Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Falaink mögött / Legyünk őszinték


Adél diákmunkába menekül kínzó emlékei közül, amikor is találkozik Dominikkal. Vajon mi kell, hogy a falak leomoljanak?Amber diákélete nem túl fényes, de esélyt kap egy görögországi kiránduláson való részvételre. Vajon sikerül neki élni a lehetőséggel?
Na stiahnutie
7,04 €

Rebel Witch – Lázadó boszorkány


Rune Winters menekül. Amióta Gideon Sharpe, a fiú, akit szeretett, felfedte, hogy ki is valójában, és az ellenség kezére adta őt, mindenki a lány halálát kívánja. Ha Rune életben akar maradni, akkor kénytelen szövetségre lépni a kegyetlen és veszélyes Cressida Roseblooddal, aki arra készül, hogy ismét magához ragadja a hatalmat a Köztársaság felett és újra elhozza a Boszorkányuralmat – aminek eléréséhez Rune-ra is szüksége van.A lány így épp azzal fog össze, aki földi pokollá tette Gideon életét. De a fiú nem hagyhatja, hogy a Köztársaság ismét a boszorkányok kezére jusson. Ahhoz, hogy a világát megóvja, minden egyes boszorkánynak vesznie kell – leginkább Rune Wintersnek.Amikor Rune olyan ajánlatot tesz Gideonnak, amit a fiú nem utasíthat vissza, a páros kénytelen összeállni, hogy elérjék veszélyes céljaikat. Azonban minél több időt töltenek egymás társaságában, Gideon annál inkább ráébred, hogy a Rune iránti érzései közel sem olyan holtak, mint eddig gondolta. Így pedig egy borzalmas döntéssel kerül szembe: vagy kénytelen lesz feláldozni a lányt, akit szeret, vagy életben hagyja Rune-t, és végignézi, hogy az a világ, amiért olyan keményen küzdött, porig ég. 
Na stiahnutie
14,08 €

A madarak tudása


Szijj Ferenc verseskönyve az esendőség enciklopédiája. A négyszáz darab négysoros vers törékeny metaforák és rejtélyes allegóriák sora furcsahelyzetekkel, álomszerű történetekkel és légből kapott megfigyelésekkel. Mindezek közé egy ponton belefűződik egy olyan szál, amelyen valóságosnak tűnő csomók vannak a homályos múltból. Hogy a valóságban mélyen hol rejtőzik a képzelet, s hogy a fantázia miképp téved el a realitások erdejében, az maga is képzelt tudás, olyan, mint a madaraké: átfogó, fölényes és természeti tudás az életről és a halálról.
Na stiahnutie
10,98 €

Cat Lady – Macskahölgy


Egy igazi nő mindig talpra esik…Mia egyedülálló, független, kissé meghökkentő természetű, távolságtartó nő.Biztonságban érzi magát abban a szerepben, amelyet elvárnak tőle. Jó, sőt tökéletes feleség, társ, szerető és mostohaanya. Minden reggel úgy ölti magára irodai ruháját, mintha új bőrbe bújna. Ám a felszín alatt egy másik nő is lappang, aki ki akar törni a ketrecéből…Miután egy nyugtalanító esemény darabokra zúzza konvencionális életet, amelyet oly kemény munkával felépített, Mia komoly dilemmával szembesül: vajon továbbra is olyan életet kell élnie, amely megfelel a könyörtelenül ítélkező társadalom elvárásainak, vagy inkább a maga útját járja?Márpedig ha ő arra vágyik, hogy független nő legyen macskával, akkor jobb, ha a világ felkészül erre!Dawn O’Porter regénye üde, szórakoztató olvasmány mindazoknak, akik valaha is elveszettnek érezték magukat.
Na stiahnutie
10,96 €

Run Rabbit Run


Green Falls városában a hó elolvadt, a természet virágzik, és a húsvéti démon hajszája megkezdődik…Elizabeth Lane évek óta nem járt Green Fallsban, de egy megörökölt nyaraló miatt úgy dönt, végre visszatér – és talán gyökeret is ereszt. Húsvét közeledtével azonban kénytelen megszállni a hegyek között, egy hátborzongató erdő mélyén álló házikóban.A helyszín tökéletesnek tűnik arra, hogy utánajárjon a várost övező kísértethistóriáknak.Azt viszont nem tudja, hogy valójában nem maga a ház a kísértetjárta, hanem a hegyeket körbeölelő erdő, és annak mélyén lakozó világítószemű démon, aki igencsak ismerős a számára.Nathan Cole tizenkilenc éves korában a fejébe vette, hogy a lány az övé lesz. Azóta csak várt és várt, hosszú évekig, amíg Lizzie vissza nem tért.Most pedig itt van, és meglepő módon a kis kíváncsi, élesnyelvű fotós lány, igencsak kapó arra a játékra, amit kitervelt neki…Ez a húsvéti időszak más lesz, mint a többi. E történet dala legyen a: Run Rabbit Run Egy paródikus elemekkel megspékelt sötét húsvéti könyv, amely kizárólag csak 18 éven felülieknek szól!
Na stiahnutie
4,23 €

Szent Benedek szent fegyvere


„Szent Benedek Szent Fegyvere: Csodák és Harc a Sötétség Ellen” egy spirituális és ezoterikus regény, amely Nursiai Szent Benedek hatalmas tetteit követi nyomon – egy szent misszionáriusét, akit Isten emelt fel, hogy megküzdjön a sötétség erőivel.Minden fejezet az ő csodás útját meséli el: a gonosz szellemek kiűzésétől és a betegek gyógyításától kezdve egészen a boszorkányok, szörnyek és olyan veszélyek elleni küzdelmekig, amelyeket az ember önmagában nem képes megoldani. Imái, fohászai és Szent Benedek szentérmének segítségével a közösségek tanúi lehettek a hit fényének, amely eloszlatja a gonoszság legsötétebb árnyait.William Ubagan a mély imaismeretet, az erőket és a spirituális hagyományokat felhasználva alkotott egy olyan művet, amely egyszerre fikció és áhítat, és amely elmélyíti az imádság, a kereszt és a hit jelentőségének megértését a lelki küzdelmek közepette.Ez nem csupán egy irodalmi regény – ez egy imádság, amely elbeszélés formájában íródott, egy könyv, amely olvasható szórakozásként, és imádkozható útmutatóként.A hívőknek, a gyógyulást keresőknek és a világosság védelmezőinek – ez a könyv nektek szól.
Na stiahnutie
6,19 €

Visszatérés


Ez a csodálatos könyv a veszteségről, az újrakezdésről és az önmagunk felé vezető útról szól, arról, hogy a gyógyulás gyakran akkor kezdődik, amikor végre hagyjuk, hogy mások is belépjenek a világunkba.A húszéves Ambre szerelmes, Philippe viszont házas, és csupán szeretőt keres. A lányt egy év után felemészti az érzelmileg egyre megterhelőbb, egyre kilátástalanabbá váló kapcsolat, és öngyilkosságot kísérel meg. Túléli, de az igazi gyógyulás reménytelenül távolinak tűnik. Ha nem is könnyen, Ambre elfogadja a Philippe által tulajdonképpen mindkettejük számára menekülőutat jelentő megoldást, és a téli szezonra elszegődik felszolgálónak egy eldugott, alpokbeli panzióba.A gyönyörű táj, a munkatársak, az új barátok támogatása lassan megmozdít benne valamit. Fokozatosan ráébred, hogy az életben nem csupán romboló kapcsolatok létezhetnek, mert vannak emberek, akik bár maguk is gondokkal, traumákkal küzdenek, tudnak és akarnak is segíteni, és hogy vannak még olyanok, akik előtt nem szégyen gyengének, kétségbeesettnek mutatkoznia, mert ők is vállalják a maguk esendőségét.Tim, Rosalie, Andréa, Wilson és a többiek, bár a véletlen szeszélye sodorta őket össze Arvieux-ben, fél év múltán már igazi közösségként fogják elbúcsúztatni a téli szezont, Ambre pedig megerősödve kerül ki a kegyetlen erőpróbából: ismét készen áll arra, hogy nyitott szívvel és lélekkel fogadja be a világot, az embereket.
Na stiahnutie
12,39 € 15,49€

Hőhullámon


Menopauza jó közérzettel1.000.000 eladott példány!A változókor sok nő számára bizonytalanságot keltő időszak. A test jelez, a megszokott egyensúly átalakul, gyakran több a kérdés, mint a válasz. Szükségszerű, hogy mindezt lemondásként, veszteségként éljük meg?Sheila de Liz orvosként és nőként új nézőpontot kínál - amit elmond, esetleg szöges ellentétben áll azzal, amit eddig tudni véltél a változókorról. Közérthetően, szórakoztatóan, tabuk nélkül beszél a perimenopauza testi és lelki folyamatairól, és megmutatja, hogy a megfelelő tudás milyen sokat számít a közérzet, az önbizalom, a mindennapi életminőség szempontjából.Ez a könyv nem ijesztget, nem egyszerűsít, nem ígér csodát. Segít megérteni, mi történik a testben, hogyan lehet ezt az időszakot tudatosan, önazonosan megélni.A változás nem a női erő elvesztése. Lehetőséget hordoz - egy új egyensúly, egy újfajta jelenlét felé. A másik oldalon valami nagyszerű vár rád: saját magad új változata. Aki erős és szexi, ha éppen ahhoz van kedve, de főleg - szabad.Dr. Sheila de Liz Németország első számú nőgyógyásza. Eredetileg Woman On Fire címmel megjelent könyve az elmúlt tíz év egyik legnagyobb non-fiction sikere: 209 hétig vezette a Spiegel bestsellerlistáját, és külföldön is mindenütt az eladási listák élére került. De Liz 1969-ben született New Jersey-ben, 15 évesen érkezett Németországba, és Mainzban tanult orvostudományt. 2006 óta saját nőgyógyászati és szülészeti praxisában dolgozik Wiesbadenben, és 2022-ben megalapította a HormoneOnlineKliniket.Weboldala: www.dr-de-liz.de, www.hormoneonlineklinik.com
Na stiahnutie
12,37 €

Kukutyin dalnokának versei


A Kukutyin dalnokának versei különös utazásra hív: a magyar táj, a népi emlékezet és a belső, kozmikus világok határvidékére. Gregor Vancor költészete egyszerre merít falusi templomok csendjéből, elfeledett várak legendáiból és a csillagok felé forduló emberi lélek kérdéseiből. Ezek a versek dalok: emlékezésről, hitről, szeretetről és az úton levésről szólnak.A kötet lapjain vándorok, hősök, elfeledett népek és benső monológok találkoznak. A múlt történetei és a képzelet világa nem elválik egymástól, hanem egymásba fonódik, miközben végig jelen van az emberi jóságba és a remény újjászületésébe vetett hit. A népies hangvétel és a mitikus elemek egy sajátos, „mandalavilágot” teremtenek, ahol minden dal egy belső állomás. Ez a könyv nem csupán verseskötet, hanem lelki élmény: csendes elmélkedés és ének egyszerre. Olyan olvasóknak szól, akik hisznek abban, hogy a szavak képesek hidat építeni múlt és jelen, föld és ég, ember és ember között – és hogy a fény, még ha halványan is, de végül mindig utat talál.
Na stiahnutie
5,89 €

SárkányVidék


Mi lenne, ha a sárkányok sosem tűntek volna el – csak megtanultak emberként élni köztünk?Dhrac Lizard, a visszahúzódó, gazdag férfi, BrokenTower csendjében keres menedéket. De egy apró, önzetlen tett elindítja múltjának lángját: a békés kovács mögött ott rejlik Hyrion, a sárkány, aki nem bújhat többé a hamu alá. Miközben városát rejtett erők fenyegetik, választania kell: titokban maradni, vagy vállalni igazi természetét, hogy megmentse mindazt, amit szeret.A SárkányVidék egy különleges fantasy, ahol a mítosz és a modern világ határai elmosódnak. A történet a szabadság és az önazonosság kérdéseit járja körül – egy sárkány szemszögéből, aki végül rájön, hogy a legnehezebb harc nem a külső ellenség, hanem az, amit önmagunkban vívunk.
Na stiahnutie
5,61 €

101 gyógyító mese


Az alkotók nem tankönyvet, hanem melegszívű útitársat adnak a szülőknek és pedagógusoknak: meséket, amelyek egyszerre vigasztalnak és tanítanak. Tapasztalataik a gyerekekkel végzett munkából nőnek ki: tudják, hogy a kicsik gyakran nem tudják kimondani szorongásaikat, de a mesehős bőrébe bújva eljutnak a megoldásig. A kötet 101 „gyógyító” története mind konkrét élethelyzethez kínál kulcsot — válás, testvérféltékenység, rendetlenség, lustaság, visszatérő rossz álmok, félénkség, önzőség, felelőtlenség, düh, gyász, szociális szorongás, az ismeretlentől való félelem —, miközben észrevétlenül ébreszti a barátság, az ígérethez hűség, az empátia és a nagylelkűség erényeit. A hang tiszta és közvetlen; a motívumok — a kis vakond, az öreg bükk és a kis virág, a rendetlen mókuska, a király madárkája — emlékezetes képekké állnak össze. Szemlélete derűsen következetes: a szeretet nem „jutalom”, hanem közeg; a fejlődés pedig apró, ismételhető lépések sora. Ez az ars poetica teszi hiteles segítőtárssá. 
Na stiahnutie
13,80 €

A sors fonala – Arany


A családtörténeti trilógia második része. A valós eseményeken alapuló történet az első világháború idején játszódik, amikor a világtól elszigetelve munkanélküliséggel, elszegényedéssel, mostoha életkörülményekkel voltak kénytelenek szembenézni a feröeriek.
Na stiahnutie
8,73 €

Spiderwick krónika


Miután titokzatos manóútmutatót találnak a vén ház padlásán, amelybe beköltöztek, Jared, az ikertestvére, Simon és nővérük, Mallory mágikus és gyakran szeszélyes világ létezésére derítenek fényt, mely a mi világunkkal párhuzamosan létezik: ez pedig nem más, mint a tündérek birodalma.Most a világszerte több mint 6 millió példányban eladott sorozat mind az öt kötete egy könyvben jelenik meg újra.Kövessétek Jared, Simon és Mallory Grace-t és a különös, régi könyvet egy új világba, amely tele van tündérekkel, törpékkel, trollokkal, koboldokkal és más fantasztikus teremtményekkel!
Na stiahnutie
15,77 €

Mi Nők


9 alapelv nőknek a jelentőségteljesebb élethezEz a könyv hívó szó – üzenet a világ minden nőjének. Nyisd ki bárhol, találomra. Ahol kinyílik, ott vár rád egy felszabadító igazság, amely éppen most neked szól.A szerzők arra keresik a választ, miért él olyan sok nő a depresszió, a függőségek, az állandó önkritika – sőt olykor az önkárosítás – láthatatlan börtönében. Mi történne, ha a versengésre, kritikára és folyamatos összehasonlításra épülő mintákat együttműködésre és együttérzésre cserélnénk? Ha ezek az értékek kerülnének előtérbe, mindannyian erősebbek, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak lehetnénk.A könyv arra bátorít, hogy felismerjük és tudatosan lecseréljük azokat a szokásainkat, amelyek már nem szolgálnak minket – és helyet adjunk olyan békésebb, támogatóbb mintáknak, amelyek örömmel és belső biztonsággal töltenek el.Ez az írás felemelő, időszerű és gyakorlatias. Kézikönyv nőknek, amely megmutatja, hogyan indítható el valódi változás az életben. Kilenc univerzális alapelvet ismerhetünk meg, amelyek segítenek szembenézni azokkal az elkerülhetetlen érzelmi és spirituális kihívásokkal, amelyek mindannyiunk útján megjelennek.Használd ezt a könyvet iránymutatóként és az inspiráció forrásaként. Ha fájdalmat érzel, segíteni fog a gyógyulásban. Ha elvesztél, segít hazatalálni. Ha célokat keresel, lassan a kiteljesedéshez fog elvezetni. A könyvben található kilenc alapelvben megvan az erő sebeink begyógyítására, és arra, hogy visszavezessenek minket a központunkhoz. Ahogy megtanulod használni ezeket az életedben, megteszed az „én”-től a „mi”-ig tartó utazást. A magányosság meg fog szűnni. Rá fogsz lelni a céljaidra és fel fogsz szabadulni – olyan életet élhetsz, ami valódi, boldog és jelentőségteljes. 
Na stiahnutie
15,18 €

Halál a Níluson


A Halál a Níluson a szerző talán legzseniálisabb regénye, melyben a híres belga nyomozó, Hercule Poirot épp a szabadságát tölti egy luxushajón. A tökéletesnek induló hajóút hamar tragédiába torkollik, és a „véletlenül” épp a közelben tartózkodó Poirot önkéntelenül is nyomozásba kezd. Ahogy már megszokhattuk, jóformán mindenki gyanúba keveredik, és ezeknek a trükköknek akkor is szívesen bedőlünk, ha ismerjük a történetet, és annak végkifejletét, mert annyira lenyűgöz minket Poirot kitartása, és ragaszkodása a „módszerességhez”, mellyel elszántan halad a végső leleplezés felé. Nem véletlen, hogy a váratlan fordulatokban gazdag regényből számos filmadaptáció készült. 2020-ban Kenneth Branagh vállalkozott rá, hogy Michael Green szövegkönyve alapján vászonra vigye a csavaros eszű belga nyomozó nílusi vakációját.
Na stiahnutie
8,45 €

Apraja–nagyja megbabonázott


1939-et írunk. James Herriot, az egyetem padjaiból frissen szabadult állatorvos az észak-angliai Yorkshire-ben kap állást. Pályakezdő éveinek szórakoztató krónikáját olvashatjuk ebben a kötetben: szinte megközelíthetetlen farmokon tett látogatások, rendelői kalandok, a vidéki praxis minden szépsége és nehézsége megjelenik előttünk ezekben a hol hangos nevetésre ingerlő, hol feszültséggel teli, máskor torokszorító történetekben, amelyeket egy sor felejthetetlen állati és emberi figura tesz színesebbé: a brilliáns, de különc főnök, Siegfried, és annak ördögi humorú öccse, Tristan; a főúri életet élő pekingi palotakutya, Tricki Woo és gazdája, az aggodalmas Mrs. Pumphrey; hóbortos és komoly alakok, keményen dolgozó farmerek, kisemberek és arisztokraták, és persze lovak, szarvasmarhák, juhok, disznók, macskák és kutyák végtelen sora, mind szellemesen, éleslátóan és végtelen együttérzéssel megrajzolva.A kötethez, amely Szász Imre klasszikus fordításában jelenik meg, Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora írt előszót.
Na stiahnutie
11,83 €

Váltóáram


"Világlátásában, prózafelfogásában, stílusában a Váltóáram nem is állhatna messzebb Salinger Kilenc történetétől. Mégis eszembe jutott erről a másik kilenc történetről. Alighanem a próza kiforrottsága, az egymásután komponáltsága miatt. A homályos érzés, hogy valami újat hoz ez a fajta közelség és jól megformáltság a magyar prózába. Amitől idegen a nagyotmondás, a manapság annyira gyakori morzsalékosság. Csak azt érezni, hogy itt egy hosszútávfutó prózaíró jelentkezett." (Török András)"az ember leginkább önmagával nincs tisztában"Szöllősi Mátyás 1984-ben született Budapesten. Író, költő, fotóriporter.A Váltóáram című elbeszéléskötete 2017-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, és azóta román és szerb fordításban is megjelent.Önálló kötetei:Aktív kórterem (versek, 2010)Állapotok - negyvenöt töredék (versek, 2011)Váltóáram (elbeszélések, 2016)Budapest Katalógus (fotóalbum, 2017)Simon Péter (regény, 2018)Illegál (két kisregény, 2020)Szabad (válogatott és új versek, 2022)Fóbia (regény - első könyv, 2024)
Na stiahnutie
10,14 €

A születés misztériuma


Ősi történetek, családi sebek és láthatatlan erők fonódnak össze, miközben egy fiatal lélek tanulja, mit jelent jelen lenni, érezni és választani.Egy család és egy születendő kislány misztikus története mesél kapcsolódásról, veszteségről és az újrakezdés lehetőségéről. Egy olyan útról, ahol a hétköznapi Budapest valósága lassan megnyílik egy rejtett világ felé, és ahol a múlt kérdései nem hagyják nyugodni a jelent.A sors itt nincs kőbe vésve, újra lehet írni, ha van bátorságunk szembenézni vele.
Na stiahnutie
8,42 €

A fellegek lovasai


Rion nagy álma, hogy beírja nevét népe dicső hősei közé. Mindez azonban szertefoszlik, amikor harcossá avatása napján griffmadarával együtt a mélybe zuhan. A sors különös kegyelméből egy ősi lény rátalál és a gondjaiba veszi. Miközben az ifjú gyógyul, otthonára veszély leselkedik: a határos ország parancsnoka hataloméhségében megpróbálja kijátszani egymás ellen Rion népét és a sárkányokon harcoló óriásokat. Az ádáz küzdelem közepette a múlt árnyai ébredeznek, s napvilágra kerülnek egy elfeledett kor hagyatékai…
Na stiahnutie
11,24 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Lucinda Riley, Juraj Červenák, Sarah J. Maas, Jorn Lier Horst.