Helikon Kiadó strana 70 z 115

"Azonban, kedves Watson, ön nyilván nem ismeri még Sherlock Holmest. Talán ha ismerné, nem vágyna vele egy fedél alá." Doktor Watson, a katonaorvos egy háborús baleset és egy betegség után Londonba költözik. Egy ismerőse bemutatja Sherlock Holmesnak, aki éppen lakótársat keres Baker Street 221/B alatti otthonába. Watson doktor hamarosan megtudja, hogy a furcsa figura magándetektívként keresi a kenyerét. Rögtön egy ügy közepébe csöppennek: a rendőrség egy ismeretlen férfi holttestére bukkan egy lakatlan házban, egy bíborvörös szobában. Gyilkos fegyver sehol, nincs külső sérülés, és a falra a titokzatos rache szót vésték fel... Segítséget kérnek Holmestól, akiről az a hír járja, hogy nincs olyan ügy, amit ne tudna megoldani.

Az Istenek számára valójában nincs más alternatíva: vagy a hatalom akarásának istenei – s eközben népistenek lesznek –, vagy pedig a hatalom tehetetlenségéi– s ekkor lesznek szükségképpen jók…

A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely "a Lindbergh bébi elrablása" néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...

1951 áprilisában Jack Kerouac három hét alatt, a spontán alkotás lázában írta meg az Úton eredeti változatát egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre: annak a történetét, ahogy Neal Cassadyvel többször is beutazták Amerikát – ahogy száguldoztak a „jajongó kontinensen” át, s közben mindent meg akartak tapasztalni, ami csak kifacsarható az életből. A beatnemzedék első nagy műve volt ez – előbb született, mint Ginsberg Üvöltése vagy Burroughs regénye, a Meztelen ebéd –, de csak 1957-ben jelenhetett meg, miután Kerouac átírta: kihagyta az akkoriban még botrányosan merésznek számító részeket, és minden szereplőnek más nevet adott.

Baricco ma már klasszikusnak számító, monodráma formájában írt kisregényének főhősére - aki azért kapta a Novecento nevet, mert a XX. század első évében született - az Amerika és Európa között ingázó Virginian óceánjáró báltermében bukkan rá a hajó egyik matróza. A kartondobozban fekvő újszülöttet bizonyára a nincstelen kivándorlók egyike hagyta ott a zongorán. Ezzel gyakorlatilag meg is határozta a fiúcska sorsát, aki az őt örökbe fogadó matróznak és az emberséges kapitánynak köszönhetően a hajón nő fel, és briliáns zongorista lesz belőle. Novecento egész életét a Virginianen tölti, még a kikötőkben sem hagyja el az óceánjárót, ám zenésztársa és barátja (a történetet elmesélő trombitás) legnagyobb megdöbbenésére az immár férfivá érett zongorista 1933 tavaszán váratlanul kijelenti: "Három nap múlva New Yorkban leszállok erről a hajóról". A könyvből Az óceánjáró zongorista legendája címmel az Oscar-díjas Giuseppe Tornatore készített filmet.

Egy bögre forró tea, egy puha takaró és egy kötetre való Agatha Christie-novella. Mi más kell még a téli estékre, amikor egyre rövidebbek a nappalok és sötétebbek az éjszakák? Tomboló hóviharok, veszélyes ajándékok, méreg a portóiban és egy váratlan látogató... Ezekben az advent és újév között játszódó novellákban Agatha Christie minden híres nyomozójával találkozhatunk. Miss Marple egy gyógyszállóban tölti a karácsonyt, Hercule Poirot vidéken, Parker Pyne Mallorcán, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite egy kastélyban, Tommy és Tuppence pedig egy vidéki fogadóban - a nyomukban pedig ott jár a halál...

A karantén - avagy a "globális meghunyászkodás" - első hónapjaiban Zadie Smith kis írásokban fogalmazta meg, hogy milyen kérdéseket, tanulságokat, sugallatokat ébreszt ez a példátlan helyzet. Hogyan változtatja meg az értékrendünket - és hogyan őrizhetjük meg magunkban az együttérzést akkor, amikor mi is szenvedünk? Létezik-e relatív szenvedés? Mit jelent összezárva lenni azokkal, akiket szeretünk? Beszélhetünk-e Amerika kivételességéről akkor, amikor ezt a büszke országot sújtja legjobban a járvány? És miből fakad benne a megvetésnek az a vírusa, amely legalább olyan pusztító, mint a Covid? Zadie Smitht a magyar olvasók eddig csak mint kiváló prózaírót ismerhették, pedig ragyogó esszéíró volt eddig is. Most ebből is kapunk egy kis ízelítőt - és épp olyan kérdések kapcsán, amelyek ma a világon mindenkit foglalkoztatnak.

Első alkalommal elevenedik meg képregényformában George Orwell 1949-ben megjelent világhírű, a náci és kommunista diktatúrák ihlette negatív utópiája: Óceánia rémállama, ahol a Párt - élén a személyi kultusszal övezett Nagy Testvérrel - mindenek felett áll, a polgárokat folyamatosan megfigyelik, a háborús paranoiát szító propagandasajtó napról napra újraírja a történelmet, a szabad gondolkodás pedig halálos bűnnek számít... Az 1984 jóslata ugyan nem teljesedett és nem is teljesedhet be, mert a jövőt - szerencsére - az ember sohasem láthatja pontosan (még egy olyan zseniális író sem, mint Orwell); de napjaink diktatórikus és autokratikus rendszereiben mégiscsak sok minden emlékeztet e remekmű lidércnyomásos világára. A könyv figyelmeztetése ezért ma is aktuális - s talán mindig az lesz...

Nick Hornby sok mindenről írt már: a futballról, a popzenéről, a kamaszokról, a hitről - de legfőbb témája mindig a párkapcsolat: hősei átélik azokat a kis és nagy tragédiákat, amiket szinte mindenki, aki volt már szerelmes (és nem csak egyszer). Ebben az új regénykében - amelyből sikeres BBC-HBO-sorozat készült -, férj és feleség találkozik minden héten a párterápiás ülés előtt, és tíz percig beszélgetnek: legfőképpen arról, hogy mi okozta a válságot az életükben (vagy egyszerűbben: miért lett Louise-nak szeretője). Hosszú éveken át éltek együtt, két gyerekük van - és most egyszer csak millió darabra hullott szét az a bonyolult rendszer, amelyben egy házasság működik. Hornby, mint mindig, most is hajszálpontosan és utánozhatatlan humorral fogalmaz meg egyszerű dolgokat, amiket oly sokan éreznek - s emellett "hősei", Tom és Louise az ország helyzetéről, azaz a Brexitről is elbeszélgetnek.

Mrs. McGillicuddy épp a karácsonyi bevásárlásából utazik haza, amikor a mellette párhuzamosan haladó másik vonat egyik ablakán hirtelen felszalad a roló. Borzasztó látvány tárul az idős hölgy szeme elé: egy férfi fojtogat egy harminc év körüli nőt, aki végül holtan omlik gyilkosa karjaiba. Megérkeztekor Mrs. McGillicuddy hiába értesíti a rendőrséget, a holttestnek nyoma vész, és a gyilkosságról sem tud senki... Miss Marple barátnője, Mrs. McGillicuddy segítségére siet, és szövetkezik a fiatal, agilis és roppant talpraesett Lucy Eyelesbarrow-val, a szabadúszó házvezetőnővel, hogy együtt derítsék ki az e mögött a felettébb rejtélyesnek tűnő eset mögött rejlő igazságot.

A gyilkosság általában egyszerű bűncselekmény. Ám ha egy mániákus sorozatgyilkos az elkövető, máris minden bonyolultabbá válik… Hercule Poirot, a legendás nyomozó levelet kap, melyben ABC, a titokzatos gyilkos kihívás elé állítja. Minden, amit ígér, valóra válik: Andoverben meghal Mrs. Alice Ascher; Bexhillben Betty Barnard; Churstonban Sir Carmichael Clarke. A hajsza egyre nyomasztóbb, és Poirot talán hibát követ el…

A pusztai farkas Hesse világszerte talán legismertebb és legvitatottabb könyve. Nyilván nem véletlen, hogy épp a beatnemzedék körében arathatott óriási sikert. Introvertált, önmaguk útját járó, önmagukat kereső hősei elsősorban a politikától megcsömörlött, meg nem értett, szubkultúrába menekült, lázadó ifjúsághoz szóltak - legalábbis az Egyesült Államokban, ahol ez a generáció azért ugyancsak a maga képére formálta-ferdítette a 20-as évek Németországának ötvenéves, outsider értelmiségi hősét. De említsünk meg egy másik példát, hogy lássuk, a kábítószer apostolának kikiáltott Hesse sokkal többet, pontosabban merőben mást is jelenthet a világ más tájain: az Új Ember 1978. november 19-i számában Pilinszky János ismertette a Der Steppenwolfot: Harry Hallerben a kóros bűntudattól szenvedő, depressziós, önmegvető embert látta, aki - nem dogmatikus értelemben - közel jár a megtéréshez és a kegyelemhez. A Helikon Kiadó e kötetét Gunter Böhmer (1911-1986) illusztrálta. A huszonkét éves emigráns festő 1933-ban Hesse meghívására látogatott el az idillikus dél-svájci Montagnolába, és kisebb-nagyobb megszakításokkal élete végéig ott élt. A festő és grafikus Böhmer elsősorban könyvillusztrátorként vált nemzetközileg is ismertté.

Már a címadó név, Sziddhártha - a történelmi Buddha eredeti neve -, ami azt jelenti, "az, aki elérte célját", előrevetíti a beteljesülést, az út végét, a cél elérését. A fejlődéstörténetben tehát benne foglaltatik a befejezés, az útkeresésben, az ember önmaga keresésében mint lehetőségben az út vége, a beteljesülés, a megvilágosodás, az áhított egység lehetősége. A mozgásnak, örökös alakulásnak és fejlődésnek, illetve az állandó és mozdulatlan létnek a kettősége és egybeesése, az időbeli egymásutániság feloldódása az időtlenségben avagy egyidejűségben a mű egyik alapgondolata. Sziddhártha saját útját járva eljut önmagához, és megvilágosodik. A Helikon Kiadó jelen kötetéhez Jayantha Gomes Srí Lanka-i születésű képzőművész, író, zenész 1993-ban készült akvarelljeit használtuk fel. Gomes 1978 óta rendszeresen jelentkezik kiállításokkal Európa, Ázsia számos országában és az Egyesült Államokban.

Öt hét Böjte Csaba ferences szerzetessel. Több ezer kilométer utazás Erdélyben, útközben beszélgetések az életről, halálról, hitről, szolidaritásról és nagyon sok mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja. Így lett a kilométerekből belső utazás, és így született meg útközben Csaba testvér füveskönyve. Kipróbált gondolatok, amelyek megtisztítják az ember lelkét, öntudatra ébresztik, megvigasztalják, reményt, kapaszkodót adnak az egyre zajosabbá váló világunkban. Elmélkedések a ma emberéről, örök érvényű és friss gondolatok, gyakorlati tanácsok arról, hogy milyennek kellene lennünk, hogy boldogabbak legyünk, és mit kellene cselekednünk, hogy ez a világ jobb és élhetőbb legyen. Csender Levente, József Attila-díjas író, Csaba testvér gondolatainak formába öntője

„Van egy aláírt regisztrációs formanyomtatványunk egy bizonyos Pepito Pérez nevére, de a srác apjának időközben új munkahelye lett, úgyhogy átköltöztek egy másik városba. Arra gondoltam, esetleg játszhatnál Pepitóként. Mit szólsz hozzá?” Így indult a hatéves Sergio Ramosnak a Camas U8-as korosztályában az az elképesztő focikarrierje, amely rövid időn belül a Sevilla FC-be, majd 19 évesen egyből a nagy Real Madridba, a Galaktikusok közé röpítette, hogy 2015-ben már a csapatkapitányi karszalagot is a karjára húzza. A forróvérű Ramos középhátvédként mindent megnyert, amiről egy focista csak álmodhat: négyszeres BL-győztes, háromszoros szuperkupa-győztes, világ- és Európa bajnok – hogy csak a legnagyobb trófeáit említsük. Sikereit elszántságának, hihetetlen küzdőszellemének, fáradhatatlanságának és állandó győzni akarásának köszönheti.

Hunter S. Thompson (1937-2005) ifjú éveiben - az írói pályára készülve - F. Scott Fitzgerald és Ernest Hemingway regényeit másolta le szóról szóra, mert azt remélte, így magába tudja szívni példaképei stílusát. Később, immár újságíróként, megtalálta a saját hangját, amit eleinte újságcikkekben, riportokban és tudósításokban próbált ki, majd ezt az általa "gonzónak" elnevezett stílust a Pokol Angyalairól írt 1967-es, majd az 1971-ben megjelent Félelem és reszketés Las Vegasban című könyvében fejlesztette tökélyre. Az utóbbi, az amerikai álom fellegvárában tett látogatás e lenyűgöző - a folyamatos kábítószermámor miatt a végsőkig őszinte és teljesen őrült - krónikáját egyebek között olyan irodalmi nagyságok méltatták, mint Norman Mailer, Tom Wolfe és Cormac McCarthy. A korábban megfilmesíthetetlennek tartott regényből 1998-ban Terry Gilliam készített szenzációs mozit Johnny Depp és Benicio del Toro főszereplésével. A Félelem és reszketés világának és hangulatának érzékeltetésére elég egyetlen rövid idézet is: "Szépség, gyere, te meg én, dilizzünk egyet. Ugorj be apuci Caddyjébe, zizzenjünk át a Flamingóba, a lakosztályomba, fogyasszunk egy kis étert, és viselkedjünk úgy a vese alakú medencémben, mint az állatok..."