Helikon Kiadó strana 19 z 115

A Féltékenyek Márai leglíraibb műve. A szavak áradata, a torlasztott, hatalmasra növesztett alá- és mellérendelések egymásutánja szinte felbontja szerkezetét, "szárnyaira kap és visz a kimondhatatlan felé". Teljes érettségében mutatkoznak meg benne azok a stíluselemek, amelyeket rajongói csodáltak, s amelyek alapján még bírálói is benne látták ekkoriban a modern magyar regény megteremtőjét, Proust és Joyce hazai megfelelőjét. (Rónay László, Jelenkor, 1988/7-8.)„Oldalról nézett reá, kerekre nyitott szemekkel, mint aki maga sem érti, miért nem kezdenek végre egyszer "arról" beszélni - "arról", amiről szó van közöttük, a születés pillanatától; közöttük, az összes Garrenek között. Úgy nézett, mint aki mindent odaadna érette, [...] ha ez a párbeszéd végre egyszer elhangzana. S mint aki tudja, hogy mindenről lehet beszélni, az irtózatosról is, csak éppen arról nem, amit a Garrenek elhallgatnak egymás elől, s ő, Tamás, ő sem lesz elég erős, vagy felelőtlen, vagy kegyetlen, soha nem lesz olyan hatalmas, hogy beszélni merjen arról, aki a Garreneket egymáshoz köti, mert az összetartozáson belül valamennyien félnek egymástól...”

Párizs, 1720. Marguerite Pancatelin rendfőnök asszonynak kilencven "önkéntest" kell találnia az árvák és kitaszítottak közt, hogy az óceánon átkelve hozzámenjenek a frissen francia kézre került La Louisiane gyarmatosítóihoz. A hányattatott hajóút valószínűtlen barátságokat szül: így szövődik össze a tizenkét éves, éles nyelvű árva, Charlotte, az abortusz miatt elítélt Genevieve és a hallgatag, bolondnak pletykált arisztokrata lány, Petronille sorsa. A hajóút ragályokkal és kalózokkal terhes, de sokkal feszítőbb a kérdés: mi vár rájuk odaát a teljes ismeretlenben? Együtt maradhatnak-e, s megtalálhatják-e a teljesen idegen környezetben jobbik önmagukat?A pelikánlányok egyszerre merész és megindítóan finom regény barátságról, szolidaritásról és vágyról: egy igazi női véd- és dacszövetség kemény küzdelme a vad természet, a férfiközpontú társadalom és az ismeretlen ezer arca ellen.

A szobalány izgatottan csörtet be Bantryék hálószobájába, hogy közölje a felkavaró hírt: egy holttest fekszik a könyvtárszobában! Miután az ezredes félálomból ébredező felesége ráveszi hitetlenkedő férjét, hogy járjon utána a dolognak, kiderül, hogy a hír igaz. A személyzet egy olcsó estélyi ruhát viselő, fiatal, platinaszőke táncosnő hullájára bukkant – az ismeretlen nőt megfojtották. De vajon hogy kerül a húszmérföldnyire lévő felkapott üdülőhely fényűző szállójának táncosnője a vidéki kisfaluban élő, tiszteletre méltó ezredes házába? A szálak a Majestic Hotelbe vezetik a magas rangú nyomozókat, akiknek először azt kell megfejteniük, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság. Szerencsére Mrs. Bantry barátnője, az éles eszű Miss Marple is bekapcsolódik a nyomozásba, és végül ő segíti ki a zsákutcába jutott rendőrtiszteket.

Philip Roth Amerika-trilógiájának harmadik kötete egyszerre szól a cancel culture-ről, a faji kérdésről, a PTSD-ről és a tehénfejésről. Felszínén ott lebeg a Lewinsky-botrány (fontos történetszervező motívuma az orális szex), de Rothot szokás szerint nem a pillanat, vagyis a Clinton-affér, hanem a rá adott társadalmi reakció, és a képmutató ítélkezés háttere érdekli - és állandó hőse, Nathan Zuckerman tálalja. De vajon mi történik, ha az amerikai álom megvalósítása érdekében valaki ezt a képmutatást kénytelen életstratégiává emelni?Coleman Silk kisvárosi fekete bokszolótanoncból lesz zsidó klasszika-filológus és a sehol sem jegyzett Athena Főiskola megújítója, hogy aztán egy abszurd rasszizmus-vád és az azt követő boszorkányüldözés miatt pillanatok alatt mindent elveszítsen. Roth tág szemhatárú könyve egyszerre egyetemregény, Clintont idéző egyenlőtlen románc, huszadik századi amerikai történelmi traumakatalógus, és talán az utolsó, pengeéles pillanatkép az országról a New York-i ikertornyok "A '98-as új-angliai nyár csodásan meleg és napsütéses volt, a baseballban a hazafutás fehér istenének és a hazafutás barna istenének mitikus harcát hozta, Amerikában pedig az áhítatosság végtelen tivornyáját, az erkölcsi tisztaság dőzsölését, amikor a terrorizmust - amely letaszította a kommunizmust a legfőbb nemzetbiztonsági kockázatok trónjáról - felváltotta az orális szex, amikor egy férfiasan fiatalos, középkorú elnök és egy tolakodó, kelekótya, huszonegy éves alkalmazott kamaszos hetyegése - egy parkoló helyett az Ovális Irodában - feltámasztotta Amerika legrégibb közös passzióját, történetileg talán a legálnokabb és legrombolóbb gyönyört: a képmutatás önkívületét."összeomlása előtt. A könyvből film is készült Anthony Hopkins, Nicole Kidman és Ed Harris főszereplésével."A '98-as új-angliai nyár csodásan meleg és napsütéses volt, a baseballban a hazafutás fehér istenének és a hazafutás barna istenének mitikus harcát hozta, Amerikában pedig az áhítatosság végtelen tivornyáját, az erkölcsi tisztaság dőzsölését, amikor a terrorizmust - amely letaszította a kommunizmust a legfőbb nemzetbiztonsági kockázatok trónjáról - felváltotta az orális szex, amikor egy férfiasan fiatalos, középkorú elnök és egy tolakodó, kelekótya, huszonegy éves alkalmazott kamaszos hetyegése - egy parkoló helyett az Ovális Irodában - feltámasztotta Amerika legrégibb közös passzióját, történetileg talán a legálnokabb és legrombolóbb gyönyört: a képmutatás önkívületét.

"A nyelv is kés. Fel tudja vágni a világot, és feltárja értelmét, belső működését, titkait, igazságait. Át tud hatolni egyik valóságból a másikba. Felhívja a figyelmet az üres dumára, kinyitja az emberek szemét, szépséget teremt. A nyelv az én késem."2022. augusztus 12-én Salman Rushdie éppen a politikai okokból üldözött írókról készült beszédet tartani New York állam egyik kisvárosában, amikor egy vallási fanatikus merényletet kísérelt meg ellene. Rushdie csodával határos módon túlélte a tizenöt késszúrást, ám maradandó sérüléseket szenvedett, többek között elvesztette jobb szeme világát is.Ennek a traumatikus eseménynek és az utána következő testi-lelki felépülésnek a krónikája a Kés című kötet. A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről. Egyúttal képzeletben párbeszédet is folytat a merénylőjével, s rendületlenül hitet tesz amellett, hogy "a művészet emberi mivoltunk lényegét alkotja, és nem kér különleges védelmet, csak jogot a létezésre"

Pelevin új regénye utópia!!!! Vagy majdnem az - ki-ki eldöntheti, mennyire tetszik neki ez az új világ, amelyet virtuális valóságban élő agyak irányítanak. Szeretnénk-e (majdnem) örök életet élni egy üvegben? Szeretnénk-e megtudni, hogy mindaz, amit átélünk, illúzió, és titokzatos felsőbb lények szabnak gátat minden gondolatunknak? S miközben ezen - meg a létezés végső kérdésein tűnődhetünk a regény hőseivel együtt -, a távoli jövőben játszódó fantáziáról egyre inkább azt érezhetjük, hogy ez is, mint minden igazán jó sci-fi, a mi korunk bajaival, a mi félelmeinkkel szembesít bennünket. A TRANSZHUMANIZMUS RT. sok tekintetben Pelevin vámpírregényeinek, valamint a nagy sikerű iPhuck10-nek a folytatása s egyben a szerző új futurisztikus regényciklusának első kötete. „- Tehát mivé is lett az emberi civilizáció a történelem végén? Halhatatlan dunsztos elit a föld alatt, halandó kiszolgáló személyzet a felszínen, szélkerekek, lóvontatás és az oligarchiának dolgozó összes jószág chipezett agya... - foglalta össze vidoran a kócs.” 

"Megint kezdődik a zuhanás, egyre csak gyorsul, még a légmozgást is érzem a bőrömön, aztán ismét a krákogó férfit látom, s ahogy egyre intenzívebben köhög, annyira, hogy lehanyatlik, fejjel előre az ülések közti folyosóra, majd azt veszem észre, hogy az emberek kapkodva fölállnak, hallatszik a visítozás, a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság fojtott hangjai, lassul a busz, megáll, a tömeg nyomulni kezd az első ajtó felé, legalább negyven ember egymást taposva, hogy minél előbb kiszabadulhassanak, és az ablakon át aztán föltűnnek sorban az alakok az út mentén, a háttérben itt-ott az árnyékban fekvő, megkövesedett hódarabok, arrébb a föld olvadástól nedves sávjai, egy-egy villanyoszlop és a felhős ég alján pislákoló sárgásfehér nap..." A Fóbia főszereplője egy - a nemzetközi kutatói világban is tevékeny - fizikusnő, aki a történet folyamán az elméletek világából alászáll a hétköznapok valóságába. Egy világjárvány kibontakozásának első napjaiban rokonlátogatás céljából vidékre utazik, ahol aztán egy olyan összetett, egyszerre félelmetes és megfejtésre váró helyzetben találja magát, amely a családjáról és az önmagáról való tudását alapjaiban rengeti meg. Szöllősi Mátyás új regényének első része a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete. Mindamellett, hogy érzékeny portré egy magas intelligenciájú, de terhelt családból származó fiatal nőről, a sztereotípiákat messziről elkerülő látlelet a vidéki Magyarországról, a generációk kapcsolódásának mélyáramáról, avagy az egymásból következő - sokszor véletlenszerűnek látszó, ám mégiscsak logikus - események láncolatáról.

„Ugye, te is belátod, hogy meg kell ölni?" E baljós mondat a jeruzsálemi Salamon Király Hotel folyosóján hangzik el, épp a zseniális nyomozó, Hercule Poirot szobája előtt, aki jól megérdemelt pihenését töltené a béke városában. De mit is jelenthet ez a mondat? Ki mondta? És vajon komolyan gondolta?

A bíróság szerint Jacko Argyle egy piszkavassal brutálisan agyonverte anyját. Tettéért életfogytiglani börtön vár rá, ám nem raboskodik sokáig: tüdőgyulladás viszi el. Ekkor bukkan fel dr. Arthur Calgary, a fiatal kutató, aki épp most tért vissza antarktiszi expedíciójáról, és azt állítja, hogy Jacko biztosan ártatlan volt. Ugyanis van alibije, ami nem más, mint maga dr. Calgary… Akkor vajon ki ölte meg Mrs. Argyle-t? A gyilkost a családban kell keresni, de melyikük a bűnös? A kérdés felszakítja a régi sebeket, és a lehet, hogy a gyilkos ismét lecsap…

Salman Rushdie legújabb regényében visszatér szülőföldjére, és a középkori dél-indiai birodalmak rég elfeledett, színes világába röpíti olvasóit. Két jelentéktelen királyság csatája után az árván maradt, kilencéves kislány, Pampá Kampana testébe egy istennő költözik, hogy egy maréknyi magból megteremtse Bisznagát, a Diadalvárost, a világ csodáját. Bisznaga a béke és a szabadság szigete, ahol férfiak és nők egyenlők, minden vallást szívesen látnak, és virágoznak a művészetek. Ám Pampá Kampanának hiába adatik különlegesen hosszú élet: a város története lassan elszakad teremtője eszményeitől, és mindinkább saját, emberi útját kezdi járni, trónviszályokkal, fanatizmussal, háborúkkal - egészen az elkerülhetetlen, tragikus bukásig."Amikor az emberek aranykorról kezdenek beszélni, mindig úgy gondolják, hogy új világ kezdődött, amely örökké fog tartani. De az igazság ezekkel az úgynevezett aranykorokkal az, hogy sohasem tartanak nagyon sokáig. Talán néhány évig. A baj mindig lesben áll."

"- Várj egy percet - mondja. - Miért számít az, hogy hányszor dugtam mással? Vagy hogy kivel? Szóval... ha valaki mással lefekszem, az mióta jelenti azt, hogy... szóval hogy nem vagyok hűséges hozzád?" A vonzás szabályai 1985-ben, egy New Hampshire-i bölcsészkaron játszódik, ahol maga az oktatás leginkább csak zavaró, de végső soron elhanyagolható velejárója a zabolátlan kollégiumi mindennapoknak: a Kokszos Keddek, Szittyós Szerdák és Dögös-Dugós bulik véget nem érő sorozatának. Ebben a miliőben bonyolódnak rövidebb-hosszabb viszonyokba egymással (és még sokakkal) a történet főszereplői: az Európát járó barátja után sóvárgó Lauren, valamint a nyíltan biszexuális Sean és Paul. És miközben hármójuk kapcsolata a vonzalmak kiszámíthatatlan dinamikája szerint hol felbomlik, hol újjáéled, nagy ritkán feltámad bennük valami homályos vágy, amit megfogalmazni és megélni ugyan többnyire képtelenek, de ami mégis túlmutat az élvezetek kényszeres, egyre fásultabb hajszolásán... A vonzás szabályai 1987-ben, alig két évvel azután látott napvilágot, hogy szerzője egy csapásra nemzedékének kultikus írójává avanzsált Nullánál is kevesebb című művével. Páratlan debütálásához hasonlóan Bret Easton Ellis második regénye is megrázó prózai látlelet egy generáció identitásválságáról és nihilbe hajló idilljéről. Ez a szikár, szenvtelen, sötét humorral színezett stílus már előrevetíti a szerző könyörtelen magnum opusát, az Amerikai psychót, amelynek főszereplője, Patrick Bateman egy rövid epizód erejéig itt is színre lép. A regényből 2002-ben sikeres filmfeldolgozás készült Roger Avary, a Ponyvaregény Oscar-díjas társ-forgatókönyvírójának rendezésében.

Hercule Poirot ránézésre igazán nem emlékeztet egy antik görög hősre. Azonban – érvel a legendás nyomozó – ő is, mint Hercules, azt a feladatot vállalta magára, hogy megszabadítja a társadalmat annak legrémisztőbb szörnyetegeitől. Nyugdíjazásának békés napjaira készülődvén Poirot úgy dönt, hogy már csak tizenkét esetet vállal: ezek lesznek az ő személyes „herkulesi munkái”, olyan különleges ügyek, amelyek méltók a kis belga zsenialitásához, és amelyek mind a következtetés művészetének hőstetteiként vonulnak majd be a bűnügyi krónikákba.

Révész Sándor mesél. A kölyökkorától kezdve mai, lecsendesedett életéig elmesél mindent, amit fontosnak gondol, és ez a hosszú, sikerekben gazdag történet teli van lélekkel, érzelmekkel - amilyen a zenéje, az éneke és minden előadóművészi megszólalása.Mesél a nagyszüleiről és szüleiről, korán elvesztett édesanyjának tragédiájáról... A hatvanas évek légköréről, a beatkorszakról, amely beszippantotta, Radics Béláról, aki a bálványa volt... és az első zenekarairól.Mesél a Generálról és a Piramisról - arról is, ami fájdalmas volt benne: hogy milyen volt a szakítás a zenésztársakkal, Som Lajossal.Mesél a hermetikus filozófiáról és Szepes Máriáról, akitől oly sokat tanult. Mesél dalokról, nagy koncertekről, nőkről, akiket szeretett, barátokról, akiket testvéreinek érzett, a tanyájáról, ahol nagyokat sétált a természetben, és az állatokról, melyeket gondozott.Az immár hetvenéves "Kölyök" történetei ezek. Jó hallgatni őt."Az élet által nekem felkínált új ütem nagy ajándék. Reggelenként, mikor megborotválkozom, belemosolygok a tükörbe, pedig a tükörkép alapján semmi okom nem lenne erre, hiszen őszül a hajam, változott a küllemem, de összhangban vagyok önmagammal, minden napom jól indul. Szepes Mária nénitől azt tanultam: "Örülj, minden okod megvan az örömre."Lejegyezte: Derksen Gyöngyi és Bálint Csaba

A Harmadik Birodalom Führere minden idők leggyűlöltebb történelmi személyisége. A nevéhez kapcsolódó szörnyűségek napjainkban is tovább kísértenek - érthető, hogy baljós alakját szűnni nem akaró érdeklődés övezi.John Lukacs könyve nem életrajz, hanem nagyszabású kísérlet a Hitler-biográfiák összegzésére és elemzésére. Megtudhatjuk belőle, hogy az idők során a történészek miképp értelmezték a példátlan botrányt, amely teljességgel soha nem lesz megmagyarázható: Hitler és a nácizmus felemelkedését."Birodalma, amelyet ezer esztendőre szánt, csak tizenkettőt ért meg; mégis óriási hatást gyakorolt erre a századra, és kitörölhetetlenebb nyomot hagyott benne, mint bármely más diktátor, Lenin, Sztálin vagy Mao. Ezért van az, hogy világtörténelmi helyét - ami ennek a könyvnek nem fő témája - sokáig latolgatni fogják az emberek. Még nem végeztünk Hitlerrel..."

A Furcsaság a fejemben szerelmi történet, ugyanakkor modern eposz is. Orhan Pamuk hat évig dolgozott a regényen, amelyben a bozaárus Mevlutnak és három éven keresztül szerelmes levelekkel ostromolt kedvesének isztambuli életét meséli el.Mevlut 1969 és 2012 között több mint negyven éven át árult joghurtot, bozát és piláfot Isztambul utcáin, volt parkolóőr és sok minden más. Figyelte, hogyan telnek meg az utcák a különféle emberekkel, hogyan rombolják le és építik újjá a város nagy részét. Látja az Anatóliából érkezőket és a meggazdagodókat; ugyanakkor tanúja az ország átalakulásának, a politikai csatározásoknak és puccsoknak. Az különbözteti meg másoktól, hogy érdekli, milyen furcsaság van a fejében. Soha nem tesz le arról, hogy téli estéken bozát árusítson, és a kedvesének kilétén gondolkozzon.Az ember szándéka vagy a sors a fontosabb a szerelemben? Tőlünk függ, hogy boldogok avagy boldogtalanok leszünk, vagy tőlünk függetlenek a velünk megtörténő események? Miközben a Furcsaság a fejemben ezekre a kérdésekre keresi a választ, a családi élet és a városi lét közötti összeütközésekről, a nők otthoni kiszolgáltatottságáról és haragvásairól is képet ad.

"Az Egyperces levelek egy különös szemszögű és formátumú önéletrajz. Levelekből, személyes írásokból rajzolódnak ki Örkény István fontosabb életszakaszai fiatalkorától élete utolsó állomásáig: nagypolgári neveltetés, az első írói próbálkozások, majd egy nagy fordulattal a világháború örvénye, hadifogság, azt is túlélve a hazatérés, az első elsöprő szerelem, végül beérkezés az írói pálya érett időszakába. A személyes életút mögött pedig felsejlik az a feje tetejére állt világ, amelynek ábrázolására Örkény a groteszk nyelvét tartotta a legérvényesebb kifejezőeszköznek. Levelei most megmutatják, hogy élete válságos pillanatait is ugyanezzel a látásmóddal vészeli át: az apró hétköznapi dolgok felértékelődnek, a legkomorabb helyzetekről, a nagy horderejű történésekről azonban mintegy mellékesen, megdöbbentő humorba csomagolva ad hírt. ""Mostanában a hason csúszásra és emberölésre fektetem a hangsúlyt"", számol be barátjának a frontról, a Krasznogorszkból pedig arra kéri családját, ne ""a bürokrácia hibáját"" lássák az elhúzódó hadifogságban, ""hanem az élet változatosságát és nagyszerűségét"". De később szívinfarktusára sem fecsérel sok szót: ""Pendliztem az e és a túlvilág között. Ott sincs különösebb újság."" ""Más újság nincs. Volt még az államosítás meg a Tito, de az semmi a Cini szénnovellájához mérten. Mind a hatása alatt állunk. Déry is ír most egy novellát, de abban nem szént fúrnak ki, hanem egy cső tengerit. Én egy doboz robbanó ringliről tervezek regényt. Új világ van itt, öregem."" Szerkesztette és a jegyzeteket írta Radnóti Zsuzsa."