Helikon Kiadó strana 8 z 115

„Mindannyian önmagunk megalkotásának kollektív projektjei vagyunk. Mi lenne, ha így közelítenénk meg az emberi történelmet? Ha a kezdetektől fogva képzelőerővel megáldott, intelligens, játékos teremtménynek tekintenénk az embert, olyan lénynek, aki megérdemli, hogy így értsük őt? Mi lenne, ha történetünk nem arról szólna, hogyan süllyedt fajunk az egyenlőség idilli állapotából a maiba, hanem azt a kérdést tennénk fel, hogyan kerültünk ilyen szoros fogalmi bilincsek csapdájába, hogy már elképzelni sem tudjuk többé önmagunk újrafeltalálásának lehetőségét?” Tényleg volt az emberiségnek eredeti állapota? Valóban egyenes út vezetett a gyűjtögetéstől a letelepedésig, a mezőgazdaságtól a városokig, a városoktól pedig a kapitalizmusig? Vagy mindez nem több mítosznál, és az emberiség sokkal bonyolultabb és érdekesebb úton jutott el napjainkig? Ebben a világszerte tudományos bestsellerré vált, Orwell-díjra jelölt, roppant szórakoztató könyvben két szikrázóan okos, mindig vitakész elme, az antropológus David Graeber és a régész David Wengrow alapjaiban kérdőjelezi meg az emberi történelemről alkotott eddigi képünket, és gondolja újra mindazt, amit a tulajdon, a városok, a demokrácia, a rabszolgaság vagy épp az egész civilizáció eredetéről tudni véltünk.

Tényleg volt az emberiségnek eredeti állapota? Valóban egyenes út vezetett a gyűjtögetéstől a letelepedésig, a mezőgazdaságtól a városokig, a városoktól pedig a kapitalizmusig? Vagy mindez nem több mítosznál, és az emberiség sokkal bonyolultabb és érdekesebb úton jutott el napjainkig?Ebben a világszerte tudományos bestsellerré vált, Orwell-díjra jelölt, roppant szórakoztató könyvben két szikrázóan okos, mindig vitakész elme, az antropológus David Graeber és a régész David Wengrow alapjaiban kérdőjelezi meg az emberi történelemről alkotott eddigi képünket, és gondolja újra mindazt, amit a tulajdon, a városok, a demokrácia, a rabszolgaság vagy épp az egész civilizáció eredetéről tudni véltünk."Mindannyian önmagunk megalkotásának kollektív projektjei vagyunk. Mi lenne, ha így közelítenénk meg az emberi történelmet? Ha a kezdetektől fogva képzelőerővel megáldott, intelligens, játékos teremtménynek tekintenénk az embert, olyan lénynek, aki megérdemli, hogy így értsük őt? Mi lenne, ha történetünk nem arról szólna, hogyan süllyedt fajunk az egyenlőség idilli állapotából a maiba, hanem azt a kérdést tennénk fel, hogyan kerültünk ilyen szoros fogalmi bilincsek csapdájába, hogy már elképzelni sem tudjuk többé önmagunk újrafeltalálásának lehetőségét?"David Graeber (1961-2020) amerikai antropológus és anarchista aktivista, az Occupy-mozgalom egyik vezéralakja, a kortárs baloldali gondolkodás ikonja. Magyarul a Bullshit munkák szerzőjeként lett ismert, nagy történelmi áttekintései sorát pedig az adósság világtörténetéről írt munkájával (Debt: The First 5,000 Years) kezdte meg - és korai és váratlan halála miatt a Mindenek hajnalával zárta.David Wengrow (1972) brit régész, a Londoni University College professzora. Véleménycikkei a Guardian és a New York Times lapjain jelentek meg, nagy kérdéseket boncolgató, átfogó történelmi könyvei az írás, a gazdálkodás és a városok (What Makes Civilization?), illetve a szörnyábrázolások (The Origins of Monsters) eredetét kutatják.

Nyár... melegszik az idő, és szárba szökken a gonoszság is. Agatha Christie nyomozói ördögi kihívásokkal néznek szembe szerte a világban: Cornwallban, a francia Riviérán, a delphoi templom tövében vagy vidéki úriházakban. Sőt még James Bond is feltűnik ezeken a lapokon... bár ő egy másik James Bond. Elő a nyugággyal, és élvezzük a csavaros történeteket, a tévútra vezető nyomokat! Ahogy a Biblia írja, Isten felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra. A jókat ebben a kötetben is Miss Marple, Hercule Poirot, Parker Pyne, Mr. Harley Quin, valamint Tommy és Tuppence képviseli. 

A huszonkét éves francia fiatalembert telefonon felhívják, hogy korábban elutasított ösztöndíjkérelmét egy váratlanul felszabaduló hely miatt mégis elfogadják, ha azonnal igent mond. Egy számára ismeretlen városba, Pécsre mehetne tanítani. Magyarországi élménye van már, mert előző évben egy hetet átbulizott a "Tzigeten", a szülei lakásában található bélyegnyi méretű térképen pedig azt látja, Budapest mellett még egy város, Pécs neve szerepel. Igent mond. Még nem tudja, de a jövőjéről, a sorsáról dönt. Több, mint két évtized telt el, az immár középkorú "fiatalember" azóta is Pécsett él. Élete első felét otthon töltötte, másik felét immár itthon. És most megírja ezt a második felét magyarul (!) majdani unokáinak - és nekünk, magyar honfitársainak, hogyan lát ő bennünket. Miközben megéljük, milyen ostobák, érthetetlenek, kaotikusak, elviselhetetlenek, ugyanakkor rafináltak, szellemesek, tán még szeretni valóak is vagyunk, nevetünk, megdöbbenünk, elcsodálkozunk, és szétárad bennünk a jóleső, ismerős érzés: ennek a francia-magyar embertársunknak örkényi tótágast sem kell állnia ahhoz, hogy groteszk módon lásson és elfogadjon bennünket és köztünk önmagát. Bérczes László "Annyi mindent láttam egzotikusnak akkor. Végre megtudhattam, milyen lehetett a hetvenes évek esztétikája. Minden úgy nézett ki, mint a szüleim régi fényképeinek háttere: a buszok, a bútorok, a bajuszok, a büfék. A szokatlant hamar kiegészítette a bizarr: a vonalkódos matrica a kenyéren, a magyarok gálánssága (de, de), meg az, hogy egy pincér simán elküldhet egy vendéget a fenébe, ha olyan kedve van. Mókás volt, hogy See ya-t mondanak az emberek, ha találkoznak, és Helló-t, ha elköszönnek egymástól." "Szerettem, hogy az emberek nem házibulikban gyűlnek össze, hanem kocsmákban, mert még elérhető áron van a sör. Nem úgy, mint otthon. Szerettem, hogy az emberek a szemembe néznek az utcán. Szerettem, hogy jóval kevesebb itt a tabu, mint nálunk."

Kedvenc nyomozóházaspárunk, Tommy és Tuppence a csendes öregkor reményében vidékre költözik - csakhogy hamar kiderül: sem a bájos falucskának tűnő Hollowquay, sem a pihenésre kiszemelt ház nem mentes a sötét titkoktól. Mikor pedig Tuppence egy korábbi lakóktól megörökölt könyvben egy régmúlt gyilkosságot sejtető üzenetre lel, azonnal szimatot fog - hogy aztán hamarosan már mindketten azt próbálják kitalálni, ki lehet az a Mary Jordan, aki "nem természetes halált halt". S bár hamar kiderül, a gyilkosság hosszú évtizedekkel azelőtt történt, épp a krimi királynőjétől tudjuk: régi bűnnek hosszú az árnyéka... "A legmegdöbbentőbb igazságot sokszor azoktól tudod meg, akiktől a legkevésbé vártad volna."

Merre visz a liberális demokrácia útja? John Lukacs 2005-ben megjelent esszéje szerint a populizmus felé, amit az elmúlt két évtized világpolitikai tendenciái is igazolni látszanak. Reneszánszát éli egy olyan politizálás, mely immáron a modern tömegmédia eszközeivel, végletekig leegyszerűsített üzenetekkel hajhássza a népszerűséget - "a nép" egyetlen hiteles képviseleteként fellépve, akár a gyűlölet szításától sem visszariadva. A Demokrácia és populizmus közérthető és elgondolkodtató áttekintése annak, miképp változott a történelem során a politikai jobb- és baloldal, és hogy milyen veszélyeket rejt magában a "totális demokrácia". "Az igazi hazafiság védelmező, a nacionalizmus támadó" JOHN LUKACS (1924-2019) Nekünk, magyaroknak: Lukács János. Amerikai-magyar (vagy magyar-amerikai) történész és író. Budapesten született; átélte Budapest ostromát, majd a háború után a kommunisták elől Nyugatra emigrált. 1947-től Pennsylvaniában élt. Több mint 30 könyve jelent meg, életművének nagy része magyarul is olvasható. Világszerte a XX. század egyik jelentős történészeként tartják számon; népszerűségét nem annyira új kutatási eredményeinek, mint inkább a történészszakmában ritka szépirodalmi stílusának köszönheti. Munkásságát többek között Corvin-lánccal (2001) és Széchenyi-nagydíjjal (2014) is elismerték.

Hercule Poirot épp reggeli csokoládéját kortyolgatja és következő lépésén gondolkozik, mikor inasa, George, egy meglehetősen zavart lányt jelent be, aki egy olyan gyilkosságról akar beszélni vele, amelyet „lehetséges, hogy elkövetett”. De hogyan lehet valaki bizonytalan egy általa elkövetett gyilkosságban? A rejtély megoldásához hippiken, festőkön és Afrikából hazatért kalandorokon keresztül vezet az út – de bármilyen idegennek is tűnjön a hatvanas évek bohém londoni miliője Poirot-tól, kedvenc szeleburdi krimiírónőnk, Ariadne Oliver és a legendás kis szürke agysejtek most is a segítségére sietnek…   

Merre visz a liberális demokrácia útja? John Lukacs 2005-ben megjelent esszéje szerint a populizmus felé, amit az elmúlt két évtized világpolitikai tendenciái is igazolni látszanak. Reneszánszát éli egy olyan politizálás, mely immáron a modern tömegmédia eszközeivel, végletekig leegyszerűsített üzenetekkel hajhássza a népszerűséget - "a nép" egyetlen hiteles képviseleteként fellépve, akár a gyűlölet szításától sem visszariadva.A Demokrácia és populizmus közérthető és elgondolkodtató áttekintése annak, miképp változott a történelem során a politikai jobb- és baloldal, és hogy milyen veszélyeket rejt magában a "totális demokrácia"."Az igazi hazafiság védelmező, a nacionalizmus támadó"JOHN LUKACS (1924-2019)Nekünk, magyaroknak: Lukács János.Amerikai-magyar (vagy magyar-amerikai) történész és író. Budapesten született; átélte Budapest ostromát, majd a háború után a kommunisták elől Nyugatra emigrált. 1947-től Pennsylvaniában élt.Több mint 30 könyve jelent meg, életművének nagy része magyarul is olvasható. Világszerte a XX. század egyik jelentős történészeként tartják számon; népszerűségét nem annyira új kutatási eredményeinek, mint inkább a történészszakmában ritka szépirodalmi stílusának köszönheti.Munkásságát többek között Corvin-lánccal (2001) és Széchenyi-nagydíjjal (2014) is elismerték.

A 20. században Berlin egy megrengetett világ középpontja volt. Felváltva csábította és borzasztotta a nemzetközi képzeletet. A város lényegét extrém kettőssége adta: ragyogó sugárutak és lármás bérházak; a nehézipar sötét, füstös fellegvárai és a környező pompás vizek és erdők; az örömteli pánszexuális kabarék mellett az opera merev méltósága; a dadaista művészek színes túlkapásai... majd a horogkeresztes tömegfelvonulások zord egyformasága. Annak, aki 1900 körül született, és még megérte az 1960-70-es éveket, az élet a forradalmak, véres harcok véget nem érő sorozata volt; a zűrzavar és a bizonytalanság örvénye. Ez az időszak magában foglalta az első világháborút, a modern ipar szédítő rohamát és az azt tükröző, dacosan forradalmi építészetet; a letaglózó nyomort és éhezést hozó gazdasági mélyrepüléseket; a náci felsőbbrendűséget, a népirtás pszichózisát; majd a háború poklát a Berlinre és népére zúduló szovjet pusztítással és megtorlással; s végül a halálos berlini fallal a város szívét kettészakító, egymással versengő ideológiákat. És volt valami, ami nagyobb szenvedést okozott a bombáknál, a felismerhetetlenné roncsolt temetetlen holttesteknél, rombolóbb az öngyilkossági járványnál és súlyosabb a tömeges nemi erőszaknál is: az igazi trauma az volt, hogy a külvilág megértéssel viseltetett e kegyetlenségek iránt, mert a náci vezetés Európa-szerte millióknak okozott gyötrelmet és osztott halált. Az átélt rémálom, Berlin népének vezeklő hallgatása hosszú árnyékot vetett a város jövőjére."Minden városnak van történelme", terjedt el a mondás, "de Berliné már túlzás".Sinclair McKay (1956) napilapok rovatírója, az elemző történetek mestere, emellett nagy sikerű történelmi tárgyú könyvek szerzője.

A 20. században Berlin egy megrengetett világ középpontja volt. Felváltva csábította és borzasztotta a nemzetközi képzeletet. A város lényegét extrém kettőssége adta: ragyogó sugárutak és lármás bérházak; a nehézipar sötét, füstös fellegvárai és a környező pompás vizek és erdők; az örömteli pánszexuális kabarék mellett az opera merev méltósága; a dadaista művészek színes túlkapásai... majd a horogkeresztes tömegfelvonulások zord egyformasága. Annak, aki 1900 körül született, és még megérte az 1960-70-es éveket, az élet a forradalmak, véres harcok véget nem érő sorozata volt; a zűrzavar és a bizonytalanság örvénye. Ez az időszak magában foglalta az első világháborút, a modern ipar szédítő rohamát és az azt tükröző, dacosan forradalmi építészetet; a letaglózó nyomort és éhezést hozó gazdasági mélyrepüléseket; a náci felsőbbrendűséget, a népirtás pszichózisát; majd a háború poklát a Berlinre és népére zúduló szovjet pusztítással és megtorlással; s végül a halálos berlini fallal a város szívét kettészakító, egymással versengő ideológiákat. És volt valami, ami nagyobb szenvedést okozott a bombáknál, a felismerhetetlenné roncsolt temetetlen holttesteknél, rombolóbb az öngyilkossági járványnál és súlyosabb a tömeges nemi erőszaknál is: az igazi trauma az volt, hogy a külvilág megértéssel viseltetett e kegyetlenségek iránt, mert a náci vezetés Európa-szerte millióknak okozott gyötrelmet és osztott halált. Az átélt rémálom, Berlin népének vezeklő hallgatása hosszú árnyékot vetett a város jövőjére. "Minden városnak van történelme", terjedt el a mondás, "de Berliné már túlzás". Sinclair McKay (1956) napilapok rovatírója, az elemző történetek mestere, emellett nagy sikerű történelmi tárgyú könyvek szerzője.

Roger Ackroyd túl sokat tudott. Tudta, hogy a nő, akit szeret, megmérgezte az első férjét. Tudta, hogy valaki zsarolja az asszonyt, és azt is tudta, hogy ezért lett öngyilkos. Az esti postából pedig azt is megtudta, ki a titokzatos zsaroló - ám még mielőtt végigolvashatta volna a levelet, valaki elvágta a torkát... Hercule Poirot visszavonult. Úritököt termeszt a békés, álmos falucskában, King's Abbotban. Az Ackroyd-gyilkosság azonban ismét mozgásba hozza "a kis szürke agysejtjeit", és a legendás nyomozó a tettes nyomába ered... Furcsa dolog ez: titokban hiszünk valamiben, de nem akarjuk beismerni, aztán, amikor valaki más kimondja, akkor dühödten tagadjuk."  

Kris Kelvin pszichológus megérkezik egy távoli égitest, a Solaris felszíne fölött lebegő űrállomásra. A bolygót plazmaóceán borítja, amely különös intelligencia jeleit mutatja, de az emberek mindeddig sikertelenül próbáltak kapcsolatot teremteni vele. A pszichológus lassan felismeri a bolygó működésének titkát - vagy legalábbis megsejti, hogy milyen veszély leselkedik az emberekre: a plazmaóceán az őrületbe hajszolja a kutatókat: személyiségük legbelső, eltitkolt démonait szabadítja rájuk. Stanis3aw Lem Solaris című műve minden idők egyik legsikeresebb, legvarázslatosabb, legnagyobb hatású sci-fije, amelyből már három film is készült."Ti akartok az óceánnal szót érteni, mikor egymást sem értitek?"  

Kris Kelvin pszichológus megérkezik egy távoli égitest, a Solaris felszíne fölött lebegő űrállomásra. A bolygót plazmaóceán borítja, amely különös intelligencia jeleit mutatja, de az emberek mindeddig sikertelenül próbáltak kapcsolatot teremteni vele. A pszichológus lassan felismeri a bolygó működésének titkát - vagy legalábbis megsejti, hogy milyen veszély leselkedik az emberekre: a plazmaóceán az őrületbe hajszolja a kutatókat: személyiségük legbelső, eltitkolt démonait szabadítja rájuk. Stanis3aw Lem Solaris című műve minden idők egyik legsikeresebb, legvarázslatosabb, legnagyobb hatású sci-fije, amelyből már három film is készült."Ti akartok az óceánnal szót érteni, mikor egymást sem értitek?"

Roger Ackroyd túl sokat tudott. Tudta, hogy a nő, akit szeret, megmérgezte az első férjét. Tudta, hogy valaki zsarolja az asszonyt, és azt is tudta, hogy ezért lett öngyilkos. Az esti postából pedig azt is megtudta, ki a titokzatos zsaroló - ám még mielőtt végigolvashatta volna a levelet, valaki elvágta a torkát... Hercule Poirot visszavonult. Úritököt termeszt a békés, álmos falucskában, King's Abbotban. Az Ackroyd-gyilkosság azonban ismét mozgásba hozza "a kis szürke agysejtjeit", és a legendás nyomozó a tettes nyomába ered... Furcsa dolog ez: titokban hiszünk valamiben, de nem akarjuk beismerni, aztán, amikor valaki más kimondja, akkor dühödten tagadjuk."

A félkegyelmű Dosztojevszkij egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású regénye - ellentmondásos remekmű, amelynek nemcsak kritikai utóélete, hanem már születése sem volt mentes a szélsőségektől, a végletek közötti ingázás jellegzetesen dosztojevszkiji vonásától. A hitelezői elől külföldre menekült, adósságait szerencsejáték-függőséggel tetéző szerző ugyanis bevallottan nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint egy "tökéletes szépségű személyiség" ábrázolását. A krisztusi vonásokkal felruházott címszereplő, miután éveket töltött egy svájci szanatóriumban, Pétervárra érkezik, ahol rögvest szerelmi, pénzügyi és politikai intrikák középpontjába kerül. A társasági életben esetlen, gyermekien naiv és jóságos Miskin herceg felbukkanása ideig-óráig felrázza heves érzelmek és önző érdekek mozgatta környezetét. Ám hiába hősünk minden tragikomikus igyekezete, még a hozzá legközelebb állók, vagyis a lobbanékony Rogozsin, valamint az ellenállhatatlanul gyönyörű, ámde kétes hírű Nasztaszja Filippovna sorsán sem képes javítani - hármójuk szövevényes viszonya végzetesnek bizonyul. A félkegyelmű időtlen klasszikus az emberi természet mélyén rejlő kínzó kételyekről és szenvedélyekről... és a szépségről, amely talán, talán megválthatná a világot."Ezek a Karamazovok, Miskin hercegek, Raszkolnyikovok, ezek az ördöngösök, ezek a megszállottak nem azért lépnek elénk, hogy ezer oldalon át valamilyen különös, érdekes, tanulságos, felemelő vagy megríkató történetet elbeszéljenek; nem, Dosztojevszkij hősei örökké ezt a pillanatot készítik elő, mikor az ember megmutatja lényének eddig nem ismert, fel nem tárt mélységeit, mikor az ember a legmélyebb megalázottságból, szenvedésből, vagy gyalázatból fordítja arcát Istene felé." Márai Sándor "Egyebek között azon tűnődött el, hogy epileptikus állapotában csaknem közvetlenül a roham előtt (ha ébrenlétben jött rá a roham) volt egy olyan fokozat, amikor a lelki sötétség, a nyomasztó szomorúság közepette némely pillanatban mintegy fény gyúlt az agyában, és lökésszerűen, egyszerre szokatlanul megfeszült egész életereje. Életérzése, öntudata szinte megtízszereződött ezekben a villámgyorsan tovatűnő pillanatokban. Elméjét, szívét rendkívüli fény világította be; mintha egy csapásra lecsillapodott volna minden izgalma, kétsége, nyugtalansága, és feloldódott volna valami derűs és harmonikus örömmel, reménnyel, értelemmel és a végső ok ismeretével teli magasztos nyugalommal."  

A félkegyelmű Dosztojevszkij egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású regénye - ellentmondásos remekmű, amelynek nemcsak kritikai utóélete, hanem már születése sem volt mentes a szélsőségektől, a végletek közötti ingázás jellegzetesen dosztojevszkiji vonásától. A hitelezői elől külföldre menekült, adósságait szerencsejáték-függőséggel tetéző szerző ugyanis bevallottan nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint egy "tökéletes szépségű személyiség" ábrázolását. A krisztusi vonásokkal felruházott címszereplő, miután éveket töltött egy svájci szanatóriumban, Pétervárra érkezik, ahol rögvest szerelmi, pénzügyi és politikai intrikák középpontjába kerül. A társasági életben esetlen, gyermekien naiv és jóságos Miskin herceg felbukkanása ideig-óráig felrázza heves érzelmek és önző érdekek mozgatta környezetét. Ám hiába hősünk minden tragikomikus igyekezete, még a hozzá legközelebb állók, vagyis a lobbanékony Rogozsin, valamint az ellenállhatatlanul gyönyörű, ámde kétes hírű Nasztaszja Filippovna sorsán sem képes javítani - hármójuk szövevényes viszonya végzetesnek bizonyul. A félkegyelmű időtlen klasszikus az emberi természet mélyén rejlő kínzó kételyekről és szenvedélyekről... és a szépségről, amely talán, talán megválthatná a világot. "Ezek a Karamazovok, Miskin hercegek, Raszkolnyikovok, ezek az ördöngösök, ezek a megszállottak nem azért lépnek elénk, hogy ezer oldalon át valamilyen különös, érdekes, tanulságos, felemelő vagy megríkató történetet elbeszéljenek; nem, Dosztojevszkij hősei örökké ezt a pillanatot készítik elő, mikor az ember megmutatja lényének eddig nem ismert, fel nem tárt mélységeit, mikor az ember a legmélyebb megalázottságból, szenvedésből, vagy gyalázatból fordítja arcát Istene felé." Márai Sándor "Egyebek között azon tűnődött el, hogy epileptikus állapotában csaknem közvetlenül a roham előtt (ha ébrenlétben jött rá a roham) volt egy olyan fokozat, amikor a lelki sötétség, a nyomasztó szomorúság közepette némely pillanatban mintegy fény gyúlt az agyában, és lökésszerűen, egyszerre szokatlanul megfeszült egész életereje. Életérzése, öntudata szinte megtízszereződött ezekben a villámgyorsan tovatűnő pillanatokban. Elméjét, szívét rendkívüli fény világította be; mintha egy csapásra lecsillapodott volna minden izgalma, kétsége, nyugtalansága, és feloldódott volna valami derűs és harmonikus örömmel, reménnyel, értelemmel és a végső ok ismeretével teli magasztos nyugalommal."