! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Helikon Kiadó strana 3 z 69

vydavateľstvo

Füves könyv


Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.
Vypredané
10,93 € 11,50 €

Kés, villa, SMS


Kristóf hosszú kanadai távollét után érkezik vissza Magyarországra, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait. Már az első nap kiderül, hiába tud magyarul, ha nem ismeri a helyi szokásokat, illemszabályokat, nem fog boldogulni. Kit tegezzen? Kit magázzon? Hogyan köszönjön? Hogyan ismerkedjen? Még szerencse, hogy idős rokona, a nyolcvanévesen is fiatal Anna néni a segítségére siet. Anna néni kellemes nyári tanfolyamán kiderül, hogy csak első pillanatra tűnik elviselhetetlenül nehéz tárgynak az illemtan. Ha túlesünk rajta, magabiztosabban mozoghatunk a világban. A "Kés, villa, SMS" kis- és nagykamaszoknak egyaránt hasznos és szórakoztató olvasmány.
Vypredané
7,27 € 7,65 €

Novecento


A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között - feldélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista szórakoztatta a közönséget. Semmihez sem fogható muzsikájával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Azt is mondják, egész életét a hajón töltötte, ott született, és lábát soha nem tette szárazföldre. Hogy miért, senki sem tudja, életének talányos rejtélyét magával vitte - örökre.
Vypredané
6,54 € 6,88 €

Az igazi Judit ...és az utóhang


A két szorosan összekapcsolódó regényben Márai a szerelemről, a szenvedélyről, az élet végső értelméről mondja el gondolatait. Az író a szokványos polgári házassági "háromszög" történetét izgalmas mélylélektani drámává alakítja. "Az igazi"-ban a feleség, majd a férj mondja el vallomását közös életükről, kapcsolatukról. A "Judit ...és az utóhang" pedig a szerető, az egykori cselédlányból nagyvilági hölggyé változó, a "mellékutca" helyett a házasság biztonságát kiharcoló asszony története - a háttérben a második világháború után lassan éledező Budapest, majd a New York-i emigrációs lét érdekes tablójával.
Vypredané
14,58 € 15,35 €

Füves könyv


Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.
Vypredané
9,83 € 10,35 €

Élő hal


Miért éppen "Élő hal"? Hát mert élek, akár hal a vízben. Mert a hal ősi szakrális jelkép. Mert élek-halok életért-halálért. Mert élő és holt költők társaságában szeretek mulatni. Mert az élő halak olyan esendően tátognak az áruházi akváriumokban, hogy nem tudja nem önmagát látni bennük az ember. Mert próbálom élőben közvetíteni, hogy nap mint nap élünk és egy kicsit meg is halunk." (Lackfi János)
Vypredané
9,47 € 9,97 €

A legnehezebb kabát


Történetek pedig nincsenek. A világ egyetlen, szakadatlan történés-láncolat, csak mi nyiszálunk belőle pletykát, anekdotát, hogy legyen eleje és vége. Így aztán történetek mégiscsak lesznek. Pali bátyáé, aki levágott lábbal mássza meg a templomtornyot. Lajcsié, aki talicskán elhordja a Kálváriát. A ruhatáros nénié, aki feljut a Holdra. A szomszédé, aki ipari kamerákkal rögzíti a kakas útjait. A nyomozóé, aki világháborús, gyilkos fegyvert keres. Nagyapáé, aki megállíthatatlanul gyors, mert a motor fékje elromlott. Negyvenhárom szeletnyi élet, olykor kegyetlenül, máskor humorosan vagy szomorkásan ábrázolva.
Vypredané
10,93 € 11,50 €

Budapesti séták Liszt Ferenccel


1823 májusában látogatott el először az akkor csodagyerek Liszt Ferenc a magyar fővárosba. Ezt az utat huszonöt rövidebb-hosszabb tartózkodás követte halálának évéig, 1886-ig. Vajon mit látott a fejlődő Pest-Budából, mit a világvárossá váló Budapestből a kétszáz éve született zeneszerző, zongoravirtuóz? Hol lakott, hol lépett fel, kinél vendégeskedett, milyen előadásokra, hangversenyekre járt, hogyan kapcsolódott be az ország szellemi életébe, kik voltak magyar barátai, kik a tanítványai? Milyen műveket komponált és adott elő? Jelen útkönyv városnéző sétákra invitál, bejárjuk a belvárost, a Lipótvárost, a Terézvárost és a budai várnegyedet, érintve a József- és Ferencvárost, a Krisztina- és Vízivárost, és kipillantunk a Margit-szigetre. Miközben a GPS-kódokkal is ellátott útvonalakat követjük, nemcsak a "hírhedett zenész", hanem a XIX. századi magyar főváros élete is feltárul előttünk. Az útikalauzt közel háromszáz fotó, térképek, tárgy- és névmutató egészíti ki.
Vypredané
12,02 € 12,65 €

Psyché


Weöres Sándor életművének egyik legizgalmasabb vállalkozása a Psyché. Egy hajdani költőnő írásai 1972-ben jelent meg, s rögtön a viták kereszttüzébe került. Ki ez a titokzatos címszereplő? Miért bújt Weöres asszonyruhába? Szabad-e valós történeti személyekkel hitelesíteni egy sosem volt költőnőt? A Weöres által gondosan felépített életrajz szerint Lónyai Erzsébet, ez a félig cigány, félig arisztokrata származású, igézően szép és szenvedélyes költőnő korának minden valamirevaló férfiemberének fejét elcsavarta, s szerelmi sikereit papírra is vetette. A "férfitest börtönéből" Lónyai Erzsébet kedvéért kilépő Weöres elbűvölően lírai és vad, erotikus verseket adományoz hősnőjének, amelyeket 2005-ben énekelt lemezre Palya Bea, s olyan drámai fordulatokban bővelkedő regényes élettörténetet, amelyet Bódy Gábor vitt filmre 1981-ben.
Vypredané
18,23 € 19,19 €

Szélkiáltó - Márai


"Az irodalomtörténet úgy tartja, hogy Márai Sándor (1900-1989) lírája különös módon a prózában teljesedett ki, így lassan feledésbe merültek azok a versek, amelyekről egykor Szabó Lőrinc és Szép Ernő is elismerően nyilatkozott. Csupán az emigrációban született két nagy költemény - Halotti beszéd, Mennyből az angyal - rögzült az olvasók tudatában, a költő Márait legtöbben ezekkel azonosítják. Most a Szélkiáltó együttes felfedezte az érzékeny lírai dalokat, amelyet a pályája csúcsára érő Márai Sándor is felvett az életművet fémjelző kötetébe, a Delfin visszanézett című válogatásba. 2000-ben a Helikon Kiadónál megjelent az Összegyűjtött versek, majd 2010-ben a Halotti beszéd, amely mai tudásunk szerint a kiváló író valamennyi költeményét tartalmazza. Sokszínű líra ez, amely magába olvasztja a Nyugat első nemzedékének vívmányait éppúgy, mint az avantgárd eredményeit. A mostani válogatás arra figyelmeztet, érdemes újra és újra fellapozni a méltatlanul elfelejtett költő verseit. A joggal népszerű regények legfontosabb gondolatait, érzésvilágát, filozófiáját közvetítik pár sorba sűrítve." (a Kiadó)
Vypredané
18,23 € 19,19 €

Varázs


Márai Sándornak ez a színdarabja több mint hatvan év után jelenik meg újra. Márai Sándor 1944-ben írt Varázs című darabját 1945-ben mutatta be a Vígszínház Ajtay Andor és Tolnay Klári főszereplésével. Még abban az évben megjelent a dráma a Révai Testvéreknél, azóta azonban mintha elfeledkeztek volna róla, pedig a Márai-életmű legfontosabb erkölcsi kérdéseit boncolgatja. Krisztián, a nyugdíjba készülő, világhírű bűvész úgy dönt, hogy feleségül veszi a húszéves trapézművésznőt, a sokat nélkülöző Estellát. Azt szeretné, ha együtt vonulnának vissza. Ki is nézett egy Estellának tetsző házat, hogy ott éljen majd a lánnyal. Estella vágyik a kényeztetésre és nyugalomra, ám Maharamába, az állatszelídítőbe szerelmes, tőle vár gyermeket. Maharama most vehetné meg a világ leghíresebb idomított tigriseit, és éppen annyi pénzért, amennyibe a Krisztián által kiszemelt ház kerülne. Mindenki sorsdöntő lépés előtt áll, amikor elérkezik a lány huszadik születésnapja. Ez a nap valamennyi szereplő életét megváltoztatja. A negyvenes évei közepén járó Márai pontosan tudja, mi vár a hirtelen lángra lobbanó, idősödő férfiakra, hiszen a fiatal és gyönyörű Tolnay Klári őt is rabul ejti.
Vypredané
8,37 € 8,81 €

A teljes napló 1957-58


"Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes - a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag "kínosabb" feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született "Ami a naplóból kimaradt" sorozat azonban szintén válogatás, teljes naplókiadás tehát nincsen. A Helikon Kiadó ezt a hiányosságot kívánja megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név- és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a hagyatékból frissen előkerült feljegyzést. A nagyszabású vállalkozás kétségtelenül hozzájárul majd Márai Sándor, az író és az ember minél teljesebb megértéséhez." (a Kiadó)
Vypredané
18,23 € 19,19 €

Istenek nyomában Útirajz


A két világháború közötti időszakban egy nemzedék kelt útra. Németh László San Remóba, majd Romániába, Cs. Szabó László "Kárpát kebelében" kalandozott, Illyés Gyula Oroszországot fedezte föl, Márai Sándor pedig elindult az Istenek nyomában. A hajdan i "riporter" aki végighaladt ezen a varázslatos úton, elsősorban élményeket gyűjtött, kötetének is ezt az alcímet adta Útirajz.
Vypredané
9,83 € 10,35 €

Budán lakni világnézet A városrész Márai Sándor ír


Hogyan vélekedett Márai Budáról, miért szerette szűkebb pátriáját, a Krisztinavárost, miért ragaszkodott a Kosztolányi által is kedvelt Mikó utcához? Mit értékelt a kávéházakban, a kiskocsmákban, a Vár zegzugos utcáiban? Miért hitte, hogy Buda szeret hetőbb, mint Pest?
Vypredané
10,78 € 11,35 €

Mi is volt a szabad Európa rádió?


"Rákosi Mátyás Magyarországa. A teljes információs sötétség. Amit a mai nemzedék a rázúduló információs áradat világában elképzelni sem tud: csak a pártállami kormány tájékoztatása létezik, a két eszköz, a nyomtatott sajtó és a rádió útján. Körös-kör ül vasfüggöny, gyakorlatilag átláthatatlan. A polgár bent csak arról értesülhet, mit a hatalom akar, megenged, hirdet. A szovjet uralom alá került térségben ugyanez mindenütt. Kelet és Nyugat között a hidegháború állapota. Ebben a helyzetben születik Washingtonban a döntés: egy Európa keleti felébe irányuló rádióállomás létesítésével megtörni a kommunista tömegtájékoztatás monopóliumát. Münchenben felállítják a Szabad Európa Rádiót. A megalakulás, sorrendben, reggel hattól éjfél utánig: csehszlo vák, magyar, lengyel, majd, rövidebb műsoridővel, román és bolgár állomás. Aki, mint én, belép egy ilyen intézménybe, csak később ébred annak tudatára, hogy emberi számítás szerint soha nem térhet vissza hazájába. Aztán, harminckilenc év emigráció, b enne harminchárom Szabad Európa Rádió után, mégis. E szerkesztői pálya élményvilága az, amit az olvasó elé teszek." (Skultéty Csaba)
Vypredané
9,10 € 9,58 €

Sirály


Talán a legrejtélyesebb Márai-regényt tartja kezében az olvasó. Egyszerre lélektani dráma, kémhistória, vallomás a szerelemről és a lét felfedhetetlen titkairól. Az 1943-ban megjelent "Sirály" főhőse 45 éves miniszteri tanácsos, aki olyan történelmi bejelentés megfogalmazására kényszerül, amely egyik napról a másikra megváltoztatja Magyarország életét. Alig teszi le a tollát s adja át a szigorúan titkos dokumentumot a gépírónőnek, amikor beállít az irodájába egy magát finnek mondó fiatal nő, aki megszólalásig hasonlít elvesztett kedveséhez. A férfi, aki érzelmi életét illetően Platónt szereti idézni -"olyan őszinte örömmel mondtam búcsút a szerelemnek, mintha csak egy őrült, kegyetlen úr mellől szöktem volna meg"-, besétál a csapdába. Nem t ud ellenállni a nő vonzerejének. A regény mögött minden bizonnyal ott van egy rejtélyes, a nagyközönség előtt soha meg nem vallott szerelem is. Az író életébe berobban a gyönyörű fiatal színésznő, Mezei Mária.
Vypredané
9,83 € 10,35 €