Helikon Kiadó strana 5 z 115

Rex Fortescue rosszul lesz az irodájában, a Cityben, és a kórházban meghal. „A tea…” – mondta a halála előtt. De a méreg, ami végzett vele, nem lehetett a teában. A zsebében pedig egy marék rozst találnak. Gyanúsítottban nincs hiány: a néhai pénzmágnás közutálatnak örvendett. Neele felügyelőnek a nyomozásban segítőtársa is akad hamarosan. A Tiszafa-kunyhóba, a Fortescue család házába megérkezik Miss Marple. Addigra már három hulla van: Adele, Rex felesége és Gladys, a szobalány is gyilkosság áldozata lett. Miss Marple, akinél Gladys régebben szolgált, az ő halála miatt ártja bele magát az ügybe. „Hat hatosról énekelj”, idézi a gyerekverset, amelyben a pástétomba sütött feketerigókról is szó esik. Tiszafa-kunyhóban pedig néhány hete döglött rigókat találtak! Talán a legcsavarosabb eset ez, amellyel Jane Marple-nek meg kell birkóznia. „Neele felügyelő váratlanul elmosolyodott. Arra gondolt ugyanis, hogy Miss Marple egyáltalán nem felel meg a bosszúálló fúriákról alkotott képnek. Márpedig, ha jól meggondoljuk, voltaképpen mégiscsak az.”

A Karib-tenger partján fekvő Arany Pálma Szálló vendégei kellemes napokat töltenek az idilli környezetben. Kényelmükről a szálloda új tulajdonosa, egy fiatal házaspár, Molly és Tim Kendal gondoskodik. Egy nap az idős Palgrave őrnagy, szokásához híven, számtalan kalandjai egyikével traktálja kissé unott hallgatóságát. Váratlanul egy gyilkos fényképét húzza elő a tárcájából, hogy megmutassa az elképedt Miss Marple-nak, ám valami megzavarja… Másnap a gondterhelt Molly Palgrave halálhírét hozza: az őrnagy magas vérnyomásának áldozata lett. Miss Marple-nek azonban valami nagyon nem tetszik. Vajon összefügg a rejtélyes fénykép említése Palgrave hirtelen halálával? Lehet, hogy egy gyilkos ólálkodik a szálló vendégei között? Miss Marple maga veszi kezébe a dolgokat… „A társalgás mindig veszedelmes, ha az ember el akar titkolni valamit – mondta Miss Marple.”

Sokféle értelemben hibrid Andrei Dósa önéletrajzi regényének elbeszélői hangja: egyszerre magyar és román, idealista és cinikus; olykor mintha Holden Caulfield kamaszkori vívódásait látnánk a Székelyföld kulisszái között, máskor Karl Ove Knausgard kíméletlen őszinteségével szembesülünk. Útkeresése során a szerző-főhős valamiféle ösztönös erkölcsi és esztétikai iránytűt követve próbál kikeveredni az identitások kusza hálójából, anélkül hogy pontosan tudná, milyen árat kell majd ezért fizetnie. "Hogy bebizonyítsa, hogy ő egy igazi székely, Atti felmászott a Királykőre, magával cipelt egy magnót, és amikor felért a csúcsra, betette kazettán a székely himnuszt, felhúzta maximumra a hangerőt, és elkezdte ordítani a szöveget."

Van London szívében egy szálloda, amely száz éve semmit sem változott. Legalábbis így érzi Miss Marple, amikor kedves unokaöccse, Raymond befizeti a Bertramba egy hét nyaralásra. „Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”, gondolja a csavaros eszű vénkisasszony, mert tudja, hogy az életben minden változik. És mint megszokhattuk, neki mindig igaza van. A Bertram tényleg csak egy kulissza. Hogy mit takar, arra a londoni rendőrség is nagyon kíváncsi. Akárcsak arra, mi csábítja ide a dúsgazdag amerikaiakat, a koldusszegény angol arisztokratákat, a vidéki kanonokokat és Lady Sedgwicket, a hírhedt kalandort és férfifalót. „Őszintén megvallom, hogy én szeretem mások beszédét hallgatni. Ilyen az ember. Különösen ha már öreg, és nem sokat járkál a világban..”

VADONATÚJ VÁLOGATÁS AGATHA CHRISTIE LONDONBAN JÁTSZÓDÓ NOVELLÁIBÓL! "Úri szegénység... Nem hangzik rosszul: fehérre meszelt vidéki házikó, a kanapén kopott, de ízléses virágmintás huzatok, az öblös vázákban rózsa, és persze egy finom porcelán teáskészlet, amit magunk mosogatunk el. Legalábbis a könyvekben. A való életben viszont, ha az embernek van egy fia, aki az irodai ranglétra legalsó fokán kezdi a pályáját, ez Londont jelenti, mogorva házinénivel, maszatos gyerekekkel a lépcsőn, csupa külföldinek tűnő lakótárssal, és reggelire tőkehallal, ami sosem elég", panaszkodik a Listerdale-rejtély egyik szereplője, merőben más képet festve Anglia szívéről, mint amit az útikönyvek lapjain megszokhattunk. A bűn útjai ugyanis Agatha Christie-nél nem a Buckingham-palotába vagy a Big Benhez vezetnek, hanem Hampstead-be, Claphambe vagy épp Westminsterbe. Poirot-t, Miss Marple-t, Tommyt és Tuppence-t azonban mindez a legkevésbé sem zavarja abban, hogy a bűnösök nyomába eredjen... Érdekes, eddig nem is figyeltem a napnyugtákra. Sem a költőkre. Pedig lehet, hogy több rejlik a költészetben, mint gondolnánk."

"Ha elég sok szappant főzöl, az egész világot felrobbanthatod." Új kiadás Chuck Palahniuk magyarul most először olvasható utószavával a Harcosok klubja keletkezéséről és utóéletéről Van-e gyógyír a Nagy Amerikai Álmatlanságra, a fogyasztói ösztönlét és a lélekölő robotolás mindent átható fásultságára? Ez a kínzó kérdés tereli össze kiábrándult kék- és fehérgalléros rabszolgák, vágyak és célok nélkül maradt férfiak egy csoportját, hogy szombat esténként egy külvárosi bár pincéjében véresre verjék egymást. Zártkörű ökölpárbajaik idővel válogatott rendzavarásokba torkollnak, és miközben egymás után nyílnak az újabb harci klubok, körvonalazódni kezd a teljes társadalmi és kulturális összeomlással fenyegető Nemezis terv. És az egyre elhatalmasodó őrület középpontjában egyetlen ember áll: az anarchia szappangyártó prófétája, Tyler Durden... Chuck Palahniuk 1996-os, bemutatkozó könyvét sokan sokféleképpen értelmezték már: sodró lendületű és fordulatos thrillerként, a fogyasztói társadalom sötét humorú kritikájaként, a modern férfi identitásválságának látleleteként... Akárhogyan is olvassuk, egy dolog garantált: Apu Méltán Hírhedt Kultregénye maradandóbb nyomot hagy, mint a marólúg.

„Most egymás mellett láttam Flórát és Emmát, ahogy szeretetért sóvárognak. Ahogy kiáltozva, bármi áron, akár magukat is megsebezve figyelmet és szeretet követelnek, és ott vagyok mellettük én is, kisgyermekként, ahogy ordítok, toporzékolok, és én is sóvárgok anyám szeretetéért.” Radikálisan őszinte regény egy kapcsolatról, ahol a kötődés és szerelem váratlan formákat ölt: verbális, lelki, vagy fizikai bántalmazásként, és amiből nehezebb a menekvés, mint azt bárki gondolná. A férfi már járt a halál kapujában. Visszatérve újraértelmezi az életet, szerelmet, apaságot, karriert – és úgy érzi, készen áll még egy gyermek felnevelésére. De az új szerelem is tragikusan félresiklik, és rá kell döbbennie: amíg nem néz szembe gyermekkorával, a múlt újra meg újra ismételni fogja önmagát. Segítséget kér, és pszichoterápián indul el az önfeltárás útján. Az önismeret során nemcsak saját magát kezdi megérteni – minden gyerekkori sebével együtt –, hanem azt a nála jóval fiatalabb lányt is, aki gyermeket szült neki. Ráébred: a gyógyulás egyetlen útja az empátián át vezet. Megtanul együttérezni még azzal a nővel is, aki gyűlölve kötődik hozzá. Gyógyulnia kell – ha másért nem, hát azért, hogy biztonságban tudja nevelni két kislányát. Az esendő, sebzett férfi legyőzve a közönyt és szégyent beszélni kezd arról, amiről nem sokan beszélnek: az otthon elszenvedett abúzusról. A történet középpontjában mégis az empátia sorsfordító ereje és az öröm lehetősége áll.

„Ez a könyv szerelmes levél, óda a fenséges, összetett, javarészt felfoghatatlan, ugyanakkor lenyűgöző világhoz, amely mindannyiunkban ott lakozik – ez a mi InnSaink, amely a bennünk lévő tengert jelenti. Az InnSai – Intuíció izlandi módra feltárja, hogyan merítkezhetünk meg ebben a belső világban annak érdekében, hogy felfrissüljünk és újra kapcsolódhassunk a minket övező világhoz.” „A változás, amelyet a világban akarunk látni, bennünk kezdődik.” Az InnSai (ejtsd: „in-száj-jé”) egy izlandi szó az intuícióra, vagyis olyasvalamire, amire igen nagy szükségünk van most, amikor a jövő talán minden korábbinál kiszámíthatatlanabbnak mutatkozik. Hrund Gunnsteinsdóttir könyve az InnSai hármas jelentését járja körül: a belső tengert, amellyel összhangba kerülve megalapozottabb döntéseket hozhatunk és kreatívabban élhetünk; a befelé figyelést, amelynek révén empatikusabb, toleránsabb emberekké válhatunk; valamint a belülről kifelé figyelést, amellyel kiterjeszthetjük mindezeket a belső változásokat, és jobbá tehetjük a körülöttünk lévő világot. Mert az InnSai valódi szupererő, amely mindannyiunkban ott szunnyad – csak fel kell ébresztenünk. Az InnSai – Intuíció izlandi módra izgalmas tudományos eredmények, inspiráló személyes történetek és praktikus gyakorlatok gyűjteménye. Segítségével szorosabb kapcsolatba léphetünk önmagunkkal és környezetünkkel, és biztosabban navigálhatunk a stresszel és kételyekkel teli mindennapokban.

"Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám, nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni, szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." Kakuszi Péter "A regény nemcsak Márai életének egy periódusát tárja elénk bizonyítottan, igazoltan életrajzi hitelességgel, de végigvezet bennünket azon a folyamaton, amelynek utolsó stádiumaiban az anarchista-expresszionista szerzőből a konzervatív-liberális értékek elkötelezett támogatója lesz. Megőrzi nyitottságát, tisztánlátását, kritikai érzékét, de az általa vallott értékekből sohasem enged. A polgári értékvilág szétesését ábrázoló – Thomas Mann nevéhez köthető – regények polgáreszmény-válsága hosszú időn át fő témája lesz saját regényeinek. Ez teszi regényeit – többek között az Egy polgár vallomásait – ma is aktuálissá." Kakuszi Péter „Igazában nincs más "élmény", csak a család; s nincs más "tragédia", csak a pillanat, mikor döntened kell, megmaradsz-e a családban…” Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.

„Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?” Lehet egyáltalán válaszokat kapni alapvető kérdésekre, vagy a hallgatás a megfelelő válasz, mert a lényeg kimondhatatlan? A tábornok irányította diktatórikus beszélgetés (vagy inkább magánbeszéd) kizárólag a saját logikája szerint igaznak tartott gondolatokat fogadja el, Konrád részéről is azt tolerálja, amit hallani szeretne – amint a monológ dialóggá válna, Henrik barátjába fojtja a szót. Önfeltáró, a mélyben őrzött érzelmek, gondolatok kimondásán alapuló, öngyógyító monológ ez, mely ugyanakkor életképtelen a másik jelenléte nélkül, mivel két, egymást mélyen értő ember között zajlik. Mészáros Tibor „Túlélni valakit, akit olyan nagyon szerettünk, hogy ölni is tudtunk volna érette, túlélni valakit, akihez olyan közünk volt, hogy majdnem belehaltunk, ez egyike az élet titokzatos és minősíthetetlen bűntényeinek.” Utószót írta: Mészáros Tibor Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.

„Tényleg ez a megoldás: lefeküdni és megadni magunkat? És mi lesz a gyerekkel, akit el kell hozni az óvodából? A kisbabával, akinek a pelenkáját muszáj kicserélni? A páciensekkel, akik a rendelőben várakoznak? Lehet-e értékes életet élni állandó fájdalom mellett? Mi történik velünk, ha a migrén miatt folyamatos szobafogságra vagyunk ítélve? Teljes értékű anyának érezhetjük-e magunkat, ha emiatt sokszor képtelenek vagyunk jelen lenni gyerekeink életében? A világon minden nyolcadik ember migrénben szenved, Magyarországon pedig mintegy 1,2 millió embernek kell együtt élnie vele. Celia Svedhem mélyen személyes könyvéből egyszerre ismerhetjük meg egy kétgyermekes anya krónikus migrénnel folytatott küzdelmét és a migrén kultúrtörténetét. Ahogy a szerző a gyógyulás útjait keresi, fokozatosan feltárul előttünk, hogy jutottunk el a kezelésben a fejre kötözött vakondtól az ISTDP-terápiáig, hogyan próbált úrrá lenni fájdalmain Charles Darwin, Sigmund Freud és Virginia Woolf, és hogyan fordította kreatív energiává migrénes tapasztalatait Salvador Dalí, Richard Wagner vagy épp Lewis Carroll. Svedhem minden részletre kiterjedő nyomozása nemcsak a betegség összetettségét mutatja meg, de azt is, hogyan enyhíthetjük panaszainkat és nyerhetjük vissza a kontrollt az életünk felett.

„Eddig attól szenvedtem, hogy mindenki "normálisnak" tart, és nem tudják felfogni, milyen, amikor csak FÁJ. Minden. Bármi.” Sokan megfogalmazni sem tudják, mi zajlik bennük, s emiatt a teljes kilátástalanság uralkodik el rajtuk. Egy idő után pedig lelki kínjaik enyhítésére önmaguk ellen fordulnak. A környezetük és még a jól felkészült szakemberek is gyakran tehetetlenül állnak velük szemben. A sokakat talán meghökkentő nyílt kitárulkozásuk hatalmas erővel bír, mert így nyerhet teljes betekintést az olvasó ebbe a „tébolyba” és ismerheti fel a leírtakban akár önmagát, akár valamelyik ismerősét, barátját, hozzátartozóját. A Szeretetlenek nem orvosi szakkönyv, nem regény és nem önsegítő mű. „Csupán” egy könyv, mások mellett a borderline-nal küzdő embereknek, hogy megértsék önmagukat, és a környezetüknek, hogy megértsék őket. Dr. Keresztes Zoltán bevezetőjével.

A Gyűrűháború a Helm-szurdok csatájával kezdődik, tanúi lehetünk Vasudvard elárasztásának, Frodó, Samu és Gollam útjának Cirith Ungolig és Minas Tirith ostromának, valamint Denethor halálának. Követjük Aragornt a Holtak Ösvényén, vágtáján a kalózok hajóiig, látjuk, miképpen tört szilánkokra Orthanc lépcsőjén egy palantír, a legelső a mesében, amelynek mibenlétéről még a szerzőnek sem volt fogalma sem ekkor. Ráadásul felbukkan a történetben valaki, akit ,,nem én találtam ki, még csak nem is én akartam, bár kedvelem, hanem ő sétált be Ithilien erdejébe: Faramir, Boromir fivére..." Az illusztrációk megmutatják, hogyan változott Tolkien elképzelése Orthancról és Minas Tirithről, a Banyapók odújáról és a hágóról körülötte. A térképek közül pedig kiemelkedik a Második Térkép, Gondor és Mordor ábrázolásával. ,,Hátára fektette Frodót, keresztbe tette karját a mellkasán, és mellé rakta Fullánkot. Ahogy elővette az üvegcsét, az fényesen felizzott. Megvilágította Frodó arcát, ami sápadtnak tűnt, mégis szépnek: tündeszépség ragyogott rajta, mint aki már rég túljutott az árnyakon. - Ég veled, Frodó - mondta Samu, és könnyei Frodó kezére hullottak. De abban a pillanatban nehéz léptek dübörögtek fel a sziklapárkány felől. Harsány kiáltások és ordítások visszhangoztak a sziklák közt. Orkok közeledtek, valaki nyilván Hátára fektette idevezette őket. - Átok arra a Gollamra! - szitkozódott Samu. - Tudhattam volna, hogy nem utoljára látjuk. Ezek az ő cimborái. Samunak nem maradt vesztegetni való ideje. Még arra sem, hogy elrejtse vagy letakarja ura testét. Mivel nem tudta, mi mást tehetne, felhúzta a Gyűrűt, és magához vette az üvegcsét is, nehogy a förtelmes orkok kezére jusson, Fullánkot pedig a derekára kötötte. Aztán várt. Nem kellett sokat várnia."

Most, amikor Közép-Európában újból jelentkeznek azok a feszültségek, amelyek soha nem csitultak el és nem oldódtak meg teljesen, s amikor a régiót újból fenyegeti keletről a hatalmas Oroszország, nem árt mélyebben megismernünk Közép-Európa múltját és konfliktusaink gyökereit. Martyn Rady új könyvében végigkövethetjük, ahogy a népvándorlás korában egymást követő hullámokban ideérkező népcsoportok folyamatos és csak ritkán csituló harcok közepette mégiscsak többé-kevésbé stabil államokat hoznak létre, hogy aztán földjeiket tatárok, törökök, majd oroszok (és szovjetek) dúlják szét, újra meg újra szétszaggatva és saját vízióik szerint átalakítva a régiót. Az itt élő népek-nemzetek nagyszerű kulturális teljesítményekkel gazdagították a világot, ugyanakkor bennük alakult ki az a modern nacionalizmus is, amely aztán számos alkalommal szembefordította őket egymással. Vallási és politikai eszmék folyamatos csatatere volt Közép-Európa, amelyben Magyarország - nyelvrokonok nélkül - hol több, hol kevesebb sikerrel próbálta megtalálni a helyét.

„Lowell felkapta a centeket. Alattuk lapítottak az idegenek. Egymáshoz bújtak és reszkettek. Lowell eléjük tette a kezét. – Másszatok a tenyeremre! Mozgás! Mozgás! Meglepetést tartogatok számotokra. De a távolról jött felderítők nem mozdultak. Lowell kénytelen volt egy ceruza hegyével nógatni őket. Amikor mindnyájan megérkeztek a tenyerére, felemelte és a csészealj széléhez szállította a kozmosz vándorait. Hat köménymag ült most a tányérka peremén.” Kurt Vonnegut kezdő íróként az 1950-es évek elején színes magazinok számára írta történeteit. Csakhogy a rádió és a televízió térnyerésével az addig népszerű lapoknak bealkonyult, ezek a kis remekművek pedig fiókban maradtak. Pedig korántsem zsengékről van szó: mindegyik íráson ott ragyog a nagy nevettető és a humanista filozófus védjegye, az utánozhatatlan vonneguti humor – és a szeretet, amelyet Vonnegut sarkaiból kifordult, abszurd világunk és esendő lakói iránt érez. A Vonnegut-kutatóknak köszönhetően az író halála után még bővült az életmű: ezzel a tizennégy kicsit nyers, de mégis ragyogó gyémánttal is. Van köztük abszurd sci-fi, filozófiai mélységű fantázia az ember előtti hangyacivilizációról, fergeteges thriller – minden elbeszélés olyan ötletre épül, amilyet nem találhatott ki más, csak a világirodalom talán legféktelenebb képzelőerejű írója. A gyűjteményt a szerző jellegzetesen groteszk képzőművészeti alkotásai teszik még izgalmasabbá. „Ezek az elbeszélések nemcsak egy eltűnt időt varázsolnak elénk, hanem egy szinte már kihalt – közvetlen, vidám, minden manírtól mentes – írói stílust is.”– The Boston Globe KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai író, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai modern irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára. Sikere azóta is töretlen. Szarkasztikus humorán, kíméletlen őszinteségén, társadalomkritikáján generációk nőttek fel. A fekete humornagymesterének teljes életműve kerül az olvasók elé a Helikon Kiadó gondozásában. Semmi szemezgetés, kimazsolázás. Vonnegut tudniillik ma már klasszikus.

Shepherd kiváló megfigyelő, aki emellett egy költő szemével tekint munkájára. A Holtak vallatója letehetetlenül izgalmas könyv." The Times Dr. Richard Shepherd, a nagyszerű igazságügyi patológus több mint 23000 boncolást végzett. A maga módján detektív, furcsa, gyakran megmagyarázhatatlannak látszó halálesetek rejtélyeit kell megoldania... Az igazságot kutatva sorozatgyilkosokat buktatott le, természeti katasztrófák következményeit vizsgálta, "tökéletes gyilkosságokról" rántotta le a leplet, szokatlan vagy valószínűtlen balesetek körülményeit derítette fel. Az általa szolgáltatott bizonyítékok gyilkosokat juttattak rács mögé, ártatlanok szabadságát adták vissza, kézenfekvőnek tűnő megoldási kísérleteket döntöttek romba. Tette mindezt nem kis személyes áldozatok árán. A Holtak vallatója nem pusztán a számára legtöbb vívódást okozó holttestekről és esetekről szóló beszámolók gyűjteménye; azt is bemutatja, milyen egy élet, amelynek minden pillanatában jelen van a halál.