Helikon Kiadó strana 16 z 115

"Ezúton tudatjuk, hogy október 29-én, pénteken du. fél hétkor a Little Paddocksban gyilkosságot fognak elkövetni. Minden külön értesítés helyett." A felettébb különös és morbid hirdetés Chipping Cleghorn városka helyi újságjában, az aznapi Gazette-ben jelenik meg. A címként feltüntetett hely lakója, Letitia Blacklock - több más olvasóval együtt - értetlenül áll a közlemény előtt. Pénteken fél hét előtt pár perccel Miss Blacklock több ismerőse is "váratlanul" betoppan az idősödő hölgyhöz - hajtja őket a kíváncsiság, nehogy kimaradjanak egy formabontó partyról vagy egy izgalmas gyilkosos játékról. Ahogy az óra elüti a fél hetet, a kedélyes összejövetel véresen komolyra fordul: három lövés dördül, majd egy ismeretlen alak terül el a földön - holtan. Még szerencse, hogy Miss Marple is éppen a környéken tartózkodik...

"Nem, nem, fiatalember, ebben téved. Gyilkolni könnyű" - ezzel zárja Miss Pinkerton a falujában történt titokzatos halálesetekről szóló beszámolóját, amit utastársának, a gyarmatokról hazatért egykori rendőrnek, Luke Fitzwilliamnek mesél. Az idős hölgy épp a Scottland Yardra igyekszik, hogy bejelentést tegyen, és ezzel megakadályozza a következő kiszemelt áldozat, Humbleby doktor halálát. Fitzwilliam nem veszi komolyan a történetet mindaddig, amíg a másnapi újságban meg nem látja, hogy Miss Pinkertont elgázolta egy autó. Luke-ból a kétely szikrája is eltűnik, amikor egy héttel később a Timesban John Edward Humbleby gyászjelentését olvassa. Ekkor hirtelen eszébe jut az idős hölgy eddig képzelgésnek vélt intelme - "a gyilkost elárulhatja a tekintete" -, és elhatározza, hogy a végére jár a Wychwood-under-Ashe-ben történt szokatlan haláleseteknek.

Éric-Emmanuel Schmitt mindig álmodozott róla, hogy elutazzon a Szentföldre, de hosszú évtizedeken át nem jutott el "oda, ahol minden elkezdődött". Egy nap azonban kapott egy ellenállhatatlan ajánlatot a Vatikántól, hogy látogasson el az izraeli-palesztinai bibliai tájakra, és abból, amit ott tapasztal, írjon könyvet. Ebből az utazásából született a Jeruzsálem kihívása. Zarándoklata kihívások elé állította, önvizsgálatra szólította fel. Bejárta Betlehemet, Názáretet, Cézáreát. Ellátogatott a judaizmus, a kereszténység és az iszlám szent városába, Jeruzsálembe. Végletekig őszinte, személyes útinaplója kérdéseket, elmélkedéseket, érzéseket, rácsodálkozásokat, spirituális tapasztalatokat rögzít - egészen egy olyan jeruzsálemi találkozásig, amit Schmitt is felfoghatatlannak nevez. Végezetül a szerző találkozhatott a Szentatyával a Vatikánban, és erről a revelatív beszélgetésről is rögzítette tapasztalatait. A Jeruzsálem kihívása mindezeknek köszönhetően egyedülálló és felejthetetlen lelki élményben részesíti olvasóit. "Ha megértesz valamit abból, hogy mi történik ma Jeruzsálemben, akkor biztos lehetsz benne, hogy rosszul magyarázták el."

"Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.” Deanna Raybourn Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt. Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából. „Teljesen véletlenül Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának, Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal rávágja: „A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk.”

"Márai Sándor zendülői olyan gyermekek, akiket az idő keze már taszítana kifelé ártatlannak éppen nem nevezhető játékaik közül, de akik önként, konok daccal nem akarják elhagyni a gyermekszobát. Bizonyára nem véletlen, hogy Márai e témában a mienkénél nagyobb európai irodalmak képviselőivel találkozik: Cocteau Les enfants terribles-jére és Glaeser Jahrang 1902-jére gondolok. A jelenség európai s oly kevés írónk van, aki a magyar miliőbe európai problémákat tudna, vagy merne beállítani!" (Sárközi György, Nyugat, 1930/14.) Egy héttel később együtt volt a banda. A laza anyagból egy pillanat alatt lesz kristály, nem lehet tudni, miféle folyamat előzi meg. Nem lehet tudni, mi az, ami bizonyos embereket, kik kevéssel elébb még mit sem sejtettek egymásról, összehajt, egyik pillanatról a másikra összekovácsol, bűntudatnál nyugtalanítóbban, jobban, mint szülőket gyermekekkel, mint a szerelmeseket, mint a gyilkosokat. A terem négy sarkából igyekeztek egymás felé, mohón, mintha évek óta vártak volna erre, s rengeteg mondanivalójuk lenne. Együtt voltak, akik egy hét előtt még alig beszéltek egymással."

„A nyelv is kés. Fel tudja vágni a világot, és feltárja értelmét, belső működését, titkait, igazságait. Át tud hatolni egyik valóságból a másikba. Felhívja a figyelmet az üres dumára, kinyitja az emberek szemét, szépséget teremt. A nyelv az én késem.”. 2022. augusztus 12-én Salman Rushdie éppen a politikai okokból üldözött írókról készült beszédet tartani New York állam egyik kisvárosában, amikor egy vallási fanatikus merényletet kísérelt meg ellene. Rushdie csodával határos módon túlélte a tizenöt késszúrást, ám maradandó sérüléseket szenvedett, többek között elvesztette jobb szeme világát is. Ennek a traumatikus eseménynek és az utána következő testi-lelki felépülésnek a krónikája a Kés című kötet. A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről. Egyúttal képzeletben párbeszédet is folytat a merénylőjével, s rendületlenül hitet tesz amellett, hogy „a művészet emberi mivoltunk lényegét alkotja, és nem kér különleges védelmet, csak jogot a létezésre”.

Joszip Rotszkij, a regény hőse az Éj Rádióból szól hozzánk. Valamikor népszerű rockzenész volt, a billentyűs hangszerek virtuóza, de játszani már nem tud (azért sem, mert eltörték az ujjait), csak a legkedvesebb zenéit osztja meg velünk. És valamikor régen komoly szerepet játszott népének forradalmában (a barikádokon zongorázott), sőt aztán „Európa utolsó előtti diktátorának” halálához is volt némi köze. Ezért – de nem csak ezért – folyamatosan menekülnie és bujkálnia kell. Andruhovics fantáziadús történetében találkozunk még a regénybeli új világot a markukban tartó Mob embereivel, jó pár különleges és szenzációsan szexelő lánnyal, egy gazdag zsenivel, akinek kioperálják az agyát, titkos ügynökökkel és – nem utolsósorban – egy bölcs hollóval. Andruhovics még az orosz–ukrán háború előtt fejezte be a művét, amely (bár a regényben egy fiktív országról van szó) részben keserű szatíra hazájáról. Ahogy a Los Angeles Review of Booksnak 2022 júliusában adott interjújában mondta: „A forradalmunk még nem ért véget… Folyamatosan tartott 2022. február 24-ig, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. A purgatóriumból a pokolba akartak minket visszarángatni, hogy mi is, akárcsak ők, egy autoriter, posztszovjet infernóban éljünk.” „Egyeseket elég volt kissé megszorongatni, másokat el kellett rabolni és kínzással térdre kényszeríteni, megint másokat jó alaposan belemártani a kompromittáló mocsokba, ismét másokat fizikailag likvidálni. De a hatalom okosan megtartóztatta magát ez utóbbi változat tömeges alkalmazásától. Akkor még. Így csak néhányan érdemelték ki a halálos eltávolítás kiváltságát.”

Philip Roth Amerika-trilógiájának harmadik kötete egyszerre szól a cancel culture-ről, a faji kérdésről, a PTSD-ről és a tehénfejésről. Felszínén ott lebeg a Lewinsky-botrány (fontos történetszervező motívuma az orális szex), de Rothot szokás szerint nem a pillanat, vagyis a Clinton-affér, hanem a rá adott társadalmi reakció, és a képmutató ítélkezés háttere érdekli – és állandó hőse, Nathan Zuckerman tálalja. De vajon mi történik, ha az amerikai álom megvalósítása érdekében valaki ezt a képmutatást kénytelen életstratégiává emelni? Coleman Silk kisvárosi fekete bokszolótanoncból lesz zsidó klasszika-filológus és a sehol sem jegyzett Athena Főiskola megújítója, hogy aztán egy abszurd rasszizmus-vád és az azt követő boszorkányüldözés miatt pillanatok alatt mindent elveszítsen. Roth tág szemhatárú könyve egyszerre egyetemregény, Clintont idéző egyenlőtlen románc, huszadik századi amerikai történelmi traumakatalógus, és talán az utolsó, pengeéles pillanatkép az országról a New York-i ikertornyok „A ’98-as új-angliai nyár csodásan meleg és napsütéses volt, a baseballban a hazafutás fehér istenének és a hazafutás barna istenének mitikus harcát hozta, Amerikában pedig az áhítatosság végtelen tivornyáját, az erkölcsi tisztaság dőzsölését, amikor a terrorizmust – amely letaszította a kommunizmust a legfőbb nemzetbiztonsági kockázatok trónjáról – felváltotta az orális szex, amikor egy férfiasan fiatalos, középkorú elnök és egy tolakodó, kelekótya, huszonegy éves alkalmazott kamaszos hetyegése – egy parkoló helyett az Ovális Irodában – feltámasztotta Amerika legrégibb közös passzióját, történetileg talán a legálnokabb és legrombolóbb gyönyört: a képmutatás önkívületét.”összeomlása előtt.

A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely "a Lindbergh bébi elrablása" néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...

Howard Phillips Lovecraft (1890-1937) a nagy elődök (elsősorban Edgar Allen Poe és Ambrose Bierce) nyomdokain haladva összetéveszthetetlen stílust, hovatovább mítoszt teremtett - a "kozmikus rettenet" irodalmát, melyben az emberi élet iránt totálisan közömbös természetfeletti erők felbukkanása egész modern civilizációnk-történelmünk létjogosultságát kérdőjelezi meg. Lovecraft életműve az egyedülálló rémtörténetek kimeríthetetlen bőségszaruja: számottevő hatással volt napjaink legnépszerűbb fantasy-horror szerzőire (Clive Barkertől Neil Gaimanen át egészen Stephen Kingig), világszerte kultikus rajongással övezett műveit évről évre filmek, képregények, valamint video- és társasjátékok légiója dolgozza fel. Válogatásunk Lovecraft tizenegy rövidebb-hosszabb elbeszélését idézi meg; az angolszász horrorirodalom mára megkerülhetetlen klasszikusainak számító történeteket, valamint a szerző néhány kevésbé ismert, ám nem kevésbé vérfagyasztó és elgondolkodtató írását.

Kedves fiatal Barátom! Nos, leáldozóban-e a természetfeletti ideje? Aligha... főleg ha új tudományos köntösbe öltöztetik. Szívélyes üdvözletünket küldöm Felise, a nagybeteg apa és a magam nevében. Tizenkét óra előnyünk van, ennyi bőségesen elegendő lesz. Kiváló tisztelettel, Ambrose Lavington, a lélek orvosa Agatha Christie, a krimi királynője, az emberi lélek nagy nagy ismerője volt - a lélekhez pedig tudvalevőleg hozzátartozik a természetfölötti (vagy annak látszó) jelenségek iránti, félelemmel vegyes vonzalom. Ebben a kötetben megtalálható minden misztikus témájú novellája - mindazok örömére, akik az irodalom segítségével szeretik borzongva átélni a természetfölötti titkok közelségét.

Hercule Poirot ránézésre igazán nem emlékeztet egy antik görög hősre. Azonban - érvel a legendás nyomozó - ő is, mint Hercules, azt a feladatot vállalta magára, hogy megszabadítja a társadalmat annak legrémisztőbb szörnyetegeitől. Nyugdíjazásának békés napjaira készülődvén Poirot úgy dönt, hogy már csak tizenkét esetet vállal: ezek lesznek az ő személyes "herkulesi munkái", olyan különleges ügyek, amelyek méltók a kis belga zsenialitásához, és amelyek mind a következtetés művészetének hőstetteiként vonulnak majd be a bűnügyi krónikákba.

„mintha csak azt akarta volna elérni, hogy barátai sohase felejtsék el a vele töltött éjszakákat” „Az Ady Endre éjszakáinak írásai úgy állítják a költőt a középpontba, hogy körülötte egy már szertefoszlott, de valaha nagyon is valóságos világot rajzolnak föl. Füstös, bor- és heringillatú kocsmák ajtait tárják ki az elbeszélések, hogy az olvasó szemügyre vehesse a század első évtizedének bohémvilágát, a „kocsmás-csárdás időket”, amelyekben Ady volt a „legdíszesb karácsonyfa a magyar irodalom ligetjében”. Ekkorra már nemcsak a nevezetes Három Holló tűnt el az Andrássy útról és a Somossy Orfeum a Nagymező utcából – minden megváltozott. Már csak a legendateremtő emlékezet képes feleleveníteni a tizenöt–húsz év előtti, nemcsak orfeumi hangzavartól, cigánymuzsikától zengő, hanem irodalmi törzsasztalok pártharcaitól, értéktisztázó vitáitól is pezsgő pesti éjszakai életet. Különös éjjeli színjátékok leírását diktálja ez az emlékezet, miközben éles, színpadias fényt villant a szereplőkre: neves és kevésbé neves írókra, szerkesztőkre és zenészekre csakúgy, mint az orfeumi hölgyekre, elaggott életművészekre és hivatásos korhelyekre.” Fábri Anna

A bíróság szerint Jacko Argyle egy piszkavassal brutálisan agyonverte anyját. Tettéért életfogytiglani börtön vár rá, ám nem raboskodik sokáig: tüdőgyulladás viszi el. Ekkor bukkan fel dr. Arthur Calgary, a fiatal kutató, aki épp most tért vissza antarktiszi expedíciójáról, és azt állítja, hogy Jacko biztosan ártatlan volt. Ugyanis van alibije, ami nem más, mint maga dr. Calgary... Akkor vajon ki ölte meg Mrs. Argyle-t? A gyilkost a családban kell keresni, de melyikük a bűnös? A kérdés felszakítja a régi sebeket, és a lehet, hogy a gyilkos ismét lecsap...

Míg a lord haláláról már a regény címéből értesülünk, és az írónőt ismerve ez csakis gyilkosság lehet, addig a tett elkövetésének oka nem ennyire nyilvánvaló. Magyarázatként kínálkozik szinte azonnal, hogy a lordnak nem állt szándékában elválni szépséges feleségétől, aki máshoz kívánt nőül menni, ám Poirot még az áldozat halála előtti napon személyesen találkozik vele, és a lord közli a felügyelővel, hogy semmi kifogása a válás ellen. Akkor hát miért kellett meghalnia? A talány megfejtése olyan nagy kihívást jelent Poirot számára, hogy néha már a hűséges Hastings is kezd Japp felügyelővel egyetérteni abban, hogy még egy akkora zseni is tévedhet néha, mint Poirot. Holott erről szó sincs.

"Nagyszerű élmény volt részese lenni ennek a sorozatnak - és úgy látom, nektek is legalább annyi örömet hozott, mint nekem!" Jeffrey Holland Mikor 1988 decemberében a BBC bemutatta Jimmy Perry és David Croft új vígjátéksorozatának első epizódját, talán még maguk az alkotók sem gondolták, hogy a Csengetett, Mylord? több mint harminc év múltán is töretlen népszerűségnek, hovatovább kultikus státusnak örvend majd. Mégis így történt, csak épp a sors stílusosan abszurd fordulataként ez az ízig-vérig brit sitcom végül Magyarországon találta meg valódi otthonát. Mert míg szülőhazájában a kezdeti sikerek után többnyire feledésbe merült, nálunk a Csengetett, Mylord? legjobb poénjai szállóigének számítanak, és megannyi elkötelezett néző nevet nap mint nap a Meldrum család és szolgálóik kalandjain. Legfőbb ideje volt hát, hogy a magyar olvasók kezükbe vehessék az első hivatalos Csengetett, Mylord?-könyvet. Kulisszatitkok a sorozat forgatásáról; forgatókönyvvázlat egy tervezett folytatásszériához; esszék a sorozat és a politika, az erotika, a gasztronómia vagy épp a divat kapcsolatáról; interjúk a méltán legendás szinkronért felelős színészekkel; magyar szerzők izgalmas Mylord-átiratai és még sok más érdekesség - ez a gazdagon illusztrált, Jeffrey Holland (avagy a sorozat fess lakája, James Twelvetrees) előszavával felvezetett kötet nem hiányozhat egyetlen vérbeli rajongó könyvespolcáról sem!