Good Life Books strana 9 z 16
vydavateľstvo
Ne higgy el mindent, amit gondolsz
A GONDOLATOK TEREMTENEK. A GONDOLKODÁS ROMBOL.
Ez a könyv teljesen újfajta módon közelíti meg az emberi megtapasztalás eredetének kérdését. Olyan tudást ad a kezünkbe, melynek birtokában mi magunk dönthetjük el, mikor vetünk véget a szenvedésünknek, ahogy azt is, hogy életünk bármely pillanatában hogyan érezzük magunkat. Mert nem az okoz nekünk szenvedést, hogy MIN gondolkodunk, hanem az, hogy GONDOLKODUNK.
E könyvből megtudhatod, hogy:
• mi az elsődleges oka minden pszichológiai eredetű és érzelmi szenvedésnek• hogyan tudjuk elérni, hogy ne hassanak ránk a negatív gondolatok és érzések• hogyan tudunk a jelenben a feltétel nélküli szeretet, a béke és az öröm állapotában élni a külső körülmények alakulásától függetlenül• hogyan tudunk egyetlen pillanat alatt átlépni az élet megtapasztalásának teljesen új síkjára, ha a helyzet, amelyben éppen vagyunk, már nem felel meg nekünk• hogyan tudunk kitörni a negatív gondolkodás ördögi köréből, amely óhatatlanul újra meg újra beszippant minket• hogyan tudunk megszabadulni az aggódástól, az önbizalomhiánytól, az önszabotázstól és az önromboló szokások bármilyen fajtájától• hogyan tudunk erőfeszítés nélkül a bőség, a flow és a nyugalom állapotában alkotni, teremteni• hogyan tegyünk szert arra a szuperképességre, amikor már nem ingat meg minket sem a bizonytalanság, sem az, hogy nem tudunk valamit• hogyan férjünk hozzá a gondolkodásunk határain túlmutató intuíciónkhoz és belső bölcsességünkhöz
Fedezd fel a pszichológiai és érzelmi szenvedések kiváltó okát, és azt, hogy hogyan érheted el az elme szabadságát, hogy könnyedén megteremtsd azt az életet, amelyet mindig is élni szerettél volna. Ez a könyv azért íródott, hogy segítsen neked túllépni a gondolkodáson, és felfedezni annak igazságát, amit már intuitívan ismersz a lelked mélyén.
„Az emberek nehezen engedik el a szenvedésüket.Az ismeretlentől való félelem miatt inkább a jól megszokott szenvedést választják.”Thich Nhat Hanh
Na stiahnutie
13,49 €
Tudatosság és önismeret
Mindenki ?szembesül stresszhelyzettel, csalódással, veszteséggel vagy akár traumatikus eseménnyel élete során. A stressztűrő képesség valódi mértéke az, ha tudjuk, hogyan kezeljük és dolgozzuk fel a helyzetet vagy állapotot.A boldog élet titkának egyik kulcsa az önismeret.De hogyan válhatsz képessé arra, hogy rálelj a kapcsolatra a gondolataid, érzelmeid és viselkedésed között? Mielőtt szakemberhez fordulnál, nagyon sok minden van, amit te magad is meg tudsz tenni a mentális gyógyulásod érdekében. Csak meg kell tanulnod, hogyan!Értsd meg az érzelmeidet, mielőtt azok átvennék az irányítást!A Tudatosság és önismeret számos klinikai módszert sorol fel, példákkal kiegészítve. Cselekvési terveket javasol neked, amelyek révén nagyító alá veheted saját pszichédet és megértheted az érzelmeidhez kötődő zavaró tényezők forrását.A könyvből megismerheted:? Mik azok a gondolatok, alaphiedelmek és viselkedési minták, amik befolyásolják életünket? Hogyan működnek a hárítási mechanizmusok? Te hogyan kötődsz?? Miként tudod újra nevelni belső, gyermeki lényed? Hogyan találhatod meg az érzelmi vakfoltjaidat? Szorongás- és traumafeldolgozó módszerek? Mi az a „visszatekerés-technika”, aminek a segítségével megküzdhetsz a legerősebb érzelmeiddel is.Számos lelki probléma visszavezethető gondolkodásunk, érzéseink és alaphiedelmeink tudatos megélésének hiányára. Ha önmagad terapeutája akarsz lenni, az megköveteli az őszinteségre és kérdésfelvetésre való hajlandóságot, valamint azt, hogy bátran cselekedj az előtted feltáruló ráébredéseknek megfelelően. A kötet ebben mutat irányt neked, segítségével képes leszel arra, hogy urald mindazt, ami a mai naptól kezdve történik veled.
Na stiahnutie
13,49 €
Gyerekbajok természetes gyógymódjai
A kötetben a gyermekeket érintő leggyakrabban előforduló egészségügyi problémákra kínál a szerző természetes gyógymódokat.A könyvben szereplő módszerek, gyógymódok alkalmazása egyszerű és hatásos. Ez a könyv nem egy lexikon, ami tényeket közöl, hanem egy gyakorlati kézikönyv szülőknek. Bármikor kinyithatjuk és segítségül hívhatjuk, ha tanácstalanok vagyunk egy be¬tegség, egy egészségügyi probléma kapcsán.Gyakorlati útmutatót kapnak a szülők, a különböző gyógymódok alkalmazási lehetőségeire, mint amilyenek;- gyógynövények használata,- masszázstechnikák,- Bach-virágterápia,- aromaterápia és az illóolajok alkalmazása,- gyógyító kristályok használata,- homeopátia és Schüssler-sók,- vitaminok helyes alkalmazása,- Hagyományos Kínai Orvoslás, az Ájurvéda módszerei,Kisgyermekes családok gyakran találkoznak olyan gyerekbajokkal, amiket vala¬mi¬lyen módon kezelni kell, de a gyermek annyira nem beteg, hogy azonnal orvoshoz kellene vinni. Előfordulnak vissza-visszatérő betegségek, melyek orvosi kezelése az adott pillanatban eredményes, de aztán gyorsan visszatérnek, kiújulnak. Ezekben az állapotokban rengeteget segítenek a természetes gyógymódok, melyeket időben és szakszerűen alkalmazva sokszor meg is oldják a problémát. Minden fejezet végén megtalálhatók azok a jelek, tünetek, amik súlyosabb állapotra utalnak, amivel feltét¬lenül orvoshoz kell fordulni.
Na stiahnutie
14,90 €
Könnyen, jól, hatékonyan
Rendszerint úgy hisszük, hatékonynak lenni annyit jelent, hogy az ember lélekszakadtáig dolgozik, s hogy a sikerhez vezető utat megannyi frusztráció és keserves nehézség szegélyezi. De mi van akkor, ha létezik egy másik út is? Dr. Ali Abdaal – több mint 4 millió követővel rendelkező hatékonyság-szakértő – egy kevésbé göröngyös és sokkal élvezetesebb ösvényt fedezett fel a sikerhez. Több évnyi pszichológiai kutatásaiból merítve rájött, hogy a hatékonyság és a siker kulcsa korántsem a robotolás, hanem az, hogy az ember jól érezze magát a munkája közben. Ha el tudod érni, hogy valódi örömed leld a munkádban, a produktivitás már jön magától. Megismerheted dr. Abdaal módszerét, ami három külön részből áll, melyek mindegyike a jóleső hatékonyság egy-egy aspektusát öleli fel. - Az I. részben kifejti, miként használd fel a jóleső hatékonyság tudományát arra, hogy új energiával töltsd fel magad. Megismertet a három „energiaforrással”, melyekből a pozitív érzelmeink fakadnak – a játékkal, a hatalommal és az emberekkel –, és elmagyarázza, hogyan teheted e tényezőket mindennapi életed szerves részévé.- A II. részben megvizsgáljuk, hogyan küzdhetjük le a halogatást a jóleső hatékonyság segítségével. Bemutatja a három „hátráltató tényezőt” melyek rossz közérzetünkért felelősek és megtanítanak rá, miként háríthatod el az akadályokat. Ha ugyanis sikerül ezt megtenned, nem csupán a folytonos halogatástól szabadulsz meg egyszer s mindenkorra, de jobban is fogod érezni magad a bőrödben.- A III. részben megvizsgáljuk, hogyan tartható fenn a jóleső hatékonyság hosszú távon. Megvizsgáljuk a kiégés három alaptípusát – a túlhajszoltság, a kimerültség, illetve az összhang hiánya miatti kiégést. Továbbá ismerteti, hogyan maradhatunk meg tartósan a fejlődés útján.Ali cégalapítókról, olimpikonokról és Nobel-díjas tudósokról mesél inspiráló történeteket, akik mintegy megtestesítették a jó közérzeten alapuló hatékonyság elveit. Megosztja velünk, hogy milyen egyszerű és gyakorlatias változtatásokat érdemes foganatosítanunk életünkben már a mai napon, hogy jobb eredményeket érjünk el és boldogabban éljünk. A szerző felismeréseivel felvértezve nem csupán többet fogsz tudni elérni az életben, de a célig vezető úton is teljesebbnek és elégedettebbnek érzed majd magad!
Na stiahnutie
14,62 €
Energiatisztítás
Oliver Nino energiaméregtelenítő programja eltávolítja az energiameződből azokat a blokkokat, amelyek akadályozzák, hogy elérd a bőséget, a céljaidat és a boldogságot.A szerző ismert energiagyógyító, és a spirituális energiák szakértőjeként megosztja veled azt az 5 lépésből álló energetikai blokkokat oldó módszerét, amely kiűzi belőled az energetikai toxinokat.A kötetből megtudhatod, hogyan épülnek be életünkbe ezek az energetikai blokkok negatív hiedelmekként, érzelmekként és néha fizikai állapotokként. A traumák, a családi gyökerek vagy a környezeti faktorok sokszor a félelem, a bűntudat, a harag, a becsapottság, a haszontalanság, a fájdalom és az alkalmatlanság érzését ébresztik fel bennünk, amelyek aztán veszélyes gócokként áramlanak keresztül a testünkön. Az életünkben megjelenő energiablokkok olyan falakat építenek fel az energetikai mezőnkben, amelyek fizikai betegségeket, párkapcsolati problémákat, a „megrekedtség” érzését, a bőség, a célok, a magabiztosság hiányát, szorongást, depressziót vagy általános boldogtalanságot okoznak.A könyvből megismerheted:- Miért van szükségünk megtisztulásra- Hogyan védelmezd az energiáidat- Miként tisztítsd meg az energiádat- Miként emelheted magasabbra az energiaszintedet- Hogyan oldd fel a blokkjaidat és tisztulj meg spirituális szinten is- 15 napos energiaméregtelenítő programA kötet segíteni fog neked méregteleníteni az energiáidat és eltávolítani a blokkolt energia felgyülemlett negatív hatásait, ami ronthat a fizikai, érzelmi, spirituális és energetikai tested állapotán. Amikor megszabadulsz az aurameződbe ragadt toxinoktól, végre te is a legjobb életedet élheted majd.A szerzőrőlOliver Nino – energiagyógyító és a spirituális energiák szakértője – a Geo Love Healing megálmodója, amely segít az embereknek megérteni saját energiájukat, feloldani a blokkokat és gyógyítókká válni. Oliver már több mint húszezer egyéni gyógyító ülést tartott, valamint csoportos gyógyításokat is végzett több mint hatezer emberrel egyszerre, valamint kétmillió tanulónak segített elsajátítani az energiagyógyítás módszertanát hatvan országban.
Na stiahnutie
13,49 €
A hosszú élet étrendje
Élj hosszabb és egészségesebb életet!
Ismerd meg Valter Longo professzor – biokémikus és a világ egyik vezető öregedéskutatója – több mint 30 éves klinikai kutatásainak eredményeit arról, hogyan tudod lelassítani az öregedést szervezetedben, leküzdeni a betegségeket és leadni a felesleges kilókat.
A hosszú élet titka a sejtek regenerációjában rejlik, amit egy speciális étrend indít el szervezetünkben. A kötet étrendje ezt a biokémiai tudást gyűjti össze és rendszerezi egyszerű programmá, amit bárki kipróbálhat. A hosszú élet étrendet még a viszonylag fiatalok is alkalmazhatják, hogy késleltessék az öregedést és megelőzzék a betegségeket, illetve az idősebb emberek is, hogy visszatérhessenek egy sokkal fiatalosabb fizikai és szellemi állapotba.
A hosszú élet étrendje a következőkkel ismerteti meg az olvasót:
• Egyszerű életmódbeli változtatások, melyekkel meghosszabbíthatod várható élettartamodat • Megelőzheted az öregedéssel együtt járó izom- és csontvesztést• Megértheted a testmozgás és az egészséges, hosszú élet összefüggését• Évi 3-4-szeri böjtöt utánzó étrend, ami csak 5-5 napig tart, és ami nélkülözés- és éhezésmentesen biztosítja a böjt előnyeit • Egy könnyen a hétköznapokba építhető napirend• 30 könnyű és egyszerű recept, melyek Dr. Longo „a hosszú élet 5 alappilléjén” alapulnak• Könnyű növényi alapú ételeket próbálhatsz ki, melyek jót tesznek egészségednek• Erősítheted az ellenálló képességedet a diabétesszel, a szív- és érrendszeri betegségekkel, az Alzheimer-kórral és a daganatos betegségekkel szemben • Megőrizheted ideális testsúlyodat, és csökkentheted a hasad körtérfogatát• Kipróbálhatod a Longo professzor által összeállított kéthetes Hosszúélet-étrend menüt
________
Prof. Dr. Valter Longot kutatásai során nemcsak a hosszú élet gondolata hajtotta, hanem az is, hogyan élhetnénk hosszabb ideig egészségesen, illetve hogyan maradhatnánk minél tovább szellemileg is frissek és fiatalosak. Tudományosan összeállított táplálkozási stratégiájával elérhetjük az egészséges, hosszú életet úgy, hogy közben csak minimális étrendbeli változtatásokat kell véghez vinnünk.
Na stiahnutie
14,62 €
Komfortzóna
Szeretném, ha mindent elfelejtenél, amit eddig mondtak neked a „komfortzónádról”, mert itt az ideje, hogy végre olyan életet teremts, amit szeretsz, méghozzá könnyedén és természetesen – és igen, kényelmesen. Ez a könyv fellebbenti a fátylat arról a téves elképzelésről, hogy a komfortzónabeli élet megakadályoz abban, hogy a legjobb életed éld. Ideje szakítani ezzel az idejétmúlt paradigmával, és belépni valami egészen újba.A világszerte több mint 50 millió követővel rendelkező Kristen Butler könyve lerántja a leplet arról a téves elképzelésről, hogy a szorongás és a stressz a siker szükséges velejárói. Azt is megmutatja neked, hogy nem az állandó erőfeszítés, hanem pont a könnyedség állapota jelenti a kulcsot a benned rejlő potenciálok teljes felszabadításához.A részletes elméleti leírások és az ezekhez kapcsolódó gyakorlatok és személyes történetek segítségével felfedezheted a könyvből:• Az élet három zónáját: a kényelmi, a túlélési és a komfortzónát és azt is, melyikben vagy éppen most.• A kényelmi folyamatból történő teremtést: beleértve annak a biztonságos belső térnek az elérését, ami az önkifejezés és az öröm alapja lesz számodra.• A kapcsolati eszközöket: beleértve a fényes és ragyogó kapcsolatokban történő manőverezést, a versenytársak motiválókká alakítását és a világos határok kitűzésének módszerét.• A mindset eszközöket (olyanokat, amik tényleg működnek!): beleértve a korlátozó meggyőződések felülvizsgálatát és átfogalmazását, a belső egyensúlyt elősegítő mantrák, megerősítő mondatok és erőpozíciók használatát, a flow állapotába való könnyed belépést és az erővel feltöltő mentális szokások kialakítását.A komfortzóna az a hely, ahol nincs stressz, és biztonságban és könnyedén érzed magad. Ez az a hely, ahol teljes mértékben önmagad lehetsz anélkül, hogy bármi is fenyegetne. Ez a belső otthonod, a szentséged.Ez a paradigmaváltó útmutató megmutatja neked, hogyan használhatod ki az örömben, a kreativitásban és a könnyedségben rejlő erőt, hogy ezzel megteremtsd a boldog életed alapjait.
Na stiahnutie
14,62 €
Intuíció
Kapcsold be a hatodik érzékedet, engedj teret az intuíciódnak!Lenyűgöző és informatív könyvében Sonia Choquette azokat a módszereket tárja fel, amelyekre intuitív képességünk felébresztéséhez van szükségünk, és megmutatja, mikor és hogyan bízzunk a megérzéseinkben. Ha készen állsz arra, hogy részese legyél egy energetikailag felemelő élményben, és ezáltal könnyebb, kielégítőbb életet élj, ebből a könyvből megtudhatod, hogyan teheted ezt meg!Sonia valós történeteket mutat be azokról, akik már megtanultak kapcsolatba lépni a megérzéseikkel, megismerheted, mit tesznek, hogyan gondolkodnak, milyen döntéseket hoznak és milyen hozzáállást és szemléletet birtokolnak. Így megérzéseid neked is hasznos támaszaid lehetnek majd abban, hogy a kreativitásod felvirágozzon, segítenek begyógyítani érzelmi sebeidet, és megnyugtatják szorongó és bizonytalan szívedet. Ahhoz, hogy teljes mértékben élvezhesd az életed, és hozzáférj a veled született biztonságérzethez, önbizalomhoz és bátorsághoz, tanulj meg bízni a megérzéseidben!Ez a könyv 34 speciális, intuitív gyakorlatot tanít meg neked, melyek segítségével- gyorsan felismerheted a valódi megérzéseidet; - megtudhatod, hogyan bízhatsz az intuíciódban;- aktiválhatod a hatodik érzékedet, hogy ez a belső szupererő vezesse az életedet;- helyreállíthatod az integritásodat, határaidat, és így erősítheted az önbecsülésedet;- aktiválhatod a kreativitásodat.Egy ember, aki mindenkinél jobban foglalta össze a megérzésekbe vetett bizalom fontosságát, Albert Einstein volt, aki így fogalmazott: „Az intuitív elme egy szent ajándék, a racionális elme pedig egy hűséges szolga. Olyan társadalmat alkottunk, ami a szolgát tiszteli, és megfeledkezett az ajándékáról.”A szerzőrőlSonia Choquette világszerte elismert író, spirituális tanító, aki annak szentelte életét, hogy megtanítsa az embereket tisztelni a lelküket, bízni a megérzéseikben. Több mint 45 éve járja a világot, hogy segítsen másoknak magabiztos és hiteles életet élni, amit az intuíció irányít. Huszonhét nemzetközileg elismert bestseller könyv és számos hanganyag szerzője, könyvei közül több a New York Times listáján is bestsellerré vált. Sonia műveit több mint 40 országban publikálták, és 37 nyelvre lefordították, így az egyik legolvasottabb író és szakértő a szakterületén.
Na stiahnutie
14,06 €
Örökölt családi sebeink
Részletes útikalauz a családodból kapott minták és örökölt sebek feltárásához és orvoslásához Vienna Pharaon pszichológus, családterapeuta és kapcsolatkezelési szakértő tollából – mely feltárja előttünk, hogy a korai élményeink és transzgenerációs traumáink hogyan határozzák meg azt, miként viszonyulunk embertársainkhoz, önmagunkhoz és a környező világhoz.
Egyikünknek sem volt tökéletes gyermekkora; mindnyájunkba jócskán berögzültek olyan viselkedésformák, melyek nem szolgálják az érdekeinket – sőt kártékonyak ránk nézve. Ám ennek nem muszáj így maradnia, állítja Vienna Pharaon családterapeuta. Meglehet ugyan, hogy a múltunk alakította ki a viselkedésformáinkat, ám a megfelelő eszközökkel átalakíthatjuk e régi mintázatokat.
Az Örökölt családi sebeink című művében Pharaon egy gyógyulási folyamaton vezet végig minket azzal, hogy segít megértenünk a családunkat – az embereket, akik között felcseperedtünk, és a keretrendszert, amelyben felneveltek minket –, és kielemeznünk, hogy mi működött abban a bizonyos rendszerben, és mi nem. A család bizonyos diszfunkciói (avagy a gyermekként szerzett „sebek”) felnőtt életünkben is meglepő módokon nyilvánulnak meg a munkahelyi kihívásoktól a személyes küzdelmeinkig.
HA FELVÉRTEZZÜK MAGUNKAT A MÚLTUNK ISMERETÉVEL, IGENIS FELÜLÍRHATJUK A SZERZETT MINTÁKAT, HOGY JOBBÁ TEGYÜK KAPCSOLATAINKAT ÉS ÉLETÜNKET.
Az Örökölt családi sebeink minden egyes fejezetét irányított önelemzésekkel, személyes élményekkel, esettanulmányokkal, a kínos beszélgetésekhez kidolgozott sablonokkal és feladatlapokkal teszi teljessé a szerző, lépésről lépésre megmutatva, hogy a családja hogyan emelheti a magasba vagy sújthatja a mélybe az embert – de ami a fő, arra is megtanít, miként gyógyíthatod be a családodból örökölt lelki sebeidet egyszer s mindenkorra. A szerző hozzásegít ahhoz, hogy saját eredettörténeted feltárásával számba vehesd elszenvedett sebeidet, s összekapcsold magadban e lelki sebeket önsorsrontó viselkedésformáiddal, és végső soron megtanuld, hogyan alakíthatsz ki és ápolhatsz életedben minél hamarabb egészséges kapcsolatokat.
Te, barátom, megrengeted a családrendszert, amelyben élsz. Végre kilépsz a régi szerepekből, melyeket felesleges tovább játszanod. Akár tudatosult benned, akár nem, máris beindítottad életedben a folyamatot, melynek során teret nyitsz az őszinte szeretetnek, kötődésnek és meghittségnek családi és partnerkapcsolataidban, barátságaidban – már akkor megtetted az első lépést, amikor kezedbe vetted e könyvet, és belelapoztál. Én azért vagyok itt, hogy végigkísérjelek gyógyulásod útján.Vienna Pharon
Na stiahnutie
15,75 €
Bizonyíték: van élet az élet után
Dr. Raymond Moody, az Élet az élet után című könyv sikerszerzője, valamint Paul Perry, a New York Times bestsellerszerzője közel ötven évnyi túlvilági és halálközeli élményekkel kapcsolatos kutatást ötvözve bizonyítja a lélek és a halál utáni élet létezését új, úttörő könyvében.Miután közel öt évtizedet töltött a halálközeli élmények tanulmányozásával, Dr. Moody végre megkapta a választ az emberiség legégetőbb kérdésére: Mi történik velünk, ha meghalunk?A kezedben tartott könyv az első erőfeszítés számos egymást átfedő bizonyítéksor egységes rendszerré alakítására, melynek célja az, hogy alátámassza a túlvilág valóságának objektív létezését. A kötet nagymértékben kibővíti a közös halálélmény fogalmát, bemutatja, hogy ezek az esetek mennyiféleképpen szolgálnak objektív bizonyítékul az agy és a test határain túli tudat létezésének, illetve megerősíti a lélekre és a szeretetteljes kapcsolatokra vonatkozó azon elképzelésünket, miszerint ezek a fizikai test elmúlását követően is léteznek.Raymond A. Moody kibővített módszertana olyan jelentős új munkaterületeket vonultat fel a túlvilági léttel foglalkozó tanulmányok terén, mint a:- a testen kívüli élmények modern dokumentálását,- a halálközeli élmények által biztosított új képességeket,- megmagyarázhatatlan gyógyulásokat,- a spirituális eseményeket magukba foglaló prekognitív tapasztalások megfigyelését,- beszámolók és átfogó elemzések rendkívül gazdag tárházát,- azt a 7 okot, ami azt bizonyítja, hogy létezik túlvilág.A Bizonyíték: van élet az élet után kötetében Moody és szerzőtársa, Paul Perry felfedi, hogy a tudat a test halála után is fennmarad. A mélyreható esettanulmányokat, a legújabb kutatásokat és a szakértőkkel készített, megvilágító erejű interjúkat felvonultató könyv mindent feltár: a gyakori paranormális jelenségeket, a közös halálélményeket, és még sok egyebet.A szerzőkrőlDr. Raymond A. Moody Dr. Raymond Moody a „halálközeli élmények” vezető szaktekintélye. Ő alkotta meg ezt a kifejezést, továbbá ő maga határozta meg ezt a jelenséget még a hetvenes évek végén. Az Élet az élet után című alapműve, amely több mint tizenhárom millió példányban kelt el világszerte, teljesen megváltoztatta a halálról és a haldoklásról való gondolkodásunkat. A New York Times a „halálközeli élmények atyjának” nevezte Dr. Moodyt.Paul PerryPaul Perry öt New York Times bestseller társszerzője, köztük a Raymond Moodyval jegyzett Fény a kapun túlé, a Dannion Brinkley-vel kiadott Megváltott a fényé, valamint a dr. Jeffrey Longgal közösen írt Evidence of the Afterlife-é [A halál utáni élet bizonyítéka]. Perry társszerzőként egy tucat könyvet jegyez a halálközeli tapasztalások témájában, közülük hatot Dr. Moodyval. Könyveit több mint harminc nyelven adták ki szerte a világon.
Na stiahnutie
14,62 €
Maradj motivált
Nehezen motiválod magad? Úgy érzed, elakadtál, és képtelen vagy elvégezni a legfontosabb feladataidat? Nem tudod hosszú távon fenntartani a motivációt?Ha igen, itt az ideje, hogy változtass, és visszaszerezd a motivációd!Thibaut Meurisse segít neked abban, hogy visszakapd a belső lendületed! A Maradj motivált világos és tömör útmutató, amely megmutatja lényegre törő útmutatásain keresztül, hogyan építsd fel a motivációt és hogyan győzd le a halogatást. Ennek eredményeképpen megszűnik a bűntudat, a motivációd növekedni fog, és sokkal több célodat tudod elérni, mint ahogyan azt eddig gondoltad.A következőket fedezheted fel a könyvben:• azt az egy dolgot, amit most azonnal meg kell tenned, hogy kimássz a gödörből és visszanyerd a motivációdat;• hogyan tedd rendbe az elméd és a környezeted, hogy visszatérhessen a belső lendületed;• 25 egyszerű, mégis erőteljes stratégiát, amivel visszanyerheted a motivációdat; • egy egyszerű módszert, amellyel növelheted az önbecsülésed és gyorsan visszaszerezheted a motiváltságodat;• egy hatékony keretrendszert a lendület kialakításához és a motiváció hosszú távú fenntartásához, és• sok más hasznos technikát céljaid eléréséhez.A Maradj motivált kötelező olvasmány a motiváció visszaszerzéséhez és a kívánt élet eléréséhez. Ha szereted a könnyen megvalósítható stratégiákat, a praktikus gyakorlatokat és a lényegre törő útmutatásokat, akkor ez a könyv tetszeni fog neked.
Na stiahnutie
13,49 €
Értő figyelemmel
A könyv értő (szakértő) figyelemmel vezeti végig a még kezdő és a már gyakorló szülőket, az édesanyákat és édesapákat egészen a szülőszobától a már iskolába készülő óvodás gyerekek nevelésének útján. Lebilincselő, játékos párbeszédekkel, szakmai és egyben szórakoztató leírásokkal kíséri az olvasót ezen az olykor olyan nehéz, máskor meg csodálatos úton. Egyszerre baráti és komoly, felelősségteljes és közvetlen.
A kötet érthetően mutatja be a gyermek értelmi, érzelmi és testi fejlődését. Kitér a kommunikáció fontosságára, az empátia gyakorlására és a hatékony konfliktusmegoldásra, megismerhetjük általa azt is, hogyan alakíthatjuk megfelelően gyermekünk önbizalmát és pozitív önértékelését.
Fedezd fel a játékok és mondókák varázslatos világát, melyek nemcsak szórakoztatnak, de fejlesztik is a kicsik szenzomotoros funkcióit. Tanuljuk meg, hogyan alakíthatjuk ki a megfelelő érzelmi biztonságot, miképpen alapozhatjuk meg a logikus gondolkodást és hogyan támogathatjuk gyermekünket az élet minden területén.
A könyv olvasása során megismerkedhetünk a szenzomotoros terápiák áldásos hatásaival is és azzal, hogyan segítik ezek a módszerek gyermekeink testképének és testsémájának kialakulását.
Ez a kötet nem csupán egy útmutató, hanem támogatás is egyben a szülőknek, hogyan lépjenek a tudatos, értő gyermeknevelés művészetének útjára, melynek segítségével a gyermekek és szülők egyaránt boldog, harmonikus életet tudnak élni!
S. Lázárovics Iza okleveles gyógypedagógus, terapeuta, oligofrénpedagógia-szomatopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, óvodapedagógus, köznevelési szakértő, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, szenzoros terapeuta. Jelenleg elsősorban mozgáskorlátozott, egyéb pszichés zavaros, tanulásban akadályozott, hiperaktív, hiperkinetikus gyermekekkel foglalkozik egy újpesti óvodában. Mellette az FPSZ IV. kerületi Tagintézményében dolgozik korai fejlesztő szakemberként. Munkája során elsősorban a 0-7 éves korú atipikusan fejlődő, részképesség-zavaros, illetve pszichomotorosan éretlen gyermekek szenzoros, kognitív és mozgásvizsgálatában, fejlesztésében vesz részt. Szakmai munkája során nagy gondot fordít a kapcsolattartásra, a szülőkkel, a családdal való együttműködésre.
A győztesek gondolkodása
A nagyság benned is ott van. Itt az ideje, hogy felébreszd magadban!
Megvalósítod a célodat vagy inkább elmenekülsz előle? Ez az a történet, amit jövőbeli énednek szeretnél elmesélni, vagy inkább valami többre vágysz?
Ha úgy érzed, megrekedtél a semmilyenben, vagy megtörtél, és épphogy túléled az életet, vagy olyan életet élsz, amit az emberek többsége jó életnek nevezne, de belül mégsem vagy elégedett, esetleg egyszerűen csak tovább akarsz lépni a következő szintre, és ezért mindent megteszel, eljutottál a megfelelő helyre. A győztesek gondolkodása felfedi előtted elméd erejét, mert megmutatja, hogyan találj rá saját jelentőségteljes küldetésedre. Segít legyőznöd a félelmeidet és az önmagadban való kételkedést, illetve végül elérni azokat a célokat és álmokat, amiket oly sokáig elérhetetlennek éreztél.
Átírhatod múltad történetét, hogy előre repítsd magad egy fényesebb jövőbe. Ne válj eggyé azzal a történettel, ami folyton ismétlődik az elmédben, és csak visszatart. A New York Times bestsellerszerzője, Lewis Howes áttörő felfedezései révén feltárja, hogyan írhatod át a múltadat, hogy egy energiával és bőséggel teli jövőbe repítsd magad.
A szerző őszinte és leleplező személyes történetekkel és a téma vezető szakértőitől származó tudományosan alátámasztott stratégiákkal lépésről lépésre mutat utat ahhoz:
oHogyan határozz meg világosan egy számodra értelmes küldetést, hogy megvalósíthasd célodat ebben az életszakaszodban.
oHogyan azonosítsd be az önmagadban való kételkedés okait, és győzd le azokat a félelmeket, amik visszatartanak.
oHogyan alakítsd át az elmédet, hogy véget vess az önszabotáló gondolatoknak, és hogyan élj gazdag életet.
oHogyan manifesztáld nagyságodat, hogy maximálisan pozitív hatást gyakorolj a körülötted lévőkre.
A győztesek gondolkodása leckéinek és stratégiáinak alkalmazásával képes leszel megtervezi álmaid életét, és képes leszel azt meg is valósítani.
KÉSZEN ÁLLSZ? A KIVÁLÓSÁG FELÉ VEZETŐ ÚT MOST KEZDŐDIK!
Na sklade 1Ks
19,13 €
Angyali számok
Akárhová nézel, olyan számsorokat látsz, mint a 11:11 vagy a 4:44? Ha folyton ugyanazokkal a számokkal találkozol - rendszámtáblákon, blokkokon és digitális órákon -, lehet, hogy az angyalok küldenek neked üzenetet. Angyali üzenetek és felhívások, amelyek cselekvésre buzdítanak.
Az angyalok olyan égi hírhozók, akik szinte minden vallásban és kultúrában megjelentek valamilyen formában, már az idők kezdete óta. Ebben a digitális korban új módokat találnak arra, hogy emlékeztessenek a magasabb valódra. Kyle Gray elmagyarázza, pontosan mit próbálnak üzenni neked az angyalaid az ismétlődő számsorokon keresztül, 0-tól egészen 999-ig, valamint a digitális kombinációk által, mint például 1:23, 21:12, 22:22 vagy 5:55.
Amikor angyali iránymutatásra van szükséged, egyszerűen csak kérdezz. Tudd, hogy az angyalaid mindig figyelnek, és jelezni fogják, hogy ott vannak melletted.
Kyle Gray igazi szakértő, ha az angyalokról van szó. Annak szentelte életét, hogy segítsen az embereknek felfedezni saját spirituális ajándékaikat. Egyedülálló képessége van ahhoz, hogy közérthetően és valóságosan adja át tudását, így hozzáférhető módon ismerteti meg újra a modern közösséget a spiritualitással, így téve az ősi spirituális eszméket relevánssá az olvasók számára.
Könyvében elmagyarázza, pontosan mit próbálnak üzenni neked az angyalaid az ismétlődő számsorokon keresztül. Bemutatja a négy számjegyből álló, digitális órákon észrevehető számsorokat, illetve megmagyarázza 0-tól 999-ig minden egyes szám üzenetét.
A könyv, amelyet a kezedben tartasz, orákulum is. Ha iránymutatásra vagy támogatásra van szükséged, megkérheted az angyalaidat, hogy küldjenek neked üzenetet rajta keresztül. Egyszerűen végezz el egy rövid meditációt, végy néhány mély lélegzetet, hogy tudj összpontosítani. Ezután csapd fel a könyvet valahol, és bízz abban, hogy az első számsor, amit meglátsz, az az üzenet lesz, amit neked szánnak. Vagy ha esetleg folyton ugyanabba a számsorba botlasz, leellenőrizheted az üzenet jelentését.
Na sklade 1Ks
16,87 €
50 mondat, ami megkönnyíti az életet
50 csodafegyver, hogy mindennap megtapasztalhassuk belső függetlenségünket!
Karin Kuschik, a Der Spiegel #1 bestsellerírója több mint húszévnyi önmenedzsment-coach tapasztalattal a háta mögött számtalanszor megfigyelte, hogyan teremtünk drámát magunknak a tisztánlátás, a határhúzás és a megbecsülés hiánya miatt. Könyvével pontosan erre kínál hatékony megoldásokat, hogy életünket könnyebbé tegye. Nem bonyolult eszközöket, hanem frappáns mondatokat fogunk ebben a kiadványban találni, amelyeket könnyen meg is tudunk jegyezni. Szívélyesen, egyszersmind kellő éleslátással, a való életből vett történeteket mesél el, és aranyat érő mondatokat hoz, amelyekkel a hatékony szavak csodálatos világára nyit kaput. Ebben a Németországban hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendő könyvben, minden egyes mondattal közelebb kerülhetünk könnyed és derűs önmagunkhoz, ahonnan minden teljesen természetesnek tűnik. Felfedezhetjük saját belső függetlenségünket.
Karin Kuschik 50 igazi csodafegyvert gyűjtött össze egy-egy találó mondat formájában, hogy nap mint nap megtapasztalhassuk a belső függetlenséget. Ezeket szakmai vagy magánéletükben egyaránt alkalmazhatjuk. Apró, de annál nagyobb hatású "felismerések", amelyek megnyugtatnak, vagy akár megdöbbenést váltanak ki - nem utolsósorban pedig megkönnyítik az életet.
Leld örömödet te is ebben az 50 mondatban, amelyek meglepően könnyebbé tehetik életedet!
"Ő az a nő, aki a topmenedzserek mögött áll. Hozzá fordulnak a felső vezetők, ha tanácsra van szükségük." - ZEIT online
Szexpert
Vannak kérdéseid a szexszel kapcsolatban? Például, hogy hogyan épül fel az orgazmus? Mik lehetnek hatással a szexuális vágyra? Hogyan tartható fenn a tűz egy hosszú távú kapcsolatban? Számít-e a méret? Ha szeretnél ezekre a kérdésekre megbízható választ kapni, akkor ez a rendhagyó kézikönyv neked szól!
Kacsur Adrienn a Mindset Pszichológia tanácsadóközpontjának szexuálpszichológiai szakpszichológusa egy utazásra hív, és végigvezet téged (és párodat) a szexuálpszichológia alapjain. Ez a könyv univerzálisan mindenkinek szól: lehetsz fiatal, idős, szingli, elvált, párkapcsolatban élő, házas. Lehet, hogy sok tapasztalatod van a szex terén, és lehet, hogy még egyáltalán nincs.
A Mindset-sorozat első könyvében az elméleti tudáson túl több egyéni és páros gyakorlatot találsz annak érdekében, hogy új szintre emelkedhessen a szexualitásod. Sőt, még egy kérdőív is a segítségedre lesz ebben. Esetpéldák is támogatják az önismereti munkát, lehet, hogy ezeket olvasva te is rájössz: nem vagy egyedül a kérdéseiddel, a félelmeiddel vagy épp a vágyaiddal.
Na sklade 1Ks
19,69 €















