Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Tied – Összekötve


Az ártatlanságomat elvették, amikor ötévesen elraboltak. Tizenegy éven át csak úgy tudtam kitartani, hogy a gyermekkori tündérmesékbe kapaszkodtam. Arra vártam, hogy egy nap megjelenjen a szőke herceg, hogy megmentsen, és boldogan éljünk, amíg meg nem halunk.Fogalmam sem volt arról, hogy a megmentőm egy sebhelyes, tetoválásokkal borított remete lesz, aki nem tud – vagy nem akar – egy szót sem szólni. Mégis abban a pillanatban, amikor a tekintetünk találkozott, tudtam, hogy ő az igazi. Az én hercegem.Puszta kézzel megölte a szörnyeteget, aki fogva tartott. De az emberek hajlamosak elferdíteni az igazságot, ha a hős úgy néz ki, mint egy gonosztevő. Mint kiderült, Tyler Grace sok minden: Egy mítosz. Egy kitaszított. Egy rémálom.Figyelmeztettek, hogy maradjak távol tőle, mégis folyton rá gondolok. Tudom, hogy ő az egyetlen, aki képes áttörni az én falaimon.Merünk-e álmodni egy olyan szerelemről, amelyet egykor lehetetlennek éreztünk megtalálni? Vagy csak a szörnyű, bizarr múltunk köt minket össze?
Na stiahnutie
11,24 €

Vladóc


Ez a kedves, kelet-európai hangulatban íródott mese egy kis vámpírról, Vladócról szól, aki először repül ki az éjszakába. Vladóc eleinte csintalan, kíváncsi és egy kicsit bátortalan is, ám ahogy felfedezi a körülötte élő világot, barátokat szerez, megtanulja, mi a bátorság, az elfogadás, a barátság és az együttérzés.A történet nem ijesztő – sokkal inkább melegszívű, játékos és humoros.  Vladóc kalandjai során megtanulja, hogy a világ nem csak a Vámpírtanyából áll, és nem minden rettenetes, amit nem ismerünk. Barátságot köt Sületlenkével, a csipkelődő, ám annál hűségesebb denevérrel, és Ilonkával, a kedves kislánnyal, aki bebizonyítja neki, hogy az emberek szíve is tud meleg lenni.Külön érdekesség, hogy a könyv alkotója ugyanabban a városban született, mint Drakula (Vlad ?epe?) – Segesváron. Ez a könyv azoknak szól, akik szeretik a meséket, amelyek szívből szólnak – gyerekeknek, akik kalandra vágynak, és felnőtteknek, akik emlékeznek arra, milyen volt először rácsodálkozni a világra.
Na stiahnutie
2,83 €

Levendula és ecet


57 környezetbarát tisztítószer a vegyszermentes otthonért??Ahogy sejtjeink folyamatos megújulása elengedhetetlen szervezetünk regenerálódásához, egészségünk és lelki egyensúlyunk érdekében otthonunknak is fel kell frissülnie. Itt az idő, hogy újradefiniáljuk a takarításhoz kapcsolódó viszonyunkat, mely e könyv segítségével nyűg helyett olyan tevékenységgé válhat, ami a saját és bolygónk egészségére is jó hatás­sal lehet.??Ha mi készítjük el házilag a különféle tisztító- és mosószereket, érzelmileg közelebb kerülhetünk a tisztaság eszméjéhez. A természetes alapanya­gok és illóolajok használatával könnyedén megteremthetjük otthonunk tetszőleges energiáját, hangulatát, ahol feltöltődhetünk és önazonosak lehetünk.??Könyvünk olvasója olyan környezet- és pénztárcabarát recepteket kap, melyek segítségére lesznek a takarításhoz szükséges összes szer egyszerű elkészítésében, legyen szó a mosás során folttisztításról, fürdőszobai kádtisztításról, a konyhában sütőtakarításról, vagy akár bútorápolásról, természetes illatosításról, molyirtásról.
Na stiahnutie
12,65 €

Az ördögi liquor


Lehetséges-e az embert sejtjei alkotóelemeire lebontani, majd minden károsodás nélkül, változatlan alakban újra „összerakni”? Ez a kérdés foglalkoztatja a regény főhősét, egy amatőr biológust, akinek még iskolai évei alatt egyik rivalizáló osztálytársa megakadályozta továbbtanulását, megtörve ezzel szakmai karrierjét. Kezdetleges eszközökkel, de mégis nekivág a kísérletnek és már-már sikerül rájönnie a dolog nyitjára, mikor volt osztálytársa – azóta egy híres kutatóintézet vezető biológusa – egyszerűen ellopja zseniális ötletét, és mint saját találmányát valósítaná meg, ha... És itt kezdődik a regény, egy sejttani felfedezés körüli hajsza rendkívül izgalmas története.
Na stiahnutie
14,06 €

Miért buknak meg a kormányok?


A „Miért vallanak kudarcot a kormányok?” című könyv alcíme : „Alapos vizsgálat arról, hogyan befolyásolja az abszolút hatalom/hatalommegtartás, a gazdasági jólét , a szegénység, az általános bizonytalanság, a korrupció, a megválasztott jelöltek minősége, a választók pozitív szavazási magatartása, a választási rendszer és a pártok etikája a kormányok sikerét/kudarcát. (Valós esettanulmányok felhasználásával) Átdolgozott változat” különféle eseményeket mért, amelyek kormányzati kudarcokhoz vagy sikerekhez vezettek. A hazafiatlan politikusok körében tapasztalható visszataszító tendencia, hogy a polgárok többségének kívánságaival szemben fenntartják önző hatalmi uralmát, továbbra is hozzájárul a kormányzati kudarcokhoz a legtöbb afrikai országban, például Kamerunban, Zimbabwében, Líbiában stb., miközben a politikai hivatalok megtartásának tiszteletben tartása a legtöbb nyugati országban továbbra is erősíti a demokratikus precedenseket és előnyöket.A gazdasági jólét a legtöbb fejlett nemzet, például az Egyesült Államok demokratikus egészségének mércéje, amely évszázados demokratikus gyakorlattal rendelkezik, összehasonlítva a gazdaságilag kihívásokkal küzdő nemzetekkel, ahol egyes demokráciaellenes erők kihasználják országaik döbbenetes gazdasági helyzetét, hogy illegitim eszközökkel – például a Nigerben, Burkina Fasóban és Maliban történt katonai puccsok révén – megragadják a hatalmat.Az országukban uralkodó elviselhetetlen szegénység miatt az emberek úgy döntenek, hogy támogatásukat fejezik ki ezeknek a katonai juntáknak, elfelejtve a Líbiában lezajlott csúnya eseményeket. Egyszer sem gondolnak arra, hogy Kadhafi is népi hősként kezdte, mielőtt hagyta volna, hogy az abszolút hatalom elvakítsa. Azok az emberek, akik ma örvendeznek és dicsérik ezeket a katonai juntákat, soha nem gondoltak arra, hogy ünnepelt katonai vezetőik holnap a legrosszabb Kadhafivá válhatnak. Például ezek a junták fokozatosan átalakulnak Kadhafi taktikájába azzal, hogy meghosszabbítják hivatali idejüket és határozatlan időre elhalasztják országuk választási menetrendjét.Ezért a választók viselkedése alapvető fontosságú tényező, amely meghatározza a kormányzat kudarcát vagy sikerét. Az egyik ilyen választói viselkedés a választói szerepvállalás. A választói szerepvállalás a választók teljes részvétele a választási tevékenységekben, polgári jogaik gyakorlásaként, amely fenntartja a demokratikus normákat és folyamatokat.A választók műveltsége, a választók jogai és a választók jogos döntései a választók önvédelmi fegyverei, amelyek megvédik őket a demokrácia ellenségeitől.A választói korrupció olyan helyzetet mutat be, amikor a választók úgy döntenek, hogy eladják szavazataikat pénzbeli kompenzáció, ingyenes dolgok vagy más csábító ösztönzők elfogadásával a szavazataikért cserébe . A szavazatok megvesztegetésének illegitim cselekménye rossz kormányzáshoz vezethet. És ha a politikai pártok a jelöltek olyan képesítései alapján választják meg zászlóvivőiket, amelyek megfelelnek a jó kormányzási küldetésüknek, amelyet a népük számára kitűztek, akkor lehetővé teszik, hogy a megfelelő politikai jelöltségeket mutassák be az embereknek . Ez azt jelenti, hogy maguk a politikai pártok már lerakták a tartós jó kormányzás alapjait azáltal, hogy gondosan megválasztottak olyan jelölteket, akik jó kormányzási szándékkal rendelkeznek, hogy az emberek könnyen szavazhassanak rájuk az urnákban.
Na stiahnutie
16,01 €

Never Lie – Sose hazudj!


Néha az igazság öl...Tricia és Ethan friss házasok, az álmaik otthonát keresik. Azt hiszik, meg is találták, amikor egy távoli udvarházra bukkannak, ami egykor dr. Adrienne Hale-é, a híres pszichiáteré volt, aki évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. De amikor egy heves téli vihar miatt képtelenek elhagyni a birtokot, a ház kezdi elveszíteni a varázsát.Amikor képtelen kimozdulni, és erőt vesz rajta a nyugtalanság, Tricia véletlenül felfedezi dr. Hale páciensekkel készített hangfelvételeinek átírását. Miközben a kazettákat hallgatja, megismeri a doktornő rejtélyes eltűnéséhez vezető rémisztő események láncolatát.Minden kazettával a kirakós egy-egy újabb megdöbbentő darabja kerül a helyére, és Tricia lassan megismeri a hazugságok egész hálóját. Mire az utolsó kazettához jut, ami az egész ijesztő történetet feltárja, már késő lesz...Frieda McFadden, a New York Times bestseller szerzőjének letehetetlen, megjósolhatatlan fordulatokkal teli thrillere, ami közben csak egyet ismételgetünk: mi az igazság? 
Na stiahnutie
15,46 €

Digitális Démonok


Mindennap hallunk a mesterséges intelligenciáról, az előnyeiről és a veszélyeiről egyaránt, sőt naponta már magunk is használjuk. Ám amikor egy-egy korszakos technológia rossz kezekbe kerül, tagadhatatlan, hogy komoly kockázatot jelent, amiről van néhány szomorú tapasztalata az emberiségnek.Brezan ezredes és az Országos Rendőr-főkapitányság szupercsapata ezúttal egy olyan bűnüggyel találják magukat szemben, amilyennel korábban még soha, az ellenség ugyanis a mesterséges intelligencia csúcstechnológiája, a Babylon. Fokozza a fenyegetettséget, hogy a félelmetes és démoni rendszer a nemzetközi szervezett bűnözés legrafináltabb, legkegyetlenebb és legkíméletlenebb vezetőjének a birtokában van.Az elsőrangú nyomozócsapat kreativitása, tapasztalata és számítástechnikai arzenálja ezúttal kevésnek bizonyul, segítségre van szükség, de szerencsére a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnál működik egy világszínvonalú digitális elhárítás, egy valóságos informatikai erőmű. Éppen akkor avatkoznak be, amikor a maffiózók világszerte több száz repülőteret, kórházakat, elektromos hálózatokat bénítanak meg, ráadásul a fő gonosz kijelenti, hogy ez még csak akezdet...A végletekig izgalmas, bőséges humorral fűszerezett bestseller érzékletesen mutatja be a zsaruk mindennapjait és egy drámai feszültségű nyomozás kulisszatitkait, amit dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornoktól, az ORFK egykori szóvivőjétől már megszokhattunk. 
Na stiahnutie
9,83 €

Túsz


Eli Sharabi, aki 491 napig volt a Hamász fogságában, nyers és megrendítő emlékiratban meséli el a történetét: a brutális támadást, amikor 2023. október 7-én elrabolták a Be'eri kibucból, a felesége és a lányai elvesztését, és a megingathatatlan eltökéltségét, hogy túl fogja élni a fogságot."Nem hagyom, hogy elmerüljek a fájdalomban. Túlélő vagyok. Túsz vagyok. Gáza mélyén. Idegen egy idegen földön. Egy Hamász-szimpatizáns család otthonában. És ki fogok jutni innen. Muszáj. Elmegyek innen. Hazamegyek." - Eli Sharabi2023. október 7-én a Hamász terroristái lerohanták a Be'eri kibucot, összezúzva ezzel azt a békés életet, amelyet Eli Sharabi a brit feleségével, Lianne-nel és tizenéves lányaikkal, Nojával és Jaellel felépített. Mezítláb rángatták ki a házból a családja mellől, és a gázai alagutak fullasztó sötétségébe hurcolták. Miközben felette dúlt a háború, 491 napot töltött fogságban, és végig abban reménykedett, hogy egy napon viszontláthatja a szeretteit.Eli Sharabi története az éhségről és a lelki-fizikai fájdalomról, a vágyakozásról, a magányról és a lelkierő összeomlásával fenyegető tehetetlenségről szól. De szól az erőről, a kitartásról és arról, amikor a lélek nem hajlandó feladni. A fogságban kialakult bajtársiasságról, a hit csendes erejéről és egy ember hajthatatlan döntéséről, hogy újra és újra az életet választja.Az első olyan emlékiratban, amelynek egy szabadon engedett izraeli túsz a szerzője, és amely Izrael történetének leggyorsabban fogyó bestsellere, Sharabi első kézből, megrázó erővel számol be az elképzelhetetlen körülmények közötti túlélésről: az éhezésről, az elszigeteltségről, a fizikai és lelki bántalmazásokról.A Túsz történelmi tanúságtétel, hogy soha ne lehessen elfelejteni vagy elhallgatni azt, ami történt.Eli a foglyok történetének nagykövetévé vált, járt Trump elnöknél a Fehér Házban, Londonban a Downing Street 10-ben, és beszélt az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt. 
Na stiahnutie
16,87 €

PorZsák_Morzsák


Képbe zárt hangzás.Ritmusba zárt gondolat.E kötet egy egészen új versforma világába hívja olvasóját: a [KiTartó_RímKötés], más néven [Kötött_RímKiTartás]módszere mentén született versek egyetlen szót – a címet – követik, mint vezérfonalat. Nemcsak hangulatukban, de magánhangzó-struktúrájukban is abból építkeznek, szigorúan ragaszkodva a kiinduló szóalak belső ritmusához.Itt minden betűnek, minden hangnak jelentősége van.A cím szóképének hangzástérképe meghatározza a vers formáját, a vers alakzati rendje technikailag egyetlen rímhez igazodik, abból nő ki, és abban teljesedik ki. Az így létrejövő sorok nemcsak nyelvileg invenciózusak, de mély jelentésrétegeket is hordoznak. Minden vers egy nyelvi konstrukció, ahol a forma nem korlátoz, hanem felszabadít. „Szerep tán az ember látszat,Mely megvált, ha el lett játszva.”„Egy csepp sár, ha tengert áraszt,Meglelt társban nem lesz támasz.” A [PorZsák_Morzsák] nem hétköznapi költészet. Ez nyelvi varázslat, játék a hangokkal, a jelentéssel, és az érzékenységgel. Egy olyan világ, ahol a rím nemcsak zene, hanem rendszer. És ahol minden morzsa egy világgá nőtt gondolat.
Na stiahnutie
7,75 €

MI


A könyv mély és részletes betekintést nyújt az emberi kapcsolatok és az önismeret összefonódásába, különös figyelmet szentelve a párkapcsolatok dinamikájának és gyógyításának. A szerző személyes tapasztalatokkal és terápiás megközelítésekkel gazdagítja a tartalmat, ami hiteles és gyakorlati szempontból is értékes. Az érzelmi intelligencia és az önfejlesztés szerepe hangsúlyosan jelenik meg, miközben a könyv olvasmányos és inspiráló. 
Na stiahnutie
3,80 €

A dimenziókapu


Létezik egy határ,amely elválasztja a látható világot attól, amit nem érzékelünk – de érezzük, hogy ott van.És van, aki átlép ezen a határon.A Dimenziókapu egy férfi belső utazásának története. Külső események indítják el, de az út, amit bejár, mélyen önmagába vezet. A regény a gondolat szabadságáról, a tudat tágításáról és az emberi lét kérdéseiről szól – ítélkezés nélkül, őszintén, személyes hangon.Ez a könyv azoknak íródott, akik keresnek: válaszokat, összefüggéseket, önmagukat. Nem kínál kész tanításokat, de olyan kapukat nyit meg, amelyeken csak az olvasó léphet át.
Na stiahnutie
8,17 €

A tudat tanításai


Nem azért született meg ez a könyv, hogy még egy újabb tudást adjak a kezedbe, hogy válaszokat kínáljon, vagy hogy megerősítsen téged abban, amit eddig is hittél.Nem is azért, hogy bárhová is vezessen. Mert az út, amiről szó van benne – nem elvisz valahova, hanem visszahoz oda, ahonnan valójában sosem távoztál el. Csak ezt már elfelejtetted.Ez a könyv nem akar meggyőzni. Nem akar felemelni. És nem akar megváltoztatni. Ez a könyv csak emlékeztetni akar arra, hogy aki most olvassa ezeket a sorokat… az nem más, mint maga a Tudat.Nincs külön „olvasó”. Nincs külön „tanítás”. Csak a jelenlét van. Csak az, ami most történik. És az, aki már nem kérdez – mert tudja, hogy ő maga a válasz.Ha készen állsz, nem kell többé továbbmenni. Leülhetsz most. Megpihenhetsz. És ha elcsendesedsz, talán észreveszed… nem is olvasol már. Csak Vagy.
Na stiahnutie
6,59 €

Orchideák


„Élsz, hát élj!”„Kiviszem a szemetet!” – mondta alig hallhatóan, ahogy lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón. Sőt, lehet, nem is mondta, nehogy valaki meghallja, és még a végén meghiúsuljon a terve. Nem akarja, hogy bárki is megakadályozza. Már nem. De vajon, ha meghallják, észrevették volna, hogy nincs is nála semmi, pláne nem a szemét? És mikor fog feltűnni bárkinek is, hogy milyen régóta eltűnt?Hideg a víz. Nagyon hideg. És egyre hidegebb, minél bentebb sétál. De már nem érdekli. Csak legyen vége. Nem bírja tovább. Már nem. Ez az egész így nem jó. Nagyon nem. Ha jó lenne, nem várná a végét.  Örülünk és szenvedünk, szeretünk és utálunk, hibázunk és tanulunk, kimondunk és eltitkolunk, beleszületünk és belehalunk. Ez az élet, ahol, elvileg mindenki a maga útját járja. De tényleg a saját maga életét is éli? Túlélhető-e, ha egy nap kiderül az igazság? Akadhat-e mégis némi kapaszkodó a legnagyobb kilátástalanságban? „Azt mondják, az orchideák a szépség és a reziliencia szimbólumai. Tehát akkor a nőké is” – véli Zubor Rozi, háromgyermekes IgenAnya, újságíró, podcaster, a Micsoda történetek-könyvsorozat társszerzője, aki regényében négy orchidea, azaz négy nő sorsát mutatja be. De miért pont ők? Hogyan kapcsolódik Julcsi, Évi, Zsófi és Anna sorsa egymáshoz? Az Orchideák elmesélik. „Amennyire szép, annyira nehéz is. Akár az élet.” – Hidasi Judit, író
Na stiahnutie
14,08 €

Sidetracked – Eltérítve


Mindig meg akartak törni, de most már túl erős vagyok. Érinthetetlen.Legalábbis addig, amíg… meg nem ismertem őt.LOGANOlyan régóta csakis a célt láttam magam előtt, hogy elfelejtettem, van körülöttem egy egészen másféle világ is. Amíg meg nem ismertem Lanát. Nem számítottam arra, hogy valaha is találkozhatok egy olyan nővel, mint ő, és imádom,hogy soha nem látom előre, mit tesz vagy mit reagál. Ez is az egyik oka annak, hogy egyre jobban beleszeretek. Ugyanakkor tudom, hogy eltitkol előlem dolgokat, amiket képtelen megosztani velem. Remélem, egy nap majd megbízik bennem annyira, hogy elmond mindent. Csak akkor döbbenek rá, hogy milyen harcias, amikor a munkám veszélybe sodorja, ám ennek ellenére bármit megteszek, amit csak tudok, hogy megvédjem. Igaz, ahhoz, hogy még jobban megvédhessem, el kellene hagynom, de erre képtelen vagyok. Ezért muszáj más módot keresnem, amivel gondoskodhatok a biztonságáról.De csak remélhetem, hogy ez elég lesz. Mert bármilyen harcias is, attól még törékeny… Ugye?
Na stiahnutie
8,42 €

Hunter – Az árnyak alkuja


Üdv bátor olvasó!  Az alfa sorozat folytatódik...  Az Alfa 6. ?HUNTER – Az Árnyak Alkuja ?Hat nap. Egy szerződés. És egyetlen szabály, amit lehetetlen betartani: Nincs csók. ?Hunter Ansel, a North-Tech kíméletlen vezérigazgatója hozzászokott ahhoz, hogy ő irányít. De amikor egy millió dolláros sikkasztási ügy miatt börtön fenyegeti, élete kicsúszik a kezéből. A tárgyalásig hátralévő utolsó hat napra csak egyet akar: totális kontrollt valaki más felett, hogy elhallgattassa a fejében lévő démonokat. ?A Shadows klub legexkluzívabb hoszteszét, Kittyt rendeli meg. A lány apró, törékeny és engedelmes. A tökéletes játékszer. A szerződésük kristálytiszta: Hunter azt tesz vele, amit akar, cserébe a lány egyetlen dolgot kér fizetségül minden alkalommal: egy almát. ?De Junia Monet nem az a naiv kislány, akinek látszik. A copfok és az ártatlan tekintet mögött egy briliáns elme rejtőzik, aki menekül a saját múltja elől. ?Amikor Hunter cége az összeomlás szélére kerül, a dinamika megfordul. A nappali padlóján, a számlák és a kötelek között Hunter rádöbben, hogy a nő, akit megkötözött, az egyetlen, aki képes megmenteni őt. ?De mi történik, ha a Vadász rájön, hogy a zsákmánya okosabb nála? És képesek-e betartani az egyetlen szabályt, ami megvédi a szívüket, amikor a vágy már fájdalmasabb, mint bármelyik büntetés?  Figyelmeztetés (Content Warning) ?Kérlek, olvasd el, mielőtt kinyitnád a könyvet! ?Ez a regény a Dark Romance / Erotikus Thriller műfajába tartozik, és kizárólag 18 éven felüli olvasóknak ajánlott. A történet explicit szexuális tartalmat, erőszakos jeleneteket és pszichológiai terrort ábrázol, amelyek egyes olvasók számára felkavaróak lehetnek. ?Kiemelt témák és triggerek: ?Extrém BDSM: Dominancia és teljes alávetettség (Master/slave dinamika), tárgyiasítás, fojtogatás (breath play), fájdalom okozása (pain play). ?Testnedvekkel való játék.  ?Pszichológiai nyomás: Manipuláció, hatalmi egyenlőtlenség, a személyiség megtörése. ?Csak saját felelősségre lépj be az Árnyvilágba!  
Na stiahnutie
17,21 €

Rájuk fújt az Isten...


Két riadt gyerek, egy kisfiú meg egy kislány találkozik e regény lapjain. Kalandos viszontagságok közepette, már-már reménytelen helyzetekbe sodródva, menekülnek. Mentik legalább az életüket, miközben a fejük felett a 16. század leghatalmasabb hajóhadának büszke vitorlái dagadoznak a szélben. 1588-at írnak a naptárak. A katolikus spanyol király II. Fülöp megindította Legyőzhetetlen Armadáját az eretnek Anglia ellen. Úgy tervezte hogy lerohanja a szigetországot amely már amúgy is sok borsot tört az orra alá. Mi lett a hadjárat vége? Mi lett a két űzött gyerek sorsa? A páratlan feszültségű jelenetekben, izgalmas fordulatokban és látványos tengeri csatákban bővelkedő regény, ezekre a kérdésekre adja meg a választ.
Na stiahnutie
14,06 €

A gát


Bárcsak éhen halt volna abban a szállodai szobában! Az Alabama állambeli Perdido városka és a Caskey család matriarchája mindent kockára tenne azért, hogy uralma alá hajtsa menyét, a szépséges Elinort, aki elcsavarta a fia fejét, miután az kimentette az árvíz fogságából. Azóta dúl a hatalmi harc a két nő között, és a titokzatos, a folyóhoz misztikus vonzalommal kötődő, démoni erejű ifjú hölgy áll nyerésre. De mi történik, ha megépül a várost átszelő, kíméletlen sodrású folyó partjain a gát? Ki fizeti meg az árát, és miféle áldozatokat követelve? Mindig a legártatlanabbak vesznek oda? Michael McDowell modern horrorklasszikusa, a Blackwater saga második kötetének város- és családtörténete szó szerint szívszaggató, és a hátborzongató déli gótika csáberejével ejti rabul az olvasói képzeletet.
Na stiahnutie
9,01 €

Az anyós


Asa Berg Svédország egyik legkeresettebb kommunikációs szakembere – csak épp azokkal nem beszélhet soha, akik a legfontosabbak neki: fiával és unokájával. Hogyan juthat idáig egy látszólag szoros anya-fia kapcsolat? Hogy befolyásolja mindezt az anyós és a meny közti viszony? És lehet-e a hidegháborúból visszaút? Az anyós A válással világszerte berobbanó Moa Herngren nagysikerű családidráma-sorozatának második darabja.Moa Herngren (1969) a családi drámák mestere. Forgatókönyvíróként többek közt A Patchwork család című Netflix-sorozat társszerzője, újságíróként az Elle magazin svéd kiadásának egykori főszerkesztője, íróként pedig A válás és A nehézsúly szépe szerzőjeként ismerheti a magyar olvasó.„Minden karakterem emberi, közel sem tökéletes személyiség. Talán pont ez a legfontosabb üzenetem az olvasóknak, hogy mindig igyekezzenek megismerni minden fél motivációját, érzéseit, nézőpontját, mielőtt ítélkeznek.”(részlet Moa Herngren Nők Lapja-interjújából)
Na stiahnutie
10,98 €

Gyöngéd barbárok


A lírai hangvételű Gyöngéd barbárok című regényében Hrabal egyszerre állít emléket művészbarátainak, a tragikus sorsú, nem sokkal az ország 1968-as megszállását követően öngyilkosságba menekülő festőnek, Vladimír Boudníknak és a költő Egon Bondynak, illetve rajtuk keresztül a háború utáni prágai művészvilág zsúfolt kocsmáiban, őrült figurái között kavargó ifjúságuknak, a művészetbe vetett mámoros hit, a szabadságkeresés megzabolázhatatlanul vad korszakának. A naiv és szenvedélyes Vladimír gyermeki rácsodálkozással szemléli a világot, amelynek legapróbb, leghétköznapibb részletében is ott látja a szépség és a teremtés ígéretét, lehetőségét. Hrabal nem klasszikus emlékiratot ír, mozaikszerűen felvillanó jelenetekből, párbeszédekből építi fel a maga nosztalgikus univerzumát, amelynek varázsát éppen az adja, hogy együtt, egy időben van benne jelen a múlt álomszerű otthonossága és e múlt eltűnésének, elvesztésének szelíd bölcsességgel viselt fájdalma. Ez a csapongó, mégis bensőséges hangulatú regény végső soron arról szól, hogy az ember miként őrizheti meg a szabadságát és a méltóságát egy olyan korban, egy olyan világban, amely egyiket sem tartja fontosnak, sőt.
Na stiahnutie
9,86 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Sarah J. Maas, Juraj Červenák, Lucinda Riley, Julia Quinn.