Bioenergetic Kiadó strana 31 z 46
vydavateľstvo
ThetaHealing
1995-ben a háromgyermekes Vianna Stibalnél súlyos nyirokrendszeri rákot diagnosztizáltak. Miután a modern és az alternatív gyógyászat eszközei sorra kudarcot vallottak, végső elkeseredésében Vianna a théta-állapotban végzett intuitív leolvasás technikáját alkalmazta önmaga kezelésére. Őt magát is megdöbbentette az eredmény, hogy szinte azonnal javulni kezdett az állapota. A módszert ezután másokon is alkalmazni kezdte, egymást követték a csodás gyógyulások.
A théta az elalvás előtti mély ellazulás állapota. Ebben a tudatállapotban agyunk még képes a tudatos döntéshozatalra, ám már a tudatalattinkat is elérjük, ahová nem csak az ötletek, a kreativitás vagy az álmok tartoznak, de a hitrendszerünk és a félelmeink is. Ráadásul ilyenkor egyszerű vizualizációval meg is változtathatjuk ezeket.
A módszer könnyen tanítható, megtanulható és rendkívül hatásos. A könyv bemutatja, hogyan érhetjük el tudatosan a théta-állapotot, mit kell tennünk, hogy csupán hitrendszerünk és félelmeink megváltoztatásával megszüntessük betegségeinket. Ha útmutatása szerint kapcsolódunk a mindenség legmagasabb szintű szeretetéhez és energiájához, testi, lelki, szellemi és spirituális szinten egyaránt pozitív változásokat tapasztalhatunk az életünkben.
A könyv bemutatja, hogyan formálhatjuk át a tudatalattinkat a théta-agyhullámok segítségével, és hogyan érthetjük el a théta-állapotot, amelyben az intuitív leolvasás technikája révén testi, lelki, szellemi és spirituális szinten egyaránt pozitív változásokat tapasztalhatunk az életünkben.
Vypredané
10,97 €
A ho’oponopono és a családállítás
Mindnyájan arra törekszünk, hogy boldogok legyünk. Ez azonban nem mindig olyan egyszerű, hiszen nap mint nap vitába bonyolódunk jelentéktelen ügyek, szerelmi bánat vagy csalódás miatt. Ha jól megnézzük, alapjában véve minden probléma kapcsolati problémának tekinthető. A kapcsolatainkat kell tehát megjavítanunk – a szüleinkhez, a párunkhoz, a pénzünkhöz, sőt akár a testünkhöz vagy a rendetlen fiókunkhoz fűződő viszonyunkat!
Végső soron azonban többnyire saját magunkkal van bajunk. Milyen képet táplálunk magunkról? Mennyire becsüljük magunkat? Bízunk-e magunkban? Szeretjük magunkat annyira, hogy csak a legjobbal érjük be, és ezért tenni is hajlandóak vagyunk? Ez a könyv az önismeretről szól: az olvasó saját magáról tud meg valamit – és ez a lényeg.
A Ho’oponopono című sikerkönyvéről ismert Ulrich Emil Duprée célja, hogy bevezesse az olvasót a család-, illetve rendszerállítás világába, valamint a családi tanácskozások hawaii formájába, a ho’oponoponóba. A két módszer ötvözését gyakorlatok segítik, amelyeket a szerző megoldó formulákkal, rövid történetekkel és esettanulmányokkal tett változatosabbá, hogy azonnal láthassuk, illetve érezhessük az elért eredményeket. Segítségükkel megfejthetjük, mi fékez minket az életben, és hogyan tudjuk javítani a kapcsolatainkat. A családállítás és a ho’oponopono eszköztárával felszerelkezve készen állunk a nagy lépésre, amely a boldogság irányába vezet.
Vypredané
9,61 €
Lacná kniha Fájdalomcsillapítás (-70%)
Időről időre mindannyiunknak vannak fájdalmai, sokszor azonban elfelejtjük, hogy nem kell azonnal a fájdalomcsillapító tabletta után nyúlnunk.
Könyvünk 28 gyakori fájdalmat okozó tünet és panasz leírását tartalmazza a fej-, fog- és torokfájástól kezdve az ízületi panaszokon át a gyomorégésig, és az egyes panaszok enyhítésére a nyugati orvoslás, a hagyományos kínai orvoslás, a homeopátia és a gyógynövény-terápia területéről kínál alternatív megoldásokat.
A könyv nagy érdeme, hogy a gyógymódok széles skáláját mutatja be, azok rugalmas alkalmazását támogatja. A gyógyszeres kezelés leírása mellett azt is megmutatja, hogy más, kiegészítő szakterületek milyen lehetőségeket nyújthatnak. Az egészségi állapot különböző szempontokból való vizsgálata teljesebb képet ad az emberi test holisztikus gyógyításáról és az egészség megőrzéséről.
Vypredané
2,89 €
9,64€
dostupné aj ako:
Gyermekeink emlékei a mennyről
Ez a szívhez szóló és lenyűgöző könyv gyermekek történeteit foglalja csokorba a világ minden tájáról, akik a Földre születésük előtti emlékeikről számolnak be. Elmondják, milyen szerepet játszottak szüleik kiválasztásában, s hogyan találkoztak születésük előtt rég elhunyt családtagokkal. Mesélnek Istenről, előző életeikről, angyalokkal való találkozásaikról, spirituális kapcsolataikról.
Megható és hiteles történeteik révén meggyőződhetünk arról, hogy az élet sokkal több, mint az a kis szelet, amit ebben a földi testben élünk le. A gyermekek bizonyságtételei alapján elmondhatjuk, hogy a lélek elpusztíthatatlan, és számunkra még mindig titokzatos módon túléli az időt és teret. És ebbe a végtelen, mindannyiunk számára felfedezésre váró világba éppen a legfiatalabb nemzedék által nyerhetünk bepillantást.
A könyv arra biztat, hogy nyitott szívvel és elmével hallgassuk gyermekeink beszámolóit, mert sokkal többet tanulhatunk tőlük, mint gondolnánk. Hiszen a kisgyermekek, még hordozzák lelkükben a mennyország egy darabját, szavaikon keresztül így a túlvilág rejtelmeit ismerhetjük meg.
Vypredané
8,89 €
80 10 10
Dr. Doug Graham előadásaival és személyes tanácsadással több ezer embernek segített lefogyni és visszanyerni az egészségét. Világéletében sportolt, és szerte a világon nagyon sok élvonalbeli sportoló mellett dolgozott edzőként.
Ezt a könyvet azoknak írtam, akik úgy vélik, hogy a megfelelő testsúly és kicsattanó egészség megszerzése velünk született jogunk és egyben saját felelősségünk azoknak, akik hajlandóak tenni is a vágyott testi-lelki egészség eléréséért. Ezeken az oldalakon mindenki megtalálja azt a táplálkozási útmutatást, amire szüksége van ahhoz, hogy megszerezze, visszaszerezze és megtartsa azt a formás, erőt sugárzó testet, amiről álmodott, és azt az egészségi állapotot, amiről korábban még csak nem is álmodhatott.
Vypredané
12,86 €
Ünnepi mandalák
A mandala évezredek óta használatos meditációs eszköz. A szó szanszkrit eredetű. Jelentése kör, amely a tökéletesség, az Egész szimbóluma. A világmindenséget modellezi, az elmélyülés, szemlélődés eszköze.
Vypredané
7,11 €
Lacná kniha Térhatású mandalák (-90%)
A mandala a szemlélődés és az elmélyülés eszköze. A mandalák segítségével képessé válhatunk arra, hogy ráhangolódjunk a makrokozmoszra, felismerve önmagunk helyét, szerepét. A térhatású mandalák segítségével harmónizálhatjuk a környezetünkben lévő energiatereket.
Vypredané
0,71 €
7,11€
dostupné aj ako:
Térhatású mandalák
A mandala a szemlélődés és az elmélyülés eszköze. A mandalák segítségével képessé válhatunk arra, hogy ráhangolódjunk a makrokozmoszra, felismerve önmagunk helyét, szerepét. A térhatású mandalák segítségével harmónizálhatjuk a környezetünkben lévő energiatereket.
Vypredané
7,11 €
Villámolvasás a gyakorlatban - Bővített kiadás
Egy marketinges barátom kérdezte egyszer:
- Ha egy lyukat szeretnél fúrni a falba, de nincs fúrógéped, akkor mit teszel?
- Akkor kérek egyet kölcsön vagy vásárolok egyet a barkácsáruházban.
- Aha. De minek veszel fúrógépet?
- Hogyhogy minek? Szükségem van rá, hogy lyukat fúrjak a falba.
- Nagy tévedés! Neked nem fúrógépre van szükséged, hanem lyukra. A fúrógép csak egy eszköz ennek megvalósításához.
Ha önnek szüksége van arra, hogy
* néhány órás tanulás után egy vaskos könyvből sikeresen levizsgázzon...
* nagy mennyiségű anyagot rövid idő alatt elolvasson...
* magasabb megértési szintet érjen el...
* megszerzett tudása maradandóbb legyen...
* könnyebben tanuljon nyelveket...
* az elolvasottakat könnyen felidézze...
Akkor önnek a fúrógépre van szüksége!
Akarom mondani... a Villámolvasásra!
Vypredané
7,11 €
Szuperételek - együnk egészséget minden nap!
Tudtad, hogy a fodros kel több C-vitamint tartalmaz, mint a narancs, és több kalciumot, mint egy pohár tej? Hogy az áfonya gazdagabb antioxidánsban, mint bármely más gyümölcs? És hogy a quinoa nem gabonaféle, hanem mag, ezért teljes mértékben gluténmentes, ugyanakkor a magas vas-, mangán-, lizin- és riboflavin-tartalma révén stabilizálja a vércukorszintet, hozzájárul optimális testsúlyunk megőrzéséhez és serkenti az agyműködést?
A könyvben található közel száz recept megmutatja, hogyan tehetjük ezeket a szuperételeket könnyen elkészíthető, változatos formában mindennapi étkezéseink részévé. Az itt ajánlott levesek, saláták, szendvicsek, könnyű fogások, főételek és desszertek ugyanis legalább kettőt (de nemritkán négyet vagy ötöt is) tartalmaznak ezekből a közismert szuperételekből. A szerző tanácsait megfogadva biztosak lehetünk benne, hogy minden nap finom és tápláló fogásokat tehetünk magunk és szeretteink tányérjára. Dobjunk egy maréknyi áfonyát a reggeli turmixba, csempésszünk egy kevés csicseriborsót a csokis kekszbe, vagy öntsünk néhány kanál görög joghurtot a mexikói tacóra. A variációk száma végtelen, csak a fantáziánkon múlik!
Vypredané
12,86 €
Vegán helyettesítők - Kedvenc ételeink állati eredetű összetevők nélkül
Tudta, hogy a chiamagot nemcsak tojáshelyettesítőként és zselésítőként, hanem jégkrémek, péksütemények, lekvárok, sőt akár sajtok elkészítéséhez is felhasználhatjuk? Hogy tofuból házilag is készíthetünk majonézt, a vaj pedig könnyen helyettesíthető kókuszolajjal? És mit szólna egy kis kókuszkrémből készített tejszínhabhoz?
Ez az egyedülálló könyv nem csak az újdonsült, de a veterán vegánok életét is megkönnyíti, hiszen bemutatja mindazokat a növényi eredetű összetevőket, amelyek segítségével otthon is könnyedén vegánná varázsolhatjuk kedvenc ételeinket. Útmutatást kapunk arra vonatkozóan, miként válthatjuk ki a hozzávalók között szereplő tejet, sajtot, tojást (legyen szó akár sós ételről, akár édességről), húst és más állati eredetű összetevőket (vegán bacont valaki?). A szerzők ezen kívül minden receptnél külön megjelölik, ha az adott
fogás glutén-, szója-, olaj- vagy cukormentes, ezzel is megkönnyítve a választást azok számára, akik speciális étrendet követnek. A könyv célja, hogy megismertessen azokkal az eszközökkel és technikákkal, amelyek az állati eredetű élelmiszerek helyettesítéséhez szükségesek, hogy teljes értékűen kiválthassuk azokat természetes, növényi eredetű hozzávalókkal, akár házi készítésűekkel is.
Vypredané
12,46 €
Élő édességek könyve - DEDIKÁLT
Lénárt Gitta első, nagy sikerű kötete, az "Élő ételek könyve" néhány héttel a megjelenést követően a toplisták élére került, a szerzőt kiállításokra, bemutatókra és televíziós szereplésekre hívták. A megjelenést követő harmadik hónapban már készült is az utánnyomás. Óriási teljesítmény ez egy olyan országban, ahol a hagyományos konyha nehéz, húsos ételeket, cukros édességeket kínál. Úgy tűnik, hogy a rossz táplálkozási szokások káros hatásait tapasztalva egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyek segítségével megőrizhetik egészségüket, karcsúságukat, ugyanakkor ízlelőbimbóiknak is felejthetetlen élményt kínálnak. A téma iránti érdeklődést tapasztalva kiadónk a szerző újabb kötetének kiadásával jelentkezik. Hamarosan a boltokba kerül az "Élő édességek könyve". A szerző ezúttal a legsikeresebb édességreceptjeit osztja meg lelkes olvasóival. Az élő ételekre jellemzően ezek a finomságok hőkezelés, sütés és főzés nélkül készülnek, így a bennük található értékes tápanyagok, vitaminok és enzimek továbbra is kifejthetik áldásos hatásukat. Az alapanyagaik között elsősorban rostban gazdag gyümölcsök és olajos magvak szerepelnek, nem tartalmaznak azonban lisztet, tojást, tejtermékeket, fehér cukrot. Fontos szempont, hogy a legtöbb édesség néhány perc alatt elkészül. Nincs szükség hosszú sütési időre, a tisztítás, a szeletelés vagy a turmixolás után rövidesen tálalhatjuk az ízletes, egészséges falatokat. Gitta sikere többek között lenyűgöző fantáziájának és kreativitásának köszönhető, amelyet a könyv igényes kiállítása is híven tükröz.
Vypredané
8,71 €
A csakrák bölcsessége - Munkafüzet - Spirituális utazás 52 héten át
Legújabb könyvében Tori Hartmann varázslatos csakrautazásra invitál. Az 52 héten át tartó belső munka A csakrák bölcsessége című kártyacsomagból ismert és kedvelt mesékre épül. A teljes terjedelmükben megjelenő mesék sorsformáló ereje rendkívüli. A könyvben negyvenkilenc mese szerepel, mindegyikük egyhetes utazásra visz. Az évben így tehát három hét marad, hogy kilépjünk a mesékből és megvizsgáljuk az összefüggéseket. Az egyes napok feladatai a következők:
hétfő: a mese elolvasása
kedd: a szín üzenete
szerda: utazás önmagunkba naplóírás
csütörtök: kapcsolatteremtés
péntek: meditáció
A hétvége az elmélyülés ideje, mindaz, amit a hét első öt napjában tettél, a hétvégén áll össze és kristályosodik ki.
A mesék a csakrák sorrendjében követik egymást. A negyvenkilenc mese hetes csoportokra oszlik, minden csoport a testünkben elhelyezkedő hét fő csakra egyikéhez kapcsolódik, feldolgozva annak témáját. A könyv segít, hogy elmélyítsük intuitív erőinket, mélyebb szinten kapcsolódjunk másokhoz és felismerjük a bennünk rejlő legmagasabb szintű képességeket. A feladatok kezünkbe adják az életünk megváltoztatásához szükséges spirituális eszközöket, hogy megteremtsük mindazokat a változásokat az életünkben, amelyekre valóban vágyunk. A mesék legfontosabb üzenete: nincs lehetetlen!
Vypredané
10,00 €
Ki kérdezi, hogy ki vagyok én? - Ajándék DVD melléklettel
Kivételes alkalom, hogy korunk legnagyobb spirituális mestereitől tanulhatunk: a kötethez tartozó DVD-nek köszönhetően Eckhart Tolle és Deepak Chopra első közös szereplésének lehetünk szem- és fültanúi. A közel kétórás beszélgetés során bölcs meglátásaik segítenek, hogy kilépjünk gondolataink szüntelenül zajongó körforgásából, és megtapasztaljuk a transzcendens pillanatot, amelyben felismerhetjük az egón túlmutató és a világegyetemmel egységben létező identitásunkat.
Hogyan legyünk jelen a mostban? Mi a különbség a gondolatokon és a jelenléten alapuló létezés között? Hogyan fertőzheti meg a gondolat az elménket, akár a vírus? Hogyan azonosuljunk valódi önmagunkkal, nem pusztán az önmagunkról alkotott képpel? Hogyan válthatunk át a tudatosságba és hívhatjuk be a jelenlét állapotát a pillanathoz való tökéletes igazodás révén?
Külön ajándék, hogy a beszélgetés végén dr. Wayne W. Dyer is csatlakozik a színpadon a két tanítóhoz. A 2015-ban elhunyt mester a mindent átható, feltétel nélküli isteni szeretetről beszél, és arról, hogyan élhetjük meg mi magunk is ezt az állapotot. Légy részese Te is e három nagyra becsült tanító felemelő találkozásának!
Vypredané
11,61 €
Szivárvány szakácskönyv - DEDIKÁLT
A nyers, azaz élő táplálkozás nagy előnye, hogy kíméli és takarékoskodik az enzimkészletünkkel. A főtt, feldolgozott élelmiszerek emésztése, hasznosítása igen nagy megterhelést jelent szervezetünknek, míg a nyers ételek tartalmazzák a saját megemésztésükhöz szükséges enzimeket. Az enzimek igen hőérzékenyek, 45 Celsius fok felett elpusztulnak, azért ha élő ételt szeretnénk, azt ne hevítsük fel ennél jobban.
Lénárt Gitta, a nyers táplálkozás magyarországi szakértője izgalmas, új receptjeinek hozzávalóit ezúttal szárítmányokkal és szuperételekkel gazdagítja, amelyeknek köszönhetően akkor is vitalizáló, nyers ételeket és italokat varázsolhatunk az asztalra, ha épp nincs a kezünk ügyében friss zöldség vagy gyümölcs.
A kíméletes aszalással elkészített zöldség- és gyümölcsszárítmányokat, porokat, a kiemelkedően magas tápanyagtartalmú szuperétkeket alapanyagként és fűszerként is használhatjuk a kötetben szereplő gyümölcs- és zöldségturmixok, levesek, pástétomok, főételek és édességek elkészítése során. Gitta receptjeit egyszerűen nem lehet megunni!
Táplálékaink gyógyhatásairól külön fejezetben olvashatunk, hasznos információi segítik azokat az olvasókat, akik nem csak az íze és karcsúsító hatása miatt választják a nyers konyhát, hanem további lépéseket kívánnak tenni a tudatos táplálkozás útján.
Vypredané
8,89 €
Élő italok könyve - DEDIKÁLT
A smoothie nevet mind hallottuk már, kapni lehet minden nagyobb bevásárlóközpontban, ám kevesen tudják, hogy valójában mit is takar ez a név. A nyers vagy élő italokat hívjuk így, amik magát az életenergiát jelentik. Az élő italok - azaz smoothie-k - forradalmi változást hoznak életünkbe, olyan mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget juttatunk a szervezetünkbe, aminek megrágása igen sok időt és energiát venne igénybe. A turmixolás, facsarás hatására a sejtfalat feltörjük, így az italokból a tápanyagok nagyon gyorsan felszívódnak, szinte azonnal eljutnak sejtjeinkhez és természetes energiákkal táplálják azokat. A frissen készített zöldség- és gyümölcslevek rendszeres fogyasztásával megerősítjük immunrendszerünket, így segítjük a szervezet öngyógyító törekvéseit. Lénárt Gittának, az élő ételek első számú magyarországi szakértőjének előző két kiadványának - Élő ételek könyve és Élő édességek könyve - elsöprő sikere, a szerző számos rádió- és televíziós meghívása és szereplése azt igazolja, hogy egyre többen keresünk olyan megoldásokat, amelyek segítségével megőrizhetjük egészségünket, karcsúságunkat, ugyanakkor ízlelőbimbóinknak is felejthetetlen élményt nyújtunk. Nagy szeretettel ajánljuk a sorozat következő kötetét, mely az élő italok, a nyers levek világába kalauzolja az ínyenc érdeklődőt.
Vypredané
9,29 €

















