Helikon Kiadó strana 14 z 115
vydavateľstvo
Szeretni és szeretve lenni -Teréz anya - ahogyan én láttam
„Teréz anya mosolyában, szavaiban és tetteiben Jézus újból a világ utcáin járt irgalmas szamaritánusként.”
II. János Pál pápa
Jim Towey kongresszusi tisztviselő volt az 1980-as években, látszólag sikeres (és hívő) ember, de már fiatalon kiégettnek érezte magát, az életét üresnek, céltalannak – mígnem egy röpke találkozó Teréz anyával mindezt megváltoztatta. Önkéntesként kezdett dolgozni egy leveskonyhán, majd évtizedeken át ő intézte „Anya” jogi ügyeit. Most pedig, a halála után úgy meséli el az életét, ahogy még senki. Azt, ahogy elindult Albániából, ahogy a Haldoklók Otthonát megszervezte Kalkuttában, ahogy minden tevékenységében Jézus iránti szeretete vezérelte, ahogy mindennap sokat imádkozott, egyszóval életének főbb elemeit már ismerhetjük másoktól s részben tőle magától is.
Jim Towey e történet mélyére hatol: mesél arról, hogyan élte át Teréz anya – éveken, évtizedeken át – a lélek sötét éjszakáját: amikor úgy érezte, Isten nincs vele, sőt sehol sincsen. Mesél Anya apró humoráról, gyermeki kedvességéről, de hétköznapi gyarlóságairól is. S ugyanakkor könyvében igyekszik megvédeni őt azokkal a súlyos vádakkal szemben, amelyek egy időben oly gyakran elhangzottak Teréz anyával kapcsolatban.
„Ha látom, hogy valaki haldoklik, magamhoz veszem. Ha látom, hogy éhes, enni adok neki. Ő is tud szeretni és szeretve lenni. Nem nézem a bőrszínét. Nem nézem a vallását. Nem nézek semmit. Minden ember, legyen hindu, moszlim vagy buddhista, a testvérem.”
Teréz anya
Agatha Christie és Escoffier mester randevúja Gourmandiában
Mi volt Agatha Christie kedvenc koktélja? Mit reggelizik Miss Marple? És mi baja van Poirot-nak az ötórai teával?
Szederkényi Olga rendhagyó szakácskönyvében egyszerre van jelen francia és angol kulinária művészete, no meg a méregkeverés tudománya: éppoly szerves része a jégből faragott hattyúban feltálalt Peche Melba, mint a romantikus körülmények közt odaégetett sült hering, és persze az arzénes curry. Írni, főzni és gyilkolni: e könyv lapjain e háromszöget járjuk be Agatha Christie életén és regényein, valamint a francia "szakácskirály" Auguste Escoffier receptjein keresztül.
"A Halál a Níluson lapjain kiderül, hogy gyomorbajos ember nem tud gyilkolni. A Gyöngyöző ciánból megtudjuk, hogy a brit lányokban azért nincs már elég életerő, mert kevés spenótot esznek. A Holttest a könyvtárszobában felütésében Miss Marple egyik ismerőse először megállapítja, hogy a konyhából sült szalonna illata száll, és csak utána közli, hogy egy hulla fekszik a könyvtárszobában."
Versace - Divatikonok VI.
„Ne legyél a trendek híve! Ne hagyd, hogy a divat uralkodjon feletted, hanem te döntsd el, hogy mi vagy, mit akarsz kifejezni az öltözködéseddel!”
A Versace mindig is a divat élvonalába tartozott. A márka szilárdan jelen van a popkultúrában, és a modern stílus legfeledhetetlenebb pillanatai mögött is ott állt, Elizabeth Hurley biztosítótűs ruhájától Lil Nas X Met-gálás arany páncélzatáig, és Lady Diana Harper’s Bazaar-címlapjától Jennifer Lopez merész zöld ruhájáig.
A Versace – Divatikonok VI. elmeséli az ikonikus divatház történetét, megalapításától kezdve a mai, kultikus státuszáig. A kötet több mint 100 képet tartalmaz a vörös szőnyeges pillanatokról, a legfontosabb darabokról és a lenyűgöző kifutói bemutatókról. Ez egy mesés gyűjtemény mindenről, ami Versace.
A pelikánlányok
Párizs, 1720. Marguerite Pancatelin rendfőnök asszonynak kilencven „önkéntest” kell találnia az árvák és kitaszítottak közt, hogy az óceánon átkelve hozzámenjenek a frissen francia kézre került La Louisiane gyarmatosítóihoz. A hányattatott hajóút valószínűtlen barátságokat szül: így szövődik össze a tizenkét éves, éles nyelvű árva, Charlotte, az abortusz miatt elítélt Genevieve és a hallgatag, bolondnak pletykált arisztokrata lány, Pétronille sorsa. A hajóút ragályokkal és kalózokkal terhes, de sokkal feszítőbb a kérdés: mi vár rájuk odaát a teljes ismeretlenben? Együtt maradhatnak-e, s megtalálhatják-e a teljesen idegen környezetben jobbik önmagukat?
A pelikánlányok egyszerre merész és megindítóan finom regény barátságról, szolidaritásról és vágyról: egy igazi női véd- és dacszövetség kemény küzdelme a vad természet, a férfiközpontú társadalom és az ismeretlen ezer arca ellen.
San Gennaro vére
"Idegen vagy. Tegyél csodát."
"Mikor a San Gennaro vérét olvasom, mindig megtörténik a csoda. Itt minden megvan, itt Márai mindent tud, amit csak író tudhat. Egyik kezével tájat fest, a másikkal lelket ábrázol. Aki sosem volt Nápolyban, az is érzi a tenger sós illatát, a reggel fogott hal délutáni szagát, a szegénység bűzét. Néha kriminek álcázza a metafizikát, néha bédekkernek a végzetet. Tud feszültséget teremteni és tud lágyan ringatni érzelmekkel. Tud átlépni a transzcendensbe és tud visszalépni a hótreálba. Érti a szerelmet, a szentséget, a halált. Egyszerre stiliszta, moralista és költő - vagyis igazi prózaíró. Tablóban látja az egész európai sztorit, rá is pingálja a málló vászonra. Néha olyan imádnivalóan veszik el a részletekben, mint egy részeg panteista tájképfestő. Kegyetlen és könnyed. Romantikus és tragikus. Humora elegáns és fekete, akár egy világon végighurcolt, de azért megkímélt cilinder. Sosem szájbarágós, és sosem ködösít fölöslegesen. Parádés szerkezet, vibráló hang.
Ez a regény: világirodalom." - Cserna-Szabó András
"Már maguk sem tudják, miben, de reménykednek. Már tudják, hogy nincs hazájuk - egy hazát csak feltétlenül és véglegesen lehet elveszteni, s történelmi fordulatok legtöbbször csak ötletszerű, elsietett hazatérésekre adnak módot, de hazát újra nem adnak -, és mégis várják a postát. Tudják, hogy a haza nemcsak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül."
Az utószót írta: Cserna-Szabó András
My Rocks - 21 történet - 21 angolszász rockdal
Falcsik Mari prózája a gyerek- és ifjúkori eszmélés, az első gyönyörök és csalódások idejébe visz vissza, s aztán tovább - az emlékezet hajszálcsövein. Nem annyira a nosztalgia borzongató-kéjes érzésének felszítását szolgálja ez, bár egyszerre gyönyör és fájdalom, a szavak gyönyöre és a lélek fájdalma, ahogy egy fiatal lány úgy érzi: a világ árvája lett, fölrobbant otthonáé, hiába-szerelméé...
De nem... nem nosztalgia ez, inkább az örök - "igazi" - idő ritmusa: az élet minden örömének és fájdalmának átélése még egyszer, irodalommá varázsolva: saját kis és nagy tragédiákkal és az élet során a tudat mélyére űzött sejtelmes történetek előhívásával: mintha csak film készült volna róluk. A történetek főhőse többnyire ő maga, a szerző, Mari, de lehet az apja is (aki széppé mitologizálja az életét), lehet egy gyerek, akit nem szeretnek (mert akit szerettek, meghalt), lehet Poncius Pilátus és Magdaléna, és lehet egy kisvárosi alkoholista apa elől menekülő fiú...
És minden történet közben szól egy dal - s talán mindegyik történet zene is egyúttal: a szó, a költő ezúttal prózai szava hol csitító, hol karcos, fölkavaró zenévé változik: hol dörzsös ritmus szól benne, hol fémes gitár, hol az a visító síkos glisszandó.
"És jön a zene. Összerándulunk az ismeretlen mélyből fölkorbácsolódó majdnem-kín szenvedélytől, izzadva, izgulva, zuhog a gyönyör ránk - bár sokkal ártatlanabb fajta, mint az ősök gondolnák, ha most ránk nyitnának. Nem egymást izgatjuk föl ennyire: a Hang teszi. A síkos glisszandó. Az ilyen-még-nem-volt."
Egyperces levelek
Az Egyperces levelek egy különös szemszögű és formátumú önéletrajz. Levelekből, személyes írásokból rajzolódnak ki Örkény István fontosabb életszakaszai fiatalkorától élete utolsó állomásáig: nagypolgári neveltetés, az első írói próbálkozások, majd egy nagy fordulattal a világháború örvénye, hadifogság, azt is túlélve a hazatérés, az első elsöprő szerelem, végül beérkezés az írói pálya érett időszakába. A személyes életút mögött pedig felsejlik az a feje tetejére állt világ, amelynek ábrázolására Örkény a groteszk nyelvét tartotta a legérvényesebb kifejezőeszköznek. Levelei most megmutatják, hogy élete válságos pillanatait is ugyanezzel a látásmóddal vészeli át: az apró hétköznapi dolgok felértékelődnek, a legkomorabb helyzetekről, a nagy horderejű történésekről azonban mintegy mellékesen, megdöbbentő humorba csomagolva ad hírt. "Mostanában a hason csúszásra és emberölésre fektetem a hangsúlyt", számol be barátjának a frontról, a Krasznogorszkból pedig arra kéri családját, ne "a bürokrácia hibáját" lássák az elhúzódó hadifogságban, "hanem az élet változatosságát és nagyszerűségét". De később szívinfarktusára sem fecsérel sok szót: "Pendliztem az e és a túlvilág között. Ott sincs különösebb újság."
"Más újság nincs. Volt még az államosítás meg a Tito, de az semmi a Cini szénnovellájához mérten. Mind a hatása alatt állunk. Déry is ír most egy novellát, de abban nem szént fúrnak ki, hanem egy cső tengerit. Én egy doboz robbanó ringliről tervezek regényt. Új világ van itt, öregem."
Szerkesztette és a jegyzeteket írta Radnóti Zsuzsa.
Adventi krimik
Egy bögre forró tea, egy puha takaró és egy kötetre való Agatha Christie-novella. Mi más kell még a téli estékre, amikor egyre rövidebbek a nappalok és sötétebbek az éjszakák?
Tomboló hóviharok, veszélyes ajándékok, méreg a portóiban és egy váratlan látogató... Ezekben az advent és újév között játszódó novellákban Agatha Christie minden híres nyomozójával találkozhatunk. Miss Marple egy gyógyszállóban tölti a karácsonyt, Hercule Poirot vidéken, Parker Pyne Mallorcán, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite egy kastélyban, Tommy és Tuppence pedig egy vidéki fogadóban - a nyomukban pedig ott jár a halál...
Őszi borzongás
„Száz évvel az első könyve után még mindig az ő árnyékában állunk.” Andrew Taylor
Ősz… párás reggelek, bekuckózós esték… de amikor a levelek hullani kezdenek, az éjszakák hosszabbakká, az árnyak pedig sötétebbé válnak.
Borzongató kalandozásra hívjuk Agatha Christie rajongóit. A napsütötte Rodosztól és Afrikától a ködös Londonig, vidéki udvarháztól az Old Bailey tárgyalóterméig vezet az utunk. Magányos házikók, baljós kastélyok, kószáló kísértetek, elátkozott családok népesítik be ezt a kötetet, valamint Hercule Poirot, Miss Marple és Agatha Christie további kedves nyomozói.
Diadalváros
„Amikor az emberek aranykorról kezdenek beszélni, mindig úgy gondolják, hogy új világ kezdődött, amely örökké fog tartani. De az igazság ezekkel az úgynevezett aranykorokkal az, hogy sohasem tartanak nagyon sokáig. Talán néhány évig. A baj mindig lesben áll.”
Salman Rushdie legújabb regényében visszatér szülőföldjére, és a középkori dél-indiai birodalmak rég elfeledett, színes világába röpíti olvasóit. Két jelentéktelen királyság csatája után az árván maradt, kilencéves kislány, Pampá Kampana testébe egy istennő költözik, hogy egy maréknyi magból megteremtse Bisznagát, a Diadalvárost, a világ csodáját. Bisznaga a béke és a szabadság szigete, ahol férfiak és nők egyenlők, minden vallást szívesen látnak, és virágoznak a művészetek. Ám Pampá Kampanának hiába adatik különlegesen hosszú élet: a város története lassan elszakad teremtője eszményeitől, és mindinkább saját, emberi útját kezdi járni, trónviszályokkal, fanatizmussal, háborúkkal – egészen az elkerülhetetlen, tragikus bukásig.
A nőkről - Helikon Zsebkönyvek 141.
„A szépség – a nők feladata társadalmunkban – valójában a leigázásuk színtere.”
A 2004-ben elhunyt Susan Sontag a múlt század egyik legeredetibb és legizgalmasabb gondolkodója volt. Esszékötetei (mint A fényképezésről vagy A betegség mint metafora) immár klasszikusnak számítanak. Ebben a kötetben a nőkkel, a női problémákkal vagy egyszóval a feminizmussal kapcsolatos változatos írásai szerepelnek. Szó esik az öregedésről mint ami a nőknek különleges kihívásokkal és megaláztatásokkal járó folyamat; az „igazi” női emancipáció lehetőségeiről; a szépségről, melynek bálványozása megerősíti a nők függő helyzetét; egy hosszú esszé pedig a Leni Riefenstahlról, a náci rezsim híres filmrendezőjéről kialakult mítosz bravúros dekonstruálása.
Sontag mindig elgondolkodtató, gyakran provokatív; s amikor a nők helyzetéről ír, hol harcos feministának, hol a lelki mélységek elragadó feltárójának mutatkozik.
A naiv és szentimentális regényíró - Helikon Zsebkönyvek 142.
„Fiatalkoromban komolyan vettem a regényeket - így tanultam meg az életet komolyan venni.”
Mi történik a fejünkben regényolvasás közben? Miféle viszony van az élő személyek és a regényalakok között? Milyen kapcsolatban áll egymással a regény, a költészet, a festészet és a politika? Miként alakul ki az író saját hangja, saját világa? Hol szól a regényíró önmagáról és hol másokról? Mi a regény „titkos középpontja”, és hogyan tudunk rátalálni?
A Nobel-díjas török regényíró a 2009/2010-es tanévben kapott meghívást a Harvard Egyetemre, hogy megtartsa az intézmény híres Charles Eliot Norton-kurzusait. Ezekből az előadásokból született ez az esszékötet, amelyben Pamuk nem csupán saját irodalom- és művészetfelfogását, de harmincöt éves regényírói pályájának szakmai tapasztalatait is megosztja olvasóival.
Na sklade 1Ks
8,45 €
Halál a felhők között
„Csak nem azt várja el egy bűnügyi regénytől, hogy az életet tükrözze vissza?”
A Párizs és Croydon között közlekedő Prometheus utasszállító repülőgép hátsó utasterében, a kilencedik ülésen Hercule Poirot várja, hogy mihamarabb megérkezzenek, és véget érjen a szenvedése. Utastársai – két francia régész, egy csinos fodrászlány, egy fogorvos, két arisztokrata hölgy, egy orvos, egy középkorú francia nő, egy üzletember és egy krimiíró – könnyed beszélgetéssel ütik el az időt, míg az egyik utaskísérő észre nem veszi, hogy a francia hölgy gyanúsan mozdulatlan. Megpróbálja felébreszteni, de nem jár sikerrel. Dr. Bryantet hívja, aki megállapítja: a nő legalább fél órája halott, és egy szúrásnyom van a nyakán – valószínűleg darázscsípés okozta a halálát. Poirot azonban a holttest lábánál észrevesz egy furcsa tárgyat, egy fúvócsőből származó tűlövedéket – ezzel ölték meg nőt… És a híres detektív szintén a gyanúsítottak között van.
Na sklade 2Ks
11,26 €
A karácsonyi puding
„Ezt a karácsonyi lakomának szánt könyvet így tudnám a legjobban jellemezni: A konyhafőnök ajánlata. És ezúttal a konyhafőnök én vagyok!” Agatha Christie
A kötetben találunk két kisregényt, három Hercule Poirot-novellát és ráadásnak egyet Miss Marple főszereplésével.
Lesz itt igazi angol karácsony, ellopott rubinnal és eltűnő holttesttel, természetfölöttinek látszó gyilkosság nagyon is földhöz ragadt megoldással és egy furcsa ház, furcsa lakókkal és furcsa gyilkossággal – de Christie népszerű hőseinek eszén nem jár túl egy gyilkos sem.
Na sklade 1Ks
11,26 €
Az elme sötét oldala - Igaz történetek egy törvényszéki pszichológus életéből
Kerry Daynes elismert törvényszéki pszichológusként immáron több mint húsz éve vizsgálja Nagy-Britannia legveszélyesebb bűnelkövetőit; járja a tárgyalótermeket, börtönkórházakat és elmegyógyintézeteket, szenvedélyesen kutatva a bűncselekmények mögött meghúzódó pszichológiai összefüggéseket. Az emberi elme legsötétebb zugaiba merészkedik, pszichopaták indítékait próbálja kifürkészni, ami korántsem kockázatmentes vállalkozás. Kerry Daynes nem csupán pályafutásának legizgalmasabb eseteit gyűjtötte egybe könyvében, hanem leplezetlen őszinteséggel vall arról is, milyen veszélyekbe sodorta a szakmája, és milyen személyes kihívásokkal kellett megküzdenie karrierje során.
Az elme sötét oldala hol megdöbbentő, hol megindító, mindvégig lebilincselő olvasmány az emberi viselkedés legszélsőségesebb eseteiről, elkövetőkről és áldozatokról, bűntettekről és traumákról.
"Kerry elképesztően ragyogó mesélő. Ez a könyv szinte minden oldalán megkérdőjelezte az előítéleteimet azzal kapcsolatban, amit a bűnözők elméjéről gondoltam."
DAVID ROBSON
"A nőgyűlölet - a lányokkal és asszonyokkal szemben érzett, mélyen gyökerező előítélet és megvetés - egyike azon kevés mentális állapotnak, amelyet még nem nyilvánítottak elmebetegségnek. Feltehetően azért, mert ha megtennék, rögvest kiderülne, hogy valóságos járvánnyal van dolgunk."
A pollensai probléma
Olyan ez a könyv, mint egy Poirot-krimi vége: sokan összegyűlnek egy kis helyen, hogy tanúi legyenek egy bűneset megfejtésének. Csakhogy e könyv lapjain nem a lehetséges elkövetők, hanem Agatha Christie nyomozói gyűlnek össze: a szívek doktora, Parker Pyne, aki nyaralás közben sem tud elmenekülni a szerelmi bonyodalmak elől, a rejtélyes Mr. Quin és örök szemlélő társa, Mr. Satterthwaite, no meg persze a szimmetria belga szerelmese, Hercule Poirot. Nyolc történet szerelemről és halálról, melyekben épp úgy főszerephez juthat egy sárga írisz, mint egy félrehallott gongszó vagy egy Harlekin-teáskészlet - csak az a kérdés, a megoldás a szív vagy a bűn kapujához vezet.
"A saját életét mindenki maga teszi tönkre."
Na sklade 4Ks
11,26 €














