Helikon Kiadó strana 9 z 115

A félkegyelmű Dosztojevszkij egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású regénye - ellentmondásos remekmű, amelynek nemcsak kritikai utóélete, hanem már születése sem volt mentes a szélsőségektől, a végletek közötti ingázás jellegzetesen dosztojevszkiji vonásától. A hitelezői elől külföldre menekült, adósságait szerencsejáték-függőséggel tetéző szerző ugyanis bevallottan nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint egy "tökéletes szépségű személyiség" ábrázolását. A krisztusi vonásokkal felruházott címszereplő, miután éveket töltött egy svájci szanatóriumban, Pétervárra érkezik, ahol rögvest szerelmi, pénzügyi és politikai intrikák középpontjába kerül. A társasági életben esetlen, gyermekien naiv és jóságos Miskin herceg felbukkanása ideig-óráig felrázza heves érzelmek és önző érdekek mozgatta környezetét. Ám hiába hősünk minden tragikomikus igyekezete, még a hozzá legközelebb állók, vagyis a lobbanékony Rogozsin, valamint az ellenállhatatlanul gyönyörű, ámde kétes hírű Nasztaszja Filippovna sorsán sem képes javítani - hármójuk szövevényes viszonya végzetesnek bizonyul. A félkegyelmű időtlen klasszikus az emberi természet mélyén rejlő kínzó kételyekről és szenvedélyekről... és a szépségről, amely talán, talán megválthatná a világot."Ezek a Karamazovok, Miskin hercegek, Raszkolnyikovok, ezek az ördöngösök, ezek a megszállottak nem azért lépnek elénk, hogy ezer oldalon át valamilyen különös, érdekes, tanulságos, felemelő vagy megríkató történetet elbeszéljenek; nem, Dosztojevszkij hősei örökké ezt a pillanatot készítik elő, mikor az ember megmutatja lényének eddig nem ismert, fel nem tárt mélységeit, mikor az ember a legmélyebb megalázottságból, szenvedésből, vagy gyalázatból fordítja arcát Istene felé." Márai Sándor "Egyebek között azon tűnődött el, hogy epileptikus állapotában csaknem közvetlenül a roham előtt (ha ébrenlétben jött rá a roham) volt egy olyan fokozat, amikor a lelki sötétség, a nyomasztó szomorúság közepette némely pillanatban mintegy fény gyúlt az agyában, és lökésszerűen, egyszerre szokatlanul megfeszült egész életereje. Életérzése, öntudata szinte megtízszereződött ezekben a villámgyorsan tovatűnő pillanatokban. Elméjét, szívét rendkívüli fény világította be; mintha egy csapásra lecsillapodott volna minden izgalma, kétsége, nyugtalansága, és feloldódott volna valami derűs és harmonikus örömmel, reménnyel, értelemmel és a végső ok ismeretével teli magasztos nyugalommal."  

A félkegyelmű Dosztojevszkij egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású regénye - ellentmondásos remekmű, amelynek nemcsak kritikai utóélete, hanem már születése sem volt mentes a szélsőségektől, a végletek közötti ingázás jellegzetesen dosztojevszkiji vonásától. A hitelezői elől külföldre menekült, adósságait szerencsejáték-függőséggel tetéző szerző ugyanis bevallottan nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint egy "tökéletes szépségű személyiség" ábrázolását. A krisztusi vonásokkal felruházott címszereplő, miután éveket töltött egy svájci szanatóriumban, Pétervárra érkezik, ahol rögvest szerelmi, pénzügyi és politikai intrikák középpontjába kerül. A társasági életben esetlen, gyermekien naiv és jóságos Miskin herceg felbukkanása ideig-óráig felrázza heves érzelmek és önző érdekek mozgatta környezetét. Ám hiába hősünk minden tragikomikus igyekezete, még a hozzá legközelebb állók, vagyis a lobbanékony Rogozsin, valamint az ellenállhatatlanul gyönyörű, ámde kétes hírű Nasztaszja Filippovna sorsán sem képes javítani - hármójuk szövevényes viszonya végzetesnek bizonyul. A félkegyelmű időtlen klasszikus az emberi természet mélyén rejlő kínzó kételyekről és szenvedélyekről... és a szépségről, amely talán, talán megválthatná a világot. "Ezek a Karamazovok, Miskin hercegek, Raszkolnyikovok, ezek az ördöngösök, ezek a megszállottak nem azért lépnek elénk, hogy ezer oldalon át valamilyen különös, érdekes, tanulságos, felemelő vagy megríkató történetet elbeszéljenek; nem, Dosztojevszkij hősei örökké ezt a pillanatot készítik elő, mikor az ember megmutatja lényének eddig nem ismert, fel nem tárt mélységeit, mikor az ember a legmélyebb megalázottságból, szenvedésből, vagy gyalázatból fordítja arcát Istene felé." Márai Sándor "Egyebek között azon tűnődött el, hogy epileptikus állapotában csaknem közvetlenül a roham előtt (ha ébrenlétben jött rá a roham) volt egy olyan fokozat, amikor a lelki sötétség, a nyomasztó szomorúság közepette némely pillanatban mintegy fény gyúlt az agyában, és lökésszerűen, egyszerre szokatlanul megfeszült egész életereje. Életérzése, öntudata szinte megtízszereződött ezekben a villámgyorsan tovatűnő pillanatokban. Elméjét, szívét rendkívüli fény világította be; mintha egy csapásra lecsillapodott volna minden izgalma, kétsége, nyugtalansága, és feloldódott volna valami derűs és harmonikus örömmel, reménnyel, értelemmel és a végső ok ismeretével teli magasztos nyugalommal."

Tandori Dezső lírai életműve a maga mintegy harminc kötetével – nem számolva a gyerekeknek szóló műveit –, és a képverseket figyelmen kívül hagyva is több mint kétezer versével olyan szélességű, hogy a feldolgozásával éveket lehet eltölteni napi nyolc munkaórában. Sokszínűsége és féktelen áradása olykor méltatlankodást vált ki olvasóiból – mindent kipróbált, és ezeket a kísérleteket esetenként aztán újabb kísérletekben dokumentálta is. Mániás? Természetesen. De nem végzetesen, mert a kísérletei, így vagy úgy, mégis sikerülnek, és elégszer gyönyörűek. Ennek a válogatásnak a motorja a lelkesültség, ami lendületet adott ahhoz is, hogy nagyvonalúan olvassak, és mintegy átvitorlázzak szövegek fölött, amik nem okoztak valamiféle érzéki örömöt. Nem vagyok Tandori kutatója vagy szakértője. A rajongója vagyok, ez a válogatás pedig azt szeretné megmutatni, hogy miért lettem az, remélve/sejtve, hogy mások is osztozni fognak majd rajongásomban. Sirokai Mátyás A verseket válogatta és az előszót írta Sirokai Mátyás. Tandori Dezső (1938–2019): Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A közelmúlt magyar irodalmának kiemelkedő alakja, költészetünk egyik megújítója.

Amikor Antonio Spadaro olasz jezsuita teológus és a világhírű amerikai filmrendező, Martin Scorsese 2016 márciusában először ült le beszélgetni egymással, még egyikük sem gondolta, milyen tartalmas, mély és máig tartó intellektuális eszmecsere fog kialakulni közöttük. Spadaro atya kíváncsi és érzékeny kérdései nyomán Scorsese valamennyi fontos filmes témája előkerül: a szicíliai bevándorlók közt töltött gyerekkortól kezdve a szervezett bűnözés erőszakos világán át a valláshoz és a hithez való viszonyig. A kötet zárásaként Scorsese filmvázlata olvasható, amely Ferenc pápa ihletésére született."Sokat tanultam abból is, hogy csak figyeltem, megéltem az utca életét, és hallgattam az utcai beszélők történeteit. Csodásak voltak. Az utcasarkon állók, a kalandjaikat elbeszélő keményfiúk, akik önmagukból sem ódzkodtak tréfát űzni. Anyám pazar mesélő volt, apám nemkülönben. Akárcsak a nagynénéim és a nagybátyáim. Mint a szivacs szívtam fel a történeteiket, de úgy képzeltem, hogy én csakis mozgóképekben tudnám kifejezni őket. Így nőttem fel: nézve a mozgóképeket a vásznon és a művészetet a templomokban: a szobrokat, a festményeket, a feszületeket, a festett üvegablakképeket, a kálvária stációit, amelyek olyanok voltak, mintha egy film kimerevített kockái lennének. Jézus-kutatásom útja tehát szükségképp a moziba vezetett."

Rejtő Jenő egyik legismertebb regényének főhőse egy orosz fiatalember, Gorcsev Iván, aki első pillantásra beleszeret Laboux ezredes lányába, Anette-be. Emiatt aztán párbajoznia kell egy vehemens báróval ("Na... egy kis emléket kapott, de végre is az ilyen füldolog... különösen, ha visszavarrják..."), és be kell lépnie az idegenlégióba, ahol azonban gyakran helyettesíti őt titkára, Vanek úr, akire hamar felfigyel Verdier őrmester, "a szeretve tisztelt, Kabóca nevű altiszt". Gorcsevnek több alkalommal is vissza kell szereznie azt a felbecsülhetetlen értékű Alfa Romeót, amelyet Lingeström báró és bűntársai újra és újra ellopnak a gentleman minősítést horogütéseivel és lengőszvingjeivel kiérdemlő Laboux ezredestől. A tét óriási: ha a szerelmes ifjúnak - Wendriner Aladár (artista és ragadozó) segítségével - sikerül teljesítenie küldetését, az idegenlégió megszabadulhat Vanek úrtól!

Három jólelkű csirkefogó, Csülök, Tuskó Hopkins és Senki Alfonz alkotja a kis csapatot, amely azzal a céllal állt össze, hogy megmentse egy francia tengerésztiszt, Laméter kapitány becsületét, megakadályozza egy kis afrikai királyság lerohanását és - nem mellesleg - megtaláljon egy elveszett gyémántbányát. A kalandos történetet elmesélő Csülök időről időre fontos üzenetet kap a leveleit Fülig Jimmyhez méltó stiláris és helyesírási bravúrokkal teletűzdelő Török Szultántól ("Kedves Tsülögg! Te hüje ló aki vaggy..."), Tuskó Hopkinsból százados lesz, Senki Alfonzból pedig úr. Mindeközben az idegenlégió kiválósága, Potrien őrmester megpróbál tökéletes katonát faragni a számára hol "reumás tevéknek", hol "éltes mosónőknek" tűnő újoncokból, akik szerinte "véletlenül kerültek ide, mert a háziorvosuk bebeszélte nekik, hogy a Fort St. Thérése-ben van a hülyék intézete..."

A harmonikus életű és pályájú író, a konzervatív, töretlen életszemléletű író elsősorban a publicisztikában és a tanulmányokban mutatkozik meg, s az olyan nagy önvallomásokban, mint a Sértődöttek, a Kassai őrjárat és A Garrenek műve. Ezekből a művekből valóban manni teljesség árad, a polgár kétségbeesett és kríziseket legyező erkölcsi és esztétikai fölénye, a "polgárfeletti polgár" méltósága és megszenvedett nyugalma. Nagy Sz. Péter, Élet és Irodalom, 1993/2.  "Most arról van szó, hogy mindazt, ami az emberek együttélésének feltétele, valaki le akarja hazudni a földről és az égről."  "tudtuk, hogy semmi nincsen rendben, de nagyjából mégis hittünk valamiben. Például én, a rue T. ötödik emeletén, hittem abban, hogy a műveltség, az értelem végül is megmenti a világot nagyobb szerencsétlenségek rendszeres megismétlődésétől, amilyenek a járványok, a forradalmak és a háborúk."  

Egy gyönyörű csillagos éjszakán az Alifbé országában fekvő Kahání városában szörnyű dolog történik: a tizenkét éves Luka mesemondó apja, Rasíd hirtelen és megmagyarázhatatlanul olyan mély álomba zuhan, hogy semmi és senki sem tudja felébreszteni. Hogy megmentse őt a haláltól, Luka lehetetlennek tűnő és rendkívül veszélyes feladatra vállalkozik: útnak indul a Mágikus Világba, hogy hihetetlen akadályok egész sorát leküzdve ellopja apjának az Élet Tüzét. Szerencsére Lukát elkíséri két hűséges társa is: a Kutya nevű medve és a Medve nevű kutya, de kalandjai során a Mágikus Világ számos csodálatos teremtménye is a segítségére siet... Luka történetével Rushdie, a nagy mesemondó újra a Hárún és a Mesék Tengere című könyv varázslatos világába kalauzolja olvasóit. A szövevényesen gazdag, új mese Rushdie kisebbik fiának születésnapi ajándékaként született, de minden korosztály számára bölcs és élvezetes olvasmányt nyújt. "Ne feledd: ha tolvaj lesz belőled, mindig a jó cuccokat lopd el."

Rejtő Jenő egyik legismertebb regényének főhőse egy orosz fiatalember, Gorcsev Iván, aki első pillantásra beleszeret Laboux ezredes lányába, Anette-be. Emiatt aztán párbajoznia kell egy vehemens báróval ("Na... egy kis emléket kapott, de végre is az ilyen füldolog... különösen, ha visszavarrják..."), és be kell lépnie az idegenlégióba, ahol azonban gyakran helyettesíti őt titkára, Vanek úr, akire hamar felfigyel Verdier őrmester, "a szeretve tisztelt, Kabóca nevű altiszt". Gorcsevnek több alkalommal is vissza kell szereznie azt a felbecsülhetetlen értékű Alfa Romeót, amelyet Lingeström báró és bűntársai újra és újra ellopnak a gentleman minősítést horogütéseivel és lengőszvingjeivel kiérdemlő Laboux ezredestől. A tét óriási: ha a szerelmes ifjúnak - Wendriner Aladár (artista és ragadozó) segítségével - sikerül teljesítenie küldetését, az idegenlégió megszabadulhat Vanek úrtól!

Hercule Poirot épp reggeli csokoládéját kortyolgatja és következő lépésén gondolkozik, mikor inasa, George, egy meglehetősen zavart lányt jelent be, aki egy olyan gyilkosságról akar beszélni vele, amelyet "lehetséges, hogy elkövetett". De hogyan lehet valaki bizonytalan egy általa elkövetett gyilkosságban? A rejtély megoldásához hippiken, festőkön és Afrikából hazatért kalandorokon keresztül vezet az út - de bármilyen idegennek is tűnjön a hatvanas évek bohém londoni miliője Poirot-tól, kedvenc szeleburdi krimiírónőnk, Ariadne Oliver és a legendás kis szürke agysejtek most is a segítségére sietnek... "Nagy levegőt vett, Poirot-ra nézett, majd elkapta a tekintetét róla, végül kifakadt: - Maga túl öreg. Senki nem mondta, hogy maga ilyen öreg."

Kedves Tsülögg! Te hüje ló aki vaggy! Ez a nő 1 veszéjjes bosszorgány. Kihasznájja hogy Egy beképzeltt alag került. A hállólyába neki. Ne pofássz! Puccoly inét. Mert nadjon gönnyen llehet. Hogy eccerűemn lelő nek. Legaláp is elvissznekk. Jól nészől ki te. Nem ismerred 5 vesszéjjes Bosszorgán. Három jólelkű csirkefogó, Csülök, Tuskó Hopkins és Senki Alfonz alkotja a kis csapatot, amely azzal a céllal állt össze, hogy megmentse egy francia tengerésztiszt, Laméter kapitány becsületét, megakadályozza egy kis afrikai királyság lerohanását és – nem mellesleg – megtaláljon egy elveszett gyémántbányát. A kalandos történetet elmesélő Csülök időről időre fontos üzenetet kap a leveleit Fülig Jimmyhez méltó stiláris és helyesírási bravúrokkal teletűzdelő Török Szultántól („Kedves Tsülögg! Te hüje ló aki vaggy…”), Tuskó Hopkinsból százados lesz, Senki Alfonzból pedig úr. Mindeközben az idegenlégió kiválósága, Potrien őrmester megpróbál tökéletes katonát faragni a számára hol „reumás tevéknek”, hol „éltes mosónőknek” tűnő újoncokból, akik szerinte „véletlenül kerültek ide, mert a háziorvosuk bebeszélte nekik, hogy a Fort St. Thérese-ben van a hülyék intézete…” A borító és az illusztrációk Korcsmáros Pál rajzainak felhasználásával készültek.

"A szép dolgokat nézni kellemes elfoglaltság, de az ember már-már elvből utasítja el a szépséget magát. Egy nő, persze, megengedheti magának, hogy szép legyen, gondolta Hercule Poirot, abban azonban egyáltalán nem volt biztos, mit gondoljon a férfiúi szépségről. Ő a maga részéről sohasem vágyott rá, hogy szép fiatalember lehessen, nem mintha erre bármiféle esélye lett volna valaha is."Mrs. Drake Woodleigh Common-i házában Mindenszentek előestéjén halloween-partit rendeznek. Ez idő tájt a kisvárosban vendégeskedik az ismert krimi-írónő, Mrs. Ariadne Oliver is, aki szintén segédkezik Mrs. Drake-nek a gyerekzsúr előkészületeiben. A sürgés-forgás közben a tizenhárom éves Joyce Reynolds azzal henceg Mrs. Olivernek és a többi gyereknek, hogy régebben ő már szemtanúja volt egy igazi gyilkosságnak. A jelenlévők, kivétel nélkül, csak egyszerű szájhősködésnek tartják Joyce állítását, egészen addig, míg a zsúr végén holtan nem találják a kislányt. A könyvtárszobában valaki az almahorgászáshoz használt vödör vízbe fojtotta. Mrs. Oliver régi barátjához, a zseniális Hercule Poirot-hoz fordul segítségért.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban... Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe.Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság... 

A titokzatos stylesi eset, Agatha Christie első megjelent műve állítólag egy fogadásnak köszönhetően született, melynek tétje az volt, hogy az olvasó egészen az utolsó oldalakig még csak ne is sejtse, hogy ki lehet a gyilkos. Első méltatóinak egyike szerint az írónő minden bizonnyal megnyerte a fogadást. Az első világháború éveiben írt regényt egy angol kiadó elutasította, ezért New Yorkban jelent meg 1920-ban, éppen száz éve.A váratlan fordulatokban bővelkedő, biztos kézzel megformált és eredeti karaktereket felvonultató cselekmény már azt az Agatha Christie-t állítja elénk, akit későbbi, klasszikussá vált alkotásaiból ismerünk, holott az írónő huszonhat évesen fogott neki e regénynek, és csupán egy azóta már elveszett kezdeti próbálkozás állt a háta mögött.A titokzatos stylesi eset nem utolsósorban azért is jelentős darabja az életműnek, mert itt lép színre Poirot felügyelő, aki a háború elől menekült Angliába.

„A szép dolgokat nézni kellemes elfoglaltság, de az ember már-már elvből utasítja el a szépséget magát. Egy nő, persze, megengedheti magának, hogy szép legyen, gondolta Hercule Poirot, abban azonban egyáltalán nem volt biztos, mit gondoljon a férfiúi szépségről. Ő a maga részéről sohasem vágyott rá, hogy szép fiatalember lehessen, nem mintha erre bármiféle esélye lett volna valaha is.” Mrs. Drake Woodleigh Common-i házában Mindenszentek előestéjén haloween-partit rendeznek. Ez idő tájt a kisvárosban vendégeskedik az ismert krimi-írőnó, Mrs. Ariadne Oliver is, aki szintén segédkezik Mrs. Drake-nek a gyerekzsúr előkészületeiben. A sürgés-forgás közben a tizenhárom éves Joyce Reynolds azzal henceg Mrs. Olivernek és a többi gyereknek, hogy régebben ő már szemtanúja volt egy igazi gyilkosságnak. A jelenlévők, kivétel nélkül, csak egyszerű szájhősködésnek tartják Joyce állítását, egészen addig, míg a zsúr végén holtan nem találják a kislányt. A könyvtárszobában valaki az almahorgászáshoz használt vödör vízbe fojtotta. Mrs. Oliver régi barátjához, a zseniális Hercule Poirot-hoz fordul segítségért.

„Csak a második csésze kávé fogyasztása közben jutott eszembe, hogy a ferde ház már rám is megtette hatását. Én sem a valóságnak megfelelő megoldást keresem, hanem azt, ami nekem megfelel.” Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban... Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe. Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság...