Helikon Kiadó strana 70 z 115

vydavateľstvo

Álomfejtés


Az embereket ősidők óta foglalkoztatja az álmok jelentésének rejtélye. Már az ókorban is születtek az álomfejtés ,,technikájáról" szóló könyvek, és mivel általános volt az a vélekedés, hogy az álmok voltaképpen az istenek küldte jelek, jóslatok (tehát kiolvasható belőlük a jövő), az antikvitás és a későbbi korok uralkodói udvarában - különféle jövendőmondók és csillagjósok mellett - mindig is fontos szerep jutott a ,,hivatásos" álomfejtőknek. A XIX. század utolsó harmadában megszülető új tudomány, a pszichológia már az emberi psziché, a tudat s - Freud munkássága nyomás - a tudatalatti ,,termékének" tekintette az álmokat, és ekkoriban számos, az álmokkal kapcsolatos írás látott napvilágot. Freud jelen munkája az álomfejtés tudományának első nagy összegzése, amely több mint száz évvel a könyv első kiadása után sem vesztett semmit érvényességéből.
Vypredané
16,13 €

Holtak vallatója


Dr. Richard Shepherd, a nagyszerű igazságügyi patológus több mint 23000 boncolást végzett. A maga módján detektív, furcsa, gyakran megmagyarázhatatlannak látszó halálesetek rejtélyeit kell megoldania…Az igazságot kutatva sorozatgyilkosokat buktatott le, természeti katasztrófák következményeit vizsgálta, „tökéletes gyilkosságokról” rántotta le a leplet, szokatlan vagy valószínűtlen balesetek körülményeit derítette fel. Az általa szolgáltatott bizonyítékok gyilkosokat juttattak rács mögé, ártatlanok szabadságát adták vissza, kézenfekvőnek tűnő megoldási kísérleteket döntöttek romba. Tette mindezt nem kis személyes áldozatok árán.A Holtak vallatója nem pusztán a számára legtöbb vívódást okozó holttestekről és esetekről szóló beszámolók gyűjteménye; azt is bemutatja, milyen egy élet, amelynek minden pillanatában jelen van a halál.
Predaj skončil
8,45 €

Erdélyi történet I-III.


Gróf Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénye tíz évet ölel fel a 20. század elejének történelméből: 1904-től az első világháború kirobbanásáig. A bonchidai kastély urának, a polihisztor erdélyi arisztokrata írói munkásságának legnagyobb lélegzetű alkotása három részben meséli el Abády Bálint életét. A családi háttér, a diplomáciai indíttatás, a politikai karrier, a kaszinói tagság egyaránt lehetővé tette, hogy Bánffy otthonosan mozogjon a báltermek, a kártyaszobák, a nagy vadászatok, a lóversenyek, a szerelmi és a politikai csatározások berkeiben, hiteles és érvényes panorámát festve az erdélyi arisztokráciáról. Bánffy ragyogó tehetségének, nyelvi gazdagságának minden ismérve megcsillan a monumentális regény lapjain. A mostani díszkiadásban egyetlenegy kötet öleli fel a trilógiát.
Vypredané
22,53 €

Az alibi


A bíróság szerint Jacko Argyle egy piszkavassal brutálisan agyonverte anyját. Tettéért életfogytiglani börtön vár rá, ám nem raboskodik sokáig: tüdőgyulladás viszi el. Ekkor bukkan fel dr. Arthur Calgary, a fiatal kutató, aki épp most tért vissza antarktiszi expedíciójáról, és azt állítja, hogy Jacko biztosan ártatlan volt. Ugyanis van alibije, ami nem más, mint maga dr. Calgary... Akkor vajon ki ölte meg Mrs. Argyle-t? A gyilkost a családban kell keresni, de melyikük a bűnös? A kérdés felszakítja a régi sebeket, és a lehet, hogy a gyilkos ismét lecsap...
Vypredané
9,67 €

Klara és a Nap


Klara, a gyermekek számára kifejlesztett Robotbarát az üzlet kirakatában várja leendő tulajdonosát. Addig is az utca épületeit, a járókelők viselkedését és a Nap járását, áldásos tevékenységét szemléli. A humanoid tulajdonságokkal rendelkező robot gyermeki ártatlansággal próbálja megérteni a körülötte zajló eseményeket. Miután otthonra lel, legjobb tudása szerint igyekszik Josie és családja segítségére lenni; naiv világlátásának köszönhető páratlan optimizmusa reményt ad a beteg lány szüleinek. Klara megfigyelései a változó világról és az emberi természetről nem csupán a robot racionalitásáról, hanem érzelmeiről is tanúskodnak. Klara feltétel nélkül hisz az általa mindenhatónak vélt Nap jóságában, amelynek fénye és melege végigkíséri a történetet.  A regény világa - a közeljövő világa? - nem radikálisan más, mint a miénk, de éppen ettől annyira felkavaró lassacskán szembesülni azzal, hogy az ember még magányosabb lett, az emberi kapcsolatok sekélyesebbek, a társadalmi egyenlőtlenségek még nagyobbak. És talán vigasz, talán nem, de mélyen elgondolkodtató, hogy mindez egy olyan robot elbeszélése nyomán tudatosul bennünk, aki megtanul szeretni.  A 2017-ben „nagy érzelmi erejű regényeiért" Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro olyan világsikerű regények szerzője, mint a Napok romjai, a Ne engedj el... és Az eltemetett óriás.  Témáját és gondolati ívét tekintve minden újabb műve meglepetés - van köztük a mélységes múltból a mi korunk emberéhez szóló allegória, van a közeljövőben játszódó disztópia, van, amelyik Japán második világháborús vereségének lelki hatásait elemzi, és van olyan, melynek fő motívuma a zene -, de mindegyiket összefűzi az a sajátos látásmód, melynek kapcsán eszünkbe juthat ugyan Franz Kafka, Marcel Proust vagy Vladimir Nabokov, de Ishiguro írói világa végső soron egészen eredeti: olyan különös fénytörésben láttatja a szorongó emberi lelket, mint senki más.
Predaj skončil
7,32 €

Ne hagyj cserben!


Horace Hopper félig indián, félig ír, apját nem ismeri, anyját is alig, és egy rancson dolgozik, ahol a Reese házaspár a fiaként szereti. Horace kedveli ezt az életet, főként a lovakat, de közben a fehér emberek metálzenéjéért is rajong - és csábítja a város. Megszállottan edz, mert bajnok akar lenni, igazi, nagy bajnok, amilyen indián bokszoló még sohasem volt. Otthagyja hát Nevada zord hegyeit, és - mexikóinak adva ki magát - nekivág a bunyós karriernek. És győz, majd újra győz, mert olyan erősen tud ütni, mint nagyon kevesen. S aztán Las Vegasban találja magát, és már látja, hogy mocskos és kegyetlen világban kell felküzdenie magát a csúcsra... A Ne hagyj cserben szívszorító történet egy fiúról, aki az identitását keresi, aki meg akarja mutatni: méltó rá, hogy igazán tartozzon valahová. Willy Vlautin (sz. 1967) annak az Amerikának az írója, amelyről alig tudunk valamit. Nevadában született, ott is él, country- és rockzenét játszik a saját világában népszerű együttesével, és olyan regényeket ír, amelyek számos országban jelennek meg - mint kuriózumok, szikár, de szuggesztív híradások az amerikai földdel együtt lélegző emberek kemény, gyakran kilátástalan életéről. Eddigi hat regénye közül kettőből film is készült. „Willy Vlautin az egyik legbátrabb író manapság. Gyilkosokat, csalókat, szadistákat, a gonosz banalitásának látványos példáit könnyű megírni; mennyivel több bátorság kell ahhoz, hogy valaki hétköznapi jó emberekről írjon regényt - olyanokról, akik soha nem kerülnek a figyelem középpontjába, de szükségük van együttérzésre, s ők maguk is tudják, hogy mi az. Mint egy szentimentalizmus nélküli Steinbeck, mint egy összetört szívű Haruf, Willy Vlautin elmondja nekünk, kik is élnek ma valójában Amerikában, a mi romos városunkban." Ursula K. Le Guin
Predaj skončil
7,04 €

Az Antikrisztus - Helikon zsebkönyvek 42.


Az Istenek számára valójában nincs más alternatíva: vagy a hatalom akarásának istenei – s eközben népistenek lesznek –, vagy pedig a hatalom tehetetlenségéi– s ekkor lesznek szükségképpen jók…
Vypredané
4,84 €

Sherlock Holmes - Tanulmány vérvörösben


"Azonban, kedves Watson, ön nyilván nem ismeri még Sherlock Holmest. Talán ha ismerné, nem vágyna vele egy fedél alá." Doktor Watson, a katonaorvos egy háborús baleset és egy betegség után Londonba költözik. Egy ismerőse bemutatja Sherlock Holmesnak, aki éppen lakótársat keres Baker Street 221/B alatti otthonába. Watson doktor hamarosan megtudja, hogy a furcsa figura magándetektívként keresi a kenyerét. Rögtön egy ügy közepébe csöppennek: a rendőrség egy ismeretlen férfi holttestére bukkan egy lakatlan házban, egy bíborvörös szobában. Gyilkos fegyver sehol, nincs külső sérülés, és a falra a titokzatos rache szót vésték fel... Segítséget kérnek Holmestól, akiről az a hír járja, hogy nincs olyan ügy, amit ne tudna megoldani.
Vypredané
4,84 €

Gyilkosság az Orient expresszen


A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely "a Lindbergh bébi elrablása" néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...
Vypredané
9,67 €

Úton - Helikon Zsebkönyvek 95.


1951 áprilisában Jack Kerouac három hét alatt, a spontán alkotás lázában írta meg az Úton eredeti változatát egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre: annak a történetét, ahogy Neal Cassadyvel többször is beutazták Amerikát – ahogy száguldoztak a „jajongó kontinensen” át, s közben mindent meg akartak tapasztalni, ami csak kifacsarható az életből. A beatnemzedék első nagy műve volt ez – előbb született, mint Ginsberg Üvöltése vagy Burroughs regénye, a Meztelen ebéd –, de csak 1957-ben jelenhetett meg, miután Kerouac átírta: kihagyta az akkoriban még botrányosan merésznek számító részeket, és minden szereplőnek más nevet adott.
Vypredané
6,45 €

Novecento


Baricco ma már klasszikusnak számító, monodráma formájában írt kisregényének főhősére - aki azért kapta a Novecento nevet, mert a XX. század első évében született - az Amerika és Európa között ingázó Virginian óceánjáró báltermében bukkan rá a hajó egyik matróza. A kartondobozban fekvő újszülöttet bizonyára a nincstelen kivándorlók egyike hagyta ott a zongorán. Ezzel gyakorlatilag meg is határozta a fiúcska sorsát, aki az őt örökbe fogadó matróznak és az emberséges kapitánynak köszönhetően a hajón nő fel, és briliáns zongorista lesz belőle. Novecento egész életét a Virginianen tölti, még a kikötőkben sem hagyja el az óceánjárót, ám zenésztársa és barátja (a történetet elmesélő trombitás) legnagyobb megdöbbenésére az immár férfivá érett zongorista 1933 tavaszán váratlanul kijelenti: "Három nap múlva New Yorkban leszállok erről a hajóról". A könyvből Az óceánjáró zongorista legendája címmel az Oscar-díjas Giuseppe Tornatore készített filmet.
Vypredané
8,71 €

Adventi krimik


Egy bögre forró tea, egy puha takaró és egy kötetre való Agatha Christie-novella. Mi más kell még a téli estékre, amikor egyre rövidebbek a nappalok és sötétebbek az éjszakák? Tomboló hóviharok, veszélyes ajándékok, méreg a portóiban és egy váratlan látogató... Ezekben az advent és újév között játszódó novellákban Agatha Christie minden híres nyomozójával találkozhatunk. Miss Marple egy gyógyszállóban tölti a karácsonyt, Hercule Poirot vidéken, Parker Pyne Mallorcán, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite egy kastélyban, Tommy és Tuppence pedig egy vidéki fogadóban - a nyomukban pedig ott jár a halál...
Iba v predajni
12,90 €
  • 5 /5

1984 - képregény


Első alkalommal elevenedik meg képregényformában George Orwell 1949-ben megjelent világhírű, a náci és kommunista diktatúrák ihlette negatív utópiája: Óceánia rémállama, ahol a Párt - élén a személyi kultusszal övezett Nagy Testvérrel - mindenek felett áll, a polgárokat folyamatosan megfigyelik, a háborús paranoiát szító propagandasajtó napról napra újraírja a történelmet, a szabad gondolkodás pedig halálos bűnnek számít... Az 1984 jóslata ugyan nem teljesedett és nem is teljesedhet be, mert a jövőt - szerencsére - az ember sohasem láthatja pontosan (még egy olyan zseniális író sem, mint Orwell); de napjaink diktatórikus és autokratikus rendszereiben mégiscsak sok minden emlékeztet e remekmű lidércnyomásos világára. A könyv figyelmeztetése ezért ma is aktuális - s talán mindig az lesz...
Vypredané
12,90 €

Sugallatok


A karantén - avagy a "globális meghunyászkodás" - első hónapjaiban Zadie Smith kis írásokban fogalmazta meg, hogy milyen kérdéseket, tanulságokat, sugallatokat ébreszt ez a példátlan helyzet. Hogyan változtatja meg az értékrendünket - és hogyan őrizhetjük meg magunkban az együttérzést akkor, amikor mi is szenvedünk? Létezik-e relatív szenvedés? Mit jelent összezárva lenni azokkal, akiket szeretünk? Beszélhetünk-e Amerika kivételességéről akkor, amikor ezt a büszke országot sújtja legjobban a járvány? És miből fakad benne a megvetésnek az a vírusa, amely legalább olyan pusztító, mint a Covid? Zadie Smitht a magyar olvasók eddig csak mint kiváló prózaírót ismerhették, pedig ragyogó esszéíró volt eddig is. Most ebből is kapunk egy kis ízelítőt - és épp olyan kérdések kapcsán, amelyek ma a világon mindenkit foglalkoztatnak.
Vypredané
8,06 €

Egy házasság helyzete


Nick Hornby sok mindenről írt már: a futballról, a popzenéről, a kamaszokról, a hitről - de legfőbb témája mindig a párkapcsolat: hősei átélik azokat a kis és nagy tragédiákat, amiket szinte mindenki, aki volt már szerelmes (és nem csak egyszer). Ebben az új regénykében - amelyből sikeres BBC-HBO-sorozat készült -, férj és feleség találkozik minden héten a párterápiás ülés előtt, és tíz percig beszélgetnek: legfőképpen arról, hogy mi okozta a válságot az életükben (vagy egyszerűbben: miért lett Louise-nak szeretője). Hosszú éveken át éltek együtt, két gyerekük van - és most egyszer csak millió darabra hullott szét az a bonyolult rendszer, amelyben egy házasság működik. Hornby, mint mindig, most is hajszálpontosan és utánozhatatlan humorral fogalmaz meg egyszerű dolgokat, amiket oly sokan éreznek - s emellett "hősei", Tom és Louise az ország helyzetéről, azaz a Brexitről is elbeszélgetnek.
Iba v predajni
9,03 €

Paddington 16:50


Mrs. McGillicuddy épp a karácsonyi bevásárlásából utazik haza, amikor a mellette párhuzamosan haladó másik vonat egyik ablakán hirtelen felszalad a roló. Borzasztó látvány tárul az idős hölgy szeme elé: egy férfi fojtogat egy harminc év körüli nőt, aki végül holtan omlik gyilkosa karjaiba. Megérkeztekor Mrs. McGillicuddy hiába értesíti a rendőrséget, a holttestnek nyoma vész, és a gyilkosságról sem tud senki... Miss Marple barátnője, Mrs. McGillicuddy segítségére siet, és szövetkezik a fiatal, agilis és roppant talpraesett Lucy Eyelesbarrow-val, a szabadúszó házvezetőnővel, hogy együtt derítsék ki az e mögött a felettébb rejtélyesnek tűnő eset mögött rejlő igazságot.
Vypredané
9,67 €