Helikon Kiadó strana 5 z 115

„A Cyla-terápia azért született meg, hogy a történeteimen keresztül átadjak egy üzenetet. Ezek a történetek nem novellák, ez a könyv nem egy regény. Senki ne várjon irodalmi magaslatokat. Engem leginkább egy füveskönyvre emlékeztet, amiben a történetek néhol mélyre mennek, néhol meg viccesek, hol hosszabban mesélek, hol rövidebben, de találhatsz bennük egy-egy mondatot, pillanatot, esetleg tanulságot is, amit beilleszthetsz a saját életedbe. Ez a könyv talán rólad is szól.” Cyla Őszinte. Könnyed. Felkavaró. Vicces. Ha néhány szóban kellene összefoglalnom a Cyla-terápia lényegét, akkor ezek a a legmegfelelőbbek. De a szavak, mondatok mögött mindig meghúzódik valami más is. Érzelmek. És az érzelmek, a mögöttes tartalom adja egy jó könyv lényegét. Meg persze a történetek. Azokon keresztül kapcsolódunk egymáshoz, a történeteken keresztül osztozunk az érzéseken, amelyeket mindannyian ismerünk: boldogság és fájdalom, öröm és veszteség, kudarc vagy éppen siker. Kajdi Csaba ezúttal nemcsak humorral fűszerezve sztorizik utazásról, kultúráról, kutyákról, közéleti kérdésekről, hanem beengedi az olvasót egy másik világba. Megmutatja, mi van a felszín alatt. Cyla könyve bátor vállalkozás, ugyanis vállalja, hogy az élete, a világa korántsem tökéletes. Szembenéz azzal, amivel mi, emberek nem akarunk, vagy csak nagy küzdelmek árán: a családi múltunkkal, a titkokkal, a hazugsággal, az első szerelmi csalódással, a magánnyal, a hibáinkkal. Teszi ezt azzal a céllal, annak reményében, hogy adhat valami maradandót az olvasónak. Ahogy ő fogalmaz: „könnyen lehet, hogy az én történetem lesz a te terápiád.” Gurubi Ágnes

„A kiadó – mintha csak hallotta volna az író gondolatait – a mentőorvoshoz fordult, tíz darab ezerrealos bankjegyet nyomott a kezébe, és szinte fenyegető hangnemben, valamint tökéletes portugál akcentussal azt mondta: – Nem halhat meg, doktor úr. Még sehogy se áll az új regényével!” Szertelen novellák, bizarr paródiák, meghökkentő mesék – a hazai stand-up egyik legeredetibb alkotója és a magyar abszurd próza egyik legkiválóbb művelője várva várt újabb könyvében úgy ír, mintha a közönség előtt állna: élő, szellemes és kiszámíthatatlan. A norvég bűnregények görbe tükre (A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban) és a sci-fi-műfaj paródiája (Az utolsó 450 év) után Kőhalmi Zoltán harmadik könyve furfangos rövidprózákat tartalmaz. Az irány most is ugyanaz, mint eddig: a szerző tovább halad az Örkény és Karinthy által kijelölt úton. A hellén helyszínelők Aiszkhülosz halálának okát kutatják, Percule Hoirot háromszor is nyomozni indul, Kazinczy levelezését olvasva bepillantást nyerhetünk a nyelvújítás boszorkánykonyhájába, a szerző megfejti nekünk a Vitruvius-kódot, megtudhatjuk, hogyan szerettek a fizikusok, vagy éppen egy hátborzongató kalandjáték keretében elveszhetünk az állami egészségügy labirintusában. Vannak ebben a könyvben receptek, kritikák, közlemények, tesztek... – talán könnyebb lenne azt felsorolni, mi nincs benne. Unalmas, szellemtelen, sótlan írások, na ilyenek nem szerepelnek e kötetben. Aki ilyen kisprózákra vágyik, kérem, semmiképpen se vásárolja meg ezt a könyvet!

„Vajon mitől olyan titokzatos a másnaposság? Miért tűnik rejtélyesnek, kiismerhetetlennek, megfejthetetlennek, már-már mágikusnak? Talán mert a mámor rokona. A mámor az ő szülőanyja, s az alma rendszerint nem esik messze a fájától. A macskajaj az érem másik oldala, a sötéterő, a bódulat reciprokja. Nem tudjuk, pontosan milyen idős a mámor. Valószínűleg éppen olyan öreg, akár a föld. És a katzenjammer csupán pár órával fiatalabb. S mióta másnaposság létezik, azóta keresi az ember ellene a gyógyírt. Oly ádáz buzgalommal, mint alkimisták az aranyat.” A borral, a mámorral, az eksztázissal már sokan foglalkoztak, de a legkomolyabb gondolkodók is restek voltak ahhoz, hogy mulatozás közben benézzenek az asztal alá, ahol bizony mocskot, üzekedő párokat és görnyedve okádó iszákosokat találunk. Cserna-Szabó András és Darida Benedek magukat sem kímélve hatoltak be a felfedezetlen területre, és megírták a másnaposság regényes kézikönyvét, egyúttal megalkották a katzenjammerológia tudományát is. Ez az alapmű egyetlen kocsmaasztalról sem hiányozhat! A szerzők könyvük 3. (agyonbővített) kiadásában ismertetik a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan alkotásaikat, amitől az a szörnyű gyanú ébred bennünk, hogy a remekművek döntő többségét semmirekellő szeszkazánok alkották, macskajajosan fetrengve. Teszik mindezt alapos tárgyi tudással, lelkesedéssel és – a remekművekhez hasonlóan – megfelelő szótagszámmal, remek cselekménnyel, míves nyelvezettel. Miközben végigdülöngélünk a világ- és a hazai művészet vigalmi negyedén, 77 receptet is kapunk ajándékba, hogy hatékonyan vehessük fel a küzdelmet a katzenjammer ellen. Egészségünkre, proszit és fenékig! A kategória további termékei

„Tudom, régimódi vagyok, de miért ne törekedjünk a békességre és jóakaratra karácsony idején?” Soha egyetlen Lee sem volt tisztességes”, mondja a világéletében kíméletlen, gyémántbányákból meggazdagodott idős milliomos, Simeon Lee kevéssel halála előtt. Már csak néhány nap van karácsonyig, ahol kérésére hosszú évtizedek után összegyűlik az egész család – a karácsonyi menüben azonban közös éneklés helyett véres gyilkosság szerepel. De vajon ki áll a párját ritkítóan kegyetlen bűntett mögött? A tékozló fiú, Harry? A túlérzékeny, tönkretett anyja miatt neheztelő művész, David? A csökkentett járadéka miatt forrongó képviselő, George? Esetleg a spanyol polgárháborúból odacsöppent unoka, Pilar? Ebben a véres karácsonyi történetben senki és semmi sem egészen az, aminek látszik, de egyvalami biztos: a még Agatha Christie-től is szokatlanul csavaros megoldást csakis Hercule Poirot és karácsonykor sem szunnyadó szürke agysejtjei fedhetik fel.

„A múlt ismerete távlatot kölcsönöz a jelenhez, és betekintést a jövőbe. Minden ötletem a múlt eszméinek tanulmányozásából származik. Abban a reményben tervezek ruhákat, hogy megtöröm a hagyományokat.” Vivienne Westwood Dizájner, rebellis, forradalmár. Dame Vivienne Westwood punk volt a divatban és a politikában egyaránt, aki egyedi módokat talált a hagyományok felforgatására, a határok átlépésére és a status quo megkérdőjelezésére. A Divatikonok sorozat VIII. kötete egy stíluslegenda életét és márkáját ünnepli, a szabás és a fűzőkészítés mesteri ismeretétől kezdve egész addig a kreatív csavarig, amivel a tervezőnő a tartánt és a Harris Tweedet használta. Ez a lenyűgöző könyv a kollekciók, kifutók és kosztümök gyönyörű képei mellett hiteles, magával ragadó szövegével tiszteleg egy olyan agent provocateur előtt, akinek örökségére mindig emlékezni fognak.

„Akármit tett, bármennyire próbált megfelelni – szépnek lenni, kedvesnek, odaadónak –, mindig volt valami, ami miatt rossz szemmel néztek rá. Ha visszahúzódott, önzőnek tartották. Ha megjelent, akkor feltűnősködőnek. Ha szót emelt, hálátlannak. Ha hallgatott, közönyösnek. És ahogy egyre világosabban látta mindezt, úgy vált számára bizonyossá: lehet, hogy ő a császárné, de itt sosem lesz több megtűrt személynél.” „Ki ne szeretne visszautazni a múltba és megismerni az igazi Sisit? Megtudni, hogyan igyekezett megtalálni a helyét a bécsi udvarban és megfelelni anyósa, Zsófia főhercegné elvárásainak? Tanúja lenni egy lángoló szerelemnek és egy rendkívül súlyos házassági válságnak? Nem kis kihívás Sisi életének ezt az időszakát hitelesen rekonstruálni. A regény lapjain mégis olyan elevenen és valósághűen jelennek meg az események, mintha valóban ott lennénk Erzsébet királyné mellett a császári udvarban eltöltött első nyolc évének legboldogabb és leggyötrelmesebb pillanataiban. Vas Viktória kimerítő alapossággal tanulmányozta a forrásokat, és a korszak etikettjében is jártasságot szerzett, hogy az udvari életet autentikusan tárja elénk. Regénye bizonyság arra, hogy be lehet mutatni a császári pár kapcsolatát a mai kor igényeinek megfelelő intim részletességgel a történelmi hitelesség csorbulása nélkül is.” Káli-Rozmis Barbara Vas Viktória több mint húsz éve aktívan kutatja Erzsébet királyné életét. 2019 óta ölti magára Sisi alakját változatos programokon, önállóan vagy más előadókkal közösen, illetve rövidfilmekben és a sajtó különböző felületein is alakította már a királynét. Legfőbb célja, hogy a közönség ne csak egy történelmi alakot, hanem az érző embert lássa Erzsébetben.

„…egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra… Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között. Nem hiszek véletlen találkozásokban.” Az Eszter hagyatéka, ez a kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül. Lajos felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül "elrabolni", a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött neki, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. Ő azonban sohasem kapta meg a leveleket… Az Eszter hagyatéka most három kisregény, A mészáros, a Déli szél és a Szívszerelem társaságában lát napvilágot a Helikon Kiadónál. „Márai a szenvedélyes foglyok költője, s a család a szó mitikus értelmében a legizgatóbb fogság s a legzsarnokabb kötelék. A legtöbb ember ma se szabadult meg ettől az érzelmi és idegemléktől; nem boldogító, hanem a boldogságnál is igézőbb önkínzó kötelékben él, az érzelmi fogság részegültje, a bilincseibe szerelmes, nem a sorstársába. A házasságok az égben köttetnek? Lehet. A bilincsek mindenesetre ott. És ez a nagyobb törvény.” (Cs. Szabó László, Nyugat, 1937/7.) Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.

„Vannak, akik azt vetik a szememre, hogy férjezetlen nőként nincs jogom a házasságról vagy bármi egyébről nyilatkozni, ami a nők társadalomban szerzett tapasztalatait illeti. Mások természetellenesnek nevezik az állításaimat. Egy különösen sértett kritikus arra mutat rá, hogy sok nőt zártak már a bolondokházába ennél kevésbé merész állításokért is. A felháborodás ezen apró megnyilvánulásai azonban nem ejtenek rajtam nagy sebet, sőt a botrány hatására csak még több példányt vesznek a könyvemből.” 1836 nyarán járunk. Margaret Fuller ekkor találkozik először Ralph Waldo Emersonnal, az egyik legjelentősebb amerikai íróval. Ekkorra már ő maga is hírességnek számít, hiszen publikált író – nőként, ami az akkori Amerikában még kuriózumnak számít. Margaret sok mindenben volt első. Az első nő, aki engedélyt kapott, hogy a Harvard Egyetem könyvtárában kutathasson. Az első nő, aki külföldi tudósítóként dolgozott. Az első nő, akit a kor legnagyobb amerikai írói magukkal egyenrangúnak tekintettek. És, ami talán a legfontosabb, az első, aki írásaiban minden tekintetben egyenlő jogokat követelt a nőknek. Margaret Fuller történetében ráadásul komoly szerepet játszanak a kor zseniális alkotói: Nathaniel Hawthorne-t részben ő ihleti A skarlát betű hősnőjének megformálására; Emerson és Thoreau a legjobb barátai; Poe sokáig hadakozik vele, de végül még ő is elismeri a tehetségét. Európában találkozik Wordsworthszel, Chopinnel, George Sanddal, Mazzinnival… Olaszországban találja meg új hazáját, egy római arisztokrata felesége lesz, házasságon kívül szül neki gyereket… Tele van alkotói tervekkel, az olasz nemzeti mozgalom történetét akarja megírni, amikor élete tragikus véget ér. Allison Pataki mély átéléssel meséli el ennek a különleges tehetségű nőnek a történetét, aki megérdemli, hogy emlékezzenek rá az amerikaiak – és hogy mi is megtudjuk, ki volt Margaret Fuller. Allison Pataki magyar származású író és újságíró. A Yale Egyetemen végzett, több évig televízióknak és online hírportáloknak dolgozott. Különleges nőkről szóló történelmi regényeivel egyre több olvasót hódít meg. Társalapítója a ReConnect Hungary nonprofit szervezetnek, amelynek célja, hogy megismertesse a magyar felmenőkkel bíró amerikai és kanadai fiatalokkal a magyar nyelvet és kultúrát.

Miközben három testvér fogadja apjuk temetésén a gyászolók részvétnyilvánítását, egyikük zsebében ott lapul egy feljelentés - amit két testvére tett ellene. De vajon mi vezetett idáig? Milyen emlékek, fájdalmak és elhallgatások feszülnek egymásnak a három testvér közt? És helyreállíthatóak-e a kapcsolatok és a szerepek egy ilyen családban? Az örökség a Magyarországon A válással berobbanó Moa Herngren nagysikerű családidráma-sorozatának harmadik darabja. "Minden karakterem emberi, közel sem tökéletes személyiség. Talán pont ez a legfontosabb üzenetem az olvasóknak, hogy mindig igyekezzenek megismerni minden fél motivációját, érzéseit, nézőpontját, mielőtt ítélkeznek." (részlet Moa Herngren Nők Lapja-interjújából)

Rex Fortescue rosszul lesz az irodájában, a Cityben, és a kórházban meghal. „A tea…” – mondta a halála előtt. De a méreg, ami végzett vele, nem lehetett a teában. A zsebében pedig egy marék rozst találnak. Gyanúsítottban nincs hiány: a néhai pénzmágnás közutálatnak örvendett. Neele felügyelőnek a nyomozásban segítőtársa is akad hamarosan. A Tiszafa-kunyhóba, a Fortescue család házába megérkezik Miss Marple. Addigra már három hulla van: Adele, Rex felesége és Gladys, a szobalány is gyilkosság áldozata lett. Miss Marple, akinél Gladys régebben szolgált, az ő halála miatt ártja bele magát az ügybe. „Hat hatosról énekelj”, idézi a gyerekverset, amelyben a pástétomba sütött feketerigókról is szó esik. Tiszafa-kunyhóban pedig néhány hete döglött rigókat találtak! Talán a legcsavarosabb eset ez, amellyel Jane Marple-nek meg kell birkóznia. „Neele felügyelő váratlanul elmosolyodott. Arra gondolt ugyanis, hogy Miss Marple egyáltalán nem felel meg a bosszúálló fúriákról alkotott képnek. Márpedig, ha jól meggondoljuk, voltaképpen mégiscsak az.”

A Karib-tenger partján fekvő Arany Pálma Szálló vendégei kellemes napokat töltenek az idilli környezetben. Kényelmükről a szálloda új tulajdonosa, egy fiatal házaspár, Molly és Tim Kendal gondoskodik. Egy nap az idős Palgrave őrnagy, szokásához híven, számtalan kalandjai egyikével traktálja kissé unott hallgatóságát. Váratlanul egy gyilkos fényképét húzza elő a tárcájából, hogy megmutassa az elképedt Miss Marple-nak, ám valami megzavarja… Másnap a gondterhelt Molly Palgrave halálhírét hozza: az őrnagy magas vérnyomásának áldozata lett. Miss Marple-nek azonban valami nagyon nem tetszik. Vajon összefügg a rejtélyes fénykép említése Palgrave hirtelen halálával? Lehet, hogy egy gyilkos ólálkodik a szálló vendégei között? Miss Marple maga veszi kezébe a dolgokat… „A társalgás mindig veszedelmes, ha az ember el akar titkolni valamit – mondta Miss Marple.”

Sokféle értelemben hibrid Andrei Dósa önéletrajzi regényének elbeszélői hangja: egyszerre magyar és román, idealista és cinikus; olykor mintha Holden Caulfield kamaszkori vívódásait látnánk a Székelyföld kulisszái között, máskor Karl Ove Knausgard kíméletlen őszinteségével szembesülünk. Útkeresése során a szerző-főhős valamiféle ösztönös erkölcsi és esztétikai iránytűt követve próbál kikeveredni az identitások kusza hálójából, anélkül hogy pontosan tudná, milyen árat kell majd ezért fizetnie. "Hogy bebizonyítsa, hogy ő egy igazi székely, Atti felmászott a Királykőre, magával cipelt egy magnót, és amikor felért a csúcsra, betette kazettán a székely himnuszt, felhúzta maximumra a hangerőt, és elkezdte ordítani a szöveget."

Van London szívében egy szálloda, amely száz éve semmit sem változott. Legalábbis így érzi Miss Marple, amikor kedves unokaöccse, Raymond befizeti a Bertramba egy hét nyaralásra. „Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”, gondolja a csavaros eszű vénkisasszony, mert tudja, hogy az életben minden változik. És mint megszokhattuk, neki mindig igaza van. A Bertram tényleg csak egy kulissza. Hogy mit takar, arra a londoni rendőrség is nagyon kíváncsi. Akárcsak arra, mi csábítja ide a dúsgazdag amerikaiakat, a koldusszegény angol arisztokratákat, a vidéki kanonokokat és Lady Sedgwicket, a hírhedt kalandort és férfifalót. „Őszintén megvallom, hogy én szeretem mások beszédét hallgatni. Ilyen az ember. Különösen ha már öreg, és nem sokat járkál a világban..”

VADONATÚJ VÁLOGATÁS AGATHA CHRISTIE LONDONBAN JÁTSZÓDÓ NOVELLÁIBÓL! "Úri szegénység... Nem hangzik rosszul: fehérre meszelt vidéki házikó, a kanapén kopott, de ízléses virágmintás huzatok, az öblös vázákban rózsa, és persze egy finom porcelán teáskészlet, amit magunk mosogatunk el. Legalábbis a könyvekben. A való életben viszont, ha az embernek van egy fia, aki az irodai ranglétra legalsó fokán kezdi a pályáját, ez Londont jelenti, mogorva házinénivel, maszatos gyerekekkel a lépcsőn, csupa külföldinek tűnő lakótárssal, és reggelire tőkehallal, ami sosem elég", panaszkodik a Listerdale-rejtély egyik szereplője, merőben más képet festve Anglia szívéről, mint amit az útikönyvek lapjain megszokhattunk. A bűn útjai ugyanis Agatha Christie-nél nem a Buckingham-palotába vagy a Big Benhez vezetnek, hanem Hampstead-be, Claphambe vagy épp Westminsterbe. Poirot-t, Miss Marple-t, Tommyt és Tuppence-t azonban mindez a legkevésbé sem zavarja abban, hogy a bűnösök nyomába eredjen... Érdekes, eddig nem is figyeltem a napnyugtákra. Sem a költőkre. Pedig lehet, hogy több rejlik a költészetben, mint gondolnánk."

"Ha elég sok szappant főzöl, az egész világot felrobbanthatod." Új kiadás Chuck Palahniuk magyarul most először olvasható utószavával a Harcosok klubja keletkezéséről és utóéletéről Van-e gyógyír a Nagy Amerikai Álmatlanságra, a fogyasztói ösztönlét és a lélekölő robotolás mindent átható fásultságára? Ez a kínzó kérdés tereli össze kiábrándult kék- és fehérgalléros rabszolgák, vágyak és célok nélkül maradt férfiak egy csoportját, hogy szombat esténként egy külvárosi bár pincéjében véresre verjék egymást. Zártkörű ökölpárbajaik idővel válogatott rendzavarásokba torkollnak, és miközben egymás után nyílnak az újabb harci klubok, körvonalazódni kezd a teljes társadalmi és kulturális összeomlással fenyegető Nemezis terv. És az egyre elhatalmasodó őrület középpontjában egyetlen ember áll: az anarchia szappangyártó prófétája, Tyler Durden... Chuck Palahniuk 1996-os, bemutatkozó könyvét sokan sokféleképpen értelmezték már: sodró lendületű és fordulatos thrillerként, a fogyasztói társadalom sötét humorú kritikájaként, a modern férfi identitásválságának látleleteként... Akárhogyan is olvassuk, egy dolog garantált: Apu Méltán Hírhedt Kultregénye maradandóbb nyomot hagy, mint a marólúg.

„Most egymás mellett láttam Flórát és Emmát, ahogy szeretetért sóvárognak. Ahogy kiáltozva, bármi áron, akár magukat is megsebezve figyelmet és szeretet követelnek, és ott vagyok mellettük én is, kisgyermekként, ahogy ordítok, toporzékolok, és én is sóvárgok anyám szeretetéért.” Radikálisan őszinte regény egy kapcsolatról, ahol a kötődés és szerelem váratlan formákat ölt: verbális, lelki, vagy fizikai bántalmazásként, és amiből nehezebb a menekvés, mint azt bárki gondolná. A férfi már járt a halál kapujában. Visszatérve újraértelmezi az életet, szerelmet, apaságot, karriert – és úgy érzi, készen áll még egy gyermek felnevelésére. De az új szerelem is tragikusan félresiklik, és rá kell döbbennie: amíg nem néz szembe gyermekkorával, a múlt újra meg újra ismételni fogja önmagát. Segítséget kér, és pszichoterápián indul el az önfeltárás útján. Az önismeret során nemcsak saját magát kezdi megérteni – minden gyerekkori sebével együtt –, hanem azt a nála jóval fiatalabb lányt is, aki gyermeket szült neki. Ráébred: a gyógyulás egyetlen útja az empátián át vezet. Megtanul együttérezni még azzal a nővel is, aki gyűlölve kötődik hozzá. Gyógyulnia kell – ha másért nem, hát azért, hogy biztonságban tudja nevelni két kislányát. Az esendő, sebzett férfi legyőzve a közönyt és szégyent beszélni kezd arról, amiről nem sokan beszélnek: az otthon elszenvedett abúzusról. A történet középpontjában mégis az empátia sorsfordító ereje és az öröm lehetősége áll.