Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Boldogan a munkahelyen


A munkahely nemcsak egy hely, ahová bemegyünk – hanem egy tér, ahol fejlődhetünk. Miért szól annyi könyv a vezetőknek, miközben a legtöbben beosztottként dolgozunk? És miért írnak még mindig gyakran múlt századi elvekről, amikor a munka világa megváltozott – és megváltoztunk mi magunk is? Ez a könyv azoknak szól, akik a jelen kihívásaiban keresik a kapaszkodókat. Akár irodában dolgozunk, akár otthoni-munkahelyi hibrid életmódot folytató szakemberek vagyunk, legyen a munkánk szellemi vagy fizikai, egyvalami közös bennünk: nem mi vezetjük a céget, de benne élünk a mindennapjaiban. A cél: a munkahelyünket a saját fejlődésünk eszközévé tenni – nemcsak túlélni a cégben, hanem lehetőségként használni. A kötet négy kulcsterület köré épül: önismeret, társas kapcsolatok, fejlődés és változás. Megmutatja, hogyan alakíthatjuk át a mindennapi munkahelyi jelenlétet személyes értékké, sőt erőforrássá – még akkor is, ha néha idegesít a kolléga, a főnök vagy maga a rendszer. Gyakorlati tanácsokat, felismeréseket és új nézőpontokat kínál azoknak, akik nemcsak dolgozni akarnak, hanem jobban is szeretnék érezni magukat közben.
Na sklade 1Ks
14,08 €

A változás pszichológiája


"Egyéni szinten bárki lehet sikeres, aki a saját mércéjén jól teljesít, azaz egy friss diplomás, akit az álommunkahelyére vesznek fel, vagy egy anyuka, aki egy nagycsalád ügyes-bajos dolgait folyamatosan rendben tartja." A változást nem elég csak akarni, kell hozzá bátorság, motiváció és tudás is. Ez a könyv adja a legerősebb hátteret, az ismeretet ebben a folyamatban. Akár egy rossz helyzeten, kiégésen, túlzott stresszen vagy sorozatos kudarcokon szeretnénk túllendülni. Akár a szép életünket szeretnénk még jobbá tenni és megelőzni a bajokat. Kell egy biztos alap. Mint például ez a könyv. Tudományos, de közérthető. Gyakorlatias, és magunkra ismerhetünk benne. Segít eligazodni az információs rengetegben és továbbgondolásra késztet. A szerző szélesre tárja a pszichológia kapuját, s az emberi élet fontos területeit tárgyalja: - a változásra való felkészülést és a változások elfogadásának fontosságát, - az érzelmi intelligencia mibenlétét, - az érzelmi felnőtté válás titkait, - az énvédő mechanizmusok sokféleségét, - a kiégés jelenségét, - mindazt, amit a stresszről tudni érdemes, - az újrakezdés fontosságát, a sikeres újrakezdés lehetőségeit; - az énidőt, - a boldogság mibenlétét.
U dodávateľa
14,08 €

Na Západ hleď!


Jak probíhala transformace „lidové armády“ v armádu demokratického státu, zapojenou do zahraničních misí? Kniha historika Petra Janouška se zabývá procesem transformace československé a později české armády z vojska totalitního státu do armády státu demokratického.
Na sklade 2Ks
21,99 €

dostupné aj ako:

Csehov - Irodalmi zseblexikon


A Csehov világát és műveit bemutató zseblexikonból Tompa Andrea értő tolmácsolásában felsejlik a természetvédő, műfaji újító, a látható és érzékelhető világot kíméletlen pontossággal és empátiával lejegyző, meglepően modern író alakja. Bulgakov mellett a leghíresebb orosz orvos időtlen művei a színpadon és a könyvek lapjain is a mai napig tovább élnek. A Scolar Kiadó irodalmi zseblexikon-sorozata szubjektív, szellemtörténeti szempontú válogatás, mely a világirodalom klasszikus szerzőit és műveit mutatja be. A zseblexikonok a hagyományos lexikális adatok, évszámok mellett rengeteg háttér-információt, érdekességet is tartalmaznak az egyes szerzők emblematikus műveiről, a korról, amelyben íródtak és természetesen a szerzőkről. Az egyes kötetek írói a téma szakértői, olvasmányos, élvezetes stílusban, rendszerezve segítenek eligazodni az adott szerző életművében. "Nélküle nem volna modern dráma, de prózája is fordulatot hozott. Mindkét műfajban újító. Szemléletében, tárgyában és technikájában is. Csehov az emberi szenvedés, magány, elvágyódás írója. Szemtanúként ír, aki nem ítélkezik és nem jövendöl. Prózájának központjában nem az absztrakt társadalom áll, hanem az ember, szokásaival, nyelvével, finoman letapogatott, érzékien és tömören megjelenített világával és főleg elbeszélhetetlen fájdalmával, magányával. Hol témákról, hol technikákról, hol szemléletről, hol emberekről, hol a biográfiáról alkottam szócikket, de célom elsősorban a művekről való valamiféle szintetikus gondolkodás volt. Rengeteg mű kimaradt az említésekből. Ha az olvasónak hiányérzete lesz, helyes - azt jelenti, alámerült Csehov gazdag és gyönyörű világában."
U dodávateľa
11,26 €

Dějiny obchodu ve středověku 500 - 1000


Po jakých cestách se ve středověku šířilo nejen zboží, ale i lidé a ideje? Dálkový obchod ve středověku, nejen na českém území a v Evropě, ale i na Blízkém východě a v globálních souvislostech.
U dodávateľa
18,49 €

dostupné aj ako:

A tudatos írás öröme


Joy Kenward könyve éppúgy tartalmaz kreatívírás-gyakorlatokat, mint meditációs technikákat, amelyek megkönnyítik, hogy az alkotáshoz szükséges tudatos jelenlét a mindennapjaink része legyen. Legyen szó akár arról a célról, hogy az elkészült mű eladható és sikeres legyen, esetleg hogy új utakat keressünk az írásunk fejlesztésére, vagy csupán gördülékenyebben fejezzük ki magunkat, az írás tudatos, örömteli megközelítésének alkalmazása mindenképpen a segítségünkre lesz. "Miért fontos a tudatos jelenlét a hétköznapi vagy a művészi önkifejezéshez? Mert a ma rendelkezésünkre álló végtelen információ nemcsak azt nehezíti meg, hogy eligazodjunk közöttük, hanem a létrehozásukat és kimondásukat is akadályok elé állítja. Az elménk folyamatos mozgása, kapcsolattartása a külvilággal, fantáziánk teremtő működése szintén szűrőket, kapukat és fókuszpontokat igényel annak érdekében, hogy belőlük (tartalmas) beszéd, írás, művészet váljon. Ez a könyv ezen szűrők, kapuk és fókuszpontok kialakítását segíti azzal, hogy ötvözi a kreatív írás és a mindfulnessmeditáció technikáit. Akár tapasztalt író valaki, akár csak kedvtelésből "írogat", vagy a belső párbeszéd céljával vezet naplót, forgathatja ezt a könyvet annak érdekében, hogy új szemléletmódot, mélyebb megértést és ezáltal teljesebb élményt nyerjen tevékenységéről, saját "íróságáról"." (Részlet a fordító, Jakobovits Kitti tanácsadó szakpszichológus és irodalomterapeuta előszavából.)
U dodávateľa
13,49 €

V ňom sme jedno: Novéna za pápeža Leva XIV.


V ňom sme jedno je deviatnik za pápeža Leva XIV. - Roberta Francisa Prevosta -, ktorý svoj pontifikát začal slovami zmŕtvychvstalého Krista: „Pokoj s vami všetkými!“ Táto publikácia je odpoveďou na výzvu stáť pri Svätom Otcovi, nie v diaľke, ale srdcom a modlitbou. Počas deviatich dní mu budeme vyprosovať dar pokoja, jednoty, zmierenia, služby chudobným, silu v skúškach a odvahu viesť Boží ľud ako pastier všetkých pastierov. Každý deň novény ponúka citát zo Svätého písma, krátke zamyslenie a modlitbu za pápeža s konkrétnym úmyslom. Nechýbajú litánie, výklad pápežských symbolov a krátky životopis Svätého Otca – prvého augustiniána na Petrovom stolci. Novéna je určená jednotlivcom, spoločenstvám, farnostiam - všetkým, ktorí túžia sprevádzať pápeža modlitbou. Modli sa za pápeža. Záleží na tom.
Na sklade 2Ks
4,00 €

dostupné aj ako:

Duchovno a sny


Sny sú súčasťou života človeka. Od detstva až po smrť sú spoločníkom jeho vývoja. Mnohí ich ignorujú, nevšímajú si ich, príliš rýchlo na ne zabúdajú, iní ich magicky interpretujú a zneužívajú na podporu vlastnej nezrelosti. V psychológii sú prijímané ako vzácny materiál na poznanie a pochopenie ľudskej bytosti, a zvláštne miesto majú aj na stránkach Biblie, kde sú často miestom stretnutia s Bohom. Ako prijať a použiť sny, aby sme ich dobre integrovali na ceste k dospelosti - v povolaní k svätosti? Krzysztof Grzywocz (1962 - 2017) Exercitátor, duchovný vodca, prednášal teológiu spirituality na Teologickej fakulte Opolskej univerzity. Roky spolupracoval s CFD v Krakove, viedol víkendové formačné stretnutia, ako aj kurzy v Škole pre formáciu rehoľníčok a v Škole pre formátorov seminaristov. Záľuba v horách sa u otca Krzysztofa Grzywocza prejavovala od útleho veku. 17. augusta 2017 v Alpách neďaleko vrcholu Bortelhorn na hranici medzi Švajčiarskom a Talianskom sa stratil. 23. augusta 2017 bolo pátranie oficiálne ukončené - otec Krzysztof Grzywocz bol vyhlásený za nezvestného.
Na sklade 1Ks
7,00 €

Za svitem luny


Štěně Amaya se ztratí ve strašlivé sněhové bouři. Samotinká bloudí uprostřed tichých hor a hledá své rodiče. Pak ale potká moudrého starého vlka, který se jí ujme a stane se jejím průvodcem na nezapomenutelné dobrodružné cestě za svitem luny. Zatímco spolu putují dnem i nocí zimní krajinou, oba se učí důležitým lekcím o lásce, oběti, životě, ztrátě a nakonec i o změně. Vydejte se spolu s nimi na výpravu, která už ve vás zůstane navždy.
U dodávateľa
23,94 €

dostupné aj ako:

Ez nem atomfizika


Ez a könyv az útitársad lesz. Lapuljon akár a táskádban, akár az éjjeliszekrényeden, bízhatsz benne, hogy támogatni fog, amikor szükséged van rá. Tapasztó Orsi közelről enged bepillantást abba, hogyan küzdött meg bizonytalanságaival, indult el az önelfogadás útján, értelmezte át a veszteségeit, és lett egyre önazonosabb és szabadabb — azzal a nem titkolt szándékkal, hogy így mutasson utat egy jobb élet felé. Megosztja azt is, kik voltak számára a legfontosabb gondolkodók, és milyen irányzatok, módszertanok segítségével jött rá arra, hogy az önismeret nem atomfizika... hanem annál gyakran sokkal keményebb műfaj. „Orsi könyve orsis, azaz személyes. Egy közülünk. Egyikünk. Aki lehetne akár a másikunk. Nem erőlteti rád, semmit felülről. Saját magával igyekszik együttérezni, hogy Neked majd jobban menjen." BÁNKI GYÖRGY pszichiáter „Önismeretben kezdőknek kötelező, de haladóknak is erősen ajánlott olvasmány!" FEJES-VÉKÁSSY LILI pszichológus
U dodávateľa
16,90 €

Orbán kontra Soros


V knihe Orbán kontra Soros sa autor G. Fodor Gábor venuje jedinečnému konfliktu medzi dvoma prominentnými postavami – maďarským premiérom Viktorom Orbánom a miliardárom a filantropom Georgom Sorosom. Táto kniha analyzuje nielen politické, ale aj ideologické rozdiely medzi týmito dvoma osobnosťami, ktoré zohrali zásadnú úlohu vo formovaní súčasnej politiky v Maďarsku a širšie v strednej Európe.
Na sklade 4Ks
12,00 € 13,00€

Értelem a veszteségben


„Gyakran mondják nekem: – Nem tudom, hogy csinálod. – Azt felelem: sehogy. Nem határozom el, hogy reggel felébredek. Csak felébredek. Aztán egyik lábamat a másik elé teszem, mivel nincs más megoldás. Akár tetszik, akár nem, az életem folytatódik, és elhatároztam, hogy részt veszek benne.” A gyásszal mindig nehéz megküzdeni. Sokan nem tudnak szabadulni a végtelen szomorúságtól, letargiába esnek, vagy reménytelen dühöt és keserűséget éreznek szerettük elvesztése miatt. Mindezt gyakran az idő sem gyógyítja. David Kessler mégis amellett érvel, hogy a gyász ismert szakaszain – a tagadáson, a haragon, az alkudozáson, a depresszión és az elfogadáson – túl várhat ránk egy hatodik stáció, amely az értelemadás révén békésebb és reményteljesebb tapasztalattá alakíthatja a veszteségünket. Az értelem megtalálása segít megérteni a gyászt, vagy ahogy a szerző fogalmaz: ez az a szakasz, ahol általában a gyógyulás lakik. A neves amerikai gyászszakértőt személyes tragédiája sarkallta ismét az írásra: néhány éve elveszítette huszonegy esztendős nevelt fiát. Könyve így egyszerre bölcs meglátásokkal és tanulságos történetekkel teli szakmai útmutató, ugyanakkor mélyen személyes gyászfeldolgozás is, amely minden veszteséggel küzdő embernek segítségére lehet. David Kessler (1959) a világ egyik legismertebb gyászszakértője. Elvonulásain évtizedek óta foglalkozik gyászolókkal, emellett orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek és elsősegélynyújtóknak tart workshopokat és beszélgetéseket az élet végéről, a traumáról és a gyászról. David emellett a Los Angeles-i rendőrség traumacsapatának tartalékos tisztje, és önkéntesként tagja a Vöröskereszt egyik katasztrófacsapatának is. Eddig hat könyvet írt, köztük kettőt társszerzőként mentorával, a világhírű svájci pszichiáterrel, Elisabeth Kübler-Rosszal, a halálközeli kutatások úttörőjével. A gyászolók millióinak felbecsülhetetlen támaszt nyújtó grief.com megalapítója.
Na sklade 1Ks
14,08 €

Svieť svojím svetlom


Pastor Joakim Lundqvist nás vyzýva, aby sme vyžarovali Božiu lásku tak, ako nikdy predtým. Autor knihy, známy svojím rozprávačským talentom, hovorí strhujúce príbehy o biblických a historických postavách, ale aj o súčasných svätcoch, ktorí sa odvážili zasvietiť svojím svetlom takým jedinečným spôsobom, že vo svojej generácii zanechali nezmazateľnú stopu. Povzbudzuje nás, aby sme objavili unikátny spôsob, ktorým nás Boh obdaroval, aby tak zjavil svoju lásku. Zdá sa ti, že si ako žiarovka s príjemným teplým svetlom, alebo skôr ako žiarovka v rúre? Si podobný krištáľovej alebo párty žiarovke? Bez ohľadu na to, ktorá z nich to je, aj ty môžeš tomuto svetu svietiť! •Vymaň sa z pochybností. •Nájdi odvahu žiariť svojím svetlom. •Zanechaj trvalú stopu tam, kde ťa Boh postavil.
Na sklade 1Ks
14,35 €

Greek Mythology


This elegant hardback edition presents a selection of classic tales from Greek mythology, featuring gold cover embossing and gilded page-edges. Most of the pantheon of Greek gods are showcased in this selection of thrilling myths retold by a number of master storytellers. You'll meet the gods and then read of their interactions with mortals in tales such as Phaeton Son of Apollo and the story of Pan and Syrinx. See them fall in love, seek revenge and reward those who have helped them. This beautiful pocket-sized gift edition is presented with an embossed cover design, ivory pages, beautifully designed endpapers and gold gilded page edges. Part of the Arcturus Ornate Classics series, this book makes wonderful gift for any lover of classic literature. ABOUT THE SERIES: Arcturus Ornate Classics are beautiful pocket editions of iconic literary works from across history. Presented with striking foil cover embossing, gilded page edges, and deluxe ivory paper, these editions make the perfect gift for lovers of classic literature.
Na sklade 2Ks
15,65 €

Vadászat, fegyver, reprezentáció - Főúri vadászat a kora újkori Magyarországon


"Lóra, puskára, kutyára kaptam" - így foglalta össze gróf Bethlen Miklós erdélyi főúr, hogy a kora újkorban a nemesi-főúri élet elengedhetetlen velejárói voltak a lovak, a vadászkutyák, illetve a vadászatok, amelyek nélkülözhetetlen eszközeként a 16. század második felében megjelent a vadászpuska. A Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvergyűjteményében található a legtöbb történelmi vadászfegyver Magyarországon. A kötet ezeken és további műtárgyakon keresztül mutatja be, hogy milyen vadászfegyverei voltak egy főúrnak a 16-18. században. A tárgyi és az írott források mellett Johann E. Ridinger metszeteinek felhasználásával szemlélteti a főurak vadászati szokásait, valamint a "fegyverként használt állatokat", vagyis a vadászkutyákat és vadászmadarakat. Zárásként képet kapunk arról is, hogy a vadászat milyen funkciót töltött be egy főúri család élelmezésében, a reprezentációban, a háborúra való felkészülésben, valamint a szórakozásban.
U dodávateľa
30,70 €

Sémáink fogságában


Talán már felfigyeltünk arra, hogy az életünkben vannak bizonyos kellemetlen, önsorsrontó ismétlődések. Egyes helyzetek - mintha csak benyomnának rajtunk egy piros gombot - automatikus folyamatot beindítva jellegzetes gondolatokat ébresztenek bennünk, ezektől rossz érzéseink támadnak, melyek hatására mindig hasonlóan reagálunk, pedig már sokszor megtapasztaltuk, hogy viselkedésünk végül nem a kívánt irányba visz minket. Ilyenkor egy sémavezérelt, tudattalan működést élünk át. Nagyon valószínű, hogy nekünk is vannak sémáink, mert mindenkinek vannak. A sémák - vagyis az életünkben ismétlődő, nemkívánatos mintázatok - mindig gyermek- és serdülőkorban alakulnak ki, sérült vagy kielégítetlen lélektani alapszükségletek következtében. Ezek a sérülések és hiányok meghatározzák azt, ahogyan önmagunkra, kapcsolatainkra, vagy a világra tekintünk, és átszínezik, eltorzítják a valóságérzékelésünket. Erről azonban - amit gondolunk és érzünk - fogalmunk sincs, és egészen addig kétségbevonhatatlan igazságnak tűnik számunkra, amíg nem tudatosítjuk magunkban. A sématerápia segít megérteni viselkedésünk mozgatórugóit, elengedni a már nem előrevivő meggyőződéseket és automatizmusokat, felismerni aktuális szükségleteinket és érzéseinket, valamint megtalálni az egészséges módját mindezek kielégítésének és megnyugtatásának. Ez a frissített kiadás naprakész elméleti áttekintést nyújt a módszerről, miközben segít felismerni saját sémáinkat és sémamódjainkat. Egy új, teljes fejezet támogat abban, hogy megerősítsük egészséges felnőtt énünket, aki tudat
U dodávateľa
14,08 €

Mire éhezel? - Újrakapcsolódás a valódi szükségleteinkhez


Dr. Lukács Liza eddigi leggyakorlatiasabb könyvében bebocsátást nyerhetünk oda, ahova szemlélődők másként sosem léphetnek be: a pszichológusi rendelő zárt ajtaja mögé. Láthatatlan megfigyelőként foglalhatunk helyet a terápiás térben, ahol egy középkorú nő arra szánja el magát, hogy kideríti: miért nem volt képes eddig tartósan lefogyni, és mit tehet azért, hogy végre másképp legyen. A kliens azt várja a pszichológustól, hogy segítsen megerősíteni az akaraterejét, és mondja meg neki, milyen diétás előírásokat kövessen. Ám hamarosan kiderül, hogy nem ez a gyógyulás útja. A beszélgetések a kilókról, kalóriákról és fogyókúrás módszerekről egyre inkább a túlevés mögött feltáruló lelki okokra, a kliens valódi vágyaira és igényeire terelődnek. Az érzelmi éhségre, amelyet ételekkel próbál csillapítani. Mint egy izgalmas krimiben, úgy tárulnak fel azok a rejtett motívumok, amelyek elvezettek a túlevésig és a túlsúlyig. Ám az is nyilvánvalóvá válik, hogy a megértés önmagában nem lesz elég a probléma megoldásához. Ahhoz meg kell tanulnia újrakapcsolódni a valódi szükségleteihez, és immár megfelelően válaszolni azokra. Az eset érdekességét az adja, hogy teljesen általános - sok érintett úgy érezheti, mintha egyenesen róla szólna a történet. Egyszersmind képet kaphat arról, hogy miként zajlik egy olyan terápiás folyamat, amely végre nem csupán átmeneti, tüneti kezelést jelent, hanem a probléma gyökerét ragadja meg, érdemi és tartós változást hozva. A pszichológus szerző néhány bevált gyakorlati eszközt is átnyújt az olvasónak, amelyek segítségével máris elkezdheti a mélyebb összefüggések feltárását saját evési szokásai és érzelmi állapotai között. A kötet az évekkel ezelőtt megjelent Lenyelt vágyak című könyv jelentősen átdolgozott és kibővített változata, mely a beavatkozások nyomán gyakorlatilag új művé vált, így új címet is kapott.
U dodávateľa
12,68 €

dostupné aj ako:

A kémia nagykönyve - Minden, amit tudni érdemes


Mi a természet minden létezőjének közös eleme? Lehetséges-e aranyat csinálni? Miért reagálnak egymással bizonyos vegyianyagok? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre sok tudós kereste a válaszokat az idők során, miközben szorgalmasan kísérletezett - gyakran (ki)robbanó eredményekkel. A kémia nagykönyve közel 100 tudományos eredmény közérthető, lényegre törő magyarázatát tartalmazza. A jól felépített folyamatábrák és a szellemes illusztrációk érthetőbbé teszik a bonyolult elméleti összefüggéseket, és játékosan szemléltetik az összetett kémiai folyamatokat. A neves természettudósok bölcs mondásai pedig igazi élménnyé varázsolják a tudomány nagy felfedezéseinek megismerését. Ezt a könyvet a kémia lelkes hívein kívül azok is élvezni fogják, akik még járatlanok a témában, de érdeklődnek a vegyészet rejtelmei és a kémia sokféle alkalmazási lehetősége iránt.
Na sklade 2Ks
21,13 €

A lemenő Nap utolsó sugarai 2. kötet - A IV. SS-páncéloshadtest Budapest felmentési kísérleteiben, 1944. december - 1945. február


1944 szentestéjén, a Varsó környéki harcok szünetében a IV. SS-páncéloshadtest katonái a jeles alkalom méltó megünneplésére készültek. Nagy várakozással tekintettek a legnémetebb ünnep elé, nem utolsósorban azért, hogy elkölthessék a legízletesebb vacsorát, amit a tábori konyha a háború ötödik évében prezentálni tudott. Ki is érdemelték. Az öt hónapig tartó, súlyos veszteségekkel járó, ádáz harcok után a hadtestparancsnokság és a hozzá tartozó két hadosztály - a 3. Totenkopf és az 5. Wiking SS-páncéloshadosztály - katonái már nagyon várták az ünnepeket, az otthonról kapott ajándékokat, s talán azt is, hogy megihassanak egy üveg snapszot vagy bort a bajtársakkal. De másként alakultak a dolgok. Herbert Otto Gille SS-Obergruppenführer, a hadtestparancsnok este telefonhívást kapott: közölték vele, hogy a hadtest 35.000 katonájának már másnap meg kell kezdenie a berakodást a vasúti szerelvényekbe, melyek a viszonylag csendes visztulai frontról több száz kilométerre, a magyarországi hadszíntérre repítik őket. Az alakulatot Budapest felmentésével bízták meg. Kezdetét vette a IV. SS-páncéloshadtest történetének utolsó szakasza, amikor kulcsszerephez jutott a balvégzetű város három felmentési kísérletében. Gille és csapatai - akiknek a dolgot a saját felső vezetésük éppúgy nehezítette, mint a szovjet erők - a helyőrség felmentése érdekében leküzdhetetlennek tűnő akadályokat győztek le, de végső támadásukat az utolsó pillanatban lefújták, pedig csak néhány kilométerre jártak a céltól, melynek elérésére közel egy hónapja törekedtek. Miután a felmentési kísérlet kudarca megpecsételte a több százezer magyar és német sorsát, az alakulatnak egyetlen lehetősége maradt: védelembe vonulni és a lehető legtovább védelmezni a magyarországi olajmezőket.
U dodávateľa
28,14 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.