Helikon Kiadó strana 15 z 115

Olyan ez a könyv, mint egy Poirot-krimi vége: sokan összegyűlnek egy kis helyen, hogy tanúi legyenek egy bűneset megfejtésének. Csakhogy e könyv lapjain nem a lehetséges elkövetők, hanem Agatha Christie nyomozói gyűlnek össze: a szívek doktora, Parker Pyne, aki nyaralás közben sem tud elmenekülni a szerelmi bonyodalmak elől, a rejtélyes Mr. Quin és örök szemlélő társa, Mr. Satterthwaite, no meg persze a szimmetria belga szerelmese, Hercule Poirot. Nyolc történet szerelemről és halálról, melyekben épp úgy főszerephez juthat egy sárga írisz, mint egy félrehallott gongszó vagy egy Harlekin-teáskészlet - csak az a kérdés, a megoldás a szív vagy a bűn kapujához vezet. "A saját életét mindenki maga teszi tönkre."

A világon először magyar nyelven jelenik meg a Csengetett, Mylord? rendezőjének és társszerzőjének könyve, akik egy korábbi sorozattervüket felelevenítve végül prózai formában készítették el a várva várt folytatást. A hazánkban méltán legendás Csengetett, Mylord? záróepizódjában a Meldrum-ház két egykori szolgálója, a jó- és nagyképű lakáj, James Twelvetrees, valamint az esetlen, de szeretni való szobalány, Ivy Teasdale elhatározzák, hogy tengerparti szállót nyitnak. És most a sorozat rajongói végre megtudhatják a választ a nagy kérdésre: "Hova fog ez vezetni?" A James és Ivy magával ragadó történeteiből megismerhetjük a Suttogó Pálmák panziót, ahol a kilátások nem éppen nagyszerűek (sem a tengerre, sem anyagilag), ahol James legnagyobb bosszúságára a vendégkör mérsékelten előkelő, és ahol a címszereplőkön kívül a Meldrum-ház több más hajdani lakója is felbukkan, "lentiek" és "fentiek" egyaránt... "- Jól van, Mabel? Mi folyik itt? - kérdezte Ivy. - Mr. Twelvetrees épp most dobott ki egy szegény kisfiút az utcára! A hallba csődült varietések döbbenettől eltátott - egyszersmind szendviccsel, sajttal és mindenféle savanyúsággal teli - szájjal figyelték, ahogy James becsukja a bejárati ajtót. - Ez csak valami tévedés lehet... James sosem tenne ilyet... ugye? - kérdezte Ivy. James zihálva kihúzta magát, és végignézett a rá bámuló elképedt arcokon."

Márai Sándor: 1953. január 13. Reggel, ébredés után, élesen és különösen láttam Lolát, amint jön és megy, beszél – végtelen ismerősen, s mégis idegenül. Néha így látom magam is, amint benyitok egy régi szobába, mozgok, egy asztal felé hajlok, tíz vagy húsz évvel fiatalabban. Márai Ilona (Lola): 1953. január 28. Fantasztikus közös ritmusa az életünknek, a mindig egyszerre arra gondolás, amit a másik gondol. Az Ő naplójában olvasom: „látom magam mozogni tíz-húsz évvel fiatalabban”. Napokkal ezelőtt, talán mikor ezt írta, folyton magam előtt láttam őt fiatalon mozogni, jönni felém. Csodálatos ez a gondolatátvitel, az antenna, ami mindent megérez a másikról.” Nagy érzelmi amplitúdókat megélő emberek voltak mindketten. Naplóikat olvasva olyan élénken láttam már őket, mintha filmet néznék, és ezt, az én belső filmemet akartam megmutatni az előadás-sorozatban a közönségnek is. Szeretném, hogy a nézők – és most az olvasók is – láthassák Lolát és Sándort együtt… Számomra nagy élmény, hogy ezen a „tükörnapló” - párbeszéden keresztül megmutathatom a közös életüket… Takáts Andrea

„Agatha Christie legelragadóbb rejtélye nem más, mint a saját élete. Ebben a könyvben mindent elmesélt: fiatalkori románcait, a tönkrement és a boldog házasságát, élete különös eseményeit a viharos sikerhez vezető úton…” Daily Mail Agatha Christie önéletrajzi könyve időutazásra hívja az olvasót. Az írónő könnyed stílusban, ugyanakkor mély őszinteséggel meséli el saját és családja életét. Az első történetek egészen a viktoriánus korig nyúlnak vissza, bemutatva az angliai közép- és felsőosztály életmódját és szokásait. A fiatal Agathával átélhetjük a táncestek kellemes hangulatát, a párválasztás korabeli nehézségeit, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszerét. Az ifjúkori kellemes élmények után megjelennek a háborús borzalmak is, hiszen Agatha ápolónőként közvetlen közelről tapasztalhatta meg a frontról a kórházba került sebesültek szenvedéseit. Az önéletrajz nem csak a korabeli Angliát mutatja be, hiszen az írónő élete során rengeteget utazott, szinte az egész világot bejárta. Első férjével tett világkörüli útját érdekes történetekkel és elragadó természeti leírásokkal eleveníti meg. Időről időre betekintést nyerhetünk egy-egy könyv vagy karakter születésének folyamatába, megismerhetjük a személyt vagy a helyszínt, amely az írónőt ihlette. A könyvben hangsúlyosan szerepelnek Agatha közel-keleti élményei, ezen belül a második férjével végzett régészeti munkássága. A közvetlen hangnemben elmesélt történetek sorozata egy egész világot nyit meg az olvasó számára, ugyanakkor átfogó képet, összegzést nyújt a krimi királynőjének gazdag munkásságáról.

„Ha valaki azt mondja, hogy valamire nem vagyok képes, akkor addig nem nyugszom, amíg meg nem csinálom, mégpedig a lehető legtudatosabb, leghihetetlenebb módon.” (Kobe Bryant) Az ötszörös NBA- és kétszeres olimpiai bajnok Kobe Bryant NBA-pályafutását bárki jól ismerhette eddig is, „előtörténete” azonban mind ez idáig homályban maradt. Ezt ismerte fel Mike Sielski, aki a sztár elfeledett tinédzserkorát kíséri figyelemmel könyvében, és így új perspektívából nyújt betekintést az életébe. Megmutatja, honnan indult ez a pályafutás, mint ahogy azt is, hogy ha az ego ambícióval és tehetséggel párosul, abból kivételes fenomének születhetnek. Kobe legendája Philadelphia külvárosából, Lower Merionból ered. A helyi gimnázium csapatánál indult minden, itt formálódott Kobe személyisége. Onnantól látjuk őt, amikor még nem érte el semmilyen jelentősebb célját, de már biztos benne, hogy el fogja érni azokat. Gimnáziumával meg is nyerik az 1995–96-os pennsylvaniai állami bajnokságot, annak ellenére, hogy a csapat soraiban ő az egyetlen igazán kiemelkedő tudású játékos. A könyv addig követi nyomon a sorsát, míg meg nem valósul egyik nagy vágya: a Los Angeles Lakers tagja lesz. A Felemelkedés felbecsülhetetlen értékű forrásanyaga révén Mike Sielski óriási előnyre tett szert a 2020-ban helikopter-balesetben elhunyt dobóhátvéd más kutatóival szemben, hozzáférhetett ifjúkorában vele készült, de sohasem publikált, álmairól, céljairól tanúskodó interjúkhoz. Sőt maga a szerző is több mint száz interjút készített kötetének hősével kapcsolatban az igazán árnyalt kép megteremtése érdekében, gyakran a korai szemtanúk tapasztalataira alapozva, és olyan anekdotákat elmesélve, amiket eddig nem hallhattunk. A Felemelkedés sokkal több mint egy szimpla kosárlabdakönyv. Egy lenyűgöző ikon identitás- és fejlődéstörténete. Minden szuperhősnek szüksége van egy eredettörténetre – és most Kobe Bryant eredettörténete is megszületett.

„Szókratész filozófusi életének legfontosabb gyakorlati eseménye a megtorlás intézményének elutasítása. Ez egyben a filozófiatörténet egyik legfontosabb fordulópontja.” Szókratészt minden idők egyik legnagyobb gondolkodójaként tartjuk számon. Pedig nem volt tudós, nem írt semmit, egész életében tanulni akart. Úgy tartotta, „a vizsgálódás nélküli élet nem emberhez méltó élet”. Meg volt győződve, hogy az elképzelések tisztázása tudáshoz vezet, ami erényessé tesz, s így élhetünk jó életet, lehetünk boldogok. Hogy mit mondott, mit gondolt, azt nem az ő írásaiból tudjuk, hanem főként Platóntól, aki igyekezett minden gondolatát leírni – de később, amikor elkezdte kidolgozni a saját rendszerét, már nem lehet tudni, hogy Szókratészt idézi-e, vagy a saját gondolatait adja a szájába. Paul Johnson, a nagyszerű kultúrtörténész a megértés igazi szenvedélyével közelít Szókratészhoz: mi benne olyan elemi erejű, amitől gondolatai máig is hatnak? Ő a görög gondolkodó szemléletét egyenesen Jézus Krisztuséhoz hasonlítja – s aztán kicsit visszakozik: Szókratész azért mégsem „a kereszténység előfutára”. De halálának története mégis hasonló: Szókratészt ugyan nem kínozták meg, nem feszítették keresztre, ő maga itta meg a mérget, majd bizakodóan búcsúzott el barátaitól – örök példát mutatva, hogy az ember az elveiért, a becsülete megőrzéséért a halált is méltósággal vállalhatja.

„Ha egy ember akar valamit egy másik embertől, a szavak nem tudnak elrejteni semmit.” A Féltékenyek Márai leglíraibb műve. A szavak áradata, a torlasztott, hatalmasra növesztett alá- és mellérendelések egymásutánja szinte felbontja szerkezetét, "szárnyaira kap és visz a kimondhatatlan felé". Teljes érettségében mutatkoznak meg benne azok a stíluselemek, amelyeket rajongói csodáltak, s amelyek alapján még bírálói is benne látták ekkoriban a modern magyar regény megteremtőjét, Proust és Joyce hazai megfelelőjét. (Rónay László, Jelenkor, 1988/7–8.) „Oldalról nézett reá, kerekre nyitott szemekkel, mint aki maga sem érti, miért nem kezdenek végre egyszer "arról" beszélni – "arról", amiről szó van közöttük, a születés pillanatától; közöttük, az összes Garrenek között. Úgy nézett, mint aki mindent odaadna érette, […] ha ez a párbeszéd végre egyszer elhangzana. S mint aki tudja, hogy mindenről lehet beszélni, az irtózatosról is, csak éppen arról nem, amit a Garrenek elhallgatnak egymás elől, s ő, Tamás, ő sem lesz elég erős, vagy felelőtlen, vagy kegyetlen, soha nem lesz olyan hatalmas, hogy beszélni merjen arról, aki a Garreneket egymáshoz köti, mert az összetartozáson belül valamennyien félnek egymástól...”

Mentem és arra gondoltam, elborította a világot a téboly. Az őrület válik normává. Ha meg valami normális, az a csoda érzését kelti. Borisz, a Puskinland főszereplője igazi nonkonformista értelmiségi, aki mindennapos küzdelmet folytat a nagybetűs szovjet élettel – és határozottan vesztésre áll. Megannyi honfitársához hasonlóan ő is az alkoholba menekül az össznemzeti kilátástalanság elől; mivel műveit úgysem engedélyezi a cenzúra, írás helyett leginkább az ivással foglalkozik. Idővel azonban felsejlik előtte egy másfajta kiút lehetősége; miután a családja Nyugatra emigrál, még az őt vegzáló KGB-sek is azt tanácsolják neki, hogy addig kövesse a példájukat, amíg megteheti. Menni vagy maradni? – ez tehát a kérdés, és mi lehetne illőbb környezet egy ilyen kínzó dilemmához, mint a Puskin Emlékhely, ahol Borisz jobb híján idegenvezetőnek áll, és ahol az imádott Költő egyszerre eleven klasszikus és holt közhely, felbecsülhetetlen közkincs és olcsó turistalátványosság… Szergej Dovlatov a XX. század második felének egyik legizgalmasabb orosz elbeszélője, amit ez a méltán kultikus kisregény is ékesen bizonyít. A Puskinland erős önéletrajzi alapokon nyugvó, fájdalmasan humoros történet egy abszurd és ellentmondásos társadalomról, ahol látszólag mindent átjár az irodalom szakrális szeretete, ám ahol íróként szabadon létezni mégis lehetetlen.

„Van nekem egy barátom, egy bizonyos Mr. Quin, és őt a legjobban éppen a katalízis jelenségével lehetne jellemezni. Ha ő jelen van valahol, az azzal jár, hogy ott valami történni fog, mert ahol ő van, ott különös megvilágosodásokra és felfedezésekre kerül sor. De ő maga ezekben a folyamatokban nem vesz részt.” Ha a titokzatos Mr. Harley Quin felbukkan Agatha Christie történeteiben, akkor két dolog biztos: hogy hirtelen régen volt, nagyon friss, vagy még el sem követett (!) szerelmi bűnügyek kerülnek elő, és hogy Quin barátja, a Poirot-hoz hasonlóan aprócska, Miss Marple-hoz hasonlóan jelentéktelennek tűnő Mr. Satterthwaite kiváló megfigyelőkészséggel és pengeéles logikával megoldja azokat. Mire pedig a gyilkos személyére fény derül, Mr. Quin, mintha ott se lett volna, nyomtalanul elillan. Agatha Christie a húszas években kezdte írni rendhagyó detektívpárosának történeteit, és ötven évvel később fejezte be. Kötetünk mind a tizennégy Harlekin-novellát tartalmazza.

Révész Sándor mesél. A kölyökkorától kezdve mai, lecsendesedett életéig elmesél mindent, amit fontosnak gondol, és ez a hosszú, sikerekben gazdag történet teli van lélekkel, érzelmekkel - amilyen a zenéje, az éneke és minden előadóművészi megszólalása. Mesél a nagyszüleiről és szüleiről, korán elvesztett édesanyjának tragédiájáról... A hatvanas évek légköréről, a beatkorszakról, amely beszippantotta, Radics Béláról, aki a bálványa volt... és az első zenekarairól.Mesél a Generálról és a Piramisról - arról is, ami fájdalmas volt benne: hogy milyen volt a szakítás a zenésztársakkal, Som Lajossal. Mesél a hermetikus filozófiáról és Szepes Máriáról, akitől oly sokat tanult. Mesél dalokról, nagy koncertekről, nőkről, akiket szeretett, barátokról, akiket testvéreinek érzett, a tanyájáról, ahol nagyokat sétált a természetben, és az állatokról, melyeket gondozott. Az immár hetvenéves "Kölyök" történetei ezek. Jó hallgatni őt. "Az élet által nekem felkínált új ütem nagy ajándék. Reggelenként, mikor megborotválkozom, belemosolygok a tükörbe, pedig a tükörkép alapján semmi okom nem lenne erre, hiszen őszül a hajam, változott a küllemem, de összhangban vagyok önmagammal, minden napom jól indul. Szepes Mária nénitől azt tanultam: "Örülj, minden okod megvan az örömre."

A szerző egy nap különös ösztöndíjat nyer el: nemalkotói támogatást. Ám a havi apanázst csak akkor folyósítják, ha nevezett novellista az égvilágon semmit sem ír, szóval, ha megszűnik írónak lenni. Az irodalmi túltermelést - és az ezzel járó jelentős minőségcsökkenést - orvosolni kívánó stipendium évei alatt a szerző egyetlen novellát sem ír, hiszen nem kíván elesni a borsos összegtől. Most a kedves olvasók éppen ezeket a történeteket olvashatják egy kötetben - azokat, melyeket az író nem írt meg. Misikéék Székelyföldön meglelik Csaba királyfi kardját, Virág elvtárs párthűsége és a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, valahol a Tisza mentén kézműves guillotine gyilkol... És így tovább. Cserna-Szabó András új novelláskötetében az utolsó magyarok - férfiak és asszonyok - csetlenek és botlanak a történelem színpadának véres és göcsörtös deszkáin. Végül vagy a világ pusztul el, vagy csak a magyarok halnak ki, mint egykor a dinoszauruszok, s még az Eltévedt Lovas sem tud segíteni. Nem túl reménykeltő és optimista ez a könyv - még szerencse, hogy a szerzőnek volt annyi esze, hogy ezeket a történeteket végül nem írta meg. Az örök túlvilágra megyünk?" - kérdezi Szabolcs. "Hát nem is egy hajdúszoboszlói wellnesshétvégre, kicsibarátom", szól a tréfás kedvű Griff. "Érdekes, már nem is fáj annyira. Pedig a pálinka ottmaradt." "Mindjárt jó lesz. A túlvilág a legjobb pálinka. Nem fáj semmi. Nekem elhiheted, vadmagyar." Szabolcs a messzeségben megpillantja a Halálfát, és rajta egy fényes odút. Hirtelen olyan sóvárgás fogja el a világosság után, amilyet életében sosem érzett. A Griff még annyit mond: "Kérem, csatolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást!"

"Nyitottatok­-e valaha boros palackot? A kutyafáját: emlékezzetek vissza, hogy örültetek! Vagy tudjátok-­e, milyen az, ha a kutya velős csontot talál? Platón az Állam második könyvében azt mondja, nincs a kutyánál bölcsességszeretőbb állat a világon. Ha láttátok, megfigyelhettétek, milyen áhítattal les a csontra, milyen féltve őrzi, izgatottan szorítja a foga közé, milyen óvatosan kezdi rágni, milyen szenvedélyesen roppantja szét, és milyen buzgón szívja a velőt. Mi hajtja? Miért vesződik vele? Mire számít? Semmi másra, csak egy kis velőre. Vizslassatok ti is, mint a jó kopó: szagoljátok ki, neszeljétek meg, ismerjétek föl e szép könyvben a fejedelmi prédát, űzzétek fürgén, támadjatok neki bátran. Olvassatok figyelmesen, törjétek a fejeteket, roppantsátok szét a csontot, és szívjátok ki legvelejét a velőnek. Erőst bízhattok benne, hogy a könyv olvastán erényességre és tapasztalatra tesztek szert. Tanulhattok belőle jó ízlést, titkos tanokat, magasztos hittitkokat, rettentő misztériumokat vallásunkról, politikáról..." François Rabelais "A thelemaiak életét nem törvények, statútumok, regulák szabályozták, hanem saját elhatározásaik és szabad akaratuk. Akkor keltek, amikor akartak, akkor ettek, ittak, dolgoztak, aludtak, amikor akartak; senkit nem vertek föl álmából, senkit sem kényszerítettek, hogy egyen, igyon, ezt vagy azt csináljon, ha nem akar. Így határozott Gargantua. Egy szabály volt: MINDENKI AZT CSINÁL, AMIT AKAR" Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Gulyás Adrienn. A verseket fordította, jegyzetekkel ellátta Imreh András.

A szerelem furcsa dolgokra képes. Néha a legjobbat, olykor pedig a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Agatha Christie, az emberi lélek páratlan ismerője e kötet novelláiban is mesterien fonja szerelmi bűnügyeinek szálait. Kedvenc detektíveinkkel meglepő helyszíneken találkozhatunk - Mr. Satterthwaite az operába látogat Mr. Harley Quinnel, Parker Pyne hajókázik (de ez egy másik halál a Níluson!), Poirot vidéken időzik, és a darázsfészkek kiirtásának módjait tanulmányozza, Miss Marple egy falusi szerelmi gyilkosságot old meg, Tommy és Tuppence egy apróhirdetés nyomán bálba megy. Megtudhatjuk, miért fontos a bridzsben a treff király, hogy mit nem bocsát meg soha egy máskülönben elnéző feleség, és hogy mihez kezdhet a millióival egy életunt gazdag hölgy. Ez a kötet csupa-csupa szerelem és szenvedély... De a szerelem néha sötét, és nem mindig boldogít. És ezt a krimi királynőjénél senki sem tudta jobban.

"Mélyen vallásos (pietista) neveltetése ellenére kora legtöbb nagy gondolkodójához hasonlóan Kant is hitt az ész erejében és a gondolkodás minden korlátozás nélküli autonómiájában. A felvilágosodás […] az ember kilábolása a maga okozta kiskorúságból. Sajnos - tette hozzá rezignált bölcsességgel - az emberiség nagy része szívesen kiskorú marad egész életében, mert kiskorúnak lenni kényelmes. Nem akar mások vezetése nélkül élni, ami lehetővé teszi a kevesek gyámkodását a többség fölött. Az igazi változáshoz szabadság kell, éspedig annak is a legártalmasabb fajtája: nevezetesen az ész minden kérdésben való nyilvános használatának szabadsága." Új könyvében Romsics Ignác azoknak a bölcselőknek a munkáit tekinti át az ókortól napjainkig, akik az emberiség történetének alapkérdéseiről alkotott véleményükkel meghatározták a történeti gondolkodást, és akik - noha gyakran eltérő válaszokat adtak közös dilemmáikra - mindannyian csiszolták látásmódunkat, gazdagították és finomították a múltunkra vonatkozó tudást. A kötet a szellemi tendenciák változását tudománytörténeti hátterükkel együtt segít megérteni, ezért a legszélesebb olvasóközönséget szólítja meg, de az egyetemi oktatásban is jól használható.

"A Louis Vuitton a leglátványosabb, a legmutatósabb divatmárka, bizonyos értelemben. Vannak, akik szerint borzalmas, vannak, akik szeretik, vannak, akiket egyszerűen csak lenyűgöz." Nicolas Ghesquiere Louis Vuitton monogramos táskáit több mint 150 éve láthatjuk hírességek és királyi családok karján. Azóta, hogy az ifjú Louis szerencsét próbált Párizsban, ez a pazar márka átvészelt két világháborút, a nagy gazdasági világválságot, a dzsesszkorszakot és a hatvanas évek fiatalok által vezérelt kulturális forradalmát is. A Divatikonok sorozat V. kötete részletesen bemutatja Louis Vuitton ikonikussá válását az 1980-as években, az LVMH divatipari vállalat létrehozását és Marc Jacobs 1997-es kinevezését, valamint a kézműves bőröndgyártó cég luxus divatmárkává alakulását. Mesés képek és magával ragadó szövegek jelenítik meg a világ legelegánsabb márkájának történetét, egészen addig a fejlődésig, amit Nicolas Ghesquiere és Virgil Abloh kreatív irányítása alatt ért el.

"Nem, nem, fiatalember, ebben téved. Gyilkolni könnyű" - ezzel zárja Miss Pinkerton a falujában történt titokzatos halálesetekről szóló beszámolóját, amit utastársának, a gyarmatokról hazatért egykori rendőrnek, Luke Fitzwilliamnek mesél. Az idős hölgy épp a Scottland Yardra igyekszik, hogy bejelentést tegyen, és ezzel megakadályozza a következő kiszemelt áldozat, Humbleby doktor halálát. Fitzwilliam nem veszi komolyan a történetet mindaddig, amíg a másnapi újságban meg nem látja, hogy Miss Pinkertont elgázolta egy autó. Luke-ból a kétely szikrája is eltűnik, amikor egy héttel később a Timesban John Edward Humbleby gyászjelentését olvassa. Ekkor hirtelen eszébe jut az idős hölgy eddig képzelgésnek vélt intelme - "a gyilkost elárulhatja a tekintete" -, és elhatározza, hogy a végére jár a Wychwood-under-Ashe-ben történt szokatlan haláleseteknek.