Helikon Kiadó strana 15 z 115

„Szókratész filozófusi életének legfontosabb gyakorlati eseménye a megtorlás intézményének elutasítása. Ez egyben a filozófiatörténet egyik legfontosabb fordulópontja.” Szókratészt minden idők egyik legnagyobb gondolkodójaként tartjuk számon. Pedig nem volt tudós, nem írt semmit, egész életében tanulni akart. Úgy tartotta, „a vizsgálódás nélküli élet nem emberhez méltó élet”. Meg volt győződve, hogy az elképzelések tisztázása tudáshoz vezet, ami erényessé tesz, s így élhetünk jó életet, lehetünk boldogok. Hogy mit mondott, mit gondolt, azt nem az ő írásaiból tudjuk, hanem főként Platóntól, aki igyekezett minden gondolatát leírni – de később, amikor elkezdte kidolgozni a saját rendszerét, már nem lehet tudni, hogy Szókratészt idézi-e, vagy a saját gondolatait adja a szájába. Paul Johnson, a nagyszerű kultúrtörténész a megértés igazi szenvedélyével közelít Szókratészhoz: mi benne olyan elemi erejű, amitől gondolatai máig is hatnak? Ő a görög gondolkodó szemléletét egyenesen Jézus Krisztuséhoz hasonlítja – s aztán kicsit visszakozik: Szókratész azért mégsem „a kereszténység előfutára”. De halálának története mégis hasonló: Szókratészt ugyan nem kínozták meg, nem feszítették keresztre, ő maga itta meg a mérget, majd bizakodóan búcsúzott el barátaitól – örök példát mutatva, hogy az ember az elveiért, a becsülete megőrzéséért a halált is méltósággal vállalhatja.

„Van nekem egy barátom, egy bizonyos Mr. Quin, és őt a legjobban éppen a katalízis jelenségével lehetne jellemezni. Ha ő jelen van valahol, az azzal jár, hogy ott valami történni fog, mert ahol ő van, ott különös megvilágosodásokra és felfedezésekre kerül sor. De ő maga ezekben a folyamatokban nem vesz részt.” Ha a titokzatos Mr. Harley Quin felbukkan Agatha Christie történeteiben, akkor két dolog biztos: hogy hirtelen régen volt, nagyon friss, vagy még el sem követett (!) szerelmi bűnügyek kerülnek elő, és hogy Quin barátja, a Poirot-hoz hasonlóan aprócska, Miss Marple-hoz hasonlóan jelentéktelennek tűnő Mr. Satterthwaite kiváló megfigyelőkészséggel és pengeéles logikával megoldja azokat. Mire pedig a gyilkos személyére fény derül, Mr. Quin, mintha ott se lett volna, nyomtalanul elillan. Agatha Christie a húszas években kezdte írni rendhagyó detektívpárosának történeteit, és ötven évvel később fejezte be. Kötetünk mind a tizennégy Harlekin-novellát tartalmazza.

„Ha egy ember akar valamit egy másik embertől, a szavak nem tudnak elrejteni semmit.” A Féltékenyek Márai leglíraibb műve. A szavak áradata, a torlasztott, hatalmasra növesztett alá- és mellérendelések egymásutánja szinte felbontja szerkezetét, "szárnyaira kap és visz a kimondhatatlan felé". Teljes érettségében mutatkoznak meg benne azok a stíluselemek, amelyeket rajongói csodáltak, s amelyek alapján még bírálói is benne látták ekkoriban a modern magyar regény megteremtőjét, Proust és Joyce hazai megfelelőjét. (Rónay László, Jelenkor, 1988/7–8.) „Oldalról nézett reá, kerekre nyitott szemekkel, mint aki maga sem érti, miért nem kezdenek végre egyszer "arról" beszélni – "arról", amiről szó van közöttük, a születés pillanatától; közöttük, az összes Garrenek között. Úgy nézett, mint aki mindent odaadna érette, […] ha ez a párbeszéd végre egyszer elhangzana. S mint aki tudja, hogy mindenről lehet beszélni, az irtózatosról is, csak éppen arról nem, amit a Garrenek elhallgatnak egymás elől, s ő, Tamás, ő sem lesz elég erős, vagy felelőtlen, vagy kegyetlen, soha nem lesz olyan hatalmas, hogy beszélni merjen arról, aki a Garreneket egymáshoz köti, mert az összetartozáson belül valamennyien félnek egymástól...”

Mentem és arra gondoltam, elborította a világot a téboly. Az őrület válik normává. Ha meg valami normális, az a csoda érzését kelti. Borisz, a Puskinland főszereplője igazi nonkonformista értelmiségi, aki mindennapos küzdelmet folytat a nagybetűs szovjet élettel – és határozottan vesztésre áll. Megannyi honfitársához hasonlóan ő is az alkoholba menekül az össznemzeti kilátástalanság elől; mivel műveit úgysem engedélyezi a cenzúra, írás helyett leginkább az ivással foglalkozik. Idővel azonban felsejlik előtte egy másfajta kiút lehetősége; miután a családja Nyugatra emigrál, még az őt vegzáló KGB-sek is azt tanácsolják neki, hogy addig kövesse a példájukat, amíg megteheti. Menni vagy maradni? – ez tehát a kérdés, és mi lehetne illőbb környezet egy ilyen kínzó dilemmához, mint a Puskin Emlékhely, ahol Borisz jobb híján idegenvezetőnek áll, és ahol az imádott Költő egyszerre eleven klasszikus és holt közhely, felbecsülhetetlen közkincs és olcsó turistalátványosság… Szergej Dovlatov a XX. század második felének egyik legizgalmasabb orosz elbeszélője, amit ez a méltán kultikus kisregény is ékesen bizonyít. A Puskinland erős önéletrajzi alapokon nyugvó, fájdalmasan humoros történet egy abszurd és ellentmondásos társadalomról, ahol látszólag mindent átjár az irodalom szakrális szeretete, ám ahol íróként szabadon létezni mégis lehetetlen.

Révész Sándor mesél. A kölyökkorától kezdve mai, lecsendesedett életéig elmesél mindent, amit fontosnak gondol, és ez a hosszú, sikerekben gazdag történet teli van lélekkel, érzelmekkel - amilyen a zenéje, az éneke és minden előadóművészi megszólalása. Mesél a nagyszüleiről és szüleiről, korán elvesztett édesanyjának tragédiájáról... A hatvanas évek légköréről, a beatkorszakról, amely beszippantotta, Radics Béláról, aki a bálványa volt... és az első zenekarairól.Mesél a Generálról és a Piramisról - arról is, ami fájdalmas volt benne: hogy milyen volt a szakítás a zenésztársakkal, Som Lajossal. Mesél a hermetikus filozófiáról és Szepes Máriáról, akitől oly sokat tanult. Mesél dalokról, nagy koncertekről, nőkről, akiket szeretett, barátokról, akiket testvéreinek érzett, a tanyájáról, ahol nagyokat sétált a természetben, és az állatokról, melyeket gondozott. Az immár hetvenéves "Kölyök" történetei ezek. Jó hallgatni őt. "Az élet által nekem felkínált új ütem nagy ajándék. Reggelenként, mikor megborotválkozom, belemosolygok a tükörbe, pedig a tükörkép alapján semmi okom nem lenne erre, hiszen őszül a hajam, változott a küllemem, de összhangban vagyok önmagammal, minden napom jól indul. Szepes Mária nénitől azt tanultam: "Örülj, minden okod megvan az örömre."

A szerző egy nap különös ösztöndíjat nyer el: nemalkotói támogatást. Ám a havi apanázst csak akkor folyósítják, ha nevezett novellista az égvilágon semmit sem ír, szóval, ha megszűnik írónak lenni. Az irodalmi túltermelést - és az ezzel járó jelentős minőségcsökkenést - orvosolni kívánó stipendium évei alatt a szerző egyetlen novellát sem ír, hiszen nem kíván elesni a borsos összegtől. Most a kedves olvasók éppen ezeket a történeteket olvashatják egy kötetben - azokat, melyeket az író nem írt meg. Misikéék Székelyföldön meglelik Csaba királyfi kardját, Virág elvtárs párthűsége és a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, valahol a Tisza mentén kézműves guillotine gyilkol... És így tovább. Cserna-Szabó András új novelláskötetében az utolsó magyarok - férfiak és asszonyok - csetlenek és botlanak a történelem színpadának véres és göcsörtös deszkáin. Végül vagy a világ pusztul el, vagy csak a magyarok halnak ki, mint egykor a dinoszauruszok, s még az Eltévedt Lovas sem tud segíteni. Nem túl reménykeltő és optimista ez a könyv - még szerencse, hogy a szerzőnek volt annyi esze, hogy ezeket a történeteket végül nem írta meg. Az örök túlvilágra megyünk?" - kérdezi Szabolcs. "Hát nem is egy hajdúszoboszlói wellnesshétvégre, kicsibarátom", szól a tréfás kedvű Griff. "Érdekes, már nem is fáj annyira. Pedig a pálinka ottmaradt." "Mindjárt jó lesz. A túlvilág a legjobb pálinka. Nem fáj semmi. Nekem elhiheted, vadmagyar." Szabolcs a messzeségben megpillantja a Halálfát, és rajta egy fényes odút. Hirtelen olyan sóvárgás fogja el a világosság után, amilyet életében sosem érzett. A Griff még annyit mond: "Kérem, csatolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást!"

A szerelem furcsa dolgokra képes. Néha a legjobbat, olykor pedig a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Agatha Christie, az emberi lélek páratlan ismerője e kötet novelláiban is mesterien fonja szerelmi bűnügyeinek szálait. Kedvenc detektíveinkkel meglepő helyszíneken találkozhatunk - Mr. Satterthwaite az operába látogat Mr. Harley Quinnel, Parker Pyne hajókázik (de ez egy másik halál a Níluson!), Poirot vidéken időzik, és a darázsfészkek kiirtásának módjait tanulmányozza, Miss Marple egy falusi szerelmi gyilkosságot old meg, Tommy és Tuppence egy apróhirdetés nyomán bálba megy. Megtudhatjuk, miért fontos a bridzsben a treff király, hogy mit nem bocsát meg soha egy máskülönben elnéző feleség, és hogy mihez kezdhet a millióival egy életunt gazdag hölgy. Ez a kötet csupa-csupa szerelem és szenvedély... De a szerelem néha sötét, és nem mindig boldogít. És ezt a krimi királynőjénél senki sem tudta jobban.

"Nyitottatok­-e valaha boros palackot? A kutyafáját: emlékezzetek vissza, hogy örültetek! Vagy tudjátok-­e, milyen az, ha a kutya velős csontot talál? Platón az Állam második könyvében azt mondja, nincs a kutyánál bölcsességszeretőbb állat a világon. Ha láttátok, megfigyelhettétek, milyen áhítattal les a csontra, milyen féltve őrzi, izgatottan szorítja a foga közé, milyen óvatosan kezdi rágni, milyen szenvedélyesen roppantja szét, és milyen buzgón szívja a velőt. Mi hajtja? Miért vesződik vele? Mire számít? Semmi másra, csak egy kis velőre. Vizslassatok ti is, mint a jó kopó: szagoljátok ki, neszeljétek meg, ismerjétek föl e szép könyvben a fejedelmi prédát, űzzétek fürgén, támadjatok neki bátran. Olvassatok figyelmesen, törjétek a fejeteket, roppantsátok szét a csontot, és szívjátok ki legvelejét a velőnek. Erőst bízhattok benne, hogy a könyv olvastán erényességre és tapasztalatra tesztek szert. Tanulhattok belőle jó ízlést, titkos tanokat, magasztos hittitkokat, rettentő misztériumokat vallásunkról, politikáról..." François Rabelais "A thelemaiak életét nem törvények, statútumok, regulák szabályozták, hanem saját elhatározásaik és szabad akaratuk. Akkor keltek, amikor akartak, akkor ettek, ittak, dolgoztak, aludtak, amikor akartak; senkit nem vertek föl álmából, senkit sem kényszerítettek, hogy egyen, igyon, ezt vagy azt csináljon, ha nem akar. Így határozott Gargantua. Egy szabály volt: MINDENKI AZT CSINÁL, AMIT AKAR" Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Gulyás Adrienn. A verseket fordította, jegyzetekkel ellátta Imreh András.

"Mélyen vallásos (pietista) neveltetése ellenére kora legtöbb nagy gondolkodójához hasonlóan Kant is hitt az ész erejében és a gondolkodás minden korlátozás nélküli autonómiájában. A felvilágosodás […] az ember kilábolása a maga okozta kiskorúságból. Sajnos - tette hozzá rezignált bölcsességgel - az emberiség nagy része szívesen kiskorú marad egész életében, mert kiskorúnak lenni kényelmes. Nem akar mások vezetése nélkül élni, ami lehetővé teszi a kevesek gyámkodását a többség fölött. Az igazi változáshoz szabadság kell, éspedig annak is a legártalmasabb fajtája: nevezetesen az ész minden kérdésben való nyilvános használatának szabadsága." Új könyvében Romsics Ignác azoknak a bölcselőknek a munkáit tekinti át az ókortól napjainkig, akik az emberiség történetének alapkérdéseiről alkotott véleményükkel meghatározták a történeti gondolkodást, és akik - noha gyakran eltérő válaszokat adtak közös dilemmáikra - mindannyian csiszolták látásmódunkat, gazdagították és finomították a múltunkra vonatkozó tudást. A kötet a szellemi tendenciák változását tudománytörténeti hátterükkel együtt segít megérteni, ezért a legszélesebb olvasóközönséget szólítja meg, de az egyetemi oktatásban is jól használható.

"A Louis Vuitton a leglátványosabb, a legmutatósabb divatmárka, bizonyos értelemben. Vannak, akik szerint borzalmas, vannak, akik szeretik, vannak, akiket egyszerűen csak lenyűgöz." Nicolas Ghesquiere Louis Vuitton monogramos táskáit több mint 150 éve láthatjuk hírességek és királyi családok karján. Azóta, hogy az ifjú Louis szerencsét próbált Párizsban, ez a pazar márka átvészelt két világháborút, a nagy gazdasági világválságot, a dzsesszkorszakot és a hatvanas évek fiatalok által vezérelt kulturális forradalmát is. A Divatikonok sorozat V. kötete részletesen bemutatja Louis Vuitton ikonikussá válását az 1980-as években, az LVMH divatipari vállalat létrehozását és Marc Jacobs 1997-es kinevezését, valamint a kézműves bőröndgyártó cég luxus divatmárkává alakulását. Mesés képek és magával ragadó szövegek jelenítik meg a világ legelegánsabb márkájának történetét, egészen addig a fejlődésig, amit Nicolas Ghesquiere és Virgil Abloh kreatív irányítása alatt ért el.

"Ezúton tudatjuk, hogy október 29-én, pénteken du. fél hétkor a Little Paddocksban gyilkosságot fognak elkövetni. Minden külön értesítés helyett." A felettébb különös és morbid hirdetés Chipping Cleghorn városka helyi újságjában, az aznapi Gazette-ben jelenik meg. A címként feltüntetett hely lakója, Letitia Blacklock - több más olvasóval együtt - értetlenül áll a közlemény előtt. Pénteken fél hét előtt pár perccel Miss Blacklock több ismerőse is "váratlanul" betoppan az idősödő hölgyhöz - hajtja őket a kíváncsiság, nehogy kimaradjanak egy formabontó partyról vagy egy izgalmas gyilkosos játékról. Ahogy az óra elüti a fél hetet, a kedélyes összejövetel véresen komolyra fordul: három lövés dördül, majd egy ismeretlen alak terül el a földön - holtan. Még szerencse, hogy Miss Marple is éppen a környéken tartózkodik...

"Nem, nem, fiatalember, ebben téved. Gyilkolni könnyű" - ezzel zárja Miss Pinkerton a falujában történt titokzatos halálesetekről szóló beszámolóját, amit utastársának, a gyarmatokról hazatért egykori rendőrnek, Luke Fitzwilliamnek mesél. Az idős hölgy épp a Scottland Yardra igyekszik, hogy bejelentést tegyen, és ezzel megakadályozza a következő kiszemelt áldozat, Humbleby doktor halálát. Fitzwilliam nem veszi komolyan a történetet mindaddig, amíg a másnapi újságban meg nem látja, hogy Miss Pinkertont elgázolta egy autó. Luke-ból a kétely szikrája is eltűnik, amikor egy héttel később a Timesban John Edward Humbleby gyászjelentését olvassa. Ekkor hirtelen eszébe jut az idős hölgy eddig képzelgésnek vélt intelme - "a gyilkost elárulhatja a tekintete" -, és elhatározza, hogy a végére jár a Wychwood-under-Ashe-ben történt szokatlan haláleseteknek.

"Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.” Deanna Raybourn Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt. Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából. „Teljesen véletlenül Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának, Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal rávágja: „A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk.”

"Márai Sándor zendülői olyan gyermekek, akiket az idő keze már taszítana kifelé ártatlannak éppen nem nevezhető játékaik közül, de akik önként, konok daccal nem akarják elhagyni a gyermekszobát. Bizonyára nem véletlen, hogy Márai e témában a mienkénél nagyobb európai irodalmak képviselőivel találkozik: Cocteau Les enfants terribles-jére és Glaeser Jahrang 1902-jére gondolok. A jelenség európai s oly kevés írónk van, aki a magyar miliőbe európai problémákat tudna, vagy merne beállítani!" (Sárközi György, Nyugat, 1930/14.) Egy héttel később együtt volt a banda. A laza anyagból egy pillanat alatt lesz kristály, nem lehet tudni, miféle folyamat előzi meg. Nem lehet tudni, mi az, ami bizonyos embereket, kik kevéssel elébb még mit sem sejtettek egymásról, összehajt, egyik pillanatról a másikra összekovácsol, bűntudatnál nyugtalanítóbban, jobban, mint szülőket gyermekekkel, mint a szerelmeseket, mint a gyilkosokat. A terem négy sarkából igyekeztek egymás felé, mohón, mintha évek óta vártak volna erre, s rengeteg mondanivalójuk lenne. Együtt voltak, akik egy hét előtt még alig beszéltek egymással."

„A nyelv is kés. Fel tudja vágni a világot, és feltárja értelmét, belső működését, titkait, igazságait. Át tud hatolni egyik valóságból a másikba. Felhívja a figyelmet az üres dumára, kinyitja az emberek szemét, szépséget teremt. A nyelv az én késem.”. 2022. augusztus 12-én Salman Rushdie éppen a politikai okokból üldözött írókról készült beszédet tartani New York állam egyik kisvárosában, amikor egy vallási fanatikus merényletet kísérelt meg ellene. Rushdie csodával határos módon túlélte a tizenöt késszúrást, ám maradandó sérüléseket szenvedett, többek között elvesztette jobb szeme világát is. Ennek a traumatikus eseménynek és az utána következő testi-lelki felépülésnek a krónikája a Kés című kötet. A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről. Egyúttal képzeletben párbeszédet is folytat a merénylőjével, s rendületlenül hitet tesz amellett, hogy „a művészet emberi mivoltunk lényegét alkotja, és nem kér különleges védelmet, csak jogot a létezésre”.

Joszip Rotszkij, a regény hőse az Éj Rádióból szól hozzánk. Valamikor népszerű rockzenész volt, a billentyűs hangszerek virtuóza, de játszani már nem tud (azért sem, mert eltörték az ujjait), csak a legkedvesebb zenéit osztja meg velünk. És valamikor régen komoly szerepet játszott népének forradalmában (a barikádokon zongorázott), sőt aztán „Európa utolsó előtti diktátorának” halálához is volt némi köze. Ezért – de nem csak ezért – folyamatosan menekülnie és bujkálnia kell. Andruhovics fantáziadús történetében találkozunk még a regénybeli új világot a markukban tartó Mob embereivel, jó pár különleges és szenzációsan szexelő lánnyal, egy gazdag zsenivel, akinek kioperálják az agyát, titkos ügynökökkel és – nem utolsósorban – egy bölcs hollóval. Andruhovics még az orosz–ukrán háború előtt fejezte be a művét, amely (bár a regényben egy fiktív országról van szó) részben keserű szatíra hazájáról. Ahogy a Los Angeles Review of Booksnak 2022 júliusában adott interjújában mondta: „A forradalmunk még nem ért véget… Folyamatosan tartott 2022. február 24-ig, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. A purgatóriumból a pokolba akartak minket visszarángatni, hogy mi is, akárcsak ők, egy autoriter, posztszovjet infernóban éljünk.” „Egyeseket elég volt kissé megszorongatni, másokat el kellett rabolni és kínzással térdre kényszeríteni, megint másokat jó alaposan belemártani a kompromittáló mocsokba, ismét másokat fizikailag likvidálni. De a hatalom okosan megtartóztatta magát ez utóbbi változat tömeges alkalmazásától. Akkor még. Így csak néhányan érdemelték ki a halálos eltávolítás kiváltságát.”