Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Károly, Kamilla és Diana


A leghosszabb és legromantikusabb szerelmi történet, amelyet a brit monarchia valaha is ismert, III. Károly és Kamilla között szövődött. Olyan történet ez, amelyben Lady Diana nem csak "áldozat". 2022. szeptember 8-án Károly walesi herceg lett a király III. Károly néven; felesége, Kamilla, Cornwall hercegnéje pedig a királynő. Több mint ötven év szenvedélyét, kétségeit, szenvedéseit, kitartását, botrányait, tragédiáit és ellenérzéseit követően "meg nem alkuvó" szerelmük diadalmaskodott Őfelsége, a királynő áldásával. Kapcsolatuk hasonlít Kamilla dédnagyanyja, Alice Keppel kapcsolatára Eduárd walesi herceggel, aki 1901-ben édesanyja, Viktória királynő halála után VII. Eduárd király lett. Ebben a történetben Diana, a "szívek hercegnője" játssza a tragikus áldozat szerepét, de látni fogjuk, hogy az igazság nem mindig ilyen egyszerű.Jean des Cars könyve lélegzetelállító, felfedezésekben gazdag nyomozás, amely meg fogja lepni az olvasókat."Károly gondosan előkészítette a szertartást. Három zenekart hívott meg, melyeknek ő volt a patrónusa, valamint az új-zélandi szopránt, Kiri Te Kanawát, aki majd egy áriát énekel. Volt egy kis incidens, amikor a házasulandók a fogadalom szövegét beszélték meg Canterbury érsekével. Diana azt kérte, hogy szakítsanak a hagyománnyal: nem akart engedelmességet fogadni a férjének! Az érsek elnevette magát, s a modernitás szellemében elfogadta, hogy töröljék az eskünek ezt a részét. Még azt is hozzátette: "Nem is lenne jó, ha a házasságuk egy hatalmas hazugsággal kezdődnék!"A leghosszabb és legromantikusabb szerelmi történet, amelyet a brit monarchia valaha is ismert, III. Károly és Kamilla között szövődött. Olyan történet ez, amelyben Lady Diana nem csak "áldozat". 2022. szeptember 8-án Károly walesi herceg lett a király III. Károly néven; felesége, Kamilla, Cornwall hercegnéje pedig a királynő. Több mint ötven év szenvedélyét, kétségeit, szenvedéseit, kitartását, botrányait, tragédiáit és ellenérzéseit követően "meg nem alkuvó" szerelmük diadalmaskodott Őfelsége, a királynő áldásával. Kapcsolatuk hasonlít Kamilla dédnagyanyja, Alice Keppel kapcsolatára Eduárd walesi herceggel, aki 1901-ben édesanyja, Viktória királynő halála után VII. Eduárd király lett. Ebben a történetben Diana, a "szívek hercegnője" játssza a tragikus áldozat szerepét, de látni fogjuk, hogy az igazság nem mindig ilyen egyszerű.Jean des Cars könyve lélegzetelállító, felfedezésekben gazdag nyomozás, amely meg fogja lepni az olvasókat.Jean des Cars (1943) író, újságíró, történész, életrajzíró, aki - úgy is mint Franciaország egyik legrégebbi nemesi famíliájának a sarja - a nagy európai dinasztiák és legkiemelkedőbb képviselőik kutatója. A Paris Match, a Le Figaro és a Jours de France munkatársa is volt. Számos sikerkönyvet írt a Habsburg-, a Romanov-, a Grimaldi- és a Windsor-házról.A Helikon Kiadónál korábban megjelent művei:Ferenc József és Sisi. Kötelesség és lázadás (2019)Bécs regénye. Történelmi keringő Európa szívében (2022)
Na stiahnutie
9,29 €

Te magad vagy a csoda


"Az életben nem a reményeid és az álmaid határozzák meg, milyen magasra tudsz majd szárnyalni, hanem az önértékelésed. Nem oda emelkedsz fel, amiről azt hiszed, hogy lehetséges, hanem oda zuhansz vissza, amiről elhiszed, hogy azt érdemled.A céljaid és a munkahelyi ambícióid közül nem azt éred el, amire a képzettséged és a képességeid alkalmassá tesznek, hanem azon a szinten fogsz megállni, amiről azt gondolod, hogy azt érdemled, és amelyen tudatosan vagy tudattalanul meghatároztad a saját belső identitásodat. A romantikus kapcsolataidban a bensőségesség, a sebezhetőség és a szeretet csak olyan szintű és mélységű lehet, amilyen szintű és mélységű az önmagad iránti szereteted és sebezhetőséged. Ugyanez a helyzet a barátságaiddal is. [...] És ugyanez a helyzet a testeddel is. A testedet érezheted szégyenforrásnak vagy két lábon járó csodának is, attól függően, hogyan viszonyulsz a saját értékedhez.""Ha megváltozik az elképzelésed arról, mi az, amit megérdemelsz, akkor az egész életed megváltozik."- Előfordult már veled, hogy bár tudtad a választ egy kérdésre, mégis csöndben maradtál?- Hogy azt érezted, a meghirdetett állást pont neked találták ki, mégsem mertél jelentkezni?- Hogy tetszett valaki, de nem volt elég bátorságod nyíltan beszélni az érzéseidről?Mekkora árat fizettél már azért, mert nem hittél önmagadban?Jamie Kern Lima jól ismeri a sikerhez vezető út buktatóit. Életét örökbe adott gyermekként kezdte, de sok-sok ballépést és csalódást követően végül az Egyesült Államok egyik legelismertebb vállalkozója lett. Mindehhez nem csupán kitartó munkára volt szükség, hanem sziklaszilárd hitre is abban, hogy mindazt, amiről álmodik, meg is érdemli.Te magad vagy a csoda című könyvében Jamie őszintén mesél arról, hogyan tanult meg bízni önmagában, és megosztja velünk azokat az egyszerű, mégis szemléletformáló trükköket, amelyek segítségével mi is elindulhatunk a változás felé. A fejezetekből megtanulhatjuk, mi kell az erős önértékeléshez, hogyan harcolhatunk a káros gondolatok ellen, és hogyan adhatunk olyan mélységet az életünknek, amely mindennap közelebb visz bennünket a kiteljesedéshez."Nyers, érzékeny és hihetetlenül inspiráló! A Te magad vagy a csoda segít megszabadulni a kétségeinktől, megmutatja, hogyan váltsuk valóra az álmainkat, és útmutatóul szolgál ahhoz, hogy rátaláljunk a valódi küldetésünkre." Dr. Nicole LePera"Jamie Kern Lima könyve segít elhallgattatni a belső kritikusunkat, és megtanítja, hogyan hallhatjuk meg az igazi belső hangunkat." Jay Shetty"Ez a könyv mindent megváltoztat. Elképesztően hiteles, Jamie pedig ritka kincs." Glennon Doyle"Szókimondó. Őszinte. Erőteljes. Minden nőnek el kell olvasnia." Sara Blakely
Na stiahnutie
12,95 €

Nenasytní


Do začátku nového milénia zbývá pár dnů a kapitán Václav Hrách má najít pohřešovaného prominentního podnikatele, který má ve městě spoustu nepřátel. Jindřichohradecký kriminalista je otrávený novými společenskými poměry v zemi a práci mu moc neusnadňuje ani svérázný parťák Matěj Mlynář, jemuž nedávno zemřela žena. Čas utíká, podezřelých přibývá a město odhaluje svou odvrácenou tvář i nenasytnost lidí, kteří se při honbě za majetkem a mocí neštítí ničeho.
Na stiahnutie
13,29 €

dostupné aj ako:

Kouzelná Riviéra


Čtyři ženy a čtyři osudy. Nebýt soutěže na Facebooku, nikdy by se nesetkaly a nestrávily by báječnou dovolenou ve vile Belle Vue na francouzské Riviéře. Dovolenou, která všem čtyřem úplně změnila život.Vicky je manželkou člena britského parlamentu a po odchodu dětí z domova touží psát romány a přestat být ženou v domácnosti podporující svého muže. Matilda se vzpamatovává ze smrti milovaného manžela a po příjezdu na jih Francie vzpomíná, jak bylo jejich snem strávit tam sklonek života. Chelsea je mladá podnikatelka, která nedávno prožila rozpad vztahu a vzápětí zjistí, že kvůli obchodní partnerce přišla i o svou firmu. Všechny se sejdou díky štědrosti Amy, majitelky vily, jež pozváním na dovolenou oplácí dobrý skutek své zesnulé tetě.Během deseti dnů se z nich stanou dobré přítelkyně a jejich osudy se postupně víc a víc proplétají. Všechny si potřebují vyřešit vlastní problémy a najít čas pro sebe, aby zjistily, co chtějí dělat v budoucnosti. A kouzelné útočiště na Riviéře je k tomu tím pravým místem.
Na stiahnutie
14,18 €

dostupné aj ako:

Pod ochranou


MILOVAT NIKDY NEBYLO TAK NEBEZPEČNÉ.Marfil je dvacet let a žije v New Yorku, ale ne všechno je tak idylické, jak se zdá: když si šla totiž před několika dny zaběhat do Central Parku, byla unesena. Její otec má jasno v tom, že důvodem únosu bylo poslat mu vzkaz se slovy „Můžeme se k ní dostat“.Přestože byla únosci propuštěna, pro Marfil se změnilo úplně všechno – její život už není jako dřív a ani ona sama není stejná. Zejména proto, že nyní není nikdy sama – vždy ji doprovází Sebastian Moore, její osobní strážce.Sebastian se projeví jako ideální muž na to, aby ji ochránil, zejména když začnou přicházet výhrůžky smrti. Nikdy by ho však nenapadlo, že nejsložitějším úkolem nebude její ochrana, ale udržet ji dál od sebe.Je Marfil připravena odhalit pravdu o své minulosti? A ohrozí vše přitažlivost, která mezi nimi vznikla?
Na stiahnutie
17,73 €

dostupné aj ako:

Lowdeni boszorkányhajsza


„Izgalmakkal teli, erős atmoszférájú regény, melyet az erőteljes leírások tesznek élővé, az élvezetes cselekmény pedig letehetetlenné.” – Luthien könyvvilágaEgy kotnyeles újságírónő, egy kemény nyomozó és egy kaméleonként rejtőzködő gyilkosAmikor Lottie Kelsey szomsze´dja gyanu´s ko¨ru¨lme´nyek ko¨zo¨tt eltu?nik, a ki´va´ncsi u´jsa´gi´ro´ azonnal szimatolni kezd. Eddig fo?no¨ke nem engedte komolyabb te´ma´k ko¨zele´be, de most elhata´rozza, hogy o¨sszehoz egy u¨to?s ci´mlapsztorit. Megmutatja, az o? helye bizony nem a kultu´ra rovatna´l van. Nem sza´mol azonban a nyomoza´st vezeto? zsaruval, aki folyton keresztbe tesz neki, e´s egy kana´l vi´zben meg tudna´ fojtani. Tristan Huntert egy tragikusan ve´gzo?do? akcio´ uta´n helyezik a´t Edinburgh-be. Gyo¨tri a bu?ntudat, amie´rt maga´ra kell hagynia se´ru¨lt bara´tno?je´t Londonban, de nincs ma´s va´laszta´sa. Amikor egy eltu?ne´s ve´res gyilkossa´gba torkollik, Tristan ra´jo¨n, ha elkapja a gyilkost, visszate´rhet kora´bbi e´lete´hez. Viszont a minden le´ben kana´l u´jsa´gi´ro´no? nem szerepel a sza´mi´ta´saiban. A´llando´an beleu¨ti az orra´t a nyomoza´sba, e´s a feje teteje´re a´lli´t mindent, amiben eddig hitt. Lottie e´s Tristan eszeveszett hajsza´ba kezd az arctalan gyilkos uta´n, aki olyan ko¨nnyede´n csu´szik ki a markukbo´l, mintha szellem lenne, miko¨zben egyma´ssal e´s zavaros e´rze´seikkel is meg kell ku¨zdeniu¨k. Va´gyhatsz olyanra, aki gyu?lo¨l? Az elvek vagy a szenvede´ly kerekedik felu¨l? Esetleg a gyilkos, aki senkit sem ki´me´l? Jud Meyrin izgalmas romantikus krimije Sko´cia fo?va´rosa´ba csa´bi´t minket. Megadod magad a ki´se´rte´snek e´s a kalandnak? „Amikor az utolsó oldal után becsuktam a könyvet, csak annyit tudtam mondani: hát ez rohadt jó volt. Ez pedig jót jelent, nem igaz?” – Szilvamag olvas
Na stiahnutie
14,08 €

A kastély réme


„Lebilincselo? nyomoza´s egy sko´ciai kaste´ly o´don falai ko¨zo¨tt, megho¨kkento? csavarral a ve´ge´n. Ke´ptelense´g letenni!” – Könyvmolyok szerint a világEgy gyönyörű kastély, ami titkokat, szenvedélyt és halált rejt…Francesca Blair krimii´ro´ – akit megrendi´tett egy szeme´lyes trage´dia – ke´ptelen visszatala´lni a kora´bbi e´lete´be. Elke´pzelhetetlen sza´ma´ra, hogy u´jra i´rjon, pedig mindig is i´gy birko´zott meg nehe´zse´geivel. Beleszo?tte rege´nyeibe. Amikor a tudoma´sa´ra jut, hogy Strathmore e´s Kinghorne gro´fja´nak halott hu´ga´nak szelleme´t la´tta´k a ko¨zeli Glamisi kaste´lyban, u´gy e´rzi, ez az a sztori, amivel kila´balhat az i´ro´i va´lsa´ga´bo´l. Csak ki kell deri´tenie, mi lapul a ki´se´rtethisto´ria mo¨go¨tt. Mert ki´se´rtetek nincsenek. Vagy tala´n me´gis? E´s vajon igaz, amit az emberek besze´lnek, hogy a gro´f testve´re´t a saja´t fe´rje, Blake Lorimer o¨lte meg? Francesca Glamisbe megy, ahol azonnal elbu?vo¨li a megrendi´to? mu´ltu´, karizmatikus fe´rfi. De Blake te´nyleg a´rtatlan, vagy o? maga a kaste´ly re´me? Jud Meyrin szi´vszori´to´ to¨rte´nete vesztese´gro?l, bu?nro?l e´s a mindent eleme´szto? szerelemro?l mese´l.„Vérpezsdítő, magával ragadó és lebilincselő.” – dontforgettosmileandread„Agymozgato´ krimit ki´va´nsz csipetnyi misztikummal, izgalmas karakterekkel e´s va´ggyal teli szerelmi sza´llal? Akkor ne keress tova´bb. Megtala´ltad!” – Annie mindenes blogja
Na stiahnutie
14,08 €

Caraval


Legendární hra.Okouzlující romance.Nezlomné sesterské pouto.Snem Scarlett Dragny je účastnit se legendární hry Caraval. Sama nikdy neopustila malý ostrov, na němž spolu s mladší sestrou Tellou žije v područí mocného a krutého otce. Když jí po letech zoufalých pokusů pošle pozvánku samotný Legenda, mistr Caravalu, pokušení utéct a zúčastnit se hry nemůže být větší. Otec má však jiné plány: provdat Scarlett za jakéhosi hraběte. Sňatek sestrám konečně skýtá příležitost vymanit se z moci bezcitného otce.Jenže rázná Tella koná a s pomocí záhadného námořníka Scarlett tajně odveze na Caraval. Hned po příjezdu však Tellu unesou. Ukazuje se, že celý letošní Caraval se točí právě kolem ní – kdo ji najde jako první, zvítězí. Caraval není skutečný, pamatujte, je to jen hra založená na prolínání fantazie a reality, na imaginaci...Přesto se Scarlett zaplete do hry lásky, žalu a magie. Zvládne překonat všechny nástrahy a najde Tellu včas, aby se stihla vrátit zpět na svatbu s hrabětem, nebo se nechá příliš unést a přijde o všechno?
Na stiahnutie
17,73 €

dostupné aj ako:

Gigolo


Emma v prvním roce na vysoké škole zažila sexuální napadení, které ji poznamenalo. Od té doby udělala díky psychoterapii velký pokrok a nyní je připravená najít si partnera. Jenže jak, když všichni kluci chtějí hned sex a z toho ma Emma panické ataky? Naštěstí pozná Travise, kluka s nejkrásnějším úsměvem na světě, kterému na ní záleží od první chvíle. Co na tom, že si přivydělává jako gigolo? Jeho zkušenosti se nakonec mohou ukázat jako výhoda.
Na stiahnutie
17,64 €

dostupné aj ako:

Schrödingerova koťata


Autor čtivým způsobem vysvětluje složité koncepty, jako je kvantová provázanost, mnohasvětová interpretace nebo podstata reality, a zároveň odpovídá na otázky, jak tyto jevy ovlivňují náš každodenní život. Gribbin provází čtenáře záhadami kvantového světa a ukazuje, že vědecké poznání je nejen fascinující, ale také neustále plné tajemství. Kniha je skvělým průvodcem pro všechny, kdo chtějí pochopit základy moderní fyziky i její filozofické důsledky.
Na stiahnutie
14,62 €

dostupné aj ako:

Stříbrný kaňon


Matt Brennan přijíždí do Hattan’s Point zrovna v čase, kdy dva největší ranče soupeří o pozemek třetího, jehož majitel ale vůbec nestojí o prodej. Matt nemíní odjet dříve, než zjistí, kdo je v právu. Našel by se vlastně ještě další důvod proč zůstat, a tím je krásná Moira. Ta si od něj ale drží odstup a Matt ji musí přesvědčit, že je pro ni ten pravý. Situace ve městě se však vyostřuje a smrt číhá velmi blízko.
Na stiahnutie
8,39 €

dostupné aj ako:

Love in London


British boy meets American girl…prepare for one heck of a love revolution! Enjoy four novels in the sizzling Love in London series: Forbidden – A kiss on a snowy night with a tall, darkly handsome British stranger changes American college student Kat’s life forever. But there’s more to her sexy stranger than she ever could have imagined, like the fact that he’s a future earl. Yet she can’t say no to him when he flashes those green eyes at her and kisses her… Seduction – Tristan can’t believe the American girl he’s fallen head over heels in love with is going to be his new stepsister. And his father, a powerful earl, won’t let his heir date just anyone, especially an American who doesn’t fit his father’s idea of a proper bride. He’ll risk it all to be with Kat even if it means facing his father’s wrath when the paparazzi discover his and Kat’s secret love affair. Climax – Tristan and Kat have made their choice: they can’t be together. Too much is at stake after Tristan’s father threatens to destroy all they both hold dear. Yet as Tristan faces Christmas alone without the girl who holds his heart, he decides to go after her, even though it might cost him everything…even his life. Forever Be Mine – Carter Martin, best friend to Tristan, a future earl, has never been rich or titled. He’s had to work hard for everything he’s ever had, but there’s one thing, he’ll never be able to have, and that’s Celia Lynton’s heart. As the daughter of an earl, she’s far above his social reach, yet whenever he touches her, flames ignite and things get out of control. When she begs him to come with her for a month long trip to Italy, he knows he’ll never be able to go back to living without. But how will he convince her that their forbidden love is worth fighting for?
Na stiahnutie
16,87 €

Matka na kolejích


Vypravte se s Kamilou Zlatuškovou a jejími dvěma syny na velké vlakové dobrodružství! Tři léta za sebou projížděli s batohy na zádech velký kus Evropy – všude tam, kde vedou koleje a někdy i kousek dál. Jejich cestovatelský deník vás zavede do muzea Astrid Lindgrenové, navštívíte legendární fotbalový stadion Chelsea, budete pozorovat žraloky a plejtváky na Hebridách, krmit vlky v Laponsku a naučíte se spát v rytmu kolejnic. No a pak si můžete taky sbalit a chytit ten správný vlak.
Na stiahnutie
13,29 €

dostupné aj ako:

Dokonalý zločin


V najtemnejšej chvíli svojho života sú najzraniteľnejší… Piaty diel dokonalej krimi série s detektívom Callanachom a inšpektorkou Turnerovou V najtemnejšej chvíli svojho života sú najzraniteľnejší… Stephen Berry sa chystá skočiť z mosta, v poslednej chvíli ho však zastaví poradca z centra pre prevenciu samovrážd. O týždeň neskôr však Stephena naozaj nájdu mŕtveho na dne priepasti, pod útesom, na ktorom stojí Tantallonský hrad. Detektívi Luc Callanach a Ava Turnerová musia zistiť, či skočil z hradieb sám, alebo ho niekto strčil… Podrobnejšie pátranie odhalí, že v Edinburghu sa stali ďalšie potenciálne samovraždy: žena s podrezanými žilami vo vani, muž zabitý elektrickým prúdom. Všetko sú to však starostlivo pripravené úmrtia – nič nepripomína impulzívne pokusy o samovraždu. Séria podivných samovrážd privedie vyšetrovateľov k myšlienke, že za desivými činmi sa skrýva sériový vrah s mrazivou schopnosťou zinscenovať miesto nešťastia. Ako si vyberá svoje obete a kto ďalší je na rade? Zabijak s pokrivenou mysľou získava s každým zmareným životom väčšiu sebadôveru a Luc ani Ava netušia, ako blízko okolo nich krúži… Strhujúci kriminálny triler od bestsellerovej autorky.
Na stiahnutie
15,40 €

Nejde snad o básně


Sbírka básní na téma společného prostoru a života jako hry.
Na stiahnutie
3,90 €

Zimní zahrada


Meredith a Nina Whitsonovy jsou tak rozdílné, jak jen sestry mohou být. Jedna zůstala doma, aby vychovávala své děti a spravovala rodinný jabloňový sad, druhá se vydala za svým snem a procestovala svět, aby se stala slavnou fotoreportérkou. Když však jejich milovaný otec onemocní, ocitnou se Meredith a Nina opět spolu a vedle své chladné a odtažité matky Anyi, která ani teď neposkytuje svým dcerám žádnou útěchu. V dětství je spojovala pouze pohádka, kterou Anya dívkám občas vyprávěla. Na smrtelné posteli si jejich otec od své manželky vynutí slib, že pohádku svým dcerám odvypráví znovu - a to až do konce. Tak začíná nečekaná cesta za pravdou a Meredith a Nina střídavě procházejí minulostí a přítomností a poprvé vyslechnou otřesný příběh života své matky, a to, co se dozvědí, je tajemství tak strašné a děsivé, že otřese samotnými základy jejich rodiny a změní to, kým si myslí, že jsou.
Na stiahnutie
13,24 €

Slávna päťka na Finnistonskej farme


Anna, George, Dick, Julian a Timmy sa tentoraz vyberú na Finnistonskú farmu, ktorú rodina Philpotovcov využíva ako ubytovňu, čo im pomáha s finančnými problémami. Keď tam Päťka zavíta, stretne aj s ostatných hostí – Američana pána Henninga a jeho syna Juniora – ako aj domácich – pani farmárku, farmára Trevora, mrzutého pradeda a podivné dvojčatá Harryho a Harryho. Nepotrvá dlho a deti sa zapletú do ďalšej záhady. V blízkosti farmy vraj v minulosti stál Finnistonský hrad, ktorý ale vyhorel. Dozvedia sa aj o chodbe, čo kedysi viedla z hradu do kaplnky, a rozhodnú sa ju nájsť, dúfajúc, že tam objavia poklad. S Juniorom neustále v pätách a s pánom Henningom, ktorý ide tiež po poklade, to však vôbec nebude jednoduché. Ako to celé dopadne? Všetko sa dozviete v najnovšej časti tejto obľúbenej série!
Na stiahnutie
6,29 €

dostupné aj ako:

A matador 3.


José Suárez, Spanyolország leghíresebb matadora, a rivaldafény állandó szereplője. Fényűző élete és a bikaviadalok arénáinak tapsvihara mögött azonban ott lapul valami, amit nem érinthet a reflektorfény. Egy sebzett szív, amely mindig harcol – nemcsak a bikákkal, hanem a magány ellen is.Rosa Casillas, a szenvedélyes állatvédő és táncos, élete álmait váltotta valóra: sikeres tánciskolát vezet Madrid szívében. Léptei a parketten hibátlanok, de a lelke mélyén ő is ugyanazt érzi, amit José: hiányt.A sors évek után újra egymás elé sodorja őket. De vajon lehetséges-e újra egymásra találni, ha az élet már egyszer szétválasztotta őket? Van-e hely a bikaviadalok kegyetlen világában egy olyan nő számára, aki minden porcikájával tiltakozik azok ellen? És Rosa vajon képes-e újra hinni abban a férfiban, akitől egyszer már búcsút vett?A bikaviadal nem másról szól, mint hogy az ember megpróbál felülkerekedni egy olyan élőlényen, amellyel szemben erővel alulmaradna.A szerelem nem másról szól, mint hogy az ember megpróbál behódolni egy olyan élőlénynek, amellyel szemben józan eszét használva alulmaradna.Ember és bika születésétől fogva a harcra készül. Sikerek, kudarcok és tragédiák… Ám a küzdelem nemcsak az arénában zajlik, hanem a szívekben is.Egy szerelem, amely már az első pillanatban megpecsételődik. Egy szerelem, amely keresztülmegy bizonytalanságon, kivirágzáson, bukáson… Amelyben mindened ott marad: Kéz a kézben...Szem a szemben...Szív a szívben...Test a testben…Emlékszel a tangónkra?Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője a Spanyol tűz-sorozat harmadik, lezáró kötetével ismét egy perzselő érzelmekkel megtűzdelt, emberi lelket boncolgató történetbe repíti az olvasókat, melyben a szerelemé és a tradícióké a főszerep.
Na stiahnutie
15,77 €

Trik


Spisovatelka M. žijící v evropském exilu se vydává do sousední země na literární festival. Rychlík, který ji tam má dovézt, je však kvůli stávce zrušen, a tak nasedne do loudavého osobního vlaku s tím, že přes hranici ji do cíle odveze objednaný taxík. Ten však před nádražím nestojí a dál už se hlavní hrdinka v neznámém přímořském městě jen ztrácí a uniká, a to i z vlastního života. Pomáhají jí v tom nevšední rekvizity: krásný blondýn, kočující cirkus, černý sarkofág, motorová pila či tarotové karty. Příběh se odehrává v létě roku 2023: válka Ruska proti Ukrajině je v plném proudu. Novela Trik básnířky a prozaičky Mariji Stěpanovové je jednou z prvních literárních výpovědí o nové, páté vlně ruské emigrace. O té její části, která cítí zodpovědnost za zlo páchané režimem své domoviny a která jako by se nacházela ve stavu nekončícího pádu. – Vychází za podpory Ministerstva kultury ČR.
Na stiahnutie
6,40 €

dostupné aj ako:


Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Sarah J. Maas, Lucinda Riley, Juraj Červenák, Julia Quinn.