Gondolat Kiadó strana 2 z 7

"Tóth László költészetének egész volumene kétségtelenül a >>kései>maszkokkal

Hogy hol húzódik a határ hűség és hűtlenség között, nem mindig egyértelmű. Hogy a szex milyen fájdalomra lehet gyógyír, és mennyi sebet szakít fel, néha csak utólag derül ki. Bendl Vera novelláinak szereplői egy-egy pillanatra kinéznek a szorongó keresésből, és ha nem is a maga teljességében, de megtapasztalják a boldogságot vagy a szabadságot - hogy aztán, sokszor önnön hibájukból, visszazuhanjanak a mindennapos kilátástalanságba. A szerző zavarba ejtő élességgel ábrázolja mindennapi viszonyainkat, erotikus kapcsolódásainkat és azok abszurd, hétköznapi részleteit. Ha valamiért nehéz olvasni ezeket a szövegeket, akkor csak azért, mert a szereplők vívódásaiban néha túlságosan is magunkra ismerünk.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének Vallás - média - nyilvánosság kutatócsoportja a Doktoranduszok Országos Szövetsége Filmtudományi Osztályával közös megemlékezést szervezett Sindó Kaneto (1912-2012) emlékére. A konferenciát lassú érlelődési folyamat követte, melyben megszülettek a konferencia előadásainak írott változatai, és a kínálkozó lehetőséget kihasználva végül sikerült kötetté formálni az előadók által megírt tanulmányokat. A szövegek több oldalról tárgyalják a japán modern filmművészet egyik nagy mesterének életművét: szépirodalmi, pedagógiai vonatkozásait, a klasszikus irodalom és színház modern megjelenését, a nyelvjáráshasználatot, vagy épp a társadalmi változások lenyomatait tekintik át, foglalkoznak adaptációval, a műfajisággal, a filmes poézissel és az emlékezettel összefüggő kérdésekkel. Sindót olyan nagy formátumú rendezőként mutatják be, aki nemcsak az adott kor és társadalom történelmi vonatkozásaink tud teret engedni, hanem éppígy otthon van a modern lélektani folyamatok megragadásában, művészi formát kialakító megmutatásában - kettős elköteleződésű művész, aki népének hétköznapi és különös történeteinek bemutatásán keresztül képes volt arra, hogy felmutassa a történelem mélyén megjelenő emberi általánost. Hirosima gyermeke, aki sejti, mi lakik a szívünkben. "Úgy gondolom, hogy mi, emberek azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk. Az elvégzett munka egy élet műve. Nem számít, hogy mit csinálsz, rament, vagy szójaszószt hordószámra, vagy filmeket. A munka elvégzése a legfontosabb. Ha lehetséges, addig kell végeznie a munkáját, ameddig csak bírja az ember. A legvégsőkig szeretném folytatni, tenni a dolgomat." "Hirosima az én otthonom. De amikor az atombombát ledobták, minden, minden darab fa apró szilánkokra hullott. Ha nem lett volna az otthonom, akkor nem tudtam volna elkészíteni a Hirosima gyermekeit. Azt hiszem, nem lehet művészetet létrehozni valamiféle kötődés nélkül. Ez a rögeszmém." Sindó Kaneto

Kötetünk - a kiadónknál 2015-ben megjelent íróportréi, a Határsértők után - ezúttal a József Attila-díjas TÓTH LÁSZLÓ (1949) színháztörténeti dolgozataiból ad válogatást. A szerző kutatásai főleg a mai Szlovákia területére eső kisebbségi, illetve 1918 előtti magyar színházi történések, hagyományok, s ezen belül a komáromi és a pozsonyi magyar színjátszás egészének feltárására, vizsgálatára irányulnak. Színháztörténeti dolgozatait is tartalmazó kötetei: Párhuzamok, kitérők (1992); Köz - művelődés - történet (2000), ezenkívül ő írta A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 (1999) harmadik kötetének összefoglalóját a csehszlovákiai magyar színjátszásról, s két kötetben feldolgozta a komáromi magyar színjátszás történetét is ("...miként hajdan az apostolok", 1997; Déryné nyomában, 1998). A ...nagy haszna a teátromnak - két város: Pozsony és Komárom magyar színjátszásának két évszázadára adva rálátást - a szerző mintegy három és fél évtizedes kutatásainak főbb irányaiba és eredményeibe nyújt betekintést.

"A közgazdaságtani gondolkodás mai fő áramlatai sok szempontból a felvilágosodás univerzalista tudományeszményének örökösei. Olyan "általános" összefüggéseket és törvényszerűségéket hirdetnek, melyek az ígéret szerint minden emberi közösségben egyformán érvényesek és alkalmazhatók. A geopolitikai gondolkodásmód segít felismerni az ilyen univerzális (egész pontosan: univerzalista) eszmények mögött megbúvó rejtett hatalmi érdekeket, dominanciaviszonyokat. A közgazdasági modellek univerzális érvényességébe vetett hit tehát a globalizáció egyik legfontosabb hajtóereje, ideológiai muníciója. Ezzel szemben a következetes geopolitikai gondolkodás rávilágít arra, hogy ezek az elképzelések többé-kevésbé maguk is adott történelmi és társadalmi szituációk derivátumai. Az Oikumené Könyvekkel a hazai közgazdasági gondolkodás és szaknyelv fejlődéséhez szeretnénk hozzájárulni. Tudománypolitikai (és ezen keresztül geopolitikai) érdekünk fűződik ahhoz, hogy magyar nyelven is hozzáférhetővé váljanak a legnépszerűbb angolszász közgazdasági szerzők művei. Ezáltal mintegy belülről tanulmányozhatjuk ezeket a közgazdasági elméleteket. Megértjük, hogy pontosan milyen problémákra adnak választ, milyen társadalmi igények hívták életre őket. Az így felismert társadalmi- gazdasági mintákat lehetőségünk nyílik összevetni a saját társadalmi valóságunkkal, és ezáltal jobban látjuk azt is, hogy mit vegyünk, és mit ne vegyünk át ezekből az elméletekből. Nem mindegy az sem, hogy amit végül átveszünk, azt hogyan alkalmazzuk a saját társadalmunkban, figyelembe véve a saját hagyományainkat és geopolitikai helyzetünket is. Ez lehet a sorozat legfontosabb társadalmi és geopolitikai nyeresége." (a Kiadó) Sylvia Nasar neve a magyar olvasóközönség előtt sem ismeretlen: ő a szerzője az Egy csodálatos elme című bestsellernek is, amely a zseniális matematikus, John Nash (a játékelmélet kidolgozója) viszontagságos életútját mutatja be a Nobel-díj átvételéig. Nasar kedvelt témája a tudósok "külső és belső élete" - legújabb könyvében a közgazdaságtan úttörőinek regényes történetét írja meg. Ez a nagyszabású (a maga nemében páratlan) "közgazdasági tanregény" azt mutatja be, hogyan jutott el az emberiség az isteni büntetés (vagy éppen természeti szükségszerűség) több ezer évig népszerű és elégséges magyarázatától addig a - talán túlzottan optimista - akciótervig, hogy anyagi szükséglétei kielégítésének kulcsát teljes egészében a saját kezébe vegye. Habár A nagy hajsza amolyan közgazdaságtani bevezetőként is olvasható (az angolszász világ több nagynevű egyetemén használják is ilyen funkcióban), szépirodalmi igényű prózája révén messze kiemelkedik a hasonló témájú tankönyvek sorából. A modern közgazdaságtan háromfelvonásos drámájának (Remény, Félelem, Magabiztosság) főszereplői többek között Thomas Malthus, Karl Marx, Friedrich Engels, Alfred Marshall, Beatrice Potter, Sidney Webb, Irving Fischer, Joseph Schumpeter, John Maynard Keynes, Joan Robinson, Milton Friedman, Paul Samuelson, Amartya Sen.

Egy déli sarkvidéki expedíció regényben megosztott élménye ez a könyv, a végeláthatatlan jégmezőkre, a dermesztő sarki éjbe tett utazás emléke, a határok feszegetésének története, felejthetetlen kirándulás az időtlenbe. Az elbeszélő Santiago de Chiléből indul, majd a színpompás patagóniai tájakon át egyre délebbre visz az útja, le egészen Punta Arenasig, hogy végül az Antarktisz jégmezői felé vegye az irányt. Az író saját kalandjaiba szövi bele két sarkkutató, a belga Adrien De Gerlache és az olasz Giacomo Bove 19. század végén készült különleges beszámolóit - Del Giudice szerint az utolsó autentikus útleírások ezek, amelyek megéneklik a Terra Incognita mítoszát. Az elbeszélés két rétege mindvégig egymásba játszik izgalmas narratívát hozva létre. A regény lírai nyelven és nagy elevenséggel mutatja ba a Tűzföld és az Antarktisz élővilágát, a páratlan természeti jelenségeket a bennszülöttek életét, a felfedezők kitartását és a kihívásokat, amelyekkel ugyanúgy szembe kell néznie a mai utazónak, mint elődeinek egy évszázaddal ezelőtt. Szeme előtt a csalóka fényben elmosódó, imbolygó láthatár, a jégtömbök pedig maguk alá temetve őrzik azok sorsát és történeteit, akik odamerészkedtek, hogy megfejtsék e zord táj titkait.

"Szerettem vele dolgozni. Nem volt bennem görcs, drukk a forgatásokon. Úgy éreztem, ha ő rám bíz egy szerepet, akkor képesnek tart az eljátszására. Persze nem akartam neki csalódást okozni szerettem volna látni, hogy elégedett velem. Szerettem volna megszolgálni a bizalmát, és én is a legmesszebbmenőkig bíztam benne: az értékítéletében, az instrukcióiban, az ízlésében, a tudásában, a tapintatában, a szeretetében. Sokat kaptam és tanultam tőle. Gyerekkoromban az egész család ott ült a tv előtt, amikor leadták az új filmjét. Izgultunk, hogy siker legyen! Akkor azt hittem, természetes, hogy a nézők a rendező miatt néznek egy tv-flmet. Csak később jöttem rá, hogy mekkora szó, hogy az ő neve azt is jelentette a tv előtt ülőknek, hogy parádés szereposztásban láthatják a magyar és a világirodalom remekeinek az eredetihez hű és alázatos adaptációit úgy, hogy a filmek mégis az ő kézjegyét viselték. Büszke voltam rá és vagyok ma is, amikor a csatornák ennyi év után is, sűrűn játsszák ezeket a filmeket. Elképzelem, ha élne, aggódva nézné az új és új vetítéseket, filmje vajon kiállja-e az idő próbáját, vajon nem lassú-e, vajon lépést tud-e tartani az azóta rohanó világgal?! Élete utolsó éveiben is ezeket a kérdéseket tette fel, ha leadták egy-egy régebbi művét. Mit szólna akkor most, két évtizeddel később? A világ változott, felgyorsult, de a nézők még mindig szívesen nézik a Fekete várost, az Abigélt, a Feleletet, a Csongor és Tündét, az Othello Gyulaházánt és sorolhatnám. Ezzel a könyvvel emlékeztetni és emlékezni szerettünk volna a Magyar Televízió egy letűnt, talán soha vissza nem térő gazdag korszakára, a fantasztikus színészekre, a remek szakemberekre és a kor egyik legnépszerűbb rendezőjére, akit úgy emlegettek: A Zsurzs. De akik vele dolgoztak, azoknak Évike, az unokáinak pedig a Mami volt." (Zsurzs Katalin)

"A József Attila-díjas író új kötete emlékező esszéket, vallomásokat tartalmaz mestereiről, írói mintáiról, a 20. század második felének magyar irodalmáról, irodalmi világáról s íróiról." (a Kiadó)

Egy londoni bordély manzárdszobájában egy öreg komédiás William Shakespeare első életrajzán dolgozik. Ki volna alkalmasabb erre a feladatra, mint ő, Robert Reynolds, alias Pickleherring, aki zsenge ifjúságától kezdve olyan fontos női szerepek első megformálója volt a Mester társulatában, mint Kleopátra, Júlia, Rosalinda vagy Lady Macbeth? És aki igen közel állt Shakespeare-hez, barátja, sőt tán szerelme volt? Megtudhatjuk e könyvből, hogy milyen szerepet játszott Erzsébet királynő Shakespeare fogantatásában. Vagy hogy mivel foglalkozott Will, mielőtt drámaírásra adta volna a fejét. Avagy hogy kiről mintázta Falstaff alakját. És hogy ki(k) volt(ak) a szonettek titokzatos Fekete Hölgye(i). Meg hogy pontosan hogyan is halt meg Shakespeare, s melyek voltak az utolsó szavak, melyek elhagyták ajkát. Nem is beszélve egy teljes szonettről és elveszett drámarészletekről, melyek műveinek egyetlen kiadásában sem láttak még napvilágot. És sok-sok egyébről: mesékről, balladákról, dalokról, ízes káromkodásokról, mondókákról, szaftos pletykákról és bölcs elmélkedésekről. Pickleherring írása rendkívül tudós mű, ugyanakkor rendkívül pajzán is; egyszerre a nagy drámaíró életrajza és egy cseppet sem szégyellős bohém önéletrajza. A Robert Nye életművét megkoronázó regény végtelenül összetett játék mindazzal, amit valaha írtak Shakespeare-ről, és mindazzal, amit Shakespeare valaha írt: komolytalan, szellemes, szókimondó és frivol, mélyen emberi és megindító szöveg, mely Bényei Tamás ihletett fordításában szólal meg magyarul.

Andrej Nikolaidis egyike annak a néhány fiatal montenegrói írónak, akik hazájuk irodalmát "egy mozdulattal átemelték a tizenkilencedik századból a huszonegyedikbe" (Dalibor Simpraga). A kötet az író két, témájában és stílusában lazán egymáshoz kapcsolódó regényét tartalmazza. A Mimesis egy Konstantin Teofilis nevű fiatalember monológja, amelynek középpontjában az a dilemma áll, hogy a főhős maradjon-e egyszerre gyűlölt és szeretett hazájában, vagy menjen egy lány után Nyugat-Európába. Miközben élete legfontosabb döntését próbálja meghozni, mondatról mondatra szövődik ez az egyedi hangú textus, melynek tragikomikus egyvelegében egymás mellé kerül a merev patriarchális és a fogyasztói társadalom, a hősi epika és a rockzene, és bepillantást nyerünk Montenegro mindennapi életébe egy városi fiatal nézőpontjából. Vicces, ugyanakkor megható szöveg, amely mesterien rendezi anyagát az emlékek és benyomások kaleidoszkópjává. A Fiam című regény egyetlen éjszaka eseményeit beszéli el. Főhőse (akit ugyancsak Konstantinnak hívnak, és szintén író) ezúttal is egyes szám első személyben szól az olvasóhoz. A férfi személyes kapcsolatai a mélyponton: az amúgy a szomszéd házban élő apjával hosszú évek óta nem beszél, a felesége pedig most hagyta el. Nem találva a helyét otthon, útnak indul Ulcinjban, a tengerparti városi éjszakában. Útja során különféle alakokkal elegyedik szóba, akik mintha mindannyian egy Bulgakov-regényből léptek volna elő. Az eseménydús éjszaka felszíne alatt bontakozik ki a szöveg vissza-visszatérő alaptémája, apa és fiú ellentmondásos viszonya. A regény, mellyel szerzője elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, mágikus éjszakai utazás egy ősi városban, olyan úton, amely az emberi létezés legmélyére vezet.

Mások történetein keresztül eljutni saját magunkhoz talán nem is a leghosszabb út. A Kisbetűs életek szerzője mások kitalált élettörténeteit elmesélve sajátos önarcképet vázol fel. És bár a történetek kitaláltak, a hozzájuk tartozó személyek valósak: a szerző nagyszülei, rokonai, iskolatársai és mások, akikkel, sokszor véletlenszerűen, élete során találkozott. Michon a középkori vallásos irodalomból ismert műfaj, a szentéletrajz mintájára mesél el életeket, költ legendákat jelentéktelennek tűnő, hétköznapi személyek köré, de általuk a saját történetét, íróvá válásának kálváriáját beszéli el. Aki egy életet mesél el, véli Michon, ugyanakkor egy halál krónikásává is válik. És a Kisbetűs életek aprócska hőseinek halálában az író a saját halállal való szembesülését, az efölött érzett megrendülését is megírja. Michon szövegének stílusa erősen költői, barokkosan indázó, ugyanakkor célratörően precíz. Éppen ez a rendkívül eredeti és erőteljes, irodalmi és kultúrtörténeti utalásokkal átszőtt prózanyelv az, amely Pierre Michont a kortárs francia próza egyik meghatározó egyéniségévé avatta.

A lelkiismeret fogalma és tapasztalata uralta sokáig a keresztény erkölcspszichológiát, a modern kor azonban igyekezett megszabadulni tőle és gondjaitól. Legfeljebb kényelmes erkölcsi hivatkozásként maradt meg benne. A Szabadságolt lelkiismeret című munka a lelkiismeret tapasztalata és fogalma történetével foglalkozik. Bemutatja a tapasztalat különféle értelmezéseit és a fogalom különböző jelentésváltozatait, a hozzájuk kapcsolódó vitákat és dilemmákat. Jelen kötet az antikvitástól a reformációig terjedő időszakot tekinti át: miként alakult ki és terjedt el a lelkiismeret fogalma és tapasztalata, jutott uralomra és nőtt meg a jelentősége, lett népszerű az áttekintett időszakban. A lelkiismeret tapasztalatának tömeges elterjedése nemcsak a tapasztalat és a fogalom problémái fordította a figyelmet, hanem arra is, hogy megbízható-e az ítélete sőt, lehet-e egyáltalán a cselekvő embernek jó lelkiismerete?

Mathea Martinsen a betűk, rímek és számok szerelmese, így tökéletes társra talál férjében, a statisztikai hivatal tisztviselőjében. Eleven pillanatképek során keresztül ismerjük meg kettejük életútját az immár öreg Mathea szemszögéből, aki egy kicsiny lakásban él Oslo külvárosában, és nem egykönnyen nyílik meg mások felé, de a legmindennapibb események is különleges kalanddá nemesednek az életében. Tudja, hány kavics van az iskolaudvaron (ha a kisebbeket és a nagyobbakat is összeszámoljuk), hány lapot kell statisztikailag letépni a vécépapírtekercsről, és hányszor kell átkeverni a kártyapaklit, bár az már nehezebb kérdés, hogy kinek osszon azután. És nem mellékesen kiválasztott: belécsapott a villám - igaz, ez kétes dicsőség, hiszen a villám csapta meg őt, nem pedig megfordítva. Mint minden ember, Mathea is az élet nagy kérdéseire keresi a választ: mi van a "ragadd meg a napot!" vezérelve és a rideg statisztikai igazság, a hírnév és elismerés, illetve az ismeretlenség és láthatatlanság közötti senkiföldjén. Aki pedig elég kitartóan keres, az előbb-utóbb talál, így végül az is kiderül, hogy Mathea életének érelmét egy időkapszula, egy fülvédőkből varrott kabát, egy alkalmi ismerősnek adományozott óra, netán valami más jelenti-e majd.

Provokatív munkájában a szerző kifejti, hogy a holokauszttal kapcsolatos könyvek, filmek, tévé-műsorok, múzeumok és nyilvános megemlékezések elburjánzása különös módon a tragédia jelentőségének csökkenéséhez, emlékének elhalványulásához vezet. Számos eseményt és a kulturális jelenséget (Ronald Reagan 1985-ben, a bitburgi német katonai temetőben tett látogatását, Anne Frank történetének eltorzulását, a holokauszt ábrázolását olyan művészek és filmesek műveiben, mint Judy Chicago és Steven Spielberg) elemezve Rosenfeld bemutatja mindazokat a kulturális erőket, amelyek banalizálják a holokausztot a közfelfogásban. Ezekkel állítja szembe azoknak a szemtanúk, Jean Améry, Primo Levi, Elie Wiesel és Kertész Imre kijózanító munkásságát. A könyv erőteljesen figyelmeztetés: milyen lehetséges következményekkel járhat a "holokauszt vége" a köztudatban. ALVIN H. ROSENFELD a bloomingtoni Indiana Egyetem tanára, 2002 és 2007 között az Egyesült Államok Holokauszt Emlékbizottságának elnöke volt. Jelenleg az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsának tagja. Magyarul megjelent munkája: Kettős halál. Elmélkedések a holokausztirodalomról (Gondolat, 2010).

Az írónő levelet kap egy figyelmes olvasótól. A levél írója, egy idős hölgy felismeri önmagát az egyik családi fényképen, melynek leírása szerepel a szerző egy korábbi regényében. Egymást váltják a levelek szerző és olvasó között, s az idős hölgy élete egyre inkább foglalkoztatni kezdi az írónőt. A Carlsson családról készült fénykép - és vele együtt Hedda, az egyetlen lánygyermek élettörténete - egyre összetettebbé válik az idős Hedda újabb levelei és a más forrásokból származó információk fényében. Ezzel párhuzamosan az írónő is mesélni kezdi Hedda történetét: hogyan került el otthonról a tizenkilenc éves lány Stockholmba, és miként vált önálló személyiséggé; hogyan találta meg a szerelmet, és miként tért le arról az útról, amelyet egy felső középosztálybeli fiatal svéd lánytól elvártak a harmincas évek végén. A szerző és az idős Hedda között vita alakul ki arról, hogy mindez hogyan értékelendő. Az írónőt rabul ejti Hedda múltja, mindaz, ami megtörténhetett volna, de sohasem következett be; Heddát viszont a jelen érdekli, és hevesen elutasítja a gondolatot, hogy elvesztegette volna az életét. Hiszen mindaz, ami az igazán fontos dolgokon kívül marad, a resztli - maga az emberi élet. A Resztli okosan megkomponált, a narratíva tekintetében igen összetett szöveg, ugyanakkor mindvégig élvezetes olvasmány. Valódi női regényként páratlanul érzékeny betekintést nyújt egy nem mindennapi nő mindennapi életébe a harmincas években (a szerelemtől a sütés-főzésen és szabás-varráson át a korabeli filmek világáig), ugyanakkor elgondolkodtat a regény, mint olyan létmódjáról, valóság és fikció viszonyáról is.

A könyv a széles szakmai közönséget kívánja megszólítani. A posztgraduális képzések, átképző tanfolyamok résztvevőinek, doktoranduszoknak és egyéb felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak megkönnyíti e bonyolult problémakör tanulmányozását. A könyv hidat képez elmélet és gyakorlat között, vállalattulajdonosok, részvényesek, vállalati felső- és középvezetők számára használható. Különböző szakterületek szakemberei számára hasznos, ugyanis a tárgyalt témákat szemléletileg az irányítás mint univerzális jelentőségű tudományterület fogja át.