Európa Könyvkiadó strana 124 z 124

"Az ellenség legveszélyesebb kéme, meg kell találnunk és el kell pusztítanunk!" A Gestapo "sürgős" jelzéssel ellátott üzenetében szereplő "legveszélyesebb" kém: Virginia Hall. A mára legendássá vált kémnő először diplomáciai szolgálatba szegődött, majd a második világháború kitörése után a brit kémszervezet, a Különleges Műveletek Parancsnokságának ügynöke lett. Franciaországban tevékenykedett, az ellenállás munkáját segítette, illetve valójában irányította: hálózatokat szervezett, akcióterveket dolgozott ki, és számtalan, partizánok által végrehajtott műveletet felügyelt. Többször is csak pillanatokon múlt, hogy nem tartóztatta le a Gestapo, de találékonyságának és vakmerőségének köszönhetően mindig megmenekült. Egy alkalommal gyalogosan jutott el Franciaországból spanyol földre, amely tettének értékét - ahogy számos egyéb fizikai teljesítményéét is - emeli a tény, hogy fiatalkorában egy balesetben elvesztette az egyik lábát, és élete nagy részében műlábbal élt. Fanatikusan, már-már hihetetlen bátorsággal szolgálta az ügyet, amelyben mélyen, tántoríthatatlanul hitt. A szövetségesek partra szállása után gerillatámadásokkal akadályozta a német csapatok mozgását. A háború után a CIA-nál szolgált, ám mivel nem kapott felkészültségének, tapasztalatainak és ambícióinak megfelelő megbízást, a lehető leghamarabb nyugdíjba vonult. Életében lényegében nem ismerték el a munkáját, valójában csak a közelmúlt kutatásainak köszönhető, hogy a CIA ma már a háború hősnőjeként emlékezik rá, a háború legnagyszerűbb női ügynökeként tartják számon, és a franciák az ellenállás igazi hőseként ünneplik. De Virginia Hall nemcsak képtelennek tetsző kalandokat él át, hanem szörnyű szenvedésen is keresztülmegy. Elveszíti a barátait, borzasztó fizikai fájdalom kínozza, az állandó stressz ugyanis kikezdi az egészségét, továbbá a felettesei közönye és - általában a nők iránti - bizalmatlansága gyakran lehetetlen helyzetbe hozza, a tehetetlenséget pedig nehezen viseli. Miközben megismerjük a háborút a terepen dolgozó ügynökök szempontjából, beleláthatunk, miként tudott csak nagyon korlátozottan érvényesülni egy nő a korszak férfiak uralta világában (különösképpen a katonák és kémek között), még akkor is, ha a lehető legmagasabb színvonalon végezte a munkáját. Az Egy jelentéktelen nő egy kivételesen bátor nő izgalmas és inspiráló története. A kategória további termékei

A Setét Torony-sorozatban - melynek hatodik kötetét tartja kezében az olvasó - a horror koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti - vagy utáni - varázsvilágba, amely idegensége ellenére is ismerős a mesék és mítoszok mellett talán leginkább a nagy amerikai westernekből. A regényfolyam egyes darabjai önállóan is megállják a helyüket, de együtt alkotnak kerek egészet, hoznak létre egy olyan teljes világot, amelyet sokan A Gyűrűk Urá-éhoz hasonlítanak. Roland és harcostársai segítségével Calla Byn Sturgis lakosai elsöprő győzelmet arattak a Farkasok felett. Ám örömükre árnyék vetül: az ünneplés forgatagában Susannah eltűnt az Ajtó Barlangja irányában. Eddie kétségbeesése határtalan, hisz feleségénél minden percben megindulhat a szülés. A ka-tet nem tétlenkedik - az asszony után erednek. Callahan atya és Jake 1999 New Yorkjába jut, ahová Susannah is került. Az asszony hasadt személyiségében most Mia vette át a vezér szerepét, mindenáron magának akarja a születendő gyermeket. Vitáik során kiderül, ki az erőszakban fogant gyermek valódi apja, és Susannah-t letaglózza a felismerés... Eközben Roland és Eddie 1977-ben, Maine államban bolyong, véres küzdelembe bonyolódva régi ellenségeikkel. Útjuk során összefutnak "teremtőjükkel", egy Stephen King nevű íróval is... A Setét Torony, minden világok pillére pedig egyre jobban inog...

"Néhány évmilliárddal ezelőtt minden sokkal flottabbul ment, mint manapság, minden további nélkül oda lehetett járulni Anya Ter Mészet elé panaszra, ha valami kifogásunk volt a teremtéssel kapcsolatban. Anya Ter Mészet egy oltári nagy nő volt, olyan mérhetetlenül nagy, hogy ha felment az ember a fejére, még egy jó távcsővel sem látott el neki a lábáig; egy végtelen síkságon terült el, fejalja egy hegység volt, derékalja egy sivatag; álmában szokta teremteni a világot. Az ő álmai azonban nem olyanok voltak, mint a mieink, hogy ébredéskor végük, már nem is emlékszünk rájuk; Anya Ter Mészet álmai nyomban valóra váltak." Amikor Moravia nekilátott, hogy megírja ezeket az állati (sőt emberi) történeteket, nyilván eszébe jutottak (ahogy nekünk is) Ezópusz, Phaedrus és La Fontaine meséi, melyeknek szereplői a századok és évezredek során világhírre tettek szert. Ő ezekkel nem foglalkozott - így konferálta fel ezeket a furcsán érzelmes és fanyar, ám könnyed életképeket a kötet olasz szerkesztője első olvasói számára. Háy János pedig így fogalmaz jelen kiadásunk utószavában: "Az Őskori történetek egy kivételes darabja az életműnek, mind tematikailag, mind hangvételében teljesen elüt attól, amit Moraviától megszoktunk. Meséket olvashatunk különböző állatokról, méghozzá olyan állatokról, akiket jól ismerünk, hiszen csak a példázat kedvéért állatok, valójában emberek, emberi tulajdonságok, sorsutak megjelenítői."

"Ez itt az egész életem" - mondja Charlotte Salomon 1942-ben, miközben átnyújt bizalmasának egy képekkel teli bőröndöt, életműve legjavát, pedig huszonöt éves még csupán. Az élete azonban egy gázkamra felé tart, és ott nemsokára véget is ér. Megmaradni csak a képek maradnak, azok pedig - illetve ihletésükre most az új Foenkinos-regény lapjai - erőteljes színekkel és kendőzetlen őszinteséggel beszélik el Charlotte történetét. Gyerekkorát a húszas évek Berlinjében, anyja korai, tragikus halálát, családjához való furcsa viszonyát, belépőjét a berlini művészkörökbe, akadémista éveit és pályakezdését. Majd pedig: menekülését a nácik elől Dél-Franciaországba, a háborús hányattatások közepette is felcsillanó remény és szerelem pusztulás előtti utolsó, rövid időszakát. "Úgy éreztem, muszáj soronként írnom, hogy levegőhöz jussak" - szól ki az olvasóhoz furcsa, ám annál látványosabb nemzetközi sikerű regényéből a nálunk eddig jobbára inkább vidám könyvei alapján jól ismert francia szerző. Annyi bizonyos, hogy ez a könyv nem csupán egy rendkívüli nő nagyszerű portréját, egy tragikus sors markáns ívét tárja elénk, hanem egy nyomozás torokszorító történetét is.

Anne Karin Elstad (1938-2012) norvég írónő. Elstad tanárként végzett 1963-ban. Viszonylag későn, 1976-ban jelentkezett első könyvével, azóta viszont a legnépszerűbb és legolvasottabb norvég írók közé tartozik, különösen a kilencvenes években kezdett Julie-regényeivel. 1985-ben megjelent hetedik regénye, a Mert a napok gonoszok modern sorstragédia, példázat arról, miféle sötét erők munkálnak a civilizáció máza alatt. A regényből pár évvel később, 1991-ben filmet is készítettek. A fjordmelléki falucskába visszatelepül Amerikából a hetvenöt éves Robert, akit ifjúkorában szegénysége és egyenessége miatt kiközösítettek. Egyetlen emberben lel csupán támaszra: Hildegunnban, a negyvenéves, négygyermekes asszonyban, aki már Robert magára maradt anyjának is a segítője volt. A szívbeteg öreg és Hildegunn között nemsokára erős barátság alakul ki, amire az asszony egyszerű férje lassan izzó féltékenységgel reagál: a faluban pedig feléled a másféleség eltiprására törő ősi ösztön. Névtelen levelekben fenyegetik Hildegunnt és Robertet, szétvagdossák Robert halászhálóit, s elpusztítják enyhet adó nyírfáját. A történet a "kutyanapok" - a nyári kánikula - idején játszódik: akkor, amikor az északi néphit szerint elszabadul a gonosz. Most sincs ez másként, a falubeli részeg férfiak egy este elindulnak Roberthez, hogy "megbeszéljék" vele a dolgokat...