Helikon Kiadó strana 6 z 115

„Ez a könyv szerelmes levél, óda a fenséges, összetett, javarészt felfoghatatlan, ugyanakkor lenyűgöző világhoz, amely mindannyiunkban ott lakozik – ez a mi InnSaink, amely a bennünk lévő tengert jelenti. Az InnSai – Intuíció izlandi módra feltárja, hogyan merítkezhetünk meg ebben a belső világban annak érdekében, hogy felfrissüljünk és újra kapcsolódhassunk a minket övező világhoz.” „A változás, amelyet a világban akarunk látni, bennünk kezdődik.” Az InnSai (ejtsd: „in-száj-jé”) egy izlandi szó az intuícióra, vagyis olyasvalamire, amire igen nagy szükségünk van most, amikor a jövő talán minden korábbinál kiszámíthatatlanabbnak mutatkozik. Hrund Gunnsteinsdóttir könyve az InnSai hármas jelentését járja körül: a belső tengert, amellyel összhangba kerülve megalapozottabb döntéseket hozhatunk és kreatívabban élhetünk; a befelé figyelést, amelynek révén empatikusabb, toleránsabb emberekké válhatunk; valamint a belülről kifelé figyelést, amellyel kiterjeszthetjük mindezeket a belső változásokat, és jobbá tehetjük a körülöttünk lévő világot. Mert az InnSai valódi szupererő, amely mindannyiunkban ott szunnyad – csak fel kell ébresztenünk. Az InnSai – Intuíció izlandi módra izgalmas tudományos eredmények, inspiráló személyes történetek és praktikus gyakorlatok gyűjteménye. Segítségével szorosabb kapcsolatba léphetünk önmagunkkal és környezetünkkel, és biztosabban navigálhatunk a stresszel és kételyekkel teli mindennapokban.

„Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?” Lehet egyáltalán válaszokat kapni alapvető kérdésekre, vagy a hallgatás a megfelelő válasz, mert a lényeg kimondhatatlan? A tábornok irányította diktatórikus beszélgetés (vagy inkább magánbeszéd) kizárólag a saját logikája szerint igaznak tartott gondolatokat fogadja el, Konrád részéről is azt tolerálja, amit hallani szeretne – amint a monológ dialóggá válna, Henrik barátjába fojtja a szót. Önfeltáró, a mélyben őrzött érzelmek, gondolatok kimondásán alapuló, öngyógyító monológ ez, mely ugyanakkor életképtelen a másik jelenléte nélkül, mivel két, egymást mélyen értő ember között zajlik. Mészáros Tibor „Túlélni valakit, akit olyan nagyon szerettünk, hogy ölni is tudtunk volna érette, túlélni valakit, akihez olyan közünk volt, hogy majdnem belehaltunk, ez egyike az élet titokzatos és minősíthetetlen bűntényeinek.” Utószót írta: Mészáros Tibor Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.

"Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám, nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni, szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." Kakuszi Péter "A regény nemcsak Márai életének egy periódusát tárja elénk bizonyítottan, igazoltan életrajzi hitelességgel, de végigvezet bennünket azon a folyamaton, amelynek utolsó stádiumaiban az anarchista-expresszionista szerzőből a konzervatív-liberális értékek elkötelezett támogatója lesz. Megőrzi nyitottságát, tisztánlátását, kritikai érzékét, de az általa vallott értékekből sohasem enged. A polgári értékvilág szétesését ábrázoló – Thomas Mann nevéhez köthető – regények polgáreszmény-válsága hosszú időn át fő témája lesz saját regényeinek. Ez teszi regényeit – többek között az Egy polgár vallomásait – ma is aktuálissá." Kakuszi Péter „Igazában nincs más "élmény", csak a család; s nincs más "tragédia", csak a pillanat, mikor döntened kell, megmaradsz-e a családban…” Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.

„Eddig attól szenvedtem, hogy mindenki "normálisnak" tart, és nem tudják felfogni, milyen, amikor csak FÁJ. Minden. Bármi.” Sokan megfogalmazni sem tudják, mi zajlik bennük, s emiatt a teljes kilátástalanság uralkodik el rajtuk. Egy idő után pedig lelki kínjaik enyhítésére önmaguk ellen fordulnak. A környezetük és még a jól felkészült szakemberek is gyakran tehetetlenül állnak velük szemben. A sokakat talán meghökkentő nyílt kitárulkozásuk hatalmas erővel bír, mert így nyerhet teljes betekintést az olvasó ebbe a „tébolyba” és ismerheti fel a leírtakban akár önmagát, akár valamelyik ismerősét, barátját, hozzátartozóját. A Szeretetlenek nem orvosi szakkönyv, nem regény és nem önsegítő mű. „Csupán” egy könyv, mások mellett a borderline-nal küzdő embereknek, hogy megértsék önmagukat, és a környezetüknek, hogy megértsék őket. Dr. Keresztes Zoltán bevezetőjével.

„Tényleg ez a megoldás: lefeküdni és megadni magunkat? És mi lesz a gyerekkel, akit el kell hozni az óvodából? A kisbabával, akinek a pelenkáját muszáj kicserélni? A páciensekkel, akik a rendelőben várakoznak? Lehet-e értékes életet élni állandó fájdalom mellett? Mi történik velünk, ha a migrén miatt folyamatos szobafogságra vagyunk ítélve? Teljes értékű anyának érezhetjük-e magunkat, ha emiatt sokszor képtelenek vagyunk jelen lenni gyerekeink életében? A világon minden nyolcadik ember migrénben szenved, Magyarországon pedig mintegy 1,2 millió embernek kell együtt élnie vele. Celia Svedhem mélyen személyes könyvéből egyszerre ismerhetjük meg egy kétgyermekes anya krónikus migrénnel folytatott küzdelmét és a migrén kultúrtörténetét. Ahogy a szerző a gyógyulás útjait keresi, fokozatosan feltárul előttünk, hogy jutottunk el a kezelésben a fejre kötözött vakondtól az ISTDP-terápiáig, hogyan próbált úrrá lenni fájdalmain Charles Darwin, Sigmund Freud és Virginia Woolf, és hogyan fordította kreatív energiává migrénes tapasztalatait Salvador Dalí, Richard Wagner vagy épp Lewis Carroll. Svedhem minden részletre kiterjedő nyomozása nemcsak a betegség összetettségét mutatja meg, de azt is, hogyan enyhíthetjük panaszainkat és nyerhetjük vissza a kontrollt az életünk felett.

A Gyűrűháború a Helm-szurdok csatájával kezdődik, tanúi lehetünk Vasudvard elárasztásának, Frodó, Samu és Gollam útjának Cirith Ungolig és Minas Tirith ostromának, valamint Denethor halálának. Követjük Aragornt a Holtak Ösvényén, vágtáján a kalózok hajóiig, látjuk, miképpen tört szilánkokra Orthanc lépcsőjén egy palantír, a legelső a mesében, amelynek mibenlétéről még a szerzőnek sem volt fogalma sem ekkor. Ráadásul felbukkan a történetben valaki, akit ,,nem én találtam ki, még csak nem is én akartam, bár kedvelem, hanem ő sétált be Ithilien erdejébe: Faramir, Boromir fivére..." Az illusztrációk megmutatják, hogyan változott Tolkien elképzelése Orthancról és Minas Tirithről, a Banyapók odújáról és a hágóról körülötte. A térképek közül pedig kiemelkedik a Második Térkép, Gondor és Mordor ábrázolásával. ,,Hátára fektette Frodót, keresztbe tette karját a mellkasán, és mellé rakta Fullánkot. Ahogy elővette az üvegcsét, az fényesen felizzott. Megvilágította Frodó arcát, ami sápadtnak tűnt, mégis szépnek: tündeszépség ragyogott rajta, mint aki már rég túljutott az árnyakon. - Ég veled, Frodó - mondta Samu, és könnyei Frodó kezére hullottak. De abban a pillanatban nehéz léptek dübörögtek fel a sziklapárkány felől. Harsány kiáltások és ordítások visszhangoztak a sziklák közt. Orkok közeledtek, valaki nyilván Hátára fektette idevezette őket. - Átok arra a Gollamra! - szitkozódott Samu. - Tudhattam volna, hogy nem utoljára látjuk. Ezek az ő cimborái. Samunak nem maradt vesztegetni való ideje. Még arra sem, hogy elrejtse vagy letakarja ura testét. Mivel nem tudta, mi mást tehetne, felhúzta a Gyűrűt, és magához vette az üvegcsét is, nehogy a förtelmes orkok kezére jusson, Fullánkot pedig a derekára kötötte. Aztán várt. Nem kellett sokat várnia."

Most, amikor Közép-Európában újból jelentkeznek azok a feszültségek, amelyek soha nem csitultak el és nem oldódtak meg teljesen, s amikor a régiót újból fenyegeti keletről a hatalmas Oroszország, nem árt mélyebben megismernünk Közép-Európa múltját és konfliktusaink gyökereit. Martyn Rady új könyvében végigkövethetjük, ahogy a népvándorlás korában egymást követő hullámokban ideérkező népcsoportok folyamatos és csak ritkán csituló harcok közepette mégiscsak többé-kevésbé stabil államokat hoznak létre, hogy aztán földjeiket tatárok, törökök, majd oroszok (és szovjetek) dúlják szét, újra meg újra szétszaggatva és saját vízióik szerint átalakítva a régiót. Az itt élő népek-nemzetek nagyszerű kulturális teljesítményekkel gazdagították a világot, ugyanakkor bennük alakult ki az a modern nacionalizmus is, amely aztán számos alkalommal szembefordította őket egymással. Vallási és politikai eszmék folyamatos csatatere volt Közép-Európa, amelyben Magyarország - nyelvrokonok nélkül - hol több, hol kevesebb sikerrel próbálta megtalálni a helyét.

„Lowell felkapta a centeket. Alattuk lapítottak az idegenek. Egymáshoz bújtak és reszkettek. Lowell eléjük tette a kezét. – Másszatok a tenyeremre! Mozgás! Mozgás! Meglepetést tartogatok számotokra. De a távolról jött felderítők nem mozdultak. Lowell kénytelen volt egy ceruza hegyével nógatni őket. Amikor mindnyájan megérkeztek a tenyerére, felemelte és a csészealj széléhez szállította a kozmosz vándorait. Hat köménymag ült most a tányérka peremén.” Kurt Vonnegut kezdő íróként az 1950-es évek elején színes magazinok számára írta történeteit. Csakhogy a rádió és a televízió térnyerésével az addig népszerű lapoknak bealkonyult, ezek a kis remekművek pedig fiókban maradtak. Pedig korántsem zsengékről van szó: mindegyik íráson ott ragyog a nagy nevettető és a humanista filozófus védjegye, az utánozhatatlan vonneguti humor – és a szeretet, amelyet Vonnegut sarkaiból kifordult, abszurd világunk és esendő lakói iránt érez. A Vonnegut-kutatóknak köszönhetően az író halála után még bővült az életmű: ezzel a tizennégy kicsit nyers, de mégis ragyogó gyémánttal is. Van köztük abszurd sci-fi, filozófiai mélységű fantázia az ember előtti hangyacivilizációról, fergeteges thriller – minden elbeszélés olyan ötletre épül, amilyet nem találhatott ki más, csak a világirodalom talán legféktelenebb képzelőerejű írója. A gyűjteményt a szerző jellegzetesen groteszk képzőművészeti alkotásai teszik még izgalmasabbá. „Ezek az elbeszélések nemcsak egy eltűnt időt varázsolnak elénk, hanem egy szinte már kihalt – közvetlen, vidám, minden manírtól mentes – írói stílust is.”– The Boston Globe KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai író, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai modern irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára. Sikere azóta is töretlen. Szarkasztikus humorán, kíméletlen őszinteségén, társadalomkritikáján generációk nőttek fel. A fekete humornagymesterének teljes életműve kerül az olvasók elé a Helikon Kiadó gondozásában. Semmi szemezgetés, kimazsolázás. Vonnegut tudniillik ma már klasszikus.

„Önöknek hála, kedves anyák, akik a legjobb vérből valók, vom besten Blut, és olyan társat is választottak, akik faji szempontból szintén a legmagasabb értéket képviselik, néhány nemzedék alatt Németországunkban a tisztátalan vérnek nyoma sem marad. Legfeljebb egy évszázad kérdése. A Heimeket azért hoztuk létre, hogy itt megszülessenek fajunk legkiválóbb példányai: az önök gyermekei. A mi hitvallásunk – a vérünk.” Heim Hochland, Bajorország, 1944. Az árja faj utánpótlásának biztosítására alapított szülészeten harmonikus környezetet biztosítanak a tiszta vérű édesanyák és újszülöttjeik számára. Itt él a könyv három főszereplője. A francia Renée, aki miután beleszeretett egy német katonába, a csecsemőotthonban talál menedéket, miközben gyermeke megszületésére vár. A német Helga, a várandós nők és csecsemők gondozásáért felelős mintaápoló, aki csak fokozatos ébred rá, hogy nincs minden rendben a Himmler alapította és pártfogolta Lebensborn-otthonok körül. És a lengyel Marek, egy deportált, legyengült lengyel férfi, aki más foglyokkal együtt építi a létesítményt kiegészítő házakat. Ahogy a szövetséges erők közelednek, az addig biztos hátteret nyújtó intézmény élete is egyre nehézkesebbé és kiszámíthatatlanabbá válik, és a három főszereplő sorsa gyökeresen megváltozik. Caroline de Mulder könyve páratlan érzékenységgel tárja fel a női sorsokat a náci Németország ép ésszel felfoghatatlan kulisszái között.

„Ha az ember képes mozdulatlanul várakozni egy vad tájon, és szerencséje van, akkor közeledni fog felé egy állat, hogy meglátogassa. Ez egészen más, mint amikor egy állat véletlenül arra jár, és egy pillanatra megáll, mert meglepődik. Vagy amikor titokban, távcsővel figyelünk egy állatot, vigyázva, nehogy zajt csapjunk a száraz ágakra lépve. Amikor egy állat óvatosan, remegő orral közeledik feléd, az fantasztikus érzés, egyszerűen azért, mert miattad jön. Prémvadászok, kutatók szemléletesen írtak erről. Az állat lát egy más fajú élőlényt, nem tekinti se ellenségnek, se eleségnek, és szeretne többet tudni róla. Ilyenkor igyekszik megismerkedni veled, különböző üzeneteket küld, hangjelzéseket ad, vár, kiszimatolja a szagodat, te is beszippanthatod az övét, alaposan megvizsgál szemből vagy oldalról, attól függ, milyen a karaktere.” Budapest, 1944–1945 tele. Sheindel és Izeta a romos állatkertben talál menedéket, ahol éhes állatok kóborolnak. A zsidó és a cigány kislány találékony, mindig készenlétben áll, és küldetésének érzi, hogy megszervezze a zsiráfok, zebrák és más állatok szöktetését a nácik birtokolta és a Vörös Hadsereg szorongatta városból. Sheindel évtizedekkel a háború után visszatér Budapestre, és hosszú kutatásba kezd Izeta után. 1995-ben, a szintén ostrom sújtotta Szarajevóban még mindig őt keresi. Jean Hatzfeld regénye egyszerre apokaliptikus, megindító és a végletekig letisztult. A két kislány barátságáról olvasva, amelyet az állatokkal való kapcsolatuk erősít meg, egy örömteli rejtély részesei lehetünk. Jean Hatzfeld (1949) francia író, újságíró, a Gallimard szerzője. Madagaszkárban született egy nyolcgyerekes család negyedik gyerekeként. Gyerekkorát Le Chambon-sur-Lignonban töltötte, amelynek a lakói a második világháború alatt zsidók ezreinek nyújtottak menedéket. Mielőtt Párizsba költözött volna, dolgozott gyárban is. Olyan kiemelkedő lapokba, magazinokba írt, mint a Libération, L'Équipe, Cahiers du Cinéma és a Roling Stone. Érdeklődésének homlokterében a háborúk, népirtások (délszláv háború, Ruanda) állnak. Haditudósítóként is tevékenykedett. Sok könyvét lefordították más nyelvekre. Magyarul korábban megjelent könyve: A bozótvágó kések évszaka. A ruandai gyilkosok vallanak (2006).

„Bár sok szó esik arról, hogy az emberek eladják a lelküket, annak mintha nem igazán volna piaca. Valójában a testre van kereslet. A test az a pénznem, aminek mindenki ismeri az értékét.” Mickey James 19 éves, New York-i wannabe influenszer nagyratörő álmokkal. Sikeres divatmodell akar lenni – bármi áron. De a nagy áttörés csak nem akar összejönni, így a lány kedvenc celebje, Gemma tökéletes Instagram-életében keres vigaszt. Megszállottan követi imádottját, mígnem egy nap Gemma nyomtalanul eltűnik. Mickey előtt megnyílik a lehetőség, hogy példaképének helyébe lépve igazi sztárrá váljon, de hamar rá kell döbbennie: a valóság nem mindig filterezhető… Hayley Phelan bemutatkozó regénye fordulatos pszichothriller a szépségipar és a közösségi média sötét oldaláról.

„Semmi kétség, a jó Isten tudja, mit csinál. De azért érthetetlen, miért engedte meg magának, hogy bizonyos emberi lényeket létrehozzon.” Az ördög nem alszik, szól a mondás, s valóban: e kötet megmutatja, hogy a bűn nem ismer szabad- és ünnepnapokat – egy rodoszi nyaralás épp úgy tökéletes lehet a gyilkosságra, mint egy Guy Fawkes-napi tűzijáték, főleg, ha ott van a közelben Hercule Poirot. A könyv négy nyomozása során feltűnnek ismerős segítők (Japp főfelügyelő vagy Mr. Satterthwaite), ismerős motívumok (a bezárt szoba rejtélye vagy épp egy sokatmondó gongszó) és ismerős szereplőtípusok (szeszélyes arisztokraták, csábos kémnők és femme fatale-ok) a végeredmény azonban garantáltan tartogat meglepetéseket. A megoldásig vezető úton Poirot virágágyásokat vizsgálgat, cigarettacsikkeken mereng és gázkályhákról diskurál – hogy aztán kis szürke agysejtjei megoldássá rendezzék az apró részleteket. Agatha Christie ebben a kötetben három kisregény mellett egy novellával jelentkezik – utóbbiból Nyaraló gyilkosok címen később regényt is írt.

KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Nyár... melegszik az idő, és szárba szökken a gonoszság is. Agatha Christie nyomozói ördögi kihívásokkal néznek szembe szerte a világban: Cornwallban, a francia Riviérán, a delphoi templom tövében vagy vidéki úriházakban. Sőt még James Bond is feltűnik ezeken a lapokon... bár ő egy másik James Bond. Elő a nyugággyal, és élvezzük a csavaros történeteket, a tévútra vezető nyomokat! Ahogy a Biblia írja, Isten felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra. A jókat ebben a kötetben is Miss Marple, Hercule Poirot, Parker Pyne, Mr. Harley Quin, valamint Tommy és Tuppence képviseli. "Úgy tűnt, mindenki sziesztázik a faluban. Igazam volt a délutáni napfénnyel kapcsolatban, az árnyékok sokkal kifejezőbbek voltak." Fordítók: Kállai Tibor, Etédi Péter, Gy. Horváth László, Sipos Katalin, Prekop Gabriella, Katona Tamás, Kada Júlia

KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS A szerelem néha sötét, és nem mindig boldogít. A krimi királynőjénél ezt senki sem tudja jobban. Szerelem és bűn - Agatha Christie mesterien fonja össze ezt a két témát a kötet novelláiban. Néha meglepő helyszíneken találkozhatunk kedvenc detektívjeinkkel - Mr. Satterthwaite az operába látogat Mr. Harley Quinnel, Parker Pyne hajókázik, Poirot vidéken időzik, és a darázsfészkek kiirtásainak módjait tanulmányozza, Miss Marple egy falusi szerelmi gyilkosságot old meg... Megtudhatjuk, hogy mit nem bocsát meg soha egy feleség, és mihez kezdhet a millióival egy életunt gazdag hölgy... De mindemellett ez a kötet csupa szerelem és szenvedély.

"Jelmezek és jelvények változtak, de a cselekmény ugyanaz maradt: a diktatúra, amely fojtogatja a szabad vélemény nyilvánítását, a szabad vállalkozást, és időnként háborúkat kezd, mert így remél menekülni belső és külső problémái elől. A jelmez néha barna, fekete, vagy vörös, de az ember, akit jelmezbe bújtatnak, ugyanaz, mert ugyanazt csinálja. A jelvény néha statisztika, vagy sarló és kalapács, de mindig parancsuralom, amely a jelvényt a kortárs mellére tűzi és fojtogatja a szabad emberi együttélést." Márai Sándor "Tudtuk, hogy amit ilyen alaposan kell kijelenteni, az már igazi értelmében nincsen. A béke, ha beszélni kell róla - mint az ifjúság vagy az egészség -, már nem igazi béke többé. Aki úgy érzi, hogy fiatal, már nem fiatal, s aki nagyon örül egyfajta, hirtelen kerekedett egészségöntudatnak, helyesen cselekszik, ha csendesen elmegy az orvoshoz és megvizsgáltatja magát. Mert ami igazán, szervi valóságában él, öntudatlan. Nem, ez már nem volt béke, mert tudtunk róla, volt egyfajta félelmes, igen, vérfagyasztó csengés az államférfiak, politikusok, híres katonák hangjában, mikor odaálltak a villanyos hangszóró elé, és világgá ordították, hogy béke lesz, csakis béke, semmi más, csak béke - mindenáron, akkor is, ha egy-két világpusztulásba kerül is a béke, s ha mindenki belepusztul, aki él, s mindent le kell bombázni: akkor is béke lesz, majd ők megmutatják!"

1930 telén egy eldugott kis tatár faluban Zulejka végzi mindennapos munkáját, mindenben engedelmeskedve idős, a kegyetlenségig szigorú férjének. Megismerték már az új, "kommunista" rendszer minden borzalmát, éheztek, tűrték a megaláztatást mint parasztok és mint tatárok - de ha fogcsikorgatva is, mindig összeszedték magukat. Tehát "kulákok". Most újra a "vörös hordát" várják rettegve... és az újabb csapás minden eddiginél pusztítóbb.Zulejkát kitelepítettek százaival együtt marhavagonban indítják el a mindenkori száműzöttek útján Szibéria felé. Egyszerű parasztemberek, leningrádi értelmiségiek, "néhai uraságok" és köztörvényes bűnözők, muszlimok és keresztények, pogányok és ateisták, oroszok, tatárok, németek, csuvasok gyűlnek össze az Angara partján, ahol napról napra kell kiharcolniuk élethez való jogukat a tajgával és a könyörtelen államhatalommal szemben.Zulejka az elképzelhetetlenül zord körülmények között, ott, ahová Allah keze talán nem is ér el, hiába imádkozik hozzá, jóformán rabszolgasorban tengődve találja meg igazi női énjét: szerelmes lesz, anya, vadász... szabad ember, egyenrangú a férfiakkal."Guzel Jahina regénye kétségtelenül női regény. A nők erejéről és gyengeségéről mesél, az anyaság szentségéről - nem egy angol gyerekszoba díszletei közé helyezve, hanem egy munkatelep, egy pokoli rezervátum világába, amely a világtörténelem egyik legnagyobb gonosztevőjének elméjében született meg."Ljudmila Ulickaja