Helikon Kiadó strana 14 z 115

Falcsik Mari prózája a gyerek- és ifjúkori eszmélés, az első gyönyörök és csalódások idejébe visz vissza, s aztán tovább - az emlékezet hajszálcsövein. Nem annyira a nosztalgia borzongató-kéjes érzésének felszítását szolgálja ez, bár egyszerre gyönyör és fájdalom, a szavak gyönyöre és a lélek fájdalma, ahogy egy fiatal lány úgy érzi: a világ árvája lett, fölrobbant otthonáé, hiába-szerelméé... De nem... nem nosztalgia ez, inkább az örök - "igazi" - idő ritmusa: az élet minden örömének és fájdalmának átélése még egyszer, irodalommá varázsolva: saját kis és nagy tragédiákkal és az élet során a tudat mélyére űzött sejtelmes történetek előhívásával: mintha csak film készült volna róluk. A történetek főhőse többnyire ő maga, a szerző, Mari, de lehet az apja is (aki széppé mitologizálja az életét), lehet egy gyerek, akit nem szeretnek (mert akit szerettek, meghalt), lehet Poncius Pilátus és Magdaléna, és lehet egy kisvárosi alkoholista apa elől menekülő fiú... És minden történet közben szól egy dal - s talán mindegyik történet zene is egyúttal: a szó, a költő ezúttal prózai szava hol csitító, hol karcos, fölkavaró zenévé változik: hol dörzsös ritmus szól benne, hol fémes gitár, hol az a visító síkos glisszandó. "És jön a zene. Összerándulunk az ismeretlen mélyből fölkorbácsolódó majdnem-kín szenvedélytől, izzadva, izgulva, zuhog a gyönyör ránk - bár sokkal ártatlanabb fajta, mint az ősök gondolnák, ha most ránk nyitnának. Nem egymást izgatjuk föl ennyire: a Hang teszi. A síkos glisszandó. Az ilyen-még-nem-volt."

Az Egyperces levelek egy különös szemszögű és formátumú önéletrajz. Levelekből, személyes írásokból rajzolódnak ki Örkény István fontosabb életszakaszai fiatalkorától élete utolsó állomásáig: nagypolgári neveltetés, az első írói próbálkozások, majd egy nagy fordulattal a világháború örvénye, hadifogság, azt is túlélve a hazatérés, az első elsöprő szerelem, végül beérkezés az írói pálya érett időszakába. A személyes életút mögött pedig felsejlik az a feje tetejére állt világ, amelynek ábrázolására Örkény a groteszk nyelvét tartotta a legérvényesebb kifejezőeszköznek. Levelei most megmutatják, hogy élete válságos pillanatait is ugyanezzel a látásmóddal vészeli át: az apró hétköznapi dolgok felértékelődnek, a legkomorabb helyzetekről, a nagy horderejű történésekről azonban mintegy mellékesen, megdöbbentő humorba csomagolva ad hírt. "Mostanában a hason csúszásra és emberölésre fektetem a hangsúlyt", számol be barátjának a frontról, a Krasznogorszkból pedig arra kéri családját, ne "a bürokrácia hibáját" lássák az elhúzódó hadifogságban, "hanem az élet változatosságát és nagyszerűségét". De később szívinfarktusára sem fecsérel sok szót: "Pendliztem az e és a túlvilág között. Ott sincs különösebb újság." "Más újság nincs. Volt még az államosítás meg a Tito, de az semmi a Cini szénnovellájához mérten. Mind a hatása alatt állunk. Déry is ír most egy novellát, de abban nem szént fúrnak ki, hanem egy cső tengerit. Én egy doboz robbanó ringliről tervezek regényt. Új világ van itt, öregem." Szerkesztette és a jegyzeteket írta Radnóti Zsuzsa.

„Száz évvel az első könyve után még mindig az ő árnyékában állunk.” Andrew Taylor Ősz… párás reggelek, bekuckózós esték… de amikor a levelek hullani kezdenek, az éjszakák hosszabbakká, az árnyak pedig sötétebbé válnak. Borzongató kalandozásra hívjuk Agatha Christie rajongóit. A napsütötte Rodosztól és Afrikától a ködös Londonig, vidéki udvarháztól az Old Bailey tárgyalóterméig vezet az utunk. Magányos házikók, baljós kastélyok, kószáló kísértetek, elátkozott családok népesítik be ezt a kötetet, valamint Hercule Poirot, Miss Marple és Agatha Christie további kedves nyomozói.

„Amikor az emberek aranykorról kezdenek beszélni, mindig úgy gondolják, hogy új világ kezdődött, amely örökké fog tartani. De az igazság ezekkel az úgynevezett aranykorokkal az, hogy sohasem tartanak nagyon sokáig. Talán néhány évig. A baj mindig lesben áll.” Salman Rushdie legújabb regényében visszatér szülőföldjére, és a középkori dél-indiai birodalmak rég elfeledett, színes világába röpíti olvasóit. Két jelentéktelen királyság csatája után az árván maradt, kilencéves kislány, Pampá Kampana testébe egy istennő költözik, hogy egy maréknyi magból megteremtse Bisznagát, a Diadalvárost, a világ csodáját. Bisznaga a béke és a szabadság szigete, ahol férfiak és nők egyenlők, minden vallást szívesen látnak, és virágoznak a művészetek. Ám Pampá Kampanának hiába adatik különlegesen hosszú élet: a város története lassan elszakad teremtője eszményeitől, és mindinkább saját, emberi útját kezdi járni, trónviszályokkal, fanatizmussal, háborúkkal – egészen az elkerülhetetlen, tragikus bukásig.

„A szépség – a nők feladata társadalmunkban – valójában a leigázásuk színtere.” A 2004-ben elhunyt Susan Sontag a múlt század egyik legeredetibb és legizgalmasabb gondolkodója volt. Esszékötetei (mint A fényképezésről vagy A betegség mint metafora) immár klasszikusnak számítanak. Ebben a kötetben a nőkkel, a női problémákkal vagy egyszóval a feminizmussal kapcsolatos változatos írásai szerepelnek. Szó esik az öregedésről mint ami a nőknek különleges kihívásokkal és megaláztatásokkal járó folyamat; az „igazi” női emancipáció lehetőségeiről; a szépségről, melynek bálványozása megerősíti a nők függő helyzetét; egy hosszú esszé pedig a Leni Riefenstahlról, a náci rezsim híres filmrendezőjéről kialakult mítosz bravúros dekonstruálása. Sontag mindig elgondolkodtató, gyakran provokatív; s amikor a nők helyzetéről ír, hol harcos feministának, hol a lelki mélységek elragadó feltárójának mutatkozik.

„Fiatalkoromban komolyan vettem a regényeket - így tanultam meg az életet komolyan venni.” Mi történik a fejünkben regényolvasás közben? Miféle viszony van az élő személyek és a regényalakok között? Milyen kapcsolatban áll egymással a regény, a költészet, a festészet és a politika? Miként alakul ki az író saját hangja, saját világa? Hol szól a regényíró önmagáról és hol másokról? Mi a regény „titkos középpontja”, és hogyan tudunk rátalálni? A Nobel-díjas török regényíró a 2009/2010-es tanévben kapott meghívást a Harvard Egyetemre, hogy megtartsa az intézmény híres Charles Eliot Norton-kurzusait. Ezekből az előadásokból született ez az esszékötet, amelyben Pamuk nem csupán saját irodalom- és művészetfelfogását, de harmincöt éves regényírói pályájának szakmai tapasztalatait is megosztja olvasóival.

„Csak nem azt várja el egy bűnügyi regénytől, hogy az életet tükrözze vissza?” A Párizs és Croydon között közlekedő Prometheus utasszállító repülőgép hátsó utasterében, a kilencedik ülésen Hercule Poirot várja, hogy mihamarabb megérkezzenek, és véget érjen a szenvedése. Utastársai – két francia régész, egy csinos fodrászlány, egy fogorvos, két arisztokrata hölgy, egy orvos, egy középkorú francia nő, egy üzletember és egy krimiíró – könnyed beszélgetéssel ütik el az időt, míg az egyik utaskísérő észre nem veszi, hogy a francia hölgy gyanúsan mozdulatlan. Megpróbálja felébreszteni, de nem jár sikerrel. Dr. Bryantet hívja, aki megállapítja: a nő legalább fél órája halott, és egy szúrásnyom van a nyakán – valószínűleg darázscsípés okozta a halálát. Poirot azonban a holttest lábánál észrevesz egy furcsa tárgyat, egy fúvócsőből származó tűlövedéket – ezzel ölték meg nőt… És a híres detektív szintén a gyanúsítottak között van.

„– Vigyázzatok és imádkozzatok! – mondta. – Vigyázzatok és imádkozzatok! Közel az ítélet napja! Az ajtóból lepottyant a peronra. Fektéből fölnézett Mr. Blore-ra, és nagyon méltóságteljesen azt mondta: – Magához beszélek, fiatalember. Nagyon közel az ítélet napja.” Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében, amely korábban Tíz kicsi néger címen jelent meg magyarul, nyolc ember kap meghívást egy kis szigetre – ahol aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt. Rejtélyes meghívójuk furcsa módon nem bukkan fel, de a vendégeket ez eleinte nem zavarja: a szakácsnő remekül főz, és a portói bor kiváló. A vacsora után azonban megszólal egy hang, amely mindannyiukat megvádolja. Éspedig azzal, hogy gyilkosságban vétkesek. Egyikük nem sokkal később meghal… és az ebédlőasztalon a tíz kicsi katonafigurából egy eltűnik. Vajon igazak a vádak? Mindannyian bűnösök? És ki lehet az, aki úgy döntött, a szigetre csalja őket, és egyenként, művészi tökéllyel végrehajtja rajtuk a lehető legszigorúbb ítéletet?

„Ezt a karácsonyi lakomának szánt könyvet így tudnám a legjobban jellemezni: A konyhafőnök ajánlata. És ezúttal a konyhafőnök én vagyok!” Agatha Christie A kötetben találunk két kisregényt, három Hercule Poirot-novellát és ráadásnak egyet Miss Marple főszereplésével. Lesz itt igazi angol karácsony, ellopott rubinnal és eltűnő holttesttel, természetfölöttinek látszó gyilkosság nagyon is földhöz ragadt megoldással és egy furcsa ház, furcsa lakókkal és furcsa gyilkossággal – de Christie népszerű hőseinek eszén nem jár túl egy gyilkos sem.

„Mivel lehetetlen dolog nem történhetik meg, ezért be fog bizonyosodni, hogy a látszat ellenére a lehetetlen mégsem lehetetlen.” A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely “a Lindbergh bébi elrablása” néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...

Kerry Daynes elismert törvényszéki pszichológusként immáron több mint húsz éve vizsgálja Nagy-Britannia legveszélyesebb bűnelkövetőit; járja a tárgyalótermeket, börtönkórházakat és elmegyógyintézeteket, szenvedélyesen kutatva a bűncselekmények mögött meghúzódó pszichológiai összefüggéseket. Az emberi elme legsötétebb zugaiba merészkedik, pszichopaták indítékait próbálja kifürkészni, ami korántsem kockázatmentes vállalkozás. Kerry Daynes nem csupán pályafutásának legizgalmasabb eseteit gyűjtötte egybe könyvében, hanem leplezetlen őszinteséggel vall arról is, milyen veszélyekbe sodorta a szakmája, és milyen személyes kihívásokkal kellett megküzdenie karrierje során. Az elme sötét oldala hol megdöbbentő, hol megindító, mindvégig lebilincselő olvasmány az emberi viselkedés legszélsőségesebb eseteiről, elkövetőkről és áldozatokról, bűntettekről és traumákról. "Kerry elképesztően ragyogó mesélő. Ez a könyv szinte minden oldalán megkérdőjelezte az előítéleteimet azzal kapcsolatban, amit a bűnözők elméjéről gondoltam." DAVID ROBSON "A nőgyűlölet - a lányokkal és asszonyokkal szemben érzett, mélyen gyökerező előítélet és megvetés - egyike azon kevés mentális állapotnak, amelyet még nem nyilvánítottak elmebetegségnek. Feltehetően azért, mert ha megtennék, rögvest kiderülne, hogy valóságos járvánnyal van dolgunk."

Olyan ez a könyv, mint egy Poirot-krimi vége: sokan összegyűlnek egy kis helyen, hogy tanúi legyenek egy bűneset megfejtésének. Csakhogy e könyv lapjain nem a lehetséges elkövetők, hanem Agatha Christie nyomozói gyűlnek össze: a szívek doktora, Parker Pyne, aki nyaralás közben sem tud elmenekülni a szerelmi bonyodalmak elől, a rejtélyes Mr. Quin és örök szemlélő társa, Mr. Satterthwaite, no meg persze a szimmetria belga szerelmese, Hercule Poirot. Nyolc történet szerelemről és halálról, melyekben épp úgy főszerephez juthat egy sárga írisz, mint egy félrehallott gongszó vagy egy Harlekin-teáskészlet - csak az a kérdés, a megoldás a szív vagy a bűn kapujához vezet. "A saját életét mindenki maga teszi tönkre."

„Hé, srácok, mentek valahova, vagy csak úgy sehova?” 1951 áprilisában Jack Kerouac három hét alatt, a spontán alkotás lázában írta meg az Úton eredeti változatát egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre: annak a történetét, ahogy Neal Cassadyvel többször is beutazták Amerikát – ahogy száguldoztak a „jajongó kontinensen” át, s közben mindent meg akartak tapasztalni, ami csak kifacsarható az életből. A beatnemzedék első nagy műve volt ez – előbb született, mint Ginsberg Üvöltése vagy Burroughs regénye, a Meztelen ebéd –, de csak 1957-ben jelenhetett meg, miután Kerouac átírta: kihagyta az akkoriban még botrányosan merésznek számító részeket, és minden szereplőnek más nevet adott. Az ős-Úton csak jóval Kerouac halála után, 2007-ben jelent meg először, s azóta a mű két változatban létezik – mindkettő autentikus, de az Eredeti tekercs a maga nyersebb módján még inkább kifejezi a beatnemzedék életérzését és törekvését: hogy spontán, gátlástalan, lázadó, lüktető, száguldó, őrült, az élet titkának mélyére hatoló, új irodalmat akartak létrehozni.

A világon először magyar nyelven jelenik meg a Csengetett, Mylord? rendezőjének és társszerzőjének könyve, akik egy korábbi sorozattervüket felelevenítve végül prózai formában készítették el a várva várt folytatást. A hazánkban méltán legendás Csengetett, Mylord? záróepizódjában a Meldrum-ház két egykori szolgálója, a jó- és nagyképű lakáj, James Twelvetrees, valamint az esetlen, de szeretni való szobalány, Ivy Teasdale elhatározzák, hogy tengerparti szállót nyitnak. És most a sorozat rajongói végre megtudhatják a választ a nagy kérdésre: "Hova fog ez vezetni?" A James és Ivy magával ragadó történeteiből megismerhetjük a Suttogó Pálmák panziót, ahol a kilátások nem éppen nagyszerűek (sem a tengerre, sem anyagilag), ahol James legnagyobb bosszúságára a vendégkör mérsékelten előkelő, és ahol a címszereplőkön kívül a Meldrum-ház több más hajdani lakója is felbukkan, "lentiek" és "fentiek" egyaránt... "- Jól van, Mabel? Mi folyik itt? - kérdezte Ivy. - Mr. Twelvetrees épp most dobott ki egy szegény kisfiút az utcára! A hallba csődült varietések döbbenettől eltátott - egyszersmind szendviccsel, sajttal és mindenféle savanyúsággal teli - szájjal figyelték, ahogy James becsukja a bejárati ajtót. - Ez csak valami tévedés lehet... James sosem tenne ilyet... ugye? - kérdezte Ivy. James zihálva kihúzta magát, és végignézett a rá bámuló elképedt arcokon."

Márai Sándor: 1953. január 13. Reggel, ébredés után, élesen és különösen láttam Lolát, amint jön és megy, beszél – végtelen ismerősen, s mégis idegenül. Néha így látom magam is, amint benyitok egy régi szobába, mozgok, egy asztal felé hajlok, tíz vagy húsz évvel fiatalabban. Márai Ilona (Lola): 1953. január 28. Fantasztikus közös ritmusa az életünknek, a mindig egyszerre arra gondolás, amit a másik gondol. Az Ő naplójában olvasom: „látom magam mozogni tíz-húsz évvel fiatalabban”. Napokkal ezelőtt, talán mikor ezt írta, folyton magam előtt láttam őt fiatalon mozogni, jönni felém. Csodálatos ez a gondolatátvitel, az antenna, ami mindent megérez a másikról.” Nagy érzelmi amplitúdókat megélő emberek voltak mindketten. Naplóikat olvasva olyan élénken láttam már őket, mintha filmet néznék, és ezt, az én belső filmemet akartam megmutatni az előadás-sorozatban a közönségnek is. Szeretném, hogy a nézők – és most az olvasók is – láthassák Lolát és Sándort együtt… Számomra nagy élmény, hogy ezen a „tükörnapló” - párbeszéden keresztül megmutathatom a közös életüket… Takáts Andrea

„Agatha Christie legelragadóbb rejtélye nem más, mint a saját élete. Ebben a könyvben mindent elmesélt: fiatalkori románcait, a tönkrement és a boldog házasságát, élete különös eseményeit a viharos sikerhez vezető úton…” Daily Mail Agatha Christie önéletrajzi könyve időutazásra hívja az olvasót. Az írónő könnyed stílusban, ugyanakkor mély őszinteséggel meséli el saját és családja életét. Az első történetek egészen a viktoriánus korig nyúlnak vissza, bemutatva az angliai közép- és felsőosztály életmódját és szokásait. A fiatal Agathával átélhetjük a táncestek kellemes hangulatát, a párválasztás korabeli nehézségeit, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszerét. Az ifjúkori kellemes élmények után megjelennek a háborús borzalmak is, hiszen Agatha ápolónőként közvetlen közelről tapasztalhatta meg a frontról a kórházba került sebesültek szenvedéseit. Az önéletrajz nem csak a korabeli Angliát mutatja be, hiszen az írónő élete során rengeteget utazott, szinte az egész világot bejárta. Első férjével tett világkörüli útját érdekes történetekkel és elragadó természeti leírásokkal eleveníti meg. Időről időre betekintést nyerhetünk egy-egy könyv vagy karakter születésének folyamatába, megismerhetjük a személyt vagy a helyszínt, amely az írónőt ihlette. A könyvben hangsúlyosan szerepelnek Agatha közel-keleti élményei, ezen belül a második férjével végzett régészeti munkássága. A közvetlen hangnemben elmesélt történetek sorozata egy egész világot nyit meg az olvasó számára, ugyanakkor átfogó képet, összegzést nyújt a krimi királynőjének gazdag munkásságáról.