Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


A fehér király


Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Dragomán György regénye egy tizenegy éves fiú történetét meséli el attól a pillanattól kezdve, hogy apját a Duna-csatorna munkatáborába viszik, egészen addig, amíg újra viszontláthatja. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A történetet a fiú nézőpontjából látjuk, akinek apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőtté válás terheivel, s aki a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttkor reménytelenségének határán még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat. A fehér királyt 2005-ös megjelenése óta több mint harminc nyelvre fordították le.  
Na stiahnutie
9,01 €

A Napsugárház


1997-ben Anne tizennyolc éves fia, Torran kisétált a szállodából Manaliban, a hírhedt himalájai városban - és nyomtalanul eltűnt. Anne hét év elteltével sem adja fel a keresését, nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy valaki talán mégis tud valamit róla: minden nyomnak utána jár, minden állítólagos szemtanút felkeres, miközben mardossa a bűntudat, amiért kudarcot vallott anyaként. Férjével ellentétben ugyanakkor rendíthetetlenül hisz benne, hogy a fia életben van.Amikor nem túl rokonszenves unokahúga, Esther új értesülések birtokában felkeresi, Anne biztosra veszi, hogy kitartása végre meghozza gyümölcsét. Ingatag fegyverszünetet kötve útra kelnek a Himalája buja és kiszámíthatatlan hegyei közé, hogy felkutassák a Napsugárház mindentől elszigetelten élő közösségét és válaszokra találjanak.Az utazás nem várt testi-lelki próbatételek elé állítja őket. Ám minél közelebb járnak az igazsághoz, Anne-ben annál több a kétség, hogy mire is vágyik valójában.  #spirit Útkeresésről és önmagunk megtalálásáról szóló könnyed, szórakoztató regények, egy csipetnyi spiritualizmussal.  
Na stiahnutie
10,98 €

Csalán és csont


Ebben a tündérmesében nem él boldogan a hercegnő és a herceg.Marra, a félszeg harmadszülött lány megkönnyebbül, amiért nem házasítják ki, hogy a szülei megőrizhessék a trónjukat. A nővére nem ilyen szerencsés, mert királyi férje éppolyan goromba és erőszakos, amekkora hatalma van. Marra a zárda biztonságából várja, ki fogja megmenteni a nővérét. De miután éveken át csak nézi, ahogy a családok és a királyságok úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, Marrának be kell látnia: ha el is jön a hős, akkor az ő maga lesz.Ha képes kiállni három lehetetlen próbát, egy boszorkány megadja neki azt, amire szüksége van. De a hercegekről és a lehetetlenről szóló történetek olyanok, hogy a próbatételek csupán a kezdetét jelentik Marra különös és varázslatos vállalkozásának, hogy megmentse a nővérét, és megbuktasson egy királyt.
Na stiahnutie
10,39 €

Gondolatok a komplexitásról


„Mit ?vizsgálnak a komplexitáskutatók? A biológiát és a technológiát. Az ökológiát és az éghajlattant. A városi életet és a mezőgazdaságot. Az üzleti életet és a közgazdaságtant. Az antropológiát, a vallást és az evolúciót. Az időt. A történelmet. A jövőt.”Nincs a világegyetemben bonyolultabb dolog az életnél. Az égbolton, az óceánokban és a szárazföldeken az élet vég nélküli mozgásban van. A komplexitáselmélet, ez a viszonylag fiatal tudományág azt vizsgálja, hogy a létezésnek ez a csillogó szövedéke – a legkisebb szubatomi léptéktől a galaxisokig, a társadalmi struktúráktól az ökoszisztémákig – hogyan alkot tökéletes, egymással kölcsönhatásban álló eleven egészet.Neil Theise meglepő kapcsolatokat tár fel a hangyakolóniák és az erdők növekedése, a rák és a gazdasági buborékok, egy seregélyraj és az utcán hömpölygő tömeg mozgása között. A természettudomány hagyományos területein túl a filozófia, sőt a metafizika eszköztárát felhasználva arra a kérdésre is válaszol, hogy az embernek mint tudatos lénynek hol a helye ebben a nyüzsgő rendben.Neil Theise a New York-i Egyetem Grossman Orvosi Iskolájának patológusprofesszora. Fő kutatási területe az őssejtplaszticitás és a kötőszövet anatómiája. A zen buddhizmus aktív gyakorlója. A komplexitáselmélet témakörében végzett munkássága interdiszciplináris együttműködéshez vezetett az integratív orvoslás és a tudatkutatás, valamint a tudomány és a vallás közötti párbeszéd területén. New Yorkban él.
Na stiahnutie
9,29 €

Hajnalra minden lángba borul


A Három Királyság háborúban áll, ám Mejlin apja megtagadja a császári besorozást. Az ópium rabságába süllyedve egyetlen kiutat lát: eladni a lányát a hozományáért. Ám amikor Mejlin ráébred, hogy jövendőbeli férje éppoly kegyetlen és lobbanékony, mint azok a férfiak, akiktől eddig menekült, rádöbben: semmi sem fog megváltozni, hacsak ő maga nem veszi kezébe a sorsát.Ezért másnap hajnalban fiúnak álcázza magát, és apja helyett csatlakozik a hadsereghez.A katonai táborban elszántságával és fáradhatatlan munkájával hamar elismerést és barátokat szerez, miközben egyre közelebb sodródik Égi Kardhoz, a hercegből lett kiképzőtársához. De vajon nem csak az eddigi börtönét cserélte fel egy másikra? Miközben a birodalom egyre közelebb sodródik a pusztulás szélére, Mejlin látomásaiban egy titokzatos tengeri sárkánnyal találkozik, aki hatalmat és szabadságot ígér neki – de cserébe halálos árat követel.A Három Királyság jövője Mejlin kezében van, és hamarosan döntenie kell, kiben bízhat meg igazán: Égi Kardban, aki hűséget és szerelmet ébreszt benne; a tengeri sárkány szellemében, akinek saját, kiismerhetetlen céljai vannak; vagy abban az ellenséges hercegben, aki mindent megkérdőjelez benne. Nemcsak a királyság iránti hűségét, hanem a saját szíve választását is.
Na stiahnutie
19,38 €

Heartbreak is the National Anthem


Taylor ?Swift kulturális jelenség. Világméretű rajongás tárgya. Érzelmi viharok okozója.Taylor Swiftnek nincs párja a zene- és a kulturtörténelemben: az egykori tiniből imádott popikon, dalszerző, történetmesélő, gitáros lány és élő show-műsorok dívája lett, aki megváltoztatta a zenéhez és a zenehallgatáshoz fűződő viszonyunkat. Minden idők legnagyobbjaival, a Beatlesszel, Prince-szel vagy David Bowie-val egy szinten említhető sztár.Taylor Swift kedvenc zenei újságírójaként és bizalmasaként Rob Sheffield – a Dreaming the Beatles, az On Bowie és a Love Is a Mix Tape című bestsellerek díjnyertes szerzője – közelebbről kísérhette nyomon az énekesnő karrierjének alakulását, mint bármely más író. A Rolling Stone legendás újságírója Taylor tartalmas karrierjének minden egyes lépését megörökíti a kezdetektől az Eras Turnéig. Swift személyének és zenéjének legmélyebb rétegéig ás le, miközben a dalszövegein, a rajongóival fenntartott kapcsolatán és a nyers erején keresztül vizsgálja a szupersztárt.Taylor Swift az utóbbi évtizedek egyik legkedveltebb és legtöbbet kritizált könnyűzenei alakja, akinek a magánélete éppen annyira ismert, mint a slágerei. Bizonyos értelemben tökéletes sztáralkat, ugyanakkor rejtélyes és megfejthetetlen is. Sheffield a Dreaming the Beatles című könyvéhez hasonlóan ebben a kötetben is egyszerre tanít és szórakoztat minden rajongót, akik már kívülről fújják Taylor dalszövegeit, és akik még csak most tárják fel a popsztár zenéjében rejlő, mélyebb rétegeket.A Heartbreak Is the National Anthem tisztelgés Taylor Swift zenei útja, kulturális hatása és a popzene újraértelmezése előtt – Swiftie-knek egy Swiftie-től.
Na stiahnutie
10,39 €

Julie Könyvkuckója


Két világ, amelyeket nem csak egy óceán választ el egymástól. Háború és szerelem,csalódások és valóra vált álmok. A könyvárus lány című regényben megismert Julcsi elvesztette szüleit az 1956-os forradalomban, nővére, Gitta pedig nyomtalanul eltűnt. Amerikában talál új otthonra, családra és igaz barátnőre, a lángvörös hajú, nagyszájú, nyughatatlan, magyar származású Ágira. A két lány együtt éli meg a kamaszkor örömeit és bánatait, és vág neki a felnőtt létnek. Ági újságíró lesz, Julcsi pedig valóra válthatja gyerekkori álmát: saját könyvesboltjában árulhatja a szívének oly kedves irodalmi műveket. Aztán az élet és a történelem úgy hozza, hogy útjuk egy időre elválik. A kalandvágyó Ági Saigonból tudósít a vietnámi háborúról, Julcsi pedig egy titokzatos levél és fénykép hatására Budapestre utazik, hogy annyi év után megpróbálja felkutatni a nővérét. Mire visszatérnek Amerikába, mindketten szegényebbek számos illúzióval, de Julcsi új könyvesboltjának, a Julie Könyvkuckójának a megnyitása új kezdetet jelenthet.  
Na stiahnutie
10,98 €

Retro napló


Ki emlékszik rá, milyen volt diáknak lenni a 80-as évek végén? Amikor platina lemezeket hallgattunk, amikor hétvégenként összezsúfolódtunk a helyi diszkóban? Amikor „nagy szám” volt kijutni Bécsbe, és megvenni a kétkazettás magnót, és hozzá az átlátszó Sony kazettákat. Amikor a menők walkmennel a fülükön sétálgattak. Amikor gyűjtöttük a húszforintosokat, hogy a fülkéből felhívhassuk azokat a szerencsés barátokat, akiknek volt otthon telefonjuk. Hát még milyen „nagy szám” volt kijutni az egykori NSZK-ba cserediáknak. Az egykori NDK-ban viszont mi voltunk a nyugati turisták, és dőzsöltünk a Kelet-Német márkánkból. A helyi lakosok irigykedése közepette pedig átmehettünk Nyugat-Berlinbe. Egy hét múlva pedig már ledőlt a fal. Mi meg hazajöttünk, és kihagytuk a bulit! Itthon viszont kikiáltották a köztársaságot, amit a suli udvarán hallgattunk végig a rádióban. Karácsonyra pedig Romániában megszűnt a Ceasescu rendszer. Micsoda idők voltak! Egy óvatosabb tanár nyugalomra intett mindenkit, és félve hajtogatta a kultúrsokk szót. Mennyire fogtuk fel akkor, hogy történelmi időket élünk? Vagy a társadalmi folyamatoknál jobban érdekelt, hogy feltűnik-e a folyosón az imádott fiú vagy lány? A történelem viharai közepette is le kellett érettségiznünk, de vajon mit tanuljunk történelemből? Leérettségiztünk. Felnőttünk. Itt vagyunk. X generáció. Elveszett nemzedék? Retro! Retro bulik. Akik nosztalgiával gondolnak vissza ezekre az évekre azért érdemes elolvasni, akik pedig csak „őseik elbeszéléséből” hallanak, illetve a történelemkönyvből olvasnak ezekről az időkről, nekik meg azért érdemes elolvasni ezt a könyvet, ami részben önéletrajzi ihletésű, részben pedig élénk fantáziám szüleménye.
Na stiahnutie
4,22 €

The Holiday Brothers – A Holiday fivérek


Három kisvárosi romantikus történet három testvérről és a nőkről, akik ünnepi álmaikat valóra váltják: a teljes Holiday fivérek sorozat egy exkluzív kötetben.A komisz, a kedves és a dadusCsupán egyetlen hét egy kislánnyal, egy kis angyallal - gondoltam, egészen addig, amíg az első napon szembe nem nézek a hétéves gyereknek álcázott démonnal, aki piros tütüt és hozzá illő csillámos papucsot visel.Na és az apja... Ez a hét nap olyan lesz, mintha tizenötcentis magassarkúban másznám meg a Himaláját.Három harang, két masni és a bátyám legjobb barátja...Aztán megcsókolt. Egy alternatív univerzumba léptünk, és - megcsókolt. Azt hittem, másnap újra csak "Guy húga" leszek. Az irodai újonc. A csókunkat "elfelejtettem". Csakhogy ő folyton felbukkan. A testvérem legjobb barátja azt kérdezi: képes vagyok-e megtartani egy titkot?Egy csíz és egy terhességEgyéjszakás kaland - utálom ezt a kifejezést. Olyan olcsón és nyálasan hangzik. Tobias Holiday nem ilyen. Jóképű és gondoskodó. Szellemes és karizmatikus. És valaha, régen, az enyém volt. A viszontlátásunk lehetett volna csupán egy kaland egy régi szeretővel. Egy búcsú, mielőtt Londonba költöztem. Mindig szerette azokat a buta dalokat, amiket a zuhany alatt találtam ki. "Három francia tyúk, két gerle és egy fogoly..."És egy terhesség.
Na stiahnutie
11,24 €

Just The Way You Are – Találd meg önmagad


A huszonkilenc éves Ollie belefáradt abba, hogy anyja elnyomja és manipulálja, ezért összeszedi a bátorságát, és megtakarított pénzén vesz magának egy idilli vidéki házat. Szeretné a saját életét élni, ami az anyja mellett másképp lehetetlennek tűnik. Első lépésként fájdalmas döntést kell hoznia: megszakítani a kapcsolatot az anyjával, hogy aztán néhány régi és új barát segítségével összeszedje az önbizalmát, és felfedezze magában az igazi Ollie-t.Elhatározza hát, hogy megvalósítja az úgynevezett álomlistáján felsorolt célokat. A különleges kívánsággyűjteményt gyerekkora óta írja és frissíti, és minden olyan dolog szerepel rajta, amit leendő párjával együtt szeretne megtenni.Csakhogy ezt a személyt még nem találta meg.Hogy is találta volna meg, hiszen előbb önmagát kell megismernie és elfogadnia. Egyedül. És ha ez sikerül, már kopogtathat a szerelem...Beth Moran, a nagy sikerű Let It Snow és a Christmas Every Day szerzőjének legújabb regénye egy szívmelengető, romantikus történet, melynek központi témája az önbizalom, önmagunk megtalálása és elfogadása, a barátság, és az újrakezdéshez szükséges bátorság.
Na stiahnutie
10,68 €

Wormwood-apátság


Ormdale völgye nem csupán apró titkokat rejt… némelyiknek még fogai is vannak.Edith Worms levelet kap rég nem látott rokonságától, amely egy csapásra felforgatja az életét. Hamarosan egy omladozó gótikus apátságban találja magát Yorkshire vadregényes tájain, ahol az idő megállni látszik, és a múlt még mindig él.Edith sok furcsasághoz hozzászokott már – végül is egy viktoriánus lelkész lánya –, de arra ő sem számít, hogy érkezése után nem sokkal egy mitikus szalamandra pottyan az ölébe a kandallóból. És ez még csak a kezdet.A Wormwood-apátság különös lények, ősi családi titkok és megfejtésre váró rejtélyek otthona. Ráadásul úgy tűnik, Edith szerepe nem merül ki a vendégeskedésben: talán épp őrá vár a feladat, hogy megőrizze a család örökségét.Idővel egyre szorosabb, nehezen megfogható kötelék alakul ki közte és tüskés természetű unokatestvére, Gwendolyn között, és ezzel együtt Edith is egyre biztosabb benne, hogy maradnia kell. Arról nem beszélve, hogy a közelben él egy sötét tekintetű, zavaróan jóképű szomszéd is, aki feltűnően nem szeretné, hogy a lány valaha is távozzon.
Na stiahnutie
12,62 €

Ezüstszülött


Nevermoor varázslatos városában rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, és Morrigan Crow élete a feje tetejére áll.Amikor Morrigant meghívják Nevermoor Ezüstkerületébe, elképesztően fényűző világba csöppen és legnagyobb meglepetésére egy családi rejtélyre bukkan, amelyet mielőbb fel kell derítenie. Sosem gondolta volna, mi vár rá: fehér esküvő, arany sárkány és vörös vértócsa.Morrigan fenyegető veszélyek közepette fejest ugrik a gyilkossági nyomozásba, miközben egyre erősödő Csudamíves képességeivel is meg kell birkóznia. És bár barátai mellette állnak, készen arra, hogy segítsenek, a lány attól tart, minden megváltozhat, ha rájönnek, hogy ő maga is szörnyű titkot őriz.Vajon Morrigan megtalálja-e a gyilkost, és megoldja-e a saját múltjában rejlő rejtélyt, miközben sötét erők ébrednek Nevermoorban...?Jessica Townsend varázslatos, misztikummal teli, lenyűgöző történetet sző a Nevermoor sorozat izgalmas új részében, amely elnyerte a Waterstones Gyermekkönyvdíjat, és amelynek megfilmesítési jogait a Fox vásárolta meg.
Na stiahnutie
12,11 €

Black Knight – Fekete lovag


A szerelem kizárt. A gyűlölet nyitott játék.KimberlyEgykor a legjobb barátom volt, ma a legkönyörtelenebb ellenségem.Xander Knight szívettépően gyönyörű.Képtelenül népszerű.Brutálisan kegyetlen.Lovag, de nem ment meg senkit.XanderÁlomszerűen kezdődött, de rémálom lett belőle.Kimberly Reed szánalmasan hamis.Iszonyatosan ártatlan.Titkon fekete.Elbújhat, de előlem soha. 
Na stiahnutie
15,46 €

Valaki más


"Három igazság van: az én igazságom, a te igazságod és az igazság." Cannes partjainál, egy jacht fedélzetén vérbe fagyva találnak rá a milliárdos olasz család örökösnőjére, aki később a kórházban belehal sérüléseibe. Vajon kinek állt érdekében megölni Orianát? Négyen mondják el a maguk verzióját: Adrien, az áldozat férje, a vonzó és titokzatos jazz-zongorista; a megfoghatatlan Adéle, a férj fiatal szeretője; Justine, a nyomozással megbízott rendőrnő és Oriana, aki az olvasó elé tárja élete utolsó heteinek megrázó pillanatait. Senki sem hazudik. De az igazságaik cseppet sem hasonlítanak egymásra... Musso legújabb regénye lenyűgöző és merészen kiszámíthatatlan pszichológiai thriller. Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután... megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizennégy éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.  
Na stiahnutie
10,14 €

Radnótiék Párizsban


Képes irodalmi városkalauzunkban levelek és más dokumentumok olvashatók-nézegethetők Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni hagyatékából. Az 1930-as években tett három párizsi útjuk lenyomataként Radnóti néhány verse és rövid prózai írásai mellett részletek állnak itt kettejük naplóiból és - újdonságképpen - máig kiadatlan, hallatlanul izgalmas leveleiből. Megtudjuk, hol ebédeltek Radnótiék Párizsban, min csodálkoztak el leginkább a szállodában (,,a takarópaplan alatt nem huzat, hanem egy lepedő van, amit kétoldalt és a végén a matrác alá gyűrnek, és felülről mint egy zsákba kell belefúrni magát az embernek"), és mit szerettek a legjobban a Louvre-ban. A szövegekhez korabeli párizsi fényképeket válogattunk.
Na stiahnutie
7,88 €

Loga


Csak egy történet 1. – Loga2443. november 4.Az IL-4-Cow konténerszállító teherűrhajó legénysége két új taggal bővül. Egyikük, a leendő rakodó, tizenöt éves, vézna, szűkszavú srác. Csak akkor beszél ha kérdezik, amiből mindenki a számára legegyszerűbb következtetést vonja le. Ő Loga. Szülőbolygója a Trilunnis, otthona nincs.Loga fut. Nem hősként, nem árulóként – csak emberként. Sokszor önként, örömmel. Máskor kényszer hatására menekül. Többnyire nem is tud róla. Aki túl sok mindent látott, túl sok mindent tud – könnyen így végzi. Utazik a galaxisban, végzi feladatát, ismereteket szerez, barátokra lel, és felfedezi a szerelmet. Útközben a fiú férfivá érik, úgy tűnik, élete végre egyenesbe kerül, ám múltja váratlanul utoléri. Egy világban, ahol a csend gyakran hangosabb a szavaknál, Loga története talán csak egy a sok közül – de lehet, hogy éppen ez a legfontosabb.
Na stiahnutie
1,97 €

Bound desires


Without love, even the beautiful but arrogant and conceited Barbara cannot live. Yet when her secret and increasingly dark fantasies suddenly become reality, she becomes frightened. She finds herself in a world that is both terrifying and thrilling, one that attracts and repels her at the same time like a magnet, a world that is painful and yet filled with ecstasy. After a dreadful adventure, the woman once believed to be ruthless slowly begins to change, and it seems that this transformation may bring love into her life. But happiness never comes for free. Her path toward emotional balance and finding the ideal man is full of unexpected twists and excitement, accompanied by intrigue and misunderstandings, inner struggles and torment. She constantly rejects and then reaccepts the opportunities offered by this dark world, while through a passionately reckless affair she begins to discover the secrets of her own body and desires that outsiders may find difficult to accept. Meanwhile, everyone gets a little sting: the multinationals, today’s women, and men alike.
Na stiahnutie
5,61 €

The Throne of Broken Gods – Megtört istenek trónja


AHOL VANNAK ISTENEK, OTT VANNAK SZÖRNYETEGEK IS…Amikor hamuvá égetem ezt a világot, és gonoszként festetek le, ne feledjétek, hogy tényleg megpróbáltam jó lenni… egyszer.Dianna bosszúhadjáratot indít. Amikor embersége utolsó foszlányai is odavesznek, úgy dönt, keblére öleli a benne lakozó szörnyet, és lángba borítja a világot.Egyedül Samkiel nem hajlandó elhinni, hogy tényleg szörnyeteggé vált, és mindent megtesz, ami a hatalmában áll, hogy megmentse őt önmagától – még akkor is, ha ezzel elveszíti őt.Közben Kaden hadserege minden szférát fenyeget, és miriádnyi új veszedelem bukkan fel a horizonton. Samkiel nem hibázhat. És ahogy Dianna vérszomja egyre nő, kezd kifutni az időből, hogy mindkettejüket megmenthesse…
Na stiahnutie
15,18 €

A következő beszélgetés


New York Times bestseller * Sunday Times bestseller * Amazon bestseller * Spiegel bestseller„A következő beszélgetés című könyv megadja az eszközöket ahhoz, hogy megváltoztassuk az életünket beszélgetésről beszélgetésre.” – Mel Robbins, bestsellerszerző, és a The Mel Robbins Podcast műsorvezetőjeLEGYEN A KÖVETKEZŐ BESZÉLGETÉSED AZ, AMI MINDENT MEGVÁLTOZTAT!A kommunikációs szakértő Jefferson Fisher sikeres ügyvédként a magabiztos és egyértelmű kommunikáció mestere, most először mutatja be innovatív módszerét, hogy a legjobb érvek ne mindig csak utólag jussanak az eszedbe!Függetlenül attól, hogy kivel folytatsz párbeszédet, A következő beszélgetés könnyen alkalmazható stratégiákat kínál, amelyek örökre megváltoztatják a kommunikációs módszereidet.Fisher több millió követőt szerzett rövid, praktikus videóival, amelyekben arra tanítja az embereket, hogyan vitatkozzanak kevesebbet, és beszéljenek többet. Legyen szó heves konfliktusok kezeléséről, vagy az álláspontod magabiztos megvédéséről, gyakorlatias és reális tanácsai számtalan embernek segítettek átvészelni életük legnehezebb helyzeteit. Kommunikációval és tárgyalásokkal kapcsolatos tanácsai mögött egy három elemből álló módszer áll:Mondd ki fegyelmezetten, mondd ki magabiztosan, mondd ki a kapcsolódás érdekében.A könyv legfontosabb tanításai:• Miért ne törekedj soha egy vita „megnyerésére”?• Hogyan érvényesítsd önmagad, és miként kommunikálj tudatosan?• Hogyan szabj határokat és adj keretet a beszélgetéseknek?• Miért érhetsz el gyakran többet, ha kevesebbet mondasz?• Hogyan oldhatod meg a konfliktusokat a kapcsolódással?A következő beszélgetés praktikus tanácsokkal szolgál, amelyek hatékony eredményt hozhatnak akár a védekező magatartás feloldásában a családtagokkal folytatott nehéz beszélgetések során, akár a saját asszertív hangod tárgyalóasztalnál való megtalálásában. Ha magabiztosan kontrollálod a mindennapi kommunikációt, olyan pozitív hullámokat kelthetsz, amelyek rezgését az összes kapcsolatodban érezni fogod.Találd meg az önérvényesítő hangodat, és kommunikálj úgy, akár a legjobbak!Minden szavad számít!
Na stiahnutie
14,68 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Juraj Červenák, Sarah J. Maas, Lucinda Riley, Jorn Lier Horst.