Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Szemlélődő lelkigyakorlat


Sok ember a lelke mélyén vágyódik, kutat Isten után. Keresi a lehetőleg egyszerű, spontán és közvetlen kapcsolatot Istennel. A szerző sokéves lelkigyakorlatvezető munkájának személyes tapasztalatát adja közre ebben a könyvben. Tíz egységben, lépésről lépésre vezet Isten valóságának, jelenlétének közvetlen tapasztalatához. Ez a gyakorlati kézikönyv bevezetést adhat egy zárt lelkigyakorlathoz, amikor egy időre csendben visszavonulunk, de alkalmas „hétköznapi lelkigyakorlat” végzéséhez is.
Na stiahnutie
7,04 €

Tudatmódosítás


A tudatbefolyásolás jelenlegi gyakorlata A gyakorlati alkalmazás szempontjából tudatbefolyásoló agykontrollnak azokat a módszereket tekinthetjük, amelyeket a célszemély tudomása és hozzájárulása nélkül rejtve alkalmaznak azért, hogy magatartását megváltoztassák. Erre sor kerülhet olyan helyeken, mint a célszemély otthona, és eddig leginkább a sajátjának tartott észbeli, lelki tevékenysége, agyműködésének egésze. Mindez megkülönbözteti az agykontrollal végrehajtott bűnözést a szokásosnak és jogszerűnek tekinthető társadalmi behatástól. A normális szexuális kapcsolatot is bűncselekménnyé alakítja át az önkéntesség helyébe lépő erőszak. A tudatbefolyásolás egyik formája, amikor működtetői a nyilvánosság tereit használják a célszemély zaklatására. Ilyen lehet az utca, az internet, az elektronikus és a nyomtatott tömegtájékoztatás. Az irányítóknak a látókörébe kerülhet találomra is egy személy. Ez akkor alakul át agykontrollá, amikor megfigyelése rendszeressé válik, és zaklatását kombinálják a személyes információk megszerzésével. A cél tehát totális megfigyelés alá helyezni egy személyt, és az így szerzett információkat felhasználni tudatának és magatartásának befolyásolására. A megfigyelési eszközök a telefonlehallgatástól a lakásokba, valamint az autókba elhelyezett audiovizuális „poloskáktól” és az internet ellenőrzésétől egészen a legfejlettebb műbolygós megfigyelésig, a szuperérzékeny elektromágneses érzékelőrendszerek komputeres elemzéséig terjednek, beleértve az implantátumoknak az emberek testébe való – hozzájárulásuk nélkül történő – beültetéséig. A célszemély ingerléséhez felhasználják a zaklató telefonhívásokat, az utcai megfigyelést, híresztelések terjesztését, az elektromos megvilágítás manipulálását, az internetes üzenetek zavarását, a mikrohullámú eszközök és az akusztikus fegyverek bevetését, az elektronikus és nyomtatott tömegtájékoztatásban elhelyezett üzeneteket, hangok továbbítását, amit csak a célszemély hall, továbbá az agyműködés közvetlen stimulációját. Vannak olyan áldozatok, akiket gyermekkorukban kínzással kondicionáltak, rendszeresen hipnotizáltak és elektrosokkoltak, vegyszerekkel és kábítószerekkel, valamint beültetett szerkezetekkel zaklattak. Ezeket az agykontroll-technológiákat és -technikákat túlnyomórészt olyan polgárokon alkalmazták, akiknek erről nem volt tudomásuk, és akik
Na stiahnutie
9,27 €

Éld meg Isteniséged


Ez a könyv témáját és íróját tekintve is igazi kuriózum. Adamus Saint-Germain hazánkban még kevéssé ismert, pedig világszerte milliók olvassák és hallgatják közvetített üzeneteit. Most a magyar olvasók is megismerhetik az Új Energiával és az Új Tudatossággal kapcsolatos tanításait. Adamus minden szavával arra bátorít, hogy tekintsük életünket egy izgalmas kalandnak, engedjük el régi meggyõzõdéseinket és hiedelmeinket, és kezdjük el végre megélni azt, akik valójában vagyunk.
Na stiahnutie
4,48 €

dostupné aj ako:

Ember, természet, gazdaság, környezet Komárom-Esztergom megyében


Ember, természet, gazdaság, környezet  Tudományos szerkesztő: Anton Attila  Szerkesztő: E. Nagy Lajos  Az egyes témák tudós szakértőinek tollából született tanulmányok arra kérdésre keresik a választ, amit a történelem során újra és újra fölteszünk magunknak: hogyan élhet együtt az ember, a természet része, magával a természettel? Hogyan használhatja helyben okosan és fenntartható módon a maga javára a környezet erőforrásait, más fajok és életfeltételeik jóvátehetetlen károsítása nélkül?  A kötetben szemügyre vett, nagyjából a mai Komárom-Esztergom megye határai között található terület több szempontból is különleges figyelmet érdemel. A Komárom-Esztergomi síkság, a Tatai-medence, a környező domb- és hegyvidék, a Duna vonala közösek abban, hogy egészen a vértesszőlősi előember megjelenésétől kezdve hosszú ideje funkcionálnak kedvelt emberi élettérként. Ilyen időtávra nyúlik vissza tehát az emberi tájhasználat a térségben – ami kezdetben persze csak a hévvizes barlangok igénybevételét, a kezdetleges tűzhasználatot és a kevéssé intenzív gyűjtögetést-vadászatot jelentette. Ám az emberi jelenlét a 20-21. századra a természeti erőforrások intenzív használatába, erős ipari és mezőgazdasági tevékenységbe, és ezek révén - olykor totális - tájalakításba fordult; nem mindig előnyére. A természeti potenciállal való „gazdálkodás” – a legfontosabb elemek pontos számbavétele, feltárása mellett – egyben a táj átalakítását, a táj- és természethasználat különféle módjait is jelenti, valamint annak a felelősségnek a vállalását, hogy az emberi beavatkozások kontrollálása és azok következményeinek esetleges korrekciója a jövőt szolgáló erőforrások megőrzésének eszköze. A könyvből egy sok oldalról körüljárt komplex esetpélda is megismerhető, amely egy tájseb anatómiájára és arra hívja föl a figyelmet, hogyan gyógyítható a vörösiszappal terhelt természet – hulladékhasznosítással.
Na stiahnutie
6,08 €

1956 - A magyarok harmadik útja


1956 magyar forradalma lépés volt a világ egész jövőjét érintő harmadik út irányába. Ez a korán jött forradalom akkor nem érhette el célját. Az állammonopolista diktatúrán alapuló kommunista reálszocializmus csődje nem jelenti azt, hogy a szervezett pénzhatalom diktatúráján alapuló pénzuralmi rendszer ne lenne maga is zsákutca. Mind az állammonopolista, mind a magánmonopolista uralkodó osztály azt hirdeti, hogy nincs harmadik út. Harmadik út valójában létezik, ez pedig a gazdasági és politikai monopóliumtól mentes önrendelkező társadalom, amelyben mindenki rendelkezik a személyes szabadság anyagi feltételével, az emberiség közös tevékenysége alapján létrejött vagyon ráeső részével, és a saját teljesítménye alapján létrejövő vagyonnal. 1956 magyar forradalma elindította azt a folyamatot, amely meggyőzte a világ népeit arról, hogy az egyes emberek és nemzetek szabadságjogait, önrendelkezését semmibe vevő önkényuralmi állammonopolista szocializmusnak – a kommunista típusú reálszocializmusnak – el kell pusztulnia. Ha vissza akarjuk állítani az egyes ember egyéni és közösségi szabadságjogait, akkor meg kell törni mind a szervezett magánhatalom, mind a szervezett közhatalom monopoluralmát. 1956-ban a magyar társadalom ebben az irányban tett nagy jelentőségű lépést. Ezért érezzük úgy, hogy amikor ismét válaszút elé került az emberiség, vissza kell nyúlnunk 1956-hoz, és Bibó Istvánnal egyetértésben mi is azt gondoljuk, hogy továbbra is feladatunk a magyar forradalom törekvéseinek ébrentartása, e forradalom nemes és előremutató céljainak a megőrzése mind a feledéstől, mind az elszürküléstől. 1956-ban nemcsak a magyar nép, de az egész emberiség jövőjéért is folyt a küzdelem. A magyar nép túlnyomó része 1956-ban arról volt meggyőződve, hogy forradalomnak a részese. Ez kezdettől fogva így élt a magyar társadalom tudatában, függetlenül attól, hogy milyen meghatározást kényszerítettek rá a pártállami politikusok, udvari történészek és megélhetési gondolkodók. A magyar nép a forradalom élményét adta tovább utódainak. Fentebb már kísérletet tettünk a forradalom különböző értelmezéseinek megfogalmazására. Forradalomra rendkívüli helyzetben kerül sor, amikor hirtelen kisülnek a felhalmozódott feszültségek, amikor az alul lévők egy rövid időre átveszik önmaguk sorsának alakítását. Az évek alatt összekuszálódott szálak hirtelen elvágásáról van szó. Ha a forradalom alatt a minden egyes ember nagyobb önrendelkezését, az emberiség közös erőfeszí
Na stiahnutie
9,27 €

A pénz diktatúrája


Ha kellő létszámú kortársunk értené a kamatszedő hitelpénzrendszer működését, hogy az milyen módszerekkel, mennyire aránytalanul gazdagít egy kis létszámú bankárkasztot, miközben egész népeket taszít adósságfüggésbe, továbbá hogy a pénzkartell nemcsak pénzügyeiket, gazdaságukat, de tömegtájékoztatási rendszerüket is ellenőrzi, akkor már hatékonyan lehetne fellépni a közpénzrendszer visszaállítása érdekében.Ha valaki azt is megérti, hogy a föléje nőtt pénzhatalom viszonylag egyszerűen megdönthető, hogy nincs másra szükség, mint a pénz kibocsátásának és forgalomba hozatalának a közösség – a társadalom egészét képviselő demokratikus állam, az Országgyűlés és a kormány – ellenőrzése alá való visszahelyezésére, a pénzkibocsátás magánmonopóliuma megszüntetésére, akkor megreped a tudatlanság kősziklája, az az alap, amelyre ez a pénzhatalom épült. Bármennyire hihetetlennek tűnik, de ily módon fel lehet számolni a pénzkartell világuralmát. Valódi rendszerváltás akkor lesz Magyarországon, ha a pénzrendszer irányításának életbevágóan fontos közügye ismét a köz – azaz a demokratikus állam és társadalom – ellenőrzése alá kerül, ha áttér az ország a magánpénzrendszerről a közpénzrendszerre. Földgolyónk, a levegő, a víz, a termőföld, úthálózatunk és a gazdasági élet útrendszere – a pénzrendszer – is csak köztulajdonban lehet, hogy működhessen az egyéni teljesítményt az azonos esélyek alapján kibontakoztató piacgazdaság és politikai megfelelője: a nem formális, hanem tartalmi demokrácia. Csak az uzsorajövedelmet biztosító magánpénzteremtés és kamatmechanizmus megszüntetésével lehet beindítani a tartós gazdasági növekedést, felszámolni a munkanélküliséget, az inflációt, és visszaállítani az értékteremtő munka és teljesítmény becsületét. Csak a pénzrendszer demokratizálásával lehet megszabadulni a ránk telepedett pénzmonopólium jelenlegi diktatúrájától, amely a demokratikus formák és látszatok mögé bújó arctalan uralom, de amely ugyanolyan könyörtelenül leigázza és megalázza az embereket, mint a nyílt – fizikai erőszakra – támaszkodó diktatúra. Csak a népszuverenitást helyreállító közpénzrendszer bevezetésével lehet kikerülni a jelenlegi morbid és dekadens uzsoracivilizációból és áttérni egy egészséges emberközpontú társadalomra Magyarországon is.
Na stiahnutie
9,27 €

Orwellia


„Ha látni akarja a jövőt, akkor képzeljen el egy csizmát, amint az ember arcát tiporja – örökké.” – (Orwell) E kötetnek a címe – Orwellia – a George Orwell világsikerű könyveiben megismert utópikus társadalomra és világbirodalomra utal. A XXI. század utópikusnak tűnő állama, a pénzhatalom magánbirodalma – Orwellia – azonban nem utópia, hanem létező valóság. Ahogy a cukor eltűnik a pohár vízben, úgy létezik rejtőzködve ez a világbirodalom a látható államok nemzetközi rendszerében. A háttérhatalomnak ez a privatizált impériuma globális diktatúraként működik, s napjainkra a kibontakozó új világrend modern leviatánja lett. Orwelliában a hatalom a pénz- és korporációs oligarchia kezében van. Az tartja kézben a „piacnak” nevezett szervezett pénzügyi hatalmat. A korábban a társadalom és a közérdek szolgálatában álló nemzetállamot saját szolgáltató intézményévé alakította át. Ez a nemzetek feletti oligarchia gondosan felügyel arra, hogy a hatalom gyakorlása globálisan – valamint az egyes államokon belül is – mindig a saját emberei kezében legyen. Ma már e csatlós államok szervezik azokat a zsoldos seregeket, amelyek szükség szerint a föld bármely részén bevethetők. Ez a privatizált világbirodalom gondoskodik tisztségviselői kiképzéséről, akik a zsoldos hadseregek parancsnokaiként és kollaboráns helytartókként közreműködnek az önrendelkezésért és nemzeti érdekérvényesítésért küzdő mozgalmak féken tartásában, Orwellia tartományainak a működtetésében. A globális magánpénz-monopólium rendszerében működő kamatautomatizmus aránytalan előnyben részesíti a tulajdonos réteget: a pénz- és korporációs oligarchia tagjait. Ez a szűk érdekcsoport integrált elitet alkot, amelynek legfontosabb tagjai a nemzetközi beruházó bankárok, a szupergazdag bankárdinasztiák családi holdingokban és alapítványokban tartott kollektív magántulajdonukkal, tagjai továbbá a mamutkorporációkat működtető és aránytalanul megfizetett menedzserréteg, valamint a pénz- és korporációs oligarchiát kiszolgáló kormányzatok, pártok és politikusok. A háttérben működő globális elit hatalmának forrása az immáron világméretűvé növekedett és magántulajdonban lévő pénz-monopólium birtoklása. Ennek segítségével tudta elérni, hogy a világ leggazdagabb országai is eladósodjanak, s függő helyzetbe kerüljenek a nemzetközi pénzügyi közösséggel szemben. Ez a háttérben működő, nemzetek feletti pénzü
Na stiahnutie
9,27 €

Örvénylés


A szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel kényszerítették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi mintegy 4500 milliárd forintba kerül a tagsággal járó terhek viselése. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az úgynevezett „támogatás” nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének keserves visszapályázgatása. A magyar költségvetési hiány és külkereskedelmi deficit egyik legfőbb okozója tehát az, hogy az EU folyamatosan sarcolja Magyarországot, nem pedig támogatja. Az EU a szervezett magánhatalom intézménye a szuperbankárok útjában álló nemzetállamok olcsó és önkéntes felszámolására. Az EU fölösleges és elbürokratizálódott vízfejjé vált. Ami jót hozott – emberek és áruk szabadabb mozgása, vámok csökkentése, szorosabb együttműködés Európa államai között – azt olcsóbban és hatékonyabban el lehetett volna érni nélküle. Nem kellett volna feladni nemzeti szuverenitásunkat, önrendelkezésünket, az önálló magyar jogrendszert. Az EU természetellenes, mert nem olyan közösség, mint a biológiai és társadalmi reprodukcióhoz nélkülözhetetlen család és a nemzet. E két család az élet nélkülözhetetlen előfeltétele. Az EU viszont élősködő – funkciótlan – képződmény. Az elmúlt évszázad tragikus történetét a magyar nemzet sorsdrámájaként is felfoghatjuk. Ez a sorsdráma a végéhez közeledik. A nemzet sírját már megásták, de nem gyászolók, hanem pénz- és hataloméhes hódítók veszik körül. Szemükből nem gyász, hanem bosszúéhes győzelmi mámor, arrogancia és a bitorló rossz lelkiismerete sugárzik. Ez keveredik a mérhetetlen nyerészkedési vággyal és a zsákmány megtartása miatti páni félelemmel.
Na stiahnutie
9,27 €

Uzsoracivilizáció


A világ lakóinak a fejlett ipari országaiban élő 20%-a fogyasztja el a világ erőforrásainak a 86%-át, míg a világ többi lakójának jut az erőforrások 14%-a. Ez az aránytalanság még növekszik is a kamatautomatizmus miatt. Világunk tehát krízishelyzetben van, küszöbön áll a pénzrendszer összeomlása, és új status quo kialakulása. Az új helyzetre fel kell készülnünk. Az együtt gondolkodást kívánja elősegíteni ez a könyv. A világ szupergazdag pénzdinasztiái által létrehozott, és több száz éves múltra visszatekintő HÁLÓZAT olyan sok rejtett szállal, sűrűn egybekapcsolódó hierarchia, amely a háttérből irányítja az időközben globálissá növekedett pénzhatalom széles körű intézményrendszerét. A pénzvagyon-tulajdonosoknak ez a magánkézben lévő világrendszere napjainkban már uralja a fejlett ipari államok politikai rendszerét, és csekély kivételtől eltekintve a világgazdaság egészét. A pénzügyi ellenőrzésnek ezt a globális rendszerét a HÁLÓZAT vezetői hierarchiája, elsősorban rejtett kapcsolathálója, az illuminátus szabadkőművesség, valamint az általa létrehozott központi bankok segítségével irányítja. A HÁLÓZAT felső és ismeretlenségbe burkolódzó vezetői a demokratikus államok ellenőrzése alatt nem álló központi bankok segítségével, feudális módon kontrollálják az egyes államok gazdaságát és politikai rendszerét, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott nemzetközi magántalálkozókon és konferenciákon fogadnak el. A HÁLÓZAT a nemzetközileg intézményesült magánpénzvagyon sűrű szövedékű globális rendszere és hatalmi apparátusa: egy háttérből központilag irányított, integrált, fegyelmezett és olajozott gépezet. Azért tudunk róla keveset, mert legfőbb működési elve a maximális titoktartás. Van ereje ahhoz, hogy ezt a titoktartást kikényszerítse. A HÁLÓZAT tehát nem egy maroknyi „összeesküvő” megmosolyogható csoportja, hanem a már korábban is létezett, a XVIII. században viszont nemzetközileg is megszerveződött pénzoligarchia több mint 230 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományú és sok tapasztalattal rendelkező autonóm intézményrendszere, a világtörténelem önálló célokkal, stratégiával és taktikával rendelkező szereplője, saját külpolitikával, pénzügyi és gazdaságpolitikával. A HÁLÓZAT létezését nem etnikai alapon működő rendszerként kell felfogn
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

Titkosszolgálat a szervezet védelmében


A könyv tartalmazza a nyirokrendszer muködésének leírását. A nyirok és méregteleníto rendszer masszázsának gyakorlati alkalmazását. Valamint a nyirok megbetegedés különbözo természetgyógyászati és gyógyteákkal való kezelését.
Na stiahnutie
5,07 €

A kicsi szép


A kicsi szép, mert emberléptékű. Közgazdasági gondolkodásunk olyan mértékben torzult el az elmúlt századok során, hogy olyan dolgokat „istenít” – végtelen növekedés, mértéktelen fogyasztás, óriási méretek –, amelyek józan ésszel belátva károsak mind az ember, mind környezete számára. Schumacher könyvében az a csodálatos, hogy természetes könnyedséggel helyezi vissza a „józan ész” talajára a közgazdaságtant, középpontba az embert mint morális lényt állítva. Ennek mintegy „mellékterméke”, hogy emutatja: a kicsi nemcsak szép, de jó és hasznos is: a kicsinység dicsérete egy fenntarthatóbb, működőképesebb világot alapoz meg. Ezért bibliája immár 40 éve Schumacher könyve a zöld közgazdasági és etikai gondolkodásnak.
Na stiahnutie
6,20 €

Útikalauz kezdő és haladó vállalkozóknak


A könyv elolvasása után lényegesen nagyobb üzletvezetési ismeretekkel fog az olvasó rendelkezni, mint azt valaha is gondolta volna. Ennek köszönhetően a jövőben már több tízezer forintot tud vállalkozása zsebében tartani, sőt, időt is spórolhat és az idegeskedéstől is megkímélheti magát!
Na stiahnutie
8,14 €

Venu-gita, The Song of the Flute


The land of Vrndavana is saturated with the most confidential loving pastimes of Sri Krsna and His eternal associates. It is a place unique within the spiritual sky, for the loving devotion of the vraja-vasis is spoken about within the great gathering hall of Lord Narayana. This love has been freely distributed to one and all by Sri Caitanya Mahaprabhu. His teachings and His sankirtana movement have spread worldwide through the medium of Srila Prabhupada. It isthe humble desire of this author to attain such bhakti and share its glories with our illustriousreaders.
Na stiahnutie
13,24 €

Soudcokracie, nebo judicializace politiky?


Kniha přispívá k naplnění doposud poněkud vyprázdněných nádob pojmů jako soudcokracie, soudcovský stát či vláda soudců konkrétnějším obsahem. Předmětem zájmu není jen situace v České republice, ale i mezinárodní soudní instituce.
Na stiahnutie
9,35 €

dostupné aj ako:

Evilági értékek - túlvilági polémiák


Evilági értékek - túlvilági polémiák címmel Pál és Nietzsche - kissé morbidnak tűnő - képzeletbeli beszélgetését olvashatjuk Dr. Kiss Tamás új könyvében. A szereplőket talán nem kell bemutatni, két ellentétes világnézet csap össze, hevességeket sem nélkülöző vitájuk csaknem teljesen autonómmá válik, megjelenítve az emberiség sorsát leginkább szabályozó etikákat, és azt az egyetemes, filozófiai értelemben is megjelenő tragédiát, melynek neve Ember.
Na stiahnutie
2,79 €

Pokolhegy


Pokolhegy ?Ráckeve egyik „külvárosa”, főleg szegények – cigányok és nem cigányok – lakják. Ahogy a szerző írja: „Számomra tenger-gazdagságú csepp.” Ez a könyv nem helytörténet, nem is szociográfia, inkább riport, amelynek nem az itt élő cigányság a főszereplője, hanem Pokolhegy. Hogyan éltek és élnek együtt szegények, gazdagok, cigányok, nem cigányok, mit gondolnak egymásról a szomszédok, hogyan vélekednek tanárok a diákokról, diákok az iskoláról, polgárok a hivatalról, a hivatal hogyan róluk. A cigány–magyar együttélést, amely Magyarország egyik legfontosabb jövőbeli problémája, nem a GDP fogja meghatározni, nem is kormánydöntések, hanem a felek közti viszonyok minősége: első lépés az egymásrautaltság megértése, a második pedig a másik fél problémáinak megértése. Mert ma még nem látjuk a fától az erdőt. A fa ez esetben az egyik fél problémája, az erdő a másiké.Szále László kérdez, egymás mellé állít cigány és magyar sorsokat, ítéljen az olvasó. S ha nem tud ítélkezni, nem baj. Gondolkodjon. Izgalmas, olykor szívszorítóan szép és igaz olvasmány, nem is elsősorban a tények, hanem a szerző szülőföldszeretete és a könyvében sorsukat felsorakoztató emberek – férfiak, nők, gyermekek – egymásrautaltsága és ennek megélése miatt.
Na stiahnutie
4,76 €

dostupné aj ako:

LEGO: Kockáról kockára


Ez a könyv öt év eredménye, amely során a Legót tanulmányoztam. Ahogy elmesélem a vállalat haláltusájának, figyelemre méltó újjászületésének és lenyűgöző, újabb sikerének történetét, mindenki találhat olyan példákat, amelyek utat mutathatnak ahhoz, hogy javítsa cége innovációs folyamatát. Megpróbáltam összegyűjteni a vállalat legutóbbi sikereiből és kudarcaiból leszűrhető tanulságokat, hogy kockáról kockára mindenki jobb jövőt tudjon építeni cégének és saját magának. David C. Robertson szerző
Na stiahnutie
7,86 €

Törj ki!


Joel Osteen, aki több nagysikerű könyv szerzője, a Törj ki! című erőteljes, inspiratív és hitet építő írásában gyakorlati tanácsokat ad arra bátorítja olvasóit, hogy az akadályokon áttörő életet éljenek. Ez a könyv segítséget kíván nyújtani az olvasóknak abban, hogy miként törjenek ki korlátaik közül és nyerjék meg a szabadságot. Továbbá hasznos tanácsokat oszt meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetséges nagyobb áldásokban hinni, felébreszteni magunkban az alkotókedvet, javítani a kapcsolatokat, valamint valóra váltani az álmokat. 
Na stiahnutie
6,45 €

Van élet a halál ELŐTT!


Nem az a helyes kérdés, hogy mi van a halál után, vagy hogy mikor fogunk meghalni, hiszen ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem az, hogy mit tehetünk addig, amíg élünk? Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb felfedezés az életünkben az lehet, hogy van élet a halál ELŐTT! Ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mikor fog véget érni az életünk, és mi fog történni azután, sokkal jobban tesszük, ha arra koncentrálunk, mi mindent tehetünk ma, holnap, minden egyes napon, amit addig ajándékba kaptunk. Mindannyiunknak van választása, hogy mit kezd az életével, még akkor is, ha a többség ezt nem így látja, és azt gondolja, az élet az, ami csak úgy megtörténik velünk. Azt nem tudom, hogy mi lesz a halál után, azt azonban látom, hogy az emberek legnagyobb része sohasem él igazán. A többség - szinte elenyésző kivétellel - kispórolja magát az életből. Lábujjhegyen mennek végig az életükön, egészen a sírig. Ha azonban te is azon kevesek közé tartozol, akik hisznek abban, hogy Élni jöttünk a Földre, nem csak lakni, akkor ez a könyv Neked szól kedves barátom! Hitem szerint a könyvben szereplő gondolatok, történetek, megközelítések, kérdések és gyakorlatok segítségedre lesznek abban, hogy megtaláld a küldetésed, ezáltal kihozhasd az életedből mindazt, ami benne van. Hiszen igenis van élet a halál ELŐTT!"
Na stiahnutie
11,18 €

dostupné aj ako:


Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.