Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Lázadó Budapest


Miután Magyarország vesztesként került ki a II. világháborúból, szovjet megszállás alá került. Az ország egy részét elcsatolták, a háborút követő zűrzavaros évek a kilátástalanságba taszították az embereket. A sztálini diktatóra folyamatos erősödése és kiteljesedése közepette a magyar nép nem vesztette el büszkeségét. Tűrték sorsukat, rettegtek és reménykedtek egy szebb életért. Az ÁVH kegyetlen pribékjeinek álandó fenyegető árnyékából az egyetemisták és a munkások végül megelégelték sorsukat. A békés tüntetésből véres forradalom bontakozott ki. A város fellázadt a diktatóra ellen, és ismét harcoktól visszhangoztak az utcák.
Na stiahnutie
3,63 €

Tom Sawyer Kalandjai


„…az életből lestem el, mégsem egy bizonyos fiúról mintáztam – három jól ismert gyerek vonásait egyesítettem benne, a regényszerkesztés szabályai szerint” – így ír a szerző e történet egyik főszereplőjéről, ám jóval többet tett ennél. Mindenkiről szól, tehát mindenkinek szól, ezért örök életmű a Tom Sawyer kalandjai, amely már megírása (1884) idején hatalmas sikert aratott. Az ifjúsági irodalom sok szép alkotása között egyike a legkiválóbbaknak. Mark Twain, Amerika nagy klasszikus írója 1910-ben halt meg, halála óta sok kiadást megértek páratlan humorú, érdekes művei, legnagyobb sikere mégis ifjúsági regényeinek van. Nincs olyan felnőtt, aki gyerekkorában legalább egyszer ne olvasta volna a Tom Sawyer kalandjait, a Huckleberry Finnt vagy a Koldus és királyfit.
Na stiahnutie
1,79 €

A gyalázatosak szentélye


„Elküldte A gyalázatosak szentélye című regényét, megtisztelt vele. Levelének bevezető sorai megrendítőek. A regényt háromszor olvastam el. Tetszett. Tetszett a története, tetszett az iróniája. És tetszett a merészsége. Hallatlan merészsége. Tudja-e, hogy darázsfészekbe nyúlt? Ma ilyet írni veszedelmes dolog. Kiátkozással, üldöztetéssel jár. Igaz máglyahalállal talán még nem. Ámbár a világ mai állása szerint, még az is bekövetkezhet. Jó filmet lehetne csinálni belőle. Botrányosat. Világbotrányt.” – Jancsó Miklós„Malota László lélegzetelállítóan remek könyvet írt. A Sanctuary of the Guilty (A gyalázatosak szentélye)  című művét mindenkinek el kellene olvasnia. A regény egészen megváltoztatja a perspektívánkat. Nagyon remélem, hogy egy nap nemcsak olvasni tudjuk hanem film is készül belőle. Jó kézbe kerülve biztos vagyok benne, hogy fantasztikus film készülne…” – David Paul Kirkpatrick, a Paramount Pictures, a Walt Disney Pictures és Motion Picture Group egykori elnöke és vezérigazgatója. Malota László már az első, önéletrajzi ihletésű, A gyalázatosak szentélye című regényével berobbant a köztudatba, meghódítván a magyar irodalomszerető közönséget, huzamosabb ideig vezetve a szépirodalmi sikerlistákat Kertész Imre Nobel-díjas könyve előtt. Eddig megjelent tizenegy könyvét többek között olyan elismert emberek ajánlották, mint Faludy György, Jancsó Miklós, Leslie L. Lawrence vagy éppen Havas Henrik. Lebilincselő, fordulatos, magával ragadó, inkább sejtető, s éppen ezért jobban megrázó írásstílusával, egyéni, szellemes modorával méltán vált az egyik legolvasottabb magyar íróvá és vált népszerűvé Amerikában és Olaszországban, angol és olasz nyelven publikált könyveivel.
Na stiahnutie
1,10 €

A rejtélyes Starbook


A NASA számítógépei a Földön kívüli élet jeleit észlelik. A megfigyeléseket azonban minden kétséget kizáróan ellenőrizni kell, mielőtt nyilvánosságra hozzák a hírt. Kiszámíthatóak-e az emberi reakciók? Szabad-e egy ilyen horderejű felfedezést a világ elé tárni? Készen áll-e erre az emberiség? Scott és Leonel számára a válaszok akkor válnak igazán sürgetővé, amikor a kutatás féltve őrzött eredményei idegen kezekbe kerülnek...
Na stiahnutie
4,23 €

Andrea & Andrea


Abban ?nincs semmi különleges, hogy egy milánói férfi, bizonyos Andrea Rigo, aki éppen felfüggesztett nyomozóként tengeti unalmas napjait, csomagot kap a postástól. Az már inkább furcsa, hogy a pakkot másnak szánták, neki ez azonban egyáltalán nem tűnik fel. Hogy miért? Mert a címzett Rigó Andrea, egy magyar vendégmunkás nő, aki diplomás létére két műszakban dolgozik, és tíz házszámmal odébb lakik. Ő nagyon is hiányolja, és felkerekedik, hogy kiderítse: hova került a küldemény… Mi lesz ebből?! Semmi komoly – vagy épp túlságosan is? Mennyire kavarhat be két egyéjszakás szerető, ha kávéházas? És ami a legfontosabb: meg lehet-e menteni a Földet a totális kipusztulástól és a gépek rémuralmától? Robin O’Wrightlynál, a narrációs szatíra meghonosítójánál ismét elgurult a pirula: az Andrea & Andrea című romantikus-erotikus sci-fi-krimi-paródia így született meg. Az író két énje a kiborulás szélére juttatja még a főhősöket is… 18+ Kedves kiskorú embertársam! Ebben a kötetben csupa olyat olvashatnál, amit már egyébként is tudsz. Szóval ez nem érdekes, és nem is neked szól! Bocsi! Passzold le szépen anyuéknak! Köszi!
Na stiahnutie
5,21 €

Öt tornacsuka a Pannon Csillagdában


Az 5 tornacsuka mesés gyerek útikönyve a Balaton-felvidékre kalauzolja ifjú olvasóit. Ebben a mesében elhagyjuk egy kicsit a Földet, egy igazi csillagász vezetésével. Mert a Balaton több, mint fürdőruha, sokkal inkább tornacsuka. Tartsatok velünk, kalandra fel!
Na stiahnutie
1,27 €

Öt tornacsuka Salföldön


Az 5 tornacsuka mesés gyerek útikönyve a Balaton-felvidékre kalauzolja ifjú olvasóit. Ebben a mesében köveken egyensúlyozunk. lovaskocsira pattanunk és állatokkal ismerkedünk. Mert a Balaton több, mint fürdőruha, sokkal inkább tornacsuka. Tartsatok velünk, kalandra fel!
Na stiahnutie
1,27 €

Boxer és Brandon


Egy megható történet egy kisfiú és egy kutya barátságáról.   Ha egyiküknek segítségre van szüksége, mindig számíthat a másikra. Ez az igazi barátság.   
Na stiahnutie
5,04 €

Egy horkai Berecz család története 1759-2018


A felvidéki Gömör megyéből származó szerző a családfája készítése során az elmúlt 250 évről színes korrajzot ad az olvasónak. Bemutatja, hogy a világgazdasági válság elől menekülők milyen körülmények között jutottak el Amerikába, milyen hatással volt az itt élőkre Trianon és a Felvidék visszacsatolása, majd a II. világháború elvesztése.
Na stiahnutie
2,53 €

És... felvétel!


Lili és a barátja, Patrik Törökországban nyaral ezen a nyáron. Már nyaralás első napján, a VIP tengerparti bulin megismerkednek egy neves amerikai producerrel. A producer imádnivalónak találja Lili akcentusát és a tudta nélkül beajánlja egy sorozathoz, amelyet két amerikai színész, a hatalmas rajongó táborral rendelkező Aiden Lokhart és Cole Ahearne jegyez. Lilit meghívják Atlantába egy meghallgatásra, amit ő elutasít, a színészek azonban nem tágítanak. Liliék repülője alig ér földet Budapesten, amikor Cole megjelenik és egy elképesztően hatalmas összeget ajánl Lilinek, aki végül a film sztorijától elvarázsolva és a több oldalról érkező nyomásnak engedve aláírja a szerződést és egy évre Patrikkal Atlantába költöznek. Az „És… felvétel!” című regény az Atlantában töltött első hat hónapot öleli fel. Lili belecsöppen a filmforgatások, fotózások, interjúk, közönségtalálkozók, fogadások csillogó, varázslatos, örvénylő világába és próbál minden fronton megfelelni. Ahogy telnek a napok, minden igyekezete ellenére egyre mélyebb érzelmi szálak kötik az egyik színészhez. A kemény munka, a perzselő szenvedély, a bűntudat, az apró titkok, a lebukás veszélye, a hirtelen jött siker Lilit szétfeszíti. Vidó Kinga az "Akarom-e tudni?" romantikus regényéhez hasonlóan ismét egy igazi lebilincselő, meglepő fordulatokkal teli szerelmi történettel okoz nekünk örömet. A romantikus regény a „Where’s the Love?” sorozat 1. kötete.
Na stiahnutie
6,19 €

MexErelem


Elszabadulnak ?az indulatok és a kórokozók, #később az ügyvédek és a károkozók# a floridai Clearwaterben, amikor egy dühös vízvezetékszerelőnőt terápiás céllal megcsókol egy meditációs tréner, miután a nő összetörte a férfi kocsiját. A víz és a szándék lehet tiszta, de a fantázia biztosan nem az… Na, a Mexerelem (triplán eszetlen szerelem) se egy szokványos tündérmese, mert a csók nem a finálé, hanem a nyitány. #Ráadásul ennek a könyvnek a közepén van a vége.# A végén pedig, #ami nem a közepén van,# jön egy híres ember is, és felsejlik a kérdés, hogy „hány happy end fér el egy szerkesztői íven?” #Rossz tanács: mossuk agyunkat rendszeresen szappanoperával!# Jó tanács: lapozzuk fel ezt a könyvet! Ami biztos kiderül: ennyi oldalnyi marhaság elfér duplaannyi oldalon is! Aki olvasta a szerző Erelem (eszetlen szerelem) és Erelemkettő (duplán eszetlen szerelem) című abszurd romantikus paródiába oltott narrációs szatíráit, és tetszettek neki, az a harmadik részben sem fog csalódni. #Ha nem tetszettek neki, akkor sem.# Az író énjei itt is osztják egymásnak a bölcs hülyeséget, és ismét több mondandó van a sztoriban, mint ami a felszínen hullámzik. Bár új szereplőket #ölhetünk a kedvünkre,# ölelhetünk a keblünkre, valami, sőt valaki mégis összeköti őket az előző két könyvvel, és ez még nem minden! Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy a könyv megírása során egyetlen kabrió, baseball-ütő, spoilerező író #vagy Bear Grylls# sem sérült meg. „Robin O’Wrightly, te nem vagy százas!” — L.J. Wesley, író
Na stiahnutie
5,56 €

Pogácsa Tánc


A szerző első négy verseskötetét tartja kezében az olvasó! Lírája népköltészeti elemekből indul; gondolati, filozófikus próza, és szabadversek különös kombinációjában jut kifejezésre! Különböző verselési formák játékos kísérletezése, próbálgatása hozza meg végül a teljességre, az egyetemességre való törekvést! Finom, lírai hangulatokat megsejtető költészet ez! A költészetet kedvelők ezúttal is gazdag, változatos repertoárból vállogathatnak! 
Na stiahnutie
7,32 €

Szeretek osztozni


Jimmy és nyúltestvérei szeretnek játszani. Mivel ma van Jimmy születésnapja, rengeteg játékot kap. Nem mindig akarja azonban megosztani a többiekkel és ezért talán kimarad a szórakozásból. Nézzük meg, mit is jelent osztozni és miért érezzük magunkat jobban tőle!A történet ideális esti mesének és az egész család számára élvezetes lehet.
Na stiahnutie
5,04 €

Glory Lane and the Humid Holiday


A Strange Case in a Strange Place A chance to recapture past glory days gone awry.A cybercrime expert forced to endure warm, sunny weather in December.A South Florida holiday with two stressed-out techies ending up in the wrong place at the right time.Will Dana manage to crack the case before it goes from missing person to murder? A Dana Sanderson Short Mystery An excerpt from Glory Lane and the Humid Holiday Dana had always been more comfortable with codes and computers than people."We got a missing persons report on Rich Walters a couple of days ago," Michelle said. "Only had a plane ticket to go on. We've had the word out, but he disappeared after he flew into Miami. Not a trace until right here, last night."Michelle held up one of those evidence bags with a scuffed brown leather wallet inside, with a loose driver's license pressed against the plastic.Dana glanced the alley where a few uniforms still lingered, heads down. "He's not… Is he over there?"Michelle looked over her shoulder, then turned back to Dana with a grin."Don't worry, Dana. He's not dead, not that we know of. But Rich Walters isn't just missing. He's disappeared into thin air."
Na stiahnutie
2,53 €

Der Scalliwatty


Der Leopard freundet sich mit einem listigen Tier an, der Scalliwatty genannt wird und alle Jungen des Leoparden frisst. Der Leopard unternimmt viele Versuche den Scalliwatty zu fangen, aber ohne Glück. Der Leopard freundet sich mit einem gerissenen Tier an, der Scalliwatty genannt wird und alle Jungen des Leoparden frisst. Der Leopard unternimmt viele Versuche den Scalliwatty zu fangen, aber ohne Glück.
Na stiahnutie
3,06 €

Approccio Alla Neuromatematica: Il Cervello Matematico


Si è parlato molto di matematica negli ultimi anni, soprattutto in termini di necessità di un'istruzione applicata in tenera età, ad esempio nel caso dell'economia, come mezzo per preparare i minori al loro futuro impegno di cittadini. Ci sono stati anche miglioramenti nei processi di apprendimento relativi all'incorporazione di nuovi strumenti pedagogici importati da altri Paesi. Ma la più grande rivoluzione è avvenuta nel campo delle neuroscienze e il progresso che hanno avuto negli ultimi anni ha permesso di studiare e comprendere il funzionamento del cervello mentre sviluppa delle funzioni come la matematica. Da qui la necessità di disporre di lavori sempre aggiornati che affrontino i diversi temi legati al campo delle neuroscienze e della matematica. Un libro accessibile per tutti coloro che vogliono approfondire la conoscenza del cervello e come sfruttarne le potenzialità in termini di educazione matematica.
Na stiahnutie
5,12 €

La Zona Grigia


Primo episodio della raccolta LA ZONA GRIGIA ”Il caso Virginia Blade”. Larry Belfiori, ex ufficiale della Royal Marines ora al soldo dei servizi segreti, e in trattative con Riley Webb, un individuo proveniente dai sobborghi della Londra piu criminale. Trappole, depistaggi, complicita, sono all`ordine del giorno. Apparentemente, la finalita di tutto cio sarebbe quella di rafforzare e direzionare poteri, corrispondere a richieste e esigenze, ottenere dei vantaggi...PUBLISHER: TEKTIME
Na stiahnutie
1,01 €

Keto Meal Prep CookbookThe Ultimate Ketogenic Meal Prep Guide for Weight Loss and Weight Maintenance. Includes


Do you struggle to lose weight? Don't have time to cook every day? Don't have any ideas for ketogenic meals? This is the Cookbook you'll need for the next few months to help you lose weight, and most importantly to maintain your weight! With exciting original Keto meals! Incorporating a Ketogenic diet into your busy schedule just got easier with this useful resource on meal prepping! This guide will help you save time and get fit by making your Keto diet practical and maintainable. This cookbook provides: Insight into the benefits of preparing meals ahead of time. Explanations of different meal prep styles and how to choose which method is the perfect fit for you. Useful tips and tricks on how to fit Keto meal prepping into your busy life. Instructions on how to store and rewarm a variety of meals to keep food at its best. A total of 30 delightful recipes to inspire your journey into Keto cuisine. 10 tasty and Keto-friendly breakfast options to enhance your morning routine without compromising your diet. 10 packable lunchtime recipes that will have you looking forward to your mid-day meal. 10 high-fat, low-carb dinner options to round out your days with a delicious meal that won't mess up your diet. 1 BONUS recipe for the days when carb craving hit hard! Save yourself time and energy without sacrificing and get the results you want! Download Keto Meal Prep Cookbook and get started!
Na stiahnutie
2,61 €

Shadowsiege


Not all monsters hide in shadows. Ryann should feel safe, but everything has changed. Haven is under siege from the shades. They hide in the shadows of the forest, waiting for night, always hungry. But they don’t always kill. Sometimes, their bite infects. Cathal lies in quarantine, the infection changing his body, turning him into something else. He sleeps, as do the other infected — but sooner or later, they will wake. Then there are the men from the company. They say they have come down to Haven in order to help, but as far as Ryann can tell, they are only helping themselves. And in a company this big, individuals are of no consequence. Whichever way she turns, Ryann is besieged by monsters. The sequel to Shadowfall, Shadowsiege increases the dark tension and the capacity for evil, in monsters both alien and human.
Na stiahnutie
5,04 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Sarah J. Maas, Juraj Červenák, Lucinda Riley, Julia Quinn.