Cartaphilus strana 6 z 21

Az először 1886-ban megjelent Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete - a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, "A kincses sziget" mellett - Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve. Az önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második - gonosz - énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, nagyon fontos és érdekes kérdéseket is felvet az orvosok - vagy általánosabban a tudósok és feltalálók - felelősségével, illetve az ember "kettős természetével" kapcsolatban. Stevenson e kisregénye igazi csemege azok számára, akik többre vágynak a ma oly divatos - gyakran rémesen bugyuta - horrortörténeteknél.

A hedonista Patty Diphusában túlteng az életkedv, sosem alszik; naív, gyengéd, groteszk, narcisztikus lény, aki az összes elképzelhető földi örömet imádja, megéli, és - önnön jól felfogott érdekében - igyekszik mindent a pozitív oldaláról megközelíteni. Személyiségjegyei, szokásai, életszemlélete a nyolcvanas évek szellemi pezsgése, a "movida" jellegzetes figurájává teszik. Szókimondó, polgárpukkasztó, vérbő beszámolóiban a madridi éjszaka hajmeresztő történéseit és minden képzeletet felülmúló szereplőit tárja elénk, melyek közül sokan a filmvászonról köszönnek majd vissza. Hogy kicsoda Patty, a magát szexszimbólumként meghatározó provokatív pornósztár? Nem más, mint Almodóvar írói álneve. A rendező ugyanis hősnője bőrébe bújva osztja meg hónapokon keresztül olvasóival madridi élményeit a La Luna című alternatív lap állandó rovatában. A színes, egymással laza kapcsolatban álló, komikus-groteszk írásokból pedig Pedro Almodóvar ars poeticája rajzolódik ki. "Végezetül már csak arra szeretnélek kérni benneteket, hogy igyekezzetek ugyanolyan lazán olvasni a könyvemet, mint ahogyan megírtam." Pedro Almodóvar

"A Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. A holtaknak már mindegy szorosan kapcsolódik a Franciaországban annak idején hatalmas botrányt kiváltó első Sullivan-műhöz (Köpök a sírotokra), hiszen Boris Vian ebben a regényében is az amerikai feketéket sújtó rasszizmus ellen emeli fel a szavát, persze úgy, hogy - a sullivani hagyományokhoz hűen - mindeközben egy pergő cselekményű, gyilkosságokkal és buja erotikával fűszerezett történettel is megajándékozza az olvasót. Bár az első Sullivan-regényekben Vian az akkoriban rendkívül népszerű amerikai krimiírók stílusát parodizálja, ezek a pastiche-ok szerves részei az életműnek, hiszen Boris - aki számos más álnéven is publikált (novellákat, újságcikkeket, kritikákat stb.) - a Joëlle Bausset-ként, Bison Raviként vagy Vernon Sullivanként szignált műveiben is bizonyságát adja különleges tehetségének, és ezen írásokban is tükröződik a szerző sajátos világlátása és értékrendje. A Sullivan-regények mégis különleges helyet foglalnak el a viani életműben, mivel részben ezeknek az irodalmi tréfának szánt ál-fordításoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó botrányoknak és pereknek "köszönhető", hogy Boris Vian saját néven kiadott műveit a kortárs közönség és kritika egyaránt elutasította, s így azok végül csak a szerző halála után váltak "kötelező olvasmánnyá". (Takács M. József)

A romantikus történelmi regényeiről ismert Philippa Gregory újabb bestsellerének hősnője Margaret Beaufort, a Lancaster-ház örökösnője. Margaret nőként nem is álmodhat arról, hogy felkent uralkodó legyen belőle, ám nem is magának akarja megszerezni a trónt, hanem fiának, Henrynek. Angol földön javában zajlik a véres rózsák háborúja, a trónért két család verseng: a Yorkok és a Lancasterek, vagyis - jelképeik alapján - a fehér és a vörös rózsa. A Yorkok készen állnak arra, hogy kihasználják a király betegségéből adódó bizonytalan helyzetet, csakhogy az uralkodó felesége, Anjou Margit keményen ellenáll. S ezzel megkezdődik a rózsák háborújának újabb fejezete, amelyben idővel Margaret Beaufort-nak is jelentős szerep jut. A másik Boleyn lány szerzőjének újabb lenyűgözően izgalmas, életteli regénye azt a szerelmekkel és szövevényes udvari intrikákkal teli korszakot mutatja be, mely végül a Tudor-dinasztia felemelkedésével zárult.

A memoár szerzője 30 évig volt az iraki diktátor, Szaddám Huszein szeretője. A ma Svédországban élő egykori kegyencnőnek végül csodával határos módon sikerült megszöknie Irakból, és előbb a CIA-nak, majd egy svéd újságírónőnek mesélte el a Szaddám oldalán eltöltött évek történetét.

Eljött a diákelnök-választás ideje a Cinnford Egyetemen. A két diákklub, a Szentjánosbogarak Klubjának lány jelöltjei és a Zöld Gyíkok Klubjának fiú jelöltjei három versenyszámban mérik össze tudásukat az elnöki posztért. A verseny alatt azonban egy titokzatos fekete hajó szennyezi a szigetet körülvevő tengerszakaszt.

Kilencen érkeztünk a Földre. Vajon megváltoztunk-e az eltelt idő alatt? Mindannyian hiszünk még a küldetésünkben? Nem tudhatom. # Hatan maradtunk. Rejtőzünk, bujkálunk, és még csak nem is találkozhatunk. Lassanként kialakulnak a tálentumaink, és nemsokára készen állunk a harcra. Vajon John Smith csakugyan a Negyedik, ahogy sejtem, és felbukkanása az a jel, amit már annyira vártam? És merre lehet Ötödik és Hatodik? Egyikük talán az a hollófekete hajú lány, akit az álmaimban láttam, aki olyan erővel bír, amilyet azelőtt el sem tudtam volna képzelni. Aki talán elég erős ahhoz, hogy összegyűjtsön bennünket. Elsőt Malajziában kapták el. Másodikat Angliában. Harmadikat Kenyában ölték meg. Negyedikkel Ohióban próbáltak végezni - de megúszta. Én Hetedik vagyok. A hat megmaradt Védő egyike. Készen állok a harcra. A "Hatok hatalma" egy pillanatra sem engedi lankadni az olvasó figyelmét. Egymást követik az izgalmasabbnál izgalmasabb fejezetek: a mogadoriak főhadiszállásának megrohamozása, a Sarah házánál lejátszódó események vagy Kilencedik felbukkanása egyértelműen filmvászonra kívánkozik. Csupa kiválóan megkomponált, gondosan kidolgozott jelenet, amely csak arra vár, hogy Hollywood lecsapjon rá.

CHARLES BUKOWSKI rajongói most „három az egyben” formában vehetik magukhoz kedvenc írójukat. A SHAKESPEARE ILYET NEM CSINÁLT rendhagyó darabja az életműsorozatnak. Amellett, hogy a könyvet gyönyörű, beszédes fekete-fehér képekkel illusztrálták, és verseket is tartalmaz, a mű tényszerű beszámoló az író és barátnője 1978-as európai körútjáról, és itthon megjelent művei közül ez a „legvalósághűbb” lenyomat a szerző életéről.

Joeyt csikó kora óta nagy szeretettel neveli gazdájának fia, Albert. Ám nehéz idők jönnek: kitör a háború, és a gazda pénzszűke miatt kénytelen eladni a lovat a hadseregnek. Albert képtelen belenyugodni barátja elvesztésébe, és megfogadja, mindent megtesz azért, hogy egy nap újra együtt lehessenek.

Egy elvetemült gazember veti papírra életét, akinek a szíve - ki látott már ilyet? - aranyból van, aki ölni is "csak" azért öl, hogy igazságot szolgáltasson, hogy a maga meglátása szerint helyreállítsa a világ kibillent egyensúlyát. És aki nem él vissza az erőfölénnyel, soha nem bánt olyan embert, aki azt nem érdemli meg.

"Ha nem is volt szerencséd a CBGB-ben látni a Ramonest, azért egy-két albumukat talán megvetted, s miközben hallgattad, velük együtt énekelted az "I wanna be Seadted"-et. Minden bizonnyal volt Ramones pólód is. A Ramones valóságos intézménnyé vált, és a Spin magazin szerint ők a világ második legjobb zenekara. Beválasztották őket a Rock & Roll Hall of Fames-be is, és Grammy életműdíjjal is jutalmazták őket. A hetvenes években azonban igazi kívülállók voltak, valódi lázadók. Jóllehet ma már a Ramonest tartják az eszményi rock & roll zenekarnak, "fénykorukban" sokan félreértették őket, és Amerikában a rádiók bojkottálták a bandát. A Ramones tagjai viszont igazi amerikai zenekarnak tartották magukat: külvárosi srácoknak, akik a tinédzserek elkeseredett életérzését szólaltatják meg. Radikálisan új, feszes hangzású, erőteljes látszólag primitív zenéjük elsöprő erővel szólalt meg koncerteken. A társadalom kitaszítottjai igazán otthon érezhették magukat egy ilyen bulin. Ezt a kis könyvet átlapozva képekben és szavakban elevenedik meg a korszak, amikor ezek a mindenre elszánt zenészek egy teljesen új hangzást ismertettek meg a világgal, de megszólalnak itt roadie-k, feleségek, barátnők, haverok és rajongók is. A színpadi őrület mögött azonban mindig ott volt a biztos háttér, a megbízhatóan működő rendszer - a szerény kezdetektől a tragikus végig. Ezek a fotók, turnédokumentumok, plakátok és interjúk talán segítenek megérteni, hogy miként működhetett sikeresen egy ilyen, egyébként a mindennapi élet dolgaiban szinte teljesen életképtelen társaság, mint a Ramones." (Monte A. Melnick)

Chuck Palahniuk legfrissebb - angolul 2011-ben megjelent - regényét tartja kezében az olvasó. A "Harcosok klubjá"-nak szerzője ezúttal sem kímél senkit és semmit: A "Kárhozott" főhőse, Maddy Spencer, a tizenhárom éves, halott, kövér kislány a pokol tájain bolyong a "Nulladik óra" című film szereplőire feltűnően emlékeztető kis csapatával, s közben a Sátánhoz címzett meséjében osztja az élőket és a holtakat, boldog-boldogtalant. Lassan visszatérnek az emlékei arról, hogyan halhatott meg, s igyekszik kitalálni, milyen "élet" is vár rá a halál után. A Dante és Swift nyomdokaiban járó, fergeteges palahniuki szatíra célpontja az immár szokásos kulturális visszásságok mellet ezúttal az elbizakodott hit - önmagunkban -, melyet Maddynek is fel kell adnia, ha beleszólást szeretne saját sorsa alakulásába, és vissza akar térni evilági szeretteihez. Ehhez azonban nem kisebb ellenféllel kell szembenéznie, mint magával a Sátánnal... "Halottnak lenni annyi, mint csomagok nélkül utazni. Halott-halottnak lenni állandó, huszonnégy órás, egész hetes, egy évben háromszázhatvanöt napig tartó, örökkön-örökre szóló elfoglaltság... Ne akard tudni, milyen érzés, mikor az emberből az összes vért kipumpálják. Még az is lehet, hogy nem kellett volna elmondanom, hogy halott vagyok, mert most biztosan sokkal, de sokkal felsőbbrendűbbnek érzed magad. Még a kövérek is felsőbbrendűbbek, mint a Halottak. Ám legyen: íme az én Szörnyűséges Vallomásom. Őszinte leszek és tiszta vizet öntök a pohárba. Nem rejtőzködöm tovább. Halott vagyok. Ezt többé nem vetheted a szememre. Való igaz, mindnyájan rejtélyesnek és abszurdnak tűnünk egymás számára, de senki nem áll annyira távol tőlünk, mint egy halott. Az idegeneknek meg tudjuk bocsátani, hogy gyakorolják katolikus vallásukat, vagy hogy homoszexuális aktusban vettek részt, de azt nem, ha beismerik, hogy halottak. Utáljuk a menthetetlen eseteket. A halál a legnagyobb gyengeség jelének tűnik, rosszabbnak az alkoholizmusnál vagy a heroinfüggőségnél, és egy olyan világban, ahol az embert lustának bélyegzik, ha nem borotválja a lábát, halottnak lenni végzetes jellemhibára vall."

Mint Wharton legtöbb regénye, az "Apa" is önéletrajzi ihletésű mű. Főhőse az ötvenes éveiben járó John Tremont, a Párizsban élő festőművész, aki anyja szívrohamának hírére hazatér Los Angelesbe. Az igazi problémát nem is anyja egészségi állapota jelenti, hanem az, hogy Johnnak gondoskodnia kell magára maradt apjáról. Az elkövetkező néhány hónap számos meglepetéssel szolgál számára, többek között teljesen új oldaláról ismeri meg apját, aki kiszabadulva felesége elnyomása alól, felfedi fia előtt titkos életét és csodálatos, szeretetre méltó személyiségét. Szakállt növeszt, kocogni kezd, felújítja a ruhatárát, sőt még a marihuánát is kipróbálja. Az otthon töltött egyszerre örömteli, fájdalmas és megrázó időszak arra készteti Johnt, hogy átértékelje szüleihez fűződő kapcsolatát, és ennek segítségével saját fia felnőtté válását is megkönnyítse. "Talán ideje megtanulnom, hogyan kell megöregedni. Ha szerencsém van, lesz még rá húsz évem. Valamiképpen fel kell magamat készítenem, hogy elfogadjam a testi gyengeséget, a fájdalmakat, a szellemi hanyatlást, a feledékenységet, az érzékenység, a szellemi éberség csökkenését, a rugalmasság, a tolerancia hiányát - egy sor olyan dolgot, ami határozottan ellenemre van. Fel kell készülnöm, hogy alattomban hangtompító falak emelkednek majd körém és a külvilág sürgése-forgása közé. El kell fogadnom gyermekeim szeretetének apadását; míg a végén legjobb esetben is csupán a megértésükre számíthatok. Zúgolódás nélkül le kell nyelnem azt is, amikor felnőtté cseperedett unokáim sértőnek érzik értékrendemet, miközben én viszonzásképpen az ő eszményeiktől érzem fenyegetve magam. [...] Minden reggel öregebben ébredek majd. Mérőműszereim akadoznak az emészthetetlenül túladagolt információáradattól. Nyilván azt hiszem, a világ változott meg; gyorsabban változik, mint az én időmben, és ezért kevesebb örömmel, ösztönzéssel szolgál, kevésbé ésszerűen működik, és mindent egybevetve nehezebben elfogadható. Az addig könnyű feladatok megnehezednek, a nehezek pedig megoldhatatlanná válnak. Másfelől viszont meg kell tanulnom élni az öregség adta előnyökkel. Apa jó példa erre. Feltehetően nem sok olyat kell tennem, amihez nincs kedvem. Kivonhatom magam a nőkért, a kenyérért, a hatalomért és a presztízsért vívott harcból. Gyakorlatilag senki nem függ már tőlem. Gyermekkorom óta első ízben tudhatok meg valamit a szabadságról, arról a szabadságról, hogy önmagam lehessek."

A "Dobok könyve" a hangszer történetének utolsó száz évét dolgozza fel. A modern dobszerelés meghatározó szerepet játszott a jazz és a rock-zene fejlődésében és a "Dobok könyve" e történet bemutatására vállalkozik. Sorra veszi és értelmezi a zene és a dobosok világában bekövetkezett összes olyan változást, amely újításokra sarkallta a dobkészítőket. Színes fotóanyag segítségével megismerteti az olvasót azokkal a szerelésekkel, amelyeken Charlie Watts, John Bonham, Keith Moon és más sztárok játszottak, a névjegyzékben pedig külön-külön is foglalkozik az összes nagy dobgyártóval és számos kis céggel. A "Dobok könyve" alapos és információban gazdag krónikája annak a folyamatnak, melynek során kialakult a ma ismert dobszerelés, így nem hiányozhat egyetlen dob-őrült és zenerajongó könyvespolcáról sem.

E finoman megrajzolt londoni életképek megmutatják, hogyan éltek az egyházközségek finom, intrikus hölgyei, a nyomornegyedek szegény munkásai és a "boltosok nemzetének" boltosai. Londont a szerzővel bejárva láthatjuk, hogyan szórakozott a cirkuszok és vásárok közönsége, hogyan tengődött a zálogházaké, hogyan sínylődtek a hírhedt Newgate börtön rabjai. Miközben megismerkedünk a város jellegzetes karaktereivel és intézményeivel, utcáinak mindennapi életével, felfedezhetjük azt is, hogy mitől volt olyan radikálisan új a karcolatait "Boz" álnéven publikáló ifjú Dickens látásmódja, stílusa és humora, ami oly ösztönzően hatott nemcsak a magyar irodalmi újságírás megteremtőire, az "életképírókra" - Nagy Ignácra, Kuthy Lajosra -, hanem regényíróinkra is: Jósika Miklósra, Eötvös Józsefre vagy az ifjú Jókai Mórra. A kötetben olvasható - magyar fordításban most először megjelenő - karcolatok zömét Dickens A Pickwick Klub kirobbanó sikerét megelőző két év során közölte a Monthly Magazine, a Morning Chronicle és az Evening Chronicle, valamint a Bell’s Life in London című lapok hasábjain. Kötetben először két hónappal azelőtt jelentek meg, hogy Pickwick úr világhódító útjára indult 1836 áprilisában. Válogatásunk annak az ötvenhat karcolatból álló kompozíciónak alapján készült, melyet Dickens három évvel később - akkor már három regény világhírű szerzőjeként - állított össze.

Az egykori zsoldoskatona, Leo Tillman és a becsvágyó zsaru, Heather Kennedy érthetetlen halálesetek ügyében nyomoz. A szálak a holt-tengeri tekercsekhez és a benne rejlő, halált hozó evangéliumhoz vezetik őket. Tillman és Kennedy élete azonban csakhamar halálos veszélybe kerül, amikor sötét lelkű gyilkosok veszik őket üldözőbe, akik vért sírnak, és Júdás leszármazottainak hiszik magukat. Ezek a "bukott angyalok" mindenre készek, hogy megvédjék a tekercsek világot megrengető titkát... a titkot, hogy hogyan halt meg valójában Krisztus. "A Júdás-összeesküvés", amelynek története egy látványos repülőszerencsétlenségtől egy londoni egyetemen történt brutális gyilkosságon át egy mexikói fantomvárosig vezet, a leglebilincselőbb és a legtöbb meglepetéssel szolgáló krimi a "Da Vinci-kód" óta.