Najnovšie - Historické romány strana 34 z 270
zobraziť:
A Csillagösvény hídja - Hunyadi harmadik könyv
Hunyadi János Itáliából hazatérve sem tölthet békés esztendőket birtokán, családja körében. Csehországban van szükség kardjára, a huszita felkelők ellen. A megromlott egészségű, idős Zsigmond király környezetében cseh és magyar pártütők szövik terveiket, akár saját rokonaikat is feláldozva nagyra törő céljaik elérése érdekében. Mindeközben Erdély lángba borul: a Lépes György püspök elviselhetetlen adóterheit nyögő jobbágyok, köznemesek és céhlegények fegyvert ragadnak és igazságot követelnek. A paraszthad véres pusztításba kezd, és félő, hogy a Hunyadi-birtokokat is csak ideig-óráig kíméli. A közelgő uralkodóváltással és a lázadás leverésével elfoglalt főurak között csak néhányan látják, hogy a magyar nemzetnek sürgősen helyre kellene állítania egységét, mert a déli határokon túl a huszitáknál és a jobbágyoknál sokszorta nagyobb veszély ébredezik. A hazáért aggódó kevesek számára egyre nyilvánvalóbb, hogy már csak egyetlen emberbe vethetik reményüket: Hunyadi Jánosba.
A Holló háborúja - Hunyadi hatodik könyv
Ezernégyszáznegyvenkettő. A Vaskapunál vívott ütközet és a váratlan magyar diadal híre bejárja egész Európát. Hunyadiban egyre többen látják a jövő reménységét, aki immár több csatában képes volt megálljt parancsolni az ottomán hódítóknak. Az ifjú magyar király, Ulászló is úgy véli, egy ideig nem kell tartaniuk a török fenyegetéstől, és arra próbálja rávenni Hunyadit, hogy csoportosítsa át erőit a nyugati és északi országrészekbe a trónkövetelő Erzsébet királyné, Cillei és Giskra zsoldos hadai ellen. A vajda azonban jól tudja, hogy a török ellencsapás csupán idő kérdése, és minden katonájára a keleti határnál lesz szüksége. Az események ezúttal is őt igazolják: Murád szultán bosszúból elrendeli Havasalföld és Erdély felprédálását. Hunyadi nem várja be, hogy a hódítók átlépjék a határt a Kárpátok hágóinál, inkább meglepetésszerűen betör Havasalföldre, hogy Vlad Dracul országában mérjen megsemmisítő csapást az elbizakodottan előretörő oszmán seregre.
A nagy sikerű történelmiregény-sorozat hatodik kötetében Bán Mór eleven eszközökkel kelti életre Hunyadi János legnevezetesebb csatáit, hadjáratait. Az olvasó szinte ott érezheti magát a legendás vezér közvetlen közelében, a harci szekereken, az ellenséges ágyútűzben, a vakmerő lovasrohamokban éppúgy, a királyi udvar intrikákkal teli termeiben, hálószobáiban, Buda, Pozsony, Hunyad és Konstantinápoly utcáin, terein.
A félhold tündöklése - Hunyadi hetedik könyv
Ezernégyszáznegyvennégy tavasza. Néhány hét telt csupán el, mióta a Hunyadi János vezette sereg hazatért a Balkán veszedelmes hágóitól. Noha nem sikerült végső győzelmet aratniuk a török felett, Murád birodalma alapjaiban rendült meg a keresztes hadak csapásaitól. A szultán bizonyos benne, hogy országa nem élne túl egy újabb frontális támadást Magyarország felől, kénytelen tehát cselszövéshez folyamodni. Tervei szerint Cillei Ulrik grófnak és Brankovics szerb despotának lesz a feladata, hogy megakadályozzák Hunyadit az újabb hadjárat megindításában. A hollós vezér hamarosan súlyos áldozatokkal járó politikai játszma kellős közepében találja magát, mely játszmában sem az ő, sem Ulászló király élete nincs biztonságban.
Bán Mór történelmiregény-sorozatának hetedik kötete Hunyadi János sorsszerű várnai hadjáratát állítja középpontba. A tét óriási: sikerül-e egyszer s mindenkorra szétzúzni a Nyugat felé terjeszkedő Török Birodalom erőit, vagy végképp szertefoszlanak a Balkán feletti magyar hegemónia álmai? A sorozat talán minden eddiginél sodróbb lendületű kötete egy krimi izgalmával eleveníti fel az 1444-es esztendő eseményeit.
Kuruc vér - Pro patria et libertate
Benkő László zseniálisan, újra sodró, precíz lendülettel idézi meg a Rákóczi-szabadságharc első, sorsdöntő éveit, ahol a nagypolitika játszmái és a hétköznapi hősök küzdelmei fonódnak össze Versailles csillogásától a bécsi intrikákon át a felvidéki és dunántúli csatákig… Kövesse a szabadságharc pillanatait egy magyar család történetén keresztül! Ismerje meg a bizonytalan kezdeteket, a titkos szervezkedéseket és az első győzelmek világát, ahol egyszerű parasztokból lett katonák és legendás kuruc vezérek álltak a szabadság zászlaja alá! Ismerje meg, hogyan váltak a korábbi császárhű urak kuruc vezérekké, miként szerveződött a parasztokból és egyszerű emberekből álló hadsereg, és hogyan kapcsolódtak hozzájuk Thököly régi katonái. Legyen ott a nagy felvidéki és dunántúli ütközetekben: Bottyán János zseniális hadicsapásaiban! Ocskay László portyáiban! Érsekújvár bevételében! A Nagyszombati csatában! Szentgotthárdon vagy Pápa elfoglalásánál – ahol a történelem egyszerre jelenik meg a hadvezérek stratégiai szemszögéből és az egyszerű katonák nézőpontjából. A regény nem csupán a harcok krónikája: Feltárja a bécsi udvar intrikáit, a titkos tárgyalásokat, az árulásokat és a politikai játszmákat is. Egy rejtett, krimiszerű szál végigkíséri a történetet, amely csak a végén nyer megoldást. Győzelmek és bukások, hűség és árulás, szabadságvágy és intrika között. Egy történelmi kalandregény, amely hitelesen mutatja be, mit jelentett „kurucnak” lenni...
A turul nemzetsége - Vér és könnyek
A sorozat utolsó előtti kötete a magyar történelem egyik legtragikusabb korszakát mutatja be. Az Árpád-házi királyok mintha maguk is érezték volna, hogy hatalmuk hamarosan megfogyatkozik, majd elenyészik. A történetben párhuzamosan látjuk IV. László, a "Kun" életét és hadakozásait nemcsak a külső ellenséggel, hanem és főleg a Hon ellene lázadó nagyuraival, kik nem átallanak egyszerűen elrabolni, fogságba vetni a királyt. Ám a csak félig magyar "kun származék" nem hagyja magát, és vesztes helyzetekből is visszatér, mert nem tud és nem is akar lemondani a hatalomról.
A történet másik szálán viszont ott van sokak új reménysége: András, a "velencei". Ki még sohasem járt magyar földön, a nyelvvel is hadilábon áll, de az urak egy része úgy látja, Kun Lászlónál mindenki jobb lehet. Főleg, ha az új és fiatal király nem ismer senkit az országban, könnyen hajlítható és azt teszi majd, amit a "barátai" mondanak, parancsolnak neki. Csak arra nem gondolnak, hogy a majdani utolsó Árpád-házi király Nyugaton született, ott is nőtt fel, hát sok dolgot másképpen lát, mint a begyöpösödött magyar urak.
Ám ebben a könyvben András még csak menetel célja felé, miközben a másik idegen, a kun király javában bogozza a hatalom szálait. Elpusztíthatatlannak hiszi magát, és mivel már sok veszélyből kimenekült, meg van győződve arról: ő a magyarok igazi uralkodója, a Kárpátok között nincs és nem is lehet nála jobb király!
A történet harmadik szálán a dunai rév lakói is élik a maguk életét. Nem csak a trón közelében történnek fontos események: a maguk világában a révészek és társaik is átélik a kor eseményeit, nekik is kijut a jóból és a rosszból egyaránt.
Szeánsz - Halálos hipnózis, 1894
Az 1890-es években játszódó és a kor egyik legrejtélyesebb halálesetét feldolgozó szépirodalmi, lélektani krimi visszatér az író Centrál című regényének színes, mozgalmas világába. A millenniumi forgatag idején sorra nyílnak a kávéházak, valamint az éjszakai élet bohém színterei, az orfeumok, mulatók, varieték, de közben a kedélyeket a titokzatos hipnotikus szeánszokról szóló híradások is borzolják, különösen, hogy egy ilyen esemény egy nemesi család 22 éves lányának életét követeli.
A regény cselekményének mozgatórugója éppen ez a megoldatlan rejtély, amely 1894-ben bejárta a világsajtót, és amiről cikket írt az akkor még csupán 16 éves Krúdy Gyula. Ez a korszak egyben Budapest európai nagyvárossá válásának és a tömegsajtó megszületésének időszaka is. Már riporterek járnak a hírek, a bűnügyek nyomában, mint ahogy történetünk esetében is, hiszen a Pesti Hírlap rendőrségi tudósítója megszállottan nyomoz, de a lány halálával kapcsolatos kételyeire maga sem tudja a választ: Vajon hipnózissal át lehet venni az uralmat egy másik ember felett, vagy akár az életétől is meg lehet őt fosztani?
A nyomozás közben bírósági tárgyalótermekbe juthatunk be, kiruccanhatunk a császárvárosba, követhetjük a grandiózus millenniumi ünnepségeket. A riporter sikerei eddig az észszerű gondolkodásra épültek, ám ezúttal nem jut közelebb az igazsághoz, be kell lépnie egy számára ismeretlen világba ahhoz, hogy megértse a hipnózis erejét, ezért egyre jobban elmerül a titkos éjszakai életben. A kérdés csak az: végül sikerül-e kiderítenie az igazságot, vagy ő is áldozattá válik?
Szentháromság
Buda, 1467. március. Mátyás király szakadatlan harcban áll, és a kincstár kong az ürességtől. Pénz kell, sok pénz, lehetőleg azonnal. Miközben diétára gyűlnek az országos rendek, Marcus, a budai hóhér megbízást kap Münzer tanácsos egyik barátjától, Budai Lénárttól, hogy találja meg felesége és két gyermeke gyilkosát. Mielőtt végére járhatna a történteknek, egy megcsonkított kisfiú tetemére bukkannak Jakab, a rosszhírű orgazda házában. A testen, mint nyers pergamenen, pengével metszett ábra látható: a Szentháromság pajzsa.
Nyomozása során Marcus ismeretséget köt az éppen Budán raboskodó Drakulával, remélve, hogy segítségére lehet a mind szövevényesebbé váló ügy megoldásában, s cserébe talán tisztázhatja Havaselve félelmetes fejedelmét az árulás vádja alól.
A budai hóhér sorozat harmadik kötetében Marcus és kedvese, Regina a múlt és a jelen hol csábító, hol fenyegető, de nagyon is valós démonaival veszi fel a küzdelmet. Hanns Münzer, György, a Szarkirály, a régi és új hóhérsegédek Marcusszal együtt versenyt futnak az idővel, hogy leküzdjék a Budára leselkedő veszedelmet, amely pusztulással fenyegeti a város zsidóságát. Mindnyájan csupán remélhetik, hogy útjukat a Szentháromság áldása kíséri, és nem a pokolba vezet, a háromarcú Lucifer színe elé…
Három az isten igaza. Három az igazság.
OMNE TRINUM PERFECTUM.
Az a teljes, ami három.
A bátorság fiai - Öt hűséges férfi, aki megváltoztatta a történelmet
Öt férfi lebilincselő története a Bibliából, akik korántsem voltak tökéletesek, ennek ellenére Isten szerepet szánt nekik nagy tervében, hogy rajtuk keresztül mutatkozzon meg a világnak. Öt bátor férfi története, akiknek nem volt része elismerésben vagy hírnévben, de hűségesen szolgáltak nagy vezetők árnyékában, és inspiráló történeteik a mai kor emberéhez is szólnak.
Áron, a főpap,
Káléb, a harcos,
Jónátán, a herceg,
Ámósz, a próféta és
Szilász, az írnok.
Francine Rivers amerikai írónő népszerű, ezúttal egy kötetben megjelenő regényciklusában életre kelti a Szentírás számos jól ismert eseményét, újszerű nézőpontból világítva meg egy-egy történelemformáló lelki vezető élettörténetét és személyes harcait.
Az aranymezők felé
Seattle, 1897. Anna Denton más, mint a többi, a gazdagság ígéretét követve a Yukonhoz özönlő leendő aranyásó. Őt a kötelesség, nem a haszon szólítja az ismeretlen vadonba. Amikor családja az anyagi csőd szélére kerül, beleegyezik, hogy feleségül megy Henry Bradwellhez, Klondike vagyonos "királyához".
Az észak felé tartó gőzösön találkozik Will-lel és Silasszal, a gyerekkori jóbarátokkal. Miután a hajó kiköt egy törvényeket nem ismerő alaszkai városban, a lány addigi kísérői helyi bűnözőkkel összeállva magára hagyják őt. Will és Silas beleegyezik, hogy vele tartsanak több száz veszélyes mérföldön át Dawson Cityig - az aranymezők kapujáig - a jegyeséhez, egy olyan férfihoz, akit nem is ismer.
Amikor megérkeznek, Bradwell szívélyesen fogadja mindannyiukat. De ahogy beköszönt a kegyetlen tél, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak, Anna pedig csapdába esik a hataloméhes Bradwellnek tett családi ígéret és a Will iránti érzései között. Anna és az útitársai hamarosan egy halálos játék közepébe csöppennek, ahol csak kevesekben bízhatnak. És a Klondike jeges vadonjában a legnagyobb veszélyt maga az ember jelenti.
A turul nemzetsége - Utolsó véreink
Ezerkettőszázkilencven. Miközben IV. (Kun) László király kunjai körében éli züllött, egyre nagyobb felháborodást kiváltó életét, Itáliából Magyarországra érkezik II. András király utószülött fiának, István hercegnek a fia, a velenceinek is nevezett András. Miután Lászlóval orgyilkosok végeznek, az e néven harmadikként trónra lépő Andrásé lesz a korona.
III. András rövid, alig több mint egy évtizedes uralkodása során sikeresen konszolidálta a IV. László alatt eluralkodó feudális anarchiát. Győztes hadjáratot vezetett későbbi apósa, Habsburg Albert herceg ellen, megerősítette a királyi hatalmat, nekilátott a nemesség rendi jellegűvé szervezésének. Ugyanakkor a pápai udvar nem ismerte el trónigényét, és a nápolyi Anjou-dinasztiát támogatta ellenében. Összességében pozitív uralkodásának hirtelen - mérgezés vagy gyors lefolyású betegség okozta - halála vetett véget, lezárva ezzel a magukat honfoglaló Árpád vezértől eredeztető magyar királyok sorát.
A tíz könyvből álló regénysorozat zárókötetében a szerző az uralkodók sorsának bemutatása mellett nem feledkezik meg egyszerű hőseiről sem: tovább szövi a dunai rév körül kialakult, immár négy évszázados közösség sorsát, és a nagy ívű történet tanulságaként felmutatja, hogy bár királyok jönnek és mennek, uralkodóházak felemelkednek és elbuknak, a mindenkori nép a maga tisztességével, egyértelmű szabályaival és erkölcsével soha nem fog eltűnni a történelem színpadáról.
Zrínyi Ilona fátyoltánca
Egy asszony, aki a történelem viharában is megőrizte méltóságát, és egy nép, amely reményét az ő bátorságába kapaszkodva őrizte. Zrínyi Ilona fátyoltánca nem csupán egy regény a kuruc kor egyik legnagyobb nőalakjáról, hanem szenvedélyes utazás a hit, a hűség és az emberi lélek mélységei felé. A könyv lapjain életre kel Munkács vára, a szabadságért küzdő katonák és a nő, aki nemcsak feleségként és anyaként, hanem hadvezérként és példaképként is helyt állt. De Ilona nem csupán hős, hanem asszony is: hétköznapi női érzelmekkel és vágyakkal vívódik, szeret és fél, gyöngédségre és biztonságra vágyik, miközben a történelem kegyetlen sodrása közepette kell döntéseket hoznia. Ez a történet nem pusztán múltidézés: üzenet mindannyiunknak arról, hogy az igazi erő a kitartásban, a hitben és az önfeláldozó szeretetben rejlik.
Ľadová kráľovná
Noah Salinas, gróf Navarra, opovrhuje všetkým francúzskym. Zmrzačili mu tam brata a odvliekli snúbenicu, po ktorej strate zatrpkol. Aké prekvapenie ho však čaká, keď sa jeho chorý brat rozhodne náhle oženiť práve s neznámou Francúzkou?!
Noah netrpezlivo očakáva príchod Luny Castillon, dedičky rodu de Montespan, aby jej pobyt v Anglicku „spríjemnil“ natoľko, že sama nasadne na prvú loď domov.
Luna, ktorá netuší, že má v Anglicku nepriateľa, však nie je žiadna ustráchaná kvetinka a nenechá sa len tak vyhnať, ani zmariť svoj plán. Noahove útoky odráža so šarmom, vtipom a eleganciou a on si postupne uvedomuje, že si ich vzájomné konflikty užíva a jeho srdce, ktoré ho kedysi bolelo, sa v jej prítomnosť zaceľuje.
Francúzom však prisahal nenávisť, vernosť a manželstvo len jedinej žene a čo lojalita k bratovi? Prečo odrazu túži byť na jeho mieste a v Luninom srdci? A čie srdce napokon ľad roztopí?
dostupné aj ako:
Az utolsó vendéglő Párizsban
Párizs, 1944. Szolgálta az ellenséget, hogy megmenthesse a népét.
A németek által megszállt Párizsban a helyiek éhesen, a háborútól megtörten hajtják álomra a fejüket.
Egy német katonákkal teli, aprócska vendéglő ajtaján azonban zene és nevetés
szűrődik ki. A tulajdonos, Marianne fáradhatatlanul sürgölődik az asztalok körül.
Mosolya kedves és elragadó, szívélyesen szolgálja ki vendégeit.
Senki sem sejti, micsoda gyűlölet tombol a szívében.
Azon az éjszakán a vendéglő végleg bezárja kapuit.
Az ablakokat reggelre szitokszavak csúfítják: „áruló” és „gyilkos”,
Marianne-nak pedig nyoma vész…
Évekkel később a nő unokája, Sabine váratlanul a megfakult, zöld napellenző alatt
találja magát. Kezében a súlyos rézkulccsal, tekintetét a vendéglőre szegezi,
amit az ismeretlen nagyanyja hagyott rá. Rengeteg kérdés kavarog
a lelkében a múltjáról és saját magáról. Talán itt kaphat néhányukra választ,
de nyomasztja a tudat, hogy a helyiek a mai napig gyűlölik a nagyanyját,
és őt okolják a kedves kis vendéglőt kísértő borzasztó tragédiáért.
Már majdnem lemond sötét örökségéről, de amikor rábukkan egy útlevélre,
benne egy nő képével, aki a nagyanyjára hasonlít ugyan, de a neve más,
érzi, hogy jóval több lehetett Marianne története mögött. Ahogy a múltban kutat,
egyre inkább úgy tűnik, hogy a nagyanyja sokkal inkább hős lehetett,
mintsem áruló. Vajon mi történt vele azután, hogy eltűnt azon az éjszakán?
A válasz Sabine életét is örökre megváltoztatja.
Éld át ezt a felemelő történetet, és fedezd fel Marianne titkát!
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
Felnőtteknek ajánljuk!
Hotel Barbizon
LÉGY ÜDVÖZÖLVE A BARBIZONBAN, NEW YORK ELSŐRANGÚ NŐI SZÁLLODÁJÁBAN!
Paulina Bren díjnyertes szerző könyve New York leghíresebb lakószállodájáról és női vendégeiről szól, köztük Grace Kellyről, Sylvia Plathról és Joan Didionról.
Miután az első világháború eloldozta a nőket a házi tűzhelytől,
a dübörgő húszas években a nők csak úgy özönlöttek New Yorkba.
Divatba jöttek a női lakószállodák, amelyek közül kiemelkedett a Barbizon.
A hotelt művészi álmokat dédelgető fiatal nőknek tervezték, tágas
műtermekkel és hangszigetelt próbatermekkel. Ami még ennél is fontosabb
volt, mivel férfiak nem léphettek az előcsarnokon belülre, így a Barbizon
tiszteletre méltó közeget nyújtott, és egy bizonyos társadalmi osztályba
tartozó fiatal nő otthon érezhette magát benne.
Miután azonban a tőzsde összeomlott, kitört a nagy gazdasági világválság,
a vendégkör megváltozott, a nők álmai viszont nem. A Barbizon Hotel
lett az első számú úti célja minden fiatal amerikai nőnek, aki többre
akarta vinni az életben. Míg Sylvia Plath az irodalomban, Az üvegbúra
című híres regényében örökítette meg ott-tartózkodását, Molly Brown, a
Titanic túlélője itt énekelte utolsó áriáját, Grace Kelly itt táncolt a folyosón
félmeztelenül; Joan Didion itt kóstolt bele a manhattani életbe,
Ali MacGraw és Jaclyn Smith pedig itt találta meg színészi hivatását.
A Hotel Barbizon e rendkívüli hely színes, szélesvásznú portréja, valamint
azoké a nőké, akik „vidékről”, egyedül érkeztek New York Citybe
egy bőrönddel és egy álommal, a 20-as évek dzsesszkorszakának Új Nőitől
a 60-as évek Egyenjogú Nőiig.
A titánok bukása - Évszázad-trilógia 1
A véres és gyönyörű huszadik század története úgy, ahogy azt csak Ken Follett tudja elmesélni.
A titánok bukása a század történelmének első húsz, felkavaró éve, amely nemzetek bukását és felemelkedését hozta. A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll, akinek Elisaveta, orosz hercegnő a felesége. Miközben a gróf a walesi szénbányákban szipolyozza ki a bányászokat, kastélyában uralkodókat és diplomatákat lát vendégül. Ezen diplomaták egyike a rejtélyes Walter von Ulrich gróf, a német követség attaséja, aki beleszeret a gróf szabadgondolkodású húgába. A vendégek közt több különös alak is felbukkan. Egyikük Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének személyi titkára, Amerikában él egy orosz üzletember, Vyalov, akiről mindenki tudja, hogy a szesztilalmat kihasználva tett szert roppant vagyonára. Vyalov szolgálatába szegődik, majd elcsábítja annak lányát Lev Peskov lovász, aki hamis útlevéllel vándorol ki a Petrográdból. Bátyja, Grigorij Peskov öntudatos munkás, a kommunista vitakör tagja, majd az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetője. Lenin és a bolsevikok győzelme után komisszárként a Kreml egyik elegáns lakásába költözhet be családjával. Ezeknek a világ különböző részein élő családoknak a sorsa a nagy történelmi események, elsősorban a világháború során egymásba kapcsolódik.
A titánok bukása - Ken Follett többi regényéhez hasonlóan - izgalmas, mesterien felépített cselekményű regény, amely megmutatja, hogyan sodródott bele Európa és Amerika az első világégésbe.
Ken Follett legújabb nagyszabású regénytrilógiájának címe: Évszázad. A három kötetben az író arra vállalkozik, hogy elmesélje a 20. század európai és amerikai történetét öt család életén keresztül, akiknek sorsa egymásba kapcsolódik, összefonódik.
Az 1. kötet, A titánok bukása a 20. század első éveitől az első világháború végéig, a Párizs környéki békekötésekig terjedő időszakban játszódik.
A 2. kötet, A megfagyott világ a két világháború közti időszakról és a második világháborúról szól, szereplői az 1. kötet hőseinek gyermekei.
A 3. kötet pedig a következő generáció életét mondja el a hidegháború időszakában.
A gyémántszem
1937-ben, a behavazott Kijevben a fásult és könyvimádó történelemhallgató Mila Pavlichenko a könyvtári munkája és a kisfia köré szervezi az életét - de amikor Hitler megtámadja Ukrajnát és az oroszokat, új útra terelődik az élete. Kap egy puskát, és harcolni küldik. Mila kénytelen erőtlen lánykából halálos mesterlövésszé válni - egy olyan gyilkos vadásszá, akit a nácik Lady Deathként ismernek. Mikor a háromszázadik sikeres lövése utáni híreknek köszönhetően nemzeti hőssé válik, Milát kiszakítják a véres csatamezőkről, és egy barátságos útra küldik Amerikába.
A harci sebeitől és veszteségeitől szenvedő Mila elszigeteltnek és magányosnak érzi magát az amerikai főváros fényűző világában - mígnem váratlan barátra nem talál a First Lady, Eleanor Roosevelt személyében, és még váratlanabbul: egy másik mesterlövésszel talán még a boldogságot is megtalálhatja.
De amikor Mila múltjának régi ellensége szövetségre lép egy új halálos fenyegetéssel, Milának a saját démonjaival és ellenséges golyókkal meg kell küzdeni élete legnehezebb párbajában.
Na sklade 1Ks
16,90 €
Alžběta Pomořanská – Žárlivá císařovna, 2. vydání
Alžběta je o jedenatřicet let mladší než její císařský choť Karel IV., přesto se obává, že si ji manžel vyvolil nikoli z lásky, ale pouze z diplomatických důvodů, aby si naklonil své politické protivníky. Strachuje se, že ji nemiluje tak hluboce jako svou předchozí ženu, krásnou Annu Svídnickou, která mu navíc dala syna Václava. Když se Alžběta dozví, že se Karel IV. chystá s mladým princem Václavem na cestu do Francie, dá průchod své žárlivosti.
Na sklade 1Ks
16,44 €
dostupné aj ako:
Svetlá Wyndcliff Hallu
V malej cornwallskej dedinke Pevlyn sú tajomstvá rovnako zradné ako skalnaté pobrežie Anglicka.
Cornwall, Anglicko 1820
Po románoch Guvernantka z Penwythe Hallu a Zlodej z Lanwyn Manoru pokračuje regentská séria Romány z Cornwallu tretím, záverečným dielom Svetlá Wyndcliff Hallu, ktorý vás zavedie na drsné cornwallské pobrežie, kde sa odohráva očarujúci príbeh krehkej zakázanej lásky.
Evelyn Brayovú vychovali ako dámu, no teraz musí žiť pod úzkostlivým dohľadom svojho starého otca, ktorý prišiel o majetok a bol nútený prijať miesto správcu na panstve Wyndcliff Hall. Mladá kráska sníva o živote v Plymouthe, kam odišla jej matka, ktorá nezniesla stratu bohatstva a spoločenského postavenia. Zakaždým, keď v nebezpečnom zálive panstva stroskotá loď, pomáha pri záchranných prácach, ktoré riadi jej starý otec - aspoň Evelyn tomu pevne verí...
Mladý šľachtic Liam Twetheway, nový majiteľ Wyndcliff Hallu, musí hneď po príchode na panstvo čeliť množstvu nepríjemností. Nedokáže nájsť spoločnú reč so správcom a len ťažko sa orientuje v konaní miestnych ľudí, ktorí zo stroskotaných lodí vynášajú, čo sa dá, i v postupoch colníkov, usilujúcich sa zabrániť pašovaniu. Iskierkou nádeje mu je správcova vnučka, ktorá ho priťahuje nebojácnosťou, úprimnosťou a čestnosťou.
Evelyn a Liam sa postupne zbližujú, a keď už obaja cítia, že sa medzi nimi vytvorilo puto, dramatické udalosti na panstve vystavia ich klíčiacu náklonnosť tvrdej skúške. Budú ich city dostatočne silné, aby prekonali všetky prekážky, čo im osud postavil do cesty?
dostupné aj ako:
Mijamoto Musaši - Příběh psaný mečem
Staré Japonsko, v Období válčících států se ve vsi Mijamoto rodí chlapec Takezó, který sní o tom, že se jednou stane velkým válečníkem. Zarputile následuje svůj sen, studuje cestu meče, tvrdě trénuje a své dovednosti testuje se silnými a hrozivými soupeři. Při své obtížné a nebezpečné pouti za moudrostí válečníka poznává lásku i bolest, nádheru i marnost. V barvité realitě Japonska na přelomu 16. a 17. století získává od otce prokletý meč vyrobený šíleným mečířem Muramasou. Nebezpečná zbraň se stává jeho věrným společníkem na cestě k tomu, aby se stal nejslavnějším šermířem v Zemi vycházejícího slunce. Jeho pouť životem ale protne děsivé spiknutí, které může uvést do zkázy celé Japonsko. Historická mozaika očima Jakuba Zemana zpracována formou osobních zápisků jednoho z nejznámějších samurajů všech dob Mijamota Musašiho podává svědectví o první půlce válečníkova života, která utvářela jeho bojovou strategii, způsob smýšlení i pozdější směřování. Ze střípků historie autor vytvořil ucelený příběh z období, o němž je známo stále málo, přesto nabízí citlivý pohled na postupné formování osoby Musašiho, samuraje a prostého člověka s dobrým srdcem a touhou poznat cestu meče i tajemství obyčejného života.
Na sklade 2Ks
16,44 €
dostupné aj ako:
Historické romány netreba dlho predstavovať. Kto by nemal rád príbehy odohrávajúce sa v časoch dávno, aj nie až tak dávno minulých. Ponorte sa do najkrajších historických príbehov pre ženy, ale aj pre mužov a nechajte sa uniesť od každodenných problémov. Nájdete tu top najnovšie historické romány od Lucindy Riley či Julie Quinn, alebo Jany Pronskej ale aj klasiku od Jane Austen alebo Ericha Maria Remarquea
































