Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Väzba


Rezervácia na predajni


Série


Buda & Pest


Szerzők: Bakóczy Sára, Bányai D. Ilona, Cselenyák Imre, Fábián Janka, Gál Vilmos, Gáspár Ferenc, Hacsek Zsófia, Izolde Johannsen, Jezsó Ákos, Kapa Mátyás, Nemere István. Novák Andor, Schmöltz Margit, Soós Tibor, Szélesi Sándor, Trux BélaBuda & Pest – egy város zivataros századaiból Százötven esztendővel ezelőtt, Magyarország szívében, a Duna két partján álló, egymással régóta kacérkodó települések végleg összekötötték a sorsukat. Így született meg Európa egyik legszebb, legkülönlegesebb fővárosa: Budapest. De a történet nem ekkor kezdődött! Sokkal régebben… A regény, amit a Kedves Olvasó a kezében tart nem kisebb dologra vállalkozik, mint hogy bemutassa Buda és Pest nyolcszáz éves történetét, két család generációinak – sokszor egymással összefonódó – sorsán keresztül. Kalandos, romantikus, rejtélyekkel átszőtt történet ez, ahol virágzás és hanyatlás, pompa és nyomor, megszállás és forradalmak, ostromok és hősies helytállás képei villannak fel a tatárjárástól a török hódoltságon át a nyüzsgő világvárosi létig. Közben pedig ármány és viszályok, bűnök és erények, bosszú és megbocsátás, balsors és szerencse, gyűlölet és szerelem kuszálják a szálakat. Vajon mit nyit a Farkas család egyik őse által a leszármazottakra hagyott, különös kulcs, amelynek a feje egy álló griffet mintáz? Mi köze van mindehhez a Révész famíliának? Hogyan boldogulnak a pesti és a budai polgárok a történelem forgatagában? A tizenhat történelmiregény-író által közösen írt, sokszínű, mégis egységes történetet feldolgozó, monumentális regény ezekre a kérdésekre úgy adja meg a választ, hogy közben egy hihetetlenül izgalmas időutazásra invitálja olvasóit.
Na stiahnutie
12,68 €

Huszárvágás


„A feladat, amely Magyarország előtt áll, épp egy ilyen huszárvágást követel meg. Napjaink világa leginkább egy hatalmas csatamezőre emlékeztet, ahol a nagy hadseregeken a zűrzavar lett úrrá, az egymással szemben álló tábornokok pedig a megváltozott körülmények között igyekeznek újrarendezni a sorokat. [...] Azoknak a kisebb nemzeteknek, amelyek a saját kezükbe akarják venni a sorsukat, nem marad más választásuk, mint kreatív merészséggel elébe menni a dolgoknak. A Huszárvágás olyan stratégiát kínál Magyarországnak, amely lehetővé teszi, hogy úgy reagáljunk a jelen nagy kihívásaira, hogy közben saját különleges erősségeinkre építünk – merész fellépéssel meglepjük a többieket, és magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést.” (részlet a kötetből)   „A magyar kormány mindenekelőtt a magyar emberekkel törődik. Ha ez megdöbbent vagy sért téged, akkor te magad is a probléma része vagy, és nem lenne szabad mások felett hatalmat gyakorolnod. Ám amennyiben a fenti mondat egy olyan országot ír le, amelyben szívesen élnél, olvasd el ezt a könyvet!” – Tucker Carlson, politikai kommentátor „Aki tudni szeretné, hogy a jelenlegi magyar vezetés hogyan látja az ország helyét a világban, és aki kíváncsi arra, hogy mit takar a »huszárvágás« stratégiája, annak feltétlenül el kell olvasnia Orbán Balázs könyvét.” – Ivan Krasztev, az Európai Külkapcsolati Tanács alapító tagja „Orbán Balázs könyve intellektuális alapossággal elemzi napjaink geopolitikai tendenciáit, történelmi kontextusba helyezve őket. Magyarország jelentős szerepet kapott a világpolitika színpadán, ahol középhatalomként kiterjedt politikai kapcsolatokat és gazdasági együttműködést próbál fenntartani.” – Sebastian Kurz, Ausztria korábbi kancellárja „A mai Magyarország felemelkedése a találékonyságra és a merészségre, valamint az egyedülálló kulturális és földrajzi adottságok meggyőző ismeretére épül. Huszárvágás című könyvében Orbán Balázs frappánsan és kellő alapossággal mutatja be országa nemzeti és geopolitikai stratégiáját – amelyből a világnak, és különösen a Nyugatnak lenne mit tanulnia.” – Kevin D. Roberts, a Heritage Alapítvány elnöke „Orbán Balázs egyértelmű és helyes üzenetet intéz Magyarországhoz és a világhoz: a kereskedelem és az eszmék mentén kapcsolódjunk egymáshoz; ne építsünk egymással szemben álló tömböket; legyünk büszkék őseink bölcsességére és kultúrájára, és ebből merítsünk útmutatást; egyszerre tekintsünk keletre és nyugatra; és mindenekelőtt támogassuk a békét!” – Jeffrey D. Sachs, a Columbia Egyetem professzora   Orbán Balázs (1986, Budapest) jogász, politológus, országgyűlési képviselő, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója. Korábban a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója és a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára volt. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumának, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanácsadó Testületének az elnöke, továbbá a Magyar Külügyi Intézet munkájának kormányzati felügyeletét is ellátja. Első önálló könyve, A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye magyarul több kiadást megélt, emellett angolul, franciául, lengyelül, németül és olaszul is megjelent. Angolul és németül beszél. Nős, két fiúgyermek édesapja.
Na stiahnutie
9,76 €

A katonai erények története


A katonai erények szükséges feltételét alkotják a katonai feladatok sikeres teljesítésének, ezért nélkülözhetetlen részét képezik a katonákkal szemben támasztott elvárásoknak. Az egy-egy korszakra jellemző katonai erények mindig képet nyújtanak arról, hogy a társadalom mit vár el a katonáktól, így az adott kultúra katonai etikai gondolkodásáról is. A kor tágabb filozófiai, politikaelméleti, társadalmi, hadtechnikai és egyéb változásaival az erények is változnak. Ez részben azt jelenti, hogy egy erénynek egy bizonyos időszakban kiemelkedő jelentősége lehet, és minden más erényt arra hivatkozva határoznak meg, máskor azonban alárendelt szerepbe kerül. A katonai erények változása másrészt azt jelenti, hogy az alapvető katonai erénytípusok – kiemelkedő vagy alárendelt szerepben – minden esetben megmaradnak, csupán az változik, hogy ezek az erénytípusok milyen formában jelennek meg egy-egy korszakban. Jelen kötet témája a katonai erények, azon belül is a magyar katonai erények változásának története.
Na stiahnutie
4,70 €

Trianon enciklopédia


Mikor mondták ki az erdélyi románok a Magyarországtól való elszakadást? Hány jegyzéket adott át Fernand Vix alezredes a magyar kormányzatnak? Ki volt Szlovákia első diktátora? Kik szálltak szembe az egyre több magyarlakta területet megszálló idegen csapatokkal? Hogyan érintette a magyar vasúthálózatot a trianoni békeszerződés? Hány menekült érkezett Magyarországra az elcsatolt területekről? Mennyi időbe telt, mire úgy-ahogy magához tért a magyar gazdaság Trianon után? A Trianon enciklopédia szerzőiként és szerkesztőiként egy olyan kézikönyvet szeretnénk átnyújtani a közönségnek, amely a tényanyagra koncentrálva segít tájékozódni, eligazodni a történelmi folyamatok és különféle értelmezéseik között. Abban bízunk, hogy a mai magyar történeti kutatás élvonalát képviselő kötet megtalálja az utat olvasói, elsősorban a történelemtanárok, egyetemisták felé, és összefogott, világos, de nem egysíkú magyarázatokkal segítheti azokat, akiket érdekelnek a magyar történelem ezen tragikus évei. Trianon megismerésében – akár tetszik, akár nem – a rációé a főszerep, csak ennek segítségével tudjuk feldolgozni az évszázada történt, de napjainkra is kiható eseményeket.
Na stiahnutie
5,46 €

Júlia különszám 120.


Rebecca Winters: Csoda Provence-banAnnak idején édesapjával kirándult a kislány Cami, amikor megpillantott egy nála pár évvel idősebb fiút egy gyönyörű provence-i kastély közelében. Évekkel később újra találkoznak, kölcsönös vonzalom ébred bennük, csakhogy világok választják el őket egymástól. Vajon valóban léteznek csodák? Kate Hewitt: Egy év múlvaEgy éve már az együtt töltött éjszakájuknak, ám Alessandro még mindig nem tudta elfelejteni Miát. Elhatározza, hogy felkeresi a lányt. Kiderül, hogy Miának időközben született egy kislánya. A férfiban felmerül a gyanú: lehet, hogy a gyermek az övé? Barbara Wallace: A futballistaAz egykor ünnepelt futballista hiába hagyott fel az ivással, az emberek nem hiszik el, hogy megváltozott. Lewis minden álma, hogy sportriporter legyen, de az ismert tévécsatornák hallani sem akarnak róla. A férfinak támad egy zseniális ötlete…
Na stiahnutie
9,29 €

A háború művészete


A háború művészete című kötet három, az ókori Kínában született klasszikus hadtudományi művet (A háború művészete, A hadviselés szabályai és A tábornagy metódusa) tár az olvasó elé. Mindhárom tekinthető egyszerre politikaelméleti, filozófiai és pszichológiai alkotásnak. Útmutatót adnak nemcsak a hadviseléshez, hanem a helyes kormányzáshoz, konfliktuskezeléshez és ahhoz, hogyan érvényesítsük érdekeinket. A több mint 2000 évvel ezelőtt született művek a mai napig különböző államok stratégiai gondolkodásának alappillérei, és az élet számos területén tanítják és alkalmazzák a versenyhelyzetben használandó taktikákat és stratégiákat.
Na stiahnutie
3,94 €

Karácsony: A szeretet meséi


A mese kérdés, de egyben válasz is, egy kapocs, ami összeköti szülőt a gyermekével. Egy csodálatos utazás, kaland, ami körülöttünk és bennünk él, ha jól figyelünk, észrevehetjük a csodát, megelevenednek a könyv lapjai és ellőttünk állnak a mesevilág szereplői, akikkel együtt élhetjük át kalandjaikat. Legyen az bármi és bárki – legyőzhetjük, együtt, közösen! A legkisebb, legbátrabb, legügyesebb és a legfurfangosabb lehet a kaland, de a rejtvény megoldását együtt megtalálhatjuk, a titok feltárulhatnak, a legörbült száj mosolyra húzódhat így álomba szenderülve. Legtöbbször a felnőttek mesélnek a gyermekeknek, pedig a mese a gyermeki lélek és képzelőerő terepe, de a mai világban egyre nagyobb szüksége van a felnőtteknek is a mesékre, hogy megleljék önmagukat. Ebben segíthet ez a karácsonyi mesekönyv, amely a szeretetről szól. A szeretet a legnagyobb ajándék, amit adhatunk és kaphatunk. A szeretet nemcsak a családunk és a barátaink, hanem az is, ahogy törődünk a világgal és mindenkivel, aki benne él. A szeretet nem függ a külső körülményektől, hanem a szívünkben lakozik. A szeretet nemcsak szavakban, hanem tettekben is megmutatkozik. A szeretet nemcsak a boldog pillanatokban, hanem a nehéz időkben is megmarad.Ebben a könyvben olyan meséket olvashatunk, amelyek a szeretet különböző formáit és megnyilvánulásait mutatják be. Olyan meséket, amelyek megtanítanak minket arra, hogyan szeressük önmagunkat, hogyan szeressük egymást, hogyan szeressük a természetet, hogyan szeressük a kultúrát, hogyan szeressük a békét. Olyan meséket, amelyek megnevettetnek, meghatnak, elgondolkodtatnak, inspirálnak. Olyan meséket, amelyek átmelegítik a lelkünket, és felidézik a karácsony varázsát, ezen borongós, hideg napokon.Az üzenete ennek a könyvnek az, hogy a szeretet a legfontosabb dolog az életben, és hogy a szeretetet meg kell osztanunk másokkal, egymással. A szeretet nemcsak a karácsonykor, hanem az év minden napján érvényes. A szeretet nemcsak a személyes kapcsolatainkban, hanem a társadalmi és globális szinten is fontos. A szeretet nemcsak egy érzelem, hanem egy érték és egy erő is, amely képes megváltoztatni a világot. A szeretet az, ami összeköt minket, és ami segít nekünk leküzdeni a nehézségeket. A szeretet az, ami értelmet és célt ad az életünknek. A szeretet az, ami boldoggá tesz minket! Reméljük, hogy ez a könyv örömet és fényt hoz az olvasók életébe, és segít nekik megtalálni és megélni a szeretetet minden nap. Kívánunk mindenkinek Áldott, Boldog, Békés Karácsonyt!
Na stiahnutie
8,45 €

Emlékek


E könyv szerzője számomra egy nagyon érdekes és szívemhez közeli téma dallamait pengeti meg kivételes hangszerelésű írói hárfáján.Az ember legszebb és legfontosabb értékeit hozza közel a szívünkhöz; a szeretet mindent túlélő csodáját, hiszen ki ne értené, hogy a szeretet a világmindenség mozgatórugója.Az itt olvasott történetek szeretettel, melegséggel járják át az olvasó lelkét és azzal a jóleső érzéssel teszi le a könyvet, hogy igen, ezt érdemes volt elolvasni!Én, amikor elolvastam a novellákat, Vörösmarty Mihály közismert versének záró sorai jutottak eszembe, mert úgy éreztem, hogy illik rá:“Köszönjük élet áldomásidat, ez jó mulatság férfi munka volt!”John BordasTexas, USA
Na stiahnutie
5,92 €

Ópium


IRATKOZZ FEL A KIVÁLASZTOTT CÍMRE, KATTINTS A "HAMAROSAN" FELIRAT MELLETTI KIS SZÍVECSKÉRE, HOGY AZONNAL ÉRTESÜLJ A MEGJELENÉSRŐL! „A varázsló, egy harmincon aluli férfi, akinek arca már egészen szomorú, ráncos és kisgyerekes volt a sok ópiumtól, cigarettától és csóktól – hamvazószerdán kora hajnalban haldoklott.”
Na stiahnutie
4,36 €

A kápolnai földosztás


Károlyi Mihály földosztásáról szóló fiktív történet, melynek a főhőse Szindbád, de nem igazán illik a Szidbád-történetekbe.
Na stiahnutie
2,82 €

A magyar sasfiók


Történelmi regény Kossuth Ferencről, Kossuth Lajos fiáról, aki nagy reményekkel tér haza Magyarországra, de álmait nem sikerül valóra váltania.
Na stiahnutie
2,82 €

A tegnapok ködlovagjai


Történelmünk híres és hírhedt alakjai elevenednek meg Krúdy tollán, emberi oldalukról.
Na stiahnutie
2,82 €

A tiszaeszlári Solymosi Eszter


A tiszaeszlári per történeti hitelességű bemutatása. A vád szerint néhány zsidó rituális gyilkosságot követett el egy fiatal kersztény lány ellen.
Na stiahnutie
2,82 €

A vörös postakocsi


Két szerelemre éhes ifjú színésznő pesti kalndjai. Krúdy remek kor- és jelemrajza.
Na stiahnutie
2,82 €

Ál-Petőfi


1849 után több ál_petőfi tünt fel az országban. Az egyik ilyen ügyes szélhámos történetét örökíti meg a szerző.
Na stiahnutie
2,82 €

Egy nemzeti rablóvezér és más elbeszélések


Krúdy Kálmán kalandos élete. A főhős létező személy volt, legendás életét más író is megörökítette.
Na stiahnutie
2,82 €

Havasi kürt


A kárpátaljai russzinok viszontagságos életéről.
Na stiahnutie
2,82 €

Magyar tájak


Önéletrajzi ihletésű útirajzok a szeretett anyaföld tájairól.
Na stiahnutie
2,82 €

N. N. egy szerelemgyerek története


Önéletrajzi ihletésű mű a szerző gyerek- és ifjúkoráról.
Na stiahnutie
2,82 €