Gondolat Kiadó strana 4 z 6

"A közgazdaságtani gondolkodás mai fő áramlatai sok szempontból a felvilágosodás univerzalista tudományeszményének örökösei. Olyan "általános" összefüggéseket és törvényszerűségéket hirdetnek, melyek az ígéret szerint minden emberi közösségben egyformán érvényesek és alkalmazhatók. A geopolitikai gondolkodásmód segít felismerni az ilyen univerzális (egész pontosan: univerzalista) eszmények mögött megbúvó rejtett hatalmi érdekeket, dominanciaviszonyokat. A közgazdasági modellek univerzális érvényességébe vetett hit tehát a globalizáció egyik legfontosabb hajtóereje, ideológiai muníciója. Ezzel szemben a következetes geopolitikai gondolkodás rávilágít arra, hogy ezek az elképzelések többé-kevésbé maguk is adott történelmi és társadalmi szituációk derivátumai. Az Oikumené Könyvekkel a hazai közgazdasági gondolkodás és szaknyelv fejlődéséhez szeretnénk hozzájárulni. Tudománypolitikai (és ezen keresztül geopolitikai) érdekünk fűződik ahhoz, hogy magyar nyelven is hozzáférhetővé váljanak a legnépszerűbb angolszász közgazdasági szerzők művei. Ezáltal mintegy belülről tanulmányozhatjuk ezeket a közgazdasági elméleteket. Megértjük, hogy pontosan milyen problémákra adnak választ, milyen társadalmi igények hívták életre őket. Az így felismert társadalmi- gazdasági mintákat lehetőségünk nyílik összevetni a saját társadalmi valóságunkkal, és ezáltal jobban látjuk azt is, hogy mit vegyünk, és mit ne vegyünk át ezekből az elméletekből. Nem mindegy az sem, hogy amit végül átveszünk, azt hogyan alkalmazzuk a saját társadalmunkban, figyelembe véve a saját hagyományainkat és geopolitikai helyzetünket is. Ez lehet a sorozat legfontosabb társadalmi és geopolitikai nyeresége." (a Kiadó) Sylvia Nasar neve a magyar olvasóközönség előtt sem ismeretlen: ő a szerzője az Egy csodálatos elme című bestsellernek is, amely a zseniális matematikus, John Nash (a játékelmélet kidolgozója) viszontagságos életútját mutatja be a Nobel-díj átvételéig. Nasar kedvelt témája a tudósok "külső és belső élete" - legújabb könyvében a közgazdaságtan úttörőinek regényes történetét írja meg. Ez a nagyszabású (a maga nemében páratlan) "közgazdasági tanregény" azt mutatja be, hogyan jutott el az emberiség az isteni büntetés (vagy éppen természeti szükségszerűség) több ezer évig népszerű és elégséges magyarázatától addig a - talán túlzottan optimista - akciótervig, hogy anyagi szükséglétei kielégítésének kulcsát teljes egészében a saját kezébe vegye. Habár A nagy hajsza amolyan közgazdaságtani bevezetőként is olvasható (az angolszász világ több nagynevű egyetemén használják is ilyen funkcióban), szépirodalmi igényű prózája révén messze kiemelkedik a hasonló témájú tankönyvek sorából. A modern közgazdaságtan háromfelvonásos drámájának (Remény, Félelem, Magabiztosság) főszereplői többek között Thomas Malthus, Karl Marx, Friedrich Engels, Alfred Marshall, Beatrice Potter, Sidney Webb, Irving Fischer, Joseph Schumpeter, John Maynard Keynes, Joan Robinson, Milton Friedman, Paul Samuelson, Amartya Sen.

Kötetünk - a kiadónknál 2015-ben megjelent íróportréi, a Határsértők után - ezúttal a József Attila-díjas TÓTH LÁSZLÓ (1949) színháztörténeti dolgozataiból ad válogatást. A szerző kutatásai főleg a mai Szlovákia területére eső kisebbségi, illetve 1918 előtti magyar színházi történések, hagyományok, s ezen belül a komáromi és a pozsonyi magyar színjátszás egészének feltárására, vizsgálatára irányulnak. Színháztörténeti dolgozatait is tartalmazó kötetei: Párhuzamok, kitérők (1992); Köz - művelődés - történet (2000), ezenkívül ő írta A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 (1999) harmadik kötetének összefoglalóját a csehszlovákiai magyar színjátszásról, s két kötetben feldolgozta a komáromi magyar színjátszás történetét is ("...miként hajdan az apostolok", 1997; Déryné nyomában, 1998). A ...nagy haszna a teátromnak - két város: Pozsony és Komárom magyar színjátszásának két évszázadára adva rálátást - a szerző mintegy három és fél évtizedes kutatásainak főbb irányaiba és eredményeibe nyújt betekintést.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének Vallás - média - nyilvánosság kutatócsoportja a Doktoranduszok Országos Szövetsége Filmtudományi Osztályával közös megemlékezést szervezett Sindó Kaneto (1912-2012) emlékére. A konferenciát lassú érlelődési folyamat követte, melyben megszülettek a konferencia előadásainak írott változatai, és a kínálkozó lehetőséget kihasználva végül sikerült kötetté formálni az előadók által megírt tanulmányokat. A szövegek több oldalról tárgyalják a japán modern filmművészet egyik nagy mesterének életművét: szépirodalmi, pedagógiai vonatkozásait, a klasszikus irodalom és színház modern megjelenését, a nyelvjáráshasználatot, vagy épp a társadalmi változások lenyomatait tekintik át, foglalkoznak adaptációval, a műfajisággal, a filmes poézissel és az emlékezettel összefüggő kérdésekkel. Sindót olyan nagy formátumú rendezőként mutatják be, aki nemcsak az adott kor és társadalom történelmi vonatkozásaink tud teret engedni, hanem éppígy otthon van a modern lélektani folyamatok megragadásában, művészi formát kialakító megmutatásában - kettős elköteleződésű művész, aki népének hétköznapi és különös történeteinek bemutatásán keresztül képes volt arra, hogy felmutassa a történelem mélyén megjelenő emberi általánost. Hirosima gyermeke, aki sejti, mi lakik a szívünkben. "Úgy gondolom, hogy mi, emberek azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk. Az elvégzett munka egy élet műve. Nem számít, hogy mit csinálsz, rament, vagy szójaszószt hordószámra, vagy filmeket. A munka elvégzése a legfontosabb. Ha lehetséges, addig kell végeznie a munkáját, ameddig csak bírja az ember. A legvégsőkig szeretném folytatni, tenni a dolgomat." "Hirosima az én otthonom. De amikor az atombombát ledobták, minden, minden darab fa apró szilánkokra hullott. Ha nem lett volna az otthonom, akkor nem tudtam volna elkészíteni a Hirosima gyermekeit. Azt hiszem, nem lehet művészetet létrehozni valamiféle kötődés nélkül. Ez a rögeszmém." Sindó Kaneto

Hogy hol húzódik a határ hűség és hűtlenség között, nem mindig egyértelmű. Hogy a szex milyen fájdalomra lehet gyógyír, és mennyi sebet szakít fel, néha csak utólag derül ki. Bendl Vera novelláinak szereplői egy-egy pillanatra kinéznek a szorongó keresésből, és ha nem is a maga teljességében, de megtapasztalják a boldogságot vagy a szabadságot - hogy aztán, sokszor önnön hibájukból, visszazuhanjanak a mindennapos kilátástalanságba. A szerző zavarba ejtő élességgel ábrázolja mindennapi viszonyainkat, erotikus kapcsolódásainkat és azok abszurd, hétköznapi részleteit. Ha valamiért nehéz olvasni ezeket a szövegeket, akkor csak azért, mert a szereplők vívódásaiban néha túlságosan is magunkra ismerünk.

Prágában ?járunk, a 16-17. század fordulójának éveiben. A Német-római Birodalom császárának, II. Rudolfnak a napjait a műkincseiben és szelídített vadállataiban való gyönyörködés, no meg a szerinte trónjára és életére törő öccsétől való egyre erőteljesebb rettegés tölti ki. Az egyetlen gyógyírt az éjről éjre élvezett idill jelenti számára, amikor álmában együtt lehet kedvesével, Eszterrel, a zsidó Mordecháj Meisl világszép feleségével – miután a magasságos Löw rabbi (a legenda szerint a Gólem létrehívója) varázshatalmánál fogva úgy intézte, hogy amikor a Moldva kőhídja alatt általa ültetett vörös rózsa és rozmaring virága összesimul, mind a császár, mind Eszter azt álmodja, hogy egymás karjaiban fekszenek. Ám hiába virtuális csupán Eszter folyamatos házasságtörése, Isten mégsem hagyhatja büntetlenül: a Prágára bocsátott, a zsidó gyermekeket tömegével elragadó járványnak csak az asszony halálával szakadhat vége. A rabbinak nincs más választása: ki kell tépnie a rozmaringszálat… Az egymással lazán összefüggő, a prágai zsidó legendákra és folklórra nagymértékben építő történetekben nemesek és közemberek, udvaroncok és császári szolgák, alkimisták, festők, udvari bolondok, éhenkórász lakodalmi zenészek tűnnek elénk, majd el előlünk a regény lapjain. A tarka kaleidoszkópban minden korból ismerős emberi esendőségek, intrikák, cselvetések, hiúságok és erények tanúi leszünk a hihetetlen plaszticitással és hangulatteremtő képességgel mesélő szerző jóvoltából.

"Tóth László költészetének egész volumene kétségtelenül a >>kései>maszkokkal

? Aki a feneke tisztaságával henceg ? folytatta Bobrova, mint aki meg se hallotta őket ?, az csal.? Úgy bizony, csal! Ide a rozsdás bökőt! ? adott igazat neki Bobrov.? Már hogy miben csal? ? érdeklődött Viktor Lvovics.? Hát abban, hogy minden bizonnyal az ilyen embernek a legpiszkosabb a feneke ? mondta Bobrova ügyészi hanghordozással, és mindenkit sorban végigmért kicsi, szürkészöld szemével.Jevgenyija Leonyidovna megtörölte a száját a szalvétával, és felállt.? Hát, jó, Lidocska, ti akartátok.Zajosan félretolta a székét, megfordult, egyetlen mozdulattal felhajtotta kockás gyapjúszoknyáját, melynek zöldes-ezüstös selyembélése volt, letolta a szürke gyapjúbugyogót és a harisnyanadrágot. A harisnyanadrág alatt kicsi, fekete csipkebugyi volt. Jevgenyija Leonyidovna határozottan beléakasztotta a két hüvelykujját, és azt is letolta, hogy csak úgy reccsent. Miközben a derekán tartotta a felhajtott szoknyáját, visszalépett az asztalhoz, és majdhogynem ráülve a tányérjára széles fenekével, meg.

Jugoszlávia végnapjai, egy tengerparti városka pangó kisvilága. A holland Martin Michael Driessen történetében két férfi zsarolja egymást névtelenül: Andrej, a melák postás és a Monarchia korabeli kábelvasút mindenese, Josip. Mit sem sejtve a másik machinációiról, tettes és áldozat, áldozat és tettes lassanként közel kerülnek egymáshoz. Míg hősei az alvajárók biztonságával csetlenek és botlanak, olvasója pedig beleszédül a cselekmény abszurdabbnál abszurdabb fordulataiba, Driessen magabiztosan zsonglőrködik stílussal és regénykompozícióval, időkezeléssel és jelenetezéssel, hol a 19. századi elbeszélők ráérősségét idézve, hol a burleszkfilmek zaklatott vágásait. Csak a legvégére ocsúdunk fel - amikor már utolsó figuráját is elejtette. Helyszín és hangulat - a kisvárosban időző egzotikus madarak ellenére - ismerős lehet a közép- és kelet-európai irodalmon edzett olvasó számára. Ám ahogy a holland író tollán a talált elemekből egyszerre lesz csavaros és mély értelmű példázat és roppant szórakoztató történet jó és rossz, szerencse és balszerencse, (ön)ismeret és vakság határainak elbizonytalanodásáról, az egészen egyedülálló teljesítmény. Martin Michael Driessen (1954) hosszú időn át opera- és színházi rendezőként dolgozott Németországban. Negyvenöt éves korában jelent meg első könyve, a Gars című lovagtörténet, amelyet újabb regények és novellák követtek, többek között a rangos ECI díjjal kitüntetett Rivieren, mely hamarosan ugyancsak olvasható lesz magyarul.

A magyar politikai gondolkodás történetében mindig is fontos szerepet játszott Nyugat-Európa. Sokat tudunk arról, hogy a nyugati minták hazai átvételéről és meghonosításáról hogyan gondolkodtak a liberális és a baloldalon, de viszonylag keveset arról, hogy miképpen vélekedik erről a kérdésről a széles értelemben vett hazai jobboldal. Holott, ha jobban utánanézünk, számos érdekes szöveget találunk konzervatív szerzők tollából, s ezek segítségével jobban megismerhetjük ennek a politikai tábornak a gondolkodásmódját. Ennek a kötetnek az összeállítását az motiválta, hogy árnyaljunk azon a képen, amely szerint a jobboldal nagy része Magyarországon Európa- ellenes volt. Természetesen találhatunk ilyen szerzőket is, de a kötetbe inkább olyanokat válogattunk, akik nem feltétlen Európa ellenében, igaz, Európáról a bal- és a liberális oldaltól éltérően gondolkodtak. Továbbá olyan szerzőket, akik rámutatnak arra, hogy a nyugati vívmányok itthoni átültetéséből nem feltétlenül a nyugatira egy az egyben hasonlító intézmények és magatartások jönnek létre. De a kötetet nem csak azért állítottam össze, hogy újabb neveket ássak elő a múlt törmelékei alól. Hanem azért, mert ezek a szövegek némi támpontot adhatnak a mai magyar jobboldal értelmezéséhez is. Természetesen túlzás lenne direkt átfedéseket várnunk e régi szövegek és a manapság megfogalmazott kormányzati gondolatok között. De talán bizonyos szemléleti hasonlóságok kimutathatók a régi szerzők egynémelyike és a mai utódok között. Összességében tehát a fő cél az, hogy többet tudjunk a jobboldalhoz köthető eszme- és elmélettörténeti előzményekről. Az olvasó tizenhét magyar politikai gondolkodó szövegét olvashatja tematikus fejezetekbe rendezve.

Egy londoni bordély manzárdszobájában egy öreg komédiás William Shakespeare első életrajzán dolgozik. Ki volna alkalmasabb erre a feladatra, mint ő, Robert Reynolds, alias Pickleherring, aki zsenge ifjúságától kezdve olyan fontos női szerepek első megformálója volt a Mester társulatában, mint Kleopátra, Júlia, Rosalinda vagy Lady Macbeth? És aki igen közel állt Shakespeare-hez, barátja, sőt tán szerelme volt? Megtudhatjuk e könyvből, hogy milyen szerepet játszott Erzsébet királynő Shakespeare fogantatásában. Vagy hogy mivel foglalkozott Will, mielőtt drámaírásra adta volna a fejét. Avagy hogy kiről mintázta Falstaff alakját. És hogy ki(k) volt(ak) a szonettek titokzatos Fekete Hölgye(i). Meg hogy pontosan hogyan is halt meg Shakespeare, s melyek voltak az utolsó szavak, melyek elhagyták ajkát. Nem is beszélve egy teljes szonettről és elveszett drámarészletekről, melyek műveinek egyetlen kiadásában sem láttak még napvilágot. És sok-sok egyébről: mesékről, balladákról, dalokról, ízes káromkodásokról, mondókákról, szaftos pletykákról és bölcs elmélkedésekről. Pickleherring írása rendkívül tudós mű, ugyanakkor rendkívül pajzán is; egyszerre a nagy drámaíró életrajza és egy cseppet sem szégyellős bohém önéletrajza. A Robert Nye életművét megkoronázó regény végtelenül összetett játék mindazzal, amit valaha írtak Shakespeare-ről, és mindazzal, amit Shakespeare valaha írt: komolytalan, szellemes, szókimondó és frivol, mélyen emberi és megindító szöveg, mely Bényei Tamás ihletett fordításában szólal meg magyarul.

1918 nyara, Franciaország, az Atlanti-óceán normandiai partvidéke. A felnőttkoruk küszöbén álló Léon és Louise egymásba szeretnek, de egy légitámadás elszakítja őket egymástól, s kölcsönösen úgy tudják: a másikuk nem élte túl a háborút. Léon megnősül, és Louise is a maga útját járja, mígnem hosszú évek múltán össze nem futnak a párizsi metrón. Szerelmük most sem teljesedhet be: Louise nem akarja elszakítani Léont a családjától, miközben egy újabb háború is közéjük áll, s Léon a németek által megszállt Párizsban, míg Louise Afrikában próbál boldogulni. Capus csodálatos könnyedséggel, derűvel és finom humorral meséli el történetét egy nem mindennapi szerelemről a háborúk sötét évszázadában. A regény lapjairól nemcsak a két főszereplő lép elénk rendkívüli elevenséggel, hanem történetük külső világa: a normandiai táj és a nagyvárosi miliő is. Alex Capus (1961) Normandiában született, jelenleg Svájcban él. A német nyelven író francia-svájci szerző történelmet, filozófiát és antropológiát tanult a Baseli Egyetemen, majd újságírással kereste kenyerét. Első regényét 1997-ben jelentette meg. A Léon és Louise, melyet a Német Könyvdíjra is jelöltek, az első magyarul olvasható regénye.

Eva Tyne New Yorkban élő ír hegedűművésznő élete első szólókoncertjét követően rosszul lesz, és kórházba kerül. Még mindig az esemény hatása alatt állva egy bárban összeismerkedik egy férfival. Az élete ettől a ponttól egyre kaotikusabb és veszélyesebb fordulatokat vesz. Szakít barátjával, majd egy orosz emigráns megvételre ajánl neki egy bizonytalan eredetű csodálatos régi hegedűt, amely nélkül, úgy érzi, képtelen lenne többé játszani. A hangszer a következő koncerten igazolja is a beléje vetett bizalmat - csakhogy az irdatlan összegre rúgó vételárat néhány nap múlva ki kell fizetni. Eva egy elkeseredett pszichológiai játszma kellős közepében találja magát: az érzelmei és az ösztönei irányítják, nem tudja már, kiben bízhat, és kiben nem, s lelkében egyre inkább összemosódik képzelet és valóság. Az Eva összetéveszthetetlen, egyszerre szenvedélyes, szarkasztikus humorral átitatott és kétségeket ébresztő hangján megszólaló regény lendületes és kíméletlen írói precizitással megírt szöveg. Minden oldalon tartogat meglepetést az olvasó számára.