Helikon Kiadó strana 18 z 115

Ishiguro 1989-ben megjelent, immár klasszikussá vált regénye a feljebbvalóihoz, a hatalomhoz és a mindenkori elvárásokhoz vakon igazodó ember szívszorító története. Stevens, a főkomornyik egyszer csak lehetőséget kap, hogy beutazza Angliát - s egyúttal életének emlékeit. Nemcsak varázslatos, hanem zavarba ejtő is ez az utazás: Stevensszel együtt tűnődhetünk az igazi "méltóság" mibenlétén, az élet elveszett-elvesztegetett lehetőségein, s egyúttal az 1930-as évek Angliájába is bepillantunk, legalábbis annak az angol arisztokráciának a világába, amely oly sokáig mint úriemberekkel próbált tárgyalni és barátkozni a náci Németország vezetőivel. „Ez csak egy érzelmes szerelmi történet” - mondja a regény egyik szereplője, éppen azt sugallva, hogy a regény sokkal több annál: a történelmi vakságról, gyávaságról és az erkölcsösségnek álcázott meghunyászkodásról szóló örökérvényű történet. Kazuo Ishiguro ezzel a könyvével robbant be a világirodalomba, elnyerte vele a Booker-díjat, s film is készült belőle Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével. „Nézze meg Németországot és Olaszországot, Stevens! Nézze meg, mire képes a határozott, erőskezű vezetés. Ott aztán nem volt szó ilyen ostobaságokról, hogy általános választójog.” 

Mi volt Agatha Christie kedvenc koktélja? Mit reggelizik Miss Marple? És mi baja van Poirot-nak az ötórai teával? Szederkényi Olga rendhagyó szakácskönyvében egyszerre van jelen francia és angol kulinária művészete, no meg a méregkeverés tudománya: éppoly szerves része a jégből faragott hattyúban feltálalt Peche Melba, mint a romantikus körülmények közt odaégetett sült hering, és persze az arzénes curry. Írni, főzni és gyilkolni: e könyv lapjain e háromszöget járjuk be Agatha Christie életén és regényein, valamint a francia "szakácskirály" Auguste Escoffier receptjein keresztül."A Halál a Níluson lapjain kiderül, hogy gyomorbajos ember nem tud gyilkolni. A Gyöngyöző ciánból megtudjuk, hogy a brit lányokban azért nincs már elég életerő, mert kevés spenótot esznek. A Holttest a könyvtárszobában felütésében Miss Marple egyik ismerőse először megállapítja, hogy a konyhából sült szalonna illata száll, és csak utána közli, hogy egy hulla fekszik a könyvtárszobában."

1951 áprilisában Jack Kerouac három hét alatt, a spontán alkotás lázában írta meg az Úton eredeti változatát egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre: annak a történetét, ahogy Neal Cassadyvel többször is beutazták Amerikát - ahogy száguldoztak a "jajongó kontinensen" át, s közben mindent meg akartak tapasztalni, ami csak kifacsarható az életből. A beatnemzedék első nagy műve volt ez - előbb született, mint Ginsberg Üvöltése vagy Burroughs regénye, a Meztelen ebéd -, de csak 1957-ben jelenhetett meg, miután Kerouac átírta: kihagyta az akkoriban még botrányosan merésznek számító részeket, és minden szereplőnek más nevet adott. Az ős-Úton csak jóval Kerouac halála után, 2007-ben jelent meg először, s azóta a mű két változatban létezik - mindkettő autentikus, de az Eredeti tekercs a maga nyersebb módján még inkább kifejezi a beatnemzedék életérzését és törekvését: hogy spontán, gátlástalan, lázadó, lüktető, száguldó, őrült, az élet titkának mélyére hatoló, új irodalmat akartak létrehozni. 

Éric-Emmanuel Schmitt mindig álmodozott róla, hogy elutazzon a Szentföldre, de hosszú évtizedeken át nem jutott el "oda, ahol minden elkezdődött". Egy nap azonban kapott egy ellenállhatatlan ajánlatot a Vatikántól, hogy látogasson el az izraeli-palesztinai bibliai tájakra, és abból, amit ott tapasztal, írjon könyvet. Ebből az utazásából született a Jeruzsálem kihívása.Zarándoklata kihívások elé állította, önvizsgálatra szólította fel. Bejárta Betlehemet, Názáretet, Cézáreát. Ellátogatott a judaizmus, a kereszténység és az iszlám szent városába, Jeruzsálembe. Végletekig őszinte, személyes útinaplója kérdéseket, elmélkedéseket, érzéseket, rácsodálkozásokat, spirituális tapasztalatokat rögzít - egészen egy olyan jeruzsálemi találkozásig, amit Schmitt is felfoghatatlannak nevez. Végezetül a szerző találkozhatott a Szentatyával a Vatikánban, és erről a revelatív beszélgetésről is rögzítette tapasztalatait.A Jeruzsálem kihívása mindezeknek köszönhetően egyedülálló és felejthetetlen lelki élményben részesíti olvasóit.Ha megértesz valamit abból, hogy mi történik ma Jeruzsálemben, akkor biztos lehetsz benne, hogy rosszul magyarázták el.

A Hit, remény és vérontás nem hagyományos interjúkötet. Mert Nick Cave nem szeret interjút adni. Ennek ellenére beleegyezett, hogy jó barátjával, Seán O'Hagannel hosszú, "csapongó" beszélgetéseket folytasson. S bár végül is benne van a könyvben egy bámulatos karrier története is, de még inkább Nick Cave művészetének minden ihlető eleme az őrült kezdetektől a spiritulitásba forduló újabb alkotásokig. A művész gyakran küszködve keresi a megfelelő szavakat, hogy hitének, kételyeinek, szabadságának, veszteségeinek, gyászának, szerelmének legmélyebb forrásait megfogalmazza. S mint ahogy a dalaiban, ezekben a hosszú beszélgetésekben is megtalálja a szavakat (s gyakran képeket), amelyek ha tökéletesen nem fejezhetik is ki a fia elvesztése után a művészetében egészen új, egyszerre tragikus és felemelő alkotásokat létrehozó ember minden vívódását, de így is - vagy éppen ezért - a remény és az inspiráció forrását jelenthetik az olvasók számára is. „Lehet, hogy levedlünk néhány bőrt, de alapvetően ugyanaz a rohadt kígyó vagyunk. De most már biztosan egészen más a szemléleted? Nos, a fiatal Nick Cave megvethette a világot, mert nem tudta, mi következik majd. Most már látom, hogy a világ ilyenfajta lenézése vagy megvetése valamiféle luxus volt, vagy kényelemből, sőt hiúságból fakadt. Neki még nem volt róla fogalma, hogy az élet értékes és törékeny. Nem tudta, milyen nehéz - de milyen fontos is - szeretni a világot, és kegyelemmel viseltetni iránta. És mint mondtam, nem tudta, mi jön szembe majd az úton.”

“Idegen vagy. Tegyél csodát.”"Mikor a San Gennaro vérét olvasom, mindig megtörténik a csoda. Itt minden megvan, itt Márai mindent tud, amit csak író tudhat. Egyik kezével tájat fest, a másikkal lelket ábrázol. Aki sosem volt Nápolyban, az is érzi a tenger sós illatát, a reggel fogott hal délutáni szagát, a szegénység bűzét. Néha kriminek álcázza a metafizikát, néha bédekkernek a végzetet. Tud feszültséget teremteni és tud lágyan ringatni érzelmekkel. Tud átlépni a transzcendensbe és tud visszalépni a hótreálba. Érti a szerelmet, a szentséget, a halált. Egyszerre stiliszta, moralista és költő - vagyis igazi prózaíró. Tablóban látja az egész európai sztorit, rá is pingálja a málló vászonra. Néha olyan imádnivalóan veszik el a részletekben, mint egy részeg panteista tájképfestő. Kegyetlen és könnyed. Romantikus és tragikus. Humora elegáns és fekete, akár egy világon végighurcolt, de azért megkímélt cilinder. Sosem szájbarágós, és sosem ködösít fölöslegesen. Parádés szerkezet, vibráló hang.Ez a regény: világirodalom." - Cserna-Szabó András“Már maguk sem tudják, miben, de reménykednek. Már tudják, hogy nincs hazájuk - egy hazát csak feltétlenül és véglegesen lehet elveszteni, s történelmi fordulatok legtöbbször csak ötletszerű, elsietett hazatérésekre adnak módot, de hazát újra nem adnak -, és mégis várják a postát. Tudják, hogy a haza nemcsak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül.”Az utószót írta: Cserna-Szabó András

„Oroszország maga volt Mordor, ellenszenves figurákat ontott a világra, de a szabadon konvertálható szuperhősök terén nem aratott fényes sikereket. Tulajdonképpen csak egyetlen ilyen hőse volt, a kurta "Induljunk!" (Pojehali!) szállóige mindig fülig érő szájú szerzője, aki isten tudja, honnan, hogyan került elő és hová tűnt, de érdekes módon éppen ő az, aki népszerűbb lett, mint a Beatles, Marilyn Monroe és Che Guevara. Nincs az a rating, kérdőíves felmérés, ügyfelektől kapott visszajelzés és eladott példányszám, amely megfelelően érzékeltetni tudná az emberi hódolat óceánjának mélységét, amelybe Jurij Alekszejevics Gagarin belemerült a világűrből való visszatérése után.” Gagarinról rengeteg könyv jelent meg Oroszországban és a világban is, de - furcsa módon - sokáig senki nem írta meg az átfogó életrajzát, érintve a kényes kérdéseket is. Lev Danyilkin könyve Gagarin életének és utóéletének legteljesebb krónikája; minden lehetséges forrást felkutatva, a még életben lévő kollégákat, barátokat, szemtanúkat alaposan kikérdezve a szerző kísérletet tesz arra, hogy válaszoljon néhány alapvető kérdésre. Arra például, hogy az első űrhajós valóban rendelkezett-e különleges képességekkel (ahogy azt a Gagarin-mánia idején, az 1960-as években annyian gondolták a világon), vagy épp csak véletlen ültették be éppen őt a Vosztok-1 űrhajóba, amely megkerülte a Földet. Hogy valójában mi is történt 1961. április 12-én - mert az biztos, hogy nem minden a terv szerint alakult... Hogy önálló akarattal bíró ember volt, vagy a szovjet rendszer aggályok nélküli kiszolgálója. S persze ott van a legnagyobb rejtély is: máig sem tudni pontosan, hogy 1968 márciusában mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget, amelyben fiatalon, ereje teljében, a Hold-, sőt Mars-utazásról álmodozó Gagarin, "a világegyetem első polgára", a "vörös Ikarosz" az életét vesztette.

"Röviddel a háború után járunk, a szepességi helyőrséget egy forradalmi nemzeti bizottság irányítja a Vörös Hadsereg őrnagyának felügyelete alatt. Neki engedelmeskedik mindenki - az ott élő utolsó k. u. k. bárónőt, Czóbel Margitot kivéve. Az egykori ifjúkommunista Šlauko azt a feladatot kapja, hogy a nagyőri kastély ""bérlőjeként"" tartsa őt szemmel és jelentsen róla. A bárónő átlát a szitán, Šlaukót mégis a bizalmába fogadja, beengedi a könyvtárába, a műtermébe, megosztja vele emlékeit, feljegyzéseit. Šlauko pedig a vele való beszélgetések nyomán szűkebb pátriájának, az országok és birodalmak közé beékelődött, kényüknek-kedvüknek kiszolgáltatott, valamikor jobb napokat látott, jobb sorsra érdemes Szepességnek és lakóinak a krónikásává válik. Utószót írta: Ruff Orsolya ""Egyhamar nem lehet elfelejteni. Nem is szabad."""

Finnország, 1809. Két testvér, Henrik és Erik ellentétes oldalon harcol az orosz-svéd háborúban. Miután az ország végleg a cár uralma alá kerül, az idősebbik fiú is hazatér az évekkel azelőtt haraggal otthagyott családi birtokra. A sorra megszólaló szereplők szavai nyomán lappangó szenvedélyek, rég elfeledettnek hitt sérelmek és sötét titkok törnek a felszínre, és a család története Shakespeare-tragédiákat idéző fordulatokkal sodródik a baljós végkifejlet felé. Sahlberg feszes, atmoszferikus kisregénye a kortárs finn próza igazi remeke."Bosszú és árulás, mint a királydrámákban."Utószót írta: Szécsi Noémi

Martin Leroynak 32 évesen összeomlik az élete: barátnője elhagyja, munkahelyéről elbocsátják, és elveszít mindent, amit addig elért. Kivéve az energiáját. Így aztán egyik reggel úgy dönt, ideje jobb belátásra bírni egykori főnökét, és egy kalapáccsal a táskájában elindul a férfi lakására. A nap azonban még tartogat meglepetéseket. Például egy elfuserált rablót, egy morzsát csipegető galambot, egy irodájába zárkózó könyvkereskedőt, és mindenekelőtt magát az elbeszélőt, Martin gyerekkori barátját, akivel a főhős először egy bárban fut össze. Amikor aznap este újra találkoznak, mindketten arra a következtetésre jutnak, hogy az életük nem valamirózsás, és hogy tenni kellene valamit... De mit?Az utószót írta: Fehér Boldizsár.

"Apokaliptikus regényei után Dmitry Glukhovsky legújabb, publicisztikai írásait összegyűjtő kötetével ezúttal egy fájdalmasan valóságos katasztrófával vet számot. Hogyan juthatott el a hazája odáig, hogy háborút indítson Ukrajna ellen, és miért tűri ezt tétlenül (vagy épp támogatja lelkesen) honfitársainak döntő többsége? Erre az égető kérdésre keresik a választ a Mi egy-egy tünetértékű közéleti eseményt kommentáló, a Putyin-rezsim elmúlt bő tíz évének baljós látleletévé összeálló írásai. Dmitry Glukhovsky sorra veszi mindazokat a pusztító folyamatokat, amelyekről sokan máig nem hajlandók tudomást venni: hogy miképp vált állami ideológiává a patriótaköntösbe bújtatott militarizmus; hogy miképp generált jó előre kollektív háborús pszichózist a mindent átható propaganda; hogy miképp építették le a Kreml aktuális urai szisztematikusan a civil társadalmat, a politikai ellenzéket és a sajtószabadságot... A Mi provokatív és gondolatébresztő olvasmány - kritikájának hitelességét sajátos (és sajnálatos) módon az is bizonyítja, hogy szerzőjét az orosz hatóságok előbb ""külföldi ügynöknek"" bélyegezték, majd 2023 augusztusában távollétében nyolc év börtönre ítélték. ""Olyan emberekre uszítanak rá, akik most a családjukat és az otthonukat védik, és azt követelik tőled, hogy öld meg őket. Öld meg őket, hogy az államod maga alá kaparja a földjüket, és ott is bevezesse a maga kannibalisztikus rendjét."""

David Nott brit sebész több mint huszonöt éve rendszeresen fizetés nélküli szabadságot vesz ki, hogy önkéntes orvosi munkát végezzen a világ legveszélyesebb háborús zónáiban és katasztrófa sújtotta területein. Az ostrom alatt álló Szarajevótól kezdve különböző afrikai országokon át a szíriai Aleppóig számtalan helyen dolgozott már s végzett műtéteket a lehető legzordabb körülmények között, minimális felszereltségű kórházakban.Együttérzés és szenvedély vezérli, annak a felfokozott érzése, hogy emberi életeket menthet meg, s így ma már széles körben őt tartják a világ legtapasztaltabb sebészének.2015-ben feleségével, Ellyvel alapítványt hozott létre, amelynek célja, hogy továbbadja az általa megszerzett tudást: minél több orvost megtanítson annak a művészetére, hogyan lehet életeket menteni olyan helyen, ahol bombák hullanak. Az ukrajnai háború kezdete óta az alapítványa segítségével már több mint 250 ukrán sebészt képeztek tovább."Messziről néztem, amint az emberek sorba álltak, hogy egyetlen pallosütéssel levágják a karjukat vagy a lábukat. A szerencsétlen amputáltak közül sokan azonnal mentek a kórház járóbeteg-rendelésére, kezükben műanyag zsákkal, benne a levágott kezük vagy lábuk, és könyörögtek, hogy varrjam vissza nekik."

A kötetben találunk két kisregényt, három Hercule Poirot-novellát és ráadásnak egyet Miss Marple főszereplésével. Lesz itt igazi angol karácsony, ellopott rubinnal és eltűnő holttesttel, természetfölöttinek látszó gyilkosság nagyon is földhöz ragadt megoldással és egy furcsa ház, furcsa lakókkal és furcsa gyilkossággal - de Christie népszerű hőseinek eszén nem jár túl egy gyilkos sem.

Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében, amely korábban Tíz kicsi néger címen jelent meg magyarul, nyolc ember kap meghívást egy kis szigetre - ahol aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt. Rejtélyes meghívójuk furcsa módon nem bukkan fel, de a vendégeket ez eleinte nem zavarja: a szakácsnő remekül főz, és a portói bor kiváló. A vacsora után azonban megszólal egy hang, amely mindannyiukat megvádolja. Éspedig azzal, hogy gyilkosságban vétkesek. Egyikük nem sokkal később meghal... és az ebédlőasztalon a tíz kicsi katonafigurából egy eltűnik. Vajon igazak a vádak? Mindannyian bűnösök? És ki lehet az, aki úgy döntött, a szigetre csalja őket, és egyenként, művészi tökéllyel végrehajtja rajtuk a lehető legszigorúbb ítéletet?

"- Na, nem várhatja el mindenkitől, hogy olyan ragyogó ötletei támadjanak, mint magának. Magából zseniális gonosztevő válhatott volna. Egyéb észrevétel, M. Poirot?" Vadonatúj válogatás Agatha Christie tavasszal játszódó novelláiból! A napok egyre hosszabbak és melegebbek, az éjszakák rövidülnek... elő a nyugággyal, üljünk ki a kertbe a műfaj koronázatlan királynőjének történeteivel. Kibújtak a virágok, sétára csábítanak a vidéki ösvényeken, de egyszer csak eltölt minket valami baljós érzés. Gyilkosság szaga száll a levegőben? Óvakodjunk hát, ha világvégi házikóval, lopott kincsekkel vagy bosszút forraló emberekkel kerülünk szembe! De ha ott van velünk Miss Marple, Hercule Poirot, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite, Tommy és Tuppence vagy épp Parker Pyne, akkor biztonságban leszünk. Fordította Borbás Mária, Etédi Péter, Gy. Horváth László, Katona Tamás, Kállai Tibor, Prekop Gabriella, Sipos Katalin

„Ezúton tudatjuk, hogy október 29-én, pénteken du. fél hétkor a Little Paddocksban gyilkosságot fognak elkövetni. Minden külön értesítés helyett.” A felettébb különös és morbid hirdetés Chipping Cleghorn városka helyi újságjában, az aznapi Gazette-ben jelenik meg. A címként feltüntetett hely lakója, Letitia Blacklock – több más olvasóval együtt – értetlenül áll a közlemény előtt. Pénteken fél hét előtt pár perccel Miss Blacklock több ismerőse is „váratlanul” betoppan az idősödő hölgyhöz – hajtja őket a kíváncsiság, nehogy kimaradjanak egy formabontó partiról vagy egy izgalmas gyilkosos játékról. Ahogy az óra elüti a fél hetet, a kedélyes összejövetel véresen komolyra fordul: három lövés dördül, majd egy ismeretlen alak terül el a földön – holtan. Még szerencse, hogy Miss Marple is éppen a környéken tartózkodik…