Helikon Kiadó strana 13 z 115

Őszinte. Könnyed. Felkavaró. Vicces.Ha néhány szóban kellene összefoglalnom a Cyla-terápia lényegét, akkor ezek a a legmegfelelőbbek. De a szavak, mondatok mögött mindig meghúzódik valami más is.Érzelmek.És az érzelmek, a mögöttes tartalom adja egy jó könyv lényegét. Meg persze a történetek. Azokon keresztül kapcsolódunk egymáshoz, a történeteken keresztül osztozunk az érzéseken, amelyeket mindannyian ismerünk: boldogság és fájdalom, öröm és veszteség, kudarc vagy éppen siker.Kajdi Csaba ezúttal nemcsak humorral fűszerezve sztorizik utazásról, kultúráról, kutyákról, közéleti kérdésekről, hanem beengedi az olvasót egy másik világba. Megmutatja, mi van a felszín alatt. Cyla könyve bátor vállalkozás, ugyanis vállalja, hogy az élete, a világa korántsem tökéletes. Szembenéz azzal, amivel mi, emberek nem akarunk, vagy csak nagy küzdelmek árán: a családi múltunkkal, a titkokkal, a hazugsággal, az első szerelmi csalódással, a magánnyal, a hibáinkkal. Teszi ezt azzal a céllal, annak reményében, hogy adhat valami maradandót az olvasónak.Ahogy ő fogalmaz: "könnyen lehet, hogy az én történetem lesz a te terápiád." - Gurubi Ágnes"A Cyla-terápia azért született meg, hogy a történeteimen keresztül átadjak egy üzenetet. Ezek a történetek nem novellák, ez a könyv nem egy regény. Senki ne várjon irodalmi magaslatokat. Engem leginkább egy füveskönyvre emlékeztet, amiben a történetek néhol mélyre mennek, néhol meg viccesek, hol hosszabban mesélek, hol rövidebben, de találhatsz bennük egy-egy mondatot, pillanatot, esetleg tanulságot is, amit beilleszthetsz a saját életedbe. Ez a könyv talán rólad is szól." - Cyla

Immáron 123 éve annak, hogy a Drakula címet viselő szövegszörny kimerészkedett a napvilágra, és bizton állíthatjuk, hogy Bram Stoker regényén - élőholt címszereplőjéhez hasonlóan - nem fog az idő. A szerző 1890-ben Vámbéry Ármintól hallott a havasalföldi uralkodó, Vlad Tepes legendájáról, amelynek hatására (és hosszas kutatómunka eredményeképp) végül megszületett Drakula gróf rémtörténete, amely mára a modern vámpírhistóriák megkerülhetetlen, világszerte ismert alapművévé nemesedett. A regény változatlanul a legkülönfélébb értelmezésekre - például az erotika, a viktoriánus nők helyzete, a kor Angliájának társadalmi berendezkedése felőli értelmezésekre - csábítja az irodalomelemzőket, de talán ennél is fontosabb, hogy Drakula gróf a popkultúrán is múlhatatlan fognyomot ejtett. Minden idők leghíresebb vérivójának alakját a filmvásznon olyan színészóriások testesítették meg az évek során, mint Lugosi Béla, Christopher Lee vagy Gary Oldman - legutóbb mozgóképes reinkarnációját a Netflix 2020-ban bemutatott, háromrészes minisorozata jelentette. A horrorirodalom lebilincselő klasszikusát teljes terjedelemben, új fordításban közöljük.

Noha a Black Sabbath eredeti felállásában köztudottan Geezer Butler volt a szavak embere - az együttes első évtizedének stílusteremtő dalszövegei szinte mind tőle származnak, és ő a heavy metal alapzenekarának névadója is -, önéletrajzának megírását sokáig halogatta a legendás basszusgitáros. A most megjelenő kötetre viszont bőven megérte várni, és nem csak azért, mert maradtak még Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Ronnie James Dio memoárjai után is olyan anekdoták a csapat történetéből, amelyeket eddig senki sem mondott el. Miközben természetesen nem fukarkodik a Sabbathtól elválaszthatatlan vaskos sztorikkal sem, a banda örök töprengőjeként Geezer a bennfentességét meghazudtoló józansággal, az önkritikától egyáltalán nem tartva mesél és értékel, sőt zárkózottsága dacára a magánélete legszebb pillanataiba és mélypontjaiba is betekintést nyújt. "Már azelőtt hatalmas bunyó kerekedett, hogy színpadra léptünk, és nem maradt abba akkor sem, amikor idegesen kisomfordáltunk. Üvegek repültek felénk, így aztán hamarosan félbe is kellett hagynunk a műsorunkat, hogy a szervező nyugalomra intse a közönséget - de alighogy visszamentünk, kegyetlenül egymásnak esett két csapat részeg nő, és nem telt sok időbe, hogy a fiúik is beszálljanak. Viszont amikor befutottak a rendőrök, mindenki abbahagyta a verekedést, és egy emberként énekelni kezdték az "All You Need Is Love"-ot. Kevés viccesebb jelenetnek voltam tanúja."

David Nott brit sebész több mint huszonöt éve rendszeresen fizetés nélküli szabadságot vesz ki, hogy önkéntes orvosi munkát végezzen a világ legveszélyesebb háborús zónáiban és katasztrófa sújtotta területein. Az ostrom alatt álló Szarajevótól kezdve különböző afrikai országokon át a szíriai Aleppóig számtalan helyen dolgozott már s végzett műtéteket a lehető legzordabb körülmények között, minimális felszereltségű kórházakban. Együttérzés és szenvedély vezérli, annak a felfokozott érzése, hogy emberi életeket menthet meg, s így ma már széles körben őt tartják a világ legtapasztaltabb sebészének. 2015-ben feleségével, Ellyvel alapítványt hozott létre, amelynek célja, hogy továbbadja az általa megszerzett tudást: minél több orvost megtanítson annak a művészetére, hogyan lehet életeket menteni olyan helyen, ahol bombák hullanak. Az ukrajnai háború kezdete óta az alapítványa segítségével már több mint 250 ukrán sebészt képeztek tovább. "Messziről néztem, amint az emberek sorba álltak, hogy egyetlen pallosütéssel levágják a karjukat vagy a lábukat. A szerencsétlen amputáltak közül sokan azonnal mentek a kórház járóbeteg-rendelésére, kezükben műanyag zsákkal, benne a levágott kezük vagy lábuk, és könyörögtek, hogy varrjam vissza nekik."

„A lezüllés, a lealacsonyodás tulajdonképpen az az életmód, ami annak jut ki, aki elutasította, hogy az legyen, aminek lennie kell. Nem hal el benne az igazi lénye, csupán vádló árny, kísértet lesz belőle, amely szüntelenül érezteti vele, hogy mennyivel hitványabb életet él, mint amilyen élnie kellett volna. A lezüllött ember – életben maradt öngyilkos.” Ortega hatása és későbbi tiltása különösen látványos volt a tömegember fogalmának esetében: Ortega elsősorban morálfilozófiai kategóriaként határozza meg ezt az embertípust, s azzal jellemzi, hogy az csak jogokat ismer, kötelezettséget nem, ráadásul "öntelt úrfiként" viselkedik, amikor gondtalan életét természetesnek veszi, saját magát pedig tökéletesnek tartja. E felfogás következményei katasztrofálisak lesznek - jövendölte a spanyol filozófus. Jóslatai sajnos helytállónak bizonyultak.

A Harmadik Birodalom Führere minden idők leggyűlöltebb történelmi személyisége. A nevéhez kapcsolódó szörnyűségek napjainkban is tovább kísértenek - érthető, hogy baljós alakját szűnni nem akaró érdeklődés övezi. John Lukacs könyve nem életrajz, hanem nagyszabású kísérlet a Hitler-biográfiák összegzésére és elemzésére. Megtudhatjuk belőle, hogy az idők során a történészek miképp értelmezték a példátlan botrányt, amely teljességgel soha nem lesz megmagyarázható: Hitler és a nácizmus felemelkedését. "Birodalma, amelyet ezer esztendőre szánt, csak tizenkettőt ért meg; mégis óriási hatást gyakorolt erre a századra, és kitörölhetetlenebb nyomot hagyott benne, mint bármely más diktátor, Lenin, Sztálin vagy Mao. Ezért van az, hogy világtörténelmi helyét - ami ennek a könyvnek nem fő témája - sokáig latolgatni fogják az emberek. Még nem végeztünk Hitlerrel..."

Különleges kiadvány a Verses Könyv, amely 70 év homályából lép elő önálló kötetként. Az 1944-ben lejegyzett 72 számozott verskötet 1945-ben jelent meg, hogy aztán be is zúzza a formálódó hatalom. Az emberek elmúltak, mint az álom, / A házak elrepültek könnyű szárnyon. / A földre néztem. Jeleket kerestem. / Így éltem a bombázott Budapesten. A háborús sokk, a megszállt ország fölötti aggodalom, a csüggedés és melankólia egyszerre szól e sorokból, miközben finom, lírai kritika is kór- és korkultúráról. Hová lett a Rend, az Értelem, a Haladás? A Halotti beszéd előhangja ez: Sirasson jól, aki mindent sirat, / Amit ma toll ír, mind: sírfelirat. „A világban eloltották a villanyt. A játék téboly volt, a láng valóság, S hanyag kezed leejtett még egy rózsát."

A Putyin hatalmi gépezetével bátran szembeszálló ellenzéki vezető megrendítő önéletrajza Alekszej Navalnij 2020-ban kezdte írni a memoárját, nem sokkal azután, hogy kis híján végzetes merényletet kíséreltek meg ellene. Elmeséli a teljes élettörténetét: ifjúkorát, politikai tevékenységének kezdeteit, mesél a házasságáról és családjáról, arról, ahogy mind keményebben és hatékonyabban szállt szembe a világ egyik szuperhatalmával, amely el akarta hallgattatni, és a meggyőződéséről, hogy Oroszországban a változás elkerülhetetlen - s neki, a munkatársaival együtt, mindent meg kell tennie érte. Memoárja második felében a börtönbeli élményeiről mesél - gyakran derűsen, sőt humorral, máskor tökéletesen érthető ingerültséggel. Olvashatjuk a börtönnaplóját, leveleit, Instagram-posztjait - ám írni egyre ritkábban tudott, és egyre kevesebb írását tudta kijuttatni a börtönből. Közben újabb és újabb nevetséges vádakat emeltek ellene, egyre hosszabbodott büntetése, és Navalnij számára már világos volt, hogy élete - vagy a rezsim fennállása - végéig börtönben fog maradni. Kegyetlen és cinikus eszközökkel próbálták megtörni az akaratát és a méltóságát - de ez sohasem sikerült... "Ez a könyv Alekszej életének s egyben a diktatúra elleni elhivatott küzdelmének testamentuma - a meggyőződésének, amiért feláldozott mindent, végül az életét is. A könyv oldalain keresztül az olvasó megismerheti az embert, akit annyira szerettem: a makulátlanul tisztességes és rendületlenül bátor férfit. Történetének közreadása nem csak tisztelgés az emléke előtt; inspirációval szolgálhat másoknak is, hogy álljanak ki az igazukért, és soha ne veszítsék szem elől azokat az értékeket, amelyek igazán számítanak." Julija Navalnaja

Valamikor 1962 nyarán két középiskolás beatzenekar úgy döntött, hogy közösen folytatják tovább. Szeptember 23-ai koncertjük előtt néhány órával a Hess András téri Vár Klub egyik rendezője nem tudta, hogyan is hirdesse az akkor még névtelen együttest, és elnevezte a bandát Omegának. A többi - ahogy mondani szokás - már történelem... Kóbor János élete a kezdet kezdetétől szorosan összefonódott a halhatatlan magyar rockzenekarral. Az Omega kedvéért hagyta el a műszaki pályát, mondott le sportolói karrierjéről, hogy aztán a hatvanas évek végétől kezdve évtizedekre az európai könnyűzenei szcéna egyik ikonikus és meghatározó előadóművészévé váljon. Kóbor János 2019-től kezdődően hosszú, több mint kétszáz órás életútinterjút adott Csatári Bence rocktörténésznek. A beszélgetések során Mecky mesélt gyerekkoráról, gimnazista éveiről, a magyar beatkorszak hajnaláról, emberi kapcsolatokról, fájdalmas szakításokról és nagy egymásra találásokról, zenei trendekről, kalandos utazásokról, elszalasztott lehetőségekről és a Kádár-kor mindennapi abszurditásairól - de elsősorban élete nagy szerelméről, az Omega együttesről, ami számára mindig többet jelentett egyszerű zenekarnál: úgy tekintett rá, mint baráti társaságra, sorsközösségre, sőt egyfajta éltető közegre, amelyre a legnehezebb időkben is mindig bízvást számíthatott. Akkor még sem Kóbor János, sem Csatári Bence nem sejtette, hogy ez lesz az énekes utolsó interjúja... "Ekkoriban kaptuk azt a megtisztelő címet, hogy mi vagyunk a Kelet Rolling Stonesa."

A Zseni árnyékban nagyszerű portré egy korszakos jelentőségű atomfizikusról, aki egyesíti magában egy szigorú tudós, egy könnyelmű bohém és a világpolitika befolyásos alakítójának nehezen összeegyeztethető személyiségjegyeit. Lanouette könyve izgalmasan s egyben minden apró részletre figyelve meséli el ennek a zseninek az életét, aki nem lett Nobel-díjas, bár megérdemelte volna. A század legjelentősebb tudósaival, Albert Einsteinnel, Teller Edével, Neumann Jánossal és Oppenheimerrel dolgozott együtt, óriási szerepe volt a Manhattan tervben, az első atombomba kifejlesztésében – majd a hidegháború évei alatt minden tekintélyét latba vetve szorgalmazta a pusztító fegyverek minél hatásosabb ellenőrzését és egy újabb világégés megakadályozását. „Egy csodálatos ember kalandos életének rendkívül olvasmányos és nem utolsósorban tűpontos lenyomata, ami az Oppenheimer című filmre való felkészülésemben a lehető legtöbb segítséget nyújtotta Szilárd Leó megformálásához.” Haumann Máté „Szilárd felkereste Einsteint, és megkérte, hogy ismertethesse a munkáját. Einstein udvariasan bólintott, és figyelmesen végighallgatta Szilárd előadását, aki, miután befejezte, kérdően nézett Einsteinre. – Ez lehetetlen – jegyezte meg Einstein. – Olyasmit állít, amit nem lehet megcsinálni. – Igen, de mégis megcsináltam – válaszolta Szilárd. – Hogyan sikerült ez magának? – csodálkozott Einstein, és a következő néhány percben Szilárd összefoglalta a tézisét és a megoldást. Einstein mosolygott. Tetszett neki a dolog.”

„Az ember először fiatal, aztán fokozatosan megöregszik; melyik az a pillanat, amikor leginkább önmaga?” Lehet-e izgalmas egy Agatha Christie-regény tojásfejű belgák, angol vénkisasszonyok és persze gyilkosságok nélkül? A krimi királynőjének Mary Westmacott álnéven írt érzékeny lélektani regényei egyértelmű igennel felelnek a kérdésre. Az e lapokon kibontakozó, idill és tragédia közt ingadozó élettörténetek finom társadalom- és élénk karakterrajzzal egészülnek ki, elfeledtetve a hullák hiányát. Amikor Larraby, az ifjú portréfestő egy fiatal nőt pillant meg kedvenc tengerre néző kilátóhelyén, először bosszúságot érez – hamar rájön azonban, hogy a helyét bitorló hölgy öngyilkosságra készül. Miután visszarohan, hogy megakadályozza azt, egy éjszakán át hallgatja Celia hadakozását a múlttal – ebből áll aztán össze a Befejezetlen portré. Az Agatha Christie-hez ezer szálon kötődő Celia története nemcsak egy talajvesztett nő töprengése afelett, kínál-e még neki a sors valamit, de alighanem Christie első próbálkozása is arra, hogy feldolgozza válását és szülei elvesztését.

Valahol az isten háta mögött, egy frissen nyílt fogadóban különös vendégsereg esik a tomboló hóesés fogságába. A helyzetet nem teszi rózsásabbá, mikor a sítalpon érkező rendőr, Trotter őrmester tudatja az egybegyűltekkel, hogy gyilkos van közöttük, és újból ölni készül... A három vak egér klasszikusnak született: 1947-ben kifejezetten Mária anyakirályné kérésére készült a BBC rádió számára, színpadi változata, Az egérfogó az 1952-es bemutató óta folyamatosan műsoron van, kibővített verzióját pedig épp a kezében tartja az olvasó - akinek azonban nem kell megelégednie e páratlan sikerű történet fordulataival: a "krimi királynője" ugyanis nyolc másik nyomozást is kínál Miss Marple, Hercule Poirot és Mr. Harley Quin főszereplésével.

Maria Callas minden idők legünnepeltebb operaénekesnője volt. Arisztotélisz Onászisz a világ egyik leggazdagabb embere. Szerelmük úgy indult, mint egy tündérmese. Maria - aki a nácik által megszállt Görögországban nőtt fel, egy olyan anya mellett, aki könyörtelenül kihasználta - nehezen nyílt meg az embereknek. És most életében először úgy érzi, talált egy férfit, aki nem a legendás operadívát látja benne, hanem az elragadó nőt. Onászisz bevezeti őt az elképzelhetetlen gazdagság világába, megismerteti Elizabeth Taylorral, Richard Burtonnel, Windsor hercegével és hercegnéjével... De a tündérmese aztán keserű fordulatot vesz. "Ezt a regényt a hírességek csillogó világáról és egy összetört szívről, az ambíciók és vágyak fergeteges történetéről Daisy Goodwinnak kellett megírnia: ő született erre." Lucy Worsley "Harmincöt éven át csak a művészetnek élt, most pedig csak a szerelemnek, de vajon melyikre van nagyobb szüksége?"

A Rothschild név senkit sem hagy közömbösen. Hiedelmeket és legendákat táplál évszázadok óta. A pletykák leginkább egy feltételezett titkos háttérhatalom és a háborúk során szerzett vagyon körül forognak. De mit is tudunk valójában a Rothschildokról? Élie de Rothschild jr beleásta magát a család történetébe, és könyve messze túlmutat a mítoszon. Az alapvető szándéka az volt, hogy az emberek természetes kíváncsiságát kielégítse. Amellett, hogy felvázolja az antiszemitizmus működésmódját, megvizsgálja a fontosabb pénzügyeket, és részletesebben is bemutatja a kulcsfigurákat, a família kiemelkedő tagjait. Nem elégszik meg azzal, hogy papírra vesse, amiről az idők folyamán mások már beszámoltak, hanem értékeli, elemzi is a történteket és azoknak a hatását az európai társadalmakra. Feltárja a Rothschildok speciális vonásait, sikerességük receptjét. Mindennek eredményeként jobban megérthetjük az ő érdekeiket, de az európai társadalmak vezető rétegeinek, irányítóinak érdekeit is, valamint a politikai döntéseket meghatározó kérdéseket. "...uralkodók kisegítése, bútor, posta, pénz szállítása mindenkinél gyorsabban, adni-venni bármit, ahogyan a kereslet kívánja, a hatalmasok meggyőzése úgy, hogy fenyegetettnek ne érezzék magukat: így csinálta meg szerencséjét a család, nyereségét államkötvények révén konzerválva, majd diverzifikálva üzleteit, a társadalmi szférába terjeszkedve, alkalmazkodva minden helyzethez, a haladáshoz, a korszellemhez..."

„Vegye már tudomásul, hogy az élet nem ponyvaregény.” Lehet-e izgalmas egy Agatha Christie-regény tojásfejű belgák, angol vénkisasszonyok és persze gyilkosságok nélkül? A krimi királynőjének Mary Westmacott álnéven írt érzékeny lélektani regényei egyértelmű igennel felelnek a kérdésre. Az e lapokon kibontakozó, idill és tragédia közt ingadozó élettörténetek finom társadalom- és élénk karakterrajzzal egészülnek ki, elfeledtetve a hullák hiányát. Az óriás kenyerének első lapjain az új londoni operaház nyitódarabján találjuk magunkat, mely erősen megosztja a zeneértő közönséget: van, aki értetlenül áll a befogadhatatlannak tartott „gépzene” előtt, mások viszont zseniális műnek, a jövő zenéjének tartják. Vernont, az ismeretlen komponistát egyedül az operaház igazgatója ismeri, akihez gyerekkora óta mély barátság fűzi. Vernon Deyre egy ősi angol nemesi család utolsó sarja, akiben a muzsika géniusza lakozik – és ez a géniusz kisajátítja, és tragikus választásra kényszeríti az ifjú zeneszerzőt. De vajon békében, biztonságban és kényelemben élje le középszerű életét, vagy elégjen a zene tüzében, hogy maradandót alkosson?

Apokaliptikus regényei után Dmitry Glukhovsky legújabb, publicisztikai írásait összegyűjtő kötetével ezúttal egy fájdalmasan valóságos katasztrófával vet számot. Hogyan juthatott el a hazája odáig, hogy háborút indítson Ukrajna ellen, és miért tűri ezt tétlenül (vagy épp támogatja lelkesen) honfitársainak döntő többsége? Erre az égető kérdésre keresik a választ a Mi egy-egy tünetértékű közéleti eseményt kommentáló, a Putyin-rezsim elmúlt bő tíz évének baljós látleletévé összeálló írásai. Dmitry Glukhovsky sorra veszi mindazokat a pusztító folyamatokat, amelyekről sokan máig nem hajlandók tudomást venni: hogy miképp vált állami ideológiává a patriótaköntösbe bújtatott militarizmus; hogy miképp generált jó előre kollektív háborús pszichózist a mindent átható propaganda; hogy miképp építették le a Kreml aktuális urai szisztematikusan a civil társadalmat, a politikai ellenzéket és a sajtószabadságot... A Mi provokatív és gondolatébresztő olvasmány - kritikájának hitelességét sajátos (és sajnálatos) módon az is bizonyítja, hogy szerzőjét az orosz hatóságok előbb "külföldi ügynöknek" bélyegezték, majd 2023 augusztusában távollétében nyolc év börtönre ítélték. "Olyan emberekre uszítanak rá, akik most a családjukat és az otthonukat védik, és azt követelik tőled, hogy öld meg őket. Öld meg őket, hogy az államod maga alá kaparja a földjüket, és ott is bevezesse a maga kannibalisztikus rendjét."