Helikon Kiadó strana 61 z 68

„A lezüllés, a lealacsonyodás tulajdonképpen az az életmód, ami annak jut ki, aki elutasította, hogy az legyen, aminek lennie kell. Nem hal el benne az igazi lénye, csupán vádló árny, kísértet lesz belőle, amely szüntelenül érezteti vele, hogy mennyivel hitványabb életet él, mint amilyen élnie kellett volna. A lezüllött ember - életben maradt öngyilkos.” Ortega hatása és későbbi tiltása különösen látványos volt a tömegember fogalmának esetében: Ortega elsősorban morálfilozófiai kategóriaként határozza meg ezt az embertípust, s azzal jellemzi, hogy az csak jogokat ismer, kötelezettséget nem, ráadásul "öntelt úrfiként" viselkedik, amikor gondtalan életét természetesnek veszi, saját magát pedig tökéletesnek tartja. E felfogás következményei katasztrofálisak lesznek - jövendölte a spanyol filozófus. Jóslatai sajnos helytállónak bizonyultak.

"Arra jutott, hogy a katolikus, vagy a pravoszláv, vagy a mohamedán hívő fölött elmondott lutheránus ima mégiscsak jobb, mint a semmilyen. Ezért minden halott fölött mondott imát, még a tatárok és a kirgizek fölött is. Jóllakatni nem tudta az éhezőket, de el tudta temetni őket, hogy ne legyen belőlük farkasok étke. Hányat temetett el - nem számolta. Ezt a rettenetes esztendőt pedig elnevezte az Éhezők Esztendejének." A 18. században Nagy Katalin cárnő biztatására németek tízezrei telepedtek le Oroszországban, a Volga mentén, megőrizték nyelvüket, kultúrájukat, és példás szorgalommal művelték földjeiket. Guzel Jahina főhőse, Jakob Bach egyike a leszármazottaiknak, egy kis német telepen dolgozik tanítóként, és úgy tűnik, semmi izgalmas nem történhet az életében, mígnem... Mígnem egy nagy szerelem és a bolsevik forradalom fenekestül fel nem forgat mindent az oroszországi németek életében. A nagy világ egyszerre félelmetes hellyé változik, ahonnan Bach elmenekül a szerelmével együtt egy tanyára, majd egyedül neveli a gyermeket, a kis Antjét, aki vér szerint talán nem is az övé. De Antje mégiscsak a gyermek, akit védelmeznie kell, és Bach immár őt próbálja megóvni az összezavarodott új világ minden veszedelmétől. Bach közben meséket ír, s mindaz, amit kitalál, előbb csodálatos, majd riasztó módon megvalósul a világban...

„amire vágyunk, az valójában nem a boldogság. Nem arról akarok beszélni. Hanem az örömről. Az öröm magában foglalja a boldogságot is. Az öröm sokkal nagyobb nála.” A két Nobel-békedíjas vezető egy hetet töltött együtt Dharamszalában a dalai láma 80. születésnapja alkalmából, hogy beszélgessenek egy olyan témáról, amely mindkettőjük számára nagyon fontos: az örömről. A könyv úgy épül fel, mint egy háromemeletes születésnapi torta. Az emeletek: a dalai láma és az érsek történetei és tanításai az örömről; a boldogságkutatás legújabb tudományos felfedezései; valamint a napi gyakorlatok, amelyek egyensúlyban tartják a két vezető érzelmi és spirituális életét. Mind a dalai lámát, mind Tutu érseket számos nehézség tette próbára az életben, ennek a könyvnek az oldalain pedig beszámolnak személyes küzdelmeikről és megújulásukról. Most, hogy már mindketten az emberélet vége felé járnak, különösen fontos számukra, hogy mindenkihez eljuttassák az üzenetet: csak úgy lelhetünk rá az örömre, ha örömet szerzünk másoknak. A történelmi jelentőségű hét során a két jó barát saját példáján keresztül mutatta meg, hogyan formálható át együttérzéssel és szeretettel az öröm tünékeny érzelemből tartós létállapottá, mely nemcsak személyes életünket, de szűkebb és tágabb környezetünk, sőt az egész emberiség életét megváltoztathatja.

"Köztem és egy őrült közt az az egyetlen különbség, hogy én nem vagyok őrült!" Az Egy zseni naplójának bevezetésében Michel Déon francia akadémikus egyebek között azt írja, hogy ez a napló "emlékmű, amelyet Salvador Dalí önnön dicsőségére emel. Szerénységet hiába is keresnénk benne, annál megkapóbb az őszintesége." Nos, nehéz volna ennél rövidebben és pontosabban összefoglalni e könyv lényegét. Dalí valóban meggyőződéssel hitte és számtalanszor kinyilatkoztatta: a szüleitől azért kapta a Salvador keresztnevet, mert az a küldetése, hogy a modern festészet megmentője, "megváltója" legyen. Naplóját olvasva azonban rádöbbenünk arra is, hogy mennyi munka, mennyi ötlet és micsoda ravaszság kellett ahhoz, hogy a világ ezt el is higgye neki.

E hányatott sorsú mű Salman Rushdie harmadik regénye. A szerzőre Az éjfél gyermekei világsikere és Booker-díja után derült égből csapott le a végzet Homeini ájatulláh személyében, aki A sátáni versek megjelenése nyomán és a műből kiragadott részletek alapján kimondta rá a fatvát, amely nem csupán kiközösítést jelent, hanem halált is. Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült. A regény maga - lévén irodalom - természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén. S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit.

"Másfelől viszont jó volna tudni, vajon amit ma érzünk egymás iránt, nem csak annyi-e, mint ezek az esőcseppek itt. Nézd, még mindig csöpögnek ránk az ázott falevelekről, pedig az égből már rég nem hull az eső. Vajon van-e még hátra más, mint hogy az emlékeink után a szerelmünk is elhalványodjék és kihunyjon?" Valamikor Arthur király halála után, a Római Birodalom romjai között békében élnek egymás mellett az őshonos britonok és a betelepülő szászok. Ám úgy tűnik, a béke záloga a felejtés: a hegyekből leereszkedő "homály" miatt senki nem képes fölidézni a múlt eseményeit. Az idős briton házaspár, Axl és Beatrice egy halovány emlékfoszlányba kapaszkodva mégis útnak indul, hogy megtalálja fiúgyermekét, aki hitük szerint egy másik faluban él, és régóta várja a látogatásukat. Út közben melléjük szegődik Wistan, a titokzatos küldetéssel megbízott szász harcos; fiatal tanítványa, Edwin; majd az Arthur-mondakörből ismert Gawain lovag is. Bár az útitársakat különböző célok vezérlik, hamarosan kiderül, hogy sorsuk - múltjuk, jelenük és jövőjük - szorosan összekapcsolódik egymással, és lassan mindannyiuknak dönteniük kell emlékezés és felejtés között. Ishiguro 2015-ben megjelent, sárkányokkal és mitikus szörnyekkel benépesített, allegorikus-melankolikus regényében ezúttal a fantasy műfaját használja föl, hogy örök érvényű kérdéseket tegyen föl a szerelem erejéről, a bosszú természetéről, az egyéni és kollektív emlékezet jelentőségéről.

Maren Gottschalk rendhagyó módon meséli el a világ egyik leghíresebb festője, Frida Kahlo élettörténetét. Nem törekszik linearitásra és az egész életút ismertetésére. Ehelyett 1938-1939-re, New Yorkra és Párizsra koncentrál - ezt az időszakot és ezt a két helyszínt tekinti fordulópontnak Frida Kahlo mint művész és mint magánember életében. A festőnő házassága romokban van, amikor első önálló kiállítását tartja New Yorkban. A város művészeti körei ünneplik őt, miközben egy magyar származású fényképésszel, Nickolas Murayval szövi mind szorosabbra kapcsolatát. A háború kitörésének évében, de még a háború előtt szintén meghódítja Párizst, ahová André Breton meghívására érkezik, és találkozik Pablo Picassóval és Vaszilij Kandinszkijjal is. Annak tudatában térhet vissza külföldi útjáról Mexikóba, hogy ebben a fél évben minden megváltozott körülötte. Maren Gottschalk hitelesen, erős atmoszférát teremtve meséli el Frida Kahlo életének egyik legfontosabb periódusát: a művészi áttörés, önmegvalósítás, kiteljesedés időszakát. A művész mindig művész, akkor is, ha mind a két kezét levágod. Akkor másként fogja kifejezni magát, mint azelőtt, de művész marad. A testedet a baleset... hát igen... megrongálta, de emberként teljessé tett. Többet láttál, mint mi mindannyian együttvéve. Olyan szakadékokat ismersz, amilyeneket más a haláláig nem pillanthat meg. Úgyhogy arra kérlek: mutasd meg nekünk a világodat! nem pillanthat meg. Úgyhogy arra kérlek: mutasd meg nekünk a világodat!

„Megétetni valakit egy csésze teában felszolgált arzénnel, mérgezett csokoládét küldeni ajándékba, kés, még a pisztoly is: ezek női dolgok, de megfojtani valakit… nem!” A napfénytől izzó tengerparti homokban mozdulatlan hasaló szépség, Arlena Stuart látványa mindennaposnak számít a Jolly Roger Szállodában. Csakhogy ezen a délelőttön épp borult az ég, és ő mégis ott hever... megfojtották! Vajon szenvedélyből elkövetett gyilkosság történt, vagy valami még gonoszabb lappang a háttérben? A tettes a vendégek közt rejtőzik, és bizony nincs köztük, aki kedvelte volna az asszonyt. Hercule Poirot, a legendás nyomozó békés vakáció reményében érkezik a világtól elzárt Csempész-szigetre - ám sajnos most sem pihenhet. Hogy megfejtse a rejtélyt, munkára kell fognia kis szürke agysejtjeit, hiszen a földön mindenütt burjánzik a gonosz, és a gyilkosra is süt a nap...

Carla, a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg a férjét, a zseniális, ám csapodár festőt. Ám a bizonyítékok az asszony ellen szólnak. Hercule Poirot, a legendás nyomozó vállalja, hogy tizenhat év távlatából megfejti az ügyet, s a nyomozás során felkeresi mind az öt lehetséges tettest: a tőzsdést (aki piacra járt), az amatőr botanikust (aki otthon ült), a nagyvilági nőt (aki sok húst evett), a nevelőnőt (aki hoppon maradt) és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)…

„Ha az ember szegénynek születik, az még nem jelenti azt, hogy úgy is kell maradnia. A pénz fura dolog. Oda megy, ahol szükség van rá.” Amikor a vonzó, ám pénztelen Michael Rogers meglátja álmai otthonát, majd pár perccel később találkozik a bájos és mesésen gazdag örökösnővel, Ellie-vel, úgy érzi, minden álma egyszerre vált valóra. Nem hallgat az öreg cigányasszony figyelmeztetésére, aki szerint átok ül a házon, és az ifjú pár paradicsomi boldogságát hamarosan baljós események sora zavarja meg… Az Örök éj Agatha Christie személyes kedvence saját művei közül, feszültséggel teli dráma, melynek fordulatai még a krimikirálynőtől is szokatlanul borzongatóak.

"Sokan úgy tartják, hogy a szakszerűtlen, propagandisztikus, manipulatív vagy egyszerűen csak dilettáns múltértelmezésekkel a történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a véleményt. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a történész fontos társadalmi feladata az ideológiailag durván meghatározott, a múlt ismert és igaznak elfogadott tényeitől eltávolodó, manipulatív és propagandisztikus célzatú értelmezések hiteltelenítése - még ha az abszolút objektív igazság nem is tárható fel." "Egotörténelmem" első kötete arról szól, hogyan lettem történész. A második, melyet az olvasó a kezében tart, arról, hogy milyen történész lettem. Miként végeztem a munkám a modern magyar történelem kutatójaként, kutatásszervezőként, az Osiris, az Akadémiai és a Kossuth Könyvkiadó szerzőjeként és sorozatszerkesztőjeként, hazai és külföldi konferenciák előadójaként, rádió- és tévéműsorok szereplőjeként és nem utolsósorban az ELTE, majd az egri Eszterházy Károly Főiskola s több külföldi universitas, mindenekelőtt az amerikai Indiana Egyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem oktatójaként. Az első kötethez hasonlóan ebben is igyekeztem kívülről szemlélni magam, s kritikusaim és méltatóim optikáján át egyaránt láttatni történészi tevékenységemet. Bár a pártpolitikához köthető csatározásoktól következetesen távol tartottam magam, időnként mégis személyeskedő támadások kereszttüzébe kerültem. Ezek során egyesek a legkülönfélébb politikai címkéket igyekeztek rám aggatni. Úgy gondolom, hogy e megbélyegző törekvések nemcsak rólam szóltak, hanem tükrözték a rendszerváltozás utáni magyar társadalom érzékenységeit, indulatait és frusztrációit is. Visszatekintésemben ezért ezekről is részletesen beszámolok.

"Most majd elmondja. Hazudni fog, kínlódik, tagadja, azt hiszi közben, hogy az igazat mondja, s mégis hazudik. Aztán végül, kénytelen lesz bevallani. A végén mindenki kénytelen bevallani, minden ember." Válás? Budán? Ilyesmi csak másokkal fordul elő. Az egyik eset mégis szokatlanul közelről érinti a válóperes bíró elzárkózó, de sikeresnek mondható életét és családi körét: egy iskolatárs és egy futó lányismerős házassága jutott válságba. A tárgyalás előtti éjjel megrendítő esemény játszódik le a "felek" budai otthonában, s ennek különös megvilágításában három ember kapcsolatának eddig rejtett dimenziói tárulnak fel. A család biztonságát veszélyeztető személyes érzelmek fordulatokban gazdag, drámai erejű, szinte filmszerű történetét Márai elegáns, lélektani árnyalatokban gazdag stílusa hatja át.

"...jegyezd meg, Veszelka fiam, hogy aki variál, az reá babrál, különben sem kell folyton okoskodni, mert az élet értelmét egy szóban öszve lehet foglalni: sömmi." Félelem és reszketés járja át az alföldi tanyavilágot, a hatóságok tehetetlenek - ahol csak felbukkan Rózsa Sándor és bandája, ott rögvest egekbe szökik az eltulajdonított jószágok és lepuffantott pandúrok száma. Ám a legendás haramiavezér és önjelölt pusztai igazságosztó kezd belefásulni a betyáréletbe, és titkon már arról ábrándozik, hogy mundért öltve a becsület újtára lép. Ennek eléréséhez szó szerint még a lelkét is hajlandó eladni, és az ördögi paktumnak hála a Kegyelmes Paraszt végül bebocsátást nyer Kossuth Lajos táborába. Hamar kiderül azonban, hogy nem rablóból lesz a legjobb szabadságharcos... Cserna-Szabó András betyárkönyve féktelen fantáziával és fekete humorral dolgozza fel Rózsa Sándor máig eleven mítoszát. Népmesei elemekkel színesített vadkeleti kalandok, véres leszámolások és szaftos gasztronómiai kitérők - a Sömmi.-ben minden benne van, ami egy pokolian szórakoztató áltörténelmi regényhez kell.

„Újságíró: Mr. Rous, véleménye szerint ki volt a magyarok legjobbja? Rous: Az egész csapat. Újságíró: És az angoloké? Rous: A mérkőzés előtti zenekar.” 1953. november 25-én a magyar labdarúgó válogatott "az évszázad mérkőzésén" 6:3-ra legyőzte az angolokat. David Bailey könyve ezzel a meccsel kezdődik: a Vasfüggönyön túlról jött "mágikus magyarok" nemcsak játékukkal nyűgözték le a zsúfolásig megtelt Wembley stadion közönségét, hanem egészen modern szerelésükkel is. Mintha a múlt és a jövő találkozott volna. És sok angol szurkoló akkor úgy érezte, nem lehet annyira rossz az a kommunista ország, amelynek ilyen ragyogó futballistái vannak. A Magyarországon élő David Bailey több mint tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy megírja az Aranycsapat történetét: meg akarta érteni, hogy ebben az országban - amely immár az otthona, s ahol futballrajongóként be kell érnie a gyengécske mai magyar focival - az ötvenes években hogyan bukkanhattak fel egyszer csak káprázatosan tehetséges focisták tucatjai. Mi a titka az Aranycsapatnak? David Bailey könyve a legjobb angol történetíró hagyományok szellemében egyszerre precíz és olvasmányos és a kényes kérdések vagy furcsa ellentmondások feltárásától sem riad vissza. Leírja az akkori Magyarország, a Rákosi-diktatúra minden szörnyűségét, és azt is, hogy az Aranycsapat tagjai, akik közül jó páran köztudottan gyűlölték az új rendszert, hogyan tudtak együtt élni vele - és óriási sikereket aratni nemcsak a maguk és a magyar futballszurkolók, hanem a politikai vezetés számára is. Sok nagyszerű könyv jelent már meg az Aranycsapatról, de David Bailey-é az első olyan, amely ezt a történetet a maga minden ellentmondásával, furcsaságával, a politika és a sport összefonódásait is vizsgálva, az elejétől a végéig, regényesen elmeséli nekünk

"Miss Jones két hónapig dolgozott nálam gyors- és gépírónőként. A gyorsírása pontatlan, és nem tud helyesen írni. Azért távozik, mert lopja a napot. Victoria elfintorodott. - Nem valami kedves ajánlólevél - állapította meg. - Nem is akartam, hogy az legyen." A fiatal, csinos és igen sokat füllentő Victoria Jonest éppen most rúgták ki rém unalmas gyors- és gépírói állásából, amikor egy parkban a véletlen összehozza egy jóképű fiatalemberrel. A lány egyből beleszeret Edwardba, akiről csak annyit tud meg, hogy főnökével, a kultúráért élő-haló dr. Rathbone-nal egy különös misszió miatt hamarosan Bagdadba utazik. Victoria gondol egy merészet, és elhatározza, hogy ő is Bagdadba megy Edward után - csak hát egy vasa sincs az útra. A szerencse azonban a nyomába szegődik, és egy gazdag amerikai hölgy kísérőjeként végül sikerül Bagdadba érkeznie, ahol a nagyhatalmak képviselői pont ebben az időszakban fogják megrendezni a konferenciájukat. Az egyik éjjel Henry Carmichael, aki a konferenciát meghiúsítani akaró titkos szervezet után nyomoz, szúrt sebbel esik be Victoria szobájába. A lány ezáltal a nagypolitikát befolyásolni akaró nemzetközi összeesküvés elleni harc kellős közepébe csöppen...