Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


A tatárjárás - Magyarország élet-halál harca


Tárgyi leletek híján eddig a történészek nemigen hitték a kortársaknak beszámolóit a mongol dúlás brutalitásáról, az utóbbi időben azonban egyre-másra kerülnek elő a bizonyítékok. Lakosságarányosan nagyobb volt a veszteség, mint a két világháborúban összesen, Magyarország szó szerint élet-halál harcát vívta 1241-1242-ben. Elpusztított települések, menekülők, bátran harcoló közösségek, a kemencébe bújó és ott meghalt gyerekek őket ölelő anyjukkal, kannibalizmus, átlőtt nyakú harcosok gödörbe dobálva. A magyarság egyik legnagyobb tragédiája, a tatárjárás olyan élesen bontakozik ki a legújabb kutatások tükrében, hogy indokolt lenne átírnia a tankönyveket. Nem igaz, hogy IV. Bélát felkészületlenül érte a támadás, és nem választott rossz stratégiát. A magyarok olyan keményen küzdöttek, hogy egy ponton a mongolok csaknem megfutottak a sorsdöntő, muhi csatából. A király ügyes cselnek köszönhetően menekült, ezt követően pedig mindent megtett országa védelméért, és sikerrel járt: a Magyar Királyság megvédte magát, túlélte a világ valaha volt legnagyobb birodalmának támadását. Egyedül, Európa hatalmasságai csupán imával segítettek, ekkor fogalmazódott meg először, hogy hazánk a kereszténység keleti védőbástyája. A mongolok nem azért adták fel hazánk meghódítását, mert kánválasztásra siettek haza, hanem mert belátták hadjáratuk kudarcát. Erről szól ez a kötet, miközben megismerjük a Mongol Birodalmat, fénykorát és szétesését, sikerének a titkát, katonai erejét, valamint a harcos mongol feleségeket, akiket még a rettegett Dzsingisz kán sem mert magára haragítani.
Na sklade 1Ks
15,46 €

Amiről a beleink mesélnek


Kár lenne tagadni, mindannyian szeretünk jókat enni, miközben az egészséges táplálkozásra is igyekszünk egyre nagyobb hangsúlyt fektetni. Ám emésztési problémáink "illetlen" részleteit még mindig túl sok hallgatás övezi. A neves gasztroenterológus, Danny De Looze küldetésének tekinti, hogy ezen változtasson. Könyve átfogó kalauz, mely A-tól Z-ig végigvezet bennünket bélrendszerünk indokolatlan idegenkedéssel kezelt folyamatain. Nincs többé tabu, ha a beleink élethosszig tartó egészsége a tét! De Looze élenjáró szakértőként, magabiztosan vág rendet a bél-agy kapcsolat és a mikrobiom körül burjánzó félig emésztett információk között. Saját gazdag klinikai tapasztalataiból is merítve tárgyal szinte minden lehetséges panaszt a refluxtól a gyomorfekélyen át az irritábilisbél-szindrómáig és a különféle intoleranciákig. Legyen szó aranyérproblémáról, székrekedésről vagy a szelek okozta bántalmakról, nyíltan tárja fel a sokunkat érzékenyen érintő egészségügyi gondok élettani okait, miközben naprakész ismeretekkel szolgál a helyes vécézési pozitúráról, a fermentált ételek és a probiotikumok vélt és valós pozitív hatásairól vagy éppen a baktériumterápia jövőjéről.
U dodávateľa
15,49 €

A sokszínű Közel-Kelet


A Közel-Kelet egyike a világ konfliktusokkal leginkább terhelt régióinak. Bár Európához földrajzilag közel van, sőt a két térség számos közös történelmi tapasztalatban is osztozik, a hagyományaiban, a nyelvében és a kultúrájában mégis jelentősen eltér az európaitól. Ugyanakkor a régió maga közel sem egységes, azon belül is számtalan etnikai és vallási törésvonal húzódik, amelyek gyakran képezték/képezik akár fegyveres konfliktusok alapját is, és időről időre a nemzetközi napirenden is megjelennek, s időnként kiemelten befolyásolják azt. Ilyen fontos eseményeknek számítottak az Izrael megalapítását követő arab-izraeli háborúk és az arab-izraeli kapcsolatok, az 1979-es iráni iszlám forradalom, az iraki háborúk, az "arab tavasz" és az Iszlám Állam térnyerése. Napjainkban pedig a gázai háború és a szíriai Aszad-rezsim váratlan és hirtelen bukása sorolható közéjük. A Közel-Kelet történéseinek alakításában az érintett helyi politikai szereplők mellett a régión kívüli és azon belüli - velük fizikailag nem feltétlenül közvetlen kapcsolatban álló - aktorok is részt vettek. A könyv a legfontosabb térségbeli konfliktusokat vizsgálja, valamint a regionális és a globális szereplőket mutatja be.
U dodávateľa
8,39 €

Miért nem alszunk jól? - Alvás, alváshiány, álmatlanság


Váratlan felriadás az éjszaka közepén, nyugtalan hánykolódás a pihentető álomra várva - sokunk bosszantó tapasztalata, hogy akkor sem megy zavartalanul az alvás, amikor lenne rá lehetőségünk. Új keletűen a mindent behálózó digitalizáció is veszélyezteti alvásunkat. A statisztikák szerint minden harmadik felnőtt rosszul alszik, az elmúlt három évtizedben pedig drámaian megnőtt a receptre felírt altatók mennyisége. Darian Leader angol pszichoanalitikus az alvással kapcsolatos orvosi nézetek és általános vélekedések történetét áttekintve rámutat, milyen sokat változott a történelem során viszonyunk e kérdéshez. Az ipari forradalomtól az okostelefonunk kék fényéig, az álomfejtés ősi művészetétől Freudig, a változó elképzelések feltérképezése egyvalamit biztosan kirajzol: az alvás összefügg a tágabb társadalmi mintázatokkal, a változó normákkal és elvárásokkal. A szerző a modern alvástudomány kutatási eredményeit a pszichoanalízis szemszögéből vizsgálja, és számos eset rövid bemutatásával azt a kérdést veti fel, vajon az álmatlanságot pszichoszociális vagy neurobiológiai betegségnek kell-e tekintetünk. Könyve utat mutat az alvással kapcsolatos problémáink gazdagabb és elmélyültebb megértéséhez. Darian Leader (1965) brit tudománytörténész, gyakorló pszichoanalitikus. A Brit Pszichoanalitikus Társaság alapító tagja, a londoni Freud Múzeum kuratóriumának tiszteletbeli tagja, a Roehampton Egyetem vendégprofesszora. Tudománynépszerűsítő könyvei a psziché működését a szakpszichológia és a mindennapi élet metszéspontjában vizsgálják, foglalkozott a szerelem, az elme és a test, a betegség, a gyász, a bipolaritás és a szexualitás témájával. Számos esszét írt vezető brit művészek munkásságáról.
U dodávateľa
12,68 €

A jól megélt élet


Rendkívüli könyvet tart a kezében az olvasó: a holisztikus orvoslás anyjaként emlegetett Dr. Gladys McGarey évszázados bölcsességének és kalandos életének esszenciáját. A tavaly, 103 éves korában elhunyt orvosnő mélységes embersége és derűje felébreszti az életörömöt, saját példájával hitelesített gyakorlati tanácsai pedig utat mutatnak számunkra a gyógyuláshoz és a teljes élethez. "A célom, hogy segítsek feltárni, mi zajlik benned, hogy kezedbe vehesd a saját életedet és gyógyulásodat. A történeteimen keresztül személyes szinten kapcsolódhatsz a hat titkomhoz, és ezeket a szívedben és a testedben is elmélyítheted egy sor egyszerű gyakorlat segítségével. Mindez segíthet egy új, holisztikus szemléletet kialakítani arról, hogy mit is jelent jól élni. Szeretném, ha hozzáférnél a mélyen benned rejlő bölcsességhez, és meglátnád, milyen lehetőségek nyílnak meg előtted, amikor a saját igazságodhoz kapcsolódsz - akármit is mondanak róla mások." Dr. Gladys McGarey "Amikor először találkoztam Gladys doktornővel, rögtön tudtam, hogy korunk egyik legnagyobb gyógyítójával és bölcsével van dolgom. Rendkívül mély az emberismerete, született gyógyító, akiből ritka melegség árad, és aki nehéz utat bejárva tett szert a bölcsességére. Világszinten is úttörő munkája alapjaiban formálja át az egészséggel és gyógyítással kapcsolatos elképzeléseinket. Könyve térképet ad ahhoz, hogy miként élhetjük meg az élet teljességét, és "érkezhetünk meg az egészséges öregségbe", miközben a saját példájával hitelesíti mindazt, amit tanít." Dr. Mark Hyman, a funkcionális orvoslás világhírű képviselője "Imádni fogod ezeket a történeteket, megtanulod, hogyan tiszteld az egészségedet és a testedet - és a végén sokkal jobban fogod szeretni az életedet. Gladys doktornő élete és munkássága lenyűgöző példája annak, hogyan találhatunk rá az egyre mélyebb örömre és beteljesülésre, miközben megérkezünk lelkünk valódi céljához. Ez a könyv egyike azoknak a ritka kincseknek, amelyek egyszerre tanítanak és inspirálnak." Edith Eva Eger
U dodávateľa
15,50 €

Orbán Viktor nyakkendője - Minimemoár


Volt egy kézmozdulatom, még jócskán a huszadik században, amely legendává vált. Megérintettem Orbán Viktor nyakkendőjét. A legenda szerint meg is kötöttem, de legalábbis megigazítottam azt a nyakkendőt, mégpedig nagy nyilvánosság előtt, ünnepi alkalommal. A folytatás úgy szól, hogy ez a megalázó élmény idegenítette el Orbánt a gőgös liberálisoktól, ez indította el őt a jobboldal és végül is az önkényuralom felé.
U dodávateľa
8,42 €

Mensa Agytréning - Koncentráció


Élethosszig tartó gyakorlással őrizd meg agyad frissességét! Fejleszd a koncentrációs képességedet a könyvben található 200 feladat megoldásával! A könyv nyolc fejezetének mindegyike az agy koncentrációs képességének más-más aspektusára fókuszál, és ezekkel kapcsolatban az agyműködés tudományos megközelítésén alapuló magyarázatokkal is szolgál. A logikus érveléstől a mindfulnessig, a célkitűzéstől a multitaskingig számos olyan technikát megismerhetsz, ami hozzájárul a mentális képességek javításához. Minden fejezethez 25 különböző feladat tartozik. A 25 feladattípus között vannak logikai feladványok, megfigyelésen alapuló feladatok, számtani fejtörők és a kreativitást fejlesztő gyakorlatok is. Minden korosztálynak.
U dodávateľa
16,89 €

Száz történet az orvostudomány múltjából


Mihail Sifrin: Száz történet az orvostudomány múltjából Nagyszerű felfedezések, hőstettek és gaztettek - az egészség és a hosszú élet reményében. Sifrin könyve a XVI - XX. századi, bizonyításon alapuló orvostudomány/orvoslás története rövid illusztrált történetek formájában. A könyv egyaránt tartalmaz jól ismert és teljesen ismeretlen tényeket. Szó van benne orvoskutatókról, orvos újítókról, orvos írókról, orvospáciensekről, orvospolitikusokról - olyanokról, akik csodálatos felfedezéseket tettek, és akiknek tettei a betegek életének megőrzését szolgálták. Az olvasó megismerkedhet a legjelentősebb műtétekkel, amelyek alapvető fontosságúak voltak az orvoslás fő irányainak kifejlődésében; halálos kórokozók felfedezésével és a felettük aratott győzelem történetével; egyes krónikus megbetegedések és heveny állapotok gyógymódjainak kidolgozásával; az orvostechnológiai elemeinek feltalálásával és tökéletesítésével, életfontosságú gyógyszerpreparátumok kidolgozásával. Az szerző közérthető formában magyarázza a bonyolult orvostudományi fogalmakat és fontos fiziológiai folyamatok lényegét. A könyvben nincs művészi fikció: a tárgyalt tények gondos ellenőrzésnek lettek alávetve szakmunkák, szakfolyóiratok, memoárok, interjúk, előadások, levéltári anyagok alapján. A könyv igényt tarthat mindazok érdeklődésére, akiket érdekel az orvostudomány történet, az egészség és az emberi élettartam meghosszabbítása, a nagy felfedezések és a tudomány fejlődése.
U dodávateľa
33,52 €

Videotorakoskopické a robotické plicní resekce - Praktický manuál


Resekce plic patří v současné medicíně mezi nejčastější a současně nejnáročnější operační výkony. Bohatě ilustrovaná publikace vychází z autorových dlouholetých operačních zkušeností, přičemž zohledňuje i nejnovější pokroky v oblasti torakoskopických a robotických technik. Práce není kompilací aktuálních literárních pohledů na problematiku, ale je primárně zaměřena zejména na praktický popis jednotlivých operačních technik a konkrétních chirurgických postupů. Největší devizou knihy je velmi obsáhlá obrazová dokumentace zachycující detailně jednotlivé kroky chirurgických výkonů. Fotografie operačních postupů jsou vždy doplněny překreslením do ilustrace. Díky tomu je i pro začátečníka snadné orientovat se v složitých operačních anatomických situacích. Kniha je bez nadsázky originální postgraduální učebnicí a operačním atlasem v jednom. Je určena chirurgům, kteří v hrudní chirurgii začínají a rovněž i pokročilým chirurgům, kteří si jen chtějí konfrontovat své vlastní postupy.
U dodávateľa
48,77 €

Victimhood Nationalism


Nationalism today depends on the perception of victimhood. The historical memory of past suffering endows nationalist movements with political legitimacy and a sense of moral superiority. Koreans recall Japanese colonial atrocities, while Japan commemorates the atomic bombings of Hiroshima and Nagasaki. Israel sanctifies the Holocaust and Poland trumpets the Nazi and Soviet occupations. Even Germany and Russia, perpetrators of historical crimes, today cast themselves as victims by pointing to national suffering. In this theoretically sophisticated and empirically rich book, Jie-Hyun Lim offers a new way to understand nationalism and its political instrumentalization of suffering, developing the concept of “victimhood nationalism” and exploring it in a range of global settings. He examines relations among Poland, Germany, Israel, Korea, and Japan, focusing on how memories of colonialism, the Holocaust, and Stalinist terror have converged and intertwined in transnational spaces. With an emphasis on memory formation, Lim scrutinizes how perpetrators in Germany and Japan transformed themselves into victims, as well as how nationalists in Poland, Korea, and Israel portray themselves as hereditary victims in order to rebut external criticism. He considers the construction of nations as victims and perpetrators, tracing the interaction of history and memory. Ultimately, the book contends, challenging victimhood nationalism is necessary to overcome the endless competition over national suffering and instead promote reconciliation, mutual understanding, and transnational solidarity.
U dodávateľa
45,99 €

Tailoring Treatment to Attachment Patterns


Research shows that attachment patterns—our patterns of relating to others, which develop in early childhood—affect far more aspects of our lives than was previously thought. Given how crucial these patterns are to how every patient relates to the world and to their own selves, how can therapists harness attachment to provide more effective therap? sing AEDP® psychotherapy theory and methodology as a foundation, the authors present an innovative approach that tailors treatment to attachment patterns, allowing psychotherapists to help patients heal relational trauma. Here, readers will find attachment pattern-specific clinical interventions to help them translate attachment theory into transformative clinical practice. Case examples are used throughout to illustrate how to handle the unique challenges that psychotherapists encounter with each attachment pattern, while engaging commentary discusses how the attachment-informed experiential/relational process leads to healing attachment trauma and facilitating security, resilience and well-being.
U dodávateľa
49,49 €

Do the Shadow Work


Respected teacher Charlie Morley offers readers an informative guide to doing shadow work to find healing.Learn what shadow work really is and how to reclaim and integrate your shadow self for healing and personal growth. To do the shadow work is to face all the parts of yourself you might not like – the bits that make you embarrassed or feel lonely or shameful. In this transformative guide, Charlie Morley will show you how to really look at who you are, to hold yourself accountable and uncover the stuff you’ve hidden away or suppressed due to pain or trauma. Integrating ancient techniques with contemporary spiritual and psychological practices, this book offers a road map to embrace your shadow and finally learn to love every part of yourself. You will learn: · What shadow work is and isn’t · The different types of shadow, such as the golden shadow, the ancestral shadow and the sexual shadow · The transformative advantages of shadow work, such as healing the inner child, moving through shame and finding self-love and acceptance Full of practical exercises, visualizations and meditations, Do the Shadow Work will take you on a life-changing journey to befriend your shadow self and reach your highest potential. This is how you heal. Parts of this book appeared in Dreaming Through Darkness (ISBN: 9781781807354).
U dodávateľa
17,99 €

The Polish Transformation


The Polish Transformation takes an in-depth look at a hitherto unexplored part of the oeuvre of prominent Polish economist and historian of economic thought Tadeusz Kowalik: his thesis that the systemic transformation that took place in Poland in the late 1980s was a de facto "epigonic bourgeois revolution".Since Kowalik actually never extended his argument to support this thesis, the aim of this study is to answer the following question: If some important reflections on the revolutionary character of the Polish transformation scattered throughout Kowalik''s works were to be found, would they together constitute a convincing justification for the thesis of the "epigonic bourgeois revolution"?
U dodávateľa
33,49 €

Az érzelmek története


Thomas Dixon, a Queen Mary University of London történészprofesszora a legkülönbözőbb érzelmek történeti gyökereit kutatja könyvében - a bánattól és melankóliától a dühön és rettegésen át a vidámságig, a lelkesedésig, az együttérzésig és a szeretetig. A kép, amelyet elénk tár, rendkívül összetett: megmutatja, hogy azok az állapotok, amelyeket ma egyszerűen "érzelmeknek" nevezünk, valójában a nyelv, a kultúra, a hiedelmek és az életkörülmények hosszú és szerteágazó történelmi változásainak eredményei. Akhilleusz gyásztól fűtött, féktelen haragja az Iliászban, az Egyesült Államok Függetlenségi nyilatkozatában foglalt eufória, az emberiség iránti szeretet, amely aztán keresztes hadjáratokat és forradalmakat szított az évszázadok során, valamint a modern tiltakozó mozgalmak erkölcsi felháborodásból fakadó dühe - az érzelemtörténeti kutatásoknak köszönhetően mind más megvilágításba kerül. A szerző az ókori, középkori és modern kultúrákból vett példák segítségével közérthetően mutatja be az érzelmek történetével foglalkozó kutatók főbb elméleteit, ahogyan azok a pszichológia és a pszichiátria párbeszédében formálódtak, különös tekintettel az alapérzelmekkel, a pszichológiai konstruktummal és az affektuselmélettel kapcsolatos gondolatokra.
U dodávateľa
6,99 €

Hamis hősök - Hogyan formálták a történelmet a múlt bálványai?


Mártírok, szentek, nagy tiszteletben álló tudósok, körberajongott művészek, korszakos politikusok. A nagy sikerű Hamisított történelem szerzője, Otto English legújabb könyvében azokról a bálványokról rántja le a leplet, akiket követendő példaként állítottak elénk a történetírók. De milyen volt valójában Teréz anya, Che Guevara, JFK, Coco Chanel vagy éppen a westernfilmek sztárja, John Wayne? Miért éppen ők lettek az ikonok, miközben mások - jelentős teljesítményük és eredményeik ellenére - kihullottak az idő rostáján? A Hamis hősök szórakoztató stílusban, szarkasztikus humorral tárja fel, hogy a történelmi hősök megszületésének legalább annyi köze van a sztárkultuszhoz és a szelektív emlékezethez, mint a mítoszgyártás iránti igényünkhöz. Miközben a valódi hősök köztünk járnak, mégsem hallottunk felőlük, számos történelmi példaképünk kreatív hazudozó és profin építi fel a saját imázsát. Itt az idő, hogy árnyaltabb képet kapjunk róluk.
U dodávateľa
19,44 €

Beyond Elemental Loss


Beyond Elemental Loss offers an important and innovative contribution to environmental philosophy by investigating loss in times of anthropogenic climate change through the elements of water, fire, air, and earth. Marjolein Oele argues that the current experience of loss prompts a reassessment of the conventional meaning and conceptualization of loss. She proposes that such loss is best understood through infinitesimal, diachronic shifts occurring in the elemental constellations that structure the world?water, fire, air, and earth?and humanity''s incremental inability to cognitively and affectively make sense of this world increasingly transformed by anthropogenic forces. Through a generous yet critical reading of a broad range of interdisciplinary sources tracing changes in our relationship to the elemental over time, Oele''s scholarship plumbs the history of philosophy as much as it pulls from Indigenous philosophies, continental thought, mythologies, anthropological and historical sources, science, and ecology. The book''s argumentative arc ultimately directs our attention toward constructive transformations in our cognitive and affective habits, and it argues that trust can bring us beyond elemental loss.
U dodávateľa
116,99 €

Állatkerti séta - Természetbarátok zsebkönyve


Ez a hasznos zsebkönyv izgalmas és látványos kalandra hív, amely során felfedezheted a Nyíregyházi Állatparkot és megismerheted annak különleges állatait. Egyben állatkerti kalauz, amely végigvezet a látványosságokon, és egy ismeretterjesztő könyv, amely bemutatja a világ különböző kontinenseinek élővilágát. A kötetben közel 70 állatfaj részletes leírását találod, így a gyerekek és felnőttek számára is érdekes olvasmány. Emellett betekintést nyerhetsz az állatkert interaktív élményelemeibe, miközben számos állatkerti érdekességet fedezhetsz fel. Ez a kis méretű zsebkönyv tökéletes útitárs egy állatkerti látogatáshoz, és remek választás mindazoknak, akik szeretik az állatok bemutatását és az egzotikus élővilág felfedezését.
U dodávateľa
4,22 €

20 Embodied Practices for Healing Trauma and Addiction


What if addiction, dissociation and other manifestations of trauma were not framed as diseases or disorders, but rather as adaptive methods of regulating the autonomic nervous system? This book does just that, and guides readers through twenty embodied practices that allow for a rewiring of the ANS. By integrating the latest neuroscience from Stephen Porges’s Polyvagal Theory with Eugene Gendlin’s embodied Felt Sense, Jan Winhall’s Felt Sense Polyvagal Model is a paradigm-shifting, deeply somatic approach to healing trauma and addiction. Here, the reader is presented with two vital tools for healing: learning how to recognise and rewire autonomic state and finding the felt sense of body wisdom. The book’s exercises are uniquely designed to be completed with a mental health professional, another person engaged in this embodied process, or both. Through the twenty embodied practices, the reader and their felt sense partner explore their trauma history together, developing a Four Circle Harm Reduction Plan. Graphic models and case examples help to illustrate the Felt Sense Polyvagal Model.
U dodávateľa
29,99 €

Strategická komunikace


Kniha je první původní publikací o strategické komunikaci na českém trhu. Strategickou komunikaci představuje jako nově se rozvíjející obor na pomezí různých společenskovědních a humanitních disciplín: komunikačních a mediálních studií, behaviorální ekonomie a psychologie, politologie a bezpečnostních studií, informačních technologií a dalších. Autorka přehledně představuje základní postupy, metody, nástroje a taktiky, které se ve strategické komunikaci uplatňují. Na zřeteli má přitom neustále se měnící a vyvíjející se prostředí digitální komunikace a digitálních technologií. V neposlední řadě rozebírá důležitá etická dilemata, která jsou nevyhnutelně součástí praxe strategické komunikace. Publikace je určena jak studujícím komunikačních a sociálněvědních oborů, tak i profesionálům z praxe.
Na sklade 1Ks
20,33 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.