Gondolat Kiadó strana 4 z 7

Andrássyról alig tudunk valamit, a közvéleményben nem él az alakja, pedig Magyarország egyik legjelentősebb politikusáról van szó, 1867-71 között a Magyar Királyság miniszterelnökéről, a polgári Magyarország egyik megteremtőjéről, későbbi osztrák-magyar közös külügyminiszterről, egy olyan személyről, akinek a nevét Európában máshol is ismerik. Andrássy Gyula nagy formátumú politikus volt, igazi államférfi. A szabadságharc végén a Szemere-kormány megbízásából külföldi diplomáciai útjáról nem térhetett haza, 1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal a francia fővárosban élt ezután, ahol élénken részt vett a társasági életben. Kora egyik legszebb férfijának tartották. A párizsi hölgyek a "szép akasztott" (le beau pendu) néven emlegették. Kozári Monika könyve Andrássy magyar miniszterelnöki tevékenységére helyezi a hangsúlyt, ugyanakkor ez a munka életrajz is, Külön fejezet foglalkozik Erzsébet királynéval való kapcsolatával. Nagyon sok idézetet használ fel, azzal a szándékkal, hogy Andrássyt beszéltesse, bemutatva, miként gondolkodott. Jó barátja, az emigrációban öngyilkos lett Schmiedegg Kálmán gróf a búcsúlevelében ezt írta Andrássynak: "Gyula, Te nagy dolgokra vagy hivatva. Egyre kérlek csak, arra, hogy legyél meggyőződve hivatásod nagyságáról és ne engedjed, hogy hanyag, henye természeted energiádat megsemmisítse. Életed Magyarországé, tevékenységeddel tartozol hazádnak és nevednek egyformán." Andrássy Gyula pedig beteljesítette történeti hivatását.

Az ókori Róma gazdaságáról utoljára több mint fél évszázada jelent meg átfogó munka magyar nyelven. Időközben hatalmas fejlődésen ment keresztül az ókortudomány ezen szakága, elsősorban a régészeti kutatások mennyiségi és minőségi fejlődésének köszönhetően. A Földközi-tengerből előkerült több mint 1500 hajóroncs például bebizonyította, hogy az imperium Romanum területén mindenhol, mindig, mindennel kereskedtek. A grönlandi jégmagok vizsgálata megmutatta, hogy a levegő nehézfém-szennyezettsége a római gazdaság csúcskorszakában, vagyis a Kr. u. 1-2. században akkora mértékű volt, mint az első ipari forradalom idején. Mindezek az adatok - más forrásokból (irodalmi szövegek, papiruszok, feliratok stb.) nyert információkkal kiegészítve - arra mutatnak, hogy az antik római gazdaság a gőzgép és az elektromosság feltalálása előtti premodern világ legfejlettebb gazdasága volt. Kötetünk a legújabb szakirodalom alapján kísérli meg feldolgozni a római ökonómia három nagy szektora - mezőgazdasági és kézműipari termelés; feldolgozóipar; kereskedelem - mellett az ökológiai adottságok, a természeti erőforrások, a társadalom és a gazdaság, valamint a pénzügyek témakörét. A kötetet elsősorban a római történelem e kevéssé ismert, de annál izgalmasabb területe iránt érdeklődő olvasóknak, közülük is különösen az egyetemi hallgatóknak ajánljuk.

A közértes Fekete Péter, a szerelmes Szöszi, Milos, a vasutas gyerekember, a százszorszép Jarmila és Jezinka - sorolhatjuk emlékezetes cseh filmek felejthetetlen filmhőseit. Mindannyian egy nevetős-sírós, filmművészeti (tűzoltó)bál résztvevői voltak az 1960-as években, ahonnan, mint ismeretes, ellopták a tombolanyereményeket - máig nem tudjuk, kik. Mások meg, 1968-ban, véget vetettek a táncnak, a mókának, a kacagásnak. Tudjuk, kik voltak. A bált fiatal cseh és szlovák filmrendezők új szemléletű nemzedéke rendezte, szomorúságos évek után újra mosolyt varázsolva a nézők arcára, nemcsak Csehszlovákiában és Magyarországon, hanem egész Európában is. Az úgynevezett cseh új hullámról van szó, arról a filmművészeti megújulásról, amelyhez olyan kiemelkedő rendezők munkái tartoznak, mint Milos Forman, Jiřy Menzel, Věra Chytilová, Jan Němec, Evald Schorm, Karl Kachyna és Ivan Passer. Olyan filmek, amelyek az ember belső szabadságáról, eltiporhatatlan méltóságáról és esendőségéről szóltak az azóta is olyan sokszor emlegetett hatvanas években. E rendezők a régi filmformákat megújítva biztosan igazodtak el a valóság dokumentumai között éppúgy, mint a képzelet kifürkészhetetlen birodalmában. Miközben előszeretettel tették nevetségessé az emberi kicsinyességet és önhittséget, egy pillanatra sem feledkeztek meg ember voltunkról, sem a humánum elpusztíthatatlanságáról. A Film van, babám! az eddig legteljesebb magyar nyelvű összefoglaló a cseh új hullámról, mely a korszak zárlatáig, 1972-ig mutatja be e filmművészeti megújulást, kitérve azokra a szellemtörténeti és filmtörténeti hagyományokra is, amelyeket a rendezők folytatásra érdemesnek tartottak. Több mint százhúsz csehszlovák produkció szerepel a kötetben, a kiemelkedő tehetségű rendezők filmjeinek részletes elemzésével. Filmtörténeti-filmelemző kalauz, amelyet nemcsak a cseh kultúra, a cseh filmművészet iránt érdeklődők forgathatnak érdeklődéssel, hanem hasznos lehet a filmrajongó olvasók széles tábora számára is.

Egy spanyol nevű fiatalember életét veszti egy autószerencsétlenségben. Baleset volt, vagy öngyilkosság? Egy író, akinek nem tudjuk meg a nevét, megpróbálja rekonstruálni Samuel utolsó napját, hogy választ kapjon a kérdésre. A fiú szerelmével, barátaival és rokonaival készített interjúiból persze nem csak az utolsó nap története rajzolódik ki, hanem egy ember ellentmondásos, nehezen megragadható alakja is: egy fiatalemberé, aki mindent megtett a barátnőjéért, Laidéért, s mindent megosztott a legjobb barátjával, Vandaddal - legalábbis amíg el nem veszítette mindkettőjüket. Az Amikor nem emlékszem magával ragadó történet a szerelemről és az emlékezetről. Ugyanakkor egy író története is, aki, miközben a különböző nézőpontokat képviselő megszólalók elbeszéléseiből összerakja Samuel történetét, voltaképp önmagáról szeretne megérteni valamit. Végső soron mi marad meg tünékeny emlékeinkből? Mennyi minden marad rejtve azok mögött a dolgok mögött, amikre nem emlékszünk? Khemiri új könyve, melyet 2015 legjobb svéd regényének ítéltek a kritikusok, bővelkedik a szerzőtől megszokott, a köznyelv sajátos használatára épülő stilisztikai bravúrokban és humorban, miközben eléri, hogy az olvasó új, olykor sokkoló fényben lássa önmagát és a hozzá legközelebb állókhoz fűződő viszonyát.

A féltestvér, ha így nézzük, a klasszikus realista regényeket idéző, nagyszabású családtörténet; ha amúgy, akkor minden ízében mai, extravagáns nagyregény. Narrátora a forgatókönyvíró Barnum: az ő eleven elbeszéléséből, a tünékeny világot mesterien és nagy fantáziával megragadó prózájából bontakozik ki egy oslói család majd fél évszázadnyi története, s az elbeszélőnek a féltestvéréhez, a kiszámíthatatlan, de öccsét mindig megvédelmező és a világ dolgaiba eligazító Fredhez fűződő viszonya. A család életét átszövik a titkok, a kimondtatlan vagy elhallgatott dolgok. A történet a második világháború utolsó napján, a béke beköszöntekor kezdődik, amikor Verát megerőszakolja egy ismeretlen férfi - ekkor fogan Fred. S noha később egy időre férfi is kerül a házhou - Vera férje, s a másik fiú, Barnum apja -, a család rendíthetetlen alapját mégis a három generációt képviselő nők jelentik: Verán kívül Barnum dédnagyanyja, egykori némafilmszínésznő és Boletta, a nagyanya. A regény középpontjában Barnum felnőtté és egyúttal íróvá válásának története áll, melyben alapvető szerepet játszik a fiú Fred iránt érzett ambivalens szeretete. Christensen komplex, tragédiát és komédiát nagy bravúrral egyesítő, messzemenően irodalmi, ugyanakkor szinte önmagát olvastató szövege mindeközben az emberi érzelmek és viszonyok teljes skáláját feltárja. Lars Saabye Christensen (1953) mind népszerűségét, mind írói kvalitásait tekintve egyedülálló jelenség a mai norvég prózairodalomban. Első nagy sikerét Beatles (1984) című regényével aratta, amely a hatvanas években felnőtté váló generáció - a szerző saját nemzedéke - alapélményeiről mesél, és amelyet 2006-ban az egyik legjelentősebb norvég napilap az elmúlt negyedszázad legfontosabb norvég regényének ítélt. A nemzetközi áttörtést A féltestvér (2001) hozta meg számára, amelyből több mint háromszázezer példány kelt el Norvégiában, és számos más elismerés mellett elnyerte az év legjobb skandináv regényének járó kitüntetést, az Északi Tanács Irodalmi Díját is.

A féltestvér, ha így nézzük, a klasszikus realista regényeket idéző, nagyszabású családtörténet; ha amúgy, akkor minden ízében mai, extravagáns nagyregény. Narrátora a forgatókönyvíró Barnum: az ő eleven elbeszéléséből, a tünékeny világot mesterien és nagy fantáziával megragadó prózájából bontakozik ki egy oslói család majd fél évszázadnyi története, s az elbeszélőnek a féltestvéréhez, a kiszámíthatatlan, de öccsét mindig megvédelmező és a világ dolgaiba eligazító Fredhez fűződő viszonya. A család életét átszövik a titkok, a kimondtatlan vagy elhallgatott dolgok. A történet a második világháború utolsó napján, a béke beköszöntekor kezdődik, amikor Verát megerőszakolja egy ismeretlen férfi - ekkor fogan Fred. S noha később egy időre férfi is kerül a házhou - Vera férje, s a másik fiú, Barnum apja -, a család rendíthetetlen alapját mégis a három generációt képviselő nők jelentik: Verán kívül Barnum dédnagyanyja, egykori némafilmszínésznő és Boletta, a nagyanya. A regény középpontjában Barnum felnőtté és egyúttal íróvá válásának története áll, melyben alapvető szerepet játszik a fiú Fred iránt érzett ambivalens szeretete. Christensen komplex, tragédiát és komédiát nagy bravúrral egyesítő, messzemenően irodalmi, ugyanakkor szinte önmagát olvastató szövege mindeközben az emberi érzelmek és viszonyok teljes skáláját feltárja. Lars Saabye Christensen (1953) mind népszerűségét, mind írói kvalitásait tekintve egyedülálló jelenség a mai norvég prózairodalomban. Első nagy sikerét Beatles (1984) című regényével aratta, amely a hatvanas években felnőtté váló generáció - a szerző saját nemzedéke - alapélményeiről mesél, és amelyet 2006-ban az egyik legjelentősebb norvég napilap az elmúlt negyedszázad legfontosabb norvég regényének ítélt. A nemzetközi áttörtést A féltestvér (2001) hozta meg számára, amelyből több mint háromszázezer példány kelt el Norvégiában, és számos más elismerés mellett elnyerte az év legjobb skandináv regényének járó kitüntetést, az Északi Tanács Irodalmi Díját is.

"A József Attila-díjas író új kötete emlékező esszéket, vallomásokat tartalmaz mestereiről, írói mintáiról, a 20. század második felének magyar irodalmáról, irodalmi világáról s íróiról." (a Kiadó)

Az ember viharos változásokkal tarkított létét a macska mindig érdeklődéssel vegyes aggodalommal figyeli. Idő, történelem, bank, pénz, utazás, költözés, felújítás és más felettébb gyanús és érthetetlen dolgai teszik az embert olyan esendővé. De szórakoztató is. Akit lehet ... Folytatás ›› figyelni félig lehunyt szemhéj alól, hogy már megint miben sántikál, de vigyázni is kell rá, nehogy túlzásokba essék. Az ember néha eltűnik. Hogy önszántából megy, vagy viszik, tulajdonképpen ebből a szempontból lényegtelen. A macska marad. Vele nem számol a történelem. Mindig ott van valahol. Hogy ha az ember visszatér, akkor azonnal újra elfoglalhassa hivatalát. Mert az embernek szükséges van macskára, ehhez kétség sem férhet. Nem kell ahhoz bejárni a világot, hogy a maga teljességében megmutatkozzék. A macskák ezt nagyon jól tudják. Számukra minden pillanat maga a teljesség. Van, ahogy van - ősi bölcsesség. Az ember görcsösen igyekszik elérni ezt a meditatív állapotot. Belenéz egy macska szemébe, és meglátja benne önmagát, ahogy egy macska szemén keresztül szemléli önmagát. Ember legyen a talpán, aki ezt kibírja somolygás nélkül. Az pedig a legjobb út a teljesség felé. Egyedül lenni nem jelent szükségképpen magányt, szomorúságot és félelmet - jelenthet szemlélődést, békét, derűt és természetes csöndet is. A macskák komoly szakértői a csöndnek. És ha egy íróember történetesen épp macskákkal osztja meg az egyedüllétét, ez sül ki belől. Egy regény. Társasági magánregény. Macsakatársasági embermagányregény. A(z) Mandala (Könyv) szerzője Onnepalu Tonu.

Az ember viharos változásokkal tarkított létét a macska mindig érdeklődéssel vegyes aggodalommal figyeli. Idő, történelem, bank, pénz, utazás, költözés, felújítás és más felettébb gyanús és érthetetlen dolgai teszik az embert olyan esendővé. De szórakoztató is. Akit lehet ... Folytatás ›› figyelni félig lehunyt szemhéj alól, hogy már megint miben sántikál, de vigyázni is kell rá, nehogy túlzásokba essék. Az ember néha eltűnik. Hogy önszántából megy, vagy viszik, tulajdonképpen ebből a szempontból lényegtelen. A macska marad. Vele nem számol a történelem. Mindig ott van valahol. Hogy ha az ember visszatér, akkor azonnal újra elfoglalhassa hivatalát. Mert az embernek szükséges van macskára, ehhez kétség sem férhet. Nem kell ahhoz bejárni a világot, hogy a maga teljességében megmutatkozzék. A macskák ezt nagyon jól tudják. Számukra minden pillanat maga a teljesség. Van, ahogy van - ősi bölcsesség. Az ember görcsösen igyekszik elérni ezt a meditatív állapotot. Belenéz egy macska szemébe, és meglátja benne önmagát, ahogy egy macska szemén keresztül szemléli önmagát. Ember legyen a talpán, aki ezt kibírja somolygás nélkül. Az pedig a legjobb út a teljesség felé. Egyedül lenni nem jelent szükségképpen magányt, szomorúságot és félelmet - jelenthet szemlélődést, békét, derűt és természetes csöndet is. A macskák komoly szakértői a csöndnek. És ha egy íróember történetesen épp macskákkal osztja meg az egyedüllétét, ez sül ki belől. Egy regény. Társasági magánregény. Macsakatársasági embermagányregény. A(z) Mandala (Könyv) szerzője Onnepalu Tonu.

"Mikor bukott el Akhilleusz? Amikor Patroklosz meghalt? Távolról sem! Akkor, amikor haragra gerjedt, amikor a nő elvesztését siratta, amikor megfeledkezett róla, hogy nem azért van ott, hogy szeretőket szerezzen magának, hanem azért, hogy harcoljon. Ezek az igazi bukások az ember életében, ez az ostrom, ez a kapituláció: amikor a helyes nézetek megsemmisülnek, amikor kivesznek az emberből." Epiktétosz a Kr. u. 1-2. században élt, sztoikus filozófus volt. Jelen kötet tartalmazza minden fennmaradt szövegét. Főműve, az Arrhianosz által lejegyzett Beszélgetések (Diatribai) négy könyve és a töredékek itt olvashatók első ízben magyarul, míg a legfontosabb tanításokat röviden kifejtő Kézikönyvecske (Enkheiridion) terminológiai szempontból javított fordításban jelenik meg újra. A szövegek egyedülálló bepillantást nyújtanak a sztoikus etika érett korszakába, de nem csupán történeti szempontból érdekesek: Epiktétosz számára a filozófia elsősorban arra tanít, miként kell élnünk. Bár a főmű tömören számot ad az alapvető sztoikus metafizikai tanításokról is, a - sokszor mester és tanítvány között zajló - beszélgetések témája nagyon is gyakorlati: hogyan kezelhetünk megfelelő módon bizonyos nehéz élethelyzeteket és negatív érzelmeket, amelyekkel minden embernek szembesülnie kell. Az epiktétoszi tanítás legfontosabb alapelve az, hogy meg kell tanulnunk különbséget tenni azon dolgok között, amelyek rajtunk múlnak, és azok között, amelyek nem, mert csakis így tehetünk szert a zavartalan lelkiállapotra. A kötetet az epiktétoszi alapfogalmak szótára, valamint Steiger Kornél tanulmánya zárja, amely Epiktétosz "lélekterápiájának" mozzanatait elemzi, s elhelyezi a filozófus gondolkodását a sztoikus filozófia történetében.

A kötet szerzője Baráth Magdolna történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történeti Intézetének címzetes docense, az 1945-1990 közötti magyar történelem kiemelkedő kutatója. Számos dokumentumkötet, vezető történeti folyóiratokban publikált tanulmány, hazai és nemzetközi konferenciákon tartott előadások, televíziós beszélgetések eddigi pályájának mérföldkövei. Szerteágazó kutatói érdeklődésének egyik meghatározó részterülete a magyar-szovjet kapcsolatok történetének kutatása. Hosszú évek óta makacs elszántsággal tér vissza minden esztendőben a moszkvai levéltárakba, ahol a nehéz kutatási feltételek ellenére a kétoldalú kapcsolatok újabb és újabb forrásait tárja fel és elemzi. Munkásságának eredményei a budapesti szovjet nagykövetek 1953-1956 és 1956-1964 közötti jelentéseit közreadó kötetek. Ezekből és számos újonnan feltárt dokumentumból állt össze színes mozaikként az a kép, amely a jelen kötetben összegyűjtött írásaiból kibontakozik. A Magyarország második világháború utáni sorsára vonatkozó szovjet elképzelések, a Szovjetunióról kialakult hazai kép változatai, a két ország kommunista pártjai közötti kapcsolatok, a szovjet tanácsadók és szakértők tevékenysége, a szovjet politika szerepe a magyarországi változásokban 1953-ban, a szovjet "imázsépítés" módszerei, a Hruscsov korszak jellemzői és végül a Gorbacsov nevével fémjelzett átalakulás hatása - azok a témák, amelyek többek között az összeállításában helyet kaptak. Mindegyik egy-egy biztos lépcsőfok egy a majdani monográfiához, ízelítő a bonyolult és összetett kapcsolatrendszerből.

Mathea Martinsen a betűk, rímek és számok szerelmese, így tökéletes társra talál férjében, a statisztikai hivatal tisztviselőjében. Eleven pillanatképek során keresztül ismerjük meg kettejük életútját az immár öreg Mathea szemszögéből, aki egy kicsiny lakásban él Oslo külvárosában, és nem egykönnyen nyílik meg mások felé, de a legmindennapibb események is különleges kalanddá nemesednek az életében. Tudja, hány kavics van az iskolaudvaron (ha a kisebbeket és a nagyobbakat is összeszámoljuk), hány lapot kell statisztikailag letépni a vécépapírtekercsről, és hányszor kell átkeverni a kártyapaklit, bár az már nehezebb kérdés, hogy kinek osszon azután. És nem mellékesen kiválasztott: belécsapott a villám - igaz, ez kétes dicsőség, hiszen a villám csapta meg őt, nem pedig megfordítva. Mint minden ember, Mathea is az élet nagy kérdéseire keresi a választ: mi van a "ragadd meg a napot!" vezérelve és a rideg statisztikai igazság, a hírnév és elismerés, illetve az ismeretlenség és láthatatlanság közötti senkiföldjén. Aki pedig elég kitartóan keres, az előbb-utóbb talál, így végül az is kiderül, hogy Mathea életének érelmét egy időkapszula, egy fülvédőkből varrott kabát, egy alkalmi ismerősnek adományozott óra, netán valami más jelenti-e majd.

A felvilágosodás koráról még ma is sokan gondolják azt, hogy pusztán az ész unalmas uralma netán rémuralma jellemezte. Keveseknek jut eszébe, hogy a 18. század a társas együttlét százada, s egyben az érzelmek újrafelfedezésének kora. Sokan elfelejtik, milyen páratlan intellektuális izgalmakat hozott: újabb teológiai csatározásokat, a regény műfajának diadalát, az olasz opera újabb hódító útját, a Louvre művészeti központtá alakulását, s társadalmilag a városi polgárság erőteljes kulturális offenzíváját. Chardin, Mozart, Defoe, Doctor Johnson kora ez, amikor Európa-szerte kiállító- és koncerttermek nyílnak, s könyvtárak, múzeumok, színházak, operák válnak mind szélesebb kör számára elérhetővé. De hogyan gondolkodott a kor művésze, és hogyan az olvasóközönség a művészetről? Ebben a kötetben az 1650-től 1800-ig tartó időszak esztétikai gondolkodásáról olvashat az érdeklődő. A történet középpontjában az ízlésesztétika gondolkodási sémája áll, ahogy a versailles-i udvarban testet öltött, majd Anglián át visszakerült a kontinensre, s még a megkésett németeket is meghódította. Boileau, Shaftesbury, Hume, Rousseau, Winckelmann, Kant - néhány név a korszak azon meghatározó gondolkodói közül, akiket a könyv röviden bemutat. Valamennyiük gondolkodása olyannyira eleven, mintha kortársaink lennének.

Petsamo, Finnország északi vidéke, 1944 nyara, a lappföldi háború előestéje. A szovjet-finn frontvonal finn oldalán és Norvégiában a német csapatok erősítik állásaikat, a Jeges-tengert övező partvidéken a helyi ellenállás emberei, valamint szövetséges és német hírszerzők tevékenykednek. "Szilajszemű", a bába gyermekkorától számkivetettként él a születés és halál világában. Számára minden megváltozik azon a napon, amikor megpillantja a férfit, és így könyörög: "Istenem, én akarom ezt a férfit. Istenem, ha őt megkapom, én másikat nem követelek." A német tiszt és a finn nő előtörténete fokozatosan bomlik ki az olvasó előtt. A kérdésre, hogy e világ végén született, jövő nélküli szerelem túlélheti-e a világégést és a fogolytábor borzalmait, csak a könyv végén kapunk választ. Az erős hangulatú és szuggesztív nyelvezetű regényben, mely a groteszk és a mágikus realizmus hagyományait követi, és amelyben teljes természetességgel kerül egymás mellé a szépséges és a taszító, a kifinomult és a durva, az európai történelem egyik feledésbe merült epizódja elevenedik meg: a fogolytáborok és háborús mátkák Finnországba, valamint a messzi észak, a finn Lappföld világa.

Egy jól szitált felső középosztálybeli finn család. Elsa, a feleség, aktív éveiben elismert pszichológus volt; a férj, Martti, neves festőművész; lányuk, Eleonoora orvosként dolgozik. Elsa hamarosan meg fog halni. Férjének és lányának hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy elveszítik őt, miközben megpróbálják a lehető legszebbé tenni a hátralévő hónapokat. Eleonoora lánya, Anna még keresi a helyét a világban. Szívesen figyel meg számára ismeretlen embereket, hogy megpróbálja kitalálni a sorsukat. Számára a valóság csupa megtörtént és lehetséges történet. Egy nap Elsa említést tesz neki Eeváról, a lányról, aki egykor Eleonoora bébiszittere volt, és akinek sorsáról Anna nagyszülei évtizedeken keresztül hallgattak. Eeva elfelejtett története, amelyet egy egyes szám első személyben beszélő fiatal nő mesél el, apránként bontakozik ki az olvasó előtt. A regényen belüli regényben, melynek kulcsmozzanatai izgalmasan játszanak egybe Anna jelenbeli történetével, az 1960-as évek elevenednek meg. A szerző rendkívüli érzékenységgel beszél három női generáció érzelmi világáról és traumáiról, olyan elemi témákról, mint az anya-lánya kapcsolat, a szerelem és a csalódás vagy az elmúlás.

"2005 tavaszán, a rendszerváltás 15. évfordulóján a "Tűsarok" szerkesztői egy esti beszélgetésre hívtak három nőt, akik egykor részesei voltak a szamizdatos időknek, részt vettek a rendszerváltás előkészítésében, majd parlamenti képviselők lettek, ám 2005 tavaszán már egyikük sem volt aktív politikus. Ki ezért, ki azért hagyta ott végleg vagy átmenetileg a pályát. Engem viszont már korábban is inkább az érdekelt: miért kezdtek bele? 1988-1989 euforikus és megismételhetetlen időszakában az élet legkülönbözőbb területeiről mi vezette a nőket a politizálás, a közélet felé? Mit vártak, hogyan élték meg azokat az időket? Hogyan lehetett szembeszállni a hatalommal, s később hogyan lehetett -ha lehetett egyáltalán- nőként politizálni? Milyen minták, példák voltak azok, amelyeket a politizáló nők követtek, vagy követni próbáltak? Kik voltak az elődök, akiktől tanulni lehetett, akiktől el lehetett lesni a politizálás játékszabályait? Voltak-e női mintáik a mai politizáló nőknek? Vagy inkább elképzelt mintákhoz igazodnak, külföldi politikusokat próbálnak másolni, vagy önmagukat adják? Ha már belekezdtek, hova jutottak, hogyan tudtak érvényesülni, milyen szerepeket játszottak? (...)" (részlet a Bevezetésből) A kötetben a szerző Béki Gabriellával, Botos Katalinnal, Büky Dorottyával, Hága Antóniával, Hodosán Rózsával, Kóródi Máriával, Kósáné Kovács Magdával, Kutrucz Katalinnal, Pusztai Erzsébettel, Rózsa Edittel, Szelényi Zsuzsával és Ungár Klárával készült interjúkat tartalmazza.