Ab Ovo Kiadó strana 3 z 6

Mi jut eszedbe a Graffitiről? Persze, hogy a gombamód szaporodó tagek. Azok a furcsa, elfolyó, nehezen olvasható, máskor meg egyenesen idegesítő és ocsmány filcfirkák. Meg a szanaszét karistolt ablakok. Aztán a szépen megírt és veszélyes helyekre kirakott cuccok. És a vasút menti lepattant senkiföldje agyonfestett, látványos színes világa. Hogy már indul tovább a vonat, de még mindig nem tudod kibetűzni... Vagy az a hirtelen támadó dühroham, hogy na, ez már pofátlanság! Hisz ez egy műemlék! Ezek ezt sem tisztelik! De egyáltalán kik ezek? Mindenütt nyomot hagynak, mégis láthatatlanok. Az elsőkönyves író, Bódi Péter regényének főhőse ezeknek a srácoknak az egyike, aki most elvisz téged magával... írni. Szétírni a várost, a vonatot, a padokat, falakat. És mesélni önmagáról, másokról, motivációkról és mindennapokról. Arról gondolkozni, hogy mindez vandalizmus, önkifejezés, vagy művészet. S eközben érzéki élményként tárul eléd a graffitis életforma minden mozzanata. A festék szagától a harsogó szirénáig. Nevezhetjük ezt a könyvet ifjúsági regénynek is, csak épp fordított értelemben: nem az ifjúság okítását szolgálja, talán inkább okítás az ifjúágról. Szerepel benne a tinédzserkor minden szőnyeg alá söpört kihívása és nyűge: a zsebpénzen megvehető olcsó sörök és kannás borok, az újdonsült középiskolásként belénk vert görög klasszikusok, az mp3 lejátszóból bömbölő zenék, a dealertől vett fű bűnös csábereje, a mit sem sejtő szülőktől szerzett házi pálinka okozta alkoholmérgezés, a pár hétig tartó, gyorsan lecserélhető szerelmek, az iskolai fenyegetések. Debod Dániel, a regény főhőse, ezeknél többre vágyik. Nyomot akar hagyni. A maga módján kitűnni. Hagyják neki? A könyv végére, habár nem válik belőlünk vonatokat teletagelő vandál, és továbbra sem leszünk feltétlen rajongói a fekete filc -márványszobor kombónak, mégis nagy mélységekig megismerünk, és ezáltal el tudunk fogadni egy szubkultúrát (vagy ha úgy tetszik: ellenkultúrát). És ez nagy szó egy olyan országban, ahol a "másság", a "szabad", az "alternatív", sőt a "másságizmus" már közkedvelt szitokszavak, és ahol nem kívánatos, sőt egyre gyakrabban büntetendő az, ha valaki nem kíván a fősodorral együtt haladni. Pedig van, aki legalább színeket álmodik ezekre az omladozó, szürke falakra.

"Amikor 1999-ben családommal hazalátogattam, találkoztam egy Németországból származó zsidó asszonnyal, aki 1938-ban érkezett Kolumbiába, és nagyon megfogott a története. Tizenhárom évesen családjával menekült el szülővárosából, Emmerichből. Édesapja szállodát nyitott egy vidéki kisvárosban, Bogotától néhány órányira. A jó nevű szállót előszeretettel látogatták a politikusok, ami szép megélhetést biztosított a családnak. Aztán kitört a világháború. Kolumbia megszakította diplomáciai kapcsolatait Németországgal, és a kolumbiai hatóságok üldözni kezdték az ellenséges államok ott élő polgárait -náci kémeket, náci szimpatizánsokat, a náci propaganda hirdetőit-, és mindenkit, akit veszélyesnek ítéltek. Feketelistákat állítottak össze, informátorokat alkalmaztak, hamarosan minden német név gyanút ébresztett, bizalmatlanságot keltett. Mindezt új ismerősöm beszélte el. Többet akartam tudni, három napon át együtt voltunk, és mesélt, türelmesen magnóra mondta élettörténetét. Soha nem írtam addig Kolumbiáról, főként azért nem, mert nem értettem az országot, és én abban a hitben nőttem fel, hogy csak arról szabad írni, amit az ember ismer. Később rájöttem, ez nagy tévedés. Rájöttem, hogy a legjobb indok az írásra az, ha valamit nem értünk. Amikor az "Informátorok"-at írtam, ki akartam deríteni, hogyan élte át Kolumbia a világháborút. Tudni akartam mindent az ottani náci pártról, a feketelistákról, az akkor történtek következményeiről, melyeket az én nemzedékem örökölt." (a Szerző) A Kolumbiában játszódó regény már vagy tucatnyi országban megjelent, a kritikusok a legnagyobb elragadtatással írnak róla. A hazánkban is közkedvelt Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa így dicséri: Az "Informátorok" rendkívüli erejű történet, egyszerre tanúsítja Vásquez képzeletének gazdagságát és prózájának eleganciáját, finomságát.

A darabjaira hullott, háborúk dúlta Birodalomban két fiatalnak menekülnie kell otthonából. Aldennek, a hikár légió hadnagyának, ismeretlenek törnek az életére. Lalena, a rejtélyes származású lány, döbbenetes változáson megy keresztül. Miért történik ez velük? Hogy ezt kiderítsék, számtalanszor próbára kell tenniük bátorságukat és jóságukat, miközben Wronguard, a kegyetlen hadúr, már a döntő hadjáratra készül. Nem is sejtik, mennyire fontos, hogy a választ időben megtalálják...

a bodzatea pedig színtiszta kőleves volt, semmi más, annyira szimpla, hogy arra már rá sem lehet jönni, Felícia egyetlen mondattal adta át a boltba özönlő rengeteg kisírt szemű, napszemüveget öltött, nyáron is kardigánt viselő, megkövesedett tekintetű, visszeres lábát alig vonszoló, hézagos fogsorú, alkoholban áztatott arcú, nemfájsemmimcsakmindenem-homlokú, sérült dobhártyájú, fekélyes gyomrú, már minden ordításra közönyös, égési sebeket takargató, válókereset visszavonásába veréssel belezsarolt asszonynak, aki nyugati sorstársaival ellentétben ugyan hiába menne vissza a villámgyors menekülés miatt otthagyott gyermekeiért egy rendőrrel, nálunk többnyire még a szolgáló és védő egyenruhás alkalmazottak sincsenek azzal tisztában, ez az életforma bűncselekmény

"1476. augusztus 13-án a Portugália nyílt vizén Kolumbusz Kristóf hajótörést szenved. A leendő admirális éppen betöltötte a huszonöt évet. Csodák csodájára sikerül kievickélnie a partra, Lisszabonban talál menedéket öccsénél, Bartolomeónál, aki a térképészmesterséget űzi. A 15. század elején kezd kinyílni a világ. A portugál fővárosban megtalálható a Felfedezés szolgálatában álló összes céh. A két testvér nyolc évig együtt dolgozik, és előkészítik az utat, amelyről Kristóf kamaszkorától álmodozik: az Indiai Vállalkozást, vagyis el akarnak jutni Cipangóba (Japánba) meg a Nagy Kán birodalmába (Kínába). De nem a szokásos Selyemúton, kelet felé, hanem az óceánnal megbirkózva, nyugat felől. Ennek az elbeszélésnek a hősei: egy kartográfusmester, egy orrszarvú, egy özvegycsináló, a madáriskola igazgatónője, egy szalonka, egy rosszlány, aki jó hallásáról híres, Marco Polo, indiánfaló szelindekek és néhány dominikánus... Szerettem volna körüljárni az emberi kíváncsiságnak e kevéssé ismert korszakát. A születő szabadság pillanatát, amelyben ugyanakkor bevezetik az Inkvizíció intézményét, és elűzik a zsidókat. Azokat az éveket, amelyekben lassacskán kialakul a bolygó egysége, ami a hamarosan bekövetkező első globalizáció előszobája. Nagy merészen Bartolomeo szájába adtam mondókámat. Ő szólal meg, ő mesél." (Erik Orsenna)

"Stefan Siman - kutyatréner, szuperKUTYA címu könyvében felbecsülhetetlen, könnyen értheto és hatékony módszereket találunk a mai modern igényeknek megfelelo, társállatként tartott kutya neveléséhez. 

"Egyszerűen letehetetlen. Elliot Aronson nem először bizonyítja, hogy a szociálpszichológiáról közérthetően és érdekfeszítően tud írni, de az "Életem és a szociálpszichológia" kötetben önmagát is felülmúlja. Lenyűgözve olvastam élettörténetét, és számtalan izgalmas részletet megtudhattam a szociálpszichológiát egykor alakító személyekről, elméletekről és kísérletekről." (Elizabeth Loftus)

A könyv Vámos Miklós nagyregényeit veszi sorra a Félnóta című nemzedékregénytől a Márkez meg én vallomásáig. A szerző arra vállalkozik, hogy elemzéseivel feltárja a regények közötti összefüggéseket.

Hogyan is lehetnénk másképp? Élünk itt a földkerekség legszebb kisvárosában (na jó, második legszebb), köröttünk különösnél különösebb alakok, egy beszkárttanácsos, egy bigámista, egy totónyertes, egy varázsló meg egy Jóisten. Miénk a világ, amerre a szem ellát, a fatelepektől föl egészen a Trombita térig, itt vannak a barátaink, a Kisli, a Cila, a Sipeki meg a Nagymézes, itt az egész Pajta utcai iskola tanárostul, diákostul, pedellusostul... Itt vannak a lányok, itt vannak a hatvanas évek, és itt vagyunk mi is, szépen, ahogy illik. Mi kell még?

Kertész Ákos egyszerre kedvesen romantikus, olykor mulatságos, izgalmas, sodró lendületű regénye végső kicsengésében megrázóan tragikus képet fest az 1956-os forradalom és fölkelés kamaszáldozata. Egy harcoló kamaszcsapat igaz történetében a Nap utcai fiúk életével, hiszékenységével, bátorságával, és sokszorosan fájdalmas halálával állít maradandó emléket a huszadik század második fele Nagy Magyar Ábrándjának. A mi hazai, sőt, pesti kisvilágunkból ki sem lépve világméretű problémát érint: a kamaszok, a gyerekek fölhasználhatóságát a világpolitika fegyveres összecsapásaiban. És őket a legkönnyebb föláldozni...

A Fiókregény főhőse, Sóri Mici egyszerre átlagos és különc. Az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi a történetben, amely furcsa-varázslatos családjában és a nekünk, kívülállóknak eleve izgalmas színházi világban játszódik. Végigkövethetjük Mici útját, amelyen eljut a zabolátlan csikószertelenségtől a megfontolt, érett döntésig, s végre megtalálhatja a kulcsot az élhető szerelmi és szakmai élethez.

Egy ?kisregényt és két elbeszélést tartalmaz az elsőkönyves szerzőnő kötete. A Jozefa és az Egyszer van egy-egy öntörvényű nő szenvedélyes, különleges sorsa Bíró Kriszta friss eleven, senkiével nem rokonítható, egyéni fordulatokkal teli, eredeti stílusában. A műbútorasztalos szintén egy elsöprő szenvedély története, ezúttal a főhős férfi.Az első kötetes szerző korosabb kollegákat megszégyenítő megfigyelőképességgel ábrázolja a "szerelmi birtoklás" tulajdonképpen züllesztő, de kényszerű kompromisszumait. A három írás sokban különbözik egymástól, világukban mégis számos közös vonás fedezhető fel. Mintha a műbútorasztalos Ede, a falusi self made woman, Jozefa s a felnőtté váló Fellegi Jucika ugyanannak a nagy családnak a tagja lenne. Mintha Jozefa közel száz éve játszódó tanyasi-falusi története Jucika századközépi és Ede hatvanas-hetvenes évekbeli budapesti sorsában folytatódna. Mintha a debreceni kaszinó, a franzstadti Futó utca, a Podmaniczky utcai asztalosműhely, a budafoki közös udvar, a Debrecen környéki birtok, a Gundel és a pesti belvárosi műterem egyetlen nagy terepasztal helyszínei lennének, ahol keresztény-zsidó identitású kisemberek küszködnek egymással, szűkebb és tágabb környezetükkel, a történelemmel. Leginkább persze önmagukkal. Hajtják őket az elérhetetlennek tűnő, de így-úgy mégis beteljesülő vágyaik. Boldog pillanatok, szépség és fájdalom keveredik mindegyik sorsban.

Sokan kérdezték már, miért írok én bűnügyi történetet? Elárulom: imádom a krimit. A jó krimit. Ha hiteles és életszerű. Ha fölkiált az olvasó: - Jé, ez tényleg így van! Lehet, hogy nem is kitalált történet? - Olyat, ahol a bűntény, a sztori valamit hordoz. Valamiféle tanulságot: emberit vagy társadalmit - mindegy. Valamit, ami fontos. Amit másnak is tudnia kell. Olyan krimit próbálok írni, amilyet olvasni is szeretek. Nem csak Agatha Christie írt krimit, egy Szophoklész nevű görög például megírta az Oidipusz királyt, Shakespeare a Hamletet. (...) Ha én is oda kerülnék a névsor végére, nem lenne okom szégyenkezni. Hogy miről szól ez a könyv? Azt sajnos nem árulhatom el. Krimi!