Helikon Kiadó strana 16 z 115

Philip Roth Amerika-trilógiájának harmadik kötete egyszerre szól a cancel culture-ről, a faji kérdésről, a PTSD-ről és a tehénfejésről. Felszínén ott lebeg a Lewinsky-botrány (fontos történetszervező motívuma az orális szex), de Rothot szokás szerint nem a pillanat, vagyis a Clinton-affér, hanem a rá adott társadalmi reakció, és a képmutató ítélkezés háttere érdekli – és állandó hőse, Nathan Zuckerman tálalja. De vajon mi történik, ha az amerikai álom megvalósítása érdekében valaki ezt a képmutatást kénytelen életstratégiává emelni? Coleman Silk kisvárosi fekete bokszolótanoncból lesz zsidó klasszika-filológus és a sehol sem jegyzett Athena Főiskola megújítója, hogy aztán egy abszurd rasszizmus-vád és az azt követő boszorkányüldözés miatt pillanatok alatt mindent elveszítsen. Roth tág szemhatárú könyve egyszerre egyetemregény, Clintont idéző egyenlőtlen románc, huszadik századi amerikai történelmi traumakatalógus, és talán az utolsó, pengeéles pillanatkép az országról a New York-i ikertornyok „A ’98-as új-angliai nyár csodásan meleg és napsütéses volt, a baseballban a hazafutás fehér istenének és a hazafutás barna istenének mitikus harcát hozta, Amerikában pedig az áhítatosság végtelen tivornyáját, az erkölcsi tisztaság dőzsölését, amikor a terrorizmust – amely letaszította a kommunizmust a legfőbb nemzetbiztonsági kockázatok trónjáról – felváltotta az orális szex, amikor egy férfiasan fiatalos, középkorú elnök és egy tolakodó, kelekótya, huszonegy éves alkalmazott kamaszos hetyegése – egy parkoló helyett az Ovális Irodában – feltámasztotta Amerika legrégibb közös passzióját, történetileg talán a legálnokabb és legrombolóbb gyönyört: a képmutatás önkívületét.”összeomlása előtt.

A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely "a Lindbergh bébi elrablása" néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...

Howard Phillips Lovecraft (1890-1937) a nagy elődök (elsősorban Edgar Allen Poe és Ambrose Bierce) nyomdokain haladva összetéveszthetetlen stílust, hovatovább mítoszt teremtett - a "kozmikus rettenet" irodalmát, melyben az emberi élet iránt totálisan közömbös természetfeletti erők felbukkanása egész modern civilizációnk-történelmünk létjogosultságát kérdőjelezi meg. Lovecraft életműve az egyedülálló rémtörténetek kimeríthetetlen bőségszaruja: számottevő hatással volt napjaink legnépszerűbb fantasy-horror szerzőire (Clive Barkertől Neil Gaimanen át egészen Stephen Kingig), világszerte kultikus rajongással övezett műveit évről évre filmek, képregények, valamint video- és társasjátékok légiója dolgozza fel. Válogatásunk Lovecraft tizenegy rövidebb-hosszabb elbeszélését idézi meg; az angolszász horrorirodalom mára megkerülhetetlen klasszikusainak számító történeteket, valamint a szerző néhány kevésbé ismert, ám nem kevésbé vérfagyasztó és elgondolkodtató írását.

Kedves fiatal Barátom! Nos, leáldozóban-e a természetfeletti ideje? Aligha... főleg ha új tudományos köntösbe öltöztetik. Szívélyes üdvözletünket küldöm Felise, a nagybeteg apa és a magam nevében. Tizenkét óra előnyünk van, ennyi bőségesen elegendő lesz. Kiváló tisztelettel, Ambrose Lavington, a lélek orvosa Agatha Christie, a krimi királynője, az emberi lélek nagy nagy ismerője volt - a lélekhez pedig tudvalevőleg hozzátartozik a természetfölötti (vagy annak látszó) jelenségek iránti, félelemmel vegyes vonzalom. Ebben a kötetben megtalálható minden misztikus témájú novellája - mindazok örömére, akik az irodalom segítségével szeretik borzongva átélni a természetfölötti titkok közelségét.

" A regényekben mindig a könyvtárszobában akadnak rá a hullákra. A való életben sohasem hallottam ilyesmit." A szobalány izgatottan csörtet be Bantryék hálószobájába, hogy közölje a felkavaró hírt: egy holttest fekszik a könyvtárszobában! Miután az ezredes félálomból ébredező felesége ráveszi hitetlenkedő férjét, hogy járjon utána a dolognak, kiderül, hogy a hír igaz. A személyzet egy olcsó estélyi ruhát viselő, fiatal, platinaszőke táncosnő hullájára bukkant - az ismeretlen nőt megfojtották. De vajon hogy kerül a húszmérföldnyire lévő felkapott üdülőhely fényűző szállójának táncosnője a vidéki kisfaluban élő, tiszteletre méltó ezredes házába? A szálak a Majestic Hotelbe vezetik a magas rangú nyomozókat, akiknek először azt kell megfejteniük, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság. Szerencsére Mrs. Bantry barátnője, az éles eszű Miss Marple is bekapcsolódik a nyomozásba, és végül ő segíti ki a zsákutcába jutott rendőrtiszteket.

A bíróság szerint Jacko Argyle egy piszkavassal brutálisan agyonverte anyját. Tettéért életfogytiglani börtön vár rá, ám nem raboskodik sokáig: tüdőgyulladás viszi el. Ekkor bukkan fel dr. Arthur Calgary, a fiatal kutató, aki épp most tért vissza antarktiszi expedíciójáról, és azt állítja, hogy Jacko biztosan ártatlan volt. Ugyanis van alibije, ami nem más, mint maga dr. Calgary... Akkor vajon ki ölte meg Mrs. Argyle-t? A gyilkost a családban kell keresni, de melyikük a bűnös? A kérdés felszakítja a régi sebeket, és a lehet, hogy a gyilkos ismét lecsap...

Míg a lord haláláról már a regény címéből értesülünk, és az írónőt ismerve ez csakis gyilkosság lehet, addig a tett elkövetésének oka nem ennyire nyilvánvaló. Magyarázatként kínálkozik szinte azonnal, hogy a lordnak nem állt szándékában elválni szépséges feleségétől, aki máshoz kívánt nőül menni, ám Poirot még az áldozat halála előtti napon személyesen találkozik vele, és a lord közli a felügyelővel, hogy semmi kifogása a válás ellen. Akkor hát miért kellett meghalnia? A talány megfejtése olyan nagy kihívást jelent Poirot számára, hogy néha már a hűséges Hastings is kezd Japp felügyelővel egyetérteni abban, hogy még egy akkora zseni is tévedhet néha, mint Poirot. Holott erről szó sincs.

Hercule Poirot ránézésre igazán nem emlékeztet egy antik görög hősre. Azonban - érvel a legendás nyomozó - ő is, mint Hercules, azt a feladatot vállalta magára, hogy megszabadítja a társadalmat annak legrémisztőbb szörnyetegeitől. Nyugdíjazásának békés napjaira készülődvén Poirot úgy dönt, hogy már csak tizenkét esetet vállal: ezek lesznek az ő személyes "herkulesi munkái", olyan különleges ügyek, amelyek méltók a kis belga zsenialitásához, és amelyek mind a következtetés művészetének hőstetteiként vonulnak majd be a bűnügyi krónikákba.

„mintha csak azt akarta volna elérni, hogy barátai sohase felejtsék el a vele töltött éjszakákat” „Az Ady Endre éjszakáinak írásai úgy állítják a költőt a középpontba, hogy körülötte egy már szertefoszlott, de valaha nagyon is valóságos világot rajzolnak föl. Füstös, bor- és heringillatú kocsmák ajtait tárják ki az elbeszélések, hogy az olvasó szemügyre vehesse a század első évtizedének bohémvilágát, a „kocsmás-csárdás időket”, amelyekben Ady volt a „legdíszesb karácsonyfa a magyar irodalom ligetjében”. Ekkorra már nemcsak a nevezetes Három Holló tűnt el az Andrássy útról és a Somossy Orfeum a Nagymező utcából – minden megváltozott. Már csak a legendateremtő emlékezet képes feleleveníteni a tizenöt–húsz év előtti, nemcsak orfeumi hangzavartól, cigánymuzsikától zengő, hanem irodalmi törzsasztalok pártharcaitól, értéktisztázó vitáitól is pezsgő pesti éjszakai életet. Különös éjjeli színjátékok leírását diktálja ez az emlékezet, miközben éles, színpadias fényt villant a szereplőkre: neves és kevésbé neves írókra, szerkesztőkre és zenészekre csakúgy, mint az orfeumi hölgyekre, elaggott életművészekre és hivatásos korhelyekre.” Fábri Anna

"Nagyszerű élmény volt részese lenni ennek a sorozatnak - és úgy látom, nektek is legalább annyi örömet hozott, mint nekem!" Jeffrey Holland Mikor 1988 decemberében a BBC bemutatta Jimmy Perry és David Croft új vígjátéksorozatának első epizódját, talán még maguk az alkotók sem gondolták, hogy a Csengetett, Mylord? több mint harminc év múltán is töretlen népszerűségnek, hovatovább kultikus státusnak örvend majd. Mégis így történt, csak épp a sors stílusosan abszurd fordulataként ez az ízig-vérig brit sitcom végül Magyarországon találta meg valódi otthonát. Mert míg szülőhazájában a kezdeti sikerek után többnyire feledésbe merült, nálunk a Csengetett, Mylord? legjobb poénjai szállóigének számítanak, és megannyi elkötelezett néző nevet nap mint nap a Meldrum család és szolgálóik kalandjain. Legfőbb ideje volt hát, hogy a magyar olvasók kezükbe vehessék az első hivatalos Csengetett, Mylord?-könyvet. Kulisszatitkok a sorozat forgatásáról; forgatókönyvvázlat egy tervezett folytatásszériához; esszék a sorozat és a politika, az erotika, a gasztronómia vagy épp a divat kapcsolatáról; interjúk a méltán legendás szinkronért felelős színészekkel; magyar szerzők izgalmas Mylord-átiratai és még sok más érdekesség - ez a gazdagon illusztrált, Jeffrey Holland (avagy a sorozat fess lakája, James Twelvetrees) előszavával felvezetett kötet nem hiányozhat egyetlen vérbeli rajongó könyvespolcáról sem!

Az 1860-as évek elején III. Napóleon francia császár különös tervvel állt elő: elhatározta, hogy a polgárháborúba süllyedt Egyesült Államok gyengeségét kihasználva francia fennhatóságú monarchiát alapít Mexikóban, és ezzel visszaállítja a dinasztikus Európa tekintélyét az Újvilágban. A köztársasági rendszert felváltó új császárság élére a fiatal osztrák főherceget, Ferenc József öccsét, Habsburg Miksát szemelte ki, aki naiv idealizmusa és saját küldetéstudata által vezérelve - és a francia diplomácia játszmái által alaposan megtévesztve - végül elfogadta a felkérést, és a baljós előjelek ellenére feleségével, Carlota belga hercegnővel az oldalán átkelt az Atlanti-óceánon, hogy Mexikó trónjára ülhessen. Edward Shawcross a legkiválóbb brit történetírói hagyományokat folytatva lenyűgöző felkészültséggel és alapossággal, mégis olvasmányos és fanyar humorral átszőtt stílusban tárja elénk e véres tragédiába torkolló kísérlet drámai fordulatokban gazdag történetét. Shawcross ugyanakkor nemcsak a szűk négy évig fennálló császárság eseményeit veszi sorra: értelmezésében a mexikói "kaland" - amelyet a legtöbben őrültségnek tartottak, Marx pedig egyenesen a világtörténelem egyik legszörnyűbb vállalkozásának nevezett - csupán része volt annak a gigászi küzdelemnek, amely az amerikai kontinens jövőjéért és a nyugati félteke uralmáért folyt az Ó- és az Újvilág között. "Ha Miksa külsőleg megfelelt is a szerepének, serege igen távol esett azoktól a díszfelvonulásoktól, amelyek gyerekkorában annyira untatták őt. Katonái összességében inkább egy alaposan felfegyverzett tömeghez hasonlítottak, mint egy fegyelmezett zászlóaljhoz; nem léptek egyszerre, az ágyúik messze mögöttük cammogtak, és ahogyan ez szokás volt, nők és gyerekek követték őket még távolabbról. Sokan, akik csak hat hete kerültek ide kényszersorozás révén, még mindig azokat a rongyos ruhákat viselték, amelyekben összefogdosták őket. Az egyenruhák, ha voltak egyáltalán, ritkán érdemelték ki az egyenruha elnevezést: igen nagy változatosságot mutattak attól függően, hogy viselőik éppen mit találtak és mi tetszett nekik."

"Jó, figyelj, igazad van, nem kell mindenáron beszélni. Nem kényszerítelek. Csináljunk akkor valami mást. Tudod, mit? Próbáljuk ki a Beatles-terápiát! Hallgassunk meg egy dalt, és attól jobb kedvünk lesz. Jaj, ne gyere már te is azzal a dumával, hogy én csak ezt a négy ficsúrt szeretem, és teljesen beléjük vagyok bolondulva... Évtizedek óta csinálom, hidd el, hogy működik. Ha szarul érzem magam, benyomom a Beatlest, és rögtön az első taktusoktól megnyugszom." "McCartney számol: egy, két, há... Mondom, ekkor kezdődtek a hatvanas évek" - jelenti ki Benedek Szabolcs több síkon játszódó új regényének elbeszélő-főszereplője, ironikusan meghatározva a pillanatot, amely beindította az emberiség "sokadik megkésett reneszánszát", a fenyegető légkörű ötvenes és az unalomba fulladó, szürkésbarna hetvenes évek közti évtizedet. Amikor egy önmagát nagynak tartó (és nevező) generáció abban a meggyőződésben élt, hogy mindent másként fog csinálni, mint az elődei. A Beatles persze nemcsak múlt, valamelyest jelen is, az említett muzsikus koncertjeire például "percek alatt elkapkodják a tiketteket", igaz, "állóhely évtizedek óta nincs". A regény keretét egy meglepő befejezéssel záruló szerelmi történet adja, amelynek kapcsán huszonegy fejezeten keresztül sorjázik néhány ismert és sok-sok ismeretlen sztori a liverpooli fiúkról, egyik legnagyobb

Gagarinról rengeteg könyv jelent meg Oroszországban és a világban is, de - furcsa módon - sokáig senki nem írta meg az átfogó életrajzát, érintve a kényes kérdéseket is. Lev Danyilkin könyve Gagarin életének és utóéletének legteljesebb krónikája; minden lehetséges forrást felkutatva, a még életben lévő kollégákat, barátokat, szemtanúkat alaposan kikérdezve a szerző kísérletet tesz arra, hogy válaszoljon néhány alapvető kérdésre. Arra például, hogy az első űrhajós valóban rendelkezett-e különleges képességekkel (ahogy azt a Gagarin-mánia idején, az 1960-as években annyian gondolták a világon), vagy épp csak véletlen ültették be éppen őt a Vosztok-1 űrhajóba, amely megkerülte a Földet. Hogy valójában mi is történt 1961. április 12-én - mert az biztos, hogy nem minden a terv szerint alakult… Hogy önálló akarattal bíró ember volt, vagy a szovjet rendszer aggályok nélküli kiszolgálója. S persze ott van a legnagyobb rejtély is: máig sem tudni pontosan, hogy 1968 márciusában mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget, amelyben fiatalon, ereje teljében, a Hold-, sőt Mars-utazásról álmodozó Gagarin, „a világegyetem első polgára”, a „vörös Ikarosz” az életét vesztette.

"- Kérem, kapcsolják be a biztonsági övüket. A repülőgép utasai csak lassan engedelmeskedtek. Mind úgy érezték, hogy még nem érkezhettek meg Genfbe. Az álmosak nyögtek és ásítottak." Sir Stafford Nye csalódást okozott diplomáciai körökben. Tudták róla, hogy briliáns elme, de nem igazán megbízható. Azért néha megbízták egy-egy olyan küldetéssel, amely nem tartozott a nagy nyilvánosságra. Az újságírók úgy jellemezték, hogy ő a diplomácia világában a sötét ló. A frankfurti repülőtéren egy ismeretlen nő elkéri tőle az útlevelét, a kabátját és a beszállókártyáját, arra hivatkozva, hogy veszélyben van az élete, és biztonságban el kell jutnia Londonba. Aztán később a feladott hirdetésére jelentkezik a hölgy, akivel mindenféle kalandba bonyolódnak, megismernek egy anarchista szervezetet, amelynek élén Hitler állítólagos gyermeke áll, aki új világrendet akar megteremteni a háttérhatalom támogatásával.

„Valami kibírhatatlanul félelmest látott meg, megértette, micsoda szörnyűséges sakkörvénybe került, önkéntelenül ismét a táblára nézett, és a még soha nem érzett fáradtságtól ellankadtak a gondolatai. De a sakk irgalmatlan volt, fogva tartotta és magával rántotta őt. Volt ebben borzalom, de csakis ebben volt harmónia, hiszen mi van a világon a sakkon kívül? Homály, ismeretlenség, nemlét…” Vladimir Nabokov egyik legnépszerűbb regényének központi figurája Luzsin, az orosz emigráns sakknagymester, akinek különc, antiszociális létezése elsősorban a tábla fekete-fehér mezőin játszódik, hús-vér emberek helyett lakkozott fabábuk között. Habár az egykori csodagyereket továbbra is a legjobbak közt tartják számon, stílusa felett elszállni látszik az idő, és amikor a nagy összecsapás az új sakkszenzációnak kikiáltott olasz Turati ellen függőben marad, hősünk pszichésen összeroppan. Luzsin fejében egy minden korábbinál összetettebb játszma veszi kezdetét – a körülötte zajló eseményekben titokzatos erők ellene irányuló lépéseit, egy félelmetes végjáték baljós előjeleit véli felfedezni… A Luzsin-védelem zsenialitás, megszállottság és őrület összefonódásának krónikája, ugyanakkor felsejlik benne a gyerekkorral együtt elveszett régi Oroszország emlékezete is. A szerző korai, orosz nyelvű korszakában született regény egy „sakkban” töltött élet tragikomikus története, mely nyelvi virtuozitásával és lélektani mélységével egyaránt képes megbabonázni olvasóját. A regényből nagy sikerű film is készült (Marleen Gorris rendezésében és John Turturro főszereplésével), melyet 2000-ben mutattak be.

"Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, bele sem gondolva, mennyi fájdalmat és bajt okozhat." "Hornby közelebb kerül a megszállott sportrajongók gondolkodásmódjának megragadásához, mint bárki más." A Fociláz Nick Hornby futballhoz és azon belül különösen az angol Arsenal FC-hez fűződő szenvedélyes viszonyába nyújt betekintést. Onnan, hogy gyerekkorában első látásra beleszeretett a csapatba és a szurkolója lett, egészen a harmincas életéveiig. Minden egyes fejezet egy-egy focimeccsről szól, és arról, ahogyan az kapcsolódott a klub felé totálisan elkötelezett Hornby életéhez. A Fociláz egy csapat csúcs- és mélypontjain át avat be egy élet hullámzásába, miközben a futball társadalmi vonatkozásaira is éles szemmel reagál. A könyv sikerét mi sem jelezhetné jobban, mint hogy csak Angliában több mint egymillió példányban kelt el.