Helikon Kiadó strana 2 z 115

„– Csak egy pillanatra láttam. Pár másodpercig. Egy olyan nyolcvan év körüli nő lehetett, talán öregebb. Derékig érő, hosszú, ősz haja volt és anyaszült meztelenül állt az úttesten. Somlyói felnézett a jegyzetelésből. – Micsoda? – Mondtam, hogy hülyének fog nézni. Márpedig teljesen pucéran mászkált ott. Egy sovány, inas asszony volt, a haja így lebegett körülötte – mondta, miközben a levegőt legyezgetve próbálta demonstrálni. Somlyói elismerően bólintott, értékelte az igyekezetet. – És látta már korábban azt a nőt? Tamás megrázta fejét.” „De ki engedheti meg magának, hogy szabadon érezhessen akármit, ha figyelő szemek követik mindenhová? Hogy érezhet szabadon az ember egy kicsi településen? Szabályok kötik az embereket, megszólják azt, akinek a viselkedése nem konform, ezért mélyre szorítjuk dühünket, ami kelepcébe zárva viszont egyre csak rothad és növekszik bennünk. És aztán szemmel verünk, rosszat kívánunk, ütünk, gázolunk, ártunk. Felborítják bennünk az egyensúlyt a sok ördögök, nem látjuk tőlük, hol a határ, s ha nem tudunk mit kezdeni szorító érzelmeinkkel, kiszabadulnak, megtörténik velünk a legrosszabbtól is rosszabb.” „Mennyire hétköznapi is az indulat elszabadulása, s abból mégis mennyire rendhagyó tragédiák tudnak kibontakozni.” Terék Anna

"De ki engedheti meg magának, hogy szabadon érezhessen akármit, ha figyelő szemek követik mindenhová? Hogy érezhet szabadon az ember egy kicsi településen? Szabályok kötik az embereket, megszólják azt, akinek a viselkedése nem konform, ezért mélyre szorítjuk dühünket, ami kelepcébe zárva viszont egyre csak rothad és növekszik bennünk. És aztán szemmel verünk, rosszat kívánunk, ütünk, gázolunk, ártunk. Felborítják bennünk az egyensúlyt a sok ördögök, nem látjuk tőlük, hol a határ, s ha nem tudunk mit kezdeni szorító érzelmeinkkel, kiszabadulnak, megtörténik velünk a legrosszabbtól is rosszabb."Terék AnnaHorváth Adél a mágikus realizmus világát idéző regénye egy ködbe burkolózó partiumi faluban játszódik, ahol a generációkon át öröklődő traumák, bűnök és titkok nyolc nap eseményein keresztül kerülnek terítékre. Miközben a szereplők egy része a jelen tragédiáival való szembenézés, a felelősségvállalás és az önreflexió helyett a folklór magyarázataihoz és függőségekbe menekül, az olvasó sem lehet biztos benne, hogy a megmagyarázhatatlan események, borzalmak forrása a természetfölötti vagy az emberi gyarlóság.Horváth Adél (1999) orvos, író. Debrecenben él.

Az egész úgy kezdődik, hogy kihajtanak minket, mint csavart az anyából, és létünk (jó esetben) anyatejtől anyaföldig tart. Egy közkeletű állítást máris cáfolnék. "Anya csak egy van." Hiszen az embernek nem csupán egy anyja van (volt), hanem általában több is. Szerencsés esetben a halandó tele van (volt) anyákkal: van (volt) neki kettő nagyanyja, azután dédanyák, ükanyák, szépanyák... Nekem például az anyai nagyanyám (Csöpe, Csoze) éppen annyira az anyám volt, mint a második anyám (Titike, az édes-). És akkor még a nevelőanyákról, mostohaanyákról, keresztanyákról, örömanyákról, pótanyákról, ősanyákról, Holdanyákról, Földanyákról, béranyákról, bálanyákról, zászlóanyákról, betűanyákról, ellenanyákról, leányanyákról, legényanyákról, szerelmi anyákról és irodalmi anyákról nem is beszéltem. De (jelentős részükről) fogok. Ezért jöttem. Anya, anyu, anci, édesanyám, mama, anyuci, anyukáim... Szóval ezúttal anyázni fogok. Buzgó szüvel.

1930 tavaszán az akkor már befutott, frissen elvált Agatha Christie Irakban megismerkedett egy "sötét hajú, sovány, halk szavú" régészgyakornokkal, Max Mallowannel, akivel még abban az évben összekötötte az életét. Ez pedig azt jelentette, hogy a két világháború közt, különböző régészeti expedíciók tagjaként bejárta az ókori Mezopotámia számos lelőhelyét - európai szemnek olykor hihetetlen kalandjait pedig természetesen le is jegyezte. Az Így éltünk Mezopotámiában lapjain így egyszerre kelhetünk útra a (távolról sem mindig) mesés Keletre, és követhetjük végig egy angol Lady kendőzetlenül őszinte, öniróniában gazdag találkozását egy vonzó és ismeretlen új világgal. "Vagy ötezer esztendeje ez volt a világ legpezsgőbb pontja. Itt kezdődött a civilizáció, és itt szedem fel a földről egy kézzel formált agyagedény cserepeit, amely a feketével ráfestett pöttyökkel, keresztszemes mintával épp annak az áruházi bögrének az őse, amiből éppen ma reggel ittam a teámat..."

Sétahajókázás a Níluson, egy minden kényelemmel felszerelt gőzhajó fedélzetén, elegáns és izgalmas társaságban: tökéletes lehetőség a kikapcsolódásra, akár mézesheteit töltő, szerelmes ifjú leány, akár zsémbes, gazdag öregasszony - vagy épp sokat látott, briliáns magándetektív az utazó. A csöndes, enyhe egyiptomi nyáréjszaka békéjét azonban pisztolylövés döreje zúzza szét. Bár az áldozat túléli a merényletet, a kéjutazás légkörét a forrongó szenvedélyek és a hideg gyanakvás igencsak megrontja. Hercule Poirot, a legendás nyomozó nem tehet mást: kis szürke agysejtjeit az ősi Egyiptom misztériumainak megfejtése helyett a bűntett felderítésének szolgálatába állítja...

Nagynénje hosszan tartó, súlyos betegségét követő halála után Elinor Carlisle hatalmas vagyont örököl. Ám lehet, hogy mindezt már nem tudja élvezni, ugyanis gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt. Ő az egyetlen gyanúsított, mivel féltékenységéből adódóan kizárólag neki lehetett oka a fiatal és szép Mary Gerrard, Laura néni felolvasónőjének a megölésére. A vádat csak súlyosbítja, hogy nagynénje – közvetlenül a halála előtt – módosítani akarta a végrendeletét Mary javára. Az indíték egyértelmű, minden Elinor ellen szól – de akad valaki, aki váltig hisz Elinor ártatlanságában: Peter Lord, Laura néni kezelőorvosa. A doktor, hogy megmentse Elinort a már biztosnak látszó ítélettől, nem kisebb szakértőt bíz meg a védelem oldalán, mint a nagy Hercule Poirot-t.

Márai Sándor az ember létállapota felől közelíti meg a szegénység fogalmát, tartalmát, s önmagát is a szegények közé sorolja. A mű sztoikus gondolatokon alapuló próbálkozás az élet titkával szemben, ugyanakkor az egész írást átszövi az irónia: Márai nem tudományos értekezést írt, hanem "szatirikus esszét", ahogyan Bálint György fogalmazott. "Itt az író nem egészen azt mondja, amit gondol, sőt sokszor vigyázni kell, nem az ellenkezőjét mondja-e annak, amit gondol. Az író gondolata valahol a szavakon túl, mögöttük, felettük vagy alattuk van. Ezért nem is elsősorban az a fontos, amit mond, hanem ahogyan mondja. Fontos az attitűd, amelyben témájával szemben áll és még inkább a hang, ahogy beszél róla. Ez a tiszta irónia. S ez az irónia a kis könyv valóságos tartalma. Ritkán olvasni könyvet, melynek tartalmát ilyen mértékben a hangja teszi. Az író íráskészsége, kétségtelen stílusművészete abban áll, ahogy ezt a hangot egyetlen kisiklás nélkül végigviszi." (Schöpflin Aladár, Nyugat folyóirat, 1933) "sürgős szükségét látom egy kézikönyvnek, mely a meglepett, orvul megtámadott s a szegénység kazamatáiba hurcolt új szegényeket, akik változott helyzetükben, első elképedésükben éppen oly kevéssé tudnak értelmesen és ízlésesen viselkedni, mint például az újgazdagok, kitanítsa állapotuk igazi mivoltára s az életöröm lehetőségeire, melyek, mondjuk, egy kazamatán belül rendelkezésükre állanak"

„Nem értem, hogy miért akarják mindenáron rávenni az írókat, hogy az írásról beszéljenek. Az ember azt gondolná, hogy az írónak az a dolga, hogy írjon, nem pedig az, hogy beszéljen.” 1954-ben Agatha Christie elhatározta, hogy egy megírandó novellája jogdíjából színes üvegablakokat csináltat a helyi templomnak. A novellából azonban kisregény lett, ezért egyetlen magazin sem tudta közölni, Christie pedig nem lerövidítette, hanem kibővítette: így született a Gyilkosvadászat. Az eredeti kisregény, A Greenshore-gloriett viszont egészen 2014-ig kéziratban maradt – most azonban megtudhatjuk, milyen volt eredetileg Mrs. Ariadne Oliver és Poirot játéknak induló kalandja Sir George Stubbs vidéki kastélyában. Annyit elárulhatunk, kedvenc belga nyomozónk ezúttal sem hagy minket cserben – ahogy Agatha Christie sem hagyta kedvenc templomát: az üvegablakok elkészítéséért végül egy Miss Marple-novellával, a Greenshaw bolondvárával „fizetett”.

Egyszerre lírai és brutális regény a hűségről, a szerelem erejéről és a világ kíméletlenségéről. Egy férfi újszülött gyermekével elindul, hogy megkeresse eltűnt feleségét. Északról délre, szörnyű hóviharban megy makacsul, keresve a várost, Vencsenget – amely talán nem is létezik. A kínai irodalom élő klasszikusának új regényét hatalmas várakozás előzte meg. Korábbi műveinek a közelmúlt vagy a jelen konkrét történelmi-politikai hátterébe helyezett és arra reflektáló cselekményvilágától eltávolodva a szerző ezúttal egy már-már kortalan történetet mesél el – bár annyit tudhatunk, hogy az 1900-as évek első évtizedeiben, a Csing-dinasztia végnapjainak és a Köztársaság korai, zűrzavaros időszakában vagyunk. Jü Hua a rá jellemző finom, de nem szentimentális érzékenységgel vezeti végig olvasóját két lélekben összetartozó, mégis magányos ember, egy férfi és egy nő – és a gyermekük – történetén.

Egy világvégi ír falucska magányos kis házikója hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül, mikor egyetlen lakójáról, a negyvenkét éves, teljes elzártságban élő Sally Diamondról kiderül, hogy halála után elégette édesapját. A dolog még nagyobb vihart kavar, mikor lassan kirajzolódik Sally traumatikus múltja is, s bár sokan segítenek neki visszaszerezni a kontrollt az élete fölött, egy nap rejtélyes csomagja érkezik egy ismeretlentől Új-Zélandról, és ez mindent megváltoztat... Liz Nugent feszültséggel teli pszichothrillere egyszerre emberi dráma, fejlődés- és meneküléstörténet – egyenest a kegyetlenség és a trauma határvidékéről.

„Ha valaki netán meggyilkolná Protheroe ezredest, ugyancsak nagy szolgálatot tenne az emberiségnek” – jegyzi meg Mary St. Mead szelíd papja hússzeletelés közben. Igazán meggondolatlan kijelentés ez egy anglikán lelkésztől, főleg mivel néhány órával később az ezredest holtan találják – a paplak dolgozószobájában! Ahogy azonban Miss Jane Marple, a minden lében kanál vénkisasszony rámutat, szinte az egész falu érdekelt lehetett Protheroe idő előtti elhalálozásában. De vajon ki volt a tettes? És ki az a titokzatos, elegáns hölgy, aki nemrég bukkant fel az isten háta mögötti faluban, és miben mesterkednek ők ketten a jó Haydock doktorral? Megannyi rejtély, de Miss Marple hathatós segítségével a rendőrség végül minden szálat felgöngyölít. A regény most a népszerű írónő, Lucy Foley előszavával olvasható.

A tizennégy éves Billie ritkán hagyja el a külvárosi lakótelepet, ahol édesanyjával, Marikával él. Pénzük a hónap végére legfeljebb ketchupos tésztára elég, napjaik mégis tele vannak örömmel és varázslattal. Egy nap azonban váratlan vendég érkezik hozzájuk, Billie magyar nagymamája, és a lány hamarosan sokkal többet veszít, mint az anyjával töltött színes hétköznapokat. Mivel több kérdést már nem tehet föl Marikának, Billie egyedül indul el öreg Nissanjukkal, hogy megkeresse az édesapját, és kiderítse, miért álmodik mindig a tengerről, ha még sosem járt ott. Elena Fischer 1987-ben született, összehasonlító irodalomtudományt tanult Mainzban, ahol családjával él. Ez az első regénye. A Paradise Garden hatalmas sikert aratott egész Európában, és felkerült a Német Könyvdíjra jelölt művek hosszú listájára is.

Hercule Poirot Agatha Christie-vel egyszerre debütált A titokzatos stylesi eset lapjain, az első világháborús belga menekültből azonban itt, ezeken a lapokon válik vérbeli, világhír előtt álló nyomozó. Ez a tizennyolc, Hastings kapitány által elmesélt történet a belgiumi kezdetektől a harmincas évekig kíséri a szimmetria tojásfejű megszállottjának pályáját: útját eltűnt hadititkok, ékszerek és szakácsnők, holttestek és családi átkok szegélyezik, a legnagyobb veszély mégsem az, hogy briliáns logikai és pszichológiai képességei felmondják a szolgálatot - hanem hogy álcázásként le akarják vágni a bajszát! "Amit a saját szemünkkel "látunk", ahogy mondani szokás, az nem mindig igaz. Az agyunkkal is látnunk kell; használnunk kell a kis szürke sejteket!"

Hogyan jöhet létre és hogyan halhat el egy autokratikus rendszer Európában? Miként lehet tégláról téglára helyreállítani a demokráciát? A könyv 2023-ban a legnagyobb tényirodalmi könyvsiker volt Oroszországban: a vásárlók és olvasók gyaníthatóan arra kerestek választ Baunovtól, hogy a Putyin-rendszer mikor és hogyan érhet véget, jóllehet a szerző abban az öncenzúrázott változatban szót sem ejtett arról, hogy Oroszországban most hasonló ideológiákra épülő rezsim jött létre, mint amilyen Francóé vagy Salazaré volt. Ebben a teljes verzióban, amelyet most mi is olvashatunk (miután Olaszországban már nagy sikert aratott), Baunov nem titkolja célját: azt akarja megmutatni, hogy őrületesen nehéz, de nem reménytelen feladat egy diktatúrára idomított társadalmat, akár az oroszt is, visszavezetni a szabad választások és a jogállam világába.

Az Amerikai Egyesült Államokban élő Joe Váradi a kétnyelvű Petőfi- és Dsida-fordításkötete után most egy – szintén bilingvis – kortárs magyar költészeti antológiával jelentkezik. A két ciklusba (A költő, egymaga, valamint A költő és a világ) sorolt kötetben megjelenik a hazai költészet színe-java, eltérő költészeti iskolák, világszemléletek. Mások mellett Bari Károly, Falcsik Mari, Gergely Ágnes, Kemény István, Marno János, Lackfi János, Oravecz Imre, Szöllősi Mátyás, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Závada Péter versei olvashatók a kötetben, mely a Helikon Zsebkönyvek sorozatban lát napvilágot. Ezzel az antológiával a kortárs magyar költészet gazdag és sokszínű világegyetemének reprezentatív keresztmetszetét szeretném felkínálni az angolul beszélő, illetve angolul tanuló közönség számára. Négy szonett, számos jambikus és egyéb időmértékes vers, és több szabadvers is található a kötetben. Van bennük humor, szívfájdalom, társadalom- és önkritika, történelmi perspektíva. Váradi József With this anthology, I hope to offer to the English-speaking world, native or otherwise, a representative cross-section of the rich and diverse universe of contemporary Hungarian poetry. There are four sonnets, several examples of iambic and other metric verse, as well as free verse on these pages. Within them, you’ll find humor, heartache, social commentary, self-reflection, and historical perspective. Joe Váradi

„Miközben ehhez a könyvhöz végeztem kutatásokat, szakértőkkel folytatott beszélgetéseim kezdetén gyakorta kifejtettem, hogy az orvosi dogmákról írok. Ilyenkor megkérdeztem, tudnak-e olyan ajánlásokról, amelyeket nem támasztanak alá bizonyítékok vagy tévesnek bizonyultak, mindazonáltal még ma is erőltetik őket. Úgy véltem, csekély a valószínűsége, hogy eszükbe jut valami saját szakterületükről. Te jó ég, hogy én mekkorát tévedtem! Az orvosok kitálaltak, egymás után sorolták a tévútra jutott orvosi csoportgondolkodás példáit. A dogmák lajstroma olyan hosszúra sikeredett, hogy végül pillanatnyi rémület fogott el, és feltettem magamnak a kérdést: Vajon van egyáltalán valami, amit jól csinálunk?” „Alapmű.” (dr. Peter Attia, a Végigélni c. könyv társszerzője) Dr. Makary az egészségügy gyakran visszás működésmódjára és az orvosi csoportgondolkodásból eredő problémákra hívja fel a figyelmet könyvében. Miközben kitér olyan témákra, mint az ételallergiák, a szülés, a menopauza, az antibiotikumok és az elhízás, felülvizsgálja az orvostudomány tévedéseit. Szemléletmódja nem tudományellenes. Nem győzi hangsúlyozni, hogy amikor a modern orvoslás megalapozott vizsgálatokon alapuló ajánlásokat tesz, az eredményre vezet. Ám azt sem hallgatja el, hogy az alá nem támasztott vélemények, hiedelmek alapján született rendeletek károkat okoznak a betegeknek. Feltárja a modern orvoslás legnagyobb vakfoltjait és a legsürgetőbb, mégis elhallgatott kérdésekkel szembesít. Miközben olykor abszurd vagy döbbenetes történetekkel ismeretet meg bennünket, utat mutat az egészségesebb élethez.