aj ako:

Az oknyomozó közgazdász


Szegényebbek vagy gazdagabbak leszünk tíz év múlva? Mit tehet egy kis ország a világgazdaság háborgó tengerén? Milyen a jó gazdaságpolitika? A szakemberek mondják a magukét. A mindennapok embere azonban, még ha akarja is, csak nehezen tudja követni a közgazdászok és a gazdaságpolitikusok magasröptű vitáit. Tim Harford, az oknyomozó közgazdász elhatározta, hogy érthető nyelvre fordítja a gazdasági összefüggéseket. Élvezetes és szórakoztató párbeszédre invitál, hogy rávilágítson a bonyolultnak tűnő gazdasági folyamatokra, különösen azok legújabb pszichológiai vonatkozásaira. Tim Harfordnak a HVG Könyvek gondozásában eddig megjelent kötetei: A leleplezett gazdaság, Az élet rejtett logikája, Az alkalmazkodás logikája.
Na stiahnutie
9,89 €

dostupné aj ako:

Agyament gondolkodás


Miért húzta le az ausztrál orvos a veszélyes baktériumokkal teli lombikot? Hány életet mentene meg egy vezető nélküli autó? Miért olyan nehéz kimondani, hogy „nem tudom”? Miért hívják fel a figyelmet a nigériai emailes csalók, hogy Nigériából írnak? Steven D. Levitt és Stephen J. Dubner a Lökonómia (Freakonomics) című könyvük után ismét a dolgok mélyére néznek. Azokba a gondolkodási mechanizmusokba vezetnek be, amelyek révén egy kissé termékenyebben, kreatívabban és racionálisabban gondolkodhatunk – vagyis elsajátíthatjuk az agyament gondolkodást. A közgazdász-újságíró páros egy merőben új probléma-megoldási módszert körvonalaz, legyen szó üzletről, jótékonykodásról, sportról, politikáról vagy átfogó, globális reformokról. A lebilincselő történetmesélés és a rendhagyó elemzés rájuk jellemző egyvelegével mindent megvizsgálnak, mindezt annak érdekében, hogy a világ és saját magunk problémáira jobb kérdésekkel és még jobb ötletekkel rukkolhassunk elő.
Na stiahnutie
11,41 €

A filozófia rövid története


„Az ?egész (nyugati) filozófiatörténet áttekintése Szókratésztól Peter Singerig rövid szellemi életrajzok formájában – embert próbáló feladat. az, hogy Warburtonnak (az open university docensének, a Philosophy bites podcast szerzőjének) ez ilyen jól sikerült, bámulatra méltó teljesítmény.”Guardian "Warburton érthetővé teszi a filozófiát, miközben gondolkodásra, vitára, érvelésre és kérdezésre buzdít. Negyven rövid fejezetben ismerteti a filozófiatörténet legjelentősebb ideáit: a nagy gondolkodók életéből és halálából vett érdekes, gyakran meglepő történeteken keresztül vezet be bennünket a filozófiatörténet rejtelmeibe – az ókortól (amikor a legfőbb téma a szabadság és a lélek kérdése volt) Peter Singerig, aki a mai embert nyomasztó filozófiai és etikai kérdésekről beszél. „Nigel Warburton könyvének varázsa abban rejlik, hogy mindenki számára érthető. Warburton egyesíti magában Gombrich szabatos megfogalmazását és a könnyű befogadhatóságot. Különleges tehetsége van a bonyolult problémák feloldásához.”Time Out
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

A terrorista fia


Nem véletlen, hogy a gyilkos gyűlöletet tanítani kell – sőt erőnek erejével kell az emberekbe oltani. Ez az érzés ugyanis nem természetes jelenség, hanem hazugság. Hazugság, amelyet újra és újra elhitetnek azokkal, akiknek jóformán semmijük sincs, és akik nem ismerhetnek meg más világnézetet. Hazugság, amelyben apám is hitt, és amelyet velem is szeretett volna elhitetni. Az egész életem azzal telt, hogy próbáltam megérteni, miért lett apám terrorista, és nyomasztott a tudat, hogy a terrorizmus nekem már a véremben van. Engem a fanatizmus bűvöletében neveltek, mégis az erőszakmentesség mellett döntöttem.” Zak Ebrahim hétéves volt, amikor apja, El-Sayyid Nosair lelőtte Meir Kahane rabbit, a Zsidó Védelmi Liga vezetőjét. Miközben Nosair börtönbüntetését töltötte, segített megtervezni a World Trade Center elleni, 1993-as bombatámadást. E nem mindennapi könyvben végigkövethetjük, milyen utat járt be Zak, míg sikerült végleg maga mögött hagynia apja szörnyű örökségét. Jeff Giles regényíró, újságíró. Jelentek meg cikkei a Rolling Stone magazinban és a Newsweekben.
Na stiahnutie
4,82 €

dostupné aj ako:

Párnafilozófia


Utazni jó. Új világokat felfedezni, beszippantani az ismeretlen illatokkal teli levegőt, belemerülni az idegen hangok és neszek kavalkádjába. Elveszni egy addig sosem érzett íz harmóniájában. Szembesülni a ténnyel, hogy mi minden létező van a szűk életterünkön, a mindennapi rutinon túl, amit látni, érezni, tapasztalni kell. S amint átadjuk magunkat ennek a felismerésnek, az út már önmagunkhoz vezet. Egy nem kevésbé izgalmas, de még több tanulsággal járó utazáshoz, valódi önmagunk megismeréséhez. Ha rálépünk erre az ösvényre, hosszú út vár ránk. De puha párnaként ott lesz velünk a bölcsesség a botlásoknál és zuhanásoknál, a csatákban és a pihenőknél is, mikor leülünk gyönyörködni lelkünk varázslatos tájaiban. S az út végén, ahol levetkőzzük elnyűtt bőreinket, az újjászületés vár. A megismerés csodája. És újabb utazások, melyekben életünk úgy talál otthonra bennünk, mint ahogy jólesően belefúrjuk fejünket egy tevékeny nap végén rojtos-csücskös puha párnánkba. "A Párnafilozófia a keresőknek szól, azoknak ad kapaszkodót, akik eltévedtek a széteső közösségek labirintusában. Feltárja a belső mintákat, amelyek meghatározzák döntéseinket. Megmutatja létünk három síkját: testi, lelki és szellemi valóját. Elvezet a felismeréshez, hogy titkokban gazdag, csodálatos lények vagyunk, akik alkotunk, és a lehetőségek bármikor hozzáférhető tárháza van bennünk. Sólyom Anna kézen fogja olvasóit, és velük együtt járja az utat ehhez az ismeretlen, belső térhez. Pont azért hiteles, mert maga is kereső ember, aki tapasztalatai által találta meg a kiutat a magány labirintusából. Ezt mutatja be és kínálja olvasóinak is. A Párnafilozófia elindít az önmagunk és életünk felderítéséhez vezető úton. Járni azonban nekünk kell. És egy útikalauz segítségével sokkal könnyebb. Induljon el, kedves Olvasó! Érdemes!" (Tolvaly Ferenc) 
Na stiahnutie
6,34 €

dostupné aj ako:

Zápas o uvozovky: interpretační rámce a repertoár jednání pro-romského hnutí v letech 1989–2007


Kniha pomocí teoretického aparátu studia sociálních hnutí popisuje vývoj interpretačních rámců a rámovacích procesů romských a pro-romských aktivistů v České (a Československé federativní) republice po roce 1989.
Na stiahnutie
11,50 €

dostupné aj ako:

1000 ukrajinských slovíček


Praktická knížka se stane dobrým pomocníkem při učení a procvičování ukrajinských slovíček. Na veselých obrázcích, jež znázorňují běžné životní situace, najdete názvy věcí, se kterými se denně setkáváte. Každý tematický celek je pak doplněn jednoduchými frázemi ze života, které můžete potřebovat. V závěru se nachází souhrnný česko-ukrajinský slovník se všemi slovy z knížky a poznámky k ukrajinskému jazyku, původu a výslovnosti.
Na stiahnutie
6,62 €

dostupné aj ako:

A hatalom képzelete


Mennyire süllyedt a múlt mélyére az államszocializmus korszaka? Mintha az egész akkori világ egyszerre veszne el Muhi és Mohács messzeségébe, közben reflexei, szokásai a mai napig meghatározóak, sokszor anélkül hogy ezzel egyáltalán tisztában lennénk. György Péter új könyvében az emlékezet antropológusaként ered a közelmúlt nyomába; az 1957 és 1980 közötti időszak kulturális közegeinek hatalomjátszmáit, attitűdjeit és mentalitásait vizsgálja textusok és kontextusok együttes elemzésével. Mit tudunk kezdeni a Kádár-korban ünnepelt, megbecsült, mára azonban antikváriumok mélyén porosodó életművekkel? Mit kezdenek velünk ezek a szövegek és festmények? Miképpen közvetítette a kor absztrakt-pragmatikus ideológiáját a film? Milyen máig ható következményei vannak az akkori építészeti vitáknak? Milyen volt a kulturális és mindennapi tér abban a világban, amelyben olybá tűnt, megáll az idő?
Na stiahnutie
7,86 €

A Seuso-kincs


A Seuso néven ismertté vált, felbecsülhetetlen értékű római kori ezüstlelet dísz- és kisebb részben használati edényekből áll. A kincs minden bizonnyal nem egy időben, nem egy helyen, és mai értelemben nem egy megrendelő számára készült. A tárgyakat azonban valamennyi ideig együtt használták vagy díszítették vele az étkezések színhelyét, s néhány darabjukat tudományos bizonyíték szerint is együtt rejtették el. Azt, hogy ki volt Seuso, nem tudjuk. Neve a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket ábrázoló medalionjának köriratában olvashatjuk. Csak abban lehetünk bizonyosak, igen gazdag, előkelő ember lehetett, hiszen ajándékba nagy és súlyos ezüsttálat kapott, családos volt és minden bizonnyal emeletes villában lakott a Pelso tóhoz, azaz a Balatonhoz közeli birtokán. Nevét csak a róla elnevezett, vadászjelenetekkel díszített tálon olvashatjuk, egyéb írásos emléket nem ismerünk róla. Feltételezett lakhelye, a III. században Szabadbattyán határában épült – és 374-ben a barbárok támadásában elpusztult és 1993-ban részlegesen feltárt – római kori villa pompás termeivel és falfestményeivel császári fogadásra is alkalmas volt... A történelem nagy rejtélyei című sorozat e-könyvben is megjelent kötetéből mindent megtudhatunk a IV. századból származó Seuso-kincsek eredetéről, történetéről, magyarországi kapcsolódásáról, kalandos, krimibe illő eltulajdonításáról, külföldre viteléről, visszaszerzésének főbb állomásairól.
Na stiahnutie
2,23 €

Horthy Miklós


Horthy Miklós a XX. századi magyar történelem egyik ellentmondásos alakja. Személye és tevékenysége az első világháború utolsó éve óta közéleti viták tárgyát képezi. Alapvetően, de nem kizárólagosan mindig a fennálló politikai hatalom határozta meg, ideológiai és politikai szempontokat követve, hogy mit és miért kell, vagy éppen illik gondolni Horthy Miklósról.Ezzel magyarázható, hogy a történeti feldolgozások között egyaránt találhatók példák a volt kormányzó megbélyegzésére, leleplezésére, vagy éppen az idealizálására, felmentésére törekvő leegyszerűsítő-mitizáló történetírásra. Idővel megjelentek a professzionális, tudományos munkák is, amelyek Horthy megértésére, szerepének, döntéseinek és az ezek mögött megbúvó motivációinak körültekintő rekonstruálására, magyarázatára törekednek.Turbucz Dávid munkája, amely saját kutatásai mellett a publikált dokumentumok széles körére és a rendelkezésre álló szakirodalomra támaszkodik, Horthy Miklós életének, államfői tevékenységének tudományos ismeretterjesztő jellegű, rövid és közérthető áttekintésére vállalkozik. Ellentmondásos megítélése okainak, főbb jellemzőinek bemutatása miatt Horthy Miklós életének bizonyos fejezeteit kissé hangsúlyosabban mutatja be.A bővített, javított kiadás számos részlettel gazdagítja az első kiadásban megrajzolt Horthy-képet, ezen felül a kultuszépítés folyamatát új, különálló fejezetben dolgozza fel, amelynek részét képezi a korszak legfontosabb Horthy-ábrázolásainak listája is.
Na stiahnutie
4,79 €

Gömbös Gyula


Gömbös Gyulát — Horthy Miklós kormányzó és Bethlen István miniszterelnök mellett — a két világháború közötti Magyarország harmadik legbefolyásosabb politikusaként tartják számon – okkal. Gömbös jelentősége elsősorban abban rejlett, hogy a nemzeti (jobboldali) radikális irányzat „vezéreként” jelentős hatást gyakorolt társadalmi csoportok politikai mentalitásának alakulására. Nemcsak tetteivel és politikai gyakorlatával, de az utóbbit meghatározó politikai felfogásával is.Vonyó József tudományos igénnyel, de népszerű formában megírt könyve elsősorban arra keres választ, milyen volt Gömbös személyisége, miként alakultak politikai nézetei és azok hogyan befolyásolták politikai tetteit. A szerző nemcsak ismertetni akar, hanem mindenekelőtt megérteni. Megérteni, hogy miért döntött adott módon az adott helyzetben; mi motiválta abban, hogy minden áron hatalmi pozícióba kerüljön; és miként bánt azzal, amikor már birtokában volt. A kötetnek az is célja, hogy megértse: miért éppen ő vált ki és jutott vezető szerephez különböző helyzetekben, holott az általa irányítottak között nagy számban akadtak magasabb rangú, képzettebb katonatisztek, majd nála sokkalta felkészültebb politikusok?A megértés nem kritikátlan elfogadást jelent a szerző részéről, inkább a jelenségek okainak feltárását, azt a szándékot, hogy beleélje magát hőse helyzetébe, és az ő korának viszonyait, az őt ért szellemi, egzisztenciális, érzelmi hatásokat mérlegelve értékelje szavait és tetteit. A rendelkezésére álló lehetőségek, alternatívák ismeretében ítéli meg, hogy helyesen minősített-e helyzeteket Gömbös, és megfelelő megoldásokat választott-e. Arról sem feledkezik meg, hogy milyen folyamatokat generált, erősített fel vagy fojtott el egész politikai tevékenysége – halála után is befolyásolva ezzel az ország sorsának alakulását.Gömbös megítélése máig vitatott. Törekvései figyelmet és minden korabeli magyar vezető politikusénál több és hevesebb, egymással is feleselő érzelmi reakciót váltottak ki. Egyesek héroszként, magyar sorskérdések legvilágosabb megfogalmazójaként és azok megoldására egyedül hivatott, emberfeletti adottságokkal rendelkező lényként dicsőítették. Mások ellenben a sátáni erők képviselőjeként emlegették, aki a korszak két jobboldali diktátora, Mussolini és Hitler példáját követve döntötte romlásba Magyarországot.
Na stiahnutie
4,79 €

Dávid és Góliát


Dávid és Góliát története azóta az esélytelen kisemberek és a sebezhetetlen óriások közötti küzdelem jelképévé vált. Dávid győzelme valószínűtlen és csodával határos. A fiúnak nem volt esélye. Vagy mégis? Malcolm Gladwell megkérdőjelezi az akadályok és hátrányok szerepéről kialakított elképzeléseinket, és újraértelmezi, mit jelent a diszkrimináció áldozatának lenni, elveszíteni egy szülőt, középszerű iskolába járni, vagy egyéb látszólagos hátránnyal indulni az életben. Ezek a lebilincselő történetek szemléltetik, milyen sokszor fakadnak világunk szépségei és jelentős értékei megpróbáltatásokkal teli élethelyzetekből.
Na stiahnutie
9,89 €

dostupné aj ako:

A hős


Tudni akarod, miért születtél ide, a Földre? …Van benned valami különleges. Valami, amire születtél, és ami különbözik hétmilliárd embertársunk feladatától. Képzeld el, mi lenne, ha létezne egy térkép, amelyik megmutatná, hogyan juthatsz el onnan, ahol jelenleg vagy, az elképzelhető leggazdagabb, legteljesebb és legkáprázatosabb életig, amelyben csak részed lehet. Képzeld el, hogy ez a térkép feltüntetné az ide vezető út minden egyes lépését; megmondaná, hogyan győzheted le a felmerülő akadályokat; miként küzdheted le a nehézségeket, és dacolhatsz a csapásokkal, és megmutatná, hogy minden szükséges képesség és tulajdonság rendelkezésedre áll a győzelemhez. Nos, pont ilyen térképet tartasz a kezedben. Életed térképét – a nagyszerűség felé vezető út térképét. A mai világ tizenkét legsikeresebb embere követte már ennek a térképnek az útmutatásait. Most megosztják velünk úti tapasztalataikat, és ennek nyomán kiderül, hogy mindannyian születésünktől kezdve megkaptunk mindent legmerészebb álmaink valóra váltásához; ezáltal tehát teljesíthetjük küldetésünket, örökké tartó boldogságra lelhetünk, és a szó szoros értelmében megváltoztathatjuk a világot. Ezért vagy itt, a Földön.
Na stiahnutie
12,37 €

dostupné aj ako:

Elemedben vagy? - Az alkotó elem 2.


Ismerd meg önmagad, fedezd fel rejtett képességeidet! Sir Ken Robinson, a kreativitás, az innováció és a humán erőforrások szakértője új kötetében szellemes és inspiráló történeteket mesél olyan emberekről, akiknek sikert és hírnevet hozott alkotó elemük megtalálása: Ellen McArthur például megdöntötte az egyszemélyes Föld körüli vitorlázás világcsúcsát, David Oligvy pedig skóciai tűzhelyárusból lett „a reklámszakma atyja”. Rengeteg tanulsággal szolgálhat a hétköznapi emberek élete is, például azé a férfié, aki feladta informatikusi karrierjét, hogy szenvedélyének, a bűvészetnek hódoljon, vagy azé a fejletlen karokkal született asszonyé, aki sportmasszázs-terapeutaként dolgozik, a lábával gyúrva pácienseit. E történetek szereplőnek természet adta tehetsége és kreativitása összhangban áll azzal, amiért lelkesedni tudnak, és mindezeket személyes céljaik szolgálatába állították. Példájukat te is követheted. Mindegy, hány éves vagy, mivel foglalkozol, és milyen helyzetben vagy éppen, a könyv hasznos eszközei, technikái, tanácsai és gyakorlatai segíthetnek az önmegvalósításban és a boldogság elérésében.
Na stiahnutie
9,89 €

dostupné aj ako:

Oriental Mythology


Explore the power of myth as it flowered in AsiaIn this second volume of The Masks of God — Joseph Campbell's major work of comparative mythology — the pre-emimenent mythologist looks at Asian mythology as it developed over the course of five thousand years into the distinctive religions of Egypt, Mesopotamia, India, China, and Japan. The Masks of God is a four-volume study of world religion and myth that stands as one of Joseph Campbell's masterworks. On completing it, he wrote: Its main result for me has been the confirmation of a thought I have long and faithfully entertained: of the unity of the race of man, not only in its biology, but also in its spiritual history, which has everywhere unfolded in the manner of a single symphony, with its themes announced, developed, amplified and turned about, distorted, reasserted, and today, in a grand fortissimo of all sections sounding together, irresistibly advancing to some kind of mighty climax, out of which the next great movement will emerge.This new digital edition, part of the Collected Works of Joseph Campbell series, includes over forty new illustrations.(Comparative Mythology: Ancient Egypt, Hinduism, Buddhism, Jainism)Original release date: 1961
Na stiahnutie
7,86 €

A szűkösség pszichológiája


Miért van az, hogy a sikeres emberek az utolsó pillanatig halogatják a teendőiket? A szegények mindig szegények maradnak? Mi az oka, hogy bizonyos szervezetekben állandó tűzoltómunka folyik? Miért olyan nehéz a magányosoknak új kapcsolatot létesíteni? Első pillantásra nem sok összefüggés fedezhető fel e kérdések között. Ám Sendhil Mullainathan és Eldar Shafir bebizonyítja, hogy mindegyik probléma abból a gondolkodásmódból fakad, amelyet a szűkösség kényszerít ránk. A szűkösség mindenkiben, akinek a szükségesnél kevesebből kell gazdálkodnia, hasonló mentális állapotot idéz elő. A viselkedéstudomány és a közgazdaságtan legújabb kutatási eredményeit felhasználva a kötet szerzői feltárják, miképpen szűkítheti be látókörünket és torzíthatja döntéseinket az az állapot, amikor a kelleténél kevesebbel rendelkezünk pénzből, élelmiszerből vagy időből. Ha rászánjuk magunkat, és a szűkösség által meghatározott stratégiák jegyében kezdünk gondolkodni, elégedettebben és sikeresebben szállhatunk szembe a modern élet kihívásaival.
Na stiahnutie
10,65 €

dostupné aj ako:


Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.