Helikon Kiadó strana 63 z 69

1794., Marseille. A jakobinus diktatúra legvészterhesebb napjaiban a gazdag nagypolgári család szépséges leánya, Désirée Clary élete is a feje tetejére fordul. Miközben bátyját igyekszik kimenekíteni a fogságból, véletlenül összeismerkedik az ambiciózus korzikai katonatiszttel, Napoleone di Buonapartéval, és a találkozás egy csapásra megváltoztatja a lány életét. Az ismeretségből szerelem, a szerelemből titkos eljegyzés lesz, ám mire házasságra kerülne a sor, az ifjú korzikai már Napóleon néven ünnepelt tábornok a francia fővárosban, Désirée helyére pedig a párizsi arisztokrácia legvonzóbb asszonya, Josephine de Beauharnais kerül. Ettől kezdve látszólag külön utakon járnak: Désirée hű társra lel Bernadotte tábornok személyében, és Svédország királynéja lesz, Napóleon világhódító uralma pedig elkerülhetetlenül robog a tragikus végzet felé. Személyes sorsuk mégis minduntalan összekapcsolódik egymással. Allison Pataki alapos történelmi háttértudással és gazdag képzelőerővel megírt regénye nem csupán egy mára szinte elfeledett, különleges asszony történetét beszéli el, de az általa alapított dinasztiáét is, amelynek sarjai azóta is Svédország trónján ülnek.

"Az a mondás, hogy az élet a legjobb regényíró, abszolút igaz. Így utólag már nehéz érzékelni, micsoda őrült sztori az ABBA története. S bár valóban megtörtént, ha mindezt regényben írnád le, hát senki sem hinné el." Miután "Waterloo" című dalukkal 1974-ben megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált, az ABBA egy csapásra hírnevet szerzett magának: dallamos, fülbemászó popdalaikkal szerte a világon belopták magukat az emberek szívébe. Az 1972-ben, Stockholmban alapított csapat kereskedelmi szempontból is a könnyűzene történetének egyik legsikeresebb formációja lett, amely olyan dalokkal jutott világszerte a listák élére, mint a "Dancing Queen", a "Gimme! Gimme! Gimme! (A Man after Midnight)", az "SOS" vagy a "Knowing Me, Knowing You". 1982-es feloszlásukat követően úgy tűnt: történetük örökre lezárult. Ám az 1990-es évek ismét divatba hozták az ABBA-t, muzsikájukat újra méltányolni kezdte a modern popkultúra. Sikerüket tovább fokozta a Mamma Mia! musical, majd két mozis kasszasiker. 2013-ban Stockholmban megnyitott az ABBA-múzeum. 2021-ben a zenekar Voyage címen új albumot adott ki, melyet digitális avatarjaik, az úgynevezett "ABBAtar" -ok részvételével mutattak be. Jelen könyv a skandináv kvartett lenyűgöző története a szerény kezdetektől egészen a nemzetközi szupersztár státuszig. A képekkel gazdagon illusztrált kiadvány kihagyhatatlan mű minden ABBA-rajongó számára. Carl Magnus Palmot a világ vezető ABBA-historikusaként tartják számon. Nyolc ABBA-könyv fűződik a nevéhez szerzőként vagy társszerzőként, ezek mellett társproducere volt számos, a zenekarral foglalkozó tévéműsornak, hozzájárult a stockholmi ABBA-múzeum megalapításához, és tanácsadóként segítette a Polar Musicot az ABBA muzsikájának újrakiadásakor.

Nádas Péter igen fiatalon (1967-ben) jelentkezett érett szemléletű kisregényével, A Bibliával. Ez a kötet az első a Helikon Zsebkönyvek sorában, mely ma élő, kortárs magyar szerző munkája. A Biblia az első nagy életszakasz, a gyermekkor élményeinek összegzése, bár nincsenek önéletrajzi vonatkozásai. Főszereplője egy kisfiú, aki egy morált vesztett közegben, annak részeseként döbben rá, hogy milyen átláthatatlanul szövevényes, hamis közegben él, hogy milyen könnyen mocskolják be itt, ami tiszta, jó és egyszerű; s irtózatos erőfeszítéssel próbálja szétvágni maga körül a hazugság szálait. Próbáltam fölidézni a testét, de csak nyüszítő, kiszolgáltatott tekintete jutott eszembe.

Háború és hadifogság, a szenvedések közepette megismert ember - mindvégig meghatározó élmény maradt Örkény István életében és életművében. Ennek első dokumentumai azok a szociografikus munkák, amelyek szovjet fogságban, a lágerben keletkeztek, s amelyeknek abszurd állapotokig jutó alakjai már igazi Örkény-hősök. Az egymás szomszédságában született művek a szociográfia más-más műfaját képviselik: a Lágerek népe csoportképeket rögzít, a fogság kollektív történetét adja elő, míg az Emlékezők önálló portrékat sorakoztat, a mélyinterjúk magyar irodalmának kiemelkedő darabjaként: háborúba futó életét beszéli el a szegényparaszt, az iparos, a tiszt, a szerzetes vagy Beamter Bubi, a legendás dzsesszdobos. Nemcsak a szereplők sorsa hányatott, a szövegek sorsa is az lett: az Emlékezőknek mindjárt a címét is megváltoztatták önkényesen 1946-ban, a Lágerek népének pedig évtizedekig nem volt két egyforma kiadása. Mintha az utókor sem találta volna múltjához a megfelelő formákat, akár a gyászjelentéshez szokott hadifogoly, aki levelét így kezdte: "Fájó szívvel tudatom, hogy élek..." "Ja, a zokni, az érdekes. Paulina szesztra adta a kórházban három esztendeje. A szára teljesen jó, de a fejére már körülbelül három gombolyag cérnát stoppoltam rá, és folt van rajta tizenkilenc. Mikor elkap a honvágy, leülök, és foltozom; attól ilyen sokszínű a feje. Rendületlenül hordom. Van még három pár olasz harisnyám, nem tudom, hol a fenében szereztem. Nem hordom, mert abban megyek haza." (Lágerek népe, 1947) "Nagyon jó nyilas voltam. Hívő, fanatikus, aki csak az eszmének él. Nekem nem volt semmi egyéni célom, mint a többinek. Nem akartam sem igazgató lenni, se párttitkár, se szerkesztő. A világ nem tetszett nekem sok nyomorúságával, a protekcióval... Egy jobb, egy nyilas világot akartam teremteni, ahol rajzolhatok, és híres leszek, és tisztelnek az emberek." (Emlékezők, 1946)

Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt, miközben Nyúl Péter kalandjait mesélte a gyerekeknek, Clover Brooks erősebb köteléket érzett a haldoklókhoz, mint az élőkhöz. Mióta pedig imádott nagypapája, aki felnevelte, magányosan halt meg, mert ő épp Ázsiában utazgatott, Clover haláldúlaként dolgozik New Yorkban: annak szenteli életét, hogy végstádiumban lévő betegeket kísérjen el utolsó lelki útjukon: segítsen nekik elfogadni az elkerülhetetlent, és megbékélni önmagukkal, bármilyen hibákat követtek is el életük során. Clover olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejti - vagy nem meri - a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítse... Így él harminchat éves koráig, amikor egyszer csak - egy kedves öregasszonynak köszönhetően, aki elmeséli neki nagy szerelmének történetét -, nagyot fordul Clover élete: kénytelen lesz végre önmaga lelkének a mélyére nézni, és kideríteni, hogy igazából mire is vágyik. De vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy elinduljon a saját útján?

Romy Schneider fia, David 1981. július 5-én meghal. Ezzel kezdődik a színésznő számára a "szenvedés éve", amely 1982. május 29-én bekövetkezett tragikus halálával ér véget. Miközben ezt a forgatásokkal és a velük járó vándorlásokkal teli szűk esztendőt vizsgálja, a szerző Romy egész életét, hivatását figyelemmel kíséri. Ott van a sikereknél és a kudarcoknál, összefüggéseket keresve a múlt és az utolsó életév között. Időt szentel a Sissi-jelenségnek, az Alain Delonhoz fűződő elsöprő szerelemnek, valamint a Claude Sautet filmrendezőhöz kötődő speciális viszonynak. Eddig nem ismert exkluzív nyilatkozatokat és a színésznő halálával kapcsolatos vallomásokat közöl megkerülhetetlen életrajzában, szívszorító képet festve a német-francia színésznőről.

Danny Trejo Hollywood egyik legismertebb, legtermékenyebb és legkedveltebb karakterszínésze, emellett pedig sikeres étteremlánc-tulajdonos. Életútja az extrém mélységből az extrém magasságba vezetett: megjárta Kalifornia leghírhedtebb börtöneit - ült San Quentinben és Foslomban is -, fiatal korától heroinfüggőséggel küzdött, majd - ahogy mondaná - "Isten kegyelméből" jó útra tért. Egy rossz fiút alakító statisztából híres filmsztár lett, aki olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Charles Bronson vagy Robert De Niro. Élettörténete, hiteles személyisége és aktív szerepvállalása számos embernek segített a szenvedélybetegségekkel való harcában.

Bizonyára nem feltétlenül szükséges gyönyörű helyre utaznunk ahhoz, hogy gyilkosságot kövessünk el, de néha igenis segít." Miss Jane Marple, a zseniális amatőr nyomozó - Agatha Christie felejthetetlen karaktere - először 1927 decemberében jelent meg nyomtatásban, A kedd esti klub című novellában. Az első Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban 1930-ban látott napvilágot, melyet további tizenegy követett, míg a legutolsó - posztumusz - regény, a Szunnyadó gyilkosság 1976-ban, Christie halálának évében jelent meg. Jane Marple alakjában Christie a sokszor alábecsült, idős falusi vénkisasszonyt testesítette meg, aki éleslátásával, az emberi természet mély ismeretével még a Scotland Yard legkiválóbb nyomozóit is túlszárnyalta. Ebben a kötetben 12 új Marpe-novella kapott helyet, melyek szerzői elismert bestseller-írók, céljuk pedig az, hogy saját, egyedi nézőpontjukon keresztül mutassák be az új generációknak Christie briliáns elméjű nyomozóját, a látszólag ártalmatlan, szelíd, kissé kotnyeles Miss Marple-t. Szerzők: Alyssa Coley Dreda Say Mitchell Elly Griffiths Jean Kwok Karen M. McManus Kate Mosse Leigh Bardugo Lucy Foley Naomi Alderman Natalie Haynes Ruth Ware Val McDermid

A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely "a Lindbergh bébi elrablása" néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...

Mint oly sok ír regényben, itt is egy katolikus pap áll az események középpontjában. Aki már nem él, mert a legelső jelenetben láthatjuk, ahogy valaki meggyilkolja. És sejthetjük (ha már olvastunk ír regényeket), hogy nem bűntelen. Sőt azt is, hogy szörnyű bűnöket követhetett el, ha szörnyű halállal kellett halnia. Strafford felügyelőnek kell kinyomoznia, ki követhette el a gyilkosságot, de nincs könnyű dolga, mert úgy tűnik, a Ballyglass House-ban mindenki őriz valamilyen titkot, vagy valami okból nem akarja elmondani az igazat. Pedig a gyilkos csak a ház lakói vagy a bejáratosak közül való lehet, mert betörésnek semmi nyoma. És miközben Strafford nyomoz (és tudja, hogy az állam és az egyház vezetése szeretné eltussolni az ügyet), egyre csak esik a hó, és mindent belep: didereg a táj, didereg Strafford, didereg az olvasó a szűnni nem akaró ír havazásban. Mindez akár egy Agatha Christie-regény sztorija is lehetne, és Banville érzékelhető módon az ő jól kitaposott krimiregény-nyomdokain halad. De mégsem egészen. Mert a sztori - a hamis nyomokkal és a megoldással együtt - emlékeztet ugyan Christie regényeire, de a stílus, a jellemábrázolás, a hangulatfestés, a szöveg gyakorta megcsillanó költőisége egészen pazar - mint Banville minden könyvében. Írhat történelmi regényt, mélylélektani prózát vagy krimit, Banville az angol nyelvű irodalom egyik legnagyobb varázslómestere.

"A fejemben kergetőznek a gondolatok arról, hogyan fogjuk megostromolni Herszont. Nem hinném, hogy a polgármester kenyérrel és sóval siet majd elébünk, felhúzza az Orosz Föderáció zászlaját az önkormányzat épületén, mi pedig díszmenetben vonulunk be a városba. Amit az utóbbi két napban láttam, egyáltalán nem hasonlít a krími forgatókönyvre. Ez a két háborús nap teljesen zűrös nekem. Mi folyik itt? Mi van Oroszországban? Mi van a donyecki szakadároknál? Mi folyik a világban?" Filatyjev könyve rendkívüli kordokumentum: az első részletes beszámoló az ukrajnai háborúról egy olyan orosz katona részéről, aki annak első hónapjaiban részt vett a hadműveletben. Hogy miért és mi végre, azt társaihoz hasonlóan ő sem tudta. Teljesítette a parancsokat, készen állt arra, hogy öljön, mert - egy ideig - biztos volt benne, hogy valami rendkívüli eseménynek (NATO-támadás?) kellett történnie ahhoz, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. S akkor neki a haza védelme a feladata. Lassacskán azonban kitisztult előtte a kép: az is, hogy Oroszország (szerinte) értelmes ok nélkül indította el a háborút, s az is, hogy az orosz hadseregben borzasztó állapotok uralkodnak: a haditechnika elavult, a tisztek nem törődnek az embereikkel, a legfelső vezetőknek gőzük sincs róla, mi folyik a laktanyákban és a harctereken... És akkor már csak egy dolog éltette: "Uram, ha túlélem, mindent megteszek azért, hogy változtassak a dolgokon!" - imádkozott magában. Imádkozott azért, hogy véget érjen a háború és a politikusok megegyezzenek egymással.

Los Angeles, 1981 ősze. A tizenhét éves Bret az elit Buckley Gimnázium végzős tanulója, aki többnyire egyedül él Európát járó szülei luxusházában a Mulholland Drive-on, Mercedes kabrióval jár, gyönyörű barátnője van (illetve titkon néhány fiú diáktárs-szeretője), lelkes fogyasztója nemcsak a különféle tudatmódosítóknak, de a mozifilmeknek és az aktuális pophimnuszoknak is - és legfőbb vágya, hogy a középiskolát befejezve maga mögött hagyja ezt a konstans színleléssel járó kényelmes látszatéletet, és valóra váltsa regényírói ambícióit. Ám a gördülékenynek remélt átmenetet kamasz- és felnőttkor között egy új osztálytárs, a vonzó és rejtélyes Robert Mallory érkezése zavarja meg. Ráadásul a homályos múltú fiú nyomában feltűnik a színen egy holdkóros hippiszekta, a Másvilág Lovasai is, valamint a Pákász néven elhíresült sorozatgyilkos, aki fiatal lányokat rabol el, hogy groteszk "módosítások" segítségével "újraalkossa" áldozatait. Egyre sokasodnak a vészterhes előjelek, ahogy a téboly mind közelebb férkőzik a Buckley diákjainak gondtalan buborékvilágához - és miután a tragédia bekövetkezik, Breten egyre jobban elhatalmasodik a gyanú, hogy van valami kapcsolat Robert és a Pákász között. Bret Easton Ellis régóta várt új regénye mintha a szerzői életmű két legnépszerűbb, joggal kultikus darabját idézné meg: a Nullánál is kevesebb fásult hedonizmusa és baljós apátiája találkozik itt az Amerikai psycho gyilkos szerepjátékával és teátrális erőszakkitöréseivel. A szilánkok az ártatlanság elvesztésének kegyetlen krónikája, magával ragadó történet a '80-as évek amerikai (láz)álmáról, nosztalgiáról és traumáról, vágyról és megszállottságról, gyanakvásról és paranoiáról - szövevényes, fordulatokban gazdag kalandozás önéletrajz és fikció határvidékén, melyet akár a szerző "sötét írói énjének" prózai eredettörténeteként is olvashatunk.

1943 decemberében olvassa föl Márai Ihlet és nemzedék című akadémiai székfoglaló előadását. E válságos időben az európai kultúra alkotó korszakai: a reneszánsz, a humanizmus, a materializmus századai felé fordul. Termékeny korok rokon lelkű szellemeit idézi fel esszéiben, szembeállítva velük a jelen egységes szellemi világkép hiányában magányosan küzdő alkotóit. Hogyan születnek a művek az ihlet kivételes állapotában, és hogyan alakul titokzatos sorsuk? Hogyan tegyen eleget az író kettős feladatának, hogy idejét és erejét az időtlen és a pillanat között megossza? Ilyen kérdésekre keresi a választ legkedvesebb íróinak műveit vizsgálva, az alkotó, a mű kivételes, megkülönböztető jegyeit, titkát fedezve fel számunkra is. Tág perspektívájú könyvében ugyanúgy esszét szentel Krúdynak, Móricznak, Kosztolányinak, mint Marcus Aureliusnak, Cervantesnek vagy Dosztojevszkijnek. "Az ember nem élhet, de nem is alkothat természete rejtelmes, valóságos törvényei ellen." "Ha tudná az olvasó, milyen hideg és józan marad a költő, amíg papírra veti a sorokat, melyek az olvasó szemét könnybe borítják! A költő, aki együtt zokog alakjaival, végül nem tud megríkatni egy bakfist sem. Az ihlet nem más, mint fegyelem, hideg önkívület, stopperórával a kézben mért és ellenőrzött szenvedély. Minden más lelkes kontármunka csak, elragadó elmebaj, heveny idegroham. Remekművek, mint az Anyégin, nem varázslópálca által, hanem esztergapadon születnek."

Kosztolányi Dezső nemcsak a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akinek verseit is, prózáját is mindig olvasni fogjuk; nagyszerű és eredeti gondolkodó is volt, akinek az írásai magával ragadó szépséggel és mélységgel tárják fel a nyelv már-már irracionális csodáját. Cikkeinek és esszéinek jelentős része épp erről szó, az anyanyelvünkről, melyről talán senki sem írt olyan elkötelezettséggel, odaadással, rajongással és világosan, mint ő. A nyelv fölötti állandó örömteli csodálkozása - "Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható" - az e kötetbe összegyűjtött írásain is szüntelen átizzik. Aki szépen akar magyarul beszélni (vagy akár írni), annak szinte kötelező időnként Kosztolányit is olvasni - már csak azért is, mert őt olvasni ugyanolyan élvezetes lehet, amilyen élvezettel ő maga írt. S talán nem árt elgondolkodni azon is, amit ő oly lelkesen hirdetett: hogy "nem hányaveti nemzetieskedésből, de áhítatos szeretetből" a magyar nyelvnek szüksége volna a folyamatos gondoskodásra, tisztogatásra, gyomlálásra és tudatos gazdagításra. "Goethe azt írja, hogy aki nem ismer idegen nyelveket, az az anyanyelvét sem ismeri. Ez igaz. Csak tükörből pillanthatjuk meg tulajdon arcunkat, s akkor tudjuk meg, kik vagyunk, ha látjuk, miben különbözünk másoktól. De aki már az anyanyelvét sem ismeri, az ember sem lehet. Nemzetközi ember nincsen. Az politikai fogalom, annak is ábrándos és korcs. Nemzetközi gyermek pedig olyan hóbort, mely csak ebben a felemás korszakban születhetett meg. Ha valaki hottentottának akarja nevelni gyermekét, az nevelje hottentottának. De nem kapkodhat jobbra és balra, mert akkor fiából még hottentotta sem lesz, nemhogy világpolgár. Az ősi rendet nem lehet kijátszani."

Már-már idilli körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. De közben sejtik, aztán lassacskán már tudják is - bár egy gyerek számára ez a tudás szinte felfoghatatlan -, hogy ők különleges lények. Hogy nincsenek szüleik, mint másoknak, a külvilágban, és hogy csak azért léteznek, hogy aztán "adományozhassanak". De mégis van az életükben szeretet és szerelem, van "lelkük" - és a regény főhősei számára még az a lehetőség is felmerül, hogy az igazi szerelem talán, ha csak kis időre is, kimenekítheti őket előre megírt sorsukból. Ishiguro megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve a legapróbb lelki rezdülésekre is érzékeny szemmel meséli el nekünk azoknak a fiataloknak az életét, akik túl hamar kell, hogy szembesüljenek az élet elkerülhetetlen egzisztenciális drámájával. A regény 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé, és Mark Romanek rendezésében nagy sikerű film is készült belőle, melyet 2010-ben mutattak be. A 2017-ben "nagy érzelmi erejű regényeiért" Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro olyan briliáns regények szerzője, mint a Napok romjai, Az eltemetett óriás, a Klara és a Nap és - mind közül a legnagyobb világsiker - a Ne engedj el... Témáját és gondolati ívét tekintve minden újabb műve meglepetés - van köztük a mélységes múltból a mi korunk emberéhez szóló allegória, van a közeljövőben játszódó disztópia, van, amelyik Japán második világháborús vereségének lelki hatásait elemzi, és van olyan, melynek fő motívuma a zene -, de mindegyiket összefűzi az a sajátos látásmód, melynek kapcsán eszünkbe juthat ugyan Franz Kafka, Marcel Proust vagy Vladimir Nabokov, de Ishiguro írói világa végső soron egészen eredeti: olyan különös fénytörésben láttatja a szorongó emberi lelket, mint senki más.