Gondolat Kiadó

Az Oszmán Birodalom utolsó évtizedei. A besúgóhálózatok és a száműzetések révén a politika beleszól a szereplők életébe, akik cserébe árnyszínház-előadásokon nevethetnek a hatalmasokon. A hagyományos Karagöz-árnyjáték műfaja egyúttal túlmutat önmagán, miként azt a regényben Vehbi dede, a mevleví dervisrendhez tartozó bölcs megfogalmazza: "Az ember élete, a mindenség egy álom, felviláglik egy pillanatra, aztán kialszik... Egy árnyjáték." A színhely Isztambul a 19-20. század fordulóján, II. Abdul-Hamid szultán abszolút uralkodásának idején, ám alulnézetből, a szegénynegyedek, a magánlakosztályok és háremek világára fókuszálva. Még a keménykezű rendészeti minisztert, Selim pasát is hétköznapi emberként ismerjük meg, amint szabadidejében hátvakarókat farigcsál, és nem tud mit kezdeni az ifjútörök mozgalomhoz húzó fiával. Hiába bejáratos a főszereplő lány, Rabia a pasa villájába, a regény török címét (Sinekli Bakkal) adó Legyes szatócs utca az a földrajzi középpont, amelyhez mindvégig ragaszkodik: a faházak tetői szinte összeérnek a szűk utca felett, a hátsó kertekben este jázmin és fokhagymás-joghurtos dzsadzsik illata terjeng... A minden érzékszervre ható leírások mellett a regényben a zene is kulcsszerepet játszik, a keleti és a nyugati dallamok találkozása pedig egy újfajta harmóniát ígér. Halide Edib Adivar (1882-1964) a török próza egyik legfontosabb alakja, egyúttal politikus és feminista gondolkodó. 1919-ben csatlakozott az Atatürk vezette függetlenségi harcokhoz, tizedesi rangot kapott, de végül a kormánnyal szembefordulva családjával emigrálni kényszerült. 1939-ben tért haza, ezután tíz éven át az Isztambuli Egyetem Angol Tanszékének vezetője, 1950-1954 között pedig a török parlament tagja volt. Műveiben hangsúlyos szerepet kapnak a női jogok, a nők érvényesülése, a török hazafiasság, valamint a Kelet-Nyugat szembenállás. Legismertebb, tizenkettedik regényét először angol nyelven jegyezte le, és The Clown and his Daughter címmel látott napvilágot 1935-ben Londonban. A török nyelvű változatot - amely nem önfordításnak, inkább egy újból megírt, önálló műnek tekinthető - folytatásokban közölte a Haber című napilap, 1936-ban pedig könyv formájában is megjelent Sinekli Bakkal (A Legyes szatócs negyed) címmel. A most megjelenő első magyar fordítás a török kiadást alapul véve készült.

A nők növekvő képzettsége, foglalkoztatottsága és menedzsmentben elfoglalt pozíciója annyi globális változást hozott, hogy a nemek forradalmáról beszélhetünk. Megváltozott a nők helyzete, miközben a férfiak élete sokkal kevesebb változáson ment keresztül, s így felemás a nemek egyenlőségének megvalósulása. A forradalom elakadt, befejezetlen maradt, ráadásul, ahogy a közgazdasági Nobel-emlékdíj 2023-as díjazottja, Claudia Goldin fogalmazott: csendes forradalom volt. A könyv a genderrezsim koncepciójára építve áttekinti, milyen a nők helyzete a társadalmi viszonyok különböző dimenzióiban, különös tekintettel a gazdasági élet vezetésében elfoglalt pozíciókra. A magyar világon túllépve japán és lengyel példákat is hoz a női vezetők helyzetére, akiknek az életében egyszerre van jelen az önmegvalósítás, az egyenlő karrier ígérete és a női vezetőket visszafogó, a reproduktív feladatokkal egyenlőtlenül megterhelő patriarchális rendszer.

Nincs védtelenebb a saját sorsuk fölött nem rendelkező gyerekeknél, akik a világ számos országában ma is a legkönnyebben megszerezhető és manipulálható prédák. Kihasználásukat elsősorban az adott társadalmat sújtó tömeges szegénység, a tudatlanság, a konfliktusövezeteket jellemző instabil politikai-gazdasági helyzet, a kiszolgáltatottság magyarázza. A gyerekkatonaság, a bűnbandákba szerveződés, a kiskorú lányokat érintő szexrabszolgaság, a tömeges gyerekmunka a világ számos régiójában napjainkban is létező jelenség. Az erőszakos átnevelés, amely minden esetben a gyerekek családjukból történő kiragadásával jár, a gyarmatosítás következtében a társadalom peremére szorult őslakosok leszármazottait fenyegeti tömegesen. Kötetünk elsősorban a 20. század második felére koncentrálva vizsgálja a gyermekek elleni erőszakot. A tanulmányok az öt kontinenst bejárva mélységükben kevésbé feltárt példákat vesznek górcső alá. Egyikről-másikról talán van felszínes tudásunk, de nem mindig ismerjük társadalmi, ideológiai hátterüket. Pedig ezek a jelenségek ma is velünk vannak, és a megoldásra nincs egyetemesen elfogadott és megfogalmazott eszköz, hathatós nemzetközi jogvédelem.

Vissza akarnak jönni a régiek. Persze ezúttal is a mások pénzén. Ha már a külföldi adományokkal sem sikerült, most megpróbálnak a külföldön elrejtett dollármilliók segítségével visszatérni a hatalomba. Egy fiatal lányt és egy fiút küldenek ki a régiek: az egyiket a banktitkokat gondosan őrző Svájcba, a másikat az offshore paradicsomos Ciprusra, hogy hozzák haza a dollárokat. A mi dollárjainkat, amit több mint 30 éve loptak el tőlünk. A fordulatos történet alapja a magyar valóság. Ez a krimi nem krimi, hanem a múltunk, úgy, ahogy volt. De a múlt nem tér vissza, s hogy miért nem, arra ad választ a Dollárelszámolás.

E könyv tanulmányai a Kínában honos főbb vallásokat - konfucianizmus, taoizmus, buddhizmus, az iszlám és a kereszténység, valamint az ún. "népi vallás" - nem külön-külön és nem tanításaik szerint vizsgálják, hanem a vallásgyakorlás mindnyájukban közös kifejezésmódjait ragadják meg. Mindegyik vallás, sőt spirituális keresés megjelenhet szent szövegek értelmezéseként és követéseként; összpontosíthat az én, a személyiség fejlesztésére és átalakítására; megtalálhatja lényegét a liturgiában, a rítusok gyakorlásában; azonnali gyakorlati eredmény reményében egyszerű mágikus vagy rituális cselekményeket végezhet; s végül a vallás gyakorlása által az emberek és istenségek (ősök) közötti viszonyt építi, vagy közösségeket hoz létre. A vallás megélésének módjait a könyv rendkívül széles összefügésekbe helyezi. Leírja a vallásosság megjelenését egy modern metropoliszban, majd Kína falusi vidékein, továbbá a határvidékek nemzetiségei között. S mivel Kínában a vallás nem különült el (az európai fogalmaknak megfelelő zárt rendszerként) az évezredes szokásrendtől, az élet minden oldalának megvannak a vallási vonatkozásai. A saját testhez való, a kínaiak számára alapvető viszony nemcsak a teljes egészségre törekvést tartalmazza, hanem a például a halhatatlanság célkitűzését is; de innen ágaznak ki a harcművészetek, sőt a biológiai és társadalmi nemiség kérdései. Évezredes meggyőződés az ember egysége a kozmosszal ("a menny és az emberiség egysége"), s ennek erkölcsi vonatkozása is van: az erők egyensúlyának megsértését a kozmosz megbünteti. Ezt a kultúrát egy hatalmas állami/birodalmi szervezet hordozza. Tanulmányok sora foglalkozik az állam és a vallás (egyházak) viszonyával az ősi császárságtól napjainkig, kitérve például az új keletű piacgazdaság hatására a vallási megújulásra. A kötet végül a globalizáció és a kínai vallásosság összefüggéseit járja körül.

A valóban művésszé válni hivatott ifjak új utakat keresnek, s ez gyakran szembefordítja őket a közízléssel, valamint területük elismert és felkent nagyjaival, műítészeivel. Ha aztán kellő szorgalom és eltökéltség segítségével sikerül kiaknázniuk tehetségüket, maguk is eljuthatnak a csúcsra: nagyrabecsülés övezheti őket, elfogadottakká, keresettekké válhatnak. Megszabadulhatnak anyagi gondjaiktól, és - némi szerencsével - elkötelezett támogatókat is találhatnak családjukban, tágabb környezetükben. Minden adott hát ahhoz, hogy zavartalanul az alkotásnak élhessenek. Csakhogy az idő múltával nemegyszer saját esendő testük gördít eléjük akadályokat, követel mind több figyelmet magának, és nem ritka, hogy csak egyre nagyobb erőfeszítéssel lehet ideig-óráig felülkerekedni rajta. Ezt élte meg az impresszionizmus két kiemelkedő festőművésze, Claude Monet és Pierre-Auguste Renoir is. Szerencsénkre nem adták meg magukat a sorsuknak.

A könyv tizennyolc ember izgalmas, drámai, gyakran valószerűtlen története. Némelyikük közismert, mások nem, de egy dolog közös bennük: életüket megkeserítette, megmérgezte a társadalmi, politikai légkör, s az egyre embertelenebb hatalom a megfélemlítésükre, elnémításukra, vagy akár fizikai megsemmisítésükre tört. A sorstörténetekből hat évtizedet átfogó történelmi tabló is kirajzolódik.

Az elismert gazdasági szakember, gazdaságpolitikánk értő kommentátora kutatóként és oktatóként kezdte szakmai pályáját, ma is egyetemen tanít, tudományos műveket publikál. A bevezető tanulmányában írja: tanárcsaládban, könyvek között nőtt fel, most is a könyvek világában érzi magát otthon. De volt gazdasági tanácsadó a fejlődő világban, a rendszerváltozás drámai éveiben politikai szerepet vállalt gazdasági miniszterként, nehéz pénzügyi viszonyok között vezette a Nemzeti Bankot, majd Londonban nemzetközi befektetési bank tisztségviselője lett, mielőtt visszatért az akadémiai világba. Gazdag tapasztalataival, négy évtizedes szakmai munkásságára visszapillantva miben látja a gazdasági fejlődés, haladás titkát? Van-e titok egyáltalán? A könyv címe ad támpontokat a titkok keresőinek: tudás, üzleti kultúra, társadalmi értékrend, oktatás. Eszerint nincsenek rejtett kódok, titkok. Mégis az egyik ország sikeresebben fejlődik, mint a másik, az egyik évtized felemelkedést hoz, a másik pangást. Milyen tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak mostanra? És főleg: van-e foganatja a tapasztalatoknak, tanácsoknak? Elgondolkoztató, hogy a szerző a friss fejlemények analízise mellé beemel a könyvébe húsz vagy akár negyven éve publikált írást is - és az akkori elemzései sajnos ma is roppant időszerűek. Mint a korábbi figyelmeztetése is: ahol a hatalom osztogat vagyont, ott a kegyért versenyeznek, nem a vevőért. Talán lesz foganatja Bod Péter Ákos döntéshozói gyakorlatából, tudományos ismereteiből, szakmai tapasztalataiból nyert tanácsainak. Az Olvasó mindenképpen izgalmas korok fontos, érdekes elemzését kapja, jó tollú szerzőtől.

Történetünk elbeszélője egy idősödő, különc izlandi úriember, Valdimar Haraldsson, aki sajátos nézeteket vall a halfogyasztás és az északi népek kimagasló szellemi képességei közötti összefüggésrôl. 1949-ben járunk, és főhősünknek abban a szerencsében van része, hogy a hajótársaság tulajdonosának meghívására egy dán teherszállító hajó fedélzetén utazhat a Fekete-tenger felé. A legénység tagjai között van egy Kaineusz nevű, sokat látott tengerész is, aki esténként vacsora után arról az időről mesél hajóstársainak, amikor Iaszón vezetésével a legendás Argó hajón vitorlázott, és az argonauták egyikeként részt vett a kalandos utazáson, amelynek célja az aranygyapjú megszerzése volt. Sjón ezúttal is mesterien szövi össze a régi történeteket a modern világ elemeivel e bűbájos kis regényben, és játszi könnyedséggel vált regisztert a banális és a mitikus, a komikus és a tragikus között.

"Putyin háborúja" immár hosszú hónapok óta a napi hírek élén szerepel. A front és a hátország eseményeit nyomon követő olvasó előtt azonban számtalan olyan kérdés vetődhet fel, amelyekre a híradások, kommentárok nem adnak választ, vagy csak mellékesen, a megértést segítő szélesebb kontextus nélkül. Mi a végső célja az Ukrajna elleni háborúnak? Ki döntött róla? Kinek az érdeke? Miért éppen most robbant ki? Miért nem láttuk előre? Ilyen és ehhez hasonló kérdések áttekintésére vállalkozik a Putyin háborúja című könyv szerzője. Tág történelmi perspektívába helyezve tárgyalja a háború előzményeit, okait, előkészítésének módjait, a háborúra való felkészülés és felkészítés fázisait, kitér arra is, hogyan, milyen eszközökkel történt az orosz társadalom háborúra hangolása. Külön fejezet szól a háború orosz belpolitikai és gazdasági következményeiről, az Oroszország ellen elrendelt szankciók szerepéről és hatásáról, a háború folytán kialakult radikális külpolitikai irányváltásról. Mi jön ez után? - A szerző természetesen nem bocsátkozik jóslatokba, de a bőséges adatsorokkal alátámasztott, eddig ismeretlen vagy kevéssé köztudott történelmi és politikai összefüggésekből világos kép rajzolódhat ki arról, mit is jelent "Putyin háborúja" a jelen és a közeljövő szempontjából. Ez a könyv a Progress könyvek sorozatának 24. kötete.

Elsősorban is az vagyok, amivé először lettem, amivé születtem. Magyar. Amivé a szüleim örökítettek. Hiszek a magzati életben, Magyarország Alaptörvényében, mely szerint "a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg" És tudományos tény, hogy a magzat hallja a beszédet maga körül az anya várandós állapotának utolsó hónapjaiban. Ezért az anyanyelv kiemelten fontos az identitás szempontjából. A nyelv az a kötőerő, amivel a magyar kultúra darabjait egymáshoz tudjuk cementálni, a magyar nyelv magyarságot teremt, a magyarul beszélgető szülők magyarul értelmező és értő gyermeket várnak a világra. Önazonosságom első elemeként magyar vagyok, hiszen az embertani meghatározás tudományos tény, s ugyan nem fölösleges, de mégiscsak megkérdőjelezhetetlen: emberek nemzettek, ember vagyok, leszek. Aztán meg keresztény vagyok. Szüleim a keresztvíz alá tartottak egy debreceni katolikus plébánián, egy csepp pápista szentelt víz alá a reformáció tengerében, a kálvinista Rómában. A keresztségben az István nevet kaptam. Mint első szülött fiú, apám nevét örököltem.

A szlávok szétvándorlása a 6-8. században kezdődött a Visztula és a Dnyeper középső folyása közötti területről. Az alapvetően földműves keleti szláv népesség kapcsolatba került a lovasnomád sztyeppei népekkel és a hajózó-kereskedő északi vikingekkel (varégokkal). A viking eredetű Rurik-dinasztia vezetésével felvették a bizánci kereszténységet, és kialakult középkori államuk, a Kijevi Rusz. A fejedelemségekre szakadt Rusz a 13. század második felétől a mongol hódítás és a keletre irányuló lengyel és litván expanzió következtében elvesztette önállóságát. A nagy mongol állam, a Kazahsztántól a kelet-európai sztyeppéig terjedő Arany Horda a 15. század elejéig tartotta függőségben az egykori Rusz törzsterületeit. Az átalakult regionális keretekben megindult a keleti szlávok differenciálódása, a mongol állam örökösei közül különösen a Krími Kánság gyakorolt döntő befolyást az évszázadok során annak a területnek a sorsára, amely ma Ukrajnát alkotja. Az ukrán etnogenezis szempontjából meghatározó szerepe volt a pusztasággá változtatott területeken tatár és szláv elemekből kialakuló szabad népességnek, a kozákságnak, amely a 17. században élte fénykorát. Az általuk lakott területeket, valamint a Kijevi Rusz egykori részfejedelemségeit, Halicsot és Volhíniát fokozatosan elnyelték a szomszédos államok és birodalmak. A kíméletlen versenyben az Orosz Birodalom gyarapodott a legerőteljesebben, az egykori litván, lengyel és osztrák fennhatóság alá került területeket is magába olvasztotta. Az örökébe lépő, polgárháborús viszonyok között kialakuló Szovjetunió minden eszközzel megakadályozta az egyes népek függetlenségi törekvéseit, folytatta a területgyarapítást, s mindezek ellensúlyozásaként bőkezű belső határokat alakított ki. Ezek a belső határok váltak államhatárokká 1991-ben, amikor a független Ukrajna is létrejött. Ebben a labirintusban vezetjük végig az olvasót az ukránság történetén az őshazától egész a jelenig.

A magyar politikai gondolkodás történetében mindig is fontos szerepet játszott Nyugat-Európa. Sokat tudunk arról, hogy a nyugati minták hazai átvételéről és meghonosításáról hogyan gondolkodtak a liberális és a baloldalon, de viszonylag keveset arról, hogy miképpen vélekedik erről a kérdésről a széles értelemben vett hazai jobboldal. Holott, ha jobban utánanézünk, számos érdekes szöveget találunk konzervatív szerzők tollából, s ezek segítségével jobban megismerhetjük ennek a politikai tábornak a gondolkodásmódját. Ennek a kötetnek az összeállítását az motiválta, hogy árnyaljunk azon a képen, amely szerint a jobboldal nagy része Magyarországon Európa- ellenes volt. Természetesen találhatunk ilyen szerzőket is, de a kötetbe inkább olyanokat válogattunk, akik nem feltétlen Európa ellenében, igaz, Európáról a bal- és a liberális oldaltól éltérően gondolkodtak. Továbbá olyan szerzőket, akik rámutatnak arra, hogy a nyugati vívmányok itthoni átültetéséből nem feltétlenül a nyugatira egy az egyben hasonlító intézmények és magatartások jönnek létre. De a kötetet nem csak azért állítottam össze, hogy újabb neveket ássak elő a múlt törmelékei alól. Hanem azért, mert ezek a szövegek némi támpontot adhatnak a mai magyar jobboldal értelmezéséhez is. Természetesen túlzás lenne direkt átfedéseket várnunk e régi szövegek és a manapság megfogalmazott kormányzati gondolatok között. De talán bizonyos szemléleti hasonlóságok kimutathatók a régi szerzők egynémelyike és a mai utódok között. Összességében tehát a fő cél az, hogy többet tudjunk a jobboldalhoz köthető eszme- és elmélettörténeti előzményekről. Az olvasó tizenhét magyar politikai gondolkodó szövegét olvashatja tematikus fejezetekbe rendezve.

1918 nyara, Franciaország, az Atlanti-óceán normandiai partvidéke. A felnőttkoruk küszöbén álló Léon és Louise egymásba szeretnek, de egy légitámadás elszakítja őket egymástól, s kölcsönösen úgy tudják: a másikuk nem élte túl a háborút. Léon megnősül, és Louise is a maga útját járja, mígnem hosszú évek múltán össze nem futnak a párizsi metrón. Szerelmük most sem teljesedhet be: Louise nem akarja elszakítani Léont a családjától, miközben egy újabb háború is közéjük áll, s Léon a németek által megszállt Párizsban, míg Louise Afrikában próbál boldogulni. Capus csodálatos könnyedséggel, derűvel és finom humorral meséli el történetét egy nem mindennapi szerelemről a háborúk sötét évszázadában. A regény lapjairól nemcsak a két főszereplő lép elénk rendkívüli elevenséggel, hanem történetük külső világa: a normandiai táj és a nagyvárosi miliő is. Alex Capus (1961) Normandiában született, jelenleg Svájcban él. A német nyelven író francia-svájci szerző történelmet, filozófiát és antropológiát tanult a Baseli Egyetemen, majd újságírással kereste kenyerét. Első regényét 1997-ben jelentette meg. A Léon és Louise, melyet a Német Könyvdíjra is jelöltek, az első magyarul olvasható regénye.

Jugoszlávia végnapjai, egy tengerparti városka pangó kisvilága. A holland Martin Michael Driessen történetében két férfi zsarolja egymást névtelenül: Andrej, a melák postás és a Monarchia korabeli kábelvasút mindenese, Josip. Mit sem sejtve a másik machinációiról, tettes és áldozat, áldozat és tettes lassanként közel kerülnek egymáshoz. Míg hősei az alvajárók biztonságával csetlenek és botlanak, olvasója pedig beleszédül a cselekmény abszurdabbnál abszurdabb fordulataiba, Driessen magabiztosan zsonglőrködik stílussal és regénykompozícióval, időkezeléssel és jelenetezéssel, hol a 19. századi elbeszélők ráérősségét idézve, hol a burleszkfilmek zaklatott vágásait. Csak a legvégére ocsúdunk fel - amikor már utolsó figuráját is elejtette. Helyszín és hangulat - a kisvárosban időző egzotikus madarak ellenére - ismerős lehet a közép- és kelet-európai irodalmon edzett olvasó számára. Ám ahogy a holland író tollán a talált elemekből egyszerre lesz csavaros és mély értelmű példázat és roppant szórakoztató történet jó és rossz, szerencse és balszerencse, (ön)ismeret és vakság határainak elbizonytalanodásáról, az egészen egyedülálló teljesítmény. Martin Michael Driessen (1954) hosszú időn át opera- és színházi rendezőként dolgozott Németországban. Negyvenöt éves korában jelent meg első könyve, a Gars című lovagtörténet, amelyet újabb regények és novellák követtek, többek között a rangos ECI díjjal kitüntetett Rivieren, mely hamarosan ugyancsak olvasható lesz magyarul.

? Aki a feneke tisztaságával henceg ? folytatta Bobrova, mint aki meg se hallotta őket ?, az csal.? Úgy bizony, csal! Ide a rozsdás bökőt! ? adott igazat neki Bobrov.? Már hogy miben csal? ? érdeklődött Viktor Lvovics.? Hát abban, hogy minden bizonnyal az ilyen embernek a legpiszkosabb a feneke ? mondta Bobrova ügyészi hanghordozással, és mindenkit sorban végigmért kicsi, szürkészöld szemével.Jevgenyija Leonyidovna megtörölte a száját a szalvétával, és felállt.? Hát, jó, Lidocska, ti akartátok.Zajosan félretolta a székét, megfordult, egyetlen mozdulattal felhajtotta kockás gyapjúszoknyáját, melynek zöldes-ezüstös selyembélése volt, letolta a szürke gyapjúbugyogót és a harisnyanadrágot. A harisnyanadrág alatt kicsi, fekete csipkebugyi volt. Jevgenyija Leonyidovna határozottan beléakasztotta a két hüvelykujját, és azt is letolta, hogy csak úgy reccsent. Miközben a derekán tartotta a felhajtott szoknyáját, visszalépett az asztalhoz, és majdhogynem ráülve a tányérjára széles fenekével, meg.